| |
(A vitatkozás alapkérdései)
Óriási változások történtek és történnek országunkban. Minden metamorfózis ellentmondások között valósul meg. Konfliktusok közepette építjük fel újtipusú életünket. Remélhetőleg egyre kevesebb probléma marad feltáratlanul, s társadalmi igénnyé válik a konfliktusok megoldása. A konfliktusok tovább mélyülnek, ha nem rendelkezünk kellő kulturáltsággal feltárásukra és felszámolásukra.
Az idegen szavak szótára szerint a conflictus latin szó, jelentése összecsapni; szinonimái: nézeteltérés, harc, összütközés. Emberek közötti konfliktusra akkor kerül sor, amikor igényeik akadályba ütköznek, vagy amikor értékrendjük különböző. Romboló az a konfliktus, amikor a szemben álló felek csak egymás kiszorítására törekednek. A társadalomról szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy a konfliktusok enyhíthetők, átalakíthatók, s átvihetők olyan területekre, melyek nem romboló hatásúak.
Gondolkodásunkban, nézeteinkben, viselkedésünkben, tevékenységünkben egyaránt jelen vannak a konfliktusok. Az érdekkonfliktusok érdekegyeztetéssel együttműködéssé alakíthatók át. Az érdekegyeztetés az érdekek magabiztos képviseletét követeli meg. Alapkövetelmények: a különböző érdekeket képviselő felek ismerjék el egymás jogát arra, hogy visszautasíthatják a másik fél véleményét; az érdekcsoportok megbeszélik álláspontjukat társaikkal, igyekszenek kitartani álláspontjuk mellett; magabiztosan lépnek fel érdekeik képviseletében és védelmében, de barátságos viselkedéssel támogatják ellenfeleik önbecsülését; nem kell az ellentétes érdekek képviselőit szeretni, de respektálni kell személyiségüket. Kiemelt jelentőségű az érdekcsoportok energiájának mozgósítása a közös cél (érdek) eléréséért. A szemben álló felek kölcsönösen egyezzenek meg abban, hogy mellőzik az agresszív viselkedést. Az agresszív emberek nem vitatkoznak, hanem támadnak - állapítja meg D. H. Weiss -, beskatulyáznak, másokat hibáztatnak és követelőznek. Fokozatosan elidegenítik maguktól a másik embert.
Nem jár pusztító következményekkel az érdekkonfliktus, ha más típusú konfliktussá alakítjuk át. Ilyen esetekben hangsúlyeltolódásról van szó, melynek hatására megváltoznak az értékrendek. Beszélhetünk értékkonfliktusokról, amelyek az értékek megítélésének eltéréseiből adódnak. A konfliktus tisztázása közben akkor enyhül a szembenállás, ha nyilvánvalóvá válik, hogy a valóság sokféle értéket tartalmaz, melyek különböző csoportok számára mást-mást jelentenek. Ha elismerjük e szempont jogosságát, közelebb kerülhetünk a kölcsönös bizalomhoz és megértéshez, s a szemben álló csoportok nem hódolnak be egymás értékrendjének.
Nézetkonfliktusról van szó, ha nézetek, koncepciók, elképzelések csapnak össze. A toleranciának nagy szerepe van a konfliktusok kezelésében. A jövőben természetes lesz az ellentétes nézetek egymásmellettisége és eltűrése. A vezetők intézményekben, szervezetekben csak akkor tudnak egy-egy adott helyzetben tervezni, intézkedni, ha ismerik az eltérő nézeteket és álláspontokat.
Az ízléskonfliktus az esztétikai minőségek és művészeti irányzatok másmás megítélését, szembeállását jelenti. A szembenállás feloldható, hiszen senki érdekét nem sérti, ha a szép, a rút, a tragikus, a komikus, a fenséges, az alantos stb. megítélése egyénenként eltérő. Az esztétikai ízlést nem lehet senkire ráerőszakolni, mert a társadalmi körülmények, a műveltség, a család, a lehetőségek alakítják ki. Ha ezek nem változnak, az ízlés sem változik.
Megemlítendő még a szerepkonfliktus, amely az egyes emberek szerepteljesítésének nehézségeit jelzi. Ha valaki nem tud megfelelni a szerep mennyiségi követelményeinek, túlterhelés következik be, s az egyik követelményt el kell hanyagolnia, hogy a másik követelményeknek eleget tehessen. Ha ellentétes követelményeket fogalmaznak meg a szerepet betöltő személyekkel szemben, konfliktus jön létre (szerepen belüli konfliktus). E konfliktustípusok akkor szüntethetők meg, ha a konfliktust kiváltó okot felszámolják.
Tovább nem elemezem a konfliktusok átalakításának lehetőségeit, hanem röviden ismertetem az álkonfliktusok lényegét. Eltorzul a szemben álló felek ítélete, ha félnek egymástól, partnereiket gyanakvással fogadják, ott is konfliktusokat látnak, ahol ezek teljesen kizártak. A félreértések is álkonfliktust hozhatnak létre, s e helyezetekben nem a szembenállás foglalja le az emberek idejét és energiáját, hanem a félreértés tisztázása. Ha az adott konfliktusban az eredeti okok nem ismertek, vagy csak részben ismertek, a csoportok és egyének mégis szemben állnak egymással és ellentétet szítanak, sértődések jelzik az álkonfliktus jelenlétét. A konfliktustípusok ismertetésének záró gondolataként Csepeli Györgytől (1986) idézek: A konfliktusok konstruktív változatai hasznosak a társadalom életében. Változásra, újításra, a régi meghaladására ösztönöznek.
