| |
1929. október hó 15-én Zalán, Zichy szülőházában
Zala községben, annak a kúriának a falába, ahonnan Zichy Mihály világot hódító útjára elindult, Sidló Ferenc szobrászművész alkotását, egy márvány emléktáblát illesztettek be 1929-ben. Voltaképpen két évvel később, mint amikor Zichy születésének százéves évfordulója lett volna, de a vármegye határozata a megrendelésre vonatkozólag és a műalkotás elkészítése hosszabb időt vett igénybe. Az is közrejátszott, hogy a kúriát csak pár évvel ezelőtt alakították át, s hogy Csicsery-Rónay István alezredesnek, aki a kúria tulajdonosának a férje volt, tíz évébe került a Zichy Mihály Ereklyemúzeum berendezése. Bár az egész kúria valóságos múzeum volt, a tulajdonképpeni Zichy Mihály Ereklyemúzeum az a műterem, melyet Zichy 1881-ben Zalán léte alkalmával a meglévő téli kertből alakította át műhellyé, amint ő nevezte, ehhez csatlakozik 2 kisebb szoba, melyek akkor Zichy lakószobái voltak, most a hozzáépült harmadik szobával egyetemben a múzeumot képezik. Ezekbe a helyiségekbe gyűjtötte össze vitéz Csicsery-Rónay mindazt, mit Zichy hátrahagyott maga után: festményeket, rajzokat, vázlatokat, könyveket, levelezését, - melyet levéltárrá rendezett - bútorokat, kosztümöket, fegyvereket, Zichy bölcsőjétől kezdve temetésének képeiig s a cári udvar küldötte fém és porcelán koszorúkig.
Az ünnepség lefolyását elsősorban apám feljegyzései alapján rekonstruáltam. A beszédekből is bőven idézek, bár a korabeli neobarokk frazeológia ma már különösnek hat.
Langyos, napsütéses őszi reggel. A falu bejáratánál zöld gallyakból készített diadalkapu, melynél magyar ruhás lovasbandérium várja a vendégek érkezését.
10 óra felé megérkeznek a környékről autómobilon báró Rubido- Zichy Ivánné kis leányával Hannával, (férje a londoni követ Angolországban tartózkodik, s így nem jöhetett) Stephaich Pál alispán feleségével, Barcsay Ákos főszolgabíró és báró Weissenbach Iván főjegyző feleségével, Dr. Csonka Zénó kir. közjegyző feleségével, Csorba József huszárőrnagy, fogatokon Mester György dr., Mester Andorné és Mester Lajos dr, vitéz Bernáth Jenő és felesége, Kunffy Lajos festőművész, Gabsovich Károly, Kálmán Jenő dr. képviselő, Kovaliczky Albin dr. feleségével, Groman Dezső százados, négyesfogaton vitéz Igmándy- Hegyessy László ny. testőrőrnagy feleségével s a zalai kúria parkjában, az ereklyemúzeumban és a szalonban eloszlanak. Féltizenegykor a vendégsereg átsétál a zalai templomba, ahol szentmisét celebrál Horváth Mihály pápai kamarás, Kőszeghy Antal zicsi és nágocsi plébános és Steixner Antal tabi káplán segédletével.
A misén részt vettek fentieken kívül vitéz Keresztes Fischer Ferenc dr. Somogyvármegye főispánja, ki pécsról jött ide autón, vitéz Bartha Károly vezk. ezredes és felesége, özv. Fork Józsefné, dr. Kiss Emil tabi főszolgabíró és felesége, Hertelendy Miklós és felesége, Révay Ákos dr. és felesége, Rottler József, özv. Satzger Pálné, sárdi Somssich Miklós és gyulai Gaál István, kik autón Somogysárdról érkeztek, vitéz dr. Sussich Ervin, dr. Wöttengel Károly, vitéz dr. Vaday Ferenc, Zics és Zala községek elöljárósága és a zalaiak vitéz Csicsery-Rónay Családdal az élen.
A szentmise után visszament az ünneplők tömege a Zichy Mihály-parkba, hova nemsokára megérkeztek a vasúton Tab állomásra befutó vonatok utasai. A vasúti állomáson az érkezőket nagyemőkei Deseő Lajos szolgabíró és Lőrincz állomásfőnök fogadják. A vendégek hosszú kocsisorban vonultak Tab főutcáján keresztül a közeli Zala községbe, hol a diadalkapunál a járási főszolgabíró dr. Kiss Emil és Rottler József körjegyző üdvözölte a hivatalos elfoglaltsága miatt távollévő kultuszminiszter képviselőjét, Gévay-Wolff Nándor kultuszállamtitkárt.
