| |
 |
ELŐSZÓ
1848-ban megpezsdült az ország, új korszak, nagy remények kora jött el. Az évtizedekig tartó fáradtságos harc egy nap véget ért. Láng-betűs ünnep lett e nap. Sötétben utat mutató, melegítő, de pusztítva perzselő is. Március 15-étől számíthatjuk a független, polgári Magyarország születését. Szomorú, hogy hamarosan fegyverek zaja váltotta fel a békés építő munkát.
Az alábbiakban azt próbáljuk felvázolni, hogyan élte meg ezt az időszakot vidékünk népe.
Vitathatatlan, hogy 1848-49-ben a fő események nem a Kis-Koppány környékén és Somogyban játszódtak, de a történéseket egészükben kell vizsgálni. Az egész apró részecskékből tevődik össze. A kis mozaikkockákat egymás mellé kell raknunk, így kapjuk meg a képet. Az egész nem választható el a résztől. Hiszen az itt élő emberek áldozatkészsége, az innen származó katonák, honvédtisztek önfeláldozása ugyanúgy kellett a nagy győzelmekhez, mint Erdély, a Felvidék stb. bármely kicsiny tájegységéé.
Igaz, volt egy rövid időszak, amikor egy ország leste aggódva a Zalából, Somogyból szálló híreket. 1848 nyár utóján. Vajon támadnak-e a horvátok? Lesz-e polgárháború?
Természetesen ebben sem településünk és környéke játszott főszerepet. De itt is olyan emberek éltek, akiket közelről érintettek az események. Gondterhelten figyelték a déli határt, s amikor kellett kaszával, vellával vonultak a Dráva-vonal védelmére.
Bár vidékünket nem vonhatjuk ki az országos események alól, de figyelmünket elsősorban térségünkre irányítjuk. Megvizsgáljuk hogyan élte meg a kor embere ezeket a daliás időket.
Az embert próbáló nagyszerű idők egyként teremtettek hősöket és gyávákat, hazafiakat és árulókat, nemes gondolkodásúakat és aljasokat, haszonlesőket és önfeláldozókat, kicsinyeseket és nagyokat, képmutatókat és... igazakat. Valljuk, hogy szembe kell néznünk ezzel a ténnyel.
Szándékunkat Tacutus gondolata vezérelte: „Sine ira et studio"; vagyis harag és részrehajlás nélkül igyekszünk ábrázolni ezt az időszakot, hogy a jelen embere tanulhasson a múltból.
Bár kitűnő hadvezérrel, politikussal nem büszkélkedhetünk, akad több jeles ember is a vidéken, akiket életük egy szakasza ide köt. Találunk közöttük vitéz katonát, aki Galíciából szökött haza embereivel a hon védelmére, honvéd századosokat csakúgy, mint bátor lelkészeket, valamint olyan embert, aki Petőfiék barátjaként ott bábáskodott a március 15-i forradalom kirobbanásánál.
Összegyűjtöttünk több mint 80 honvéd nevét. Érdekes feladat lehetne kinyomozni későbbi életük történetét, azt hol vannak eltemetve. Közöljük több száz nemzetőr nevét, leírjuk tetteiket. Reméljük, hogy a ma itt élők rábukkannak köztük őseikre. Talán kedvet ébresztünk a családi hagyományok kutatására.
Közreadunk több korabeli dokumentumot. Nagy többségük még sehol sem jelent meg eddig.
így kívánjuk a kor hangulatát visszaadni.
Felsoroljuk térségünk 48-as emlékhelyeit. Bízunk benne, hogy lelkes iskolások, érdeklődők még többet is felderítenek.
BEVEZETÉS
1847-ben összeült az utolsó rendi országgyűlés Pozsonyban. Minden józanul gondolkodó ember előtt világos volt, hogy hazánk jövője gyökeres társadalmi és politikai változtatások nélkül nem képzelhető' el. „Jelszavaink valának haza és haladás" - mondja Kölcsey Ferenc a reformkor célkitűzéseként.
Úgy tűnt itt az idő a problémák megoldására. A bécsi udvar azonban minden eszközt fölhasznált a reformok megakadályozására. Minden jel arra mutatott, ismét sikerrel jár ebbéli törekvése. Az 1848-as forradalmi hullám azonban keresztül húzta a számításokat. A párizsi, a német, a bécsi, a pesti forradalom meggyőzi a feudális monarchia híveit, ha nem kerül sor gyors, mélyreható változásokra, akkora nép haragja elsöpri őket a Föld színéről. A félelem megértőbbé teszi a politikusokat.
Ezután felgyorsultak az események. A pozsonyi országgyűlés gyorsan elfogadta az ellenzék törvényjavaslatait. V. Ferdinánd április 11-én már szentesíti is a törvényeket. Megvalósult a reformkori nemzedék nagy álma, hisz ezek a törvények letették az önálló magyar állam alapjait, ugyanakkor tartalmazták a polgári átalakulás minden lényeges elemét. Úgy látszott már csak hazánkon múlik, miként él a felkínált óriási lehetőséggel. A Lajtán túl azonban az udvar emberei másként gondolkodtak. Ennek eredményeképpen néhány hónap múlva lángba borul Magyarország, s olyan véres polgárháború kezdődik, melynek nem lesz győztese, csak vesztese.
Egyelőre mindennek még az előszele sem érződik. Lázas munkálkodásban él az egész ország.
A FORRADALOM VÍVMÁNYAINAK VÉGREHAJTÁSA
1848 tavaszán, nyarán a fő feladat az áprilisi törvények végrehajtása lett.
A jobbágyfelszabadítás kimondása egy hosszú harc végére tett pontot. A parasztság a forradalom mellé állt. A paraszt-földesúr kapcsolat azonban nem lett mindenhol harmonikus. Megkezdődött az úrbéres földek felosztása, az eddig szétszórtan elterülő - s ezért csak nehezen megművelhető - földek tagosítása. A különböző minőségű parcellák felmérése, s lehetőleg néhány tagban történő kiadása igen sok nézeteltérésre adott okot. Ügyelni kellett, hisz az új birtokhatárok - ekkor még úgy tűnt - örök érvényűek.
Érthető a tabi plébános Razga Lajos (1) lépése, aki 1848 májusában a vármegyéhez fordult a tagosítás során elkövetett sérelmének kivizsgálása ügyében (2). Az ilyen jellegű ügyek sokaságát és bonyolultságát bizonyítja, hogy a tisztelendő úr panaszát még fél év elteltével sem vizsgálták ki (3).
A parasztok sok helyütt vérszemet kaptak. Így Gotthard István földbirtokos a torvaji és lullai erdők pusztításáról tudósít és ennek megzabolását kérte (4).
A karádi község és az uradalom közti vita annyira elmérgesedett, hogy az uradalom ügyésze a minisztériumba is írt ez ügyben (5). Az indulatokat fokozta, hogy a nem úrbéres földekről (irtvány, szőlő) a törvény nem rendelkezett. A parasztok szeretnék megszerezni a földesúri haszonvéteket is. Ezek közül a legfontosabb a borkimérés joga. (Nem csak a rossz víz miatt.)
