Sokaknak ismeretlenül is érdekes lehet, hogy a címerpajzsból és a nyolc mezőből álló címerünk honnan származik. A címerterv készítője az egykori tabi tulajdonosok címereiből válogatta és tervezte egységessé Tab város meghatározó címerét. Címerünk a múlt, a folytonosság, a jelenünk és jövőnk szimbóluma.
A Hadik család címere viszont meghatározó, hisz jelen címerünk többségét adja. Gróf Hadik Vilmosné birtokbecslési kérelme alkalmas arra, hogy a reformkor mindennapját meghatározóan elénk tárja, hisz hiteles forrásokon alapszik és lehetővé teszi, hogy felnövekvő nemzedékünknek is alkalmas legyen lakóhelye történetéből egy rövid időszak megismerésére.
HADIK család címere: négyfelé osztott vért, egy középvérttel, melynek fekete udvarában az ősi nemesi címer: a királyi koronán álló oroszlán szájában törökfejet, első jobb lábában pedig kivont kardot tartva. Az első osztály vörös mezejében két szőlő-tő nyulik fel, s róla két arany szőlőgerezd függ. A második osztály kék mezejében négyszegletü faragott kövekből épült fehér vártorony emelkedik fel, alul kapuval. A harmadik osztály kék mezejében páncélos kar könyököl, borostyán ágat tartva. A negyedik osztály arany mezejében koronás kétfejü fekete sas kiterjesztett szárnyakkal szemlélhető.
A vértet grófi korona fedi, s azon négykoronás sisak áll. Az elsőn páncélos kar borostyán ággal, a másodikon kétfejü fekete sas; a harmadikon szőlő tőke; a negyediken fehér vártorony látható. A vértet kétfelül (telemonok gyanánt) két arany oroszlán tartja.
(A Szerző ragaszkodott ahhoz, hogy írásában - a forrásérték miatt -megőrizze az eredeti nyelvezetet.) - a szert -
ÁNYOS család cimere: a pajzs udvarában ágaskodó szarvas, nyakán nyíllal átlőve; ugyanilyen szarvas található a pajzs fölötti sisak koronáján is.
MÉREY család címere: - melyet 1474-ben Mátyás királytól nyert.
- két pajzsban szarvaival lefelé nyúló arany félholdon álló, hatágú arany csillagon balra fordult, keblét tépő, fején arany lángnyelves pelikán.
Sisakdisz: a pajzsbeli pelikán.
Takaró: mindkét oldalon kék-arany.
Mérey József és Velics Mária leányai Teréz Spissics Sándorné és Krisztina Gussics istván Imréné. E lányok kezével telepedett meg e két család Tabon.
ROZGONYI család cimere: - a dőlt pajzs kék udvarában fél testével, szétterjesztett s fölemelt szárnyakkal látható fehér hattyú, csőrében arany liliomot tartva, ugyan ily alak, (de csőrében semmit sem tartva), van a pajzs baloldali szögletén álló sisakon, amelyről két oldalról kék sisak takaró fodrozik le.
(Rozgonyi István neje Szentgyörgyi Cecilia Galambócz vár vívásakor végbevitt bátor tettéért 1428-ban élete tartamára: Felső Ugal, Alsó Ugal Csaba, stb. 1435-ben uj adományként Tab, stb. részeit kapta.)
NÁDASDI család címere: - a pajzs kék udvarában náddal körülvett vízben egy vadkacsa, szétterjesztett szárnyait és nyakát föltartva. A pajzs fölötti grófi korona, azon pajzs áll, melynek koronájából ismét a leirt kacsa emelkedik föl.
(A török hódoltság alatti végvári harcokban a hős Zrínyi Miklós fia Zrínyi György, és Nádasdi Tamás fia, a nagyműveltségű Nádasdi Ferenc, akit kortársai „fekete bégnek" is neveztek, együtt harcoltak. 1587. február havában a három török bég Koppány körül vonta össze hadait, hogy a befagyott Balatonon át királyi területre törjön. A magyarok értesültek a támadás tervéről és Nádasdi Ferenc vezetésével Koppány ellen indultak, melyet bevettek, mintegy ezer törököt fogságba ejtettek és a palánk körül letelepedett török lakosságot szétriasztották. Ali koppányi bég, akit fekete Alinak neveztek, fogságba került. Nádasdi Prágába vitette. A másik bég, aki egyik földalatti helyiségbe menekült és a hozzá csatlakozó törökökkel védte magát, a magyarok lőporral történt berobbantásának áldozata lett. Koppány-nál rendkívül becses zsákmány értékét 146.000 ft-ra becsülték. Nádasdi e cselekedetéért kapta birtokai közé Tab részeit.