A szembenállók nem mindig rendelkeznek kellő információval. Ez eredhet abból, hogy tényeket elhallgatnak, melyeket vagy nem tudnak, vagy nem akarnak a konfliktusos helyzetben közölni. Pártok, érdekcsoportok, egyesületek, iskolák, vállalatok képviselői ellepleznek, pontatlanul közölnek olyan tényeket, amelyek hátrányosak önmaguk és mások számára.
Lehetséges olyan konfliktus is, melyben csak egyirányú közlés van. Ilyenek hatalmi hierarchiából következnek, iskolákat, hivatali szerveket, alsóbb szintű vezetőket, beosztottakat csak rendeletekkel és utasításokkal irányítanak. A körülbástyázott bürokratikus érdekképviselet újabb konfliktusok létrejöttével jár együtt.
-Megbomlik konfliktushelyzetben a kapcsolat és a megoldásra törekvés, ha nem egyenrangúak a szemben álló felek. Ha nem a konfliktus feloldása, hanem a másik, fél, csoportképviselő elutasítása, befeketítése kerül előtérbe a konfliktusok kezelésében, a megoldás elmarad. Helyette a személyeskedő vádaskodás rombolja a konszenzus lehetőségeit.
Felsorolásszerűen számba vesszük azokat az érvelési hibákat, amelyek a konfliktusos helyzetekben gyakran előfordulnak, ezek a következők: értelemzavar, kétértelműség, ködösítés, ellentmondás, leegyszerűsítés, hamis érvek és analógiák, szánalomkeltés, személyeskedés.
A konfliktuskezelés feltétele a demokrácia megteremtése, mely szabadságot és egyenlőséget biztosít az egyén és különböző alternatív csoportosulások számára. A demokrácia lehetővé teszi a konfliktusok feltárását, melyről nyilvánosan véleményt mondhatunk. Az emberek közötti konfliktusok feloldhatók, szabályait alkudozva, egyezkedve hozhatjuk létre. Mi magunk választjuk a demokráciát, amelyben megvalósul az alkotó képzelet, az eszmény és gyakorlat, az utópia és a tapasztalat ellentmondása, a párbeszéd biztosítása. A demokrácia mesterséges emberi alkotás, fő sajátossága, hogy nyitott és fejleszthető, általa kiküszöbölhetők - jelenlegi társadalmi körülményeink között - a korábbi társadalmi tévedések. Keserves és lassan helyrehozhatók a felelőtlenül elkövetett hibák és melléfogások, melyek az emberi szabadságot és méltóságot korlátozták. A demokrácia kultúráját finomítja az önkéntes együttműködés, az erőszak és indulat teljes kiküszöbölése, a sokféleség és eltérő szándék tolerálása. Konrád György írja: A demokrácia módszer arra, hogyan lehet minimalizálni az erőszakot érintkezésünkben, állítása annak, hogy lehetséges egyeztetni az érdekeket... A demokrácia harci eszkaláció helyett a békés alkudozást javasolja. Demokráciában a kultúra mindenekelőtt kapcsolataink kiművelését jelenti, számot vetve azzal, hogy legnehezebb feladat nekünk embereknek megférnünk egymással, mert ösztönösen terjeszkedünk egymás rovására, mert gyanakszunk egymásra és idegesítjük egymást.
A konfliktuskezelés hatékony módszere a beszélgetés (megbeszélés). Témája változatos, leggyakrabban aktuális társadalmi-politikai-gazdaságikulturális konfliktusokat foglal magában. A közösségeket, kisebb-nagyobb csoportokat foglalkoztató kérdések közvélemény-alakító hatással bírnak. Igazi aktivitás jellemzi a konfliktusokkal foglalkozó beszélgető partnereket.
Sok gyötrődéssel, hitvesztéssel, szorongással zajlik a rendszerváltás. A konfliktusok három formában zajlanak le. Az egyik a harc, melyhez vádaskodások, indulatok, sértések kapcsolódnak. A tudatosság hiánya miatt az emberek sodródnak a céltalan - vagy nagyon is céltudatos - harcokban. Alantas gyűlölködésekkel szennyeződnek a közösségi szembeállások, s a légkör feszültségei sokszor elviselhetetlenné válnak. (Czakó Gábor írja: A manipulált ember szükségletei fejében látástól vakulásig dolgozik, ha kell harcol, és semmi esetre sem vitatkozik.)
A konfliktuskezelés másik módját a szociálpszichológia játszmának nevezi. Hankiss Ágnes írja: A játszma olyan konfliktustípus, amelyben az ellenfelek, szemben a harc résztvevőivel, nem egymás nyílt és erőszakos megértésére törekszenek, hanem arra, hogy valami módon túljárjanak egymás eszén.
