| |
A 48-iki nagy idők, szabadelvű eszmék képviselője, a szabadság, a szabadföld megalkotója hosszú szenvedés után meghalt Turinban.
Isten úgy akarta, hogy Mathuzsálem életet éljen a nemzet gondjai felett virrasztó agg 92 évet élt milliók szeretetében, de nekünk ez is kevés! A századokból mi 92 év annak, ki egymaga ezredévekre szólót alkotott.
A magyar nemzet, sőt a civilizált világ egyik legnagyobb alakját vesztette benne, s nem tudjuk mit bámuljunk jobban: éleslátását-e, mellyel népeket hódított, - politikai vaskötelezettségét-e, mellyel örök tagadásban volt a létező viszonyokkal. Nagy teremtő erejét, óriás munkásságát, melyek a 48-as időkből kimagaslanak.
Ércből voltak elvei, melyek vártanúságra vitték, de azért soha meg nem hajlott, s habár politikáját soha nem osztottuk, elveitől messze álltunk, de azért leborulunk nagysága előtt, s omlik a mi könnyünk hamvára, kinél a magyar népet soha senki jobban nem szerette. Még távol idegenben is folytonosan őrlődött sorsunk felett, mert leveleivel mindig ébren tartotta a közszellemet, és utolsó levele is a polgári házasság egyik legszebb hattyúdala volt életének.
Mióta az országot elhagyta, még engesztelhetetlenségébe is, örök bujdosásában az erénynek önzést soha nem ismerő példás alakja. Amit a demokrácia közel fél évszázadon át épített, alapját az örök sugárzó szelleme rakta le.
A napnyugatról visszaintő lángoszlop sokáig fénylik e földön nekünk, mert politikai karaktere tisztelve lesz nemzedékeken át.
Minden hírt, ami utolsó órájáról jött, remegve várta a közönség, s midőn a villany meghozta a szenvedések sóhaját:
„Kossuth Lajos azt ízente, Fogyni kezd a lélegzete!"
Viszhangzott bérc és völgy, millió és millió ajakról: „Apánk! Apánk! Hantjaidnál. Sírunk míg csak a világ áll!"
Nemcsak bámulatunk borul le gyászod előtt, hanem a végzet is csudákat fűz nevedhez.
Mert márciusban omlott össze porhüvelyed, amely hóban dicsőséged fényétől egy ország ragyogott...
Mert a nagyhéten üljük gyászunk, midőn erényed nagysága mellett a Megváltó szenvedéseit ünnepeljük. S most midőn földi alakod eltűnik előttünk, mindig magasabbra nősz szemeinkben.
magasabb a te neved nekünk Libanon cédrusainál!
Napóleon nem akkor volt legnagyobb, midőn Marengo és Arkapolénál ronggyá lőtték kezében a zászlót, hanem midőn koporsóját visszahozták Szent Ilona szigetéről! Mert ekkor látta csak a francia nép azt a végtelen űrt a nap és föld között, melyet évtizedeken át egyetlen név töltött be: a Corsikáé...
Te sem akkor voltál legnagyobb dicsőségünk örök fénye, midőn egyetlen szavadra kétszázezer honvéd talpon állt, hogy a vérét ontsa eseményképed a szabadságért...
Hanem mert vagy az, midőn koporsódat megmozdítják, hogy halva köszöntsd csak ezt a földet, melyet te tettel szabaddá...
Midőn hamvaid nem tömegek, ezrek, de gyászoló országok kísérik a megváltás földjére...
Midőn szemfedőd négy sarkát négy világrész tartja kezében, hogy könnybe borítsa történetének az egyik legnagyobb drámáját!... Boruljunk le azért koporsód előtt... Szemeinkben omló könnyekkel... Gyászunkban tépett ruháinkkal... Imádkozzunk szívünk legmélyebb gyászával: Nagy Isten! Öröktől fogva örökké élő Atyja embermillióknak! Megszámlálhatatlan világok bölcsen intéző Ura! Kitől van a nap, hold csillagom, víz, és lég, ember és fény, virág és atom, s egy pillanatnyi gondolatban tudod, hogy hány embere van a világnak, földnek? Mennyi cseppje tengereidnek, s hány fohász repült hozzád a turini remete halála óta, ki gyászba borította földed egyik legszebb országát. Áld meg azt a földet, amelyet szabaddá tett! Örökké való Isten!
Te napod nagyságában, éjszakád sötélségében egyformán jelenlevő s mindent fényes szeme teremtett világaidnak! Ki elküldéd apostolaidat tanítani, ki láttad Ádámot vétkezni, a fáraókat uralkodni, ki kardot adtál Július Caesernak, de kardot adtál Árpádnak is, s megáldottad azt, hogy hazát szerzett a téged legbuzgóbban imádó magyar népnek! Ki láttad Néró kezében az embert égő fáklyának. S hogy megvirradjon országaid felett valahára, elküldted a franciának Gambettát, az olasznak Cavorurt, a magyarnak Kossuth- és Deákot.