Nehéz feladat hárult ezen ügyek miatt Svatsits Gábor főszolgabíróra 1849-ben is. Az andocsiakat a „korcsmáltatásról, legeltetésről letiltotta". (6) A kerekieket és a bálványosiakat a korcsmáltatással kapcsolatban a „törvény útjára utasította" (7). Az acsaiakat szintén eltiltotta a korcsmáltatástól. A gerézdiek legelő és faizás (erdő használat) kérelmét az uradalom közlése szerint kiadta. (8)
Ugyancsak Gerezd helység panaszolta 1849. május 31-én hogy: „... a helység korcsma és bormérés hiányában van. Uraságok még eddig soha nem tartott, ezért kérik a korcsma és bor kimérését megengedni." (9)
Svatsits Torvajról a következőket jelenti: „...az elibém egybegyűlt népek az 1848-ik évi IX-ik tcz. 3.dik és az 1848.dik évi X-dik tcz. szinte 3.dik szakaszát felolvasván..." Azt is megmagyarázta, hogy tilos addig is Gotthard úr marháit a közös legelőről letiltani, az övékét a magán legelőjére hajtani, „... az erdőből másként és más móddal, mint mely 1848-ban gyakorlatban volt faizni (fát gyűjteni) menjenek" (10)
Gond volt a törökkoppányiakkal is. Az ő réthasználatuk jogosságát kérte kivizsgálni a főszolgabíró. (11)
Ezeknek a problémáknak a megoldása sok helyen még éveket várat magára. Kossuth joggal mondta évekkel ezelőtt: „Európában a koldus adómentes, minálunk az úr." Ezt az igazságtalanságot is orvosolták az április törvények. Kimondták a közteherviselést. Ezt azonban a konzervatív gondolkodású nemeseknek nehéz volt megemészteni, s ezekből Tabon volt elég. Somogy vármegye közgyűlése 1848. május 29-én megbízza Stettner alügyészt, hogy a Tabon jobbágyi telket bíró nemesek közül adót fizetni vonakodókat perbe idézze. (12)
Az utolsó rendi országgyűlés miután bevégezte hivatását, föloszlott. Magyarország történetében először népképviseleti választásokat tartottak. A választójoghoz szükséges cenzus (vagyon) Európában nálunk volt a legalacsonyabb. Bár a választások szabadok voltak, természetesen a korteskedésen sok múlt. Nagy volt a felelősség is. Olyan képviselőt kellett választani, aki képes megfelelni az ország előtt álló nagy feladatoknak. Betartja ígéreteit, bátran kiáll választói érdekeinek védelmében. Hű marad esküjéhez. A sorsfordító események, kivételes, állhatatos egyéneket kívántak. Határozott, önálló gondolkodású férfiakra volt szükség. Sajnos nem mindenütt, sikerült megfelelő embert találni.
Somogyban is lezajlottak a választások. A tabi kerület egy fiatal tabi földbirtokos Farkas Lajos mellett voksolt. A képviselő 1848. augusztus 5-én (13) Pesten átnyújtotta választási jegyzőkönyveit. Ezt az igazoló bizottság megvizsgálta, s két nap múlva, mivel a jegyzőkönyvek kifogás nélkül voltak, igazolt követül elismertetett. (14)
Lássuk mit tudunk működéséről: Farkas egy esztendő alatt egyetlen egyszer sem szólalt föl a Tisztelt Házban. 1849 júniusában végszükségben otthagyta az országgyűlést. Hazatérve honatyához méltatlanul viselkedett, de erről majd később.
KÉSZÜLÉS A HONVÉDELEMRE
A békés építőmunkát beárnyékolták a Délvidékről, Horvátországból érkezett egyre riasztóbb hírek. A bécsi udvar a nemzetiségeket lázította fel a magyarok ellen. Bár az osztrákok egyelőre óvakodtak a nyílt szembenállástól, egyre inkább bizonyossá vált, hogy véres polgárháború fenyeget. A magyar kormány mindent megtett a konfliktus megoldására. Tárgyalt Béccsel, a horvátoknak felajánlotta a teljes elszakadást, mind hiába.
Fel kellett készülni a frissen kivívott szabadság megvédésére. Katonai helyzetünk 1848 nyarán kétségbeejtő. A sorkatonaság kevés, császári érzelmű tisztek vezetik őket. A magyar sorezredek külföldön voltak.
A honvédség szervezését néhány hete kezdték meg. Az újoncok még kiképzetlenek. A szerb és horvát mozgolódások arra kényszerítették a kormányt, hogy vizsgálja meg a mozgó nemzetőrség vagy önkéntes nemzetőrség felállításának szükségességét, vagyis az eredetileg rendfenntartó szervezetnek, a honvédelemben való felhasználását.
Az alábbiakban megvizsgáljuk a nemzetőrség összetételét, fegyverzetét, felépítését, hiszen az elkövetkező hónapokban jelentős szerepet játszik a horvátok elleni küzdelemben.
Az 1848. XXII te. 1. § szerint nemzetőr lehet minden 20-50 év közötti férfiú, aki bizonyos censussal bír. Ez városban, rendezett tanácsú községben 200 Ft értékű ház, vagy föld, vagy jövedelem. Községben fél telek, vagy 100 Ft tiszta jövedelem. A 2. § ezen felül lehetőséget biztosít azok számára is, akik bár nem bírnak ekkora értékkel, de a közösség méltónak ítéli őket erre a szolgálatra.
Mivel a nemzetőrség a helyi rend és vagyonvédelmet szolgálja, így természetesen nem lehetnek tagjai azok, akiket lopás, csalás, rablás, gyilkolás, gyújtogatás, esküszegés miatt büntettek.
A nemzetőröket a jegyzők írták össze. Egy nemzetőr század állt 1 kapitányból, egy főhadnagyból, 2 alhadnagyból, 2 őrmesterből, 12 őrvezetőből, 12 tizedesből, 2 dobosból és 2 ácsból. A tiszteket a századok maguk választották.(l)
Tabon 64 nemzetőrt írtak össze. (2) Egy ötödük önkéntes volt, s közülük négyen nem rendelkeztek még fél telekkel sem.
Hadijártassággal csak Ulmer Pál kereskedő bírt, aki pattantyús káplár volt. (3) Kapitánynak mégsem őt, hanem egy több mint negyven éves földbirtokost választottak. (4) Igaz ő még a katonaságnál is félelmesebb múlttal rendelkezett: adószedő volt. Fekete Lajos előrelátó ember volt. Belefáradva az adó begyűjtésébe, fontosnak tartotta az összeíró ívre rávezettetni, hogy ő bizony beteges. Hát igen, nehéz mesterség volt az övé. Természetesen egy beteg embert nem lehetett fegyveres szolgálatra kötelezni. Azt meg végképp senki sem várhatta el a törődött embertől, hogy ő is a Dráva védelmében ténykedő társai között sürgölődjék.
Hogy Feketét mikor választották kapitánynak, nem tudjuk, mindenesetre elég tekintélyes hatalommal rendelkezett. Ha olyan fejlett jogérzékkel szedte az adót, amilyen dicstelenül viselkedett 1849 nyarán (5), akkor nem nehéz elképzelnünk a közakarat „lelkesedését" megválasztásakor. Sietünk leszögezni, hogy ez a Fekete Lajos nem azonos azzal a férfiúval, aki 1848-ban és 49-ben is hősiesen harcolt a horvátok és a császáriak ellen, s akiről Noszlopy Antal is csak elismeréssel szólt. Ki kell emelnünk még Bernát ügyvédet, aki amint tehette hazáját is elárulta. (6) Szerencsére a tabiak többsége nem ilyen emberekről állott.
Óriási gondot okozott a nemzetőrök felfegyverzése. A megyei bizottság június 12-én felszólított minden polgárt, hogy használható fegyvereiket ajánlják föl a hazának, vagy pedig adják el. Kiegyenesített kaszák, vasvillák alkották a főfegyverzetét. Az igali századnak augusztus közepén 13 puskája és 83 dzsidája volt. (7) A dzsida helyett azonban a nemzetőrök szívesebben használták a saját vasvillájukat. Ez érthető is, hiszen ezekhez legalább hozzá voltak szokva.