Biztos adatok szerint a család Turócz megyei eredetű. E család sarja az a Hadik András, aki 1710-ben Kőszegen született. Atyja a jezsuitákhoz adta tanulni, de az ifjú inkább a katonai pályához vonzódott és 1730-ban a Ghilányi husz-ezredben szolgál, s innen Gróf Dessewffy ezredéhez ment át.
Mária Terézia királynő uralkodása alatt felejthetetlen hadi érdemeket szerzett magának. Két francia, egy török és három porosz háboruban több, mint 45 éven át szolgált és a legnagyobb katonai méltóságra emelkedett. Az utolsó porosz hadjárat alkalmával Berlinre tört, a várost elfoglalta, az őrséget szétverte, a városra rótt 310.000 tallért, hét zászlóval és sok fogollyal együtt elhozta. Ezen tettéért 1758-ban Mária Terézia nagykereszt rendjével tüntette ki, s 1763-ban magyar grófi rangra emelte. Buda főparancsnoka lett, majd a Lengyelországban lévő hadsereg fővezére és Galicia-Ladoméria kormányzója lett. A lengyelek tiszteletük és szeretetük jeléül oszlopot emeltek tiszteletére. 1774-ben a főhaditanács elnökévé és Feldmarshallá nevezte ki a királynő. II. József alatt 1789-ben a római szent birodalom grófi rangjára emelkedett. Még ez évben a törökök ellen küzdő hadsereg vezéreként a bal lábán sebet kapott, s ez miatt elgyengülve Futakra vonult vissza, ahol 1790 március 12-én meghalt. Jelszavát: „Virtuti nihil invium" élete végéig megtartotta.
Hadik András egyik unokája Hadik Vilmos császári, királyi kamarás, őrnagy Tabon nyert birtokaival kerül bele településünk történetébe. Fiatalon 1819-ben halt meg és a birtok igazgatását özvegye tolnai Gróf Festetich Borbála csillagkeresztes hölgy vitte tovább 1857 október 18-án bekövetkezett haláláig. Egyetlen leányuk Hadik Julia, ki 1818 április 13-án született a hirzenaeui báró Roden Ferenc császári és királyi kamarás, tábornok felesége lett. Leányuk Roden Katalin Gróf Welsersheimb Zénóhoz ment feleségül. Leányágon a Welsersheimb család birtokába került az Alt-Wien service készlet, melyet még Mária Terézia adományozott Hadik Anerásnak Berlin megsarcolásáért. E készletet történelmi ereklyeként őrizték (őrzik?). A Welsersheimb kastély ma a tabi Szociális Otthon.
Gr. Hadik Vilmosné gróf Festetich Borbála 1838 augusztus 3-án az alábbi levélben fordul a Tekintetes Nemes Vármegyéhez birtokaiban történő hiteles pecséttel történő megerősítés céljával.
„Tekéntetes Nemes Vármegye!"
Bátor vagyok alázatos abbeli folyamodásomat a T. N. Vármegye közönsége elibe járulni, hogy 1838. november holnapi N. Gyüléséből kérésemre az ide eredetikép csatolt oklevelem szerént kinyervén megyebéli birtokom meg becsültetését melyre jelenleg ismét szükségem lenne és pedig rögtön mire nézve bátorkodnék a T. N. Vármegyéhez ismételve folyamodni, ha méltoztatna nékem azon kegyességet teni s ezen ... levelet nyomban kiadatni hiteles pecsétje alatt, melyben mindazon által ki legyen téve, hogy a Tabi és ahoz tartozanki Bábonyi rész jószágom most is tulajdonom, és hogy annak birtokába jelenleg meg volnék valósággal. -
Tudván, hogy a T. N. Vármegye ilyen dologba bizonyos tudományba kiván jutni, mielőtt ilyen bizonyítványt kiad, annál fogva a dolog hamarit-sága teéntetéből meg kerestem T. Bosnyák Benedekl sz. biró urat és Esküttjét kik az első böcsün jelen valának és tudják, hogy én akkori jószágomnak akkori birtoka most is meg volnék, reá irásokkal azt elésmernék, amit annál inkább teljesíthettek, minthogy a dologról valódi tudományok lenne, mihely képest a T. N. Vármegye a kért böcsü levelet ki adhatja -Mellyért alázatosan esedezvén kezébe ajánlott tellyes tisztelettel maradok a T. N. Vármegyének alázatos szolgálója özvegy Gr. Hadik Vilmosné született Gr. Festetich Borbála."