Szenteld meg és tedd örökéletűvé azt a szabadságot, melyet ők adtak! Segíts, segíts Nagy Isten, világok Istene! Ki feltűzted az égre Krisztus bölcsőjét világító betlehemi csillagot, jelül: hogy mint hajdan e csillag a keleti bölcseket Betlehembe vezette, vezérelj bennünket nagy alkotásaink révpartjára.
A nemzet minden részéből, a nagy és kisbirtokosokból az utolsó zsellérig csinálj akaratot, olvasztó szeretetet, hogy mint az arany az ezüsttel összeforr, olvadjanak össze bizalom és szeretetben, s ne legyen veszély, kajánság, mely választóvízként hasson e nemes érdekre. Világítsd meg a vezetők elméjét. Álld meg a nemzet géniuszát, hogy elviselhessük gyászunkat. Adj méltóságot fájdalmunkban, bölcsességet gyászunkban! Elég erőt az új munkára: ne legyen pártoskodás, ellenszenv e keserű napokban, hanem legyen gyászunk nagy, tiszta, égigérő, mint az volt, akiért szívünk fáj!...
Mert elmúlhat ezer és ezer teremtett világod, mint ahogy akaratodból a szél elviszi a porszemet, meghalhatunk száz halál nemével és porainkból ismét világokat alkothat hatalmad, de Te élsz, hogy mi újra éljünk Tebenned.
Segíts nagy Isten, világok Istene!
Zemplén megyei Monokon 1802. szeptember 19-én született. Atyja Kossuthi és udvardi Kossuth László ügyvéd volt, anyja Véber Sarolta.
Gyermekkorát Monokon négy leánytestvérével élte szoros családi körben, gondos nevelés és felügyelet alatt.
Első oktatását a szomszéd község fiatal lelkésze adta.
Tanulmányait a sátoraljaujhelyi piarista gimnáziumban folytatta, ahol eminens tanuló, de kissé önfejű, makrancos volt.
Professzorai így vélekedtek róla:
- Nem tud engedelmeskedni!
Kossuth Lajos sokszor nevezte zsarnoknak professzorait, s amikor megbüntették a Bodrogba akart ugrani, de tanulótársai visszatartották a biztos haláltól.
Tizenötéves volt, amikor egy öreg cigányasszony a tenyerébe nézett, s azt jósolta: — Te fogod a nemzetedet felszabadítani.
Kossuth lelke megrendült e szavak hallatára. — Nem tudom - írja életrajzában - nem tudom mily benyomás mondatta e jóslatot a cigánynővel, mely kísérve a természet csodás tüneménye által reám fokozott hatást gyakorolt, de jövőmre ez irányadó volt.
Sosem voltam babonás, de e pillanattól a szabadság érzete ébredt fel bennem, melyet atyám függetlenérzete öntudatlanul táplált, s növelt, s ezentúl a történelemnek s jognak szenvedélyes tanulmányozása juttatott azon demokratikus meggyőződésre, mely minden léptemet vezérelte.
Az újhelyi algimnáziumból Kossuth a sárospataki főiskolára került, innen pedig Eperjesre ment, ahol jogi tanulmányait fejezte be. A törvénygyakorlatra hazatért, hogy apja vezetésével készüljön fel az ügyvédi pályára, melyre lépni kívánt.
A kötelező gyakorlat után Pestre ment jurátoskodni, ahol báró Vécsei Miklós mellett dolgozott, majd Horváth Tamás királyi táblai előadó bíróhoz került, aki megkedvelte a szorgalmas, ügyes fiatalembert.
Az ügyvédi diploma megszerzése után ismét hazatért apja mellé ügyvédeskedni.
Tehetsége és bátor lelkülete hamar feltűnt megyéje tanácstermében is. Első beszédében erélyesen kikelt báró Vay Miklós követ ellen, aki a húszezer újoncot, még mielőtt az országgyűlés szavazott volna, már megszavazta - beszéde nagy figyelmet keltett, s környezete nagy jövőt jósolt tehetségének.
Kossuth Zemplénből történő távozása után egy ideig Pesten tartózkodott, de rövidesen a távollevők követeként részt vett az 1832-36-iki országgyűlésen.
Bár első beszédében nem tudtam az iránta való érdeklődést felkelteni, de ennek ellenére itt kezdődik életének nagyjelentőségű korszaka.
Az Országgyűlési Ifjúság melynek vezetői Lovassy László, Szenére Bertalan, Tormássy János, Orosz József, báró Eötvös József stb. voltak, egy külön klubot Társalgási Egyesületet alapítottak, ahol esténként összejöttek, hogy megvitassák a napi eseményeket, feldolgozzák az országgyűlés tárgyalásainak anyagát. Kossuth beiratkozott az ifjak klubjába, eljárt a diétára és szorgalmasan kivonatolta az ülések eseményeit.
Hamarosan átvette Orosz Józseftől az Országgyűlési Napló szerkesztését, s folytatta ezt az egész, diétán keresztül.