Jellasics fenyegetése arra késztette a kormányt, hogy kinevezze Csányi Lászlót kormánybiztossá, és rá bízza a Dráva vonalának védelmét.
Mivel bármelyik pillanatban várható volt a horvát támadás és kevés volt a katonaság, Csányi arra kényszerült, hogy a nemzetőrséget felhasználja hazánk védelmére. A Drávánál 1848. július közepén 2300 nemzetőr, 1200 honvéd és 5200 sorkatona őrködött. A somogyiak Babócsán, Istvándiban és Lakócsán állomásoztak. (8)
Természetesen nem mindenki hagyta el szívesen lakóhelyét. Öt andocsi és 12 igali lakos megtagadta a kivonulást. (9) Ez a katonai fegyelem legsúlyosabb megsértését jelentette, rájuk igen súlyos büntetést követelt Palocsay őrnagy. (10)
A Dráva mellé vonult nemzetőrök ugyanannyi zsoldot kaptak, mint a honvédek: 8 ezüst krajcárt naponta.
Tab és vidéke az igali járásba tartozott. Az igali járás nemzetőrei az 5. zászlóaljat alkották. Több mint 2500-an voltak. így két részre osztották őket. Zichy László őrnagy vezetése alá tartozott 1544 fő, Csapody Pál százados alá pedig 1018 fő.
Csapody századost 2 századdal Heresznyére vezényelték. A bolhói csárdától Péterhidáig tartó szakaszt Zichy őrnagy védte embereivei. Ő 3 századot Bolhóra rendelt, a többieket Babócsára és Péterhidára. (11)
A határ védelme azonban sok ember számára egyre nagyobb terhet jelentett. Két hetente váltották föl a századokat. Pont mire megszokták a tábori életet és némi gyakorlatot szereztek. E tervszerűtlenség ellen Csányi semmit sem tehetett. A nagy nyári munkák idején egyre nehezebb volt rávenni az embereket az őrszolgálatra. A védelmi vonal éppen Jellasics támadásának idejére gyengült meg alaposan. A somogyi nemzetőrök létszáma olyannyira megcsappant, hogy a korabeli jelentés szerint egy századba akár 3-4 század nemzetőre-it is be lehetett volna osztani, létszámuk akkor sem érte volna el egy századét. (12)
Szeptember 11-én megindult Jellasics Magyarország megtámadására. A reguláris csapatok egy része átállt a támadók oldalára, másik része, ingatag tisztjük vezetésével, visszavonult.
A Dráva védelme összeomlott. Csányi László fáradtságos erőfeszítése így nem hozott sikert, hisz a rosszul felfegyverzett nemzetőrök, csak a hivatásos katonák segítségével vehették volna föl a küzdelmet a hazánkra törő" ellenséggel.
Igaz, Barcs környékén nemzetőreink bátran szembeszálltak a horvátokkal. A küzdelem egyenlőtlen volt. Fa ágyúink már az első lövés után megrepedtek. A tűzfegyverekkel szemben a hősiesség kevés, így kénytelenek voltak visszavonulni. (13)
Ezekre a vitéz férfiakra és társaikra a népfölkelőkre más feladat várt.
Jellasics főserege Nagykanizsa érintésével a Balaton déli partján vonult az ország fővárosa felé. Katonái raboltak, fosztogattak, gyilkoltak. Élelmiszerükről rekvirálás útján gondoskodtak. El lehet képzelni, milyen lelkesen fogadták a horvátokat. Szerencsére a tabi Hadik grófnő ujjongása nem volt általános. (14) A többség gyűlölettel fordult szembe a betolakodókkal.
A népfelkelők elsődleges feladata ezután az ellenség utánpótlásának akadályozása, postáinak elfogása lett. Megyénk lakossága maradéktalanul eleget is tett ennek. Az országos lapok a Közlöny, Kossuth Hírlapja számoltak be a diadalmas tettekről. Mi az alábbiakban eltekintünk a fényes cselekedetek ismertetésétől, s csak azokat említjük meg, amelyekben vidékünk népe vett részt tevékenyen.
Jellasics derékhada szeptember 22-én vonult át Zamrádi és Szántód községeken a Balaton partján, majd Siófok és Kiliti között tábort ütött. Másnap Balatonszemes felől közeledett egy másik csapat, valószínűleg az utóvéd. A horvátok biztonságban érezték magukat. Nem is gyanították, hogy a Zamárdi feletti erdőségben nemzetőreink lesik árgus szemmel minden lépésüket. A mieink tudták, hogy a fősereg messzebb táborozik, kihasználták a kínálkozó lehetőséget. Váratlanul oldalba támadták a gyanútlan császáriakat. A nagy erejű puskatűz készületlenül érte az ellenséget. Úgy tűnik azonban, hogy hivatásosok voltak, hisz ahelyett, hogy szétfutottak volna, felvették a harcot. A magyarok a fák mögé elbújva tüzeltek. Igaz, a pánik jele lehet, hogy ágyúikat lehorgonyozva lőni kezdték az erdőt. Az ütközet öt órán keresztül délelőtt 11 órától délután 4 óráig váltakozó hevességgel folyt. A Balaton túloldalán fekvő Füred vendégei közül távcsövön többen nézték a harcot. Még az erdőben száguldozó magyarokat is jól lehetett látni. Valószínű, hogy egyikük tudósította mindenről Kossuth Hírlapját. Ezzel magyarázható, hogy a szembenálló felek létszámát nem ismerjük. Egy szemtanú szerint a császáriak közül sokan elestek.
(15)
Szeptember 27-én Jellasics Székesfehérvárról a menetrendszerű postakocsival elküldte leveleit. Három katonát adott kíséretül. Nem jutnak messze. Lepsényben egy nagy csoport vitatja meg az eseményeket. Természetesen a kocsma előtt. Balatonfőkajári nemzetőrök is voltak közöttük. Amint megpillantották a három horvátot, azonnal cselekvéshez láttak. Olyan lelkesen ütötték agyon, illetve lőtték le az ellenséget, hogy közben elfeledkeztek arról, hogy átnézzék a postakocsi küldeményét. A bán leveleit a horvátokat kiszolgáló postamester annak rendje s módja szerint továbbküldte Siófok felé. A somogyi parasztok azonban még Siófok előtt elfogták a küldeményt. (16)
Október 5-én a somogyi Balaton partmentének népe egy emberként fölkelt és Siófokra vonult, hogy a pákozdi csatasíkról menekülő horvátokat méltó fogadtatásban részesítse. A rosszul fölfegyverzett tömeg harci lázban égett. Jellasics azonban óriási csalódást okozott nekik, hisz Bécs felé futott.
A tömeg felbosszankodott ezen a pimaszságon. S hogy idejét hiába ne töltse, a népfölkelők az észak-somogyi erdőségekben indítottak hajtóvadászatot a császáriak után. (Vajon mit gondolhatott most Hadik grófnő?) A nemzetőrök azonban továbbra is Siófok környékén maradtak. (17) Szerencsére. Ugyanis a bátor tolnai nemzetőrök Ozoránál feltartóztatták Roth tábornok mintegy 10.000 fős seregét. Perczel Mór az 5. támadó hadsereg frissen kinevezett parancsnoka a gróf Zichy László vezette észak-somogyi nemzetőrökre bízta a Sió szakasz védelmét Ádánd és Mezőkomárom között. (1 8) Nemzetőreink azonban harcba már nem avatkoztak, hiszen október 4-én Ozoránál az ellenség feltétel nélkül letette a fegyvert.
