| |
Az írásos feljegyzések Tabot először Tob néven 1320-ban említik Szent Péter apostol tiszteletére épült templomával, illetve itteni birtokaival. A megfontolások és következtetések azonban arra utalnak, hogy Tab már korábban is létezett, amely feltételezések alapja éppen az imént említett egykori templom Péter titulusa. Magyar Kálmán írt tanulmányt „A somogyvári apátság Péter titulásának forrásai"-ról. Ebben írja: „A megyében tudomásunk szerint - csupán a XIV. század elején említik először Tob (Tab) Péter titulusú egyházát. Beszélnek még a XIV. századból Pogányszentpéter, Szenyér, az Attalához tartozó Pulya Szent Péter és Pál tiszteletére épült, valamint Balatonkeresztúr egykori Péter-Pál templomáról. A felsorolt egyházakon kívül ismerünk Péter hely- és dűlőneveket, amelyek elpusztult egyházakhoz kapcsolódtak."
Tab Péter kultuszának vizsgálatához kevés adat áll rendelkezésünkre, de talán kapcsolatba hozható Szent István és Szent László egyházalapításaival, hiszen a Tab közelében fekvő lullai prépostság Szent László kultuszát őrizte meg számunkra.
Ebben az időben a birtokkezelési központokban létesültek az első keresztelő egyházak, kápolnák, mint a székesfehérvári Szent Péter, vagy a veszprémi Szent György. Az Árpád-kori monostorok ugyanis eredetileg királyi udvarhelyek, „curtisok" voltak, amelyekhez egy-két királyi kápolna tartozott. Ilyen volt a pécsváradi - Szent István által alapított - Szent Péter titulusú kápolna is.
Milyen adatok bizonyítják ennek a feltevésnek egyházpolitikai és történeti hátterét?
A korai Szent Péter titulusok magyarországi jelentkezésével összefüggésbe hozható Szent István 1007-ben Rómában történt látogatása. István király ezután a Szent Péter templom mögött védőszentjének tiszteletére egyházat és zarándokházat is épített. Ugyanakkor az államalapító a másik igen fontos itáliai egyházi központban, Ravennában Vasas Szent Péter tiszteletére alapít nagyhírű monostort. A Péter-titulushoz kapcsolódó korai egyházalaítások részben a Rómával meglévő, de főképpen szimbolikus kapcsolatra mutatnak, hiszen jól ismert, hogy István Rómából kérte 1000-ben a koronát. S az sem véletlen, hogy a magyar egyházi szervezet 1001 körüli írásos megerősítése Ravennában történik. István király idejében csak szimbolikus a kapcsolat Rómával. István király halála után a pápai udvar értelmezte át ezt a viszonyt saját szemszögéből, hiszen VII. Gergely Salamonnak arról ír: „István király minden joggal és hatalommal Szent Péternek ajánlotta fel országát". Itt szerepel az is, hogy „Henrik császár pedig, mikor az országot Szent Péter tiszteletére meghódoltatta és a királyt (Aba Sámuel) legyőzte, lándzsát és koronát küldött Szent Péter sírjához győzelmének dicsőségére, oda irányozván az ország jelvényeit, ahonnan méltósága ered".
A fentiek alapján az államalapító István király idejében Magyarországon kialakuló Péter és Pál kultuszának alapvető forrásai jól követhetők. Az uralkodó - a középkori szimbolika alapján - az államalapításkor a magyar egyházat „kősziklára" = Péterre alapítja; - és elsősorban „Pál fegyverével", a szakrális karddal védelmezi és terjeszti. S ez a térítő ideológia az ispánsági, püspöki, sőt talán nemzetségi központokban éppen a Péter patrociniumok alapján követhető.