Az általa szerkesztett Országgyűlési Tudósítások rövid idő alatt oly népszerűséget értek el, hogy a kormány titkos rendeletben utasította a postamestereket, hogy azokat ne kézbesítsék.
Az országgyűlés bezárása után felszólították Kossuthot, hogy a megyék számára készítsen hasonló irányú és szellemű lapot. Kossuth eleget tett a felhívásnak, s megindította a Törvényhozási Tudósításokat, melyben a megyei élet kapcsán hirdette a lelkesedés izzó hevével a reform eszméket.
Ezen tudósítások hasonló nagy hatást keltettek, mint az országgyűlésről írott közleményei.
Ekkor történt, hogy a kormány nótapert indított a volt ellenzék vezére báró Wesselényi Miklós ellen.
E jogtalan erőszakoskodás tüntetést provokált az ifjúság részére. Ekkor került börtönbe több társával együtt Lovassy László, aki beleőrült a fogságba.
Kossuth nem maradhatott hallgatag. A Törvényhatósági Tudósításokban ékes szavakkal ecsetelte azt a közhangulatot, amely a megyékben az ifjak elfogása miatt támadt. A kormány csak ezt várta. A Törvényhatósági Tudósításokat betiltatta, Kossuthot pedig, aki ez ellen a vármegyékhez fellebbezett 1837 május 5-én éjjel a zugligeti nyaralójában elfogatta.
Bár semmit sem tudtak ellene bizonyítani, mégis három esztendei fogságot kapott. 1840 április 29-én szabadult a börtönből, ahol egészsége annyira megromlott, hogy magát gyógyítani a parádi fürdőre kellett mennie. Itt találkozott újra a már régebben ismert bájos, művelt lelkű leánnyal Meszlényi Terézzel, kivel ezután 1841 szeptember 9-én oltárhoz állott. Házasságából három gyermeke született. Ferenc 1842-ben, Vilma 1843-ban, Lajos-Tódor 1844-ben.
1840 december 29-én jelent meg Landerer kiadásában és Kossuth szerkesztésében a Pesti Hírlap első száma. Ebben jelentek meg Kossuth fulmináns cikkei a közteherviselésről, a népképviseleti rendszer életbeléptetéséről, s az általa óhajtott politikai reformokról. Merész modora azonban sokakban aggodalmat keltett, s még olyan férfiakban is, mint Széchenyi István. Ezt követte egy nagyszerű szellemi bajvívás, mely minden fényes mozzanatát képviselte az akkori idők történetének.
Széchenyi A Kelet népe című vaskos röpiratában szállt síkra Kossuth agitációi ellen. Kossuth természetesen nem maradt adós a válasszal. Felelet Széchenyi István grófnak címmel egy gyönyörűen írott, de minden személyeskedéstől mentes röpiratban védekezett, a legnagyobb tisztelettel emlékezve meg Széchenyi érdemeiről.
Hazánk közgazdasági önállósítására fordította figyelmét. A közgazdasági önvédelmi harcot proklamálta, s egy országod védegylet alakításán fáradozott. Ez meg is történt, s Kossuthot igazgatónak választották meg. E közben elérkezett a követválasztás ideje. Kossuth Pest megyében lépett fel, s 1847 október 17-én óriási többséggel meg is választatott.
Első beszédét 1849 november 19-én tartotta, de nagyszabású parlamenti működésének kezdete november 22-ére esett, midőn a felirati vitában mondta el egyik feltűnő szónoklatát.
Elérkezett 1848. A forradalom szellője lengte át a vén Európát, s Párizs után csakhamar kiütött Bécsben is a forradalom (március 13). Most már az udvari körök sem irtóztak a felirati javaslat elfogadásától, s azt március 15-én, egy 72 tagból álló küldöttség vitte föl Bécsbe.
Ugyanazon a napon Pesten az ifjúság vette kezébe a nemzet ügyét, s osztotta szét több ezer példányban a szabad sajtó első termékét, az ismeretes 12 pontot. A küldöttség március 17-én tért vissza Bécsből, ahol a legnagyobb sikerrel járt el. Az országgyűlés hozzáfogott a reformtörvények megvalósításához, melyben Kossuthé volt az oroszlánrész. Az ő eszméi, az ő koncepciói szerint formáltattak. Az országgyűlés e reform-munkája közben végre kineveztetett az első felelős magyar minisztérium, melyben Kossuth a pénzügyi tárcával bízatott meg.
A kamarillan csak színleg és kényszernek engedve tűrte a magyarok önállóságra való törekvéseit s tervük az volt, hogy a nemzetiségek fellazításával belháborút támasztanak az országban, s a rend helyreállításának ürügye alatt fegyverrel semmisítik meg ezredéves alkotmányunkat.
Legelőbb is a horvátokat bujtották föl. A lázadás élére báró Jellasich József állott, aki május közepén kibocsájtott nyílt proklamációban szólította föl a horvátokat fegyveres támadásra.
