| |
Utazni mindenki szeret. Vonzanak bennünket az ismeretlen tájak és emberek, az eltérő szokások. Képesek vagyunk autóba, vagy vonatra szállni, repülőgépre ülni, hogy kimozduljunk megszokott környezetünkből. Kíváncsiságunk sarkall arra, hogy sok száz, sok ezer kilométert tegyünk meg és élményekkel megrakodva térjünk haza.
Mi most rendhagyó kirándulásra indulunk. Az időben visszafelé utazunk úgy, hogy km-ek helyett éveket hagyunk hátunk mögött, s közben szülőföldünk határát egyszer sem lépjük át.
Múltunkat sűrű homály fedi. Ha azonban összeillesztjük az okleveles adatokat a régészetivel, a sötétség lassan oszlani fog. Felködlenek hajdan itt élt emberek alakjai: az ősemberé, a félelmetes hatalmú országnagyé, aki innen Ugajból indult el egyszerű nemesként, a szerviensé, aki kicsi birtokáért aggódik, bátor és vitéz embereké, de a gyengéké és esendőké is. Megelevenedik a táj, s mesélni kezd.
Ötezer évvel ezelőtt Somogyot hatalmas, szinte áthatolhatatlan erdők borították. A közlekedési útvonalak a dombok között, a patakok, folyók völgyében alakultak ki. A Kis- Koppány ekkor még bővizű, halban gazdag folyócska volt. Szeszélyesen kanyarogva sietett kelet felé. Partjait nádas kísérte. Ott, ahol völgye jobban kiszélesedett a terület süllyedékessé, mocsarassá vált. Az ingovány jó búvóhelyül szolgált a vízimadarak ezreinek, de vonzotta a vaddisznót, szarvast, rókát, farkast és sok más vadat is. Kitűnő halász és vadász lehetőséget, biztos megélhetést nyújtva az itt élőknek. Ekkor már ismerték a földművelést, de háziasítottak néhány állatot, de a táplálék kiegészítésére mindig is szükség volt. A kissé kiemelkedő teraszok, melyek a folyócska és a meredek dombok között helyezkedtek el, kedvező lehetőséget teremtettek az élelemtermelés számára. Az őszi és tavaszi esőzések után a Kis-Koppány kilépett medréből, s termékeny iszappal borította be őket. A laza talajt ásóbottal, faekével túrták föl, majd elvetették a magvakat. Az aratás sarlóval történt úgy, hogy csak a kalászokat vágták le. A terméstől függött ugyanis az egész közösség léte, s az amúgy is kis hozam mellett nem engedhették meg a legkisebb szemveszteséget sem. A fémet még nem ismerték, így a sarló fából és kőből készült. Gondosan kiválasztottak egy élő, enyhén ívelt hajlású faágat. Ezt behasították. A résbe kőszilánkokat tettek, majd a fát szorosan átkötötték. A fa rostjai körbenőtték őket. Már csak le kellett vágni az ágat, s kész volt a szerszám. Számos ilyen kőpenge került elő a tabi Falualatti-rétekről, a kapolyi Hegyháti-dűlőből, és Zaláról. Ezek a körömnyi nagyságú, a barna legkülönbözőbb színeiben pompázó darabok ma is borotvaélesek. Anyaguk olyan kemény, hogy még az üveget is karcolják anélkül, hogy kicsorbulnának. A könnyen hasadó kövek cserekereskedelem révén, sok száz kilométerről kerültek ide. Nagyon értékesek voltak, hisz belőlük pattintással lándzsahegyet, nyílhegyet, kaparókat, pengéket, árakat lehetett hasítani.
Az élelem tárolásában, a főzésben nagy szerepet játszott a cserépedény. Ma a Kis-Koppány völgyében a legjobb agyag Kapolyon található. Természetesen tudták ezt az őskorban is. Innen jutottak hozzá a nélkülözhetetlen alapanyaghoz. A bánya szomszédságában telepedtek le. Az itt előkerült leletek elárulnak néhány dolgot azokról az ősemberekről, akik ezen a telepen éltek. Kicsiny, földbe mélyített házacskákban laktak. Az ügyes kezű fazekasok elkészítették a nagy, vastagfalú tárolóedényeket csakúgy, mint a pici és törékeny tálacskákat, tálakat, poharakat s a fonáshoz szükséges orsógombokat. Díszítést ezeken nem találunk. Nem csoda, hisz első a célszerűség volt. Elődünk is szerette már a szépet. Gondosan formált, törékeny edények bizonyítják ezt. Ezek elkészítése nagyobb szaktudást igényelt. Az alkotás bizony nem mindig járt sikerrel. Nézzük csak, ez az esetlen, rosszul iszapolt, egyenetlen szájú cserép egy kezdő első próbálkozása! Kiáltó az ellentét közte, és a mellette talált finommívű korsócska között. Nem ugyanaz a kéz agyagozta őket. A korsó már az új alak keresésének egyik szép darabja. Arányos felépítése fejlett formaérzékről tanúskodik. Nagy fantáziára vall. Igaz, nem sikerült tökéletesen az égetés, s a kísérletező, és művészhajlamú fazekas mérgében a szemétgödörbe hajította. Évezredekkel később alapásáskor került újra a napvilágra. Az agyagbányászat igen nehéz volt. Megkönnyítésére csontszerszámokat használtak. A tarándszarvas agancsából készült eszközök közül itt kettőre bukkantak. Az egyik egy lapát. Az ősembernek keserves kínlódásába került, míg a csontot kőszerszámokkal a kívánt formára alakította. Az agancs egyik ágát ki kellett vájni. Van egy másik érdekessége is. Egykori tulajdonosáról nemcsak azt árulja el, hogy rendkívül türelmes volt, hanem azt is, hogy balkezes. Az agancs ága enyhén balra hajlik. Kitűnő a súlyelosztása. A hegyes lapát rész a kar vonalával egybeesik. A fogantyú tenyérbe simul. Kopottsága mutatja, hogy sokáig használták. Nagy becsben állt. Apáról-fiúra öröklődhetett. Vajon miért kellett gazdájának oly sietve távozni az agyaglelőhelyről, hogy szerszámát ott felejtette? Földomláskor vesztette-e el, vagy valamilyen tragikus okból nem volt már alkalma visszamenni érte? Csak találgathatunk.
A másik tárgy sorsa egyértelmű. A két markolatú agancskapa felső része eltört. Az értékét vesztett eszközt ősünk kidobta. Érdekességét az adja, hogy készítője rosszul számította ki a vastagabb fogantyú nagyságát. A lassú fűrészelés közben volt ideje gondolkodni. Úgy döntött, hogy néhány cm-rel hosszabb lenne a jó. Újra munkához látott. Végül még ezt is módosította. A harmadik próbálkozással megelégedett, s itt vágta le a csontot. Kísérleteinek nyomai jól látszanak most is.
A szemét kidobott vaddisznóagyar egy veszélyes vadászat emlékét őrzi. A fogból ítélve óriási példány lehetett. A sikeres vállalkozás több napi friss húshoz juttatta a közösséget. Az agyar nyakláncra fűzve viselője bátorságát, erejét hirdette. Mágikus, oltalmazó szereppel is bírt. Később vége letört, így hivatását már nem töltötte be, ezért a hulladék közé tették.
A vadászat legfontosabb fegyverei az íj, a lándzsa és a kőbalta voltak. Az utóbbiból Csabán többet is találtak. Mindegyikük felületét gondosan csiszolták. A nyélre erősítés alapján két csoportba oszthatjuk őket. A régebbiek a keskenyebbek. Ezek esetében a módszer hasonló, mint amit a sarlóknál megismertünk. Azzal a különbséggel, hogy itt az élő faágat kettéhasították, s természetesen a nagyobb kődarabot hosszabb idő alatt növik körbe a rostok. Több év elteltével lehetett csak a fegyver-erdőt leszüretelni. A bot végén lévő kő megsokszorozta az ütés erejét. A fába ágyazódott kő azonban idővel kilazult. Kissé kellemetlen lehetett, amikor küzdelem közben kirepült. A balesetet túlélők új felfüggesztési mód felől gondolkodhattak. Múltak az ezredévek, míg rájöttek a megoldásra: A követ kell átfúrni. Ez fárasztó, nagy türelmet igénylő munka volt. Több hónapig tartott. Bármilyen hihetetlen is, a fúró üreges belsejű fa, vagy nád volt. A művelet nemcsak óriási erőfeszítést, hanem nagy pontosságot is igényelt. Két oldalról történt a fúrás. Ha középen a két furat nem találkozott, akkor hiábavaló volt a fáradtság. Az így készült baltának is volt azonban egy hátránya. A lyuknál könnyebben tört a kő. A féltett kincsként őrzött fegyver így hasznavehetetlenné vált. Erről is tudósítanak bennünket a csabai leletek.
Végül egy nem mindennapi tárgyról szólunk. A tabi téglagyárnál bukkantak rá egy nagydarab nehéz, kiégetett agyagdarabra. Alakja szabálytalan csonka kúphoz hasonlít. Felső harmadát lyuk szeli keresztül. Talán tüzikutyaként használták. A parázsba állították. A lyukon átdugott botra támasztották a nyársakat.
Az újkőkor embere tehát kihasználta a Kis-Koppány völgyének kedvező adottságait. A biztosabbá váló megélhetés nagyobb népességsűrűséget eredményezett. Megnőtt a telepek száma. Sok tárgy bizonyítja ezt.
Az itt élt ősök kultúrájának kezdetleges emlékei figyelmeztetnek arra a hosszú küzdelmes útra, melyet bejárva, az emberiség eljutott a kőszerszámoktól az atomkorig.
Megyénk területét a honfoglalás korában Lehel és Bulcsú törzse szállhatta meg. Az augsburgi vereség után került a fejedelmi törzs uralma alá. Itt élt a hatalmas nagyúr, Koppány. Miután István legyőzte a somogyi vezért, nagy földeket adott saját híveinek. így jutottak birtokhoz azok a német lovagok is, akik segítették az ifjú királyt a sorsdöntő ütközetben. Közöttük volt Tibold is. Az ő emlékét őrizheti Tab. A Tab településnév ugyanis a Teobald rövidített alakjából származik. Igaz, a település első okleveles említése csak 1292-ből való. A mai Tab területén a középkorban négy falu volt: Csaba, Egyházas-Ugal, Alsó-Ugal és Tab.
A Kis-koppánytól északra húzódó dombok déli és keleti oldalán építették föl az emberek lakóhelyeiket. Tab és Egyházas-Ugal házsorai a Kis-Kopánnyal párhuzamosan Csabáé és Alsó-Ugalé erre merőlegesen a Sűrű-alji-árok, illetve az Ugaji-árok völgyében helyezkedtek el. Itt közel a vízhez, napos, szélvédett helyen sorakoztak a házacskák. A falvak fölött a dombtetőn a templom állt. Az istenháza köré temették el halottaikat. A temetőt árok vette körül, hogy a túlvilágra költözöttek ne zavarják meg az élők lelki nyugalmát.
Ugaj faluban a XV. században már két udvarház állt. Vajon egyikük azonos volt azzal a hatalmas kőépülettel, melynek maradványai a Kis-Koppány jobb partján találhatók? Felvetődik a kérdés, hogy mikor telepedtek meg itt az emberek.
Oklevelekben több mint 800 éve bukkant föl Csaba (1180), 700 éve Tab (1292), s 666 évvel ezelőtt Ugal (1326).
Magyarokon kívül besenyők is éltek itt a Kis-Koppány völgyében. A sok bizonyíték közül csak egyet említünk, magát a Koppány nevet. Közhiedelemmel ellentétben a patak nem a híres somogyi vezér nevét őrzi, hanem a 8 besenyő törzs egyikének az emlékét. A besenyőknek fontos katonai szerepük volt a lázadó nagyúr földjén. Ők biztosították a Szlavóniába haladó hadiutat.
Az Árpád-korban a települések sűrűn, egymástól kis távolságra létesültek. Igaz ez térségünkre is. A patak völgyében futó út kötötte őket össze. Ez az út felhúzódott kissé a dombok oldalára, hisz a Kis-Koppány völgye vizenyős, mocsaras. Átkelni rajta csak facölöpökből készült ún. dorongúton lehetett. A hatalmas erdőségben apró falvak bújtak meg fél-egyóra járásnyira egymástól: Zics, Kapoly, Csaba, Zala, Tab, Szőlős, Alsó-Ugal, Egyházas-Ugal, Torvaj, Bábony, Lulla, Jaba, Gyönköd, hogy csak a szűkebb környéket említsük. Lakóik szívós munkával hódították el a természettől szántóikat, rétjeiket, legelőiket. A kötött talaj felszántásához hat ökörre volt szükség. Innen származik az ismert szólás az értelmi színvonal pontos meghatározásáról. A munka meghozta gyümölcsét. Messze földön híres volt a somogyi szőlő. Egy oklevelünk névszerint is megemlíti Csaba egyik szőlőhegyét a Rwsamaal-t. A bor fontos egészségvédő szereppel bírt, hisz a vizek jó része ihatatlan volt.
A helyzet azóta mit sem változott.
Amikor feltámad a szél, már érződik a novemberi hideg lehellete. Eső lóg a levegőben. Csabán vagyunk. Egy rég elpusztult középkori falut keresünk.
Mögöttünk a Kis-Koppány, jobbra a Sűrű-alji-árok. A domb, melynek alján állunk sokat ígér. Lankás, napsütötte déli és keleti oldala igen alkalmas a megtelepedésre. Az életet jelentő víz is közel van. Alig egy-két kőhajításnyira. A szántás friss. A barázdákban kisebb-nagyobb cserépdarabkák találhatók. Az elenyészett élet jelei. Mit jelent mindez? A figyelmesen szemlélődőnek sokat. A múlt üzen. Egy több mint 800 esztendős település nyomai ezek. Itt, ahol ma csak puszta szántóföld van, valaha kicsiny, sövényből font, sárral tapasztottfalú házak sorakoztak. Alig több mint fél évezrede számuk még 30 volt. Nézzük mi maradt meg belőlük. Amott vörösre égett, kemény agyagdarabocska hever. Jól látszanak benne annak a pelyvának a lenyomatai, melyet azért gyúrtak bele, hogy összefogja az agyagot. A másik oldala sima. Ott van rajta a fehér meszelés nyoma. Néhány koromfolt utal a tragikus végre. A sok száz évvel ezelőtti tűzvészt jelzik a szurokfekete hantok is. Micsoda hőségnek kellett itt lenni, hogy a talaj feketére égett! De állt itt téglaház is. Fényes mázzal bevont téglák díszítették. A lángok ezt sem kímélték. Sötét, matt színű, kőkeménységű darabkák maradtak belőlük. A nyitott völgyben, ahol a falu feküdt, szabadon süvíthetett végig a hűvös északi szél. Huzatos tájék ez ma is. A dermesztő hideg miatt kicsi ablakokat készítettek. A meleget a cserépkályhaszerű kemence adta, mely söröspohár-alakú kályhaszemekből állt. Ezek növelték meg a fűtőfelületet. A tűzhelyek télvíz idején is kellemes hőmérsékletet biztosítottak. Minderről egy kívül szürke, belül piros kerámiadarab tudósít. Jól látszanak rajta a fazekas körmének nyomai. A cserepek között akad durvább, illetve finomabb kidolgozású, vonalkázással díszített, és dísztelen egyaránt. Itt-ott előbukkan egy-egy edényalj töredéke. Különböző formájú korsó és edényfülek jelzik, hogy semmi sem tart örökké. Vékony, negyedtenyérnyi kerámia hívja fel magára a figyelmet. Egyenes alakú. Egyik oldalán egy körben lévő kereszt látható. Mi lehetett vajon? A választ a másik oldal adja meg. Az ábrával átellenben vékony, leheletfinomságú koncentrikus vonalak találhatók. Ezeket csakis a fazekaskorong karcolhatta az agyagba. Egy lábos alja van tehát kezünkben. A részben elszenesedett borda egykori lakoma maradványa. Nem a háziasszony volt gondatlan sütés közben. A már lecsupaszított, szemétbe kidobott csont lett a lángok martaléka. Valami kerek tárgy villan meg. Körökkel, domborított pontocskákkal szépen díszített bronz gomb. Domború felülete kissé kopott, tehát sokáig szolgálta gazdáját. Megfordítva kitűnik, hogy egyik fülecskéje letört. Gyakorlati hasznát így elvesztette. De micsoda érték ez egy gyermek szemében! Valószínű, hogy féltett játékszerként került a földbe több száz évvel ezelőtt. Kapaszkodjunk feljebb. A domb tetején lehet sejteni a templomot. A falu plébániáját először 660 évvel ezelőtt említették. Vajon mi maradt meg belőle? Nem messze egy kettétört combcsont fehérlik. Az egykori temetőben járunk. Itt kell lenni a szentegyháznak is. Itt is van. A tetőn tégla és kőtörmelék jelzi helyét. Az egyik tégladarab félköríves záródású ablakra enged következtetni. A másik háromszög formájú. A templom egykori oromdíszéhez tartozott. Odébb egy jókora kő hever. Súlya van vagy 30 kg. Milyen szerencse! A hantok között rábukkanunk egy fehérre festett vakolatdarabra. Furcsa, de mindez valaminek a hiányát is jelenti. A freskókkal díszített templombelső szomorú pusztulására figyelmeztet. Az épület alaprajzát talán kideríthetné egy régészeti ásatás, de hogy milyen falfestményekben gyönyörködhettek itt eleink, már soha nem fogjuk megtudni. Téglából és kőből építették a kicsiny épületet. Ez már a falu széle volt. Nézzük az egyhangú barázdákat, és azon tűnődünk, amit oklevelekből tudunk. A szentegyházzal átellenben terült el 1444-ben az utolsó telek. Ebben az utcában egymással szemben 7-7 házacska állt. Erre merőlegesen húzódott a másik utca, párhuzamosan a Sűrű-alji-árokkal. Ebben 8-8 lakóépület sorakozott. A portákat egymástól árkok és sövények választották el. Ott ahol a két utca találkozott, lakott Pap Antal. Több mint ötszáz éve eltávozott ő is. Három emberöltővel később a török felégette Csabát. A község soha többé nem heverte ki ezt a csapást. A virágzó település elnéptelenedett. Akik túlélték a pusztulást, s nem estek rabságba, nyugodtabb tájékon kerestek maguknak új otthont. A török adóösszeírásokból egyikük sorsát nyomon követhetjük. 1552 után érkezett a közeli Nyom faluba Csabai Imre feleségével és gyermekeivel. A családfőt 1565-ben említették először. Öt évvel később már halott. Örökébe Lőrinc fia lépett. Ő több mint 15 évet élt ebben a faluban. Két fia született. István, aki a 14., öccse, Pál a 20. életévét sem érte meg. A család nem halt ki. A század végén Csabafi Lőrinc és Csabafi Petár már csak neveikben őrizték őseik elhagyott szülőföldjének emlékét.