Az államalapítás korában, történelmünk kezdeti szakaszában, ha volt Tabon egy Szent Péter tiszteletére szentelt templom, - az Árpádház ideológiája szerint arra enged következtetni, - hogy ebben a templomban egy korabeli „keresztelő" egyházat lássunk. A felsorolt alapvető összefüggések a korai egyházszervezés folyamatára utalnának. Igazolnák azt, hogy Tab is esetleg egy ispánsági, vagy nemzetségi központ tartozéka lett volna és a térítés az ispán fegyvereseinek védelme alatt a keresztelő egyházból indult ki és történt elsősorban. Összefoglalva az eddigieket - idézem Magyar Kálmánt - „a somogyi és somogyvári Péter titulusról, helynévadásról mondottakat... a somogyi helynevek és titulusok szélesebb körű vizsgálata megállapította, hogy a szenyéri, a tabi, s talán a balatonkeresztúri egyházak kultusza is a XI. századból származtatható."
Tabhoz tartozik Csaba- és Ugaj puszta, melyek szintén ősi települések. Csaba puszta egy része 1184 óta a szentmártoni apátságé volt, de 1229-ben a székesfehérvári káptalannak is voltak itt birtokai. 1279ben a királynéi szolgálmányosok itteni földjeit említik az oklevelek. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint már ekkor plébániája volt. 1347-ben a szentmártoni apátság itteni birtokairól van adatunk.
Ugaj puszta a középkorban falu volt, mely 1326-ban a Wgol. 1344-ben Vgaal, az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Vgol alakban fordul elő. 1385-86-ban Tab, Csaba puszta és Ugaj puszta az Ugali család birtokában volt. Ettől kezdve a három település együtt szerepel. Tab Ugali Pál halála után Kővágóőrsi Kis Györgyé lett. 1411-ben Csapi András neje, Gutori Katalin révén kapta adományul Zsigmond királytól, 1435-ben Rozgonyi István nyerte adományul. 1449-ben még említik Szent Péter tiszteletére szentelt templomát. Ezután már az 1573-74. évi török kincstári adólajstrom tesz említést Tabról, mely szerint csak 12 házból állott. 1598-99-ben Nádasdy Ferenc birtokában találjuk. A falu református prédikátora 1618-ban Erdélyi Lukács, 1627-28-ban Kálnai András, 1652-ben pedig Pelley István.
A XVII. század második felében (1660) után Tab elpusztult és az 1715. évi összeírás szerint három év óta települt.
Az újra település után Tab történetére is vonatkozik, amit Somogy megye XVIII. századi történetéről általában elmondhatunk. A török kiűzése után az új „honfoglalás" korában az évszázadokon át elhanyagolt föld a spekuláció és a társadalmi felemelkedés legfőbb eszköze lett. Elmélyül a köz- és kisnemesség közt az ellentét. A parasztság földjeinek védelmében fellángolnak az úrbéri mozgalmak. A felszabadító háborúk különösen a somogyi lakosságot ritkítják meg. A népesség regenerációja a XVIII. század elejére e megyében is két forrásból táplálkozhatott csak: a természetes szaporodásból és a céltudatos telepítésből, ill. belső migrációból.
Az 1 715. évi összeírás szerint Tab csak 3 évvel előbb, tehát 1712-ben kezd újra települni. Lutheránus lakosai 1717-ben Nyitra megyéből jöttek. Ebben az évben kelt egy „szálláslevél", amely e szavakkal végződik: „Arra is szabadság adatik, hogy maguk vallásuk szerint való prédikátorukat is szabadon behozhassák". Az tűnik ki belőle, hogy vallásilag szervezetten éltek. „Prédikátorukat behozhatják", tehát nem csupán választhatnak, mert már volt nekik eredeti helyükön. Tab és Csaba puszta akkori birtokosai, Majtényi György és Perey Zsigmond átengedték földjüket szabad tagul a települő evangélikus híveknek, akik itt egy „jó falut" óhajtottak alapítani. Mindezekből valószínűnek látszik, hogy az evangélikusok ősei tót anyanyelvűek lévén a felső-magyarországi tót megyék egyikéből, melyet egy másik forrás a Nyitra megyei Csapornak nevez meg, valami okból lakóhelyüket elhagyni kényszerültek, Tab és Csaba pusztát megszállva, Tab községet alapították. „Hogy vallási életüket azonnal megkezdhették, az bizonyos abból, hogy lelkészüket is magukkal hozták. Hogy a gyülekezeti élet, ha nem is mindjárt 1717-ben, de a következő években megkezdődhetett, bizonyítja az is, hogy Szeniczey Bárány György esperes 1717 és 1742 között három lelkészt nevez meg Tabon: Velics Pétert, Tomtsányi Györgyöt és Massznitzius Jánost" - írja Gyarmathy Ferenc evangélikus lelkész, aki 1910-től volt lelkész Tabon. Ezek a feljegyzések megegyeznek a Veszprémi Püspöki Levéltár adataival is, miszerint Tab lakosainak többsége ebben az időben lutheránus volt.