Az ozorai diadal kivívásánál ott voltak Csapó Vilmos őrnagy vezetése alatt a tolnaiak között Kánya, Tengőd, Bedeg, Tótkér nemzetőrei is. (19)
A CSÁSZÁRI MEGSZÁLLÁS IDEJE
Windischgrátz nagy erejű támadása elől a Görgey vezette fősereg kénytelen volt visszavonulni. A Dunántúlt kiürítette a honvédsereg, a kormány is Debrecenbe menekült. 1848 decemberére a Dunántúl a császáriak kezére került. Sokan úgy gondolták, eljött végre az ő idejük, végre vége a rebelliónak. A többség azonban bízott a magyar szabadságban. Ezt a korszakot kívánjuk fölvázolni.
1867-ben a Somogy című folyóirat arról számolt be, hogy a tabiak milyen lelkes fogadtatásban, meleg szeretetben részesítették a települést fölkereső főispánt. A szívet melengető cikk után egy rövid mondat állt: ... Tabon, ahol 1848-49-ben a legtöbb fekete-sárga egyén volt talán egész Somogyban. (1) Megdöbbentő az állítás, kiáltó az ellentét. Ezt az epés megjegyzést a lap szerkesztője Roboz István tette. Bár Roboz később érdekes kettősséggel viseltetett 1848/49 iránt, tény, hogy 1849-ben nagy hazafi, rövid ideig Noszlopy Gáspár titkáraként tevékenykedett. A kötcsei születésű fiatalember igen jól ismerte a tabi eseményeket.
Eredjünk kijelentése nyomába.
Amíg a szerezsánok feldúlták az útjukba került zsellérházakat csakúgy mint a kastélyokat, a hazaárulók értékeit Jellasics tisztjei katonákkal védték meg a közkatonák fosztogatásaitól. Természetesen a tabi Hadik grófnő ezen kiváltságosok közé tartozott. (2) Kossuth Hírlapjának 1848. október 5-i számában szerepelt egy grófnő, aki ispánja kísérésére fegyveres katonákat kért és kapott Hartlieb generálistól.
(3) Gyanítjuk, hogy Hadiknérói lehetett szó ismét. Mellesleg ezek a katonák is elfutottak, amikor a rabló szerezsánok körbefogták őket.
Kossuth Hírlapja 1848 november 2-án arról számolt be, hogy Hadik grófnő Jellasics katonáinak védelme alatt így gúnyolta a tabi parasztokat: „kell szabadság? itt a szabadság!".(4) E bátor cselekedethez szükségtelen bármiféle megjegyzést fűzni.
Miután Somogy Windischgrátz támadása után császári megszállás alá került Czindery Lászlót nevezték ki királyi biztosnak a megye élére.
A megyei tisztikar kényszerűségből teljesíti panaszait. Természetesen akadtak kivételek. Például Bernát József, fiatal tabi ügyvéd. (5) Bernát csendbiztosként tevékenykedett. (6) Elvtelenül kiszolgálta a megszálló hatalmat, s közutálatnak örvendett.
Akadt a környéken más elvetemült ember is. A szomszéd Bábony falu volt jegyzője Greskovics Károly használta ki azt a lehetőséget, hogy ügyvédje Bernát, fontos pozícióba jutott. Greskovics erénytelen, igazságtalan tisztviselő volt. A bábonyiak ezért 1847-től kezdve minden évben fel is mondtak neki. A jegyző mindig be is nyújtotta lemondó levelét, így időt nyervén mindenféle praktikákkal mégis a községre erőszakolta magát. Az utolsó csöpp a pohárban az volt, hogy kiderült több száz forintot elsikkasztott. A polgárok ezen úgy felháborodtak, hogy nem elégedtek meg lemondásával, hanem azonnal új jegyzőt is hoztak. A kisszerű, álnok Greskovics a császáriak uralmát használta föl bosszújához.
Aljas módon lázadással vádolta meg a települést. Czindery császári biztossal más bírót neveztetett ki, elüldözte a jegyzőt. Nem lesz nehéz kitalálni, hogy a tisztségre - háromszori lemondása dacára - önmagát tartotta legalkalmasabbnak. Mi sem természetesebb, minthogy kapcsolatai révén ki is neveztette magát. El lehet képzelni, hogy a helység milyen kitörő örömmel fogadta őt. Azonban még ezzel sem elégedett meg, elődjét a magyar szellemű jegyzőt el akarta fogatni Bernáttal. Nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült. (7)
Konfuciusz szerint: „A nemes ember az igazságossághoz ért jól, a kis ember pedig a haszonleséshez."
Szerencsére akadtak olyan férfiak is, akik hazánk szerencsétlen sorsa miatt aggódtak. 1849 március elején Csapody Pál ádándi kastélyában nagy ünnepséget adott. Több nagyúr vett rajta részt, pl.: báró Kemény Zsigmond, báró Wesselényi Zsigmond. A kápolnai vereség mélyen lesújtotta a társaságot. Itt írta meg a tragikus események hatása alatt Roboz István Kossuth imája a kápolnai elesettek felett című imáját, melyet másnap reggel olvas fel a jelenlévők előtt, nagy sikert aratva.
Ez időben Tabon az előkelőségeket teljesen más dolog foglalkoztatja. Czindery királyi biztos lapjában hirdetést adtak fel: 1849. március 12-én Tab mezővárosa folyó év április 24-től kezdve 1852. év április 24-ig három egymást követő évben vendégfogadó, a hozzátartozó bor-ser és pálinka méréssel, a mészárszék árverésre bocsáttatik. Akár egy, akár több egyén pályázhat, a legtöbbet ígérő kapja meg. Mindenkinek elegendő biztosítással kell rendelkeznie „... vendégfogadóra csak kereszténynek engedtetik a haszonbérlés ... Tabon a 4 országos nagy és heti kisvásárok is a kitűzött időre haszonbérbe bocsájtatnak az alkalommal." Kiadó Bábonyban a kocsmáltatási jog, mészárszék és a közbirtokosság malma. Ezekre az árverésekre április 11-én özvegy gróf Hadiknő lakjánál délelőtt 10 órakor kerül sor.
SOMOGY FELSZABADÍTÁSA
1848 decemberében fogcsikorgató hidegben a magyar kormány Debrecenbe menekült. A következő év februárjában Dembinszki próbálta meg Windischgrátzet feltartóztatni. A balsikerű kápolnai csata után Windischgrátz büszkén jelenti az Olmützbe menekült udvarnak, hogy a „lázadó csordákat" leverte, s hamarosan Debrecenben lesz.
Soha nem fog ide megérkezni. A magyarság nem adta fel a küzdelmet. A tiszafüredi táborban a honvédtisztek fellázadtak a tehetetlen Debinszki ellen, s elérték, hogy Görgeit nevezzék ki főparancsnoknak. Katonáink lázasan készülődtek a visszavágásra.
Ez időben jelent meg Debrecenben Kossuth előtt egy fiatalember fantasztikusnak tűnő tervvel: Somogyból népfelkeléssel kiűzi az ellenséget. Noszlopy Gáspár szavainak súlyt adott, hogy korábban szolgabíróként jelentős részt vállalt a horvátok elleni küzdelemből. A merész terv megnyerte Kossuth tetszését. Noszlopyt kormánybiztossá nevezte ki (március 19-én) és megbízta tervének végrehajtásával.
Noszlopy titokban Somogyba érkezett. A nép óriási lelkesedéssel fogadta. Néhány nap alatt már több ezer főre duzzadt serege. Májusra Kaposvárt is felszabadította, s kiűzte az ellenséget a megyéből. Ezután azon munkálkodott fáradhatatlanul, hogy a szomszéd megyék is szabaddá váljanak.
