| |
A század elején, a 20-as, 30-as években a tabi vásár elképzelhetetlen volt Tóth-Pál József hírversíró nélkül. A szakcsi históriás vásárokban, búcsúkban árulta 10 filléres áron a kétoldalas verses lapokat, melyeknek a címe „Szakcsi és Vidéki Hirek" voltak. Miről is szóltak ezek a költemények? Mivel Tóth-Pál József vándoréletet élt, így a falusi híreket versbe foglalva írta meg az élet szerkesztette személyeket. Rímekbe foglalta a betöréseket, gyilkosságokat, rablásokat, vagy éppen a derűs-borús történeteket. Ezek a hírversek éppen ezért a falusi, egyszerű népréteg között lettek kedvelt olvasmányok. A költő évtizedekig csavargott, vándorolt a tolnai és a somogyi dombok között. Bármennyit keresett, pénze sosem volt. Hogy tudta mégis a lapokat kiadatni? Külön pénzt kapott a verseiben dicsért kereskedőktől, iparosoktól, vagy épp a kocsmárosoktól a dicsért borukért. Bizony a költő a jó bort nem vetette meg, sokszor egy pohárért adott el egy verses lapot. Néha még a hallgatásért is fizettek neki. Ilyen volt, amikor Bedegkéren a bíró fiát egy menyecskénél kapta a menyecske apósa. Tóth-Pál József ezt meg akarta írni, de a bíró sok pénzzel megváltotta a hallgatását. Ezeket a verseket a szakcsi jegyzőség engedélyével a dombóvári MOOSZ-nál, vagy a Bagó-féle nyomdában nyomtatták pár ezres darabszámmal. Kevés ilyen lap maradt meg unikumként, ezért a gyűjteményemben lévőkből állítottam össze egy csokrot, melyek Tabról és a környező községekről szóltak a század elején.
 |
Kiugrott a versem a könyvnyomdába,
Aki ezt olvassa lehet jó világa.
Még Kanadában is sokan ezt olvassák,
Somogyba, Tolnába, hogy mi a friss újság.
Van benne életunt, gyilkosság, rablások,
Hol kerültek kézre a rablóbetyárok.
Szól a telefon, beszél, nem is fütyül,
Minden rablóbetyár hamar kézrekerül.
Tabon is egy bolt ajtóját feltörték,
Aranyórát, aranyláncot elvitték.
Messzelátót, sok üveget elvitték,
Másnap reggel a csendőrök kisérték.
Nem táncolhat minden lány a tikásszal,
Minden rabló hagyjon fel a lopással.
Ha elfogják, a fegyházba elviszik,
A börtönbe palacsintát nem eszik.
A kapoli bika megvadult, a láncát is húzta,
Az udvaron a bikást hanyatt taszította.
Bikaetetőt öklelte, tiporta,
Az udvar közepén, segítség kátozta.
Szaladt a korcsmáros forgópisztolyával,
Hogy most végezni fog a veszett bikával.
A forgópisztoly fejének sütötte,
A nagy erős bika semmibe se vette.
Futkosott az utcán, kapukat belökte,
Református pap az ablakából egyre agyonlőtte.
Orvos megvizsgálta, nem veszett a bika,
Ezért ki lett mérve szüretre a húsa.
Tabi agglegény a halálba futott,
Pálinka füzdébe sok pálinkát ivott.
Száját eltátotta, hanyatt vágta magát,
Nem is hallotta meg az anyja sírását.
Hallottad-e a kárai újságot,
Hogy egy asszony az ágy alá bemászott.
Össze húzta lábát a nagy farával,
Mit beszél az új menye a fiával.
Az ágy alatt nagy tüsszögést hallottak,
Az új házasok mindjárt lámpát gyújtottak.
Az új menyecske az istállóból kiszaladt,
Boszorkány vagy kísértet az ágy alatt.
Vasvillával megszurkálták,
Az ágy alól kirángatták.
Rajta volt egy ember dolmány,
Jól kikapott a boszorkány.
Ne féljetek menyecskék és lányok,
El vannak már fogva a vén boszorkányok.
Az ágy alatt nem tüsszögnek,
Gellért-hegyen meggörbültek.
Tab felett a csókák de nagyon csevegtek,
A nagy kaszinóba az urak verekedtek.
A csendőr főhadnagy kihúzta a kardját,
Kántortanítóra ráadta a krizmát.
Egy nyakas ügyvéd a kardját elkapta,
A kardnak az éle az ujját elfogta.
A forró teából sokat felöntöttek,
A pesti törvényen rögtön kibékültek.
Kányai főjegyző nagy fát tett a tűzre,
Jól összepofozta a szép felesége.
Mert nem tartotta be a törvény parancsát,
Ezért elvesztette a szép hivatalát.
Elégett a tabi téglakemence,
Sok munkásnak bennégett a cipője.
Lángdarabok a levegőbe repültek,
Sok patkánynak a szemei kisültek.
Egy gavallér akkor evett pecsenyét,
A nagy tűztől meg sem ijedt, s nem is félt.
Nem messze van a hirös város, Kecskemét,
Vörösborral öntözte a pecsenyét.
Három nap is oltották a tüzet,
A menyecskék hordták rája a vizet.
Könyvvezető ijedtében elfutott,
Harmadnapra a gyászsírba lejutott.
A kaposi tűzoltók mind értesítve lettek,
Ha szükség lesz rájuk, vonat viszi őket.
Jó fujt a forgószél, házak nem gyulladtak,
A hosszú kémények emléknek maradtak.
Bedeg község betemette a kutját,
Két kis testvér benne lelte halálát .
Hárman a kúthoz elmentek,
Kis békáknak örvendeztek.
Egy két éves hozzá csapott,
A nagy vízbe belebukott.
A nagy víz meg fölvetette,
A kis testvérbátjj behajolt érte.
Az is a mély vízbe esett,
Fejtetőre fenékre ment.
Kivették halva a két testvéreket,
A bánatos anya elsiratta őket.
Tabon egy ember az istállót nagyobbította,
A régi közfalat büszkén vagdalgatta,
Ráesett egy darab és agyoncsapta,
Hogy jöjjön segítség, nem is kátozhatta.
Egy kányai kisbíró nagyon becsapódott,
Mert egy jómódú háznál lúgkövet ivott.
A kisbíró gyomrát szaggatta és tépte,
A kányai orvos hamar utolérte.
A széles csapáson pipitér virágzik,
Tengődi asszony férjhez kívánkozik.
A slingelt bugyira még rá sem füttyentett,
A frissen csapolt sörből gyorsan eregetett.
Egy menyasszony jött a vőlegényével,
Tele volt a cekker boros üvegekkel.
A menyasszony lába megakadt a tökhindába, a cekkerre esett,
A két borosüveg összetöredezett.
A vőlegény levette lábáról a tökhindát,
A csinos menyasszony fájdítja a lábát.
A nagy zuppanásra a nyúl is felugrott,
Még a vőlegény is nagyot mosolygott.
Hegypásztor kezében de rozsdás a fokos,
Egy csinos menyecskét fel lökött a kos.
Felekart kelni, még egyszer fellökte,
Komaasszonyával beszélt, rögtön felemelte.
Egy gavallér úr akart venni a költőnek egy szamarat,
Arról árulgassa a friss újságokat.
Ha a költő felülne a szamár hátára,
Minden diákgyerek kísérné az utcába.
Nem illik a költő a szamár hátára,
Menyecske és leány bugyit húzzon magára.
A nagy hidegségben, hogy fel ne hűljenek,
Inkább a költőnek jó bort öntözzenek.
Összeállította: BÓNA KÁROLY
| |