Konfliktusaink megoldásának leghatásosabb módja a vita. Célját dr. Takács Ilona így fogalmazza meg: a szembenállók az igazságot kívánják érvényesíteni és képviselik is mindaddig, amíg meg lehetnek győződve saját nézetük igazáról, de készek mások nézeteiből mindazt elfogadni, amit azok hitelt érdemlően bizonyítani tudnak.
A vita: magatartás
Konfliktusaink megoldásának legeredményesebb eszköze a vita. Ma azonban még nem tudunk igazán vitatkozni, saját érdekében mindenkinek érdemes e módszert megtanulni. Ez azonban nem csupán szavakat, jó érvelést, oldott és színes beszédet jelent, hanem magatartást. Mindennapi vitáinkban dől el: gondolkodásunk rugalmas-e, szellemileg frissek vagyunk-e, kulturáltan tudunk-e viselkedni érzelmileg felfokozott állapotban, képesek vagyunk-e a változtatásra?
A vita győzelemre segíti a helyes álláspontot, felfedi a téves nézeteket, tisztázza a félreértéseket, szembesíti az ellentétes véleményeket. Tartalmaz szellemi küzdelmet, igazságba vetett hitet, őszinte érzelmet - esetenként romboló indulatot és gyűlölelet-, belátást, a közös igazság (érdek) megtalálását. Fontos vitatkozni még akkor is, ha a szembenállás tisztázása fárasztó és hosszadalmas, ha állásfoglalásunk helytelennek bizonyul.
Hársing László írja: A vitának nagy szerepe van a döntések meghozatalában. Szerepe van a végrehajtásban is, mert nagy a különbség aközött, ha valaki egy határozatot csak azért hajt végre, mert kötelező, vagy azért, mert annak helyességéről, igazáról meg van győződve.
Ezért fontos, hogy részt vegyünk személyünk és a közügyek döntéseit előkészítő vitákban.
Bármennyire furcsán is hangzik, minden ellenállás a változást gyorsítja. A szembenállás vitákat csihol ki, melyben az egyik fél kétségbeesetten védi és tartja meg korábban kialakult pozícióját, nézetét, előnyeit. Az átalakulóban lévő és az új normarendszernek azonban már nem felel meg a régi típusú magatartás. A vitákban a küzdelem nagy tétekért folyik: csoportoknak, egyéneknek társadalomban elfoglalt helyéért, állásáért, életnívójáért, jövőjéért. A megváltozott politika, az átszervezett intézményhálózat, a gyökeresen átalakult hatalmi viszonyok, a magántulajdonon nyugvó gazdasági élet, az új tudományos áramlatok érvényesülése stb. megrendíti, széttöri a korábbi rendszert. A széthulló társadalomban megrendülnek az értékek, átrendeződnek az életpályák, semmissé válik az elavult jövőkép.
Nem véletlen, hogy sok polgár igyekszik a számára előnytelen metamorfózisban ellenállni. Miként teheti meg ezt? Vitával, mely ma mindenütt jelen van. indulattól vörösen, fogcsikorgató dühhel, kétségbeesetten, reménytelenül, reménykedve, győztes harsogással, beavatottak mindenttudásával, igaz segítőszándékkal, manipuláló farizeussággal, szelíden, vadul, védekezve, támadva, őszintén - vitatkozik az egész ország. Ebben a vitában a régi és az új csap össze.
Feleslegesen vitatkoznak azok, akik nem látják, hogy a változás feltartóztathatatlan.
Érdemes a szociálpszichológia tanácsait elfogadni országos méretekre tágult vitáinkban. A vitákban résztvevőknek a vitamagatartásról tudniuk kell, hogy:
Tele vagyunk konfliktusokkal - Ön is Kedves Olvasó - és én is, - melyeket nem tudunk felszámolni. Miért?
Mert nem merünk - esetleg nem tudunk - vitatkozni. Pedig értekezleteken meg kellene védenünk igazunkat és álláspontunkat; nézeteltérésünk van szomszédunkkal, de szó nélkül elmegyünk mellette, kollégánk sunyi, rossz mosollyal nyugtázza hallgatásunkat, pedig előnyöket farizeuskodott ki a mi kárunkra; hallgatunk a döntések előkészítésekor, pedig tudjuk, hogy főnökünket szakmai szempontból zsebre tudnánk tenni, ha mernénk vitatkozni, a közügyekben is hasznosak lehetnénk, ha ismertetnénk elképzeléseinket.
Mennyi pedig, s mennyi ha akadályozza résztvételünket a vitákban! Inkább csendben vagyunk, befelé fordulunk és meditálunk; gondolatban felsorakoztatjuk érveinket, belenyugszunk az igazságtalanságokba; káromkodást mormogunk a fogunk között, elzárkózunk és félreállunk (vagy bennünket állítanak félre); gúnyosan mosolygunk az üresfejűek rátartiságán; elszigetelődünk, egy hang nélkül hagyjuk, hogy tehetségtelen emberek ránk telepedjenek; nagyokat nyelünk, ha méltánytalanság ér bennünket, s emésztjük magunkat. Ma még csak reménykedünk abban, amit dr. Fekete József ír: A demokratikus közgondolkodás, a beleszólási jog, a közös boldogulás tudata erősödik, s ez fokozatosan megváltoztatja azt a gyakorlatot, szellemet, amelyben az emberek kifizetődőnek vélik a hallgatást, a csendes szemlélődést, mint a hibák elleni fellépést.