Amint kiűzték megyénk területéről a németeket, azonnal hozzákezdtek a hazaárulók letartóztatásához. Igaz egy részük még idejekorán elmenekült. Noszlopy Gáspár álláspontját jól tükrözi Koszta Dániel tábornoki megbízotthoz írt levele: (1) „... A honárulással terhelt egyének iránt szigorú és határozott eljárás szükséges - tehát befogatás - lévén múlhatatlanul szükséges." Javasolja, hogy fölöslegesen ne tartóztasson le senkit, inkább figyeltessen. A tanúkra nézve ügyeljen, hogy nehogy valami titkos bosszú, vagy más érdek vezesse őket. Óvakodjon a terrortól, csak a legvégső' esetben éljen vele.
Vidékünk leghírhedtebb alakja a tabi Bernát ügyvéd. Őt a karádiak még május elején elfogták. (2) Amikor Noszlopy megbízottja május 3-án a községbe érkezett, hogy ott gyűlést tartson, kis híján harc robbant ki. Ugyanis amint megpillantották a kíséretében lévő pandúrokat félre akarták verni a harangokat, megütni a dobokat, hogy a veszélyre figyelmeztessenek. Azt gondolták, hogy a foglyokat jöttek kiszabadítani. Szerencsére a félreértés tisztázódott, s örömmel adták át megőrzésre rabjukat. A volt csendbiztost azonnal Kaposvárra szállították, s ott a vármegye börtönébe (a mai levéltár épülete) zárták. Ugyancsak lefogták többek között Roboz Pál szolgabírát.
A nagyberényi plébános és barát szintén kompromittálta magát, így őket is letartóztatták. (3) A vizsgálatot ellenük lefolytatták, a helyi nemzetőr századoknak őrzés végett átadták. Úgy tűnik, az ő bűnük nem volt oly nagy. A rájuk való vigyázás azonban rendkívül terhes a nagy dologidőben a helybelieknek, így könyörgő levelet írtak ez ügyben a kormánybiztosnak.
Az erélyes intézkedések hatására, a főcinkosok rács mögé dugásával elejét vették minden fajta ártalmas pártoskodásnak. (4)
Bernát rendkívül rosszul tűrte a börtönbüntetést, az örülés fenyegette. Úgy tűnik megvoltak a megfelelő kapcsolatai, hiszen pártfogói Vukovics Sebő igazságügy miniszterhez fordultak érdekében. A miniszter levélben utasítja Noszlopy Gáspárt, hogy a hazaárulás miatt lefogott tabi ügyvéd iratait haladéktalanul küldje föl Pestre.
Nem tudjuk ügye milyen elintézést nyert. A dokumentumokban nem akadtunk nyomára, hogy szabadon engedték volna.
Itt kell megjegyeznünk: ez időben politikai nézeteiért, tevékenységéért senkit sem végeztek ki hazánkban, nem úgy mint az osztrákok...
Szemere Bertalan május 24-én az alábbi méltató sorokat írta Noszlopy Gáspárnak: „Azon sikeres fellépés, melyet a somogyi nép az ellenség ellenébe tanúsított, öröklő érdeme marad azon erős népfajnak, mely segélyt nem várva szembe mer szállni a fegyverben gyakorlott harcolókkal, s drága földét a rablóktól maga megtisztítja." (6)
Noszlopy óriási energiával dolgozott a megye védelmén. Megbízottakat küldött szét, hogy a népfelkelést megszervezzék. Tabra Molnár József érkezett ezzel a feladattal. Május 3-án már azt jelentette, hogy a tabi kerületet megszervezte. Mindenütt kijelölte az összeírókat. Tab egy népfelkelési kerület központja lett. Ez hét kerületből állt: törökkoppányi, andocsi, tabi, nagyberényi, városhidvégi, kiliti, endrédi kerületekből. Mindegyik rendezőjének egy-egy megbízható embert kért föl Molnár. A területi felosztás az alábbiak szerint alakult (7):
Népfelkelési Tab kerület
Igali járásbeli helységek egy részének, népfelkelés esetére rendelkezés végett kerületekre lett felosztása
I. T.koppányi kerület
Rendező: németegresi jegyző
II. Andocsi kerület
Rendező: Nagy József andocsi jegyző
III. Tabi kerület
Rendező: Hótay József tabi jegyző
IV. Nagyberényi kerület
Rendező: Kálmán János V. Hidvégi ref. lelkész
V. Hidvéghi kerület
Rendező: Sallay Károly V. Hidvégi jegyző
VI. Kiliti terület
Rendező: kiliti ref. lelkész
VII Endrődi kerület
Melly elosztás tertént május 3-án 849 Tabon. Molnár József kormánybiztosi kiküldött által
Két nap múlva május 5-én Hotay József tabi jegyző már el is végezte a rábízott feladatokat. Sietségének oka, hogy volt mit jóvá tennie. Jellasics megszállásának idején - finoman fogalmazva - nem hazafi módjára viselkedett.
Az összeírásból kiderül, hogy az emberek többsége bizony csak kaszával és vasvillával rendelkezett. A 760 ember csak 16 puskával bírt. A gyatra fegyverzet oka az, hogy Cindery királyi biztos a legsúlyosabb büntetést helyezve kilátásba, összeszedette a fegyvereket. Panaszkodtak is emiatt a derék bábonyiak (9), kérve Noszlopyt, hogy elkobzott fegyvereiket szerezze vissza, vagy kártalanítsa őket Czindery vagyonából, hisz a hazát csak fegyverrel lehet megvédeni. Ugyanez a sérelme az andocsiaknak is. Tőlük 1849 februárjában 10 vadászpuskát, 2 kardot, és 1 szuronyt vittek el. (10)
Népfelkelőink részt vettek a Dráva védelmében (11), illetve 1849 nyarán vidékünk fő feladata a kaposi járással együtt a pécsi katonaság támadása esetén ellent állni a „lehetségig szükség szerint." (12)
A tavaszi hadjárat sikerei aggodalommal töltötték el az abszolutizmus híveit, így került sor arra, hogy 1849. május 9-én I. Miklós orosz cár kiáltványban jelentette be, hogy fegyveres segítséget nyújt I. Ferenc Józsefnek. Az ifjú osztrák császár azt hamarosan kézcsókkal köszönte meg.
Égető szükség kényszerítette a kormányt, hogy mindent megtegyen a haza megmentésére. Azonnal elrendelték az újoncozást, tovább folyt a fegyverek gyűjtése.
Az igali járás két szolgabírája Svatsits Gábor és Stettner István másfél napig vitatkoztak, míg sikerült felosztaniuk egymás között a járás községeit. (13) Ezután haladéktalanul munkához láttak. A községi elöljárók és a lelkészek segítségével összeállították az újoncok listáját. Hozzákezdtek összegyűjtésükhöz, ami azonban nem ment zökkenőmentesen, pl.: „a zamárdiak az elöljárók szájtátisága miatt a kocsiról útközben leugorván elszaladtak." (14)
A falvak panaszolták, hogy a puszták a múlt évben is elszöktek, s be nem álltak, ezért ide Stettner kényszerítő erőt küldött, akik csak a legvégső esetben alkalmaznak erőszakot. Kénytelen a szolgabíró ezt tenni, hogy a kiállítás ne húzódjék el hetekig. Végül június 15-i jelentésében megemlíti Stettner István, hogy „kaptam ismét egy jó szuronyos, de tűzköves puskát, tabi evangélikus lelkész úrtól" (6 Ft értékben). (15)
Tabon azonban nem mindenki olyan hazafias érzelmű, mint a fent említett Krizsán József tiszteletes úr. Ez derül ki Szántó Miké leveléből. (16)
A megyeri újoncok közül hárman is Tabon tartózkodtak. Értük ment 3 nemzetőrrel Szántó.
