Gondolatok a szeretetről

„A szeretet nem parancsol viszonzást,

sem   kufárkodást, sem haszonlesést,

a holnap oxigénje" (Szakonyi Károly)

A szeretet fogalma

Szemantikai szempontból bizonytalan a „szeretet" szó jelentése. A nyelvek nagy része nem tesz különbséget a szeretet és a szerelem között (love, Liebe, amor, amour, amore, Ljubov). A mindennapi szóhasználatban és az életben nehéz különbséget tenni a két szó értelmezésében. Olyan erős intenzitású lehet a szeretet, hogy szerelemnek is felfogható („szerelmetes fiam"). A szerelem szóban pedig benne foglaltatnak a szeretet ismérvei is: a gyengédség, az önzetlen kapcsolat, a féltés, a figyelmesség, a gyengédség. Szeretet és szerelem szó eltérő jellegét bizonyítja, hogy a szeretet igei alakkal is rendelkezik, a szerelem értelmezésében viszont körülírással fejezhető ki cselekvés (szerelembe keveredni, szerelembe esni, szerelmesnek lenni.) A magyar értelmező szótár szerint a szeretet gyengédségben, önzetlenségben, jóakaratban kifejezésre jutó érzelem, mely kedvelést, örömet jelent a szeretetet átélők számára. A megnyerő, a rokonszenves, a kedves embert szeretetreméltónak nevezzük. Szeretetet érezhetünk a szülők, a testvérek, a barát, a haza iránt. Szeretetlen az az ember, aki nem tanúsít senki iránt szeretetet, vagy akit nem szeretnek. A szerelem vágyat, odaadást, nemi vonzalmat, érzelmet, szenvedélyt jelent.

Pszichológiai értelmezésben - Buda Béla megfogalmazásában „...a szeretet kellemes, pozitív viszonyulás a másik emberhez, amely annak egész személyiségére irányul, és arra késztet, hogy a másikra kitüntetett módon figyeljünk. A céleszme a szeretetben a közelség és az érzelmi kölcsönösség. A szeretet énünkből fakad, énünk ellenőrzése alatt áll. Arra irányul, ami velünk azonos, tegyen az személy vagy tárgy, esetleg elvont jelenség, vagy szimbólum. Amit és akit szeretünk, énünkbe próbáljuk bevonni és ugyanakkor énünket akarjuk kiterjeszteni rá." Kölcsönhatások rendszere a szeretet, általa értéket kapunk és adunk, s kapcsolatokat építünk ki. A szeretet fogalmában benne foglaltatik: személyes kötődés valakikhez, tárgyakhoz, hazához, közösségekhez; megtalálható benne az érzelem, az érdeklődés, a vágy, a törekvés, a beállítódás, a késztetés, az élmény, a vonzódás; e fogalomba beletartozik az elnézés, a liberális engedékenység, a személyes ügyek iránti elkötelezettség. Minden túlzott engedékenység a szeretetet visszájára fordítja, s kiváltja az önzést, az élősködést, az érzelmi egyoldalúságot, a gátlástalan szabadosságot. M. Scott Peck a szeretet a teleológia nézőpontjából így határozza meg: „A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében". E meghatározásból következik, hogy a szeretet nevelés és önnevelés. Önmagunk fejlesztése - az önfejlesztés - saját megbecsülésünkből, céljaink tisztaságából és realitásából indul ki. Ha saját énünket kiépítettük hozzá foghatunk mások - a gyerekek és ifjak - neveléséhez. Ha már megfelelő ismerettel, képességgel, készséggel - a tanítani és nevelni tudás módszereivel; fegyelmezettséggel, türelemmel, pragmatikus tevékenységgel, erkölccsel, az emberi méltóság tiszteletével - rendelkezik a szülő és a leendő óvónő, tanító, tanár, hozzáfoghat a cél megvalósításához. Új elvek megvalósítására szeretettel felvértezett személyek képesek, ezek felsorolásszerűen a következők: parlamenti rendszer és szabad választás, önkormányzati közigazgatás, jogállamiság, emberi (benne a gyermeki) jogok biztosítása; pluralisztikus társadalom; alternativítás a gondolkodásban, érzelmekben, cselekedetekben, gyakorlati megoldásokban; demokrácia, teljesítményelv, piacrendszer. Nevelési oktatási elv, hogy a szülői ház együttműködve az iskolával mozdítsa elő a gyerekek és ifjak önmegvalósítását, melynek mércéje a teljesítmény. A célban kifejezésre jut az oktatás-nevelés folyamatában megvalósuló szeretet. A valódi szeretet célja elsősorban a lelki fejlődés kibontakoztatása.