Vita nélkül a jövőben nehéz lesz az érvényesülés. Rákényszerülünk a vitára, melyhez bátorságra, elhatározásra, határozottságra, nyíltságra van szükség. Merjünk belevágni a vitába; nyugodtan, higgadtan, tapintatosan, igazságot keresve és kiharcolva. Pásztor Bertalan írja: A tehetetlen vagy elkeseredik, s feladja a küzdelmet, vagy felülkerekedik benne a harag, a bosszú, s a küzdelmet manipulációval igyekszik megsemmisíteni vitapartnereit. Elengedhetetlen a vitában a reális problémakezelés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hebehurgyán - csak rögtönzésre hagyatkozva - és indulattól átfűtötten nem kapcsolódunk be a vitába. Vita előtt és közben át kell gondolnunk érveinket és cáfolatainkat. Logikus rendbe rendezzük mondanivalóinkat. Érdemes arra is ügyelni, hogy a vitában elhangzottak meggyőző hatást váltsanak ki vitapartnereinkre. Tehát a vita eredményességét az is befolyásolja, hogyan közöljük álláspontunkat.
A realitás jegyében szükséges véleményünk információit megfogalmazni. Ez adja meg a vitában az elismerést: feltárul tudásunk, érzékelhetővé válnak képességeink, mondandónk szövegéből kiderül, hogy a vitatémában kompetensek vagyunk-e. Hankiss Ágnes írja: A vita hatékonyságának, demokratizmusának szempontjából is fontos, hogy kialakuljon az egyes résztvevők személyes érdeklődése és hozzáértése. Vagy más szóval: a vitában alakuljon ki valamilyen hallgatólagos közmegegyezés arra vonatkozóan, hogy a különböző témákban az egyes résztvevők véleményének mekkora súlya van.
Manapság nem könnyű autonómiánkat megőrizni - különösen a vitában nem. Pedig csak a független, önálló ember tudja a vitában az igazságot és a valós érdekeket szolgálni.
Alapvető feltétele a vitának az önállóság. Mit tegyen Ön - Kedves Olvasóm -, hogy függetlenségét megőrizze?
Gyakori, hogy a magas beosztású ember magas lóról vitatkozik. Pedig a vitában nem a rangok, hanem a tények, a nézetek, a vélemények csapnak össze. Vannak olyan emberek, akiknek személyisége deformálódott a ráruházott hatalom következtében. Ők azok, akik vita közben (és a magánéletben is) lekezelik, kioktatják, leckéztetik, megszégyenítik vitatkozó társaikat. Beléjük égett a gőg, a fennhéjázás, a gúny és cinizmus. Tőlük féltem Önöket - és magamat is -! Kérem, ne tűrjék el, hogy a hierarhizált pozíciók függőségi viszonyt alakítsanak ki a vitákban! A vélemények ütköztetésében ne egyes személyek ajnározása, hanem tényleges problémák megoldása legyen a cél.
Minden vita legfontosabb feltétele a tolerancia. Jelenünkben követelmény a másság elfogadása, mert értékeket hordoz a különbözőség. A vita lényege az eltérő vélemények tolerálása. A vitatkozó felek nem sértődhetnek meg, nem reagálhatnak haraggal és agresszióval a más álláspontot képviselőkkel szemben, mert a vita eredménytelen lesz. Csak a türelem biztosíthatja, hogy a szembenálló felek a küzdelem ellenére közeledjenek egymáshoz, s a konszenzusig jussanak el.
Érdemi vitát csak azok képesek lefolytatni, akik meggyőződéssel vallják, hogy a másik félnek is joga van a véleményhez. - Allan Pease a vitákba elhangzó kritikákról megállapítja: Egyszerűen arról van szó, hogy két ember másképpen lát valamit. Aki kritizál minket, rendszerint azt szeretné a legjobban, ha figyelmesen meghallgatnánk, és komolyan vennénk a kifogásait és érzéseit. Amikor még csak meg se hallgatjuk: megoldatlanul hagyjuk a problémát, előidézzük a békétlenséget és az érzelmi eltolódást.
Vitás kérdések megoldásában a visszavágás nem vezethet célhoz, hiszen ha visszazúdítjuk ellenfeleinkre a vádakat, újabb feszültségek keletkeznek. A visszavágások következménye: veszekedés, egymás iránti tiszteletlenség, teljes eltávolodás.
Konstruktív viták résztvevői nem elégszenek meg az általánosságok felsorakoztatásával. A szembenálló felek rákérdeznek a részletekre, hogy egymás álláspontja világos legyen számukra. A megértést szolgálja, ha a vitafelek mélyen megismerik, milyen különbségek vannak nézeteikben és cselekedeteikben. Akkor is érdemes az apró részletekre rákérdezni, ha valamelyik fél rájön, hogy a másiknak a vitában valamilyen hátsó szándéka van. Ezt a hátsó szándékot akarja felderíteni, hogy eszmecseréjük eredményes legyen.