Vele együtt érkezett vitéz Takátsy György altábornagy feleségével és leányával, vitéz Markóczy Antal altábornagy, Barna Bertalan miniszteri tanácsos, Margó Ede szobrász, Hortobágyi Ágoston tanfelügyelő, Nemes Ernő és Egly Ernő, Sidló Ferenc szobrászművész, az emléktábla megalkotója, Gönczi Ferenc tanfelügyelő és mások.
Autón jöttek még Bánó Iván és felesége, továbbá Milotay István a „Magyarság" főszerkesztője, Zsilinszky István huszárőrnagy és Bajcsy-Zsilinszky Gábor.
Az érkezőket vitéz Csicsery-Rónay István ny. vezk. alezredes, Somogyvármegye vitézi székkapitánya és felesége, a nagy művész unokája fogadta, s gondoskodott arról is, hogy az utazás fáradalmai után a műterem melletti könyvtárszobában villásreggeli álljon a vendégek rendelkezésére.
A tabi levente zenekar, a zalai levente szakasz és magyar ruhás lányok a bejáratnál voltak felállítva, most bevonultak az emléktábla közelébe és a zenekar eljátsza a Himnuszt. Ezután Stephaich Pál alispán leleplezi az emléktáblát. Többek között ezeket mondja: „Tekintsünk körül e csonka hazában és nézzünk keresztül Trianon által emelt falakon, az igazi, a hegy koszorúzta határokig, tegyünk összehasonlítást hazánk és a körülöttünk újonnan alakult és saját testünkből megnagybbodott országok között, azt állapíthatjuk meg, hogy nekünk magyaroknak mindenkor megvoltak nagy királyaink, hírneves hadvezéreink, kiváló politikusaink, nagy tudósaink, művészeink, zeneszerzőink, festőink, szobrászaink, amivel szomszédaink nem dicsekedhetnek. Ez arról tesz tanúságot, hogy Kelet- és Dél-Európában a magyar faj az, amely vezetésre hivatott, mely nemzet rendelkezik azon képességekkel, melyeket a mai időkben oly sokat hangoztatott kultúrfölénynek neveznek.
Vonjuk félre a takaró leplet, (a két díszruhás, mentés, csákós, kardos vármegye-huszár lerántja a leplet) hol márványtábláról Zichy Mihály bronz arca tekint reánk, ki 102 évvel ezelőtt, 1827. október 25-én ebben a kúriában látott napvilágot és innen indult el hódító útjára, hogy a magyar népnek, a magyar nemzetnek világraszóló hírnevet szerezzen. E kúriának a falai látták először a nagy művészt, ennek a kis községnek és az egész vármegyének a büszkeségét. - Ezután részletesen ismerteti Zichy életrajzát, majd folytatja: „A Zichy nemzetség síremléket állított a halhatatlan művésznek, melyet Stróbl Alajos készített, mi, ki itt a magyaroknak világhírnevet szerzett nagy művésznek halhatatlanságát ünnepeljük, a hála és büszkeség érzésével gondolunk reá és kötelességünknek teszünk eleget, midőn megörökítjük emlékét szülőfalujában. Somogy vármegye törvényhatóságának megbízásából Sidló Ferenc szobrászművész kezének alkotását helyezzük el szülőházának falára és kegyeletes megemlékezésül a vármegye koszorúját helyezem el az emlékműre."
Utána Gévay-Wolff Nándor kultuszállamtitkár a vallás- és közoktatásügyi minisztérium koszorúját tette le: - Zichy Mihály ecsetje - mondotta -méltó arra a koszorúra, amivel a nemzet Petőfi, Jókai tollát ünnepelte. Földünk kincseit elvették tőlünk, de nem foszthattak meg művészeteinktől. Zichy Mihály és koszorús társai igazolják a sorsüldözött nemzet nagyrahivatottságát, melyet mindig híven töltött be karddal, tollal, ecsettel, szobrász vésővel. Zichy Mihály a magyar géniusz egyik legismertebb nevű megtestesítője és világgá hirdetője, büszkesége nemcsak a vármegyének, és egy ősi magyar családnak, hanem örök időkre büszkesége az egész nemzetnek. Ha idegenben élt is, valójában mégis csak a hazai földön élt minden idegszálával, szíve minden dobbanásával. A cári udvar fényében nem felejtette el távoli kis hazáját és számos magyar témájú alkotása igazolja, hogy zsenijének gyökerei milyen mélyen nyúltak le a magyar lelki humuszba."