Fekete mint volt adószedő ismeri, hogy milyen a hivatalos eljárás. Saját érdekét azonban az országénál előbbre valónak gondolta. Ugyanis az egyik újonc az ő kocsisa volt. Amikor ez ügyben fölkeresték, először...össze-vissza hazudozott, majd miután hiteles tanúval megcáfolják, „oktalan okoskodássokkal állt elő", majd ebből is kifogyván kijelentette, hogy kocsisát elengedi. Szavait azonban tettei megcáfolták. Magatartásával bátorította ellenállásra a kocsist, aki végül vasvillát ragadva elérte, hogy most ne vigyék el, megígérvén, hogy maga megy Kaposvárra. Fekete kezességet vállalt érte.
Nem jártak jobban a megyeriek, amikor Spissichné juhászáért mentek. Itt Farkas Lajossal találkoztak. Némileg elcsodálkoztak azon, hogy ebben a vészterhes időben a pesti országgyűlés helyett mit keres Spissichnénél, de úriember ezt nem firtatja. Biztosan itt is a haza ügyét intézi. Azon a modortalanságon azonban igen megrökönyödtek, hogy az úrnőnek szóló hivatalos levelet habozás nélkül fölbontotta, elolvasta. Látszott, hogy tele van tettvággyal, a képviselőházba képzelte magát, s összefüggéstelen szónoklatba kezdett. A lovagias honatya beszédébe annyira belelovalta magát, hogy megfeledkezett arról az elhanyagolható apróságról, hogy neki ehhez az ügyhöz semmi köze sincs - csak Spissichnére tartozik - s kijelentette, hogy ő Pál József juhászt kiadja, ha a tabiak kiadják. (Lehet, hogy igazságtalanok voltunk Farkashoz, amikor szemére vetettük, hogy egyszer sem szólalt föl a Tisztelt Házban, valószínű hallgatásával jobban szolgált az országnak.)
Fekete Lajost sok mindennel vádolhatjuk, de önzéssel nem. Sőt már-már megható az a gondoskodás, amellyel birtokos társnője segítségére sietett. Ugyan ki őrizné nyáját, ha juhászát elvinnék. Míg Farkas szóval tartotta a megyerieket, addig ő vagy harminc embert szedett össze. Ez a nagy dologidőben nem kis teljesítmény lehetett. Csak tisztelettel adózhatunk annak a precíz szervezésnek, mely lehetővé tette, hogy kis idő alatt a mezőváros őrseregének jó részét sikerült mozgósítania. Kis idő... vagy mégsem volt olyan rossz szónok Farkas? Ugyanis mihelyt befejezte beszédét, a kapun vagy harminc ember rontott be, s nekiesett az ámuló megyerieknek. Szerencsére csak szavakkal. Hogy sikerük teljes legyen, megjelent a színen Hótai jegyző és „hivatalosan hazudá, hogy Pál József Tabon van besorozva".
Szántó Miké ezután megkereste „Tab becsületes bíráját", aki kijelentette, hogy ez az ember nincs náluk besorozva, de itt is felbukkantak a helyi nemzetőrök, s így kénytelenek voltak beleegyezni abba, hogy Kaposvárra Tab viszi be Pált, s ott majd eldöntik kit illet.
A kitűnően megrendezett színjáték ezzel véget is ért. Természetesen sem a kocsis, sem a juhász nem ment be Kaposvárra. A rendezésért Fekete Lajost illeti dicséret. S ne feledkezzünk meg a főszereplőkről sem: egy országgyűlési képviselő, egy nemzetőr kapitány, egy jegyző, egy úriasszony. Ugyan kit érdekelt közülük, hogy Magyarország élet-halál harcot vív?!
Hol a jog, az igazság? Láttuk Tab becsületes bírájának szava mennyit ért a helyi hatalmasságok ellen. Érdekes lenne megtudnunk, hogy e köpönyegforgatók hogyan viselkedtek, amikor alig hat hét múlva Noszlopy másfél ezres seregével Tabon táborozik. Sajnos erről nincs adatunk. Bízzuk magunkat a fantáziánkra, nem hisszük, hogy csalatkozunk.
Az orosz betörés híréről a kormány több száz felhívást küldött megyénkbe. Ezeket hazafias lelkészek olvasták föl a helyi értelmiség és nép előtt. (17)
Stettner szolgabíró július 15-re, délelőtt 8 órára Ságvárra hívta össze kerületének értelmiségeit, hogy megismertesse „... hazánk jelen állása, megmentése, fenntarthatásának munkájával". (18) Ehhez kérte a papok segítségét is. Ezen a népgyűlésen mondott nagyhatású beszédet Gaál György kiliti lelkész. (Ezért később halálra ítélték.) (19) „A nép lelkes és küzdeni nem gyáva,, írta erről a gyűlésről Roboz István. Újra elkészítették a népfelkelési és fegyvermustrákat. A lelkészek szószékeikről beszéltek a fenyegető veszélyről.
Az ország készült a döntő küzdelemre.
NOSZLOPY GÁSPÁR VISSZAVONULÁSA
Noszlopy Gáspár mindent megpróbált. Szúró és vágó fegyvert készítetett, Kaposváron ágyút öntetett, töltényt gyártatott, felállította a 127. számú honvéd zászlóaljat, sereget szervezett, huszárságot szerelt föl, újra népfölkelésre szólította a hadra foghatókat. Megszervezte a Dráva védelmét, sikerrel vette föl a harcot a megyénkbe betörő ellenséggel, sőt még Kanizsáról is kiűzte őket. Megtett mindent, amit megtehetett. Mint Dél-Dunántúl kormánybiztosa a végsőkig kitartott, de a túlerő elől kénytelen volt visszavonulni. Nugent táborszernagy seregei (10 000 fő) nyugat felől támadtak, Pécs környékén 8-9000 fős császári haderő állt készen.
A lelkes, de rosszul, főként kaszával, vasvellával fölfegyverzett mintegy 12000 fős népfelkelő sereget, mely Kaposvár védelmére jött a hívó szóra, Noszlopy föloszlatta. Akik önként jelentkeztek, azokat bevette mozgó csapatába, melynek létszáma így elérte a 2.000 főt. Seregével az alföldi magyar hadsereghez szeretett volna csatlakozni, de Baja német kézre került, s így Bonyhádról kénytelen visszafordulni. Augusztus 3-án Iregbe érkezett. Innen keltezte másnap a Vas megyei kormánybiztosnak írt levelét.(1)
„...folyó 2-án délután 6 órákkor Bonyhádról nem Pécs felé ahová az egész világ hinné, de fel Tolna szélén (vonultam)... jelenleg Iregben vagyok. Látom az osztrákok csalódásukat s azt hivén hogy az ő elvonultuk után Kaposvárott hagyott ötszáz huszár lefegyverzése végett becsapandok Somogyba: 2200 főbül álló erőt elszállítva megfordítatak... mel jelenleg Dombóváron áll...
Ebből is láthatja ön, hogy erőm mozgásom által az első tábornak a mely ellen Jellasich segítségére akartak lemenni Pálfi, Nugent vezérlete alatt az által hogy őket késedélmeztetém valóban használtam s még eddig hála Istennek az egész erőt szerencsétlenné nem tennem. Most tehát pár óra múlva indulok Tihanynak ott szállandó."
Tervének megfelelően Tengődön, Kányán keresztül másnap, augusztus 5-én Tabra érkezett seregével. A főhadiszállást Hadik grófnő vendégszerető kastélyában (ma szociális otthon) ütötték föl. Vendégszerető volt e hely, hisz a grófnő itt látta igen szívélyesen Jellasich tisztjeit is. Igaz most Hadikné nem valószínű, hogy szívesen találkozott volna a magyar sereg vezérkarával. Annál lelkesebben fogadta a mezőváros lakossága vitézeinket.