Az eredményes vita lényege, hogy a vitapartnerek ismerjék fel az érvek érvényességét és tévedéseit. Hankiss Ágnes írja: Az egymás megnyilvánulásaira való reflexió két alapformája a visszakérdezés és a kapcsolódás. Szélső formája pedig az, ha valaki, egy másik résztvevő véleményének hatására megváltoztatja az álláspontját. Cél: a vitapartnerek fogadják el az igazságot! Kifejtendő tehát a vitában, hogy a kritika következtében miben változtatunk nézeteinken és magatartásunkon.
De azt is kifejtjük, hogy mit és miért utasítunk el?
Hogyan lehet a vitában a másik emberre hatni? Lee Bryce tanácsai a következők: Képzeld magad a másik helyébe és válaszd ki azt a vitastílust, amelyről úgy érzed sikerre fog vezetni. Figyeld a beszélgetést, próbáld kitalálni hogyan reagálnak javaslataidra partnereid, és ellenőrizd, hogy megfelelő-e a megközelítési mód. Érdeklődj véleményük iránt, s ha kell, válassz más megközelítési módot.
Eredményesen akkor lehet vitatkozni, ha sikerül megtalálni a helyzethez és személyiségéhez legjobban illő befolyásolási stílust:
Az eredményes vitához szükséges, hogy a vitapartnerek bízzanak egymásban. Ezt: nyíltsággal, empátiával, együttműködéssel érhetik el.
Hitelességhez akkor jut a vitázó személy, ha igaz tényeket, valós információkat sorakoztat fel érvelésében. Nézetei és magatartása a megoldást segíti elő.
A vitával megoldott konfliktusok - nem azt jelentik, hogy a vitafelek életéből teljesen eltűnik az érdekellentét és a kölcsönös megértés és szeretet idillikus állapotába kerülnek. A vitában együttesen megállapított szabályokat fogadnak el és ezek alkalmazása eredményessé teszi konfliktusaik megoldását.
A vita fogalmának értelmezése
A vita fogalomjegyei széleskörűek, leegyszerűsítve: két vagy több személy szellemi küzdelmét jelenti, amelynek középpontjában valamely kérdés és probléma eldöntése áll. A vitatkozók tényeket világítanak meg. Ezekhez részadatokat gyűjtenek, melyeket újra és újra kiegészítenek. Ha a tények nem felelnek meg a valóságnak, a vitatkozók helyesbítéseket végeznek. Az elévült, az összefüggéseket és igazságtartalmakat nem erősítő, a téves információkat tartalmazó adatokat cáfolják majd elvetik. A vitában annak lesz igaza, aki megbízható, időtálló, a közösségek szempontjából fontos tényeket tud felvonultatni, s aki tévedéseit képes felülvizsgálni és korrigálni.
Helyes ítéletek és következtetések azok a vitaelemek, amelyek szükségesek, hogy az egyén, csoport, közösség a szellemi szembenállás során sikeresen vegye fel ellenlábasával a küzdelmet. Az eredményes szereplés akkor következik be, ha a vitatkozók pontosan, érthetően, világosan fogalmazzák meg ítéleteiket. Felkészültségre, gyors reagálásra van szükség, hogy az állításokat és tagadásokat szembesíthessék.
Új igazságok érvényességének bizonyítására is vállalkoznak az eszmecserébe bekapcsolódó személyek. Ilyen esetekben középpontba az igazságkeresés kerül, amelynek lényege, hogy a vitapartnerek más-más álláspontról ugyan, de valós tényekés összefüggések feltárására törekednek. E tevékenységben nem akarják egymást félrevezetni, hanem őszintén ütköztetik véleményeiket. Vannak hamis dolgok, melyeket joggal vitatnak, és akadnak vitathatatlan igazságok. A lényeg mindenképpen ugyanaz: az igazság keresése. A tájékozódó embert útbaigazítja az, hogy az adott történelmi pillanatban mi körül folynak viták.
A vita olyan módszer, amely az egész társadalom, önkormányzat megújulási folyamatában az összes eljárásmód közül a leghatékonyabb. Fontos, hogy a társadalom makro- és mikro világában az emberek vitatkozás közben ne azt nézzék, ki hol helyezkedik el a társadalmi ranglétrán, s kinek vesztik el a rokonszenvét. Az igazság védelme a vitatkozás célja, mely az állítások és ítéletek realitására törekszik. Az igazmondás a vitában alapvető erkölcsi követelmény. Ha a vitafelek korrekt módon védik igazukat, bizalom veszi körül őket. Az állampolgárok közötti viták alapja az igazmondásba vetett bizalom. Szent Ágoston mondja: Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz.