A mozgalmas, véres múltat megszelídíti a mélységes csend, mely az egész dombot körüllengi. Lassan sötétedni kezd. Ideje hazaindulnunk.
III. Béla királyunk idején, több mint 800 esztendeje élt itt az uralkodónak egy bátor és hű vitéze. Csabának hívták. Páncélos katonaként szolgálta urát. Részt vett azokban a sikeres harcokban, melyek során a bizánciak által elvett területeinket, köztük Dalmáciát visszafoglaltuk. Gazdag ember volt. A patakhoz közel udvarháza állt. Körülötte helyezkedtek el istállói, csűrjei, óljai, a szolgák házai. Nagy szántóval és szőlővel rendelkezett. Természetesen lakóhelyét, e falucskát, róla a birtokosról nevezték el Csabának.
E jeles férfiú bár tehetős, mégsem boldog. Nagy bánata van. Nincs gyermeke. Nincs akinek tudását átadhatná, vagyonát hagyhatná, aki bearanyozná öreg napjait. Vigaszt Istennél talál. A hozzávezető utat akarja egyengetni úgy is, hogy birtokát szeretné Szent Márton pannonhegyi monostorára hagyni. Terve azonban sok álmatlan éjszakát okozott neki. Ha lenne gyermeke, ő örökölhetné vagyonát. így halála után földje visszaszáll a királyra. Hiába érdemelte ki birtokát, mégsem lett teljesen az övé. Nem végrendelkezhet szabadon, hisz királyi földet csak az uralkodó adományozhat el. Érzi a király hatalmát, de jobban féli Istenét. Harcához hitéből merít erőt. Valami hallatlan dologra vetemedik. Arról a földről, melyről csak a király rendelkezhet, ő az alattvaló szeretne dönteni. A király számára ez csak egy földdarab valahol Somogyban. Neki az otthont, a biztonságot, az életét jelenti. Biztosan kitűnően forgathatja a kardot, hogy van mersze olyan óhajjal a király elé járulni, mely ellenkezik a jogszokással. Tudja, hogy kérése nem szokványos. Reménykedik azonban királya kegyes jóindulatában. Béla nemcsak kitűnő hadvezér, ragyogó politikus, hanem megértő ember is. A sikerben még így sem bízhat teljesen. Szerencsére elnyeri a nagyhatalmú Farkas nádorispán pártfogását. A nádor közbenjár Csaba érdekében. 1180 körül, amikor III. Béla Ssene ispán házában tartózkodik, elérkezik a megfelelő alkalom. Éppen vasárnap van. A király egy tölgyfa alatt ül ispánjaitól és miniszteriálisaitól (vitézei) körülvéve, amikor eléterjesztik az alázatos kérést. Milyen érdemekre hivatkozik Csaba ? Nem tudjuk. Vajon az oklevél miért nem említi? Talán, mert nem olyan nagy dolog, csak tette a kötelességét? Vagy olyan tettet vitt végbe, mely mindenki előtt ismert, így nem volt érdemes írásba foglalni? A válasz örökre rejtve marad előttünk. A király megérti híve vívódását, merész kérésének alázatosságát. Teljesíti a ritka kérelmet. Egy tisztes hadfi boldogsága megért ennyit III. Bélának. Míg Csaba hálálkodását hallgatja, elgondolkodik: Őt a Bizáncban nevelkedett királyfit óvatosan fogadta itthon a katolikus egyház. Ez az engedély újabb alkalom, hogy a személye körüli gyanakvást eloszlassa. Tehát kétszeresen is jól döntött. Ennyire bölcs volt akkor a magyarok királya.
Csaba hamarosan, befejezi küzdelmes életét. Könnyű szívvel hagyja itt ezt a világot. Határtalan nyugalom járja át a végső órában, hisz azon szerencsések közé tartozik, akiknek szép álmukat sikerül valóra váltani. Hagyatékát 1184-ben már a pannonhalmi apátság kezében találjuk.
Csabáról került elő két furcsa bronz tárgy. Olyanok mint a csavarok. A fejüket szárnyas alakúra képezték. A kisebbik díszesebb. Azonos az átmérőjük, végük tompa. Menetük alaposan elvásott. Ha valamit tartósan akartak összekötni eleink, akkor szegecset, vagy szeget használtak. De mire kellett a csavar? A fej és a menet közötti rész domború. Fémlemezek összekapcsolására nem alkalmasak. Bizony ezek nem mások, mint facsavarok. Mire voltak jók? Különböző vastagságú fatáblák ideiglenes rögzítésére. A menet kopottsága mutatja, hogy gyakran szerelték össze és bontották szét őket. Miért volt minderre szükség? Mihez használták? Csak találgathatnánk, ha ritka szerencseként oklevelek nem sietnének segítségünkre. A talányt egy 1282-ben született, 1323. évi átiratban ránk maradt adománylevél oldja meg. Ebből derül ki, hogy Csabán királyi kápolnahordozók éltek. Az ő feladatuk az volt, hogy az uralkodót elkísérjék útjaira, s nekik kellett a hordozható oltárt szállítaniuk és felállítaniuk. E fontos és bizalmi feladat 4 családban öröklődött apáról-fiúra. Társadalmi helyzetüket tekintve a jobbágyok és a nemesek között helyezkedtek el. Szabad emberek, adót nem fizettek, a király személyes szolgálatára voltak rendelve.
Mi történt velük?
A királyi földek eladományozása megpecsételte az ő sorsukat is. IV. Kun László idején a királyi hatalom már csak árnyéka volt önmagának. Egymást érték a belső villongások, a nagyúri hatalmaskodások. Óriási pusztításokkal járt ez együtt. Mindenki igyekezett minél nagyobb birtokot összeharácsolni. A 4 mansio (telek) kápolnahordozó, hogy szabadságát megőrizhesse családjával együtt elmenekült. László 1282-ben földjeiket és őket is - amennyiben fellelhetők voltak - mint, boradókat a veszprémi káptalan mindenkori prépostjának adományozta.
Sorsukról többet nem tudunk. Végképp nyomuk vész a történelem viharában. E ritka, kihalt szakma képviselőinek emlékét, már csak ezek a csavarok idézik föl.
A népmesékben a szegény fiú elindul szerencsét próbálni, s gazdag emberként tér haza. Esetét mindnyájan ismerjük. Az alább következő történet csak egy dologban különbözik ettől: valóban megtörtént.
Az Árpádház kihalását követő több mint egy évtizedes harcokban Ugali Ivánka Károly Róbertet támogatta. Gondos apaként öt fiát nemcsak a kardforgatásra tanította meg, hanem gondoskodott szellemük műveléséről is. Valószínűleg a közeli Lullán levő Szent László monostor tudós szerzeteseitől sajátították el az írás és olvasás művészetét. Ritka tudomány volt ez akkoriban. A testvérek közül később Pál emelkedett a legmagasabbra. Az egyszerű köznemesből az országnagyok egyike lett. Vajon hogyan?
A szerencsés életút elindítója egy szerencsétlen vita eredménye. A nézeteltérés egy kun nemes, Parabuh fia István és Ugali között Károly Róbert személye miatt robbant ki. A kun nagy hangon szidalmazta az uralkodót. Indulatában azt mondta, hogy ereje nem éri fel Baszarábét, a szent királyi korona hűtlenéét. Pál ezt nem tűrhette szó nélkül. A király becsületét védelmezve nekiment a szitkozódónak. István egyébként kitűnő jósnak, de rossz vívónak bizonyult. Az elszenvedett sérelmek miatt bosszút forralt. Fegyveres társaival éjjel támadta meg Ugalit, aki azonban védekezés közben halálos sebet ejtett rajta.
A király felfigyelt a bátor és ügyes fiatalemberre. 1326-ban már az országbíró egyik nótáriusa volt. Egy év elteltével az új országbíró Nagymartom Pál a tehetséges embert az országbírói iroda vezetőjévé, ítélőmesterré nevezte ki. Húsz évig töltötte be ezt a posztot. Fontos és kényes ügyek kivizsgálását bízták rá. Munkájával mindenki elégedett volt. Az uralkodó a Trencsény megyei Varia, majd Vágbeszterce várainak várnagyává is kinevezte: 1349-50 között István herceg horvát-szlavón bánja, így a legnagyobb urak közé emelkedett. Dolgozott a király ügyvédjeként is. Kiérdemelte Lajos jóindulatát, aki egy alkalommal komájának nevezte Ugali Pált. Véleményére sokat adtak az udvarban. Erről értesülvén 1348-ban maga VI. Kelemen pápa kérte segítségét a Nagy Lajos fogságában lévő szicíliai hercegek szabadon bocsátásához.
Ugali hatalma csúcspontjához érkezett. Belefáradva a két évtizedes szolgálatba, 1354-ben odahagyta a fényes királyi udvart, s haza tért Ugalba. Hivatali éveit hasznosan töltötte. Azért, hogy állandóan az uralkodó közelében lehessen, egy-egy házzal rendelkezett Budán és Székesfehérváron, valamint az Anjouk kedvenc tartózkodási helyén Visegrádon. Az évek során vagyona megnőtt. Adományozással, vásárlással, zálogba vevéssel, jogi szolgálataiért cserében, örökléssel nagy uradalomra tett szert. Persze mind ez nem ment vita nélkül, de azért volt ügyvéd, hogy ezeket a problémákat megoldja. 1326-ban és 1333-ban a veszprémi káptalan pereskedett ellene. Nem kétséges, hogy kinek a győzelmével végződött az eset.
Tudatosan törekedett arra, hogy Ugal közelében feküdjenek az így szerzett falvak. 1330-35 között 350 márka perköltség fejében szerezte meg a szomszédos Tabot és Beldert Koromzai Pétertől és Bakolcsi Egyedtől. 1343-tól övé a végleg megvásárolt Jaba (Lyaba) és Gyönköd (Sunkud). A több mint 25 faluból álló birtoktesthez tartoztak pl.: Bábony, Kisberény, Lulla, Jaba, Csicsal, Csaba, Szőlős, Tab, Gyönköd stb.
Két fia és egy leánya született: István, Miklós és Orsolya. De mi értelme volt a birtokgyarapításnak, ha nem adatott meg neki, hogy unokákban gyönyörködhessen! Fiú ágon kihalt a családja. Orsolyát a király fiúsította, így reá szállt a hatalmas vagyon. Gyermeke azonban neki sem született. Az egy emberöltő alatt létrehozott nagy uradalom az örökösök kezén részeire hullott. 1396-ban Ugali István fia János valamennyi birtokukat: Tab, Csaba, Kekoke, (Kötcse), Zewles (Szőlős), Luwla (Lulla), Pesche, Moha, Seregeles, Babon, Custhan, Pothon, Kapuréve, Gywmked (Gyönköd), Felső-Kekche, Chychl stb. levő birtokjogát leányának, Marowth-i János fia László feleségének, az előbb említett Lászlónak és Thamásy-i Henrik fia Jánosnak adta, akik Zsigmond királytól az adományozáshoz hozzájárulást kértek. Tiltakozott ez ellen Gwthor Mihály, valamint nővérei Katalin és Klára, akik édesanyjuk, Ugali Erzsébet révén formáltak jogot a fenti falvakra.
Az Ugali család egyes alakjai - mint pl: Ugali György, aki 1391-ben pécsi várnagy - fel-felbukkantak még, hogy a század végére végleg eltűnjenek. A nagymultú család kihalt. Emléküket a megsárgult oklevelek, valamint Ugaj puszta neve őrzik. Századukat, a lovagi játékokat az itt talált tornalándzsahegy idézi föl. A Kis-Koppányt kísérő egyik domb felső teraszán hatalmas kőépület nyomai látszanak. Itt állt talán valaha Ugali Pál udvarháza? Ki tudja. Választ csak régészeti ásatás adhatna. Addig a föld megőrzi titkát.
A Csabán birtokos Megyesaljai Móric fia Simon, Nagy Lajos király kedvelt katonája. A merész lovag kitűnően forgatja a kardot, élvezi az uralkodó jó indulatát, többször ki tűnik vitézségével, de nem tartozik Fortuna kegyeltjei közé.
Lajos igazi lovagkirály. Szereti a harcot, a vadászatokat, a lovagi tornákat. Remekül bánik a fegyverekkel. A csatákban elöljár, így többször is életveszélyesen megsérül. Természetesen az emberekben is a bátorságot, ügyességet becsüli legjobban. A világ minden égtája felé vezette hadait, szinte állandóan háborúzott.
1352 tavaszán a litvánok ellen. Bez várát vette ostrom alá a lengyel és a magyar uralkodó. Simon természetesen elkíséri urát, de nem lesz szerencséje. Heves küzdelem kezdődik, melyről így ír a krónikás: ...mit sem törődve a hadigépekkel, sem a vár rettentő védőműveivel, megrohamozták a várat, átgázoltak a sáncárok vizén, mely a fegyveres katonák torkáig ért. S amikor a sánc közelébe értek, íme felülről kegyetlenül támadták őket nyilakkal és hajítógépekkel. Nagy tömegben dobták rájuk a nagy gerendákat és köveket. Még Lajos királyt is halálvészes csapással megütötte fején egy fa bunkó vagy dorong, azaz sulyok, és a földre terítette. Perényi Miklós emelte fel őt a földről, hátán vitte át a vízen. Móricz fia Simon is súlyosan megsérül, félholtan vitték el a vár alól. Nagyok a veszteségek, az erősséget elfoglalni nem tudják, de megegyeznek a várnaggyal, hogy leveszi a tornyokról a litván jelvényeket, a feketehajú emberi fejeket és kitűzi a magyar király zászlaját.
Nagy nehézségek árán, éhezve, fázva vánszorog haza a magyar sereg.
Móricot, miután hosszú idő múlva sebesüléséből felgyógyul, természetesen újra a királyi udvarban találjuk. Nem tudjuk hogyan tölti itt idejét, de - Lajost ismerve - nem kell attól félnünk, hogy unatkozott volna. A lovagi tornák, vadászatok, háborúk továbbra is követik egymást.
Nagy Lajos a pápát itáliai ellenfeleivel szemben többször is támogatja. Legutóbb - a Toldiból jól ismert Lackfi család sarja - Lackfi Miklós két esztendeig volt az olaszok földjén. 1360. ápr. 26-án írt levelében VI. Ince pápa újra segítséget kér az egyházi állam megvédelmezeséhez. A milánói herceg Bolognát ostromolja. A várost fel kell menteni.
Nagy Lajos Megyesaljai Móric fia Simont küldi tekintélyes haddal a feladat megoldására. A vezér még nem sejti, hogy ez az utolsó megbízatása. Átkelnek a szlovén hegyeken, leereszkednek a tengerparti síkságra, s néhány nap alatt megérkeznek az olasz városhoz. A milánói herceg nem akarja megismerni személyesen is a magyarokat. Gyorsan felhagy az ostrommal és elvonul. Sikeresen teljesíti tehát a parancsot. A bajok ezután kezdődnek. A biztonság kedvéért szükséges a magyar katonai jelenlét. Simon, mint aki jól végezte dolgát, vállalkozását ettől kezdve jutalomútnak tekinti. Lenyűgözve tekinti meg a csodaszép itáliai városokat egy-egy portyázó csapat élén. Ha már itt jár, gondoskodik emléktárgyak gyűjtéséről is.
Egész életét harcban töltötte, teljesítette királya parancsait. Az évek felette is egyre szállnak. Öregségére nem akart ugyanolyan szegényen hazatérni Csabára, ahogy sok-sok esztendővel ezelőtt onnan elindult. Itt a soha vissza nem térő lehetőség. Nem meghalni, hanem meggazdagodni akart. Miért kaparná ki másnak a gesztenyét. Semmi köze az itáliai belvillongásokhoz. S ha már az olaszok nem akarnak saját érdekükben fegyvert fogni, legalább fizessék meg azokat, akik helyettük ezt megteszik. Ehhez viszont nem füllött a foguk a gazdag bolognai polgároknak. Kicsit nehéz volt tudomásul venniük, hogy a zsoldos pénzért harcol. Krónikásuk szerint Simon úgy fosztogatta a bolognaiakat, mint az ellenséget. Ha ezt kissé túlzásnak is vehetjük, de tény, hogy a fővezér visszaélhetett hatalmával. Azt is a szemére hányták, hogy dicsérte az ellenséget, gyalázta a pápai legátust. A derék talján csodálkozva írja, hogy: Simon mester magyarjaival zsoldos társaság módjára zsákmányolva portyázott. Kissé nehéz megérteni, hogy mi mást várt egy meg nem fizetett zsoldos hadseregtől.
A pápai legátus nem tudta fizetni a magyar zsoldosokat, így azok egy része Simonnal együtt 1361 első hónapjaiban hazatért. A többiek annak szolgálatába álltak, aki megfizette őket.
Az itáliai emlékeket gyűjtő hadvezér magára vonta a királyi felség haragját. Az olasz forrás úgy tudja, hogy hazatérte után a magyarok kapitányát a király fogságba vetette. Sorsáról többet nem tudunk.