A XVIII. század elején egyébként csak annyit tudunk a faluról, hogy kik voltak a birtokosai. 1726-ban a Lengyel és Mérey család, 1733-ban a Lengyel család, 1 767-ben báró Révay Sándorné, Nyitrai Sándor özvegye, Boronyay Imre özvegye, báró Majtényi János, Gussits Imre, Mérey István, Antal és Lajos, Spissich Sándor özvegye, s Szulyovszky András és Gáspár voltak a földesurai. - Továbbá ismeretes, hogy a katolikus plébánia újjászervezése csak ebben az időben kezdődik. Tab is azok közé a helységek közé tartozik az 1 732-35. évi összeírások szerint, melyet szomszédos plébános, főként ferences gondoz. Acsády Ádám veszprémi püspök 32 plébánia szervezését hozza javaslatba: így az igali kerületben hatot, amelyek közt Tab is szerepel. A somogyi esperesség 22 parókiájához 52 filia tartozott. Templom pedig alig akadt, csak romok. Kapolyon a falutól negyedórányira egy templomrom nézegette a határba menőket. Zalán, Tabon s Miklósiban is csak romjai maradtak meg a hajdani egyházaknak.
Tab régi, nagy kőtemploma szentéllyel és sekrestyével a falu felett, a házak kertjénél kis dombon állott. 1721-ben elhanyagolt, rossz állapotban van. Alapítója és titulusa ekkor ismeretlen és azt sem tudják már, hogy hajdan ki volt a templom használatában és birtokában. Körül közös temető kerítés és kereszt nélkül. Ez a feljegyzés csak az ősi katolikus templomra vonatkozhat, hiszen az evangélikus oratórium csak 1 736-ban épült, előtte pedig egyszerű lakóházban gyűltek össze vallásgyakorlatra. Romjaiból restauráItatni kezdte Mérey M. Terézia 1743-ban. Ez a munka folytatódott a már említett plébánia újjászervezés idején, 1745-ben. Felhúzott falait részben fazsindellyel fedette be és ezt a részét P. Dominkovics Béla andocsi ferences házfőnök áldotta meg. A templom búcsúját ettől Úrnap nyolcadában tartották. A teljes helyreállítás 1756-ban fejeződött be. Tehát a tabi plébánia újjászervezése Padányi Bíró Márton püspökségének idejére esik 1746-ban. 1762-ben épült az izraelita imaház, mely a vármegye legrégebbi imaházainak egyike.
A református egyháznak viszont a megszűnése esik erre az időre Tabon. Adataink vannak arra vonatkozólag, hogy református prédikátor a török után, 1 732 óta van ismét. Viszont egy másik adat szerint: „Somogyban 1745-ben 16 ág. h. ev. és református lelkész, - köztük a tabi református lelkész is - önként átadta Marcaliban oratóriuma kulcsait". Hogy mi az igazság, nehéz eldönteni. Kétségtelen, hogy 1747-ben somogyi helység emelt panaszt az udvarnál: „Az evangélikusok és reformátusok vallásgyakorlatát zavarják és szabad vallásgyakorlatuk visszaállítását kérik". A vármegye vezetői ellen panaszkodnak, mert elvették az 1745-46. évben templomukat és mindjárt miséztek is benne. A Helytartótanács ezzel szemben megállapítja, hogy a 44-ből sok helységben nincs alap a vallásgyakorlatra, mert csak a legújabb időben kezdődött. 28 helységben - mint Tabon is részben azért nem kapták vissza a vallásgyakorlatot, mert királyi rendelet ellen kezdték el, részben pedig azért, mert a bővítések, új építések királyi engedély nélkül történtek.