Ily válságos viszonyok között nyitotta meg István nádor, a király képviseletében az első népképviseleti országgyűlést 1848. július 5-én Pesten. A megnyílt országgyűlés július 10-én alakult meg. Kossuth másnap július 11-én jött a képviselőházba. Alig tudott járni, olyan beteg volt. Az elnök a gyűlést megnyitván, Kossuth majdnem vánszorogva a szószékre ment, megtörölve verejtékes homlokát, halkan csöndben szólni kezdett.
A haza veszélyben van. Szent hazafiúi kötelesség azt megtenni. Erre a célra kér az országgyűléstől 200.000 újoncot és a fölszerelésükre szükséges pénzt. A beszéd oly nagy hatással volt a követekre, hogy amikor Nyáry Pál esküre emelve jobbját, elkiáltá megadjuk: Megadjuk! egy pillanat alatt mindenki felugrált a helyéről, s kezeiket szintén esküre emelve zúgták: Megadjuk! Megadjuk!
Kossuth szónoklata leírhatatlan hatást tett az amúgy is felizgatott közvéleményre. Csakhamar együtt volt a szükséges ércalap, melyre 12 millió erejéig nyomban kibocsájtattak az úgynevezett Kossuth-bankók.
Kossuth egy percet sem pihenve, kettőzött eréllyel fogott a honvédelem szervezéséhez. Ismét toborzó útra kelt. Kossuth éjjelt-nappalt összetéve, bámulatos erővel fáradozott a további honvédelmi eszközök előállításán. Bejárta az országot, a táborokat.
Ezalatt a kamarilla ismét megszólaltatta V. Ferdinándot, ki Olmützből két királyi leiratot bocsát ki. E két leirat képezte V. Ferdinánd utolsó nyilvános uralkodói ténykedését. Három hétre rá, 1848. december 2-án unokaöccse Ferenc József javára Olmützben lemondott a trónról.
A képviselőházban december 7-én olvasták fel a trónváltozásra vonatkozó okiratot. Ferenc József manifesztumának meghallgatása után felállott a ház jegyzője s egy Kossuth által szövegezett tiltakozást olvasott fel. A tiltakozó határozatot úgy a képviselőház, mint a főrendiház a legcsekélyebb ellentmondás nélkül egyhangúlag fogadta el. Kossuth egy újabb szózata a legmagasabb fokra korbácsolta a népszenvedélyt.
A móri csatavesztés után a kormány és az országgyűlés nem maradhatott többé a fővárosban. Batthyány gróftól eredt az indítvány, hogy a székhely, tekintettel a küszöbön lévő veszélyre tétessék át haladéktalanul Debrecenbe. Kossuth pártolólag szólt az indítvány mellett, s a kormány és az országgyűlés 1849 január 1-jén csakugyan Debrecenbe tette át székhelyét.
Az elcsüggedés e napjaiban ismét csak Kossuth volt az, kinek helyén maradt a szíve. Újjult erővel fogott a honvédelem szervezéséhez, az ellátás fokozásához. Az első fényesebb győzelmet, mely felvillanyozólag hatott a nyomott kedélyekre, Bem aratta január 30-án Erdélyben Szelindeknél. Honvédeink megedzve, beletanulva, keresztülmenve a tűzkeresztségen, diadalról-diadalra hágtak.
A kápolnai ütközetet azonban elvesztettük. Kossuth néhány nap múlva személyesen látogatta meg a kápolnai csatateret, s mély megilletődéssel szemlélte a friss honvédsírokat. A néphagyomány egy gyönyörű imát tart fenn, amelyet Kossuth ez alkalommal az elhunyt magyar vitézek sírhalmán mondott volna el.
A dicsőség, mely fegyvereiteket érte, mámorossá tette a nemzetet. Kossuth elérkezettnek hitte az időt, hogy végleg leszámoljon a bécsi reakcióval. Merész terv fogalmazódott meg lelkében: a Habsburg Lotharingiai-ház trónfosztása és száműzetése 1849 április 14-re tűzetett ki a nagyfontosságú kérdés nyilvános tárgyalása ref. nagytemplomban.
Az indítványt a nemzetgyűlés közakarattal, egyhangúlag, rivalgó éljenek és határtalan lelkesedés közt fogadta el, egyúttal pedig Kossuth Lajost Magyarország kormányzójává kiáltotta ki. Kossuth oldalán Bethlen Gábor kardjával, - melyet Erdély közönségétől kapott ajándékba - tette le másnap a kormányzói esküt.
A dolgok nem várt fordulata rémülettel töltötte el a bécsi udvart. Hozzájárult ehhez még az is, hogy seregeink újabb diadalokat arattak, minden ponton verve, űzve az ellenséget.
Országszerte lázas örömet keltett Budavár visszavételének híre. Az országgyűlés és a kormány Debrecenből ismét az ország fővárosába tette át székhelyét, Kossuth június 5-én tért vissza Pestre. Bevonulása valóságos diadalmenet volt. Pazarfényű bandérium, melynek élén gr. Károlyi György lovagolt, fogadta. Kocsiját virágözönnel borítá az ujjongó, örömmámorban úszó közönség. Boldognak érezte magát az, ki közelébe férkőzhetett, s ruháját érinthette. Ez volt Kossuthnak a szabadságharc alatt a legszebb, a legboldogabb napja.