Ezen kérvényre adott válaszból megtudhatjuk, hogy a Reformkor nagybirtokosa mekkora vagyonnal rendelkezett, és a Hadik család jobbágyainak neveiből utalást kaphatunk arra, hogy mely nevek találhatók még meg a mai Tabban.
„Mi SOMOGY Vármegye Fő Rendü Nagyainak és Nemeseinek Közönsége adjuk emlékül, ezen levelünk által tudtokra adván mind azoknak á kiknek illik, hogy midőn mi Felséges Királyunk és Hazánk szolgálatját á magunk köz hasznát és bátorságát illető némely Dolgoknak elintézése végett az alább irt esztendőben, napon, s helyen együtt lévén Nagy Gyülst tartottunk volna: akkoron özvegy Gróf Hadik Vilmosné született Gróf Festetich Borbála hozzánk folyamodott az eránt, hogy Megyénkben helyeztetett javainak hitelyes Öszveirását Megyei Petsét alatt kiadnánk, mely kérésnek helyt adva Zichy Ferentz Tábla, Bosnyák Benedek Alszolgabiró és Biró István Eskütt Urak által beadott öszeveirást kiadatni rendeltük szórul szóra á mint következik:
Alul irottak Méltóságos Gróf Hadik Vilmos özvegye született Gróf Festetits Borbála asszonyságnak ezen Nemes Megye Közönségéhez folyó évi Augusztus hónap első napján Kaposvárott tartót Nagy Gyülésre beadott ebbéli folyamodására, 3059 számu Kegyes Végzés mellett, hogy minek-utánna Ő á politics fundationális Cassában 30.000 pengő forintokat fel venni kivánna, és ezen Nemes Megyében fekvő Javait, mint kijeiet Hypotechát, á Nagy Métóságu Helytartó Tanáts által Budán még 1795-ik esztendei 56714 szám alatt kiadott kegyes rendelet szerint á most Tisztelt Politics fundationális Cassa bátorságára imánk özsve, ki küldetve lévén, mihez képest a tett öszveirást á Tekintetes Nemes Vármegye Közönségéhez ezennel illendő alázattal bé adjuk.
Tabi Helység á hozzá tartozandó Dunatei és Csabai Pusztákkal, egyetemben 3887.1/8. holdakból áll és Közbirtokosság által, -jelesen a folyamodó Méltóságos Grófné által 3/8. részben, vagyis 1221.2/8. holdakban, á több része pedig Tekintetes Hetenyi Gothárd István,- Tekintetes Tarpai Spissich Ignátz, - Méltóságos Gróf Festetits László, Tekintetes Igmándi Antal, Márfy Dienes Urak és Nagyságos Vizeki Tallián Pálné született Szolgyörgyi Horváth Magdolna, - Tekintetes özvegy Tallián Imréné született Simo-ga Anna, - Tekintetes özv. Gussits Józsefné született Káldi Örzsébet asz-szonyságok, - Tekintetes Rumy Ferentz ur örökösök, - Nemes Horváth József örökösi, és Nemes Pereszthegyi János özvegye született Németh Juliánna asszony által örökösödési jussal beirattattak.
Határos ezen Helységgel éjszakról Zala, és Tovai helységek, mellyek között az első néhai Zichy Sándor ur örökösi, a másik Tekintetes Hezényi Gothárt István Uraság tulajdonaik. Keletről Bábony, és Tengőd helységek, melyek közül az első Perneszi örökösök által, a másik Tolna Vármegyében fekszik és Fő Méltóságu Hertzeg Eszterházy Pál Birtoka, Délről Német Egres és Zich helységek, melyek közül az első Fő Méltóságu Battyán Fülöp, á másik Tekintetes Zajki Zichy Ferencz tulajdonaik, - Nyugatról Kapolyi helység, mely fele Szt Benedek Szerzetes, fele részben pedig Perneszi örökösök tulajdonaik. Mind ezen helységektől körös körül részint ujj, részint régi, de jól látszható határ halmokkal van különözve.
Az elöljárók vallásaik szerint ezen helység határában á gazdálkkodás az uradalmakra nézve jövedelmes, á mi az erdőt illeti, a folyamodó Méltóságos Grófnénak is van egy darab erdeje, - szőllő hegyei két darabban, bő bor termők, mellyekből a helybéli, és külső Lakosok az illető földes uraságoknak kilentzedet és tizedet adnak.