A XVIII. század második fele és a XIX. század eleje népünk életében a megkapaszkodás, a megmaradás százada, mely a török megszállás alatt elvadult tájat kultúrtájjá változtatja. Egyre inkább megindul a föld birtoklásáért a harc. 1812-re a megye telekállománya 7084-re nőtt. A művelt területek növekedésével a népesség is növekedett. A földmennyiség, ami az úrbérrendezés során jutott egy jobbágycsaládra, - tekintettel a sokféle teherre és az alacsony termésátlagra - nem volt elég a családok életének a fenntartására. A gyermek is nélkülözhetetlen volt a munkában. Így nagy szellemi visszamaradás is jellemzi a megyét. Még nyomdák és könyvkötők sem voltak a megyében az egész század alatt.
Mária Terézia állami kézbe vette a közoktatás ügyét. Elrendeli a különféle statisztikai adatok összeírását. A megye 1770. július 3-i gyűlésén tárgyalta a Helytartótanács 1770. május 21-én kiadott rendelkezését, melynek alapján összeírták: a falvak tanítóit, a tanítók és tanulók vallását, a tantárgyakat, a tanítók jövedelmét és az iskolákkal kapcsolatos javaslatokat és észrevételeket. Az első összeírási adatokat 1771. február 3-án zárták le a megyeszékhelyen. A második összeírást pedig 1774. március 7-én rendelte el a közgyűlés. A harmadik összeírást 1789. november 17-i megyei közgyűlés határozta el.
A három összeírás alkalmával 204 helységben jártak az összeírók. 1770-ben 109 helységben 112 iskolát írtak össze. Hat helységben volt mindössze 2-2 felekezeti iskola. Az összeírt 204 helység közül 29-ben sem iskolát, sem tanítót, sem növendéket nem találtak egyetlen alkalommal sem az összeírók. Ezek közt szerepel a szomszédos Megyer is.
Az összeírásban Tabra vonatkozólag a következő adatok szerepelnek: Tanító 1770-ben Kelemen Ferenc, 1773-ban Böröcz Mátyás, aki 11 éve tanít, vallásuk római katolikus. A tanulók száma nincs jelezve, ill. nem ismeretes. Tantárgyak: írás, olvasás, hittan. 1760-tól van iskola. Télen 10 gyerek jár iskolába, nyáron senki sem. Úgy látszik, az 1789-es összeírásból kimaradt Tab, mert említés nincs róla, pedig ekkor már az evangélikus iskola is létezett. Adatunk van ugyanis arról, hogy báró Galisch 1781-ben ezer forintot ad az evangélikus templomra és iskolára.
Nevezetes esemény Tab történetében, hogy a római katolikus templom, mely műemlék, elnyeri mai formáját. Tetőzete eredetileg fazsindelyes, mely 1778-ban közel áll az összeomláshoz. A régi torony templomtető végén fából volt, csúcsán kereszttel. 1798. április 10-én Nagy Ferenc veszprémi kanonok, székesegyházi főesperes engedélyt kapott Bajzáth József veszprémi püspöktől a templom renoválására. Így 1799 és 1800 között két oratóriummal, alattuk kriptával bővítették, a szentélyt és oratóriumokat freskókkal ékesíttette, csonka tornyát magasíttatta, alját faragott kőlapokkal boríttatta és szép egyházi felszereléssel látta el. A templom falfestményeit Dorfmeister István készítette. A szentély mennyezetképei: Ecclesia, Izsák feláldozása, Melkizedek áldozata, kitett kenyerek asztala, mannahullás, húsvéti bárányvacsora, frigyszekrény, Mózes vizet fakaszt, az oltár felett pedig lebegő angyalok. A szemközti falon két oldalt egy-egy püspök képe, a sekrestye ajtó felett Keresztelő Szent János képe. A jón oszlopos főoltárt, a copf stílű mellékoltárokat és szószéket szintén Nagy Ferenc adományozta. Emlékét őrzi a diadalíven címere és az 1799-es kronosztikon. Az elkészült templomot Kapitár János helybeli plébános áldotta meg 1 800-ban Krisztus Teste tiszteletére.