Ha a vitában a felszólalók véleményét a vitapartnerek érvei elbizonytalanítják, ne visszakozzanak. A legtöbb ellenérvből új ötlet és új szempont kapható, amely lehetőséget teremt, hogy az ellenfelek szemével és szemléletével vizsgálják a továbbiakban a vitatott témát. A vita gazdagítja a bekapcsolódó felek gondolkodását, küzdeni akarását, bátorságát, igazságszeretetét. Arra készteti az eszmecserében résztvevőket, hogy a problémákat saját és mások életében felismerjék és megoldják. Fontos, hogy a vitában résztvevők tárgyilagos beállítottságot alakítsanak ki (tényekre koncentrálás, higgadt reagálás, logikus és indulatmentes érvelés, független döntés, tartózkodás az érzelmességtől, a józan észre támaszkodás, az adott témára koncentrálás). A vita módszerével keresett új igazságok bizonyítására a hiteles ember képes, aki azonosul a vitatémával, őszinte, el tudja fogadtatni javaslatait, képes megérteni más álláspontját.
Hogyan exponálják a vitafelek az igazságot? Ha az igazságot úgy mondják ki, hogy agresszívek és vagdalkozva sebet ejtenek, jóvátehetetlen hibát követnek el. Az emberek közötti viszonyok sarkköve az igazmondás, egyedül csak általa teremthető meg a vitában a bizalom. És az is fontos hogyan mondjuk ki (milyen formában) az igazságot. Gandhitól való a következő megállapítás: Már igen korán felfedeztem, hogy az igazság keresése nem engedi meg, hogy erőszakkal kényszerítsük ellenfelünkre az igazságot; tévedésétől türelemmel és együttérzéssel kell őt elválasztanunk. Szalai Katalin szerint a vita alkotó tevékenység, célja a leghelyesebb megoldások közös keresése, kutatása. Ilyen értelemben a vita szellemi munkával létrehozott tudati tartalmat jelent. Az eredményes vitához szükséges: a tehetség igénybevétele, a képességek mozgósítása, a személyes erőfeszítés; újat létrehozó, a meglevőt javítani akaró szándék; a tervezd, szervező, a végrehajtó tevékenység. Kiemelt jelentőségűek a viták lefolytatásában a következő ismérvek: a nyelvi-kommunikációs képesség, a folyamatos megszerzett és aktív állapotban tartott - kiegészített és tovább fejlesztett - tudás és műveltség.
A vitákban újra és újra megmérettetik a vitapartner és a vitavezető, ugyanakkor élményt és felelősségvállalást is jelent a vita, melyben jelentős helyet foglal el az érdeklődés, kíváncsiság, a megismerési vágy, az érdekcsoportok szolgálata, a véleménymondás, az új utak keresése, az alkotó jellegű megoldásra törekvés. Az alkotó jellegű (megoldásokra összpontosított) vitában megtalálható a problémaérzékenység, a könnyedség (az ötletalakító, a kifejező képesség). Az innovatív emberek a változtatást vitára építik. W. D. Hitt elméletét fogadják el. A változás nekik kihívás és lehetőség, új ötleteket és alkotókészséget, újításokat és ösztönzést jelent, a dolgok javítását, jobbítását.
A kreatív gondolkodás a rugalmasságot biztosítja a vitában (kezdeményezés, adaptálási képesség, új megoldások keresése). Az eredetiség a személyiség szuverén jegyeinek érvényesítését jelenti. Az átfogalmazás képessége megköveteli a vitatkozótól, hogy az adatokat, szituációkat, kapcsolataikat, összefüggéseket másképpen, más szempontok szerint értelmezzék, mint korábban.
Társadalmi igény: a tartalmas vita
Társadalmunk pluralisztikus arculata a változások hatására egyre jobban kirajzolódik. A vitákban - remélhetőleg a demokratizmus keretein belül - érvényesül a lakóhelyi csoportok és a közösségek, egyesületek, társaságok, felekezetek, munkavállalók és munkanélküliek, különböző ifjúsági szervezetek, szegények és gazdagok, az országban élő nemzetiségiek, munkások és értelmiségiek stb. meglevő és folyamatosan változó érdekei és értékei. S reméljük a társadalom átalakulását célzó vitákban a jövőben is a racionális gondolatok, az együttműködési szándék, a hitelesség is helyet fog kapni.
Az eredményközpontú gondolkodás a vita végeredményét tekinti a legfontosabbnak: ennek érdekében sorakoztatják fel érveiket és ellenérveiket a vitapartnerek. A domináns ötletre utaló gondolkodásmódot A. J. Cropley így mutatja be: Néha a megoldási kísérletek során elveszítjük szem elől a tulajdonképpeni problémát. Nagyon fontos ezért, hogy a keresett eredményt pontosan fogalmazzuk meg. Ám ugyanakkor a lehető legegyszerűbben is, s tekintsünk el a felesleges részletektől. Ha a probléma magvára koncentrálunk, gyakran egészen egyszerű, ám igen hatékony megoldásokhoz jutunk.
Gondolkodási gátlások áttörése a vitában úgy is jelentkezik, hogy a felszólalók félszegségüket, feszélyezettségüket, bátortalanságukat és passzivitásukat legyőzik, s bekapcsolódnak a véleménycserébe. A gondolkodás gátlásossága megszüntethető, ha a vitavezető segít a vita iránti érdeklődés felkeltésében (unalmas és felesleges kitérések gyors kikapcsolása a vitából), a tartós figyelem kiváltásában. A gátlásokból való kitörés arra is felkészítheti a vitatkozókat, hogy önálló gondolatokat fogalmazzanak meg.