így legalább megoldódott az általunk már ismert Fekete adószedő, nemzetőr kapitány nagy dilemmája. Ugyanis levelet kapott Német Péter királyi biztostól, aki katonai rögtönítélő bírósággal fenyegette meg, ha augusztus 4-én előtte Kaposváron meg nem jelenik. (2) Fekete természetesen nem ment Kaposvárra. A neki írt utasítást átadta Noszlopy Gáspárnak. A kormánybiztos éktelen haragra gerjedt, az alábbi rendeletet adta ki. (3)
Értésemre esvén, miként a jogbitorló osztrák császári biztos ideiglenes távozásom ideje alatt a törvénytelen, még Czindery biztossága alatt kinevezett tisztviselőket újólag hivataluk elfoglalására szigorúan felszólíttatván, őket magyar független kormány elleni működésre bírni merészelte: kinyilatkoztatom, hogy mint a magyar kormány kifolyása, sehol hazánkban, annál kevésbé e megyében idegen bármi magyar kormánnyal ellenes rendelkezést érvényesnek, törvényesnek el nem ismerek, ellene mondok.
Miért is felszólítom az illetőket, ne hogy mentségüket annak idejébe a kényszerítésben keressék, hatalmukba áll táboromhoz csatlakozniok, siessenek inkább ide, mintsem az ellenség törvénytelen akaratának eszközeivé aljasuljanak, ellenkező esetre mint hazaárulók fogván tekinteni, mint ilyenek kötéllel büntetendők.
Melyre nézve minden honszerető polgár minden rang születés nélkül ezennel felhívatik, megbizatik, hogy mind azzal, ki Németh Péter osztrák császári s törvénytelen zsoldos eszköztől hivatalt vállal, jelen rendeletet vele azért közölje, nehogy annak idejébe, ennek nem tudásával s látásával magát menthesse - a figyelmeztető közlő pedig annak idejébe mint vádló ellenébe felléphessen. Úgy szinte -letiltatik végre mindenki, hogy a fent említett császári zsoldosnak és általa kinevezett tisztviselőknek hazaárulási büntetés terhe alatt ne engedelmeskedjenek.
A rendeletet kézzel lemásolták. Az Országos Levéltárban 12 darabot őriznek belőle. Más-más kéz írta őket. Két változata van. A lényegtelen - nem tartalmi - eltérés oka a pontatlan másolásból adódhatott.
Kinyomtatására sajnos már nem kerülhetett sor.
Tab ezidőben egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Nehéz társzekerek döcögtek a poros utakon. Éhes és fáradt hadfiak lepték el a városkát. Huszárok, honvédek, vadászok, pandúrok, tüzérek igen színes forgatag lehetett itt. A piactéren állítottak föl négy ágyút szuronyos őrszem őrizete alatt. Így emlékezik vissza minderre több mint félévszázad múlva egy huszár. (4)
„Iregből aztán mentünk Tabra. Ott engemet egy zsidóasszonyhoz szállásoltak, abba a házba, melyben most Vinczéné asszonyság tart éttermet és kocsmát. Bizony ekkor nem úgy nézett ki az a ház, mint most. Kerítés nem volt, szalmafödeles ház állt ott akkor a puszta udvarban.
Szombaton délelőtt értünk be Tabra. Én a húst meghozattam, s átadtam a háziasszonynak, hogy főzze meg és egy kis levessel, s hússal lásson el engemet. De az én háziasszonyom igen orthodox zsidó lévén határozottan kijelentette, hogy ő nem főzhet ma, mert vallása nem engedi. Az én katona éhes gyomrom meg nem respektálhatta a vallási tilalmat. S így kénytelen voltam erélyesen föllépni. Ennek aztán lett annyi eredménye, hogy egy magyar asszonynál megfőzette a húst, s így ebédem csakugyan lett.
Azóta sokszor voltam Tabon, s mindig haraggal néztem arra a házra, hol még ebédet sem akartak adni a szegény éhes magyar huszárnak.
Tabon találkoztam egy tanulótársammal Beck Jancsival, ki szinte velünk volt a gyalogságnál, de kivel eddig sehol sem jöttem össze. A piacon volt felállítva 4 ágyunk... Ott láttam őt, mint ki az ágyúkat őrizte egy parganétos puskával... Hát ez már katonai tempó! Őrizni az ágyúkat amik úgysem szöknének el!
Meglátván őt megszólítottam. Beszélgettünk egy darabig, aztán elváltam tőle! Sohse láttam őt többé ez életben. Tabról mentünk Endrédre..."
A zsidókkal azonban másoknak is meggyűlt a bajuk: nem akarták elfogadni a magyar bankjegyet. Sőt egyikük különös bátorságra vetemedett. Adjuk át a szót a sereg második számú vezetőjének Noszlopy Antalnak. (5)
„Tabon a nép lelkes volt, de a zsidók nem. ... annál rosszabb szelleműek voltak a zsidók, kikre nézve példát kellene tenni, minthogy a magyar bankjegyet embereinktől elfogadni vonakodtak. Sőt egyik ellene dísztelen kifejezésre fakadt. A kormánybiztos eziránt értesítvén, nehogy a magyar kormány tekintélyén csorba ejtessék, mely éppen a zsidók felszabadítását tüze elvéül, Izrael népének e goromba ivadékát maga elejbe hozatá, és mivel a Kossuth-bankjegyet hátsó részére szánta, kívánságára ugyan ott elhegedültetté, nem sajnálva gazdag hittársai kínált aranyait."
A magyar had létszáma megközelítette a mezővárosét. A sok éhes és szomjas ember ellátása kitűnő üzletnek Ígérkezett. A fogadósok azonban nem elégedtek meg a tisztes haszonnal, hanem rútul visszaéltek helyzetükkel. A mértéktelen árdrágítás ellen kénytelen volt föllépni Noszlopy, szigorú büntetést helyezett kilátásba, ennek a rendeletnek a piszkozata maradt fönn igen hevenyészett írásai. Az első sort törölték, az utolsó gondolatot már a margóra írták. Valószínű, hogy kidobolták, illetve kiplakátolták. Szövege így hangzik:(6)
„Somogy Toilna Zala Baranya megye kormánybiztosa Nyilt rendelet
... a vendéglősök roppant zsarolásai ellen tett méltányos panaszoknak megszüntetésére rendelem, hogy ezen aláb jegyzett árszabály az étteremben kellő étlapokban a rovatban világosan kitéve legyen, hogy minő eledelért mi a járandóság ellenkező eseten a szükséges eledelekért kitett s meghatározott árszabályon felül zsarolni mer... minden egyes rovatú eledelért 50 pengő forint büntetéssel elsőesetben másodsoriban pedig börtönnel és kétszeres pénz-birsággal fenyíttetnek."
Mint látjuk Noszlopynak rengeteg teendője akadt. További elképzelésére Fehér megye másodalispánjához írt levele világit rá. Ennek fogalmazványa így szól:(7)
„Somogy, Baranya, Tolna, Zala megye kormánybiztosa által
Fehér megye másodalispánjának
Tabon augusztus 5-én 1845
Értésemre esvén kiként Földvárott bizonyos számú fegyveres és fegyvertelen Honvédek vágynak, felhívom önt, hogy mind azon katonai erők, mellyek e levél megérkezéséig kiállított Füredre azonnal elszállítani hazafiúi kötelességének ösmerje s tudatom ezentúl önnel, hogy jelenleg az egész Dunántúli részen az általam alakított hadtesten kivül más had nem lévén kormányi feladatomnál fogva, de hadi működési szempontból is minden kiállítható kisebb erők összpontosítása elhatározott akaratom.