A XIII. szd. második fele, valamint a XIV. szd. a nagy társadalmi átrendeződés időszaka. A királyi földek eladományozása a központi hatalom meggyengülése, a kiskirályok uralma, az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok teljesen új birtokviszonyokat teremtenek. A királyi földeken élő szerviensek számára szabadságuk csorbítását jelenti, ha földesúri fennhatóság alá kerülnek. Nagy küzdelem kezdődik, melynek tétje óriási. Ha sikerül kiváltságaik megőrzése, akkor a nemesség soraiba emelkednek. Viszont ha nem sikerül, akkor lesüllyednek a jobbágyok közé. A felemelkedés valamilyen nagy hatalmú patrónus segítségével történhet. Vajon kit válasszanak? Olyan urat, aki képes megvédeni őket mások erőszakoskodásaival szemben. A döntést nehezítik a trónkövetelők. Ha a leendő győztest támogatják, az a megmaradást jelenti. A rossz választás viszont családjuk sorsát évszázadokra meghatározza.
A XIII/XIV. szd. fordulóján a küzdelem még nem dőlt el.
Somogyban ugyanez a helyzet. Vidékünkön különféle királyi királynői, egyházi szolgálónépek élnek. Valamilyen speciális szolgálattal tartoznak uraiknak. Mesterségük apáról-fiúra öröklődött. Jobbsorsuk mint a szolgáknak. Földjeik, erdeik, halastavaik is lehettek. Ezekből származó jövedelmük nagy része az övék. Nem jobbágyok ők, de nem is nemesek.
Királyi vincellérek (boradók) lakoznak Csabán, Bábonyban, Gányban. Megyeren van a pannonhalmi apátságnak tíz ház lovas szolgája (Bene, Zoboy, Márton stb.) ők hírvivőként, a lovas kíséret tagjaként tevékenykednek. Gányban - a Jaba-völgyben fekvő faluban - szintén az apátságnak teljesít szolgálatot három ház torló, Márton és Wercha fiaival. Őket nemrég szabadították föl, s uruk olyan feltétellel adta őket egyházi tulajdonba, hogy lelki üdvéért a papoknak torral (lakomára valóval) szolgáljanak. Innen ered nevük. Ugyancsak ezen a településen élnek a királyné hadbajáró emberei. Csabán lakoznak még a királyné béresei, a királyi egyházfiak, s a veszprémi káptalannak van itt torlója, valamint több nemese, ez utóbbiak szintén fegyveres szolgálattal tartoznak a veszprémi egyháznak.
A királyi földek eladományozásával kiváltságaik veszélybe kerültek. Sokuk számára szabadságuk megtartása egyetlen lehetőségnek szülőföldjük, birtokaik elhagyása kínálkozott. így például a szökés mellett döntöttek a Csabai királyi kápolnahordozók, s a bábonyi vincellérek is.
Mások a zavarosban próbáltak halászni, s rajtavesztek. Zalai János fia Miklós, Kapolyi Miklós fia Peten, Tordi (Torvaji?) Kelianus és több környékbeli kisnemes uraik parancsára feldúlták a vetélytárs birtokait. Egyházak szétzúzásával, asszonyok lemeztelenítésével, leányok megbecstelenítésével vádolták őket. Vencel király nevében Henrik Szlavón bán 1301 okt. 20-án Segesden, mint köztörvényes bűntettek elkövetőit, mindegyik szervienst fej- és jószágvesztésre ítélte. Láthatjuk tehát, hogy nem az igazi vétkesek, -uraik -, hanem ők bűnhődtek. Az ítéletet nem kisebb személyiség hozta, mint az az ember, aki a törvénytelenségek elkövetésében az egész Dunántúlon élen járt.
1301-ben a cseh Vencelt királlyá koronázták. Torvaji László fia László, Zalai János fia István az új király mellé álltak. Hűségesen kitartottak mellette a bajban is. 1302-ben a trónkövetelő Károly Róbert ostrom alá vette Budát, ahol Vencel tartózkodott. Heves küzdelem kezdődött, mely mind a két oldalon nagy veszteségeket követelt. A két somogyi nemes jelentős érdemeket szerzett a sikeres védelemben. Vitézségük jutalma nem maradt el. Alighogy Károly elvonult a vár alól, a hálás uralkodó a gányi és bábonyi királynéi birtokokat adományozta nekik. Sokáig nem örülhettek az új szerzeménynek. Vencel hamarosan lemondott, két év múlva elhagyta az országot, új választás elé állította híveit.
Mire Károly Róbert trónra került, alig maradt királyi birtok. A nemesek, az egyház, valamint az egykori királyi szolgálónépek kezén találjuk nagy részét. Ez utóbbiak kétségbeesett harcot folytatnak földjeik, szabadságuk megőrzésére. Az előbbit csak úgy menthetik, ha az utóbbit föladják, s szerviensként valamely nagyúr védelme alá helyezik magukat.
A zavaros idők elmúltával igyekszik mindenki a szerzett javakat törvényesíteni. A kárvallottak pedig jogorvoslatért folyamodnak. Csabán ezidőben a veszprémi káptalantól Miklós vajda vesz el jobbágy portákat. Ezeket fiai Ugali Pál országbírói nótáriusnak adják. A káptalan pert indít. 1326-ban a király a tihanyi apátságot bízza meg az ügy kivizsgálásával. A jelentésből kiderül, hogy Radislaus Ugali szerviense 12 jobbágy mansiot foglal el és egy torlótól két ökröt hajtat el. Amikor az apátság emberei felszólítják, hogy az elvett javakat adja vissza, Radislaus azt feleli: ...ha tíz ilyen megbízott parancslevéllel keresné is fel, akkor sem engedelmeskednék, mert ezt a birtokot ura az említett vajda fiaitól Mauritius, Miklós és István mesterektől kapta. A szerviens felmutatja az erről szóló oklevelet is.
Hét év elteltével a veszprémi káptalan két nemese szegődik az országbírói nótárius szolgálatába. A káptalan messze van a nagy hatalmú Ugali Pál közel. Az új patrónus segítségében bízva szeretnének a teljes jogú világi nemesek sorába emelkedni. Ügyükben a nyomozást, a fehérvári káptalan nevében, Jakab Jod-i káplán és Kapoli Peten folytatják le. Alapos munkát végeznek. A Csabával szomszédos falvakban érdeklődnek róluk, s megállapítják, hogy Chida fia Cosma és Dénes fia Cheke conditionariusi birtokukkal egyetemben elszakadtak az egyháztól és Ugali védelme alá helyezték magukat. Ezért az egyházi birtok használatától eltiltják őket. A két feltörekvő ember terve tehát sikerült, de birtokaikkal fizettek érte. Sorsukról többet nem tudunk, de ismerve Ugalit - a kitűnő ügyvédet - biztosan nem hagyta pácban embereit.
A vészterhes idők sok-sok igazságtalansághoz vezettek, s ezek az évtizedek nem múltak el nyomtalanul: Akadtak, akik belefáradtak az állandó létbizonytalanságba, s öreg napjaikra szerettek volna nyugodtan, biztonságban élni. Közéjük tartozott Lulya-i Miklós fia Marcellus és felesége Mária, akik lelkük üdvéért 1328-ban a veszprémi püspökre hagyták lullai birtokaikat azzal a feltétellel, hogy az életük hátralevő idejére köteles gondoskodni teljes ellátásukról. Nekik sikerült elmenekülniük a fenyegető hétköznapok elől. Egykori tulajdonukat még kétszáz év elteltével is a veszprémi püspök kezében találjuk.
A példákat még lehetne sorolni, de ennyiből is kiderül, hogy a történelem forgószele végigsöpört ezen a tájon is. Egyeseket felemelt, másokat lesújtott, volt akiket nyomtalanul eltüntetett. Felbolygatott mindent, sok fájdalmat hagyva maga mögött. Tünékennyé tett öröknek hitt dolgokat, megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Néhány ember előtt megcsillantotta a felemelkedés lehetőségét. Sokan vállalták is ezért a küzdelmet, de a kockázatnak ára volt, melyet keservesen kellett megfizetniük. Mégis, csak kevesüknek adatott meg az a szerencse, hogy álmukat valóra válthassák, a többség lecsúszott. A feje tetejére állt világban látszólag az erény és hűség is csak veszteséget okoztak. Az emberek többsége nem vette ki részét a pártvillongásokból, riadtan figyelték az erőszakoskodásokat, s elégtétellel nyugtázta, ha a bűnösök nagy néha elnyerték büntetésüket. Tették a dolgukat, csendes bizakodással tekintettek a jövő felé, egyszerűen csak túl akarták élni ezt az átmeneti állapotot. Nekik lett igazuk.
Tabnak és a környékbeli falvak többségének kétségkívül legismertebb birtokosa Rozgonyi István és felesége Szentgyörgyi Cecília voltak. Rozgo Cserni Száva, a flotta, valamint Szentlászlóvár ágyúi fedezték. Nekik köszönhetjük, hogy az orvtámadás csak 200 halottat követelt. A küzdelemből kiemelkedett Rozgonyiné. Adjuk át a szót Arany Jánosnak:
Hej! ki hozza, kormányozza
Ide azt a gályát?
Vagy már senki meg nem menti
Magyarok királyát?
Én, én hozom gyönge asszony,
Hajómat az éjben:
Ülj fel uram Zsigmond király.
Te is, édes férjem!
Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.
Híre futott a csatának
Széjjel az országban.
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmet;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cicellét.
Zsigmond nem feledkezett meg, élete megmentőiről. A vitéz lengyel kapitány elesett a küzdelemben. Szentgyörgyi Cecília hősiességét viszont jelentős összefüggő birtok adományozásával hálálta meg. 1428-ban kapta meg élete tartalmára Felső-Ugal, Alsó-Ugal, Bábony, Csaba, Pesze, Lullya, Lyaba, Nyim, Bére falvak és Pakol puszta részeit. Egyedülálló ez az adományozás, hiszen nem férfi, hanem nő kapta. Történelmünkben más hölggyel ilyen eset nem fordult elő sem előtte, sem utána. Hét év elteltével e településekhez kapja még: Tab, Fiad, Belder, Alsó-Kékese, Ó-Gyönköd, Csicsad, Ocsman, Kozma, Kapurév, Farkasberény helységek, és Hássán és Veresvessző puszták részeit. így lett ő egy több mint húsz településből álló birtoktest ura.
Nemcsak kitűnő gazdaasszony, hanem jó anya is volt. Férjét öt fiúgyermekkel ajándékozta meg. Négyük életútját ismerjük. Lőrinc, Hunyadi János kapitányaként a csehek ellen harcolva esett el. Rajnold, 1448-ban részt vett a Rigómezei csatában. Oszvald, a székelyek ispánja, majd Mátyás főlovász-mestere lett. János, Mátyás uralkodása idején fontos tisztséget töltött be. Előbb erdélyi vajda, majd országbíró volt.
Cecília asszony azonban nem érhette meg fiai szép pályafutását. 1436-ban már nem élt. Birtokát férje örökölte. Rozgonyi István, aki 1438-ig mint temesi ispán védte ha tárainkat a betörő töröktől, vidékünkön szeretett volna otthont találni. Kegyura lett a Lulla-hegyi Szent László monostornak. Itt akarta magát eltemettetni.
Így emelkedtek a Rozgonyiak - a vitéz Szentgyörgyi Cecíliának köszönhetően - megyénk legjelentősebb családjainak sorába.
Ma már kevesen tudják, hogy Torvaj és Lulla közt, a két falutól félórányira egykor az ágoston rendiek híres Szent László-monostora állott.
A világ zajától távol, a nagy dombok közé, ahol a csendet ősi tölgyek vigyázzák, egy kicsiny magaslatra istenfélő kezek emelték a klastromot. A dombocska aljában, egy kőhajításnyira az épülettől, tiszta vizű forrás fakadt, mely friss, hideg vízzel látta el a szerzeteseket. Ez az eldugott hely kitűnő azok számára, akik megunták a világ zaját, s egyedüllétre, magányra vágytak. Itt emberek helyett istennel lehetett társalogni. A monostort 1292-ben alapította valamelyik közeli birtokos család. Nemcsak lakó- és gazdasági épületeket, templomot építettek, hanem földadományokkal gondoskodtak arról, hogy a szerzetesek semmiben sem szenvedjenek hiányt. A kegyurak számára végső nyughelyül a kolostor temploma szolgált. A monostor patrónusának Szent Lászlót, a lovagkirályt választották. A daliás termetű, bátor uralkodó, a hunok legyőzője, a magyar feudális állam megszilárdítója nagy népszerűségnek örvendett. Csodatételeit, hőstetteit számos monda őrizte meg, templomok falain pompás freskókon örökítették meg. Örökítették meg? Jó kifizetés ez itt? Hisz ahol járunk, a monostorral együtt a falfestmények is megsemmisültek. Az egykori színpompás képek azonban, minden bizonnyal szerepet játszottak abban, hogy a nagy uralkodó alakja ma is elevenen él bennünk. Nemzedékek csodálták meg a freskókat, története szájról-szájra szállt. A templomok régen leomlottak már, de az emlékezet megóvta őt a felejtéstől. Idézzük föl itt a romok közt emlékét egy olyan régesrégi énekkel, melyet e helyen is ismertek.
Idvezlégy kegyelmes szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényességes csillag.
Az itt lakó ágostonrendi szerzetesek nagy tudású emberek voltak. Bőrbekötött kódexeik, imádságos könyveik féltve őrzött kincseik közé tartoztak. A környékbeli nemesek szívesen bízták gyermekeik tanítását rájuk. Akik vállalták a tanulás nehézségeit ritka kincs birtokába jutottak. A betűvetés, s a jog ismerete hozzásegítette őket, hogy a király, illetve a nádor szolgálatába állva felemelkedhessenek.
Olyan emberek tanulhatták tőlük a tudományokat, mint: az Ugali testvérek Pél és György, Kapoli Péter a XIV. szd-ban, Zalay György, Thengeld Boda Imre, Thorway-i Ugron István és Bernát, valamint Zalay Miklós a Lwllya-i Mihály a XVI. szd-ban. Mindnyájukból ítélőmesterek, illetve pritaldusok (vizsgáló bírák) lettek.
A csuhájukról fekete barátoknak nevezett szerzetesek jelentős szerepet vállaltak a környék kulturális életében. A monostor hiteles helyként is működött. A vastag falak között pezsgő élet folyt.
Okiratokat állítottak ki, adásvételi szerződéseket, zálogleveleket fogalmaztak, illetve őriztek. Elvégezték az új tulajdonosok birtokba iktatását, írásba foglalták a végrendeleteket. Másolatokat készítettek, melyeket a prépost és a konvent pecsétjével hitelesítettek. Okleveleiket hiteles perbeli bizonyságként fogadták el. Gyakorlatilag közjegyzői feladatot láttak el. E tevékenységüket természetesen bizonyos összeggel honorálták. A környék nemessége szívesen vette igénybe szolgáltatásaikat. Nem kellett már Fehérvárra, Somogyvárra, vagy Tihanyba utazniuk, ha írásbeli ügyeiket intézni akarták. Mint ahogy Thorway Petres mester fia Domokosnak sem, aki rövid idővel az alapítás után nekik diktálta tollba végakaratát. Nélkülözhetetlenek voltak az örökléseknél és a birtok megosztásakor is. Munkájuk mindig volt elég, de nem ebből éltek meg.
A kegyurak — mint pl. az Ugaliak majd a Rozgonyiak -, a nemesek kisebb-nagyobb birtokadományokkal gazdagították a kolostort. Nemcsak a közeli falvakban jutottak tulajdonhoz, de nekik őrölt több malom is a Fok folyón (mai Sió), illetve övék a juti (Siójut) vásár vámjának a fele is.
A világi tevékenység természetesen nem vonta el figyelmüket a hitélettől. Szent Ágoston szigorú szabályai szerint éltek. A regula betartására a prépost ügyelt. A monostor egyre gazdagodott. Csinosították az épületeket, s a zavaros idők miatt sáncokkal vették körül. Ki gondolta volna, hogy a szentéletű barátokat veszély fenyegeti. Pedig így volt. Tudásukat és csekély birtokaikat kellett félteniük a hatalmaskodóktól. Az okleveleket ugyanis a prépost és a szerzetesi közösség adta ki. A hiteles írásnak bizonyító ereje van: döntött birtokok és emberek sorsáról. A nagyobb urak megpróbáltak nyomást gyakorolni a kisebb konventekre, hamis oklevelek kiállítása érdekében. S ha nem ment szép szóval, akkor erőszakhoz folyamodtak. így történt ez Lullán is. A csekély védművek nem oltalmazták meg a szerzeteseket. Nagy Lajos királyunk idejében történhetett meg, hogy Miklós prépost lakásán megtámadták, megsebesítették, s a prépostságot kirabolták. Betörtek a sekrestyébe is, s az egyház okiratai veszendőbe mentek. Ez utóbbi volt a legnagyobb baj, hisz olyan okleveleket égettek el, melyekkel egyes birtokok tulajdonjogát lehetett igazolni. A támadók fő célja éppen ezek megsemmisítése lehetett. Kik követték el az orvtámadást? A megsárgult írás csak annyit árul el, hogy Miklós prépost versenytársai. Neveik szemérmes elhallgatása utal arra, hogy a tetteseknek nagy hatalmuk volt s elkerülték az igazságszolgáltatást is.
Ez az eset azt mutatja, hogy a Szt. László monostor már nem biztonságos, s így elvesztette hiteleshelyi feladatát.