Szociálpszichológiai aspektusból vizsgálva: a szeretet kapcsolatok rendszere, mely kifejezésre jut a kommunikációban, az empátiában, a magatartásban, és a viselkedésben. Joseph P. Forgás erről a következőket írja: „Életünk folyamán mások társaságában igen nagy számban alakítunk ki kapcsolatokat, melyek időtartama és intezitása változatos. Amikor társainkkal interakciót folytatunk, viselkedésünk általában kifejezi a vonzalom és az intimitás bizonyos szintjét". A kapcsolatok más-más fejlődési szakaszba juthatnak. Az egyoldalú részvétel szakaszában az elképzelés és az érdeklődés, a minimális érintkezés kap szerepet. Az egyik személy észreveszi a másikat, anélkül, hogy mélyebb interakció alakulna ki közöttük. Felszínes az érintkezés stádiuma, ha az emberek szigorúan előírt szerepeiknek megfelelően viselkednek. A kapcsolattípusban fontossá válik a jó megjelenés, a személyes vonzerő. A kölcsönösség szakaszának eléréséhez szükség van az önfeltárásra, az értékek hasonlóságára, a partner megértésére, érzelmi, kognitív és viselkedési kölcsönösségre, egymás jellemvonásainak méltányolására. Legértékesebb kapcsolatformák: a partner iránti pozitív attitűd, a szeretet, a szerelem, a tisztelet, a megbecsülés. „A szeretet kapcsolatain át némileg beépülünk egymásba - írja Buda Béla -, átadunk magunkból és átveszünk másokból részeket: értékeket, beállítódásokat, késztetéseket. Jelzéseket adunk és veszünk, amelyekkel korrigáljuk egymást."

Alapvető különbség mutatható ki a szeretet és a szerelem között. A szerelem két fontos jellemzője a szexualitás és az erotika. Megjegyzendő: a szerelem nemcsak érzéki fellángolás, s nem csupán ábrándos illúzió és irreális vágyakozás, több a baráti érzésnél és a szolidáris szeretetnél is. Az igazi szerelem egyenrangúságra, a másik tiszteletére és megbecsülésére épül, ez adja meg a kapcsolat erkölcsi értékét. Az igazi szerelmesek felelősséget éreznek egymás iránt, s kapcsolatukat a hűség óvja meg és tartja fenn (elkötelezettség, megbízhatóság, őszinteség, szexuális hűség, az utódok felnevelése). Miksa Lajos írja: „Az érett szerelem sem »egyenletesen melengető érzelem. Változásai vannak. A szerelem megóvása, a kapcsolat állandósítása érzelmi és erkölcsi kultúráltságot igényel. A szerelmi érettség része, egyben meghatározója a személyiség általános fejlettségének." Átmeneti érzés a szerelem, mert ha hosszú ideig tart, alábbhagy a hevülés, de nem szűnik meg a szeretet érzése. A korábbi szexuális vágyak átalakulnak maradandó szeretetté.

Pedagógiai szempontból a szeretet - Mészáros István megfogalmazásában - „erő és dinamika; értékes tevékenységre, munkálkodásra, alkotásra, teremtésre serkentő belső tűz; szűkebb-tágabb világunkat emberivé formálni képes hatalmas energiabázis..."

A szeretet élő gyakorlata ellene van minden gyűlöletnek, mások lenézésének, diszkriminálásának, erőszaknak, elnyomásnak, háborúnak - egyének, társadalmi osztályok és rétegek, fajok, vallások, népek, országok között. Néhányan - elméleti és gyakorló pedagógusok egyaránt - mellőzik a szeretetet, elutasítják a szeretet pedagógiáját. A szeretet nem passzív tudomásulvétele más emberek érzelmi óhajának és romantikus „elomlásának", hanem „tudatos, felelős és tevékeny szolidaritás mások iránt". A szeretet késztetést, emberek felé fordulást is jelent, s a pedagógiában érvényre juttatja a jóindulatot, eltűri a tőle eltérő felfogású emberek álláspontját, értékes célok érdekében segíti a társulásokat támogatja a szűkebb (szülőföld) és a tágabb (regionális haza és az ország) - a haza szeretetét. Támogatja és továbbítja az evangéliumi szeretet üzenetét (vallásos nevelés) és az alulról induló szerveződéseket. A pedagógia folyamatában megvalósul a nevelő és a nevelt közötti érzelmi viszony, melyben helyet kap az önzetlenség, a gyerek és ifjú fejlődése feletti öröm, az egymás kedvelésén nyugvó szeretet, megbecsülés, tisztelet, jóakarat. A szeretet fejlesztő ereje kifejezésre jut: a pedagógus igényességében, követelménytámasztásában, a tényleges cselekvés ösztönzésében, a magatartás szeretet által megkívánt normáinak betartásában, a növendékek tetteiben és életvitelében.

A pedagógiai szociálpszichológia új megvilágításba helyezi a szeretet tartalmát és létrehozásának módjait. A kapcsolat, az érzelmi viszonyulások, a tettek, a társasági együttlétek szeretet jegyében történő szervezését pedagógiai koncepciókra, akciókra, taktikákra, módszerekre építik a szülők és a pedagógusok. Eltérő nevelésfilozófiáktól függően plurális megoldási mód és technikák segítik elő a szeretet térhódítását a gyerekek és ifjak gondolkodásában, viselkedésében és magatartásában. A szülők és a pedagógusok jól tudják, hogy a szeretet önmagában is öröm. A szülők többségének azért van gyereke, mert gyereket akartak, s örömet jelent számukra a gyerek. Szeretik leányaikat és fiaikat, azt akarják, hogy okosak, becsületesek, erkölcsösek, erősek és egészségesek legyenek. Szeretetük magába foglalja változás-változtatás szándékát és tényleges megvalósítását. A szeretet pedagógiája kiteljesedésre, fejlesztésre törekszik. A szülők és tanárok szeretete a változásokban akkor érvényesül, ha maguk is képessé válnak a metamorfózisra. Különösen társadalmi rendszerváltáskor fontos a nevelőtényezők átalakulása. E kérdésről M. Scott Peck így ír: „S mint a szeretet más példáiban, ebben az esetben is helytelen lenne a szükséges szenvedés elviselését valamiféle mártíromságnak vagy önfeláldozásnak tekinteni, mert a szülő legalább annyit nyerhet, mint a gyerek. Azok a szülők, akik nem hajlandók gyermekeikkel együtt fejlődni, mind gyermekeik, mind a világ messze maga mögött hagyja őket".