1810-ben földrengés vonult végig a megye területén. Tíz templomon okozott nagyobb rongálást, pl. Törökkoppány és Igal. Ezután erősítették meg a tabi és torvaji templomok boltozatait biztonsági okokból merevítő vasakkal.
A lakosság a művelésre alkalmas területek alacsony terméshozama miatt csak földművelésből megélni nem tudott. Ezért volt szükség a járulékos jövedelmi forrásokra. Először a peremterületek népesültek be. A terjeszkedés innen indult a centrális részek felé. Általában irtásterületekként jöttek létre a falvak az 1728-as összeírás szerint. Az erdős, mocsaras területekkel kapcsolatban előre törtek az erdővel kapcsolatos foglalkozási ágak: hamuzsírkészítés, szénégetés, téglaégetés, salétromkészítés. T. Mérey Klára egy utazó feljegyzését idézi, hogy „Somogy megye északi részén Tihanyból szerzik be a tavon (Balaton) át a mészkövet és megyénkben égetik ki mészégetőkben". E foglalkozási ágakkal kapcsolatban az 1852-es Croquis térkép jelez dűlőneveket és helyneveket a megyében. Nem tekinthető jelentős erdei mellékfoglalkozásnak a salétromkészítés, de valószínűleg Tabon is megvolt, mert az említett térkép Tabon is jelez egy Salétrom-dűlőt, mely a későbbi Szúnyogpuszta helyén lehetett.
A lakosság életével kapcsolatban csak kevés adat áll rendelkezésünkre, ami van, az is inkább a vallási élettel kapcsolatos. Sok plébános nem tett kifogást hívei ellen, bár különösebb dicséretet sem pazarolt rájuk. Tab plébánosa azonban melegen dicséri hívei buzgóságát, engedelmességét és vallási ismereteit.
Nemcsak a parasztok házai, hanem a török utáni első iskolák és templomok is többnyire fából készültek. A XVIII. századi erdőséges megyében az építkezéshez szükséges fa a legtöbb helyen rendelkezésre állt a parasztságnak. Még a múlt század végén is azt írhatta Baksay Sándor Apáti Kis Sámuel után a megyéről, hogy „az egész területnek majdnem egyharmadát erdők borítják. Ma is példabeszédként járja, hogy nem az erdők vannak Somogyban, hanem Somogy van az erdőben". A fából és vályogból épült szalmafedél alatti iskolák a nép szegénységét tükrözték. Rossz, alkalmatlan iskolaépületek voltak még a XVIII. század második felében is. 1870-ben még 20 községben nem volt iskola a megye területén. A meglévő 324 közül is 155 jó, 90 közepes, 38 pedig kimondottan rossz állapotú.
1789-ben a 80 összeírt faluban a tanulók száma 5135 volt. Ebből csak egynegyede, 1244 járt iskolába. A művelődés a paraszti tudatvilágtól távol állt. Felesleges időtöltésnek tartotta, hogy iskolába járjon, hiszen társadalmi emelkedése nem volt biztosítva általa.
Sajnos Tab lakosságának sem lélekszámát, sem foglalkozási megosztottságát nem ismerjük ebben az időben. Legrégebbi, helyben is megtalálható adatokat tartalmazó könyvek a katolikus plébánia anyakönyvei 1746-tól. A plébánia História Domusát (plébániatörténet) is csak 1851-ben kezdi írni az akkori plébános, Razgha Lajos, aki viszont már 1837. szeptember 14-től mint káplán Tabon volt. Érdemes idézni bevezető sorait: „Amidőn a tabi plébánia történetének leírásához fogék, nem azért, mintha elődeimet hanyagságról vádolni volna szándékom, de kéntelen vagyok megvallani, miszerint felhányva és szorgosan kifürkészve bár a plébánia minden iratait és könyveit, nem találtam csak egy kis iratot sem, melyben valamelyes volna feljegyezve, miből kivenni lehetne ezen plébánia őseredetét, pedig már valószínű a tizennyolcadik század elején létezett". A lélekszámra vonatkozólag itt találtam némi adatot: „Tab és a hozzá tartozó fiókegyházak: Zala, Torvaj, Megyer, Bábony, - falvak - Ugaj, Lulla, Szöllős és Csaba puszták katolikusainak a száma 1921 lelket számlál, kik keverve vannak Ágostai, Helvét vallásúakkal és zsidókkal, eredetükre nézve többnyire tótok, de már jobbára magyarosodtak úgy, hogy az Isten szolgálat csak magyar nyelven gyakoroltatik".