A tulajdonjog bizonyítása kérdésessé vált. Új megerősítő iratok beszerzése, ezek kijárása nem lehetett könnyű dolog, de sikerült. Igaz viszont, hogy bizonyító erejük kisebb, mint a régieké volt. Az uralkodó a prépostság javára kiadott 1378. máj. 28-i rendeletére, mely a juthani vásárra menőket királyi védelemről biztosítja, hamarosan szükség lett. A pannonhalmi apátság ugyanis igényt tartott a juti vásár tizedére és harmadára. 1379 április 7-én az apátságot be akarták iktatni ebbe a jogba. A helyszínen azonban a Szentlászlói prépost jobbágya Mihály és a másik tulajdonos (a vám másik fele a váci káptalané) vámszedője ennek ellentmondott. Amikor a pannonhalmiak szándékáról András prépost értesült, igen megijedt, hisz egyik legfontosabb jövedelmük 43 %-a forgott veszélyben. Hosszú pereskedés kezdődött. A következő évben Andrást Miklós váltotta fel a préposti székben. Többszöri halasztás után 1382 május 1-re tűzték ki a tárgyalást, melyen Széchi Tamás országbíró elnökölt. Az ügy fontosságára való tekintettel Miklós prépost személyesen jelent meg. Ügyvédként ő képviselte monostorát. Latba vetette minden tekintélyét. Egyeztette védőbeszédét a váci káptalan képviselőjével. Hiába volt az ékes beszéd, a pert elvesztették. Így a Lullai Szent László prépostság érzékeny anyagi veszteséget szenvedett. Kezdetét vette a lassú hanyatlás. A fénykor többé már nem tért vissza, bár a monostor még több mint másfélszáz évig fennállt. Az állandósuló török betörések tettek pontot a lassú haldoklásra. A feldúlt és kifosztott kolostor életbemaradt tagjai az épület közelében, az erdőben húzták meg magukat, míg végleg el nem távoztak ők is. A rombadőlt monostor újabb százötven évre még dacolt az időjárás viszontagságaival, majd építőanyagként széthordták tégláit, köveit. Lassan benőtte az erdő. A múlt század 80-as éveiben Kowasóczy István Isten dicsőségére a keresztre feszített Megváltó szobrát helyezte el területén. Vandái kezek ezt is megcsonkították. A monostorból ma már csak a sáncok látszanak. Bejárata az északi oldalon lehetett. A kaput kettős árok védte, melyet a törmelék már jórészt betemetett. A tető kicsiny kb. 42x25 m-es. Ma már nehéz elképzelni a fehérre vakolt falakat, a karcsú gótikus templomot, az elmélyülten olvasó, vagy oklevelet író fekete-csuhás barátokat. A rég letűnt fényes időről a díszítésre szolgáló idomtéglák, kő és vakolat darabok, kerámia töredékek tudósítanak.
A monostor emlékét földrajzi nevek: Szentlászló, Klastrom-tető és a címzetes Szent Lászlói préposti rang őrzik.
Ha két főnemes haragszik egymásra, annak nem ők, hanem alattvalóik isszák meg a levét. Egymásnak nem árthatnak, s így oly sokszor csattan ártatlanon az ostor. így történt ez Tabon is négy évvel a Dózsa-parasztháború után.
Lehet valaki tabi bíró, nem biztos, hogy ezzel isten felvitte a dolgát. Pedig biztosan másként gondolkodott Gál uram, amikor Bathyany Boldizsár megtette Tab község bírájának. (Rég eltűntek már azok az idők, amikor a falu lakói maguk közül választottak egy évre vezetőt.) Nem sejtve ekkor még, milyen megpróbáltatások várnak rá. Örült, hisz fontos és bizalmi tisztséget kapott. Vagyonos, megfontolt ember, aki nem ártotta bele magát az elmúlt évek zavargásaiba. Ezekben a nehéz időkben ilyen előljáró kell, hisz több száz ember tartozik alája. Ő vigyáz a rendre, bíráskodik a kisebb ügyekben. Kezeli a közös javakat. Kihirdeti a parancsokat. Felvilágosítással szolgál az adóróvók és tizedszedők számára. Segít az adószedésben. Felelős a közmunkák teljesítéséért. Tekintélyes ember lett, akinek szava döntő a falu életében. Mindezért mentesül a dézsma és az adók fizetése alól, valamint részesedik a bírságpénzekből.
Hogyne lenne büszke, hisz gazdája választása rá esett. Nem akárki az ő ura! Őfelsége II. Lajos király főkomornok, főtárnokmestere, Horvátország-és Szlavónia albánja, Zágráb és Körös megyék főispánja. Még felsorolni is sok a számtalan méltóságot, de érdemes, hisz minél nagyobb hatalma van földesurának, annál nagyobb van alattvalójának is.
Lajos több birtokadománnyal jutalmazta főembere szolgálatait. Testvérével együtt megkapják Hédervárt, Enyinget, Alapot és Zamárdot. A fent említett baj ekkor kezdődik. A birtokviszály az oka Hedervárai Ferenc haragjának. Hédervári utasítására Boltha István tamási várnagy egy hideg téli napon 1518 január 17 körül összeszedte katonáit, s elindult Tabra. A közbiztonság - bár nem volt olyan rossz mint manapság - nem indokolta a hadinép mozgósítását. A cél viszont igen. A faluba érve rátört a mitsem sejtő Gál házára és kúriájára. A bírót elfogta, s Hédervári Kánya nevű birtokára hurcolta. Szabadulása fejében 5 Ft-ot követelt tőle. Ez igen jelentős összeg, hisz Mátyás korában ennyi pénzen még öt vágómarhát lehetett venni. Gál bíró azonban bölcs ember - nem hiába esett rá ura választása - tudja, hogy a köznek továbbra is szüksége van rá, ezért hosszas vívódás után, fogcsikorgatva, de teljesíti elrablói követelését, s kifizeti a kért váltságdíjat.
Ő legalább megúszta ép bőrrel, nem úgy, mint Sas Benedek. Még ebben az évben ugyanis május táján Hédervári parancsára Bottha megismételte tabi kirándulását. Ekkor Batthyány másik jobbágya volt az áldozat. Őt Tamási várába vitette. Sas hajthatatlan volt, a börtönviszonyok meg borzalmasak. Bottha a szerencsétlen embert félholtan eresztette ki a tömlőéből. Hamarosan meg is halt. Az igazságszolgáltatás ekkor is gyors volt. Majd egy év telik el, míg Batthyányi Boldizsár Budán 1519. január 11-én panaszt tesz Újlaki Lőrinc országbírónál. Bár a vizsgálat eredményét nem ismerjük, illúzióink nem lehetnek. A szétzilálódott királyi hatalom már nem képes a bűnösök megbüntetésére.
***
Egyszer minden utazás véget ér, így a miénk is. Az út végén kíváncsian pillantunk magunk mögé, de csontokon, cserepeken, tégla törmeléken kívül mást nem látunk. Széttöredezett valamennyi csakúgy, mint a múltunk. Vajon mennyire tudjuk értékelni őket? Az ekék egyre hasítják a barázdákat, tovább aprózva tárgyi emlékeinket. Azonban ami most a mélybe kerül, a következő szántáskor újra a felszínre jut. Igaz, csonkábban, összetörtebben, olyanná válik, mint az emlékezetünk. De a múlt makacsul üzen. Figyelmeztet bennünket, hogy az a nemzedék, mely nem képes megbecsülni történelmét, nem tarthat igényt az utódok tiszteletére sem. Fülünkben ott csengenek Szent Ágostonszavai: ...míg a jelenlevő figyelem áthajlítja a múltba a jövőt, csökken a jövő hang és gyarapszik az elmúlt, végül elfogy a jövő és múlt lesz az egész.
Anjou-kori oklevéltár 1. köt. Bp. -Szeged 1990
Borsa István: Királyi rendeletre tartott megyei közgyűlés Somogyvár mellett 1444-ben
in: Somogy megye múltjából 20. köt. Kaposvár, 1989. 5-29. p. Borsa Iván: A Mérey család levéltára 1265-1526 in: Somogy megye múltjából 23. köt. Kaposvár 1992. 3-29 p. Kumorovitz Bernát: Veszprémi Regesztrák 1301-1387 Bp. 1953 Küküllei János: és a Névtelen Minorita krónikája Bp. 1960 Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár 1387-1410 I-II. köt. Bp 1951-58.
Felhasznált irodalom
 |
| Pattintott kőeszközök (pengék, kaparók, magkövek) a kiskoppány-völgyéból |
 |
| Őskor: agancs kapa, Koppány |
 |
| Újkőkori cseréptöredékek és orsógombok |
 |
| Nyílhegyek, számszeríj hegy, tűzcsiholó acél, középkori, Csaba |
 |
| Kerámiatöredékek, középkor, Csaba |
Tab különösen fontos a Somogy megye történetét kutató szakembereknek. A megye települései közül elsőként itt telepedtek meg zsidók az 1730-as években, s egészen a pusztulás évéig Tabon volt a legmagasabb az összlakossághoz viszonyított számuk. A zsidó közösség megerősödését a XVIII. században az tette lehetővé, hogy a már korábban ideérkezett evangélikusok toleránsabbak voltak a zsidók másságával szemben, mint a katolikus egyház. A tabí luteránusok története sajátos fejezetét jelenti a magyarországi protestáns egyház- és vallástörténetnek, s fontos tanulságokkal szolgál a nemzetiségtörténet számára is.
A XVII. század második felében Tab és az akkor még falu Csaba népessége elpusztult, illetve elmenekült. Mivel sem az 1687. évi, sem az 1695. évi összeírásban nem szerepelnek, valószínűleg helytállónak fogadhatjuk el az 1715. évi regnicolaris conscriptionak azt a közlését, hogy Tab három éve, azaz 1712 óta települ újra. E nézetünket alátámasztják Magyar Eszternek a török utáni településhálózatra vonatkozó kutatásai is . Szita László az 1718-ban összeírt hat magyar jobbágycsaládot kontinuus lakóknak tartja . Véleményünk szerint ők valóban a XVII. században elmenekült lakosok utódai, de nem laktak folyamatosan itt, hanem 1712-ben kezdtek visszaszállingózni az elpusztásodott Tabra és Csabára. A kérdés teljes tisztázásához további kutatásokra van szükség.
1717-ig mindenképpen csak szórványos visszaköltözéssel számolhatunk. Tervszerű földesúri telepítés ezután sem történt (legalábbis nem abban az értelemben, mint Tolna vagy Baranya megyében), de Majthényi György és Mérey Zsigmond tudatosan törekedett arra, hogy a több helyről ideérkező szlovák evangélikusok és a már itt lévő magyar jobbágycsaládok Tab helyén új falut hozzanak létre. Szita László kutatásaiból ismerjük az 1717-19-ben betelepült szlovák családokat, ezt most némileg kiegészíthetjük.
Amdreas Csernák 1717-ben a Fejét megyei Tordácsról , Martinus Czabula és Joarqnes Ozibalik a Nyitra megyei Csaportból érkezett Tabra. Ők egy 1746. évi vallási vizsgálat szerint azonban nem evangélikusok, hanem katolikusok. A Szita által közölt családok között nem szerepel a nevük. További kutatásoknak kell eldönteni, hogy eredetileg is katolikusok voltak-e, vagy pedig ideérkezésük után katolizáltak az andocsi ferencesek hatására. A luteránus Mathias Csizmazia származási helyét nem ismerjük.
Ezeket a Tabra vonatkozó új adatokat a megyei közgyűlés 1771. évi jegyzőkönyvében leltük fel. Ebben az évben több evangélikus többségű faluban végeztek vallási vizsgálatot, melyre e helyen nem térhetünk ki részletesen. A Tabon vizsgálatot végző Gaál Antal főszolgabíró beterjesztette a közgyűléshez több korábbi irat másolatát is. Ezek szerencsére bekerültek a közgyűlési jegyzőkönyvbe, s tájékozhatnak egyrészt a betelepülésről, másrészt az evangélikusok vallásgyakorlásáról. E dokumentumokat tesszük közzé a forrásközlési szabályzatnak megfelelően.
Az 1717. évi szerződés szövege a következő:
Contractus possessionis Tab sub A est sequens.
Én Keszelűkűy Majthenyi György tekintetes família részrül, én pedigh Mérei Sigmond adgyuk tudtára mindeneknek akiknek illik, hogy mi engedünk ezen nemes Somogy vármegyében lévő örökössen ezen famíliát illető pusztánkat, ugy mint Tab nevőt, mivel azon vannak, hogy inkább egy jó falut szállécsanak és épétsék, arra való nézve Csaba nevű pusztánkat is applicáltuk hozzája ugy, hogy szabadon bírhassák, az kiknek mostani esztendőt számlálván négy esztendeigh szabadságban meg tartani tartozunk ugy, hogy azon két pusztátul semminemű censust azon négy esztendőnek kitelléséig más egyéb hasznot adni nem tartoznak. Ki telvén pedig az idejek, minden póradkozást esztendőnként három forintyával tartozik fizetni, és az kilenczedet mindenbíl ezen nemes vármegyébe vett szokása szerint tartozni fognak fizetni, hozzá adván azt is, hogy kívül belül pusztáinkban ahol fog teczenyi, szabadon kaszálhassanak, és az ollyan szénátul ugy mint mások szoktak fizetni, tartozni fognak fizetni. A marhájokat is szabadon legeltethessék, ha pediglen azon pusztában akarnának szántani valahol, akarnak kilenczedre szabadon szánthassák és usuálhassák. Erre is szabadsága adassék, hogy magok vallások szerint való prédikátorokat és szabadon be hozhassák és tarthassák. Melynek nagyobb ell hitelére és meg erősétésére adtuk ezen pöcsétes neveinkel subsrsibált leveleinket, kiben főllyűl irtt végezést mindennemű atyafiaink és tartoznak meg tartani.
Dátum Tabon die 1. septembris anno 1717.
Kesellőkeőy Majthiny György m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli)
Mérey Sigmond m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli)
Item az minémő puszta malom tabi határban vagyon azon puszta malmot is nékiek bocsátottuk ugy, hogy aztot is felül irtt időkig fizetés nélkül bírhassák, kitelvén pedig az idejek esztendőnként nem túbbet csak két forintyával tartozni fognak fizetni. Die et anno ut supra.
Keseleőkeő Majtényi György (anu) p(ropris) l(ocus) s(igilli)
Mérey Sigmond m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli)
A szerződést 1724. május 16-án, Majthényi György, 1724. június 6-án Madarász László, 1731. május 2-án Mérey Pál is változtatás nélkül megújította . A birtokviszonyok rendezetlensége miatt 1724-ben a prédikátor házat is máshova kellett helyezni. Az erről szóló irat szövegét szintén megőrizte az 1771. évi közgyűlési jegyzőkönyv:
Mi alább megírattak adgyuk tudtára mindeneknek akiknek illik, hogy mivel az mastani falu közönséges háza mellyet és mind eddig a praedikator excolált, osztálban esett, azrt annak helyében engettűk az közönséges funduson valahol alkalmatos fog lenni a falu közönséges szükségére ad normatum aliarum passessionum tabi határban egy házat és ahhoz tartozandókat, ahol is isteni szolgálat administráltotni fog épéttetni, melyis mindennemű censustul és akar minémú anostul eximaltatik . Melynek nagyobb bizonságára adtuk ezen pöcsétes subscriptionkal való levelünket. Actum Tab die 17. maji 1724.
Majtényi Gyúrgy m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli)
Mérey Pál m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli)
1771-ben Gaál Antal főszolgabíró benyújtotta a megyei közgyűléshez egy 1746. évi vizsgálat jegyzőkönyvét is. Ebből megtudjuk, hogy az evangélikus oratorium 1736-ba készült el. Képet kapunk arról is, hogy a Mixta Religionaria Commissio működésének időszakában (s utána is), amikor több somogyi településen megszűnik a protestánsok szabad vallásgyakorlása , s a katolikus egyház a Habsburgokkal egyetértve az egész országban az ellenreformációt erősíti, a tabi evangélikusok szabadon gyakorolták vallásukat.
Az 1717. évi contractusnak a vallási szabadságra vonatkozó záradéka gyakorlatban is teljesült. Különösen fontos a tanúknak az az egybehangzó állítása, hogy a protestáns prédikátorok az 1730-as évek közepéig a katolikusok számára is végeztek egyházi szolgáltatásokat.
Zsolnai Mátyás ságvári jobbágy vallomása is arra enged következtetni, hogy a katolikusok és evangélikusok között nem voltak súrlódások. A két vallási csoport nem fedte ugyan teljesen a kétféle etnikai csoportot, de az összeírások névanyagából, s a későbbi felmérésekből nyilvánvaló az a tendencia, hogy a katolikusok zöme magyar, az evangélikusok zöme pedig szlovák volt. Fentebbi megállapításunk alapján úgy véljük, hogy a két népcsoport között konfliktusmentesen zajlott az élet, illetve az esetleges összeütközések oka elsődlegesen nem a vallási és etnikai másság volt, hanem az egymástól különböző szociális csoportokat alkotó emberek vagyoni differenciáltsága, eltérő jogi státusza, stb.
Az 1746. évi jegyzőkönyv szövege:
Anno 1746. dioe 26. mensis januarii in possessione Tab inclyti comitatui simighiensi adjacente pro parte et ad requisitionem incolarum possessionis Tab augustanae confessioni addictorum, intuitu negotii coram uberius declarandi, per nos infra scriptos judlium, et jurassorem talis prouti sequiturper acta est inquisitio.
De eo utrum?
Primo: tudgya e avagy hallotta e, kitűl hallotta és honnénd tudgya a tanú, hogy Tabi ezen tekitetes nemes Somogy vármegyében lévő helységben az lutheranos valláson levőknek volt e Pesti Comissio előtt és alatta az ulta is mely ennek előtte 24 esztendővel folyt és tartatott ugyan Tabán incassenter való exercitiumok , az az volt e praedicator mindenha és szabad volt e nékie praedikallani, keresztelni és temetni?
Secundo: Tudgya e azt is a tanú, hogy ha exercitiumok folytak, minémő oratóriumok volt és az mastanit hogy csinálták, hány esztendeje légyen.
Primus fatens providus Andreas Csernák, catholicus in possessione Tab inclyti comitatui simighiensi adjacente degens annorum circiter 45 praevio juramento fassus est. Ennek előtte circiter 29 esztendővel jővéna tanú nemes Fehér vármegyébűl Tordácsrul ezen Tabi helységben első megszállásokor és azuta mindenha itten lakván tudgya, hog ez időtűi fogva az lutheranos vallyáson lévőknek exercitiumok volt incassenter, amint is legelsőben azon megh száliástul Velics névő praedicator, annak utánna Omaszta és Szalon-tay névő mesterek circiter másfél esztendeigh, azok után pedigh ismét Tomcsány névő praedikátor, az mastanyinak bé hozásáigh mindenkor pra-edikallyatak, temettek, őszvő mindaddigh az papistakot is azok éskűtték, mig ennek előtte circiter 11 esztendővel andacsi páter franciskánusok emiétett Tomcsány névő praedikatort attul nem téltották.