Tanár-tanuló kapcsolatának és eredményes együttműködésének egyik jelentős paramétere a szeretet. Minden leendő pedagógus - a családban, a kortársi csoportokban, az iskola, a szülőföld és az ország által biztosított élmények hatására; könyvek, tömegkommunikáció közvetítésével - szeretettel töltődhet fel. S akinek ez nem adatik meg? Elesik az interakciók melengető hatásrendszerétől, a személyiségfejlesztés szeretet általi lehetőségeitől. A szeretet ösztönzőrendszerében a gyerek és ifjú iránti érdeklődés, kapcsolatteremtési vágy, jóindulatú és jó szándékú beállítódás, a neveltek mélyebb megismerésére törekvés, a tanulókban rejlő értékek felismerése és elismerése, eredményes fejlesztése, a személyes kötődések kiszélesítése elvezethet a bizalom megteremtéséig. Kardos Lídia írja: „A szeretet biztonságot adó közeg, amelyben tanár és diák egyaránt jól érzi magát. Visszaélni nem lehet vele. Megteremteni és megtartani nagy pedagógiai feladat, felkészültséget, tapasztalatot, kölcsönös bizalmat igényel."

Kihívást jelent a pedagógusképzés minőségi megújításában a szeretetre nevelésre való felkészítés. Különleges empátiára van szükség, hogy tapintattal, különleges érzékenységgel közeledjen a leendő pedagógus a munkanélküliek gyerekeihez, a nemzetiségi tanulókhoz, a magányossá vált tanítványaihoz. Fontos, hogy képes legyen elutasítani az előítéletes megkülönböztetéseket (az antiszemitizmust, a bűnbakkeresést, a gyűlölködést, az idegengyűlöletet) a protekcionizmust, a hatalom túlzott beavatkozását pedagógiai kérdésekbe, a gyermeki jogok megsértését, a tehetségek visszaszorítását, a tanulmányaikban elmaradott tanulók mellőzését. A szeretetre épülő nevelésre nem jellemző az elkényeztetés és a túlzott gondoskodás, a pedagógusjelölteknek el kell sajátítaniuk a türelmes közreműködést, hogy növendékeik függetlenné és önállóvá váljanak. Nem mond ellent e feladatnak, hogy nem „angyali türelemre" kell nevelni a tanító- és tanárjelölteket - s később a növendékeiket -, hanem, hogy toleranciával tudják kezelni elégedetlenségeiket, indulataikat le tudják győzni, összeütközéseiket és konfliktusaikat kultúráltan meg tudják oldani. A szeretet nem zárja ki a bírálatot, aki szereti a másikat nehezebben szánja rá magát véleménye elmondására, nem akar „magasabbrendű lenni" annál, akit kritizál. Pedagóguspályára készülő fiatalok között a fejlődésben magas szintre jutott diák és lemaradott társa között is - nagy különbség lehet. Ez jogosítja fel őket a bírálatra. A pedagógust életkora, felkészültsége, tudása, tapasztalata, tudatossága, tanulók iránti szeretete, felelősségérzete késztetheti növendékei iránti kritikára. A szeretet azonban kizárja a bírálatból a sértést, a rágalmazást, a dölyfös hatalmaskodást, az elítélést. Előrelépést jelent ha a leendő pedagógusok azt is tárgyilagosan mérlegelik, hogy kritikájuk igaz-e, s belátják ha tanítványaiknak van igazuk. Megbecsülés, tisztelet jut kifejezésre, ha a tanulók tudnak vitatkozni.

A keresztényi szeretet

„Ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok... A szeretet soha el nem fogy". (Pál apostol)

„Isten szeretete és az ember szeretete szorosan egybetartozik, olvashatjuk A szeretet breviáriuma című könyv bevezetőjében. Isten nélkül az emberszeretet vajmi bágyadt és törékeny: többnyire csak szép szó és elmélet marad; viszont emberszeretet nélkül az Isten iránti szeretet hazug szó és képmutatás, amely szükségszerűen önmaga ellen fordul, értelmetlenné, sőt rombolóvá nyomorodik. A kettő tehát szorosan és szervesen összetartozik." Az emberi lét értelme, hogy szeresse az igazat, a szépet, a jót, a tökéletest. A keresztény ember ismeri és használja „a szeretet nyelvét". Ez a nyelv felette áll a világnak, mindenkihez szól, s mindenki megérti, aki képes a szeretetre. Nem szükséges a szeretet átéléséhez és megértéséhez széleskörű tudás, alapvető feltétele a lelki fogékonyság és a lelki hozzájárulás. Bármikor - a történelem bármely korszakában - hangzottak el a szeretet igéi, értékei akkor valósultak meg, amikor az emberek akarták és átélték a szavak értelmét. A szeretet a keresztény híveket felszólítja, hogy embertársaikhoz való viszonyukban juttassák érvényre a vallás erkölcsi követeléseit. Befogadás és kisugárzás a szeretet, s jóakarat, „amely minden ember lelkében ott parázslik, csak éppen nem mindenkiben világító és melegítő... - ezért van olyan kevés világosság és olyan kevés melegség és olyan kevés békesség a földön".