A nemzet öröme azonban nem sokáig tartott.
A bécsi udvar látván, hogy vert seregeivel immár nem bír velünk, Miklós orosz cárhoz fordult fegyveres segítségért. Miklós cár-azon feltétel alatt, hogy a keleti ügyekben szabad kezet nyer - végre elhatározta, hogy teljes erejével ráveti magát Magyarországra. Június 14-én Grabnál csakugyan kétszázezer orosz lépte át a határt.
Innentől kezdve lehanyatlott szerencsénk csillaga. Az események rohamosan követték egymást. Kossuth Európa népéhez kiáltvánnyal fordult, kérve védelmüket a szörnyű jogtiprás ellen. Gróf Andrássy Gyula Stambulban a portánál próbált szerencsét, Teleki László Párizsban, Pulszky Ferenc Londonban. Hasztalan!...
A magyar kormány ismét menekülni volt kénytelen. Először Szegedre, innen augusztus 1-jén Nagyváradra, majd augusztus 4-én Aradra.
Kossuth és Görgei a segesvári csata utáni napon, melynek gyászos eseményét még nem tudták, augusztus 10-én az aradi várban találkoztak utoljára. Néhány óra múlva ez után érkezett a megdöbbentő hír, hogy a temesvári csata (augusztus 9-én) már eldőlt és a magyar sereg teljesen megsemmisült.
Ami ezután történt, tudja mindenki. Görgei augusztus 13-án Világosnál 30 ezer emberével Rüdiger orosz tábornok előtt föltétlenül meghódolt, s lerakta a fegyvert.
Kossuth 1849 augusztus 17-én négy nappal a világosi fegyverletétel után Orsovánál hagyta el a magyar határt, s a Dunán átevezve Viddinbe török területre menekült.
1851. szeptember 1-ig tartózkodott Kiutahiaiban, innen kiszabadulva családjával s néhány barátjával az amerikai Missisipi nevű hadi fregattra szállt, hogy Angliába menjen.
Londonban a városi tanács élén, maga a lordmajor üdvözölte.
Kossuth 1851 november 11-én ismét hajóra szállt, hogy az Észak-Amerikai Egyesült ÁlIamok kongresszusának meghívására az új világba utazzék. Kossuth amerikai időzése felért egy újabb diadalmenettel. Itt a legjobb remények közt élt és 1852 július 10-én tért vissza Európába az amerikai dicsőséges útjáról. Egyenesen Londonba ment, ahol július 15-től 1855 végéig, majdnem öt éven át maradt.
Kossuth Cavourral a feltételeket a következőkben állapította meg: A vezénylet az övé, t. i. Kossuthé legyen. Vele kötendő meg a hadviselésre az egyezség. Semmi kísérlet ne tétessék Magyarország felkelésére addig, míg a szövetséges hatalmak fegyveres ereje nem jelenik meg magyar földön.
1859 április 29-én kitört a várva-várt háború. Cavour olyan ügyesen intézte a dolgokat, hogy az osztrák lett a támadó fél. A hadüzenetre Szardiniának a felfegyverzése szolgált ürügyül. Négy napra rá, május 3-án már a francia hadsereg is megindult Ticino felé, hogy felszabadítsa Itáliát.
Kossuth Londonban vette a hadüzenet hírét. Ezzel majdnem egy időben kapta Napóleon Jeromos herceg értesítését, melyben felkéri, hogy haladéktalanul siessen Párizsba, mert III. Napóleon császár mielőtt még a háborúba indul, beszélni óhajtana vele. Napóleon Jeromos herceg közbenjárása folytán Kossuth 1859 május 5-én a Tuilleriákban csakugyan találkozott III. Napóleon császárral, aki a legnagyobb szívélyességgel fogadta a magyar száműzöttet. A császár elfogadta Kossuth feltételeit, hogy Anglia, melynek kormánya rokonszenvezik Ausztriával az események ilyetén alakulásakor kilép a semlegességből és Ausztria segélyére siet. Kossuth vállalkozott a lehetetlennek látszó feladatra, hogy megfordítja Anglia közvéleményét és megbuktatja a Derby-kormányt.
Ahhoz, hogy a magyar ügyek továbbvitele egységes legyen, még elutazása előtt az u. n. Magyar Nemzeti Igazgatóság-ot szervezte Kossuth, aki III. Napóleon császárnak tett ígéretét oly nagyszerűen tudta beváltani, június 16-án Párizson keresztül Turinbe, majd Genuaba sietett, hogy személyesen vegye át az ügyek vezetését. A magyar légió szervezése, bár sok nehézséggel járt, már folyamatban volt. A magyar légió vezényletével Klapka György tábornokot bízta meg az olasz kormány, de a csapatok összeállítását Ihász Dániel végezte nagy buzgalommal. A magyar légionáriusok száma csakhamar 4000 főre gyarapodott. Minden készen állott Magyarország felszabadítására. A solferinoi ütközetet nyomon követve a fegyverszünet, majd 1859 július 11-én a villafrancai békekötés, mely Kossuth reményeit a megvalósulás pillanatában tönkre tette.