Az 1847-ben kiállított birtokkönyv szerint a gróf Hadik családnak, Spissich Ignácnak, Gotthárd Istvánnak, Gussits Ferencnek, Tallián lmrének és Pálnénak vannak itt birtokai. A község 1847. február 25-én országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat. A későbbi Welsersheimb kastélyban sok értékes tárgy közt volt az az étkészlet is, amelyet Mária Terézia császárnő adományozott gróf Hadik Andrásnak, akitől aztán e családba került.
Az evangélikus iskolában a tanítás nyelve 1860-ig vegyes volt, tót és magyar. Az evangélikus istentisztelet eleinte tisztán tót, 1868-tól minden harmadik vasárnapon tót, 1887-ben évi négy vasárnapra redukálták, 1888-ban pedig nagyobb ellenkezés nélkül teljesen megszűnt a tót nyelv használata.
A jelenlegi plébániaház 1760-ban épült vályogból, melyet Nagy Ferenc kanonok bővített két szobával és ambitussal, valamint alápincéztette az épületet 1800 körül.
A falu nagy része az evangélikus templommal első alkalommal II. József császár idejében égett le. Valószínű ezután tettek a falu lakói fogadalmat egy Szent Flórián szobor felállítására. Tűzvész idején az ő pártfogását szokták a hívő emberek kérni. Erről a szoborról van szó egy 1853-ból való feljegyzésben: Szent Flórián kőszobor a plébániaház táján. Állíttatta Kováts Antal, Somogy vármegye alispánja, tabi bérlő. Megáldására felhatalmazta Kurbély György veszprémi püspök Koler Ignác nágocsi esperes plébánost 1818-ban. (A szobor 1979-ben történt restaurálása után a templomkertben kapott új, méltó helyet.) Nagy Ferenc halálával a szegény cseléd és kisbirtokos lakosságra nehezedik a megélhetés gondja mellett a templom és plébánia fenntartásának terhe is. Razgha Lajos plébános a História Domusban kiemeli Spissich Ignác és felesége Kovács Borbála, Gotthárd Istvánná, valamint gróf Hadik Andrásné, szül. Festetics Borbála és Pereszteghy Jánosné nagybirtokosok áldozatkészségét. A hívek nagylelkűségét pedig azzal illusztrálja, hogy több évben is az aratásért kapott illetményüket a templomra és iskolára fordították.
1819-20-ban választották le a tabi plébániáról a kapolyi plébániát. A tihanyi apátság lett a kegyura. Híveinek száma ugyan csak 134 volt, de élt a faluban 274 református is, akiknek temploma is volt. A tabi plébánia helyzete még Kapoly elcsatolása után sem volt kielégítő, mert maradt 1549 híve, akik között 550 evangélikus és 1082 református élt. Maradt még 6 filiája, mindegyikben volt protestáns templom is. Ebben az időben nem volt ritka, hogy egy leányegyházban nagyobb a hívek száma, mint a máterben. így pl. Tabon a máter 390, filiái: Torvaj 387, Zala 564 lelket számláltak.