Rétjei és legelői jók, melyek valamint a földes Uraságoknak úgy á Jobbágyoknak szénát és legelőt bőven adnak. - Ezen helységben á kortsma, mészárszék, malom, Pálinka főzési jövedelem az Uraságokkal közös, -Mindazonáltal folyamodó Méltóságos Grófnénak van egy magányos használatú Vizi malma, mindezek magok helyén bővebben érinteni fognak. Megjegyeztetik itt az, hogy ezen helység földes Urai, és jobbágyság közt á Tagozás jelen munkában van."
Az alábbi ingatlan összeírásból utalást kaphatunk a XIX. századi Tab település szerkezetére, a kor vidéki építészetére, valamint a nagbirtokos család hétköznapi életvitelére.
Ezen helység határa nagyobb részben hegyes, melyek között számos földjei, és rétjei, melyek bőven hasznosak, - magasabb hegyein, - részint bő és jó bor termő szöllő, hegyei nagyobb részint pedig az legeltetésre alkalmatos térségei feküsznek, - mitsoda helységekkel légyen határos, már fellyebb környülállásokkal elöl adatott.
Á hasznot hajtó épületek közül van a Ngos Grófnénak agy magános használatu vizimalma, azon kivül a Tettes Közbirtokosággal közös mészárszéke, három kortsmája egy vizi malma és mindezeken kivül.
A gazdasági épületek közül első az Uradalmi Tsizti lakás téglából zsup tetőre, mely alatt 4 szoba, egy konyha és egy kamara van jó karban. Ezen épület 9 2/4 öll hosszu 3 2/4 széles. Ennek udvarán van egy két öl hosszu és két öl széles istálló téglából zsup tetőre, - egy vályogból épült 4. fél öl hosszu egy fél öl széles Baromfi ól, zsup tetőre. Még 4 tölgyfa oszlopokon álló kotsi fészer két öl hosszu ugyanoly széles ugyan zsup tetőre, s mindegyik karban. Ezen tiszti lakás körül van kelet és nyugatról 1 2/4 holdakat magában foglaló szép gyümölcsös kert, melynek egy része az Uradalmi Tiszti konyha kertjéül, nagyobb része pedig kaszálóul szolgál még ezen tiszti lakás mellett. Délről fekszik 12 holdakra terjedő lucernás, mely is körös körül árkaolással á tiszti lakás pedig a gyümöltsös kertekkel együtt üalánk kerítéssel, övezve vannak. Mind ezek melett Napkeletről van egy nolcz öl hosszu négy öl széles téglából nád tetőre készült emeletes magtár, mely is 1000 pm gabonának tartására tág helyiséget ad, ez alatt végig tégla boltra épült mincze 200 akó bor befogadására alkalmatos. Még és ettől napkeletnek van á birkás ház kilenc öl hosszu és négy öl széles téglából zsup tetőre, jó karban, mely alatt 2 szobák, egy konyhja és egy kamra van. Ennek folytatásában ugyan keletre egy 18 öl hsoszu 4 öl széles téblából zsup tetőre készült Birka akol deszka padlásra, jó állapotban, melynek padlásán széna tartatik, az allya pedig 600 db birka elfogadására képes, ugyan itt 2. fonyás falra zsup tetőre készült Birka aklok, melyek közül az egyik 12 öl hosszu két és fél öl széles, - á másik 11 öl hosszu és 3 öl szélesek, és mind a kettő 500 db Birkának tág helyéül szolgálnak. Itt az utzán által hágván éjszakra létezik a pajtás kert, melynek térség a két holdakat foglal magában és részint palánkkal és részint eleven kerítéssel övedzve deszka kapura, ebben létez éjszakra egy emeletes és 12 öl hosszu 4 2/4 öl széles tégla falból nád tetőre épült magtár jó állapiban, melybe könnyen 3000 pm gabona megfér és e mellett keletről és 20 2/4 öl hosszu, 4 2/4 öl széles tséplő pajta, melynek keleti oldala egészében téglából felrakva, rajta két felé nyiló deszka kapuk-kal, déli oldala pedig félig téglából, egyébaránt nyitva tégla oszlop van zsúp tetőre, jó karban, még is ezen pajtás kertben van két pajta tölgyfa lábokra zusp tetőre készülve jó karban, mellyek közül mind egyik 16 öl hosszú 4 öl széles. A pajtás kert mellett nyugotra van ismét fél holdnyi térséget magában foglaló gyümöltsös kert, mely kaszálónak használtatik, melynek keritése éjszakról és keletről fonyás, Délről eleven kerités, más részben pedig itt fekszik egy 12 2/8 öl hosszu és 3 öl széles téglából zsup fedélre készült istálló jó állapotban, mely két osztályba 30 db marhára tág teret ád. Ennek ezerányban nyugotra fekszik a cseléd ház, 16 öl hosszu, 3 1/2 öl széles téglából zsup tetőre jó karban, mely alatt 4 szoba és két konyha léteznek. Ennek udvarában van egy tömés falból zsup tetőre 5 2/4 öl hosszu, 3 öl széles itálló jó karban, á melyben a cselédek marhái tartatnak, mégis 4 tölgyfa oszlopokra zsup fedélre 5 1/2 öl hosszu 3 öl széles szekér mentő fészer jó karban. Továbbá egy két öl hosszu és 12/4 szles kő boltozatra készült pintze, mely az uradalmi Tiszt hasznáaltára szolgál. - Végre az udvar éjszakai részén egy kővel kirakott csigás kut, - az udvar mindenütt palánkkal kerítve. A cselédház mellett nyugotra van a cselédeknek fél holdnyi konyha kertjék, emly árokkal van körül övedzve.
