| |
1. Koppány vezér kései leszármazói Tab környékén
Koppány vezér somogyi leszármazottai - nemzetiségi ősük halála után - még jó 5-600 év múlva is éltek Somogyban, például Tab környékén. Az Ugron család néven emlegetett leszármazók - Siófoktól Tabig terjedő' - uradalma ekkor több udvarházzal és várral is rendelkezett. Az Árpádkortól kezdve ispáni (comes-i) és apáti rangú kis- és középbirtokosok tartoztak hozzájuk. Ezek a jeles leszármazók még 1536-ban is ismertek a fenti területen. Bizonyítva azt, hogy semmiképpen nem igaz az a vélemény, hogy István király - Koppány után - annak teljes nemzetségét megsemmisítette volna. Annyira nem, hogy a Koppány nemzetség tagjai a középkor végéig továbbéltek az ősi, a Tab környéki és a törökkoppányi Koppány birtokok egyik uradalmában. Koppány vezér ősi törzsére, vagyis az Árpádok Megyer törzsére utal a bábonyi központjuk mellett mindig szereplő Megyer (Magyar), ma Bábonymegyer falunév is.
Mi erre a bizonyíték? Az közismert, hogy ezer évvel ezelőtt, 998-ban verte le Vajk, a későbbi István király a somogyi vezért, Koppányt, a vidék dux-át, azaz hercegét. Mindketten Árpád fejedelem leszármazottai voltak. Vajk nagybátyját tisztelhette volna Koppányban. A nyugati, az un. római kereszténység felvétele mellett fegyveresen is fellépő, Esztergomban frissen seregvezérré választott István - német lovagjaival - csatában győzte le a pogánynak, lázadónak kikiáltott rokonát. A somogyi, a zalai népeket is seregébe fogadó Koppányt Veszprém mellett érte a halál.
A különböző Krónikák és írások úgy tudták, hogy István egyik német lovagja, Vencellin „vette le" a fejét. Mára már közismert, hogy négyfelé vágott testét elrettentésül Győr, Székesfehérvár, Esztergom és Gyulafehérvár vára kapujára szegezték ki. Ekkor terjedt el az a vélemény vagy inkább legenda, hogy István „Koppány vezér minden leszármazottját kivégeztette