1840 június 18-án ismét nagy tűzvész pusztított a faluban. Erről Kiss János evangélikus lelkész feljegyzését ismerjük, aki 1832-től 1843-ig volt Tabon: „1839-ig kereszteltek régi templomban, mely 1840-ben úrnapján, június 18-án égett le, délután 1 órakor". Ezt egészíti ki Szántó Sándor, aki 1848-1910 között volt tabi evangélikus lelkész: „A gyülekezet hajlottabb korú tagjai még emlékeznek e borzasztó szélvész-szította tűzvészre, mely a község lakóházainak nagy részét, az egész Szulyovszky utcát menthetetlenül felemésztette. Nemcsak a templom tetőzete égett le, hanem annak belsejét is felemésztette a bősz elem. Ez volt az evangélikus templom második leégése. A harangok megolvadtak, megmenteni csak az oltárt és orgonát lehetett. A szalmatetős paplak és iskola is a lángoknak lőn prédája úgy, hogy az akkori lelkész, Kiss János csak élete veszélyeztetése árán menthette meg az anyakönyveket." A leégett templom azonban még ebben az évben felépült. A felépítés költségeit Calisch Frigyes báró 1000 forintos adománya és a hívek adományai fedezték. 1840 szeptember 18-án már az új templomban kereszteltek meg egy Simon Mihály nevű kéri újszülöttet.
Az iskolán kívüli művelődés lehetőségei a nép számára a XVIII. században az esküvők, keresztelők és temetések voltak. A tömegkommunikáció fóruma a szószék, műfaja pedig a prédikáció. Ez a művelődési forma nem rabolt el annyi időt a jobbágytól, mint az iskola. Itt érdemes megjegyezni, hogy XIX. század elejéről a tabi plébánia könyvtárában található egy nagyon értékes emlék. 1837 szeptember 14-én jött Tabra káplánnak Razgha Lajos, majd 10 évi káplánsága után ugyanitt 1847-től 1883-ig, haláláig volt Tab plébánosa. Újmisésként jött ide és papságának egész idejét, 46 évét itt élte le. Ő kezdte írni a História Domust és ugyancsak kézírásával maradt ránk egy egész évi prédikációs anyaga. Előszavában ezt írja: „E beszédeimet a kor kívánatához alkalmazva úgy adám elő, amint itt hirtelen leírám, de sajtó alá nem készítés, hanem híveimet vele buzdítani és az üdv útjára vezérelni vala szándékom. Beszédeim rövidek, mert soha nem akartam híveimnek egyszerre többet mondani, mint amit gyenge elméjök képes vala felfogni. Nem mondom, hogy ezekhez semmi szónokokat nem használtam, sőt inkább, mint fürge méh ezeknek minden virágos kertjeikben a hasznos és jó illatú füveket orvosszernek összeszedem, mert czélom nem vala eredeti, hanem hasznos szónoknak lenni. Ez légyen azoknak mondva, kik talán valaha irományomat elolvasásra méltatják: több dicséretet reájok aggatni szerénységem nem enged. - írám téli magányomban 1843 év lefolyta alatt".
A jelenlegi tabi temető néhai Gotthárd István uraság pajtája mögött létesült a Szöllősbe vezető út mentén 1846-ban, Dants József plébános idejében. Pünkösd után 23. vasárnap, november 8-án Odor László karádi plébános, kerületi esperes szentelte fel, a szentbeszédet pedig Razgha Lajos helybeli káplán mondta, mely saját feljegyzése szerint arról szólt, hogy „miért szenteltetnek fel nálunk, katolikusoknál a temetők".
Sok szó esett a tabi katolikus templomról, hiszen történelmünk viharain keresztül ez tanúskodik a falu ősi voltáról. Önkéntelenül vetődik fel sokakban a kérdés, ha egyszer ilyen régi, hol vannak a régi miseruhák, liturgikus eszközök? Mi maradt meg a falakon és dorfmeisteri freskókon kívül? Erre a História Domusból, a plébánia történeti könyvéből kapunk némi felvilágosítást, mely nagyon lehangoló: „1826-ban a templom megraboltaték, a gyönyörű és drága szentségtartó, arany és ezüst paszomántos casulák (miseruhák) eloroztattak."