Hazafiúi üdvözlettel maradtam"
Noszlopy igyekezett maga előterjeszteni hadseregének működésének anyagi fedezetét. Ebben segített neki egy ügyes, kereskedői érzékkel megáldott tabi illetőségű férfiú, Szűcs József. Az ő feladata az állam által lefoglalt borok eladása volt. Nem kis merészségre, ravaszságra volt szükség, hogy mélyen az ellenség vonalai mögött mindezt sikeresen végrehajthassa. Először a Ráckeve környékén tevékenykedő szabadcsapatok által lefoglalt borok egy részét tette pénzzé, s számolt el árukkal. (8) Ezt a munkát a kormánybiztos nagy megelégedésére végezte el, aki ezután megbízta őt Baja környékén lévő borok mentésével. (9)
Ne feledjük, hogy a Duna-Tisza köze cári és osztrák csapatok kezén volt, s Baranya is császári megszállás alatt sínylődött.
Nem tudjuk ezt a feladatot sikerült e megoldania, s a borokat a Dunán elszállítatnia valószínűleg Komáromba.
Csupán az derül ki az iratokból, hogy őt is a komáromi erőd védői között találjuk a vár kapitulációjakor október 5-én.
Noszlopy Gáspár még mindig gondolkodik Somogy e részének megvédésén, holott az üldöző császári seregek már közelednek. Ki akarja használni Tab földrajzi adottságait. Úgy látszik komoly vita alakult ki e kérdésben a vezérkar és ő közte. A tisztek az ő beleegyezése nélkül augusztus 6-án már kiindultak a mezővárosból. Mind közelebb kívántak kerülni a Balatonhoz, hisz Noszlopy Gáspár már korábban rendelkezett, hogy a Kisfaludy gőzös és a komp legyen Szántódnál, hogy seregét Tihanyba szállítsa. Ésszerűbbé, gyorsabbá kívánta tenni a szállítást, s utasítást ad a fegyverek és a hadsereg létszámának mielőbbi összeírására.
Alább közöljük ezt az utolsó tabi hadparancsot. (Az olvashatatlan részeket pontozással jelöljük.): (10)
„aug. 7 849 fő hadiszállás Tab
Tegnap u. m. f. hó 6-n lett kiindulása a Hadtestületnek minden rendelet nélkül Tabtól nem a legérettebb megfontolás következtében történt - azon hegy lántznak kapuit mely ezen öbölnek a Balatonig Tabon felüli valóságos Kulcsa ez által fel adatott rendelet nélkül a fegyver alatt álló seregnek kiindulni vagy bármi változtatást tenni nem szabad minden esetre bármi mozdulatot tétetend Paracsnok urat személyesen szükséges rendeletek kiadatása végett ezentúl magamhoz várom.
A százados uraknak a századhoz tartozó tiszt és század trénein úgy hogy kellő pogyászai vitelére a ki szabott rendelet szerinti előfogatokat melyeknek azomban egy századhoz soha több mint négy fél kocsiknak számát felül nem múlhatja csak annyit és nem többet rendeltetni figyelemmel tartsa ... Sajnos ..., kellé látnom hogy 10 000 bül álló hadtestnek sem kellene több kocsinak lenni mint itt láttam ezentúl minden pogyász vivő kocsi készítve legyen két század ... vihetvén mindenkor egy kocsit elegendőnek látok a mi a Hadtestnek a mi szuronyait egyébként egyedül a Hadtest Szereinek vitelét illeti jól számba véve ugyan ott is könnyebb menniük alakítson kocsikat kellő számban rendeltessen ezt érhetjük el azon célt mell által a Hadtest mozdulata sebesebben történhetik egyszersmind a föld népének is könyebségeitt is szolgálja. Azon századok melleknél fehér ruha neműek heanyoznak rögtön számba vetessenek hogy a fetstagokban tehető fehér neműek ne hurcoltassanak, s előfogatot ne pazaltassanak kiontván ez által is kiosztván ezáltal is néhány kocsikkal kevesebre olvad az elő fogatok száma a fegyverek úgy a századok létszámát minélelőbb meg várom."
A magyar had Lullán és Jaba pusztán keresztül Endrédre érkezett. Itt teljesítették a kormánybiztos parancsát. E szerint serege létszáma a következőképpen alakult: (11)
A 127. honvéd zászlóalj létszáma 966 fő. Alárendeltségébe tartozik még:
| „Vadász század: | 134 fő, | ebből közkatona: | 102 fő |
| Vas megyei század: | 180 fő, | ebből közkatona: | 153 fő |
| Zala megyei század: | 106 fő, | ebből közkatona: | 85 fő |
| „Úri csapat,, század: | 118 fő, | ebből közkatona: | 106 fő |
| Pandúrok: | 65 fő, | ebből közkatona: | 56 fő |
| Huszárszázad: | 134 fő, | ebből közkatona: | 114 fő |
| Tüzérek: | 55 fő, | ebből közkatona: | 29 fő |
A zászlóalj alárendeltségébe tartozott még 793 fő, ebből közkatona 645 fő volt. Noszlopy fegyveres ereje tehát összesen: 1758 ember, akikből közkatona 1458 fő volt."
A kis magyar sereg szerencsésen átkelt a réven, s mire a császáriak felbukkantak, s ágyúval lőni kezdték az utolsót forduló Kisfaludy gőzöst, kárt már nem tehettek bennünk.
A világosi fegyverletétel híre Noszlopyt Veszprémben érte. Seregét már korábban Klapka alá rendelte, s nagy részüket Komáromba küldte. Most mellette maradtakat is erre utasította. Ő maga néhány emberével bevetette magát a Bakonyba, hogy haláláig folytassa gerilla harcát.
BEFEJEZÉS
A Komáromba bevonuló somogyiakat így jellemezte Klapka tábornok (1)
Egy kis segédcsapatot nyertem ugyanezen idő tájt Noszlopy kormánybiztosnak, Somogy katonai parancsnokának a Balatontól előnyomuló seregecskéjében. Ez az erélyes ifjú június óta foglalkoztatta a Nugent alatt működő II osztrák hadtestet,* s az osztrákokkal több szerencsés kimenetelű csatát vívott. Az egész csapat, mely saját magára hagyatva, a kormánnyal és a többi sereggel való minden összeköttetés nélkül küzdött, vívódott az ellenséggel, háromezer főből állott; ennek is csak egy része volt rendes fegyverrel ellátva, nagyobbára kaszákkal és csépekkel felfegyverzett újonc honvédek valának, velük száz ló, egy fa- és egy ércágyú.
Noszlopy hozzám vonult, s általam a fökelés szervezése végett Veszprémbe küldött Mednyánszky alezredes alá rendeltetett. A kicsiny sereg később a komáromi őrség két zászlóalját képezte. A bevehetetlen erőd jól el volt látva élelemmel kitűnő tisztek irányították bátor katonák védték.
Az osztrákok meg sem próbálták az ostromot. A világosi fegyverletétel után a további ellenállás értelmetlenné vált, így Klapka a kapitulációs tárgyalásokon hajlandónak mutatkozott a vár átadására, ha minden védő számára bántatlanságot biztosítanak. Miután ezt elérte leeresztették a piros-fehér-zöld lobogót. Az utak megteltek keserű, szomorú emberekkel.
Közülük csak egy, a tabi Papp Mihály. (2) A 27 éves vagyontalan református fiatalember Látrányban önként lépett be honvédnek. Klapka György keze alatt szolgált közlegényként a 60. zászlóaljban. Fegyver nélkül, kék ruhában bakancsban szabadságlevéllel tért haza.
(jegyzetek: Lásd: Tóth T.: A szabadságharc Tab környéki emlékei c. írás végén összevontan.)
| |