A szeretet - a keresztény tanítások szerint - szétárad az emberekben, „nyelve" soha nem némul el. Eredményei a mindennapi életben - a humanizmusban, a békevágyban, a szolidaritásban, a részvétben, a cselekvésben, az életmódban és életformában, az érzelmekben, a gyengédségben, mindent magához ölelő egyetemességben - jelen vannak.

A ma embere a büntető Isten helyébe a szeretet istenét helyezi. A keresztény vallások újszövetségi kinyilatkoztatásában a szerető Atya feloldja az ember ősi félelmeit. A félelem gátlásossá teszi az embert, s megakadályozza a belső szabadság érvényre jutását. A szeretet kizárja a félelmet (büntetésnek tartja), s megteremti az igazságos és irgalmas életet. Boda László szerint a szeretet alapvető érték, életcél. Minden ember vágyik a szeretetre, értékeket akar nyújtani egy-egy személy, csoport, az egész ország, vagy az emberiség számára. „A személyes szeretet autonómmá teszi az embert..., mert aki eljutott a krisztusi szeretetben való életig, az tökéletesen belsővé tette, interiorizálta az erkölcsi törvényt, s ezzel a keresztény autonómiát valósította meg. Ez azonban nem statikus valami, hanem az etikai fejlődés gyümölcse azoknál, akik a nagykorúság folyamatában erre a szintre eljutottak." Az autonómia keresztény értelme a szeretet, s aki szeretetben él személyében hozzájut a legnagyobb értékhez (jutalomhoz), s elérkezik a nagykorúság állapotába. A szeretet a mindennapi kapcsolatokban valósul meg. Jézus Krisztus a legfőbb törvénynek a szeretetet jelölte meg, mely magába foglalja az Isten iránti feltétlen és a cselekvő felebaráti szeretetet. A szeretet parancsolata szerint az ember tökéletesedésének feltétele a Megváltó példája. A hívő keresztény nem a maga javát, hanem a felebaráti boldogulását akarja elősegíteni. Az evangéliumi törvény a hívő keresztény embert minden helyzetben segíti. A szeretet mély érzelmet, meleg atmoszférát biztosít mindenki számára. A lelkiismeret a személyiség készenlétét és kontrollját alakítja ki a cselekvésben, megköveteli az erkölcsi elvek, törvények, normák, szabályok megismerését, s kialakítja a keresztényi okosságot. A lelkiismeret olyan lelki iránytű, melynek működése létrehozza a szolidaritást és az irgalmas cselekedeteket. Pál apostol írja: „Mint Isten kedves gyermekei legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket... A szeretet jó, tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal".

Boldogság és öröm a szeretet. Az ember kimondott vagy rejtett cél, ideál irányába törekszik, a keresztény ember Isten megtalálásában találja meg a boldogságot. „Az ember önmagát, mint Isten teremtményét értelmezi, s etikai kijelentéseiben végső soron a tőle kapott szabadságra hivatkozik. A boldogság nem valamiféle passzív keresés, hanem inkább alkotó munka eredménye, amelyben a hívő ember az önmagát közlő Istenre ismer." A boldogságban az ember számára fontos tény kiemelkedik a többi közül, s egyensúly keletkezik általa. Ez megelégedettséggel, örömmel párosul. A pillanatnyi vagy huzamosabb boldogság beteljesülést eredményez, létrehozza a személyiség belső békéjét és harmóniáját: Szeretet és öröm a mindennapok során szorosan összefonódnak. Az öröm összeköti az embereket; egymáshoz közelíti azokat, akik együttesen élik át a szeretet élményeit: Az öröm kizárja az elkülönülést: azonos érzelmi hullámhosszra hangolja az embereket. Az örömben részesülők örömforrásából (tárgy, állat, haza, élőlény, esemény etikai szilárdság, teljesítmény, természet) siker következik be, melynek megjelenési formái: felfokozott érzelmi állapot, feszülő életerő, bizakodás és derű, mosoly és nevetés, aktivitás, fokozódó cselekvőkészség, további tervek, az örömforrás után felfokozott érdeklődés, vágy, hogy az öröm megismétlődjék.

Ma már egyértelművé vált, hogy a felekezeti oktatási nevelési intézmények az elmúlt negyven évben - a korlátozások ellenére - sokat tettek a szeretetre nevelés érdekében. A vallásosan nevelt tanulók érzékenyek társaik szociális problémái iránt, segítőkészek, tisztelettudók, udvariasak, jól neveltek. A felekezeti iskolában nevelkedő gyerekek és ifjak alapos ismeret birtokosai, erős jelleműek, a hit többletével rendelkeznek. Magyarországon megkezdődött a nevelési-oktatási metamorfózis, megnövekedett a felekezeti iskolák száma. „A keresztény gondolkodásmód kialakításához keresztény oktatásra van szükség - írja Merkl Hilda. Az oktatás egész rendszere forrong. A szabadság vajúdások közepette születik." A szeretet is nehezen akar meggyökeresedni az oktató-nevelő intézményekben. Mészáros István írja: „ma is elutasítják a szeretetet mint pedagógiai fogalmat, azt állítva, hogy gyengévé teszi az embert, tehetetlenné a társadalmat."