Az 1849-es szabadságharcnak tabi emlékei is vannak. Március elején Noszlopy Gáspár testvérével, Antallal jelentkezett Kossuthnál a megye felszabadítására. A március 19-én kelt felhatalmazás alapján a kormány nevében népfelkelést szervezhet, népgyűléseket tarthat az ellenség kiűzésére. Április utolsó napjaiban érkezett Somogyba a forradalmárokból álló kis csapatával Noszlopy Gáspár Somogy megye kinevezett kormánybiztosa. A megye határán szétosztotta csapatait és mindenki a lakóhelyén végzett felvilágosító munkát. A császári megszállók egy százada és ötven pandúr kutatott utánuk, de csak két emberét tudták elfogni. Április 25-én Noszlopy Sörnye pusztai birtokán, majd Marcali környékén táborozott. Innen Mesztegnyő, majd Nagybajom felé vette útját kb. ötezer emberével. Bátyja, Noszlopy Antal pedig a Balaton partján szólította fegyverbe a népet. Kb. 15 ezer embert indított Kaposvár felé. A császáriak elmenekültek Kadarkút és Lad felé. Ekkor szabadult fel Kaposvár. 1849 májusának első napja Kaposvár örömünnepe volt. A Cseri erdőben népgyűlést tartottak, majd Noszlopy megkezdi az ütőképes megyei hadsereg szervezését.
1849 őszén már veszélyben volt a kivívott szabadság. Európa zsarnokai összefogtak Magyarország ellen. Haynau mélyen bent járt az országban százhúszezer főnyi seregével, az orosz cár kétszázezer embere pedig kelet felől támadta hátba Kossuthot. A somogyi bárók és grófok mégis rettegtek. Félnek a jabai erdőben táborozó, újabb katonákat toborzó, visszavonuló Noszlopy seregétől. A hársaspusztai, niklai, kovácsi, táskái, lengyeltóti és tabi uraságok kibérelik a balatoni „Kisfaludy" gőzöst, hogy azon meneküljenek Füredre.
Hársaspusztán gyülekeznek, hogy együtt induljanak a hajóhoz. Utolsóként érkezik meg Welsersheib grófék kocsija Tabról. Ők jöttek a legmesszebbről, s ők hozták a legrosszabb híreket. Még a falu végére sem értek, mikor Noszlopy huszárjai már bent jártak Tabon, a faluban. A fellobogózott házak előtt már kint állt a nép és várta a honvédeket. Egy-két huszár tréfából még meg is kergette a menekülő hintót, míg a parancs vissza nem szólította őket. Megérkezve Hársaspusztára, még egy utolsó búcsúvacsorát tartottak. Bécsi divat szerinti öltözetben német szó és idegen zene hangjai szálltak, ki a kerítésen túl, a fekete éjszakába borult somogyi erdők felé. Ezen az éjszakán Zamárdi felett a jabai erdőben nem német gavottot játszottak finom hangú klavíron; pár szál hegedű hangja szállt csak a hatalmas fák között, s pásztorfurulyák kísérték a szép magyar nótát. A szomszédos jabapusztai erdőben száll a dal a tábortűz mellett:
Így jött az öreg tabi Molnár Lajos bácsi is, aki a legszebb pásztorbotokat, tükrösöket faragta egész Somogy megyében. Most is a magafaragta furulyáját fújja a tábortűz mellett. Avult fegyverek, régi puskák és kardok, de lángoló szívek. Ez volt Noszlopy Gáspár serege. Mikor a jabai pusztán táboroztak lehettek már vagy háromezren. Innen vonultak Zamárdiba, ahol a grófok által kibérelt „Kisfaludy" gőzösön és megszámlálhatatlan bárkán, dereglyén és csónakon inkább ezt a sereget szállították Füredre. 1849 augusztus 9-én kötöttek ki. Az öreg füredi sétányon ma már csak egy márványtábla mutatja a híres partraszállás helyét.
Befejezésül még egy adalék XIX. század közepéről. Goldmark Ruben, Goldmark Károly (1830-1915) zeneszerző apjának tabi kapcsolatáról, aki Lublinból vándorolt be magyar földre. Itt próbálta meg elvesztett feleségét és elpártolt szerencséjét pótolni. Asszonyt hamar talált a pápai kántor leányának személyében, de a nélkülözés még évtizedekig osztályrésze maradt, csak öreg korában talált támaszra, akkor már hírneves fiában. Goldmark Ruben Magyarországon pályát változtatott, s kereskedőből kántor lett. Így került Keszthelyre, két év múlva Tabra, s végül 1855 körül a Sopron környéki Németkeresztúrra.
| |