Mind ezeken kivül van a Méltóságos Grófnénak á helységben egy uradalmi háza tömés falra zsup tetőre készülve egy szobára és egy konyhára, melybe árendás lakik. Még is ezeken kivül kilentz Uradalmi fundusok, melyekre az árendáló és ... ugyan magok épittettek, de á Mgos Grófnénak évenként haszonbért fizetnek, - melyekbéli jövedelem alább á magok helyén fognak kitétetni.
Ezen helység határában tart a Méltóságos Grófné fóka birkát, a földekre és rétekre szükséges trágya tekintetéből is, mellyekből 6 évi számadás szerint közép esztendőben jövedelmet vesz jelesül.
JOBBÁGYOK: | |
1. Kodak Pál | 12. Sünyetz János |
2. Matusik Mihály | 13. Csizmazia Mihály |
3. Matusik György | 14. Kovátsik Pál |
4. Matyék János | 15. Kadlicskó János |
5. Pintér Márton | 16. Öz. Hollota Mihály |
6. Ö. Mizerák Mihály | 17. Hatos István |
7. Horsa Pál | 18. Csabala András |
8. Mizerák Mihály | 19. Lőrintz Mihály |
9. Lörintz Pálné | 20. Torma János |
10. Appeles János | 21. Streda Pál |
11. Somogyi Ferentz | 22. ifj. Hollota Mihály |
HÁZAS ZSELLÉREK
1. Mizerák Mártin
2. Vagola Dániel
Megjegyeztetik itt az, hogy á nevezetes Jobbágyok közül tsak két házzal Római Catholica hit vallást követők, a többiek mind Evangélikusok.
Ezen helységben á jobbágyok azon kivül, hogy szántó földekből, Rétekből, Borból, gyümöltsből, Méhekből, és számos fuvarozásból (minthogy ezen helységben számos és népes Zsidóság lakik:) nevezetes hasznot vesznek á Tekintetes Közbirtokosságtól, á Birka tartásra 5 2/4 hold rétet birnak, melyről legkisebb adózást sem tesznek.
Adóul á Királyi Honi pénztárba fizetnek évenként öszvesen hol többet, hol kevesebbet.
A folyamodó Métóüságos Grófnénak ezen helységben 22 Jobbágyai vágynak, kik is öszvesen 112/4 telket birnak, ezen kivül két házas Zsellérjei, kik is Urbér szerint teszik adósságaikat, ezen helység telkeik még az Urbér bejötte előtt fel voltak véve, de hitelesítve nintsenek, s jelenleg most étetik ujabban fel, á munkában lévő Tagozás utján.
Irtás Földjeik nintsenek.
Ezen helységben a határ hegyes, de azért a Jobbágyok haszonnal mivelik földjeiket, á föld minémüségre agyagos lévén általyában, á mi termékenységet illeti, egy pm Búza után 6.- egy pmérő Rozs után 7.- egy pm Árpa után 8.- egy pm Zab után 9 pozsonyi mérőt kapnak.
Á telkes Jobbágyság á Gabona, Bor, Birka, Szarvas marha, ló tenyésztéséből és nevezetes fuvarozásáéból, á Zsellérek pedig keze munkájukból szerzik élelmeket, ezen kivül az Uradalomtól évenként hol egy hold két 3-os földet kapnak. Á jobbágyoknak különös erdeje nem lévén száraz faizást kapnak az Uradalomtól.