Magyarországon sokféle érdeket kell az iskoláknak kielégíteniük. A szeretet igényként fogalmazódik meg a különböző felekezethez tartozó emberi részéről, kezdeményezéseikre szerveződnek a felekezeti iskolák. Ha az adott iskola a minőségi nevelés többletét - esetünkben a vallásos nevelést- képes biztosítani a különböző hitéletet élő szülők számára, a felekezeti iskolákban a gyereklétszám növekszik. Ha a nevelési-oktatási intézmény nem teljesíti a szülők igényeit, egyre kevesebb tanulója lesz. Az iskolák is a piacgazdaság részeseivé válnak, s a szülők és a tanulók „iskolaválasztás" révén végzik el a szelektálást. A számukra alkalmas „jóneveltség" mellett fognak dönteni. A tanulók iskola- és tanárszeretete, a tanítók, tanárok gyermekszeretete jelenünkben és a közlejövőben felértékelődik. Nem általános szeretetet igényelnek a felekezeti iskolák a tanároktól és a tanulóktól, hanem vallásuk által megkövetelt evangéliumi szeretetet. A nevelőknek kell kialakítaniuk a lelki fogékonyságot a szeretet erkölcse iránt. A szeretetre hangolt gyermekek és ifjak készek a karitászra. Környezetükben megkeresik a segítésre szorulókat: magányos öregeket és betegeket, lenézett embereket, szeretet nélkül élő társaikat. A konkrét segítségben nincs kényszer: önkéntes és önként vállalt kizárja a hivalkodást, megköveteli a cselekvő szeretetet. A pedagógusoknak ismerniük kell a szociálpszichológia kapcsolatokra, viselkedésre, magatartásra vonatkozó elméletét és gyakorlatát. A szeretet által olyan élmények teremthetők, amelyek boldoggá teszik a tanulókat. A szeretetre nevelés eredménye: a növendékek nyitottá válnak az örömélményre.

Szeretetlen élet

„Szeressetek, de a szeretetből ne fonjatok kötelet: Tenger legyen, mely két lélek partja között mozog." (Kahlil Gibran).

Történelmi méretekben a szeretetet megsemmisíti, országokat, embercsoportokat, egyéneket választ el egymástól: a gyűlölet, a harag, a bosszú. A gyűlölet fogalom jegyei: tartós harag, agresszivitás, intenzitása idővel erősödik és rögeszmévé válik, ártó szándékú, ellenségkép kialakulásához vezet. Létrejöttének okai: negatív élmény, igazságtalanság, sérelem, bántás, tehetetlenség a támadásokkal szemben, védekezési képtelenség. „Az emberek az ellenfélben ellenséget látnak állapítja meg Bihari Mihály -, az ellenérdekű felek nem kiegyezni akarnak egymással, hanem egymás megsemmisítésére törekszenek. A gyűlölet félelmet kelt. Akit gyűlölnek, félni fog." A gyűlölet megnyilvánulási formái: háború, verekedés, gyanakvás, becsmérlés, támadás, acsarkodás, mocskolódás, lehurrogás, lejáratás, megalázás, a tekintély besározása, megalázás, ócsárlás, féltékenység, irigység, atrocitás. Indulatból fakad a bosszúállás, mely valós, vélt sérelmet torol meg. Önhatalmú visszavágás, kegyetlen és agresszív cselekedet megsemmisíti a szeretetet. A bosszút a gyűlölet motiválja. Hatalmi vágyat testesít meg a harag, mert az útjába álló minden ellenállást erőszakkal félresöpör. A haragos államférfi, vezető, a haragkitörést eszközként használja érvényesülése érdekében. Az érzékeny emberek szellemi fölényüket azzal is kifejezésre juttatják, hogy maguk fölött és maguk mellett kevés embert tűrnek meg. A gyanakvás a harag kísérőjelensége, a környezettel szembeni bizalomhiányban jut kifejezésre.

Társadalmi, gazdasági rendszer hibáiból eredően visszaszorulhat a szeretet. A polgári társadalom alapja a magántulajdon, mely lehetőséget kínál az egyes ember számára, hogy önmaga és családja jólétéhez anyagi javakat biztosítson. Pozitív az olyan kapitalizmus, mely elismeri a válallkozás és teljesítmény előrevivő szerepét, a piacgazdaság és a magántulajdon ösztönző erejét, s felelősséget vállal a szociális kompenzációért. A piaci mechanizmus önérdek elve nem teljes társadalomszervező eszköz. A piaci rendszer éppen sikeressége révén fellazíthatja a társadalmi erkölcsöt.