Ad secundum. Tudgya, hogy az emiitett Tabi helységben megszállásátul fogva mindenha azon házban, melyben az meg nevezett praedikátor és mesterek laktak, folytatták az exercitiumot azon időkig méglen az mastani oratóriumok ennek előtte circiter 10 esztendővel építtetett volna.
Secundus fatens providus Martinus Czabula, catholicus dominae viduae Georgio Nagyianae aeque in possessione Tab commorans annorum circiter 47 juratus examinatus fassus est.
Ad primum. ezen fatens is Tabnak meg szállása ideiben ez előtt circiter 29 esztendővel jővén nemes Nitra vármegyébűl Csaporbul ide Tabra és az ulta mindenha itt lakván tudgya, hogy mindenkoron szabadon folytatták az lutheranos vallyásban lévők exercitiumjokat, azaz praedikallattak és eskűttek, temettek és fatensnek is két gyermekeket keresztelte Velics névő praedikátor, ugy pedig, hogy annak utánna az főllebb nevezett Omaszta, Szalanczi mesterek, Tomcsányi praedikátorral azmastanyinak bé hozásáig incassenter hasonló szolgálatokat tettek.
Ad secundum. Tudgya azt is a tanú, hogy mindenha miulta itten lakik szobában folytattak az exercitiumat, akkoráigh méghlen ez előtt circiter 10 esztendővel épéttetett az mastani oratoriumjok. Tertius fatens providus Joannes Ozibalik, catholicus colonus illustrissimi domini comitis Emerici Zicsi de Vásankeő, in possessione Sur inclyti comitatui veszprimiensi adjacente commorans annorum circiter 45 juratus examinatus fassus est.
Ad primum. Ennek előtte 29 esztendővel midőn Tabot megh szálloták jővén oda nemes Nitra vármegyébűl Csaporbul és ottan continus nyolc esztendeigh lakván tudgya, hogy azon időben Velics Péter lévén Tabon praedikátor az lutheranos vallásán lévők szabadon folytatták exercitiumjokat keresztelvén, temetvén, és eskűttetvén azon időtűi fogva pedigh, noha sűrűn jelentett vármegyében lakik, de mivel attyafiainak látogatására gyakorta járt Tabra, azért tudgya, hogy az ulta is mindenkoron folytatták az exercitiumot, jól lehet neveket mestereknek és praedikatoroknak nem tudgya-
Ad secundum. Hogy Velics praedikátor idejbe szobában jártak praedika-tiora és könyörgésre jól tudgya azt, mastani oratórium pedigh mikor épült minthogy Tabon nem lakott nem tudgya.
Quartus fatens providus Mathias Csizmazia augustanae confessionis colonus dominae viduae Georgio Nagianae aeque in tam degens annorum circiter 55 juratus examinatus fassus est.
Ad primum. Midőn Tabot meg szállották ez előtt circiter 29 esztendővel akkor jővén a fatens oda lakni, és attul fogva mindenha ottanis lakván tudgya, hogy azon idűtűl fogva az lutheránusoknak mindenkoron folyt az exercitiumok, szabad lévén akkori Velics praedikatornak és azután introdu-cált s főllebb nevezett mestereknek praedikatornak ezen időigh praedicallani, temetni, keresztelni.
Ad secundum. Mindazon Tabnak meg szállásaiul fogva azon időigh, amikor ennek előtte tiz esztendővel, s mostani oratoriomjok épéttetett, hogy csak egy házban jártak praedikatióra s könyörgésre tudgya.
Quintus fatens libertinus Stephanus Nemeskéri, catholicus in possessione Zala inclyti comitatui simighiensi adjacente degens annorum circiter 70 deposito praevie corporali juramento fassus est.
Ad primum. Ezen fatens ab anno 1714. Zalán Tabi helységnek szomszédságában lakván tudgya, hogy Tabnak meg szállásokor Velics Péter lévén praedikátor ottan, annak halála után pedigh nem sok idővel, circiter két esztendővel Tomcsányi névő másik praedikátor az mastaninak be hozásáigh mindenkoron Tabon szabadon folytatták az lutheranos vallásán levő exercitiumot, mint hogy praedikallani, könyörgést tenni, eskűttetni és keresztelni szabad volt nékik, az főllebb nevezett mesterekre pedigh nem reflectálhatja magát.
Ad secundum. Tudgya, hogy mind azon időigh mellyben az mastani oratóriumok ez előtt circiter tíz esztendővel épéttetett mindha csak szabadon jártak könyörgésre és praedikatiójára, s különös oratoriomjok nem is volt.
Sextus fatens providus Mathias Solnai, catholicus colonus venerabilis capituli cathedralis ecclesiae veszprimiensis in possessione Ságvár inclyti comitatui simighiensi adjacente degens ánnorum circiter 53 juratus examinatus fassus est.
Ad primum. Ezen fatens midőn Tabot meg szállották gyakorta járván oda mint hogy száma nélkül volt együtt akkori Velics névő praedikatorral és egy Bibliát is vett tőle, sőtt praedikatiójára is némelykor elment, azon időtűi fogva is sokszor járván Tabra tudgya, hogy mind ekkoráigh az lutheranos vallyáson lévők incassenter folytatták exercitiumjokat, mivel temetni, éskűttetni és keresztelni szabad volt nékik, maga is lévén az tanú keresztőlőben és lakodalomban az lutheranosoknál enyi hányszor is.
Ad secundum. Tudgya, hogy azon időben házban jártak praedikatióra és könyörgésre más oratóriumok nem lévén.
Super gua praevio modo peracta inquisitione exeticitis tertium fassioni-bus praesentes dedimus litteras testimoniales. Actum anno die locove guibus supra.
Joannes Rosti inclyti comitatus simighiensis supremus judlum m(anu) p)ropria) l(ocus) s(igilli)
Emericus Gusics ejusdem inclyti comitatus simighiensis jurassor... m(anu) p(ropria) l(ocus) s(igilli).
Jegyzetek
A közigazgatástörténet sok tanulságul szolgál jelenünk számára. Minek van előzménye a múltban? Milyen hibákat kell elkerülni? Milyen tapasztalatok használhatók fel a ma kulturált önkormányzatában? Van-e hasonlóság és eltérés régi és új között?
Ilyen és hasonló kérdésekre érdemes feleletet keresni.
Parlamentarizmus, törvényesség, jogállamiság kiépülése jellemezte a kiegyezést követően az Osztrák-Magyar Monarchiát. A társadalommal együtt — a törvényhatósági törvény (1870) megalkotásától az első világháború kezdetéig - átalakult a közigazgatás. A törvényhatóság modern területi-közigazgatási rendszernek bizonyult. Magyarország átvette az osztrák törvény kettős funkcióját. Egyrészt széleskörű önkormányzatot biztosított a vármegyék, a városok, a községek közigazgatása számára. Másrészt a közigazgatási rendszer közvetítette az országos érvényű állami közigazgatás követelményeit; közérdekű és országos ügyekkel egyaránt foglalkoztak. A megyei törvényhatóság az állam minden állampolgárát érintő kérdést megvitatott, véleményt, állásfoglalást alakított ki, melyet a képviselőházhoz és a kormányhoz felterjeszthetett. Önkormányzati jogokkal rendelkeztek: saját ügyeikben önállóan intézkedtek közügyekben határozatokat hoztak, szabályrendeleteket alkottak, melyeket be is hajtottak, gyakorolták a költségvetési jogot, közvetlen kapcsolatot alakítottak ki a kormánnyal. Elősegítették és megkövetelték a törvények és rendeletek végrehajtását: A megyei törvény hatóság legfőbb szerve a közgyűlés (törvényhatósági bizottság) volt, melynek fele a virilisták közül (legtöbb adót fizetők) került ki, a másik felét a választójoggal rendelkező - írni-olvasni tudó, és az adott területen legalább két évig adózó - személyek közül választották. Három évenként történt meg a választás, a bizottsági tagság hat évre szólt, egyszerre csak a tagok fele cserélődött ki. A virilis tagság megszűnt, ha a vármegyei névjegyzékből kiderült, hogy mások több adót fizetnek az új naptári évben. A virilizmus intézménye lehetővé tette, hogy a feudális hagyományokat őrző földbirtokosok mellett a polgárság is helyet kapjon a vármegyék közéletében és a polgári átalakulásban.
Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának 1914-ben - az első világháború előtti békeévben - Tabról tagjai voltak: Brodszky Lajos, Czupy Bálint, dr. Kálmán Jenő, dr. Politzer Ignác, Sztanó Sándor, Szupits Dezső, dr. Mérei Vajda Elemér, báró Weissenbach Iván. A korabeli iratanyagok bizonyítják, hogy a bizottsági tagok sok közéleti munkát vállaltak. Közülük is kiemelendő Szupits Dezső, aki országgyűlési képviselősége mellett több tövényhatósági albizottságban is dolgozott. Szupitsnak nagy érdeme volt, hogy Tab és környéke vasutat kapott. Az első világháború előtti években teljesen kiépült a közigazgatási rendszer. Takács Péter írja: "A feudális eredetből átvedlett polgári közigazgatás a közhatalmat képviselte". Polgári értékké válta közéleti tevékenység és a hivatalvállalás. Tab - a megye többi településéhez viszonyítva — 1914-ben a polgári fejlődés élvonalába tartozott. Felértékelődött a jogismeret, az iskolázottság, a szónoki képesség, a demokrácia szabályait figyelembe vevő közélet, az egyesületi tagság. Jelenünk közigazgatásának egyik történelmi előzménye (a hibákat eltekintve) ebben az időszakban is keresendő. Országos törvények végrehajtását szolgálta a megye főispánja, aki a mindenkori kormány bizalmi embere volt. A király nevezte ki nagyfokú önállósággal és mozgástérrel rendelkezett. Széleskörű felügyeletet gyakorolt a vármegye közigazgatási szervei és az önkormányzatok felett. Elrendelte a hanyag és vétkes tisztviselők felelősségre vonását. Kinevezte a megyei tiszteletbeli és a tényleges tisztviselőket (orvosokat, mérnököket, levéltárosokat, segédszemélyzetet). A főispán elnökölt a közgyűlés ülésein, évenként legalább két közgyűlést kellett tartani, de rendkívüli közgyűlést is össze lehetett hívni.
Végrehajtó hatalmat képviselte, őrködött az állami közigazgatás érdekeinek érvényesítésén.
Az alispán a megyegyűlésnek alárendelt hivatal élén állt. Ő volt a törvényhatóság első tisztviselője, a megyegyűlés választotta. Nagy hatalommal és tekintéllyel rendelkezett, mert a közigazgatás és a vármegye összes adminisztrációja az ő kezében összpontosult. A főispán csupán ellenőrzési jogot gyakorolt felette. Helyettese a vármegyei főjegyző volt.
A közgyűlési ügyeket az állandó választmány készítette elő. Minden közgyűlési ügyben azonban az alispán tett javaslatot, melyet a vármegyei jegyzői kar szövegezett meg. A századforduló első évtizedében a közgyűlési ügyek már az előre szövegezett javaslattal kerültek az állandó választmány elé. Itt a határozati javaslatokat ismertették, s szinte automatikusan - vita nélkül - elfogadták, így az alispán (és hivatala) szerepe, hatalma kiszélesedett, hiszen saját álláspontja az állandó választmány határozati javaslataként került a közgyűlés elé. Kezdetben - a 19. század utolsó harmadában dzsentrik menedékhelyet találtak a megyei hivatalokban. Ezek betöltésére azonban egyre több iskolai végzettséghez kapcsolódó szaktudásra volt szükség, amit a dzsentrik egy része már nem tudott megszerezni. Az első világháború előtti évben Somogyban a főispáni teendőket Makfalvy Géza látta el, Kacskovics Lajos az alispán, Tallián Andor pedig a főjegyző volt.
Napjaink közigazgatásából már hiányzik a járási szint. Az 1867-es kiegyezést követően a járási főszolgabírói hivatal nagy önállósággal rendelkezett, vezetőjét a vármegye törvényhatósági bizottsága jelölte. A járás élvezte az autonóm szervezet minden előnyét. Nem kötődött az alispán apparátusához, nem korlátozta szándékát és munkáját föléje rendelt személy. Választott hivatalnoki gárda dolgozott a főszolgabíróságon, az autonómiát az is erősítette, hogy a főszolgabírót nem a vezetése alá rendelt járás választotta. Ez tette lehetővé, hogy a járás polgáraitól nem függött. 1914-ben a Tabi Járási Főszolgabíróságot Bernáth Kálmán vezette, helyettese (szolgabírói) teendőket báró Weissenbach Iván láttat el. A hivatalban dolgozott még: dr. Wettengl Károly járásorvos; Kassay Gyula, Szabady Antal, Bauer Gyula járási segédtiszt, ifj. Tury Mihály járási számvevő, Márkusz Jenő állatorvos, Retsky Péter útfelügyelő. Szakemberek irányítottak egy-egy területet.
Tabon járásbíróság is működött. Pirovich Béla és Csolosz Jenő kapott megbízatást a bírói teendők ellátására. Itt dolgozott még Ecsedy József jegyző Németh Aladár telekkönyvvezető, Schmidt Károly végrehajtó, és négy írnok: Pandúr Antal, Krécsi Ede, Csordás Rezső. A kis létszámú hivatal a járásban látta el feladatait.
Jegyzőségek és körjegyzőségek végezték el a helyi közigazgatási és önkormányzati tennivalókat. A tabi járásban Adandón, Balatonendréden, Bálványoson, Karádon, Kilitiben, Kötcsén, Kőröshegyen, Nagybábonyban, Nagyberényben, Nágocson, Ságváron, Tabon / Torvaj, Zala, Telekiben, Vásároshidvégen volt jegyzőség, vagy közjegyzőség. A közösségekben leképeződött a megye felépítése. A főjegyzőt a főispán nevezte ki. A többi hivatalnokot - helyi ügyekre specializált jegyzőket - a községi elöljáróság választotta. A községekben érvényre jutott a polgári demokrácia, vezetéshez, (tisztségekhez) önkormányzati képviselőséghez a tulajdonnal rendelkező polgárok jutottak. A legmegbecsültebb emberek a legtöbb adót fizetők voltak.
Az utolsó békeévekben Tabon a főjegyzői posztot Kéz Sándor töltötte be. A jegyzők közmegbecsülésnek örvendtek, jó fizetéssel rendelkeztek. Tisztelet övezte a város első közhivatalnokát Tabon is. Bárdos László írja: „A tisztelet valamifajta alá-fölérendeltséget tételez fel. Azt tiszteljük, akinek tekintélye van... A demokráciában alapkérdés hogy a vezetőtől az emberek ne féljenek." Kéz főjegyző úr feltételezhetően ilyen tekintéllyel rendelkezett. A monarchiában mindenütt tudtak ünnepelni. Tabon bensőségesen és szépen ünnepelték meg a főjegyzőjük huszonöt éves működésének évfordulóját. 1913. október 28-án a Tabi Újság riportere feljegyezte hogy délelőtt 10 órakor Te Deum volt a római katolikus templomban, Horváti, Mihály plébános misézett. A templomot a nagyszámú közönség zsúfolásig megtöltötte. A padok között a tűzoltók és a rendőrök sorfalat állottak Az ünnep, mise után a meghívott vendégek a fellobogózott utcákon át a kaszinó nagytermébe vonultak. Bernáth Kálmán ünnepi beszéde után Zala község ezüst szivartárcával, Torvaj ezüst ceruzatartóval Tab aranyórával ajándékozta meg az ünnepeltet. Sok méltató beszéd hangzott el, szót kértek a különböző felekezetek lelkipásztorai, a tanítói kar képviselője, a jegyzőtestület szónoka, az orvos, a kaszinó egyik vezetője. A korabeli újságíróé a szó - A közgyűlés után a Korona vendéglőbe ment a nagyszámú közönség, ahol 115 terítékü bankett zárta be az ünneplést. Vége-hossza nem volt a tósztoknak. Tetszést keltett Szupits Dezső országos képviselő humoros felköszöntője. A polgári társadalom a teljesítményekre, a szakértelemre épül
A polgári demokrácia értékeinek jegyében a tabi önkormányzat ma is mindent megtesz - az elődök erényeit is ismerve - a város felvirágoztatásáért.
A csalfa és hűtlen, haszontalan emberekről, akik semmiképp sem választhatók a közjó kormányzására
Nem választandók a közjó kormányzására azok, akik hasztalanul élnek tulajdonukkal, amennyiben mégis megválasztanának, mielőtt ez kitudódna, akkor le kell őket mondatni. Mert minden olyan döntésnél és ítélethozatalnál, ahol a felek egymáston túl akarnak tenni, megingathatják a nyilvánvaló jogszabályt is. A gondosan óvott közjó általuk megy tönkre és általában a balgák nyomják azt el.
így a következők vannak:
A kapzsi, aki mindig harácsol.
Az iszákos, akinek a józanság nem sajátja.
A szószátyár, akiről ez hírlik.
A balga, ész nélkül való.
A szegény, aki szűkölködik.
A csalfa, aki tele gyarlósággal.
Az oktondi, gyermeki szokásokkal.
A behízelgő, aki telve csalárdsággal.
Az 1950-es évek sztálinista önkényuralmi rendszerének viharos összeomlása a vidéki városokban és falvakban is megnyitotta az utat a demokratikus tömeg mozgalom kibontakozása előtt. Somogy megye esetében nemcsak a politikai elnyomás, hanem az ésszerűtlen és erőszakos agrárpolitika által okozott súlyos sérelmek alapozták meg a népi elégedetlenség tömeges kirobbanását. A forradalom és felkelés első napjainak fővárosi eseményei mellett a megyeszékhely, Kaposvár lakosságának tüntetései, a létrejött megyei forradalmi szerv tevékenysége illetve a rádió és a sajtó természetesen egyaránt befolyásolták a Tab községben történteket. A vidéki lakosságba különösen mélyen beivódott félelmekkel is magyarázható, hogy csak mintegy öt nap elteltével bontakoztak ki azok a helyi események, amelyekben kifejezésre jutottak a község lakosságának érzelmei és szándékai, egyáltalán a Rákosi rendszerrel szembeni beállítottsága és törekvései.
