| |
- Várossá lett szülőfalumat idézve -
Az idő nemcsak a földrajzi értelemben vett tájat rajzolja, írja át, de a ráépült emberi megnyilatkozásokat is. A fizikaiakat és szellemieket egyaránt. A családot, a családok környezetét és tűzhelyeit. Az utakat, utcákat és a rájuk zsúfolt kis világot, s bútorok és eszközök kézhez simult sokaságát. így aztán a változóan maradandó földtani keretben új stílusú kép jelenik meg. Új színek és vonalak, szerkezet a valóban s az emlékek félig élő tájaiban. Egy tárgyias líra alakul, mely kicsit alkotójának nemcsak tükre, de kifejező szava is.
így közeledtem szülőfalum, Tab felé. Ilyen érzésekkel léptem be a múlt-jelenbe. A házba is, szülőházamba, amelyet az új stílus 1974-ben lebontott. A hajdani házba, a ma is Fő utcán, melynek neve ma Kossuth Lajos utca. Nincs már, és mégis van, mert emléke oly mély és érdekes, hogy ha nem szólnék róla, biztos alig lenne érthető a ma és a mát itt teremtő embernek is. Az eszköz- és szóteremtő emberben élő „homo ludens" erre az időjátékra odafigyel. Szívesen játszik el a felkísértő képsorokkal. Azzal a filmmel, amelynek kockáiból az én Tabomat pergetem az olvasó elé, mert nem mese, de kegyetlen és szép valóság a mában az elmúlt.
A jelennel az utas legfeljebb annyit küzd, hogy defekteket javít, vagy kenyeret termel vagy vesz. De az a régi - mai - község? Igen, az sokkal összetettebb valóságokkal kísért és jelentkezik és üzen. Furcsa levéltári és statisztikai adatokkal bizonyít...
Darabjai vagy elszálltak, vagy mint repedezett bálványok kísértenek. Például egy kút... Itt előttem, most a régi Ignác utcában, a Hőlyeg-hegy alatt... Két méter mély, ha van?... Két méterből a tükör?... De ugyanazt a hegyet, ugyanazon a szinten csapolja meg, amely az életet adta évszázadokon át az Ignác utcából lett Kisfaludy utca hajdanvolt és mai lakóinak is. És nekünk is, ha innánk belőle. De vödör helyett egy nagy korsó-féle lóg most a láncán... Groteszk kép a vizén! De körülötte itt vonul az átszépült házsor, és fölötte, fölöttük és fölöttünk ott emelkedik a monumentális látvány, a széles kúpú Hőlyeg-hegy tömbje. Szerpentinnel övezett hegy Tolna, Szekszárd felé. Ránéz a múltra és jelenre és biztos ő tud a legtöbbet szülőfalumról. Lehet, hogy átszól a Csibehegynek is. Néha szót váltanak az Árok, azaz az Ignác és Fő utca között szaladó Kis-Koppány patakkal is, melyen saját hidunk volt, hogy a Fő utcából átjöhessünk ide is hozzánk.
Ma is megvan a patak fölött a híd. Hogy ott-e a régi helyén, nem tudom, de átmegyek rajta, föl a Mernye-Mocsolád-Karád-Tab-Siófok dallamát zengő töltésre, hogy lássam, ha más is, azt a berket, rétet, kertet, amely a lebontott házunk és a Hőlyeg, a Hideg-oldal, avagy Gyár-hegy között terül el. Fürjeket, vadkacsát, halat, a kalandot és a szabadságot ragyogta ez a völgyi táj nekem, a nyári kisdiáknak, aki a szünidő egy részét éveken át itt játszottam át. Ezen a szilfa-, fűzfa-ligetes réten és gyümölcsfás hegyen.
Állok a sínpályán, körülöttem a valóság és emlékek sora. A bazaltzúzalék egyik oldalán, előttem a völgy, a régi, és hosszában vele együtt vonul a hajdani és a mai Tab. A régi, a maga erejéből fölnőtt külső-somogyi járási székhely és a mai, a nem falu, de várossá lett település.
Visszamegyek a hegy alá. Kiválasztom a legdüledezőbb házat. Talán ez még annak a nyolcvan évnek a tanúja, amelyhez a társat keresem. Dróttal kötött a kapu a bálványhoz. Kioldom. Az időt idézi az ásott, de be nem vetett kert. Rossz edények, eszközök, de virágzó meggy- és cseresznyefák. Alattuk megyek föl a hegyoldalba. Ahogy meredekebb lesz, egyre műveltebb a föld, szélesebb a távlat, és ahogy törpülnek alattunk a házak, utcák, úgy nő az ember, amely itt Tolna, Veszprém szögletében, kivetve, Somogy peremén megteremtette ezt a kis somogyi-felvidéki kisváros hangulatú települést...
Azt a meggyet eszem már, amelyet valamikor öregapám hőlyegi magas kertjében ettem. Képzeletem pedig - amely itt szokott a festői látványhoz a legnagyobb mestertől lesve el a rajz és líra és történelem és mese titkait -, már Csontváry óriás méretű Selmecbánya látképe című tájképét idézi a Hőlyegről maga elé.