Ez leginkább a túlzott önérdek érvényesüléséből következik, melyben a szeretetnek vajmi kevés helye van. Bonifert Mária írja: „A versenytársadalmak kíméletlen társadalmak... Tudatosítani kell, hogy a teljesítményorientált versenytársadalom nem mindenkinek és mindenkinek egyformán előnyös. A gyengébb képességűek, az előnytelen helyzetben lévők, a társadalom perifériáján élők, a kapitalizmus farkastörvényeihez alkalmazkodni nem tudók" nehezen boldogulnak a rendszerváltozás időszakában. Az önérdek olyan erősen működik az átmenet időszakában, hogy a társadalom tagjainak nagyobb része a magánéletbe zárkózik. A demokrácia működik, de a szociális intézkedések, jogi szabályozás, az átalakulás, az intézmények kialakulása - bennük az iskolarendszer metamorfózisa - lassan következik be. Nem sok jel mutat jelenünkben a szeretet elvének érvényesítésére. Boros László a társadalom szociológiai tényezőiről megállapítja, hogy „félig készek, vagy felkészületlenek a jövőre." Az átalakulóban lévő társadalomban megjelennek a gátlástalan, eszközökben nem válogató újgazdagok. Nehezen indulnak, de egyre nagyobb számban fognak munkához a kisvállalkozók. Bizonytalan az értelmiségiek nagyobb részének egzisztenciája. Lázas tenniakarás és vitahadjárat jellemzi az új politikai értelmiséget (történészek, jogászok, színészek, közgazdászok). Magyarázkodó a régi-új hatalomközeli értelmiség, a volt elit gazdasági lavírozásokat végez, s anyagi előnyökhöz jut. A társadalomtudományokhoz - a régi ideológiához kapcsolódó értelmiségiek elvesztik praktikus tudásukat, s csak nagy erőfeszítéssel képesek az innovációra. Meghunyászkodó, félelemben élő és elkeseredett az elbocsátott értelmiség. Továbbra is rosszul fizetett az értelmiség nagy tömege (óvónők, tanítók, tanárok, orvosok, ápolónők). Közszolgálati és vállalati alkalmazottakból - remélhetőleg átmenetileg munkanélküliek lesznek. A korszerűtlen ipar, az eladhatatlan termék növeli a munkanélküliek tömegét. Az elmaradott térségek falusi lakosai is munka nélkül vannak. Nő a hajléktalanok, népkonyháról élők, a vegetáló szegények száma. A kisnyugdíjasok a létminimum határán élnek. A pályakezdő fiatalok kevesen kapnak munkalehetőséget, anyagi helyzetük romlik, jövőjük bizonytalanná válik. „A negatívumok oldaláról felvázolt szociológiai helyzetképből is kiderül, hogy a társadalomban tért kap a szeretetlenség."

A családot is érinti a szeretet hiánya. Azok a gyerekek, akik szüleiktől törődést, szeretettet kapnak, mély biztonságérzettel vértezik fel magukat, s ha felnőnek szeretetre méltó emberekké válnak. Akit gyermekkorában nem szeretnek, nem rendelkezik kellő biztonságérzettel. A bizonytalanságérzetből következik, hogy elégtelennek tartják azt a szeretetet, amit később kapnak környezetüktől, úgy érzik, hogy a világ fukar az érzelmekben. Ezért elkeseredetten ragaszkodnak kapcsolataikhoz, s éppen ezzel teszik lehetetlenné a szeretet kibontakozását. Túlhaladott kontaktusaikat akkor is fenntartják, ha azok semmit sem nyújtanak számukra. Ezek az emberek helytelenül értelmezik kapcsolataikat, a függőséget szeretetnek tüntetik fel. Az alárendeltségben élő gyerekek és szüleik boldogságukat egymástól várják, s ha boldogtalanok egymást hibáztatják, úgy érzik   cserbenhagyták őket. A dependens szülő vagy gyerek csak saját megelégedettségével törődik, ezért önmaga beteljesülésére törekszik. Mindig kapni akar, s sohasem ad, ettől passzívvá válik. A függés és alárendeltség infantilizál, megakadályozza a kapcsolatok kiépülését, kizárja a szeretetet az interakciókból. A dependenciában élő személyeket az sem érdekli, aki, kedvébe jár. Túlzott függőségben nem fejlődhet a gyermek. Az önmagával eltelt - narcisztikus szülő - nem képes a gyermekét független egyéniségnek elfogadni, az ilyen apák és anyák nem alkalmasak az empátiára, az érzelmekre való reagálásra. Előfordul, hogy a család genetikai másolatnak tartja a gyereket, s bár mindenkitől elüt, elvárják, hogy személyiségét feladja, s az elődök „utánzata" legyen. Szeretetlenségből ered, hogy a sportért rajongó apa sportolásra, a tudós hajlamú pedig erején felüli szellemi erőfeszítésre kényszeríti gyerekét. Az apát és az anyát gyakran az érdekli, hogy a család ifjú tagjai rossz fényt vetnek rájuk (öltözködés, hajviselet, zenekedvelés, barátkozás, beszédmód), s ezért korlátozzák fiúk vagy lányuk egyéniségét. Miért tagadja meg - a felsoroltakon kívül - a szülő gyermekétől a szeretetet? A család felnőtt tagjai tehernek érzik a gyerekeket. A társadalmi átalakulás - az életszínvonal csökkenés - valóban megnehezíti a családok életét. Sok foglalkozást igényelnek az óvodások és a kisiskolások, mert gyakran megbetegszenek, s ilyenkor otthon kell maradni velük.