A község lakossága feltehetően fokozódó érdeklődéssel figyelte a fővárosban és Kaposvárott kibontakozó forradalmi eseményeket. A megyeszékhelyen 1956. októberében megalakult DISZ Zrínyi Miklós Kör 24-én hajnalban elkészített Fáklya c. röplapja eljutott még aznap Tabra, s adatunk van arra, hogy a gimnáziumi diákság egy része abból is tájékozódott a budapesti tüntetésről, annak követeléseiről. Az első napokban főként a gimnazisták és más fiatalok csoportjai tárgyalták az újabb és újabb fejleményeket, s pl. 26-án Kossuth címert festettek a gimnázium és a postahivatal nemzeti zászlajára.
A pártdiktatúra helyi szerveinek vezetői - a kezdetben még rendelkezésükre álló központi utasítások nyomán - előkészületeket tettek az esetleges „rendbontások" megakadályozására. így történt, hogy a tartalékos tiszteket (zömében párt- és állami vezetők és alkalmazottak) ellátták fegyverrel, illetve a járási pártbizottság épületében is fegyvert és lőszert helyeztek el. Természetesen itt is érvényesek voltak a rendőrség és a hadsereg egységei számára kiadott központi parancsok mely utóbbinak helyi jelentőségét hangsúlyozni kell, hiszen Tabon egy tüzérezred állomásozott, illetve a közeli Kapoly községben is volt egy katonai alakulat. A helyi katonaság és rendőrség járőr egységei folyamatosan felügyelték a közrendet.
Tabon is felgyorsultak az események azután, hogy október 28-án Nagy Imre miniszterelnök a kormány nevében újraértékelte az elmúlt napok történéseit, s a „nemzeti demokratikus mozgalom" eredményeinek és vívmányainak megőrzését, megvalósítását ígérve felszólított a fegyveres harcok beszüntetésére és a nemzeti egység megteremtésére. Azon a vasárnap reggelen a helyi népfrontvezetők és mások felkeresték a községi tanács vb. elnökét azzal a szándékkal, hogy békés tüntetésen kívánja a község lakossága kifejezésre juttatni egyetértését a változásokkal. Miután a tanácselnök kezdeményezésére a járási pártbizottság titkára, az ÁVH vezetője és a honvéd tüzérezred parancsnoka megbeszélést tartott, úgy döntöttek, hogy a kiszámíthatatlan történések miatt nem engedélyezik a felvonulást, hanem e helyett a népfrontbizottság tartson ülést aznap délután és válasszanak forradalmi bizottságot. Meg kell itt jegyeznünk, hogy ekkor az események „kézbentartása" céljából a pártvezetés igyekezett döntő szerepet játszani az új hatalmi szervek létrejöttében (1. pl: a Somogy Megyei Nemzeti Tanács megalakulása október 27-én!).
A tervezett ülésnek természetesen híre ment a községben, s így a délutáni órákban 200-300 fős tömeg gyűlt össze a községi tanács épülete előtt (egyesek szerint 400-500 ember), s ezzel gyakorlatilag Tabon is kibontakoztak a forradalmi események. A szabadtéri népgyűlés szolgált keretül a községi forradalmi bizottság megválasztásához. Az akkori időkre jellemzően az uralkodó vonás a sérelmek és az elégedetlenség hangos, néha viharos megnyilvánulása volt. Pl. a tömeg nem engedte igazából szóhoz jutni a községi és járási népfrontelnököket, ezért dr. Szabó Elemér ügyvéd ismertette a HNF Somogy Megyei Elnökségének a megyei lapban közzé tett 16 pontos programját és a Zrínyi Miklós Kör követeléseit. Az egyre forróbb tömeghangulat mérséklése céljából elhívták a gyűlésre a katolikus plébánost - aki beszédet is mondott - és a a református lelkészt, majd a tüzérezred parancsnokát Gerbely Ferenc alezredest, aki beszédében arról biztosította a gyűlés résztvevőit, hogy a honvédség a forradalom, a nép mellett van s fenntartja a közrendet.
A népgyűlés gyakorlatilag spontán módon választotta meg a 28 tagú Tab Községi Forradalmi Bizottságot. A rendelkezésünkre álló források alapján a következő személyekről tudjuk biztosan hogy tagjai voltak az új hatalmi szervnek:
| Dr. Szabó Elemér elnök | (ügyvéd) |
| Pavelka Sándor Int. Biz. tagja | (kisiparos) |
| Külics Kornél | (Nemzeti Bank dolg.) |
| Kövecses Pál | (földműves) |
| Szilárdi Mihály | (gépállomás agronómusa) |
| Gerbely Ferenc | (alezredes, ezredpk.) |
| Iby András | (gimn. tanár) |
| Fésűs Gyula | (százados, honvédség) |
| Csáki László | (főhadnagy, honvédség) |
| Istók Gusztáv | (járási rendőrkap. vez.) |
| Czabula Ferenc | (téglagyári munkás) |
| Kovács Károly | (téglagyári munkás) |
| Fűzi Lajos | (nemzetőrparancsnok) |
| Kopeczki György | (Földműv. Szöv.) |
| Bergman György | (Földműv. Szöv.) |
| Vágola Lajos | (KTSZ) |
Az október utolsó napjaira kialakult helyzetet, a népi elégedetlenség mértékét és a gyűlés hangulatát egyaránt jellemzi az az epizód, hogy a helyi párt- és tanácsi vezetők nem mertek részt venni az este befejeződő gyűlésen, illetve persona non gratanak nyilvánította őket a tömeg.
A másnap, tehát október 29-e történései egyenes folytatásai az eddigieknek. Egyfelől azért, mert a községi és járási politikai vezetők tettek egy utolsó kísérletet az események kézbentartására. A délelőtt folyamán összeültek a járási tanácsszékházban azzal a céllal, hogy kezdeményező szerepük legyen a járási forradalmi szerv megalakításában.
Közben ugyanezen a napon délelőtt Kaposvárott átalakult az új megyei hatalmi szerv Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács néven, melyből már zömében kimaradtak a párt-, tanácsi és népfront delegáltak, s ez a szerv kiküldöttjei révén azonnal befolyásolni igyekezett a helyi bizottságok alakítását, így történt, hogy még e nap délutánján a megyei küldött tájékozódott a fentiekről, s azzal egyet nem értve felkereste a községi bizottságot.
Utóbbi szerv délután és este folyamán ülésezett, hisz meg kívánták tárgyalni a község életének irányításával kapcsolatos ügyeket és intézkedéseket.
A tanácskozás hírére ismételten több százan megjelentek a helyi lakosok közül az épületben és annak udvarán, mely körülmény nyilván radikalizálta a forradalmi bizottság tagjait. A gyűlésre érkező megyei kiküldött kezdeményezésére megvitatták a Járási Forradalmi Bizottság alakításának kérdését, s így a községi szerv 4-5 fő személy kihagyásával járási hatalmi szervvé alakult át. Érdekes epizódként említjük meg, hogy az elnök és más tagok javaslatára a tömeghangulat ellenében választották be a jelenlévő járási pártitkárt Holota Imrét. A Járási Forradalmi Bizottság ülése ezt követően alapvető jelentőségű határozatokat fogadott el, melyek lényege abban foglalható össze, hogy az új politikai helyzetnek megfelelően át kívánta venni a járás irányítását (1. erről az október 30-án kiadott felhívást - 1. sz. melléklet).
A következő napon sor is került az állásfoglalás leglényegesebb elemének végrehajtására, ugyanis dr. Szabó Elemér vezetésével a bizottság több tagja összehívta a járási tanács dolgozóit és tájékoztatták őket arról, hogy az előző esti ülés kiket függesztett fel állásukból, illetve bejelentették hogy Dési Lajos (egykori adóügyi jegyző) és Szalonnai Endre tanácsi alkalmazottakat bízták meg a közigazgatás vezetésével. Egyúttal a járási tanácsszékház lett a forradalmi bizottság székhelye, innen irányították Tab község életét és kísérelték meg befolyásolni a járás községeinek történéseit. Érdekességként megemlíthető, hogy közzétettek egy olyan felhívást is, amelyben ismertették a megyei forradalmi bizottság Cselekszünk! c. állásfoglalását továbbá néhány pontba foglalva közölték a járási bizottság helyi célkitűzéseit.
A fenti eseményekkel párhuzamosan, részben pedig az új hatalmi szerv vezetőinek kezdeményezései nyomán sorra alakultak meg a községi és munkahelyi forradalmi (nemzeti... stb.) bizottságok, munkástanácsok. Nincs terünk arra, hogy részletesen ismertessük ezeket a történéseket, de néhány példa bemutatásával illusztrálni kívánjuk a bizottságok létrejöttét és állásfoglalásait. A községi események szempontjából a legnagyobb jelentősége a néphadsereg helyi alakulatainál lezajlott eseményeknek volt. A tabi tüzérezred parancsnokának községi népgyűlésen elhangzott felszólalása alapján nem meglepő, hogy másnap október 29-én megalakult a Forradalmi Katonai Tanács - vezetője: Fésűs Gyula -, mely aztán szorosan együttműködött a járási bizottsággal. A következő napon a kapolyi alakulatnál is létrejött a forradalmi bizottság, amely állásfoglalásában radikális változásokat követelt a hadseregen belül. (1. a 2. sz. mellékletet!). A helyi üzemek közül a téglagyár munkástanácsának megalakításáról maradt fenn dokumentum (1. a 3. sz. mell.), amelyből az is kitűnik, hogy a dolgozók nyíltan megvitatták a gyárvezető szerepét, s nagy többséggel leváltották beosztásából. A Munkástanács elnöke Kovács Károly lett. Végül említsük meg, hogy október 31-én este pedagógus gyűlést tartottak, amelyen sor került a forradalmi bizottság megválasztására, s annak elnöke dr. Almási György a gimnázium igazgatója lett.
A Tab községi és járási forradalmi szervek megalakulását követően nagyobb tüntetés vagy gyűlés már nem volt, de természetesen több alkalommal voltak csoportosulások a település központjában. Ugyanakkor az új hatalmi szerv intézőbizottsága, s maga dr. Szabó Elemér elnök nagyon tevékenyen kezdte átvenni a járás vezetését, illetve uralni a helyzetet. Éppen ez utóbbinak a stabilizálása céljából 29-én megkezdték a korábban kiosztott fegyverek begyűjtését a rendőrség közreműködésével, illetve hozzákezdtek a Nemzetőrség megszervezéséhez és felfegyverzéséhez a tabi honvédség segítségével. Október 31-én két nagyon lényeges, egymással némiképpen összefüggő fejlemény következeti be. Az egypártrendszer megszűnésének a bejelentése arra késztette a járási forradalmi bizottságot, hogy a nép nevében a köz érdekében átvegye a járási pártbizottság épületét, (1. erről a 4. sz. mellékletet!), ami leltár felvételével egybekötve meg is történt. Mid ebben az ügyben, mind pedig az alább részletezendő másik fejleményben komoly szerepe volt az előző nap kaposvári eseményeinek.
A megyeszékhelyen szinte egész nap kisebb-nagyobb tüntetések voltak, melyek hatására nemcsak a tömeghangulat, hanem a megyei forradalmi szerv is radikalizálódott. Azon a keddi napon a tüntetők követelésére védőőrizetbe vették, s a megyei börtönbe kísérték a pártbizottságon tartózkodó vezetőket és munkatársakat, majd a forradalmi tanács határozatot fogadott el a megszüntetett Államvédelmi Hatóság tisztjeinek őrizetbe vételéről. Visszatérve a tabi eseményekhez, tehát október 31-én délelőtt a megyei szerv egyik tagja telefonon utasította a járási bizottságot, személyesen annak elnökét, hogy Tabon is hajtsák végre a fenti határozatot. Az intézőbizottság az alábbi határozatokkal készítette elő az őrizetbe vételeket.
A Tabi Járási Forradalmi Bizottság határozata alapján Bognár Józsefet, a Tabi Járásbíróság vezetőjét állásából felmenti és őt rendelkezési állományba helyezte a további intézkedésig.
Tab, 1956. évi október hó. 31-én
Forradalmi Bizottság Elnöke
Értesítem, hogy a Tabi Járási Forradalmi Bizottság ideiglenes hatállyal megbízza Önt a Tabi Járási Ügyészség vezetésével.
Tab, 1956. október 31.
| dr. Szabó Elemér |
| elnök |
Az idézett dokumentumokat egészítsük ki azzal, hogy dr. Szíjártó Lajost nevezték ki a járásbíróság vezetőjének. Ezt követően az elnök intézkedett a járási pártbizottság vezetőjének és politikai munkatársainak, valamint az ÁVH tiszteknek a védőőrizetbe vételéről, amit a rendőrség és nemzetőrség aznap a kora délutáni órákban végrehajtott. A tíz (vagy tizenegy?) személyt még 31-én este biztonsági okokból átvitték a tabi honvédség laktanyájába az ottani forradalmi tanácsra bízva őrzésüket.
A járási forradalmi szerv vezetői a rendelkezésükre álló néhány nap során még számos sürgető vagy kevéssé fontos ügyben intézkedtek, felvették a kapcsolatot a községi forradalmi bizottságokkal, nemzeti tanácsokkal. (1. pl. az 5. sz. mellékeltet!). Ismeretes, hogy a forradalom utolsó napjaiban - a kormány állásfoglalásának hatásaként is - erőteljesen vetődött fel a falvakban az erőszakosan létrehozott termelőszövetkezetek további sorsa, és tömegesen került sor kilépésekre, gyakran önfeloszlatasra, a közös vagyon spontán széthordására. Nem érdektelen annak ismertetése, hogy a Tabi Járási Forradalmi Bizottság vezetői hogyan viszonyultak ehhez a rendkívül súlyos kérdéshez. A Tabi Petőfi Termelőszövetkezet Munkástanácsának november 3-án küldött leveléből (1. 6. sz. mellékletet!) egyértelműen kiviláglik, hogy a probléma rendezett keretek között történő megoldásának voltak hívei.
A bizottság intézkedései közül néhányat még szintén figyelemre érdemesnek tartok. Az alább következő dokumentum úgy vélem igazolja, hogy a forradalmi szerv elnöke nem akármilyen politikai érzékenység birtokában volt:
A Járási Forradalmi Bizottság határozata folytán a volt MDP illetményét a letartóztatott funkcionáriusok családtagjai, gyermekei ellátásának biztosítása érdekében minden banki előírástól függetlenül adja ki Külits Kornél, a Járási Forradalmi Bizottság elnökhelyettesének kezeihez.
Tabi Járási Forradalmi Bizottság képviseletében
dr. Szabó Elemér elnök
A dokumentumban foglaltak megértéséhez szükséges megjegyezni, hogy a Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács utasítása nyomán a bank megyei igazgatósága leállította a kifizetéseket.
A járási bizottság politikai beállítottságáról nyújt egyfajta információt az alábbi dokumentum:
A Forradalmi Tanács elnöke a Forradalmi Nemzeti Tanács határozata értelmében elrendeli a karhatalmi szervnek, hogy kérje fel a posta vezetőjét a vezetékes rádió Szabad-Győr állomásra való állítására. Kérjük a posta vezetőjét a megjelenő karhatalmi szerv ezen irányú kérésének véghezvitelére.
A Győrben megalakított Dunántúli Nemzeti Tanács a nemzeti kormányhoz képest a radikális forradalmi erőt jelentette, amely igyekezett felvenni a kapcsolatot a dunántúli megyékben létrejött új hatalmi szervekkel. így pl. Tabról is elment egy 3 tagú küldöttség Győrbe, a helyi forradalmi bizottságok képviseletében tájékozódni és tárgyalni.
A harmadik érdekes dokumentum arról nyújt tájékoztatást, hogy az új hatalmi szerv igyekezett felkészülni a szovjet csapatok várható beavatkozására:
Tabi Járási Forradalmi Bizottságtól Megbízólevél
A Tabi Járási Forradalmi Bizottság nevében megbízom Nagy Ferenc tabi (községi) nemzetőr parancsnokot, hogy a polgárőrség részére a kapolyi honvéd alakulattól 2 társával együtt kézigránátokat vegyen át és azokat Tabra hozzám beszállítsa.
Tab, 1956. november 3.
dr. Szabó Elemér |
elnök |
A nemzetőrség fegyverekkel való ellátása természetesen már az előző napokban megkezdődött, melyhez első sorban a tabi honvédség forradalmi tanácsa nyújtott segítséget. A puskákat, a lőszert és a kevés számú géppisztolyt a községi nemzetőrség pincéjében őrizték.
Tulajdonképpen elérkeztünk a történet végső szakaszához, a forradalomnak a szovjet megszálló hadsereg általi leverésének helyi eseményeihez. A járási bizottság és a tabi honvédség forradalmi tanácsának vezetői tényleges összehangolt lépéseket tettek az esetleges szovjet beavatkozással szembeni fegyveres ellenállásra. A községen átvezető országúton a falu két végén páncéltörő ütegeket állítottak fel tisztek irányítása alatt. A november 4-én hajnalban beinduló szovjet katonai intervenció keretében egy kisebb páncélos alakulat átvonult a községen a laktanyához, s az ott lefolytatott mintegy 2 órás tárgyalás után ellenállás nélkül elfoglalták a tüzérezred objektumait. E közben kora délelőtt a járási forradalmi bizottság elnöke és a székházban tartózkodó néhány tagja gyakorlatilag az új hatalmi szerv tevékenységének beszüntetéséről döntött.
Még a nap folyamán, a délutáni órákban a honvédség tisztjei az ezredparancsnok kényszerű ám logikus intézkedését végrehajtva bevontatták a páncéltörő ütegeket a laktanyába. Másnap azaz november 5-én hétfőn a szovjet páncélos alakulat tény legesen is bevonult Tab községbe s megkezdte rendcsináló és fenntartó tevékenységeit. (1. 7. sz. mellékletet!).
Tabi Járás Polgári Népe, Hazafiak!
1956. évi október 29-én megalakult a Járási Forradalmi Nemzeti Bizottság. Feladatunk a nyugalom, a munka fokozott biztosítása a Somogy megyei Néplap 16, illetve most már 18 pontra kiegészített kiáltványa, amely követeléseink legnagyobb részét tartalmazza.