Á jobbágyságnak az Urasággal közös legelője vagyon, kivéve az ökör tilost, melyet egyedül a Jobbágyság használ annak idejében.
Ezen helység határában a jobbágyság számos szőllőket bir két részben, melyek jó Bor termők és igen gyümöltsösek, azért a jobbágyság a borból gyümöltsből is nem megvető hasznot vesznek be.
Egyéberánt a Jobbágyok tehetősebb, mivel mint fellyebb emiitett á bor, gabona termésből, birka, szarvas marha, ló, sertvés tenyésztésből, vaj, méz, gyümölts eladásból, számos fuvarozásokból veszik élelmüket.
Jobbágyi tartozásokból bevétetik, és pedig
Füst pénzből: 60. f.
Robotból (Az emlitett helyes Jobbágyok 22-en 11 2/4 telket birnak, emlyekből özsvesen á hosszu favari napszámok betudásával 1242 gyalog napszámokat szolgálni kötelesek: 517.30
Két házas zsellérek kik is fejenként 18 napokat szolgálni kötelező 15.- f. Egy Uradalmi Házban lakozó Szerződéses mellett szolgál 40 napszámokat 16.40
Ezen kivül az Uradalomnak minden helyes Jobbágy egy öl fát az Uradalom részére, ugy mind egyik zsellér 2/4 ölet vágni tartozván, öszvesen 12 2/4 ölet, ölét a jelenlegi helybéli ár szerint számítva 1.- f.: 12.30
Fonyásból Minden helyes Jobbágy, mivel magoknak van kenderföldje az Uraság részére kender fonyást tesz.
Kilentzed, és Tized
Ezenhelység Jobbágyai természetben adják az Uraságnak a 9-det és 10-det, - a számadásból á gabonának 20-al számítva jött bé.
Búzából 1141 kéve, Rozsból 278 x 6 kéve, Árpából 59x16 kéve, Zabból 29 x 16 kéve. Ezen gabona nemekből leszámítva a nyomtató részt leszámítva marad az Uraságnak folyó áron készpénzben számítandó jelesül
Búza | 158 pm | 3 f. 45 kr. | 592. 30 |
Rozs | 292 pm | 2 f. 30 kr. | 730.- |
Árpa | 112 pm | 1 f. 37 kr. | 181.52 4/8 |
Zab | 36 pm | lf.3 | 6.- |
Öszvesen | 1540.22 4/8 |
Ezen kivül aprólékosabb dézsmákból
Lentse | 3 pm | 3. f. 45 | 11.15 |
Kukoritza | 168 pm | lf. | 168.- |
Gabonanemüekből
két marhás szekerü szalmaegy forintjával | 176.- |
Öszvesen | 215.15 |
Megjegyeztetik itt az, hogy ezen gabonanemüek közt Bábonyi helység jobbágyaitól járandó 9-ed és 10-ed beszámítva van, mivel azok évenként rendben Tabra szállítani szoktak.
Bor 9-ed és 10-ed
Tabi, Bábonyi Jobbágyok áltl öszvesen adatott 1065 akó, dianentalis Calculus szerint tehát 177 2/4 akó, ennek töltésére 7 akó leszámítással marad 170 2/4 akó, melyet helybéli ár szerint 6.15-öt véve 1065.37
Földes Uri Jövedelmek A földes Uri magányos szántó földek a helység határában és ahhoz tartozó Csabai és Dunatei pusztákban több darabokban vágynak, melyekben gabonanemüek vettetnek.
Uradalmi Rétek Első Lap rét 64 kaszás, borjus rét 36. Retkes 48 kaszás öszvesen 148, melyek közönséges esztendőben 172 két marhás szekerü szénát adnak, minden egyes szekeret 8 ftal számitva: 1076-f
Bókkönyös Zab 31 két marhás szekér 8 ftal: 248.-
Sarju 52 2/4 marhás szekérrel 6 ftal: 495.-
Luczerna 12 holdon 36 szekér 8 ftal: 288.-
Kiadások levonása után marad: 1604.40
Az Uradalmi tiszti lakás mellett, és pajtás kert mellett van két holdból álló gyümöltsös kert, mely közönséges évben 1 3/4 akó pálinkát, akaját 18 f helyi áron 31.30
Ezen gyümöltsös kerti kaszálón 3 szekér széna 24.-: 55.30
Ezen helység határában van a folyamodó Méltóságos Grófnénak 298 holdakból álló Erdeje, mely is egy részben cseres, nagyobb részben pedig tölgy fából áll, ezen erdő eszendőről esztendőre sértetlenül tartatik, a tüzi fáizás Bábony határában történik. A makkoltatásból (mivel az Urodalom sertvéseket nem szok tartani bé vétetik 120.-
Gubats árendából hasonló számítással 46.-: 166.-
Királyi jövedelmek
Ezen helységben van a Méltóságos Grófnénak á T közbirtokossággal egy közös mészárszéke és három közös kortsmája. A mészárosi lakon tömés falból nád tetőre jó karban, áll két szobából egy konyha, egy kamara, és egy istállóból, melynek folytában van a vágóhíd á mészárszékkel, s alatta jég verem.