Együtt kell tanulni a nehézfejű tanulókkal. Szeretethiányt jelez, ha az apa és az anya kényelmetlenségnek érzi a gyereknevelést. Szeretetlenség következhet a szülők válásából, a gyerekekkel szembeni túlzott szigorból, a házastársak egymás iránti haragjából (utálatuk átvitele a gyerekekre, a kiskorú családtagok apró mulasztásának és csintalanságának megtorlása veréssel). A gyerek jelzi, ha nem kapja meg a szeretetet. „Tapad" a felnőttekre, nyafog, elesettnek igyekszik feltüntetni magát. Igyekszik magára felhívni a figyelmet: rongálásokkal, a szokások mellőzésével, botrányos viselkedéssel, hangoskodással, kirívó viselkedéssel és durva beszéddel. Gyakran mímeli -fantázia által „megteremti" (hazudja) - a szeretetet. Kozéki Béla írja: „Kitalál olyan történeteket, melyben nagyon sok szeretetet kap, minden apróságban   igyekszik   áradó   szeretet  bizonyítékát   lelni."   A.   H. Marlow megfogalmazásában: „A szeretet szeretetet szül, a szeretet vitamin". E szellemes és igaz megállapítás parafrázisa: a szeretetlenség vitaminhiány.

Iskoláink nagy részében nincs jelen a szeretet. A hierarchizált hátalomra épülő oktatás-nevelésben a kapcsolatok alaphelyzetét az alá és fölérendeltségi viszonyok határozzák meg, az iskola kikényszeríti az engedelmességet. Sokszor használja a büntetés és a fenyegetés eszközeit. A felnőttek fölényüket (hatalmukat) állandóan érzékeltetik. Az engedelmeskedő gyerekek és ifjak a hatalmaskodás szorításából igyekszenek kibújni. Ez nehezen sikerül, mert szigorú ellenőrzés alatt állnak. A kisiskolásoknak mindenki parancsol, mindig csak azt csinálhatja, amit a felnőttek megengednek neki, nem lehet önálló, mert állandó irányítás és felügyelet alatt áll. A serdülők már tudják,hogy a felnőttek is tévedhetnek, tanáraik is tele vannak hibával, sokszor még saját életüket sem tudják irányítani. Csupán a tekintély látszatát igyekszenek fenntartani a tanulók előtt. Azt is észreveszik, ha a pedagógus vasszigorral leplezi bizonytalanságát. Ifjúkorban már önállósággal rendelkeznek a fiatalok. A pedagógusok elvesztik jutalmazó és büntető hatalmukat. Megszűnik a pofozás, a bezárás, a kifigurázás, a megszégyenítés, a büntető tornagyakorlat, a megfélemlítő beírás.

Még mindig vannak olyan tanítók és tanárok, akik hatalomra építik a diákokkal kialakítandó kapcsolataikat. A tanulók a szeretetlenséggel szembehelyezkednek, „megküzdenek" tanáraikkal, s fölénybe kerülnek. Ebben a helyzetben a felnőttek elnézik az erőszakos tanulói magatartást, s elkerülik a konfliktusokat. A fiatalok fegyelmezetlenné és követelővé válnak. A zűrzavaros helyzet gyengíti teljesítményeiket, kapcsolataik durvává válnak. A legtöbb esetben a hatalmaskodó pedagógusok szeretetlensége állandóvá válik, ellenük a tanulók megküzdési technikákkal veszik fel a harcot. Lázadásra a kényszerítő iskolában akkor kerül sor, ha a tanár hatalma kibírhatatlanná válik, a diákok az ellenkezőjét teszik, mint amit követelnek tőlük. A tekintély és hatalom elleni fellépés a visszavágás. A gyerekek és ifjak agresszív módon bosszulják meg a sértéseket. Minden megküzdési technika közül a tanulói hazudozás a leggyakoribb. A diákok igyekszenek oly „ügyesen" meghamisítani a tényeket, hogy ne lehessen hazudozást rájuk bizonyítani. Kizárja a szeretetet, ha a gyerek és ifjú hibáztatja valamiért tanárát. Az ellenséges indulatok, az utálat és gyűlölet eltávolítja egymástól a pedagógust és a tanítványt. A pletyka és a befeketítés rombolja a nevelő tekintélyét, rosszindulatot tartalmaz, felnagyítja a tanítók és tanárok fogyatékosságát. A nagyobb diákok szervezkedéssel veszik fel a harcot a tekintélyelvű tanárok ellen. Eszközeik: a beadványok, a diáktüntetés, a diákújságok gúnyolódó és elmarasztaló cikkei. A pedagógus ellen hatásos védekezés a konformizmus. A keménykezű tanár szeretetlen irányításának következménye az alkalmazkodás és a behódolás. A tehetséges gyerekek is visszafogják magukat: piros pontokat akarnak, beilleszkednek a megkövetelt rendbe, igyekszenek a felnőttek kedvébe járni, nem akarnak „kitűnni", mert a másság feltűnő, nem érdem. Ha a növendékek túlzottan félnek, nem mernek zúgolódni, meghunyászkodnak: gyávák, szorongók, félénkek, passzívak, engedelmesek, kétszínűek, hízelgők lesznek. Az iskola vasszigora, büntetései, kiközösítései ellen a menekülést választják a fiatalok. Kezdetben kitérnek, visszahúzódnak az agresszivitás elől, később esetenként a drogfogyasztást választják.