A képzelet hasznosítását a vitában ma még sokan felesleges időpocsékolásnak tartják. Aprakticizmusa gondolkodásban csak a legközelebbi célok eléréséig, a hasznos feladatok és problémák megoldásáig juttatja el a vitázókat. Ezt tartják komoly gondolkodásnak, s ami a képzelet terméke, az szerintük kiiktatandó a vitából. Pedig a prognosztikus és a fantáziadús gondolkodás az elágazó út bejárására készteti a vitapartnereket. Bármilyen konfliktust tartalmazó kérdésről mondjanak véleményt a vitatkozók, alapvető követelmény, hogy a közlemény ne szenvedjen csorbát. A vélemény elmondásának kulturáltsága lehetővé teszi, hogy ne azt keressék az ellenfelek, ami szétválasztja, hanem ami összeköti őket.
Együttműködés a vitában olyan követelmény, mely a vitatkozó feleket összehangolt tevékenységre készteti. E vita mód képessé teszi a vitapartnereket, hogy egyszerre tudjanak figyelni saját magukra és társaikra. Alárendelik magukat a szabályoknak, gondolkodásukat a vitatéma feldolgozására mozgósítják. A. Szalai Katalin írja: Az együttműködést nem lehet kikényszeríteni, csak akkor jön létre, ha sikerül a meggyőzés, ösztönzés módját megtalálni.
A befogadó szemével is vizsgálja magát az, aki a vitában meg akar valakit győzni. Elképzelik hogyan vélekedik, viselkedik, gondolkodik az egyes vitatott kérdésben a vitafél. Elgondolkodik azon, hogy ellenfele mire hangolódik rá, az érvek közül melyeket, miért hajlandó elfogadni, mi az, ami taszítja, felháborítja. Mi az, amit az érvelésből a vitapartner elvet, s hogyan kell érvelni, hogy az elutasítás ne következzék be.
Két tényezője van a közlő hitelességének. Az egyik a hozzáértés, amely tájékozottságon, szakmai tekintélyen, elismertségen, sikerességen alapul. A hanyagul dolgozót, a hazudozót, a szeszélyes embert, a cinikust elutasítják. A másik tényező a megbízhatóság, melynek a következők a jellemzői: egyenesség, nyíltság, véleményszilárdság, kiszámíthatóság, megalapozott állásfoglalás, igazmondás. A pozitív hatás mintegy kisugárzik a közlő egész személyiségére, s minden alap nélkül további jótulajdonságokat vagyunk hajlamosak tulajdonítani neki, ha egyszer már elnyerte a bizalmat. A vitában a hiteles közlőnek visszajeleznek a résztvevők (figyelő arc, fejbólintás, az egyetértés szóbeli kinyilvánítása).
Ha a vitába bekapcsolódó emberek úgy érzik, hogy a felszólaló rájuk akarja erőltetni álláspontját, ellenállnak és befeketítés - méginkább a lebecsülés - hasonló fogadtatásban részesül. Ha a meggyőzésre vállalkozó vitapartner hízeleg - s e szándékát az eszmecserében résztvevők észreveszik - érveit elutasítják. így jöhet létre a bumeráng hatás, melynek lényege, hogy a vitafelek az ellenkezőjét fogadják el, mint amit rájuk akarnak oktrojálni. Ha viszont önzetlen, segítőkész, humánus szándékot tapasztalnak, az igazság képviseletét, a meggyőzés érveit elfogadják, s kompromisszumos megoldásokra is hajlanak. Abban az esetben, ha a vita során kiderül, hogy a meggyőzés megánérdeket (önzést) szolgál (kilóg a lóláb), elzárkóznak az érvek elfogadásától.
Gondolatok, nézetek hasonlósága segíti a meggyőzésre vállalkozó személyt, hogy nézeteit elfogadják. A vitában résztvevők szeretnének ellentmondás mentes érveket hallani. Ha az érveket felsorakoztató egyén sok tekintetben a vitapartnerek nézeteihez hasonló álláspontot képvisel, a meggyőzés akadálymentessé válik.
Uniformizált érvekkel mindenkihez akarnak szólni, s éppen ezért nem következik be az együttérző hatás. A meggyőző hatás titkai valójában nem is titkok, gyakorlás, szorgos, próbálkozás révén ki-ki mestere lehet a meggyőző hatásoknak, melyet persze mindig az igazság, a társadalom pozitív értékei szolgálatában érdekes kamatoztatni - írja Csepeli György.
Tartalmas vitával, gondolkodva és együttműködve, hitelesen lehet és kell a társadalmi változásokat szolgálni.