Az első kortsma téglából nád tetőre épülve, három szoba egy konyha és egy istállóra, ezen éület alatt 250 akó tartására tégla boltozatu pintze jó karban, második kortsma téglából zsup tetőre két szobára egy konyhára épülve jó karban, ennek udvarában 300 akó borravaló tégla boltozatu pintze.
Harmadik kortsma téglából zsup tetőre, három szoba, két konyha, és egy kamara jó kareban, ezen épület alatt 130 akó borra való téglából készült pintze, mindezekért a Ttes Közbirtokosság évenként haszonbér fejében
1000. fr-ot, mely summából a Mgos Grófnéra esik: 314.15
ebből az épület tatarozsáára 18.45 leszámítva marad: 295,30
Ezen kivül. van Ttes Közbirtokosságnak egy közös malma eg kerékre, a malomfej tölgyfa padlatokból, ugy az egész malom is tölgyfa boronából épülve zsúp tetőre, középszerű állapotban. Molnár lakás tömésből egy szobára,, egy konyhára zsúp tetőre, meglehetős karban.
Ezen malom árendása a T. Közbirtokossággal harmados lévén számadások szerint középszerű finomítással jött bé
Búza | 11 pm á | 3f45kr | 41.15 |
Rozs | 34 pm | 2f30kr | 85.- |
Ebből tatarozás fejében 7.45 Marad 118.21. Ezen helység határában an a folyamodó Mgos Grófnénak egy magános használatú vizi malma, két kerékre, tölgyfa fejre, egyébaránt á malom téglából és termőkőből nád tetőre, deszka padlásra, mely is megtárul használtatik. A molnár ház tömésből egy szoba, egy konyha, egy kamara, egy istálló és egy félszre zsúp tetőre jó karban. Udvaron pedig 6 oszlopokon álló pajta, zsúp tetőre, jó karban. Ezen malomhoz van az árendás molnárnak egy hold földje és ugyanannyi rétje. - Mind ezektől fizet évenként
Búzát | 50 pm á | 3.45 | 187,30 |
Rozsot | 100 pm á | 2.30 | 250.- |
Ezen kivül szolgál
40 napszámokat napját | 25 kr-val | 16.40 |
Öszvesen | 454.10 | |
Az épület tatarozására malom igazítására | 26.15 | |
Marad | 427.55 |
Mind ezeken kivül van a folyamodó méltóságos Grófnénak ezen helységben mint már fellyebb is említtetett kilentz urodalmi fundasai, mellyekre ugyan a haszonbérlő zsidók építtettek, de a fundusok használatáért szerződés mellettfizetnek évenkint: 160.36 2/8
Ezen kivül jobbágyi házaknál lakozó 10 zsellérek fizetnek napi szám vátság fejében: 10.-
Öszvesen: 170.36 2/8
Épületek tatarozására semmi sem tétetik ki, mivel a szerződők magok költségén épülve, azok tatarozása is őket illeti.
Terhek Az Urodalmi Fiscalis Tiszt és cselédek fizetés a Conventionalis Tabella szerint diamentralis Calculussal véve következendő:
Készpénzben | 757.48 | |
Búza | 65 pm | 243.45 |
Rozs | 158 pm | 395.- |
Zab | 50 pm | 50.- |
Lentse 6 pm | 22.30 |
Só 250 tt(mázsája 17.30) | 43.45 |
Bor 12 akó | 75.- |
Széna és Cselédek tüzifája | 247.- |
Cselédek lakására | 200.- |
Kémény söprőnek | 20.- |
Uri székek tartásáraszámadások szerint | 150.- |
Épületek és kertektatarozására | 250.- |
2454.48 | |
Bevétel summa | 23011.12 2/8 |
Kiadás summája | 9285.43 2/8 |
Marad | 13725.29 |
Bábony helységben hadik Vilmosnénak 1712 6/8 hold birtoka, melyből 603 hold erdő két darabban. Ezen kivül közhasznú kortsmája, mészárszéke, malma, pálinka főzése. Van egy urodalmi háza, melyben a hajdú lakik, méhese téglából. 51a jobbágyok és 15 a zselléreinek száma.