Kossuth utóbb a szokott erélyével ismét sorompóba lép. Megújitá összeköttetéseit Garibaldival és Farninivel, majd Cavour gróffal lépett érintkezésbe, aki a magyarokkal való szövetkezést, - közös ellenségük Ausztria ellen — nemcsak szívesen fogadta, hanem formaszerű szerződést is kötött a Nemzeti Igazgatósággal.
De a bécsi kormány Kossuthot nem hagyta nyugton. Az angol kormány útján lefoglaltatta a bankjegy-sajtót és jogosulatlan pénzverés címén keresetet indított Kossuth ellen. Ez volt az a híres pénzjegypör, amelyben Ferenc József Ausztria császára, Magyarország és Csehország királya, mint felperes, Kossuth Lajos, mint alperes szerepelt.
Kossuth elvesztette a port.
Reményei egymás után romba dőltek. Nem maradt más a számára, mint a száműzetés súlyos keresztje.
Kossuth neje halála után Genuából végleg Turinba költözött.
A tizenkettedik órában még egyszer felemeli tiltakozó szavát, hogy felrázza a kábultságból a nemzetet.
Az 1867-iki országgyűlés már összehívatott, a felelős magyar minisztérium gróf Andrássy Gyula elnöklete mellett kineveztetett, s a kiegyezést előkészítő 67-es bizottság munkálatait már nagyrészt befejezte, midőn megjelent Kossuth nyílt levele Deák Ferenchez. E nyílt levél, mely 1867 május 22-ről van keltezve, - Kossuth e nemű intelmei között, oly gyönyörű irányánál fogva, mint eszmegazdagságát, erejét, tömörségét tekintve, a legelső helyen áll.
Kossuth tiltakozása nagy hatást keltett a nép körében is. Több választókerület mandátumával kínálta meg. A jászladányiak az elhunyt képviselőjük helyébe Kossuthot kiáltották ki képviselőjüknek.
Kossuth elkedvetlenedve hallgatásba merült, — társaságtól, emberektől elvonultan - teljesen a tudománynak szentelte idejét.
Kossuthot 1881 tavaszán újabb súlyos veszteség érte. Ihász Dániel ez az önzetlen, hű barát, száműzetésének osztályosa április 10-én elhunyt. Kossuthot mélyen lesújtotta ez az újabb csapás. Most ismét egyedül, elhagyatottan állott. Ekkor támadt lelkében a szerencsés gondolat, hogy nővérét Ruttkayné Kossuth Lujzát, ki fiai mellett Amerikában lakott, megához hívja. Elhatározta, hogy dolgozni fog, s felveszi ismét a tollat, hogy saját becsületes munkájával keresse meg a mindennapi kenyerét - Ő, a 79 éves aggastyán.
Az Athenaum 1879-ben emlékiratai kiadására nézve igen előnyös ajánlatot tett neki, amelyet el is fogadott. Művéből, mely Irataim az emigráció alatt címet viseli, első kötete 1880 elején jelent meg, nagy feltűnést keltve - nemcsak a hazában, hanem az egész művelt világon. A könyvnek hazánkban talán sohasem volt még olyan kelendősége, mint Kossuth iratainak.
A nemzet páratlan szeretete iránta elementális erővel tört ki 1882-ben, midőn Kossuth 80. életévét betöltötte. Nagy országos ünneppé lett szeptember 19-ike, Kossuth születésnapjának évfordulója.
Turin, mióta Kossuth lakik falai közt, valóságos mekkája lett a magyaroknak. A külföldre vetődő magyar ember, bármely nagy kerülővel is, lehetőleg fölkeresi az olasz várost, hogy tisztelegjen Kossuthnál.
Kossuth örömtelen életére, - melyet a fáradságos munka és a magas életkor még komorabbá tsz, - deritőleg hatott a nemzet vonzalmának újabb megnyilvánulása kilencvenedik életévének betöltése alkalmával. Ezúttal az ország szívéből Budapestről indul ki a mozgalom.
A tállyai újjáépített templomot pedig melyben Kossuth megkereszteltetett, fényes egyházi ünnepségek között avatták fel. A születésnapi lelkes ünnepségeknek mintegy betetőzését képezte a fővárosi küldöttség tisztelgése Turinban Kossuthnál, hogy átadja neki Budapest fő - és székváros díszpolgári oklevelét.
Báffy Dezső, a ház elnöke indítványozza:
Mondja ki a Ház, hogy elhunyta feletti fájdalmának és részvétének jegyzőkönyvileg ad kifejezést s megbízza elnökét, hogy erről a gyászoló családot értesítse, hogy - magát a temetésen - a Ház elnöke által alakítandó küldöttséggel képviselteti:
A Függetlenségi és 48-as párt nevében Just Gyula határozati javaslata, majd gr. Apponyi Albert javaslata olvasattak fel, s a Ház névszerinti szavazással döntött felettük.
