A természet bölcsessége

A tanító úr maga nyitott ajtót a becsengetőnek. Mikor a belépőt meglátta, ugyancsak hátrahőkölt.

- Nagy uram!

- Én volnék, taníró úr... - felelte a ráncosképű vén polgár, zsíros kalapjának a karimáját gyömöszölve.

- Kerüljön beljebb, öreg. No... üljön le. Mi jó szél vetette ide? Mert hát szó, ami szó, régen kerüli az iskola tájékát. Még gyerekkora óta.

- Már én csak megmaradok a magam mivoltában, tanító uram! Hanem át azért jöttem, mert a tanító úr a szomszéd kis porontyának tegnap azt magyarázgatta, hogy minden, amit a természet alkotott, tökéletes. Márpedig én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Tessék csak meghallgatni... Hogy magyarázza meg tanító úr, hogy a tölgy, a fák királya, a legnagyobb, legerősebb, leghatalmasabb lombozatú, a leghitványabb gyümölcsöt termi. A földön kúszó, vékonyszárú töknek meg akkora a gyümölcs, akár egy kis hordó, meg aztán sárga, mint a színarany. Tessék csak ezt egy makkal összehasonlítani... Be gyönyörű volna, ha a tölgy ágain szép, húsos, sárga tökök lógnának! Ezt magyarázza meg, tanító uram!

- Majd gondolkozom, Nagy uram... Majd beszélünk még róla.

- Ezúttal azt hiszem, adósom marad a válasszal a tanító úr!

Az öreg kuncogva távozott. Majd szétrepesztette a büszkeség, hogy hát mégis csak sikerült a tanító úr eszén túljárni! Annál jobban csodálkozott a tanító úr, mikor az öreg már mingyárt másnap újra bekopogtatott, még pedig ugyancsak fancsali ábrázattal.

- Tanító úr, kérem alázattal... - motyogta nagyon szerény hangon - a tök meg a tölgy miatt jöttem...

- Nem igen akadt időm tegnap óta a gondolkozásra...

- Nem is azért... Megértettem már magamtól is a természet rendelését, vagyis hogy a tölgy megértette velem... Tetszik tudni, tegnap délután a nagy melegben leterültem a fűre, szunyókálni... a kis erdőben, amely a veteményesemet határolja. El is aludtam jó mélyen. Egyszerre csak arra ébredtem, hogy valami nagyot koppant az orromon. De akkorát, hogy még a szemem is belészikrázott. Meg is eredt az orrom vére. Egy makk volt... A tölgyről potyogott le az orromra. Itt van e... még most is fekete a helye! Hát akkor egyszeriben megértettem a természet bölcs berendezését! Mert ha a tölgyfán tök teremne, akkor bizony nemcsak az orromat, de az egész pofámat szétlapította volna! Jól van ez így, ahogy van!... Ezt a két pengőt le is fizetem, hogy a tanító úr kiossza a jó tanuló szegény gyerekek közt annak örömére, hogy megértettem, miért van a nagy fáknak kis gyümölcsük.