A Jobbágyok fele részben a Catolica vallást követik, fele részben pedig Evangélikusok.
Bábonyban van a Grófnénak egy kuriális háza, melyből szerződés szerint évenként fizet az árendás.
A hajdú fizetése itt nem vétetik fel, mivel á Tabi Conventionatusok sorában már bé van iktatva, azonban hajdú árendás lakás, méhes tatarozására azok kerítésére kitétetik.
Urszéki tartásra itt semmi sem tétetik ki, mivel az Tabon tartani szók, á hol is á költségek erre nézve kivéve vágynak.
Papnak, mesternek, semmi fieztése nints, mivel azok járandóságaik á közösből u.m. földből, rétből van kiszolgáltatva.
Mind á két helységbeli Bevételeknek kiadásoknak tiszta jövedelmeknek ujabbi summás kiszámítása.
Tabi helységből | 23011.12 2/8 |
Kiadás | 9285.43 2/8 |
Marad | 13725.29 |
Bábonyi helységből | 1954.22 4/8 |
Kiadás | 127.32 |
Marad | 1826.50 4/8 |
E szerint mint két helységből MARAD 15,552.19 4/8
Mely eképpen általunk végbe vitt öszveirásokról kiadjuk ezen nevünk aláírásával szokott élő petsétünkkel megerősiett Bizonság tévő Levelünket.
Költ Tabon october hónap 19" napján 1838" esztendőben Zichy Ferenc kiküldött táblabíró, Bosnyák Benedek N. Somogy Vármegye Szolgabirája, Biró István N. Somogy Vármegye Esküttje.
Ezen hitelkérés céljából készült birtokösszeirás betekintést ad a Reformkor gazdasági életébe, a nagybirtok strukturájába, építkezésére.
Kiegészítésül érdekesnek tünik, ha összehasonlítjuk a mezőgazdasági termékek árait a napszámbérekkel, mely a kialakult helyi gyakorlat szerint napi 25 krajcár volt. A többségében önellátásra épülő gazdaságoknál a kialakult helyi árviszonyok alapján a mindennapi élet problémáit is érzékelhetjük.
A Termesztmények helybéli ára következendő
Buzának | pozsonyi mérője | 3 f. 45 kr. |
Rozsnak | pozsonyi mérője | 2.30 |
Árpának | pozsonyi mérője | 1.37 |
Zabnak | pozsonyi mérője | 1.- |
Kukoritzának szemben | mérője | 2.- |
Kukoritzának tsutában | mérője | 1.- |
Lentsének | pozsonyi mérője | 3.45 |
Borsónak | pozsonyi mérője | 4.- |
Kender mag | pozsonyi mérője | 6.- |
Reptzének (őszi) | mérője | 6.15 |
Reptzének (tavaszi) | mérője | 5.- |
Bükkönynek (tavaszi) | mérője | 3.45 |
Lóher magnak | itzéje - | 36 |
Luczerna magnak | itzéje - | 48 |
Krumplinak | pozsonyi mérője | 1.- |
Hajdinának | pozsonyi mérője | 2.- |
Szénának | két marhás szekerü (4,6 m3) | 8.- |
Sarjunak | két marhás szekerü(4,6 m3) | 6.- |
Lucernának | két marhás szekerü (4,6 m3) | 8.- |
Lóhernek | két marhás szekerü (4,6 m3) | 8.- |
Bükkönyös Zabnak | két marhás szekerü (4,6 m3) |
Bornak | akója | 6, 15 |
Kendernek | ttja (2-3 marok= 5-17kg.)- | 18 |
Régi magyar mértékek: | |
Pozsonyi mérő | = 46,56 kg |
Bécsi öl | = 1,896 méter |
Kőmüves magyar öl | = 1,6 méter |
Akó | = 56 liter |
Itze (Icce) | = 0,95 kg |
Pozsonyi mérő | |
Buza | = 72-78 kg |
Rozs | = 64-73 kg |
Árpa | = 54-58 kg |
Zab | = 32-45 kg |
Kukorica | = 52-76 kg |
Köles | 71 kg |
Gubacs | 38 kg |
Bolevácz József
Erényi Alajos rajza