Tabi járás Forradalmi Nemzeti Bizottsága értesíti a tabi járás dolgozó magyarjait, hogy csatlakozik a GYŐR-i Forradalmi Nemzeti Tanács felhívásához, melyet Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács is elfogadott és ehhez kéri a járás egész területén a becsületes magyar nők, férfiak, leányok és ifjak csatlakozását.
A rend és a fegyelem, a folyamatos munka biztosítását a mezőgazdaságban, üzemekben, hivatalokban a tabi Járási Nemzeti Forradalmi Tanács hivatott a továbbiakban biztosítani.
A tabi gimnáziumban a tanítás 31-én a rendes időpontban megkezdődik, a bejáró tanulók a vonatközlekedés megindulásáig nem kötelesek az előadásokat látogatni. Az általános iskolában a tanítás éppen úgy mint eddig, változatlanul folyik tovább. A község mindkét tanintézetében a fegyelem, és a nyugodt tanítási munka biztosítva van. Fentiek ismeretében felhívjuk a járás becsületes, szívében is magyar dolgozóit, hogy a tabi járásban a rend fenntartását függetlenségünk megvédése érdekében minden körülmények között tartsák meg és szervezzék meg.
Minden községben a mai napon megalakulnak a Forradalmi Nemzeti Bizottságok, melyeknek elsőrendű kötelessége a faluk minden területén történő vezetése a legszélesebb néprétegek bevonásával. Irányelvünk a független szocialista Magyarország.
Járásunk túlnyomóan paraszti jellegű. Éppen ezért először paraszti dolgozóinkhoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy jövő kenyerünk biztosítása végett minden erővel az őszi mezőgazdasági munkák befejezését szorgalmazzák.
A termelőszövetkezeti csoportok tagságaihoz külön felhívással fordulunk és nyomatékosan kívánjuk kihangsúlyozni, megértetni, hogy a zárszámadások befejezéséig minden termelőszövetkezeti rendbontót karhatalmunk útján leszünk kénytelenek rendre utasítani, illetőleg a fegyelmet biztosítani. A zárszámadás megtörténtével minden termelőszövetkezeti tag önállóan választhatja meg, hogy tag kíván-e maradni, vagy kilép a termelőszövetkezetből.
A Járási Forradalmi Nemzeti Bizottság október 29-i ülésén elhatározta, hogy a mai nap folyamán a járási szervek azon vezetőit, akiknek személye nem biztosíték népünk előtt, határozataink végrehajtására hivatalunkból további intézkedésig felfüggeszteni. Kérjük járásunk hazafias dolgozó népét, hogy minden személyi kultusztól tartózkodjék, mert minden rendbontóra a Hazafias Nemzeti Bizottság könyörtelenül fog súlytani.
Nagy nemzeti ügyünk biztosítéka után az egyéni kérelmek törvényes úton lesznek orvosolva.
Ne üljünk fel felelőtlenül terjesztett rémhíreknek.
A járás zavartalan kereskedelmi, illetve közszükségleti cikkeinek ellátása biztosított.
A jelenlegi idők komolysága megköveteli minden magyar dolgozótól, hogy a rendet, a nyugalmat, a folyamatos termelő munkát minden körülmények között biztosítsa.
Tab, 1956. október 30-án
Járási Forradalmi Bizottsága TAB
Honv. Kapoly, Pf.: 7375 Forradalmi Bizottság Intézkedése
Kapolyi Honvédség Forradalmi Bizottsága
Forr. Biz. elnöke
Tabi Téglagyár, Tab
Jegyzőkönyv
Készült Tabon, 1956. október 29-én a Tabi Téglagyárban. Jelen vannak: A Tabi Téglagyár dolgozói számszerint 67 fő. Tárgy: Munkástanács megalakítása, gyárvezető leváltása.
Kovács Károly művezető üdvözli a megjelenteket, ismerteti, hogy a Járási Forradalmi Tanácstól kapott utasítás alapján megválasztják a dolgozók a 3 tagú Munkástanács Végrehajtó Bizottságát, akik a gyárvezető mellett az üzem irányításában részt vesznek. Mivel 100 főn aluli a gyár, minden dolgozó tagja a Munkástanácsnak. - Ismerteti, hogy a szavazás titkos és a V.B. tagok megválasztásával egyidejűleg választunk 2 tagot a Járási Forradalmi Tanácsba, miután a tegnapi napon már Kovács Károly és Czabula Ferenc megválasztást nyert.
A titkos szavazás eredményének összeszámlálása után megállapítást nyert, hogy a Munkástanács Végrehajtó Bizottságába alantiak lettek megválasztva:
| Kovács Károly | 25 szavazattal |
| id. Váczi János | 21 szavazattal |
| Vejtamek József | 20 szavazattal |
A Járási Forradalmi Tanácsba a fent előző nap már megválasztottakon kívül Györké Sándor 13 szavazattal és Bama József 9 szavazattal lett megválasztva. Miután Györké Sándor nem vállalta ezen megbízást, helyére id. Váczi János került 8 szavazattal.
A szavazatok megszámlálása a dolgozók jelenlétében történt meg, leszavazott 67 fő.
Az eredmények kihirdetése után több dolgozó szólalt fel és felvetette, hogy Földi Lajos gyárvezetői működésével nincsenek megelégedve. Az elhangzott felszólalások alapján a szaktársak fel lettek szólítva, hogy Földi Lajos gyárvezető megmaradása, illetve leváltása tekintetében foglaljanak állást titkos szavazással. A titkos szavazás eredményeként 51 fő szavazott le, 45 fő Földi Lajos leváltása mellett szavazott, 3 fő megmaradását kívánta és 3 fő üres cédulát adott le.
Ezután az üzem dolgozói egyhangúlag kérték, hogy a gyárvezetői teendőket Kovács Károly szaktárs vegye át.
Kmft. (Kovács Károly) (id. Váczi János) (Vojtasek József)
Tabi Járási Forradalmi Bizottság Hivatalos másolat.
Tab
Szám: 3/1956.
Magyar Dolgozók Pártja Járási Szervezete
Tab
A Magyar Nemzeti Kormány határozata folytán az egypártrendszer megszűnt és lehetővé vált, a demokratikus pártok felállítása. A kormány határozata alapján a tabi járási forradalmi bizottság a Magyar Dolgozók Pártja volt járási bizottságának székházát lakások céljára igénybe veszi.
Az épület átvételével a járási forradalmi bizottság a tabi községi forradalmi tanácsot bízta meg.
A Magyar Dolgozók Pártja járási szervezetét a tabi helyi szervezet épületébe helyezi el. Hozzájárul ahhoz, hogy az ügyvitelhez szükséges és nélkülözhetetlen berendezési tárgyakat, olyanokat, amelyek a párt saját tulajdonát képezik, tehát nem igénybevétel útján került a párt birtokába, a járási szervezet szállítsa át a helyi szervezet épületébe.
Az ügyvitelhez szükséges felszerelési és berendezési tárgyakon felüli mennyiséget, valamint az igénybevétel útján birtokba került tárgyakat a járási szervezet leltár elkészítése mellett még a mai nap folyamán adja át a községi Forradalmi Tanácsnak.
Tab, 1956. október 31-én.
(Dr. Szabó Elemér) elnök
pecsét helye
Tabi Járási Forradalmi Bizottságtól
Szám: 4/1956.
Községi Forradalmi Bizottság Elnökének,
Bedegkér
Tudomásomra jutott, hogy az újonnan megalakult Községi Forradalmi Bizottság határozata szerint Laczfi János bedegkéri községi tanács titkár a forradalmi bizottság 2-2 tagjának ellenőrzése mellett az adminisztrációs ügyeket tovább viszi, ideiglenes minőségben. A járási Forradalmi Bizottság a községi Forradalmi Bizottság határozatát megerősíti.
Tudomásomra jutott az is, hogy a forradalmi állapotot kihasználva a község lakossága közül néhány személy a községi Forradalmi Bizottság határozatától eltérően Laczfi Jánost a hivatali helyiségbe nem engedi be, az ügyvitel menetét ezzel akadályozza, sőt nevezett titkárt családjával együtt lakásából is ki akarja tetetni.
A járási Forradalmi Bizottság felhívja Elnök Polgártársat, szerezzen érvényt a községi Forradalmi Bizottság határozatának és a titkárt a hivatalba azonnal helyezze vissza, s gondoskodjon arról, hogy az adminisztrációs munka a községi Forradalmi Bizottság két-két tagjának ellenőrzése mellett fennakadás nélkül tovább follyon. Amennyiben a határozatot végrehajtani nem tudnák, ezt a körülményt a járási Forradalmi Bizottsághoz azonnal jelentse be.
Tab, 1956. október 31.
(dr. Szabó Elemér) elnök
Tabi Járási Forradalmi Bizottságtól
15/1956. szám
„Petőfi" Termelőszövetkezet Munkástanácsának
Tab
Tudomásomra jutott, hogy személyes kérés és figyelmeztetés ellenére termelőszövetkezet azonnali feloszlatása mellett foglalt állást és igyekszik bomlasztó tevékenységet kifejteni Ájzert Jenő, Kopeczki János és Pál János, Somogyi Ignác, Nagy István tagok. Arról sem kívánnak gondoskodni, hogy a termelőszövetkezetet terhelő állami tartozásokra fedezetet teremtsenek. - Ájzert Jenő a lovát máris el kívánja vinni. -
Tekintettel arra, hogy a vagyon igazságos felosztása érdekében elsősorban a zárszámadás elkészítése szükséges, felhívom a munkástanács tagjait, azonnal gondoskodjanak a vagyon leltározásáról, majd a zárszámadás elkészítéséről.
Amennyiben nevezett személyek még most sem értik meg, hogy elsősorban a haza ügyéről van szó, azután jön a vagyon felosztása, amennyiben nem kezdenek hozzá az őszi termények betakarítási munkálataihoz, s az osztozkodást tartják elsőrendű feladatnak, kénytelen leszek arról gondoskodni, hogy az izgató személyeket a termelőszövetkezetből ideiglenesen eltávolítsam. - Intézkedéseimet a rend fenntartása érdekében végre kell hajtanom.—
Tab, 1956. november 3.
dr. Szabó Elemér elnök
PARANCS
Városparancsnokság, Tab, 1956. 11.05.
1. A mai napon megkezdte munkáját a szovjet parancsnokság.
2. Az összvárosi dolgozók, akiknél fegyver van, 1956. 11. 05-én 20.00-ig adják le a Tab, Rendőrségnek, aki a fegyvert Önként nem adja le, azt törvényes eszközökkel fogjuk beszolgáltatni, és akinél fegyvert találnak, azokat őrizés alá veszik.
Azok a személyek, akik a fegyvert leadják, velük szemben semmiféle felelősségrevonást nem alkalmaznak.
3. Holnap reggeltől az összes intézmények, iskolák, üzletek, üzemek és a vasút kezdjék meg a munkát.
4. Kérik a Rendőrség parancsnokságát, hogy beosztottjaival a városban a rendet tartsák fennt.
Teremtsenek rendet, nyugalmat, normális életet a városban. Vegye fel mindenki becsületesen a munkát. Tartózkodjanak mindennemű zavargástól.
Uvarov alezredes városparancsnok
| Andocsi Nemzeti Bizottság | Dr. Menz Sebestyén |
| Bábonymegyeri Nemzeti Bizottság | Kérfalusi Gyula B. |
| Bedegkéri Nemzeti Bizottság Bonnyai | Kovács Antal |
| Nemzeti Tanács Fiadi Nemzeti | Somogyvári Ferenc ? |
| Bizottság Gamás Forradalmi Bizottság | Kiss József Bertalan |
| Kapolyi Nemzeti Tanács Karádi | Gyula Zbinyovszky |
| Forradalmi Bizottság Kányái | László Czéh Márton |
| Forradalmi Bizottság Kisbárapáti | Bányai Tivadar |
| Forradalmi Bizottság Lullai Nemzeti | Mészáros Ferenc |
| Bizottság Miklósi Nemzeti Bizottság | Simon János Vörös |
| Nagyberényi Nemzeti Tanács Nágocsi | István Bauman |
| Forradalmi Tanács Sérsekszőllősi | György Ferenczi |
| Forradalmi Bizottság Somi Nemzeti Bizottság Elnöksége: | József Szabó Lajos, Varga Pál Cs. Major István Csizmazia József Darázs Árpád |
| Somogyacsai Nemzeti Bizottság | Babodi István Reichert |
| Somogydöröcskei Forradalmi Bizottság | Vilmos Szűcs József |
| Somogyegresi Forradalmi Bizottság | Vas László (?) |
| Somogymeggyesi Forradalmi Bizottság | |
| Szorosad-Kárai Nemzeti Bizottság | |
| Tengődi Forradalmi Bizottság | Bársony Gyula |
| Torvaji Nemzeti Bizottság | Johan József |
| Törökkoppányi Nemzeti Bizottság | |
| Zalai Független Nemzeti Bizottság | |
| Zicsi Forradalmi Tanács |
A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, együttműködve Tab város Önkormányzatával, 1993. augusztus 15-21 között rendezte meg II. Magyar Történelmi Iskoláját. Az iskola tárgysorozata a magyar őstörténet és koraközépkor idejére összpontosított. A résztvevők a magyar őstörténettel és történelemmel foglalkozó könyveket, kiadványokat kaptak ajándékba.
Az Iskola felhívását négy földrész 16 országában összesen 20 magyar nyelvű újság közölte legalább egyszer. Az Iskola védnöke Max B. Dahinden Svájc magyarországi nagykövete, Dr. Gyenesei István a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Farkas István Tab város polgármestere és Dr. Csihák György a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke volt. Az Iskola ünnepélyes megnyitásán jelen volt és beszédet mondott Alexander Wittwer titkár (a Svájci Államszövetség nagykövete nevében), C. Tóth János kormányfőtanácsos, Határon Túli Magyarok Hivatala (Entz Géza államtitkár nevében), Jónás József a Somogy Megyei Közgyűlés hivatalvezetője (Dr. Gyenesei István elnök képviseletében) és Farkas István Tab város polgármestere.
Az oktatásban hét országból (Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Kína, Magyarország, Svájc, Thaiföld) 29 fő vett részt, akik között egyetemi tanárok, különféle szakterületek szakértői, illetve magánkutatók is megjelentek, valamennyien a magyar történelem jeles kutatói. Közöttük egy tanszékvezető egyetemi tanár (tudományok doktora), egy főiskolai docens (kandidátus) két egyetemi adjunktus (egyetemi doktorok), két hadtörténész (egyik kandidátus), egy-egy iskolaigazgató, történelemtanár, levéltárigazgató (kandidátus), múzeumigazgató (kandidátus), régész (egyetemi doktor), muzeológus (egyetemi doktor), antropológus (kandidátus), genetikus (egyetemi doktor), íráskutató, közgazdász (egyetemi doktor), művelődési minisztériumi főosztályvezető, követségi titkár, aranyműves, gasztronómus (egyetemi doktor), művelődéskutató, nyelvész (kandidátus), nyugalmazott tengerészkapitány (kétszeres egyetemi doktor), orientalista (egyetemi doktor), sínológus (tudományok doktora), zenekutató (tszv. egy. tanár, a kínai „nemzet kiváló szakértője").
Összesen 148 résztvevő, két világrész 8 országából érkezett. A résztvevők kétharmada 30 éven aluli, többségében diák volt. Minden oktató és minden résztvevő saját költségét maga, a közös költségeket (terembér, levelezés, sokszorosítás stb.) az Egyesület, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Főosztálya, Somogy Megye Közgyűlése, továbbá Tab város képviselő-testülete fedezte. Huszonkilenc oktató 41 előadást tartott, a rendezvényen öt áttekintő megbeszélést tartottak. Három kirándulás (Tihany, Zala, Törökkoppány), négy videovetítés és egy ökumenikus istentisztelet tette változatossá a műsort. Az Iskola előkészítését és levezetését az Egyesület által felkért Iskolavezetőség végezte. Munkáját az Egyesület Elnöksége ellenőrizte és Taggyűlése jóváhagyta. Az Iskola a szakmai és emberi tisztaság, kölcsönös megbecsülés és tiszteletadás jegyében folyt.
A MAGYAR TÖRTÉNELMI ISKOLA VEZETŐSÉGE |
A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET ELNÖKSÉGE |
„Az emberi szeretet, szakmai tisztaság, tárgyi tudás és önzetlen, becsületes gondolkodásmód jellemezzen bennünket, akik a magyar nép és magyar haza történetének kutatásában együttesen munkálkodunk"
(Egyesület nyilatkozata)
Helytörténetünk forgószínpadán olyan eseményre került sor Tabon, melyre előadóként és hallgatóként a világ több országából jelentek meg Kínától Ausztráliáig. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, annak a felismerésnek kellett bekövetkeznie, mely motivál magyarságunk eredetének, korai történetének, a mai emberszámára is nélkülözhetetlen ismereteire. Az elmúlt év szegedi tapasztalatai erősítették meg Dr. Csihák György Züriczben élő történelemtudóst arról, hogy a hazánkban megkezdett iskolát folytatni kell ott, ahol tiszta szívvel, őszinteséggel adnak otthont a fakultatív iskolának. A kurzus felvállalása Farkas István polgármesternek, a szervezés summája Bertalan Béla irodavezetőnek köszönhető.
Az iskola ünnepélyes megnyitóján 17 országból érkező több mint 100 fő voltjelen, ahol a svájci, a magyar és a székely himnusz elhangzása után Jónás József a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály vezetője e szavakkal köszöntötte az ünneplőket:
„Megtiszteltetés számomra, hogy a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal nevében köszönthetem a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület II. Magyar Történelmi Iskoláját, annak minden résztvevőjét, Önöket tiszta szívemből, nagy szeretettel, és megköszönöm, hogy elfogadták hívó szavunkat.