A házelnök javaslatát Wekerle kormányelnök elfogadja.
Justh javaslata 228 szavazattal 93 ellen elvettetik, hasonlóképp Hermán Ottó indítványa is. Apponyi Albert gróf javaslata fölött következett a szavazás. Apponyi javaslatát, melyre a nemzeti párt, a függetlenségiek és a szabadelvű pártból kilépettek egy része szavazott 199 szavazattal, 142 ellenében elvetették, s így a Ház az elnök javaslatát fogadta el.
... Vidéken is teljes a gyász...
Ember és tömeg. Gyász és gyász! Festők ecsetére való kép megörökítés végett. Birtokostól le az utolsó zsellérig, a társadalom minden osztályából százak-ezerek
- Szigetvár, Barcs, Marcali, Csurgó, Igal, Tab, Lengyeltóti, Nagyatád, Karád, stb. - városok, nagy - és kisközségekben zászlók, gyászjelvények alatt siratják az elhunytat.
Az antagonizmus dacára az egész nemzet Kossuth Lajost életében bálványozta, s halála után mélyen gyászolja és őszintén siratja. Ez bizonyítja legjobban Kossuth nagyságát!
Somogy c. folyóirat. 1894. (Forrásközlés)
Jakus Imre haláláról kötelezőnek érzem a nekrológírást, mert a szomszédunkban, a siófoki Eötvös József u. 21-ben élt és én, hajlott korú, méhészkedő, olyan nyugalmazott lelkipásztornak ismertem meg, akiről egyházában tudták építő lelkész volt.
De a nyugalom éveiben, a szomszédságból saját szememmel is meggyőződhettem arról, hogy alkotó, mindig valami munkát kereső, másokért élő ember volt. Nyugalomba vonulása ellenére, azon túl, hogy besegített a helyi evangélikus egyház munkájába, s 1 évig szolgált is ott, a kisebb közösségekben nagyon is aktívan tevékenykedett. Emellett Darány, Bábony, Zamárdi akácosaiban mintaszerű méhészetet teremtett, azért, hogy például szolgáljon a siófoki, Siófok-környéki embereknek, bizonyítva, hogy érdemes és szükséges is méhészkedni. A méhészkedés azon túl, hogy anyagi ellőnyökkel is jár, bizonyos szellemi elfoglaltságot is jelent, amely egészséges életszemléletre nevel, pihentet, nyugalmunkat is szolgálja.
Csak a halála döbbentett rá, hogy Jakus Imre elvesztésével, egy, a tabi és siófoki közéletben is tevékeny, igaz embertől kellett megválnunk.
De ki is volt Jakus Imre? - Tartózkodó szerénysége következtében az életéről vajmi keveset tudunk. A szomszédságunkban élt, mindnyájunkat megtisztelt azzal, hogy élete alkonyán benne a jó embert, a tiszteletre méltó embert lássuk. Szerény életéhez méltóan nagyon keveset lehetett megtudni életéről, élete folyásáról, alakulásáról, mert nem tartotta fontosnak saját életének ismertetését mások számára.
Az életpályája is érdekes és szoros következménye az elmúlt 70-80 esztendő magyar történelmének. Jakus Imre 1908. március 11-én született Rozsnyórudnán, tehát a Felvidéken, még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében, abban a bizonyos boldog békevilágban, ami felé a mi nagyszüleink is olyan nosztalgikusán tekintgettek a két világháború között, sőt azt követően szüleink még tán napjainkban is. Rozsnyón és környékén számos gazdag, ősi evangélikus gyülekezet van és Jakus Imre mellett sokan mások is, akik ezekben az evangélikus közösségekben nevelődtek föl, sokan választották életpályájuknak, hivatásuknak, hogy lelkészek legyenek.
Elemi iskoláit szülőfalujában Rozsnyórudnán végezte, gimnáziumba pedig Tatán a piaristákhoz járt. A piaristáknál nagyon jól érezhette magát, hiszen ez a tanítórend, jó tanárai, eredményeket biztosító tanítási módszerei miatt közismert volt és kiemelkedett a többi rendi iskola közül. A tatai piarista gimnáziumban többek között tanára volt Öveges József is, aki aztán nemcsak a tatai piarista gimnázium tanára, hanem egy egész nép tanítójává vált.
A tatai piarista gimnáziumban érettségizett és innen Tatáról vezetett az útja Sopronba, a Pozsonyból idemenekült Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára, ahol 1931. június 16-án lelkészi oklevelet szerzett. A teológiát kiváló eredménnyel végezte és bár jól érezte magát a teológiai karon, minden áron a közvetlen szolgálat terén akart tevékenykedni és a már ekkor felismert hivatásának akart élni, szolgálni egyházát, s egyháza tanításával felvértezve a népet.