Egyre többen hangoztatják, hogy a jelen az egyén számára szorongást, félelmet szeretetlenséget, egoizmust, az emberi kapcsolatok elsekélyesedését, erőszakot hoz létre. Az önzés az egyén önmaga iránti szeretetében nyilvánul meg, s ez megakadályozza a mások iránti kíváncsiságot és érdeklődést. Az egoista ember önmaga nyereségét akarja gyarapítani, társa érdekeivel nem törődik. Mindenkivel szemben közömbös és érdektelen, ezért gyakran magára marad, magányos lesz. „A szeretettanulás zavara miatt alakul ki a szeretetképesség hiánya vagy gyengesége. Aki pedig nem képes szeretetet adni, az végül nem tudja viszonozni a kapott szeretetet - írja Buda Béla. A csalódások gátlásokat hoznak létre: védekezést, visszahúzódást, kommunikációzavart, feszélyezettséget. A szeretet megvonása, a hidegség károsítja a szeretetet, a fejlődés nem kapja meg a serkentést."

A szeretetre nevelés

„A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem: nem beleesünk, hanem helytállunk benne" (Erich Fromm)

A szeretetre nevelés a szeretet egy vagy több ismérvét valósítja meg. A kapcsolatokban, a viszonyokban érvényre jut: a gyengédség, az önzetlenség, a kellemes és pozitív kontaktus, a figyelmesség, az érdelem, a kölcsönös értéknyújtás, az élmény, az elkötelezettség, a fejlődés és a fejlesztés igénye, az önalakítás szándéka, a lelki innováció, az intimitás, a megbecsülés, az emberi méltóság kibontakoztatása, a változtatás igénye, a szolidaritás, a felelősség, a hűség, a bizalom, a megbízhatóság, az őszinteség, a kultúrált bírálat, a tudatos tevékenység, a jóindulat, a szűkebb és tágabb haza érdekében végzett cselekvés, a tettek segítőereje, a személyiségformálás, a pedagógusképzés átalakítása, a zsidó-keresztényi hitélet, a boldogság és öröm, a karitász, a szeretetlenség felszámolása.

Pedagógus és tanuló viszonyrendszerében a szeretetre nevelésben E. Fromm szeretetfilozófiájából érdemes kiindulni. Fromm által megfogalmazott erosz - „a szeretve alkotás, alkotva szeretés" - nem egyetlen modell a nevelésben, sok más megoldás is lehetséges. Zsolnai József értelmezésében Fromm paradigmája igényli a gyerek feltétel nélküli elfogadását, s nevelés által segíteni kell a gyerekeket és ifjakat, hogy megtalálják önmagukat. A tanulók iránti szeretet akkor lesz eredményes, ha a növendékek képessé válnak az önálló életre. M. Scott Peck a szeretetre nevelés paramétereinek meglétéhez fűzi a nevelőtényezők eredményeit. Az érzelmek alapozzák meg a felnőttek szeretetét. A szeretet folyamat, célja más személyek fejlődése és fejlesztése. A szeretet kapcsolatokat igényel, a nevelés egyik feladata, hogy az embereket az élmény, az érzelem, a megértés szálaival kapcsolja össze. Az emberek közötti kontaktusokat a szeretet emeli a felelősség magaslatára, az ember (szülő és pedagógus) törődik a másik lény (a tanuló) lelki fejlődésével, a szeretetre nevelés elkötelezettséget jelent a gyermek iránt, megbízható és állandó szövetséget és a szükségleteknek megfelelő segítségnyújtás. A figyelem és a figyelmesség a szeretet megnyilvánulása. Ilyenkor a művelt szülő és a pedagógus félreteszi előítéleteit, vágyait, gondolkodásformáit, amennyire csak lehet a gyerek helyébe képzeli magát (empátia). A figyelmesség már elvezet a cselekvő szeretetig. A másokra figyelés erős akaratot igényel. A szeretet akaratlagos, elhatározás - szándék és tett - kérdése is. Nem elegendő a vágy a szeretetre, a mások érdekeit megvalósító szeretet erőfeszítést követel. A valódi szeretet akkor is képes hasznára lenni valakinek, ha nincs közöttük kapcsolat. Érzelmeink gyakran rövid életűek, megszűnhetnek, intenzitásuk csökkenhet. Az akaratlagos szeretet nem illan el, a tettekre koncentrál, ezért állítható: „szeretet az, ami cselekszik". A szeretet hatására kényelmünket mellőzzük, s gyakran félelmeink ellenére is cselekszünk, olyant is megteszünk, amihez nem vagyunk hozzászokva. Az élet - s benne a nevelés - lényege a változás és változtatás. A szeretet jegyében nevelt tanulók folyamatosan jobbá, emberibbé, fegyelmezettebbé, figyelmesebbé válhatnak. A nevelés eredménye, hogy a szeretettel nevelés az érzelmek lelki késztetésétől eljut a nehézségeket felszámoló cselekvésekig, a tanulók megváltoztatásáig. Mivel a gyerekek és az ifjak állandóan változnak, a pedagógusoknak is meg kell újulniuk a szeretet hatására.

Vallások és felekezetek tanításai által is megvalósulhat a szeretetre nevelés. Az egyetemesség szelleme érvényesül a szeretetben, mert nem korlátozza az idő, a tér, a szokások, a történelem. A szeretet átfogja a zsidó, a mohamedán, a katolikus, a protestáns, a buddhista stb. egyházak értékeinek sok-sok változatát. Forrongó világunkban az egymástól különböző embereket a szeretet tarthatja össze. Az egyetemes keretben megtestesül: a vallásos ember cselekvő szeretete embertársai iránt.

DR. BÓRA FERENC