A Szinyei Merse Pál Társaság és az Ernst Múzeum koszorúját dr. Lázár Béla író, Zichy életrajzírója tette le, többek között mondván: „A Szinyei Társaság tagja, Sidló Ferenc alkotta meg e nemes emléktáblát, mely megjelöli azt a helyet, ahol Zichy Mihály töltötte el ifjúkori éveit, ahová legdrágább emlékei kötötték, ahová vissza-visszavágyott élete mozgalmas változásai közepette, ápolta emlékét, mely hazáját szimbolizálta neki, azt a hazát, mely elfordult tőle, mely nem adott neki se díszt, se alkalmat arra, hogy nevelő képességét a magyar tehetségek kifejlesztésére szentelje, amire pedig vágyva-vágyott. Őt nem elégítette ki a külső dísz, s legfelsőbb elismerés, mert munkája nem az volt, ami lelkéből szakadt, kilométerszámra rajzolva a cári család történetét, mialatt lelkében gondolatok, nemes ideálok forrongtak, mert őaz emberiség sorsán töprengett, mert őt mély krisztusi szeretete ihlette, mert ő hangot akart adni, formába akarta önteni mindazokat a szellemét lázasan izgató eszméket, melyeket pihenő órák szent ihletében átálmodott, de amelyeket meg nem formálhatott sohasem, mert idejét a kényszermunka lefoglalta.
Most már tudjuk, mi a magyarságnak Zichy Mihály. A magyar művészek is tudják mit jelent számukra zsenije, mely Madách magasan szárnyaló gondolatait, Arany tragikus érzéseit, Petőfi viharzó szenvedélyét átírta a formák tiszta nyelvére, hogy annál mélyebben zárhassa őket szívébe minden magyar.
Oly fejedelmi ajándék ez, melyre soha meg nem szűnő hálával tekinthet nemzete, áldva emlékét, amelyre a vándor, ha útja ide veheti az emléktábla elé, büszke örömmel fog gondolni mindenkor, míg csak magyar dal fog hangzani a puszta tereken."
A nagyhatású beszéd után Balló Ede, a Képzőművészeti Tanács, Pauer Géza a Képművészeti Társulat nevében, Margó Ede szobrászművész a Benczur Társaság, Kunffy Lajos festőművész a Nemzeti Szalon és a Céhbeliek, Hortobágyi Ágoston a kaposvári Berzsenyi Társaság, Tallián Andor a Somogy Megyei Múzeumegyesület, dr. Kiss Emil a tabi járás, Rottler József Zala község nevében helyeztek el koszorút emlékbeszéd kíséretében.
A legmeghatóbb része az ünnepségnek Zics község hódolata volt. Okmányok szerint ugyanis Zics község már 1208-ban a Zichy család birtoka volt és ezért jött el a község, hogy hódolatát tolmácsolja. Kajdy Béla nágocsi körjegyző beszélt nevökben, mondván: „Zics község ezeréves ősi birtoka a Zichy családnak, annak a családnak, mely ezer éven át arany betűkkel véste be nevét a magyarok történelmébe. Ezer év alatt összeforrt a falu népének története a Zichy családéval. Ezer éven át élvezte a falu népe szeretett földesurainak jóságát, kegyeit.
Eljöttünk, de virágot nem tudtunk hozni, mert a hideg ősz deres szárnya már letarolt az ezeréves ősi birtokon minden virágot. De hoztunk ezeknél szebb virágot: szívünk virágait, a szeretetet, a hálát, a hűséget. Eljöttünk, hogy leboruljunk a nagy magyar emléke előtt, aki egyike azoknak a ragyogó csillagoknak, melyeknek fénye áttör azokon a sötét felhőkön, miket a turáni átok vont a magyar égre, áttör a fény, hogy ennek a porba sujtott magyar nemzetnek kivezető utat mutasson kálváriáján. Egy nemzet, mely nagy fiakat adott a hazának, az nem pusztulhat el, nem veszhet el, rabszolgasorsra nem juthat.