Óriás, zöld kaszálók, elvadult gyümölcsösök szigetei, szemben az Öreghegy oldalában. Új szőlők mértana és a városka zegzuga s egy híd. Talán a Béka-híd. És két vízimalom emléke, története, két templomtorony. A kanászház és a Rózsa-domb és a Fő utca északi oldaláról egyszerre felvidékivé emelkedik szülőfalum a Templom utca, a Malom utca, az Ujj utca kaptatóján föl a katolikus templom lépcsős dombjára, ahol a torony köré öt utca kanyarodik. Aki innen néz vissza a Kokas- és Jaj-domb mai palatetői alól, az az evangélikus torony és a volt zsidótemplom és plébánia zugában egyszerre érezheti meg településünk történelmi magját. A tornyok, tetők között és fölé emelkedő Csibe- és Hőlyeg- és Öreghegyekkel együtt az én Tabom és Külső-Somogy felvidéki típusú hangulatát. Az utcák földrajzi vonalával, családi emlékek fényével, eltűnt és élő épületek rajzával bennem líra nyílik, vad realitással és méhzümmögéssel. Igen, így és ez idézi elém egy, a Balaton, a Sió és Koppány és a tolnai dombság közé szorított kis közösség hősi korszakát. Három nép és négy vallás erős és okos és ügyes összefogását és összetartását, amely szinte a semmiből emelt - szinte föld nélkül - a szorgalmas kisipar, a fuvarozó kereskedelem összehangolásával és versenyével egy igen érdekes járási központot.
Hősi korszak volt ez a 18. század közepétől a második világháború tüzéig. És a házak, üzletek, műhelyek, takarékpénztárak, hitelszövetkezetek, vízi- és hengermalmok, téglagyár és kisüzemek egyre csak szaporodtak a magyar, német, katolikus, zsidó, református és evangélikus szövetségben... Igen, itt Innsbruck-Brassó, Prága-Dalmácia európai távlatában egy lengő és markoló történelmi és gazdasági világ szorításában és a 48-as szabadságharc és Bach-korszak és kiegyezés zsandár-betyár világában, és a Budapestet építő kapitalizmus vadságában és hajszájában itt egy úgy ahogy lehet ábrázatú, magyar típusú világ alakult ki a nagy erdők, posványok, berkek, szőlők és dugadőlt puszták, rakoncátlan folyók és a közbiztonság nélküli századvég távlataiban.
Nem talán, de biztos épp ezért is olyan megrendítően érdekes Tab épülése és kasztszerű, de a vagyoni erővel ellentétes társadalmi rétegződése, közigazgatási alakulása és fejlődése is. Hiszen nagyapám idejében még élt a gettó mély vallású világa. Előttem, emlékezetemben újra Csontváry képének arcai és viseletábrázolásai jelennek meg. A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben alakjai. A Jajdomb is a volt zsidótemplomot idézi. Ugyanakkor a község plébánosát még parázzsal kínozták a betyárok aranyaiért. Ugyanez a plébános, betyárnak nézve, ijedtében éjszaka agyonlőtte vadászpuskájával a szakácsnéjához bemászó legényt... Már nem volt plébános se. Egy káplán misézett csak. A falunak alig volt földje, de a tabi mészárosok és kereskedők egyre csak hajtogatták lábon a marhát és a disznót az enyingi, simontornyai, tamási és még messzebb a kanizsai és fehérvári vásárokra. Hiába énekelték még 1848 után is a tabi polgárokról a szomszéd Endréden, Karádon, Kapolyban és Kötcsén ezt a gúnydalt: „Nye, Torvaj, Tab, Zalu Három kenyeretlen falu."
Ám a tabi fuvarosok szorgalmasan csak hordták tovább a rozsot és a búzát tengelyben a legmesszebbi vásárokba is.
Igen, a községi területből az 1932. évi ismertetőben is csak 340 hold volt a szántója a községnek, de lassan majdnem 100 hold már a szőlő és a kert. Nem volt polgárközség, de így nem is ült szorító nagybirtok se szülőfalum nyakán. A falu Andocs-kaposi kijáratánál csak a gr. Welsersheimb-birtok 960 holdja és a Foki-vőgy felé a 412 holdas br. Weisenbach-birtok volt. Azt is a tabi Kadlicskó polgárcsalád bérelte.
A község életében az 1 759-ben épült, Dorfmeister-freskókat őrző római katolikus, az 1762-ben, az elsők között épült somogyi zsidó imaház és az 1846-ban, a főúton belül emelt evangélikus templom, mint történelmi emlékművek, jelzik a korábban említett magyar, német, szláv és zsidó összefogást. És a három külön iskola és nevelőstílus pedig azt az erőt teremtette, amely úgy fogott össze, hogy másfél száz év alatt a Somogy-széli „kivetett" Tab vonzáskörébe kerültek Külső-Somogy és Nyugat-Tolna kisebb községei és nagy számú pusztái is.