Ne méltatlankodjunk, ha egy-egy helyi, vagy országos hatókörű vita után megállapítják: Magyarországon nincs vitakultúra. Mitől is lenne! Különös az elkövetkezendő időszakban lesznek kiemelt jelentőségűek a viták. Az eredményes viták alapvető feltétele az íratlan szabályok ismerete és betartása. Társadalmunkban az átalakulás tényéből következőn olyan sok az ellentét és a konfliktus, hogy szabályok nélküli ütköztetésük kaotikus szituációkat hozhatnak létre. A vitatkozás helyes technikája elsajátítható - társadalom méretekben is. Vannak, akik más összefüggésbe helyezik ezt a kérdést. Giuseppe di Palma írja: a változásokhoz a demokratikus játékszabályok és intézmények ismeretének hiánya nem feltétlen akadály. Ahogyan az új viselkedés megváltoztathatja a gondolkodásmódot, ugyanígy ezek a viselkedésbeli jártasságok elsajátíthatók a gyakorlatban, menetközben.
Egyenjogúságon alapuló viták akkor alakulhatnak ki, ha mindenki szabadon és következmények nélkül fejtheti ki mondanivalóját. Senkinek nincs joga a vitafelek megfélemlítésére és a szókimondás megakadályozására. A nézetek összecsapására fel kell készülni; s a résztvevőkkel szemben igény az aktivitás. Részletesen meg kell fogalmazni a nézeteket és a véleményeket, s a felmerülhető új kérdésekre adandó válaszokat is át kell gondolni. A felkészülést és az aktivitást elősegítő íratlan szabályok között megemlíthető az adott témában való tájékozódás: a vitapartnerek előre gyűjtsék össze érveiket, melyeket lényegre utalóan és tömören fejtsék ki.
Figyeljék a vita gondolatmenetét, kérdéseik legyenek egyértelműek és világosak. A témától ne kalandozzanak el, s engedjenek másokat is szóhoz jutni.
A vita nem sekélyesedhet személyeskedéssé, nem fajulhat agresszivitássá. Emberi méltóságot és önérzetet sértő kijelentések, a kioktatás, az alattomos gyanúsítgatás, a hitelvesztő élcelődés, az indulatos kitörések, a drasztikus beszéd a kultúrálatlanság jele. A véleménycserében helye van a szenvedélyes kritikának éppúgy, mint a szenvedélyes önvédelemnek. Az érzelemtől áthatott érvelés nem jelenthet azonban durvaságot, s nem helyettesítheti állításaink sokoldalú és tényszerű igazolását. A lesújtó kritika lehetetlenné teszi a megváltozás és változtatás bekövetkeztét, mert csupán elégtételt akar venni, s úgy büntet, hogy embereket, közösségeket, jogos érdekeket, eredményeket semmisít meg a hibák elleni küzdelemben. Ma még gyakori, hogy egyes emberek, érdekcsoportok nem jutnak szóhoz jogos bírálatuk elmondására, a kritika hatalmi eszközökkel való visszaszorítása azonban megszűnőben van. A kritikát gyakorló személynek a vita során azt kell elemeznie, hogy a témával kapcsolatban felhozott tények, összefüggések, elvek és megítélések elfogadhatóan alátámasztják-e a megoldási, értékelési elképzelést, vagy sem.
Vitamorál nélkül nincs eredményes vitatkozás. A tapintatlanság megszégyenít, a rágalmazás megaláz és rosszindulatra enged következtetni, megkérdőjelezve a vitafél szavahihetőségét. A hazudozás és hízelgés erkölcsi fogyatékosságot jelez vissza, a befolyásolhatóság és az önfejűség emberi gyengeségre enged következtetni. A vita salakjához tartozik még a helyezkedés (etikai mimikri) és a képmutatás (farizeus magatartás). Grétsy László írja: Az agyonbeszélés, a mondanivalónak iszonyúan bő lére való eresztése már eleve udvariatlanság a másik féllel szemben. A helyzeten nem javít, hanem még inkább ront, ha a vitafél rövidséget ígér. Ám még ennél is nagyobb fokú udvariatlanság, valakibe belefojtani a szót úgy, hogy mondanivalóját be se tudja fejezni.
Az ember etikai fejlődésével párhuzamosan változik a vitakészsége. A Vezetéstudomány című folyóirat 1991/6. számában olvashatjuk: Az első fázis, amelyben az egyén kizárólag egyéni érdekeivel törődik. A második fázis a befolyásos személyek elvárásaira való reagálást jelenti. A harmadik fázis a már kialakult véleménnyel, elvekkel rendelkező személyekre jellemző, akik tisztában vannak mi a helyes és mi a helytelen, és a cselekedeteit is ehhez igazítja.
Milyen tulajdonságai vannak az etikusan vitatkozó személynek? Felsorolásszerűen összegezem ezeket: udvariasság, türelem, rugalmasság, igazságosság, tévedésekre való tényszerű reagálás, realitásra összpontosító látásmód, racionalitás. A tiszta szándékú vitapartner állításait kiforrott nézeteire támaszkodva elméleti és gyakorlati adatokkal támasztja alá. Igazolás nélkül nem közöl értékelő megjegyzéseket. Megalapozatlanul vitapartnerére nem tesz negatív megjegyzéseket, ellenfelének véleményét nem módosítja. A vitában éli, gyakorolja, s másoknak is gyakorolni engedi a demokratizmust.
| |