Először is megköszönöm azt a kitüntető figyelmet, amellyel az egyesület, a Magyar Őstörténeti Találkozók Titkársága megtisztelt bennünket, hogy jeles rendezvények színhelyéül immár másodszor Somogy megyét, Kaposvárt és most Tabot választotta. Szeretném kifejezni köszönetemet Tab város polgármesterének, s mindazon munkatársainak is, akik felvállalták a szervező-munkát.
Tisztelt Vendégeink!
Egyre kevesebben vannak azok, akik mindennapi gondjaik mellett, anyagi érdek nélkül, csak a haza, a nemzet érdekében tevékenykednek. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület ilyen emberekből áll. Az eddigi találkozók szervezésével méltán hívta fel magára a figyelmet. Közöttük-e határainkon kívül került magyarság - nemzetközileg is elismert jeles képviselőit és a hazai történész kutatókat, a történelem szerelmeseit üdvözölhetjük, akik nem dicsőségért, hanem nemzeti történelmünk szolgálatába álltak. Szeretném kifejezni köszönetemet annak a missziónak a vállalásáért, amelyet az egyesület a nemzettudat formálásában betölt.
Tisztelt Vendégeink!
Köztudomású: a kis népeket - kivált, ha történelmük olyan tragikusan változatos, mint a miénk - mindig megtizedelte a kivándorlás örvénye, forgószele. A magyar história árvizei és viharai különösen gyakran sodorták el innen a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek tagjait, kivált sok értelmiségit, vagy reménybeli szellemi embert veszítettünk így el. Azonban az emigráció és a haza a magyar történelem során soha nem szakadt el egymástól. Rendszerektől, kormányoktól ugyan elszakadtak, de a szülőföldtől soha. Ahogy az emigránsok megőrizték a haza és szülőföld emlékét, úgy a haza is megőrizte és számon tartotta azok emlékét, akiknek politikai okok miatt kellett elhagyni otthonukat. S méltán tette ezt, hisz a magyarok a világ minden pontján helytálltak tudósként és munkásként. A hazánkat ért négy, illetve öt nagy emigrációs hullám (1848. után, 1880-1914, a 20-as, 30-as évek, illetve a II. világháború és 1956.) soha sem az elkülönülést, hanem mindig a nemzettel, a szülőfölddel való azonosulást jelentette. A mai találkozó is azzal, hogy sok külföldön élő magyarbarátunk itt van köztünk, szép példája, hogy a kapcsolattartásnak eljött, itt az ideje, hogy az egyes országokban tevékenykedő szellemi erőkkel kölcsönösen gondolatokat cserélhetünk, hogy közkinccsé tehetjük azokat az információkat, amelyek nélkül el sem indulhatunk egymás jobb megismerése és az egymással való szorosabb együttműködés felé. Meggyőződésem, hogy ez a Történelmi Iskola színvonalas előadásaival méltán alkalmas arra, hogy friss nézőpontú történelemszemléletre, történelmünk jobb megismerésével a szűkebb és tágabb szülőföld szeretetére ösztönözze ifjúságunkat is.
A történelemtanítás tartalmával nálunk most senki sem elégedett. S ez egészen természetes. Egy alakuló pluralista társadalomban a történelemszemléleti pluralizmus a normális állapot.
E sajátos helyzetből következik, hogy a jövőben nemcsak a hazai kutatások használható elemeit kellene megőrizni és az új körülményeknek megfelelően továbbfejleszteni, de nagyobb figyelmet kell fordítani a nemzetközi eredmények figyelemmel kísérésére is. Örömünkre szolgál, hogy a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, mint szellemi műhely már nem emigrációs alapon lépett a porondra, hanem tevékenységében a nemzeti együvé tartozás vált nemzettudatot formáló erővé.
Tisztelt Vendégeink!
Dr. Csihák György az egyesület elnöke írja: „A magyar parlamentarizmus ezer éve" c. könyvében, hogy „Minden nemzetnek szüksége van mítoszra, mert a mítosz a nemzeti megmaradás alapja. Ha a mítoszt szétzúzzák, akkor a nemzet beszélő emberek tömegévé válik, amely tömegből ügyes mesterek azt formálnak, amit akarnak. A mítosz nélküli nemzet olyan, mint a lelkét meggyilkolt, vagy a teste növekedésétől lelki fejlődésével messze elmaradt ember.
A magyar azon kevés és szerencsés nemzetek közé tartozik, amelynek van saját mítosza - ez a magyar őstörténet".
Éppen ezért nemcsak a jövőt, hanem a múltat is látnia kell annak, aki a jelenben él. A történelem kutatóinak pedig mindezeket láttatnia kell, átél-hetővé kell tennie annak a konstruktív törekvésnek a jegyében, amely a múlt és a jelen, a hagyomány és az újítás termékeny egységét, életszerű szintézisét kívánja létrehozni, megteremteni.
Hiszem, hogy a mai tanácskozás nemcsak a magyar őstörténet jobb megismeréséhez járul hozzá, hanem segítséget nyújt a téves nézetek, torz elképzelések történelmi köztudatunkból való kigyomlálásához is. A tudomány csak párbeszéden keresztül fejlődhet.
Hölgyeim és Uraim!
Ez az alkalom, s minden alkalom, amikor a világ különböző részein élő magyarság egy része találkozik, egymásra talál, ünnep kell, hogy legyen számunkra. Csoóri Sándorral együtt vallom: „Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk kell egymást, hogy hallhatók legyünk.. "
Kívánom a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek, a mai tanácskozás minden előadójának, szereplőjének, hogy áldozattal, s tehetséggel végzett munkájuk - amelynek tiszteletet parancsoló célja egy letisztult, szilárd nemzettudat, egy emberibb világ megteremtése - ez alkalommal és a jövőben is sikeres legyen.
A beköszöntő elhangzása után Farkas István polgármester e szavakkal köszöntötte a résztvevőket:
„Szeretettel és nagy-nagy tisztelettel köszöntöm a II. Magyar Történelmi Iskola valamennyi résztvevőjét, mindazokat, akik úgy döntöttek, hogy egy hetet, vagy akár néhány napot itt töltenek e kisvárosban Somogyország dombjai között. Külön is tisztelettel köszöntöm azokat, akik nagyon távoli országból, az óceánon túlról is elutaztak hozzánk, hogy a magyar nép történetének legújabb kutatási eredményeit átadják nekünk. Nagy örömömre szolgál, hogy a hallgatók között sok az új ismeretre vágyó fiatal, e fiatalok egy része is más országból érkezett Tabra. Amikor - együttműködve a Zürichi Magyar Történelmi Egyesülettel - felvállaltuk e rendezvény szervezését, tudtuk, hogy missziót is teljesítünk. Lehetővé tesszük e rendezvénysorozattal egy olyan iskola megvalósítását, amely valósághű képet kíván adni a magyar nép történetéről, tisztán tudományos ismeretekre támaszkodva, politikamentesen.
S teszi ezt a hallgatók bárminemű megkülönböztetése nélkül. Mint Tab város polgármestere személy szerint is örülök annak, hogy városunk adhat helyet az iskolának. Ez a település mindig büszke volt hagyományaira, s mindmáig törekedtünk arra, hogy az egészséges lokálpatriotizmus segítse céljaink elérését. Centruma voltunk és vagyunk egy nagyobb külső somogyi térségnek is, s ez kötelezettséget is jelent számunkra. Önök most egy olyan településre is jöttek, amely kicsit Zichy Mihály és Rudnay Gyula szűkebb hazája is. Zichy Mihály Tabtól 3 km-re Zalán született, ahol most egy gyönyörű emlékmúzeum áll. Remélem, mindazok, akik most járnak itt először, elzarándokolnak e helyre, hogy az ott szerzett élményt magukkal vigyék, s gazdagodjanak általa. Rudnay Gyula, a kiváló festőművész festőtanyája pedig a szomszédos Bábonymegyeren volt. Kettőjük szelleme itt él közöttünk, számunkra ez folytonos figyelmeztetés a humánumra, a nemes emberi tartásra, s a művészetek és tudományok tiszteletére.
Tisztelettel kérem Önöket, hogy az itt szerzett ismereteket lehetőségük szerint adják tovább azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen, de érdeklődésük népünk múltja iránt őszinte, s gazdagodni kívánnak ezen ismeretek által. Vigyék tovább azt a szellemiséget, amely erősítheti az egymás iránti toleranciát, azt a szellemiséget, amely a magyar történelem valós felmutatása által nem elkülönít, hanem még jobban összeköt bennünket egymással és más népekkel egyaránt.
Kívánom, hogy érezzék jól magukat Tabon, s kívánom, hogy ez az iskola maradandó élményeket és ismereteket jelentsen az Önök számára. Épüljenek és gazdagodjanak általa.
Az ünnepélyes megnyitón a Svájci Államszövetség nagykövetségi titkára meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket, s előadásában kitért a svájci-magyar kapcsolatok múltjára jelenére, mellyel taspvihart aratott. Ezt követően Darai Lajos az ELTE egyetemi adjunktusa, az Iskola vezetője ismertette a fakultatív oktatást, majd sor került a vezetők bemutatkozására, s ezt követően a hallgatók is folyamatosan, nyilvánosan mutatkoztak be egymásnak.
Az előadók Kínától USA-n át Ausztráliáig képviselték magukat és a kurzus alatt megjelent a kínai nagykövetség kultúrattaséja is. A magyar őstörténet, a magyar ősműveltség ismertetése, valamint Du-Yasziong kínai zenekutató előadása élményszámba ment és sokat meríthettek belőle mindazok, akik népünk őstörténete iránt érdeklődnek. A viszonylag kevés helyi és somogyi érdeklődőnek sok újat jelentettek a magyarországi és Somogy honfoglaláskor, valamint a középkori várainkról, hadjáratinkról szóló előadások. Dr. Érdy Miklós (USA) élményszámba menő előadói stílusa a nagy melegtől szenvedőket is élénkké tette. E tudósításban nem lehet teljeskörű tájékoztatást adni az Iskola jelentőségéről, de fontosságát ecsetelheti, hogy a több mint 20 erdélyi érdeklődő a romániai vasutassztrájk miatt keserves utat hagyott maga mögött, hogy az előadássorozaton részt vehessen.
Nem a szervezésben látom a hibát, hogy a helyi és térségi értelmiség viszonylag alacsony arányban képviseltette magát, s nem a nyárban, a forróságban, hanem a mélyről eredő nemzeti identitás fokában van a hiba. Gondolkodjunk el azon, hogy Dr. Cey-Bert Gyula Thaylandból (Bankok), Dr. Nagy Ákos és Dr. Kazár Lajos Ausztráliából néhány ezer kilométert utazott, hogy Tabon előadást tarthasson, akkor jogos-e a kérdés, hogy miért, s kikért? Folytathatnám kesergésemet, de vajon van-e értelme?
A mezőváros 1847-ben országos és heti vásárok tartására kapott engedélyt. 1849-ben állította fel a gyógyszertárat Krebs Vilmos gyógyszerész a Fő utca dél-keleti oldalán. Az évek során több ízben is kifogás merült fel a gyógyszertár működése ellen. Először 1863-ban, amikor a járási orvos javasolta, hogy indítsanak vizsgálatot a gyógyszerész ellen, mert hanyagul kezeli gyógyszertárát. Másodszor 1868-ban, amikor a gyógyszertár felszereltségét és a gyógyanyagok minőségét kifogásolták. Ez alkalommal a Közegészségügyi Választmány bizottságot küldött ki Svastich főbíró vezetésével, akik tizennégy napi haladékot adtak a hibák kijavítására. Az 1870. évi gyógyszertárvizsgálatok jelentése már megelégedéssel írja a gyógyszertárról: „A gyógyszertár mind állaga, mind állománya és felszereltsége tekintetében kifogástalan állapotban van. 1877-ben azonban ismét kifogások merültek fel a gyógyszertár felszerelésével kapcsolatban, amelyek „sem a kor kívánalmainak, de a törvényszabta kereteknek sem feleltek meg, miért is a tulajdonos szigorúan utasíttatott, hogy haladék nélkül a hiányokat megszüntetni siessen."
1880-ban Krebs Vilmos meghalt, a gyógyszertár vezetésével ideiglenesen Csatáry Gromanetz Zoltán lett megbízva, aki mint okleveles segéd dolgozott tabi gyógyszertárban. Krebs Vilmos fia Géza, aki időközben gyógyszerészi diplomát szerzett, 1881-ben átvette a vezetést. 1888-ban a gyógyszertár haszonélvezője özv. Krebs Vilmosné meghalt. A személyes üzleti jog elnyerésére pályázatot írtak ki, amelyet Véssey József gyógyszerésznek sikerült megszerezni.
1897-ben a gyógyszertár Szenteh Istvánra lett átruházva. 1927-ben a gyógyszerész halála után a személyes üzleti jog haszonélvezete özvegyére szállt, aki először Kársai Lászlóra, majd Strenge Ágoston gyógyszerészre bízta a vezetést, 1931-36-ig pedig bérbe adta a gyógyszertárat Dr. Pál völgyi (Pfeiffer) Ferencnek. 1936-42-ig Menczel Edit (Pecze Lajosné) volt a gyógyszertár vezetője, 1942-től pedig bérlője. 1950-től államosítva lett.
A zalai Zichy-múzeum alapjait maga Zichy Mihály vetette meg. Az 1870-es évek végén hosszabb időre haza készült. A zalai nagy melegházat már előre műteremmé alakíttatja. Párizsi lakásának berendezését és műgyűjteményét Zalára szállíttatja. Zalán festette meg többek között a Kísértetek óráját, a Modern szirént és Andrej halálát (utóbbi kettő része a kiállításnak).
Halála után szentpétervári lakásából is sok minden Zalára került. A harmadik részt Csicsery-Rónai István alezredes és felesége, Zichy Mária Alexandra, Zichy Mihály unokája és örököse gyűjtötte össze, főleg képreprodukciókat, litográfiákat.
Ők ketten alapították meg a Zichy Mihály Ereklyemúzeumot 1927-ben, a művész születésének századik évfordulóján. 1929-ben avatják fel Somogy megye közönségének ajándékát, Sidló Ferenc Zichy-domborművét a múzeum falán.
Amikor 1944-ben a Dunántúl hadszíntérré vált, a házba telepített menekültek sok mindent elhurcoltak. Az alapítók fia ifj. Csicsery-Rónay István, épp azután érkezett 1945. áprilisában Zalára, hogy a tabi szovjet parancsnok a múzeum nagy részét társzekereken a hadiszállásra szállíttatta. Sikerült azonban a parancsnokot rávenni a múzeumi anyag visszaszolgáltatására. Az ő emigrálása után édesanyja őrizte a gyűjteményt.
1949-ben a múzeum az ÁVO és a párttitkárok szabad prédája lett. A Műemlékekés Múzeumok Országos Központja részéről -ifj. Rudnay Gyula jelentése nyomán - Bényi László Takáts Gyulával a kaposvári múzeum igazgatójával együtt kiszállt a feldúlt múzeum megmentésére. Bényi eredményes munkáját a magyar állam 1991-ben az Aranykoszorúval díszített Csillagrenddel honorálta. Csicsery-Rónay Istvánné („Lucu" néni) a múzeum anyagát magángyűjteménnyé, s ugyanakkor örökös letétté nyilváníttatta, a magyar állam kezelésében hagyva. Ő lett aztán a nyolcvanas évekig a múzeum igazgatója.
1951-ben nyílt meg Bényi László és Supka Magdolna rendezésében a most már Zichy Mihály Emlékmúzeumnak nevezett gyűjtemény. Már ekkor is, de főleg a későbbiekben a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum számos kép stb. kölcsönadásával gazdagította a gyűjteményt.
Zichy Mihály Emlékmúzeum (Zala)
1956-ban újabb három szobával bővült a múzeum, melyet ismét a Bényi házaspár rendezett be. Miután a nedves falak gombafertőzést okoztak a könyvekben, rozsdásodást a fegyverekben és korhadást a bútorokban, 1977-ben a kaposvári múzeum kiköltöztette a múzeumot és a műtárgyakat restaurátorok vették kezelésbe. Megkezdődött az egész kastély műemléki helyreállítása a Somogy Megyei Tanács hétmillió forintos ráfordításával. A nyolc szobára bővült kiállító teret a Központi Múzeum Igazgatóság, a Rippl-Rónai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összefogásával sikerült méltón berendezni. A három intézmény által képviselt rendezők Bánkuti Albin, Horváth János és Kisdéginé Kirí mi Irén voltak. 1979-ben nyitották meg ismét a múzeumot ünnepség keretében.
1986-ban elhunyt Csicsery-Rónayné Zichy Mária. Végrendeletében a gyűjteményt két unokájára hagyta azzal, hogy „nagyapám kifejezett óhaja értelmében Zichy Mihály hagyatékát tartsák együtt, a múzeumi tárgyak Zalán maradjanak". Azóta Petrus Magda gondnok irányítása alatt működik a múzeum.
1990-ben, a felszabadulás után, Csicsery-Rónay István hazajött emigrációjából, hogy folytassa 1947-ben megszakított múzeumgondozási munkáját. A múzeum újjárendezését javasolta, Zichy Mihályt mint az emberi jogokért folyó mai küzdelem prófétáját mutatva be. Ennek jegyében került „A pusztítás géniuszának diadala" és - az „Autodafé" mellé - a „Zsidó mártírok" a kiállításba. A múzeum újjá rendezésében oroszlánrésze volt
Horváth Jánosnak a kaposvári múzeum részéről, Forrai Mártának az egyedülálló könyvgyűjtemény megmentése terén, Farkas István Tab polgármesterének, de főleg a Magyar Nemzeti Galériának, illetve Bajkay Évának és Szinyei Merse Annának, akik nemcsak a Galériában őrzött s kikölcsönzött képek restaurálását intézték, de a jelen katalógus összeállításában is hatékonyan közreműködtek. Köszönetet kell még mondani a georgiai művelődési minisztériumnak, amely az összes Rusztaveli illusztráció reprodukcióit a múzeumnak ajándékozta.
A múzeum fejlesztésére és Zichy Mihály szellemi örökségének - itthon és a világban - közkinccsé tételére Zichy Mihály Alapítvány létesült, Zala székhellyel.
1992. május 16-án a Zichy Mihály emlékmúzeum vendége volt Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke.
| |