Eljöttünk, de nem azért, hogy a nagy magyar szülőházánál az ősi falaknál, az ebbe illesztett emléknél a világháborúnak már kijajgatott minden borzalmai fölött elzokogjuk Jeremiás siralmait, hogy ebből az ősi falból siratófalat avassunk, eljöttünk, hogy a dicső magyar emlékénél lángra lobbanjon hazaszeretetünk, kigyulladjon bennünk magyar érzésünk, hogy lángoljon ereinkben a vér, eljöttünk, hogy mi a hazának porba sújtott gyermekei, a porból felemelt fővel, felemelt ököllel kiáltsuk a nagy világnak: Magyarország nem volt, hanem lesz! - Elhoztam Zics község képviselőtestületének hálairatát s mikor ezt Nemzetes Asszonyonyomnak átadom (Vitéz-Csi-csery-Rónay Istvánné átveszi az iratot), kérem Nemzetes Asszonyomat és a háború edzette vitézlő férjét, az alezredes urat, hogy tartsák meg továbbra is kegyeikben a falu népét. Elhoztam még a falu népének imáját, az ima rövid: Isten áldása legyen a Zichy és Csicsery- Rónay családon!"
Még egy nagyon kedves jelenet játszódott le: Hirtelen egy bájos kis 9 éves lányka lépett az emléktábla elé, kezében nemzeti színű szalagos koszorúval, bátran, csengő hangon mondotta: „A nágocsi rokon család nevében!" Báró Rubido-Zichy István londoni követünk kislánya, Henna volt.
A tabi zenekar eljátszotta a magyar Hiszekegyet, majd a házigazda, vitéz Csicsery-Rónay István vette át az emléktáblát, mondván: „Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Mély megindultság vesz rajtam erőt, midőn ezen emléktáblát családom nevében átveszem. Az elhangzott emlékbeszédek lelkem legbensőbb húrjait rezgették meg, mert érzem, hogy az a tisztelet, hódolat és rajongás, mely Zichy Mihály hozzátartozóiban soha ki nem alvó parázsként ég, ma a nagy megtisztelői szívében lángra lobbant, mely bevilágította Zichy Mihály művészetének szentélyét, felidézvén a múlt minden sikerét és dicsőségét, mint Zichy Mihály hosszú életében a magyar névnek szerte a világon aratott. Hálás köszönetemet fejezem ki ez alkalommal Somogy vármegye mélyen tisztelt törvényhatóságának, és nagyérdemű közönségének azért az áldozatkészségért, mellyel azt az emléktáblát felállították, meleg köszönettel adózunk Sidló Ferenc szobrászművész úr Őméltóságának, ki mesteri kezekkel mintázta azt remekbe. Szívünk egész melegével üdvözöljük a m. kir. kormány itt megjelent képviselőjét Gévay-Wolff Nándor államtitkár úr Őméltóságát, a vármegye mélyen tisztelt vezetőségét, művészi és irodalmi társaságok kiküldöttjeit és az ünneplő közönséget, kik azzal, hogy ide eljöttek, Zichy Mihály emlékének áldoztak.
Most midőn átveszem ezen emléktáblát, ünnepélyesen ígérem, hogy azt kegyelettel fogjuk megőrizni s kegyeletteljes örökül hagyjuk utódainkra, s meg vagyok győződve, hogy ezen emléktábla mementója marad Zichy Mihály művészetének őre, miként Zichy művei örökbecsűek maradnak minden időkig."
Ezzel az ünnepség véget ért.
A zalai Zichy Mihály ereklyemúzeum falában áll a hatalmas emléktábla Sidló Ferenc szobrászművész remek alkotása. Fent a nagy művész bronzba öntött, merengő domborművű profilja, alatta pedig a márványtáblán a következő felírás olvasható: Innen indult diadalmas útjára Zichy Mihály Születése századik évfordulóján emelte Somogyvármegye közönsége.
Ezután az egész társaság a kúria szobáiban eloszlik, s élvezi a konyhaművészet remekeit. Odakünn a tabi leventezenekar játszik, térzenét ad A parkban megjelennek a magyar ruhás leányok és a leventékkel táncra perdülnek.
Csicsery-Rónay István
| |