Méghozzá türelemmel, a más felekezetek iránti megértéssel, s a béke szellemében és nem kis mértékben az értelmiségiek, a szellem, a kultúra embereinek a megnyerésével, barátságával. Ezek közül a barátok közül meg kell említenünk Bakó Józsefet, a jónevű költőt, aki maga is egy olyan kis körben élte le életét, amelyben humanizmusukról, békeszeretetükről, emberszeretetükről híres írótársai: Tatai Sándor, Jankovich Ferenc, Kodolányi János, Veres Péter, Passuth László, Weöreös Sándor és Németh László tartoztak. A teológia elvégzése után mindjárt szolgálatba állt. Minden állomáshelyén, bármilyen szerények voltak is azok - hiszen az evangélikus egyház hazánkban mindenütt a kis egyházak körébe tartoznak - így a göcseji Barlahidán is, az egyházközség életén és működésén messze túlmutató szervezőmunkát végzett, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy templomot épített gyülekezetének, hanem abban is, hogy a falu és környéke népoktatásával, iskolaügyének felkarolásával is részt vett, barátjával Németh István evangélikus tanítóval, aki annak idején Gönczi Ferenc néprajzi gyűjtéseinek egyik segítője, támogatója, előkészítője volt.
Ugyanezt mondhatjuk el következő állomshelyéről Sárszentmiklósról is, ahol az ugyancsak szerény evangélikus egyház kislétszámú gyülekezetének templomot épített. A háború utáni küzdelmes időszakban az árvák atyja nevet érdemelte ki, mert Sztehlo Gáborral és Kéken Andrással, meg másokkal, nagy-nagy szeretettel karolták fel az elhagyott kisgyermekek gondozásának ügyeit.
Ezt az eredményes, egyház és hitépítő, valamint humanitárius segítő munkát folytatta utolsó állomáshelyén, Tabon is, ahol 1950 májusától 1979 november 1-jéig működött. Itt ugyan már nem kellett templomot építenie az óriás területen szétszórt, szórvány evangélikusoknak, akiket példaadó módon, szívós kitartással, az egyházszervező munkára összefogott.
Igazi világa azonban az irodalom volt. Az egyházi lapok (Harangszó, Új Harangszó, Evangélikus Élet, Diakonia) a háború előtt és után rendszeresen közölték verseit, elbeszéléseit. Több versét közölte a Somogy, a Méhészet és legutóbb a Tatay Sándor válogatta és szerkesztette Csepp a tengerben (Evangélikus elbeszélők) című antológia 1988-ban.
A szakmai körökben is megbecsült költő, novellista Jakus Imre írásai részben szépirodalmiak, részben pedig a traktatuts közéleti irodalom irányába mutatnak. Több önálló kötete jelent meg. Az elsőt közösen adták ki Kádár Gyula - fiatalon meghalt lelkésszel - Magvetőt vár a föld címen. Majd ezt követte a Számadás című kötete, mely 1947-ben a Fébé Könyvkiadó gondozásában jelent meg Budapesten.
Kéziratban maradt hagyatékában talán legjelentősebb kötete az 1950-ben írott göcseji balladasorozata, a Gyene István által illusztrált Csillaghullás. Leginkább erről szeretett beszélgetni. Időszerű volna az egyházi és világi sajtóban elszórtan megjelent írásait és kéziratban még fellelhető műveit -köztük ez utóbbit is - összegyűjteni és kiadatni. Megrendítő korkép volna. Kisebb tanulmányait az Egy tenyérnyi felhő (3. kiadás Győr, 1941.) s A harmadik találkozás (Győr, 1947.) köteteiben jelentette meg.
Egyik utolsó költői fellángolása volt a siófoki Makovecz Imre által tervezett finn templom alapkőletételére 1987. augusztus 15-én írt, s ott lelkesen elmondott verse, amelyet a templom alapjába falaztak be.
Jakus Imre 1979. november 1-jétől élt Siófokon, ahol 1993. május 18-án Életének 86. évében örök nyugalomra tért - olvassuk gyászjelentésében.
Mozgalmas, lüktető, nyugtalanító, szüntelen vibráló korban zajló élet volt az övé. Termő és termeltető.
Jakus Imre nagyszerű lelkipásztor, igaz ember, a másik ember javára élte le életét. így foglalhatjuk össze életének eredményeit: Hivatását betöltötte! Nyugodjék békében!
Matyikó Sebestyén József
Alant a
völgy ölén
csobban a patak
horgokat
hozzatok,
- várnak a halak.
Erdő int,
lomb susog
s barna mókusok
szökellnek
egyet is
lássuk csak, ki fog?
Zsong a rét száz bogár
ring a fű hegyén, erre
csak! lesz is ám bogár-
gyűjtemény.
S ni a föld
is kiált,
itt az ürge-lyuk!
vizet, mert
benn lapul,
-fusson el, ha tud.
Mennyi szin, mennyi
hang hurrá gyerekek!
Én hányom az első
cigánykereket.
| |