A Fő utcán egymást érték az iparosházak és épületek, műhelyek. Hamarosan egymás jelzőcsengőit áthallják az üzleteikben a kis- és nagykereskedők. S az 1 847-ben megkapott országos és hetivásár-tartási jog megsokszorozta nemcsak a helyi kis típusú belkereskedelmet és ipart, de hosszú távon a gabona-, bor-, gyapjú, tojáskereskedést és a szarvasmarha-, ló- és sertés-, szárnyastenyésztés föllendülését is. Jönnek egymást követve, családostól Veszprém, Tolna, Fejér megyéből a vállalkozó kedvű, betelepedő és vásározó iparosok. Épültek a Fő utcára homlokzattal és városi fordítással a házak. Már nemcsak Dorfmeister barokk freskóiban, de a kovács, bádogos és festő cégtáblák utcára kinyúló „remekeiben" is gyönyörködhettek a földdel bíró polgárok, fuvarozó vállalkozók, kézművesek és kereskedők és a kocsin, fogatokon bejáró birtokosok.
Vetélkedő, egymást gyúró világ alakult ki a Csibe-hegy „százlépcsője" alatt, ahol találóan, a régiek, a legmagasabb pontot Belátónak nevezték. Ahonnan ki nem, de be lehetett látni az utakra, a szekerekre, a portákba, a régi és az új piac terére, a malmok és kocsmák, vendéglők, raktárak forgalmába, a Fő utcára tátogó, nagy borospincék hasába és a polgárok zsebébe. Még azt a régi tűzoltólétrát is láthatta bárki onnan, amely ott ágaskodott öregapám nagyháza előtt, a járásbíróság szomszédságában, várva a tűzoltókürt vészjelző harsogását. Látta és számon tartotta a Belátó és a Létra az én Tabom 15 férfi-női szabóját, 8 asztalosát, 7 csizmadiáját, 8 kocsmárosát, 11 fűszer- és vegyeskereskedődét, 5 borbélyát, 3 cukrászdáját, 3 divatüzletét, 5 dohánytőzsdéjét, 6 cipészét, 6 cséplőgépesét, 3 fazekasát és a tisztes ipar többi ágainak műhelyeit. Összesen 1932-ben 162 mestert és műhelyt, kereskedőt tartott számon az adólajstrom. Még könyvnyomdája is és helyi lapja is volt, ha néhány számmal is.
Már-már hihetetlen ez a bazár, amely 1910-től 398 házból 1932-re 562 házba költözött és lakóinak száma 31 73-tól 3700-ra emelkedett. És mert 1871-ben járási székhely rangjára emelkedett, ebben is érdekes, majdhogy kiváltságos volt szülőfalum közigazgatási helyzete, mert melyik községnek volt még egy községben két jegyzősége? Nálunk pedig a tabi és a Tab vidéki jegyzők két külön területi jogkörrel igazgatták a falumat, nem egy, de két körorvossal is.
Ma 5300 lakos között járom a Kossuth utcát és a Hőlyeg szerpentinjét, amely fölfelé visz. Minél följebb jutok, annál világosabban látom azt az óriás boltíves konyhájú kis házat is, ahol születtem és amelynek kertjében iskola-beíratás előtt megtanultam a betűk szépen írását egy óriás, körtefa alatti kerek asztalon. A szomszédunkban laktak Bohuniczkyék. Szefi innen járt a katolikus iskolába, és lett a Nyugat írója.
Ebből a környezetből indult el a szép és az igaz írás igénye is bennem. Abból a gyümölcsöskertből, amely az esti csordavárások hangulatával, a Balaton-lecsapolásig, a betyároktól szerzett vagyonok históriájáig annyi ízzel töltötte meg képzeletemet és nyelvemen a szavaimat.
Bevallom, nem itt a kis-, de a tabi nagyházban írtam, tízévesen első versemet ezeknek a most is ámulva nézett zöld és vörösbarna tábláknak végtelen nyugodt sorairól, és ezekről az erdőkről, melyekből, ha elindultak a hernyóvándorlások zöld folyónagyságú tömegei, akkor bizony, a bonnyai dombon mindig visszacsúszott a Mernye-Mocsolád-Karád-Tab-Siófok dallamú vicinális, melynek „A Mocsolád-Siófok helyi érdekű gőzüzemű vasútra vonatkozó engedély okirata" 1906-os dátummal, Kossuth Ferenc s. k. aláírásával most is itt van a kezemben. S elém fénylenek sárga lapjairól azok a kéziszerszámok, emberek és fogatok, amelyek egy év alatt aztán meg is építették ezt a vasútvonalat abban az ántivilágban.
Akárhogy is nézem, nekem Tab a paradicsomi világ volt. A tiszta természetben. A belőle és benne épült emberi otthon. Csak ma jövök rá, hogy ez egyben egy olyan magyar világ, amely nép-, gazdaság- és településföldrajzot és társadalmi ábrát is adott nekem. Megvilágítva belőle bennem az emberi és történelmi igazságokat és sok somogyi család és családom közösségi múltját és helyzetét is.
(Megjelent Forrás, 1997/10-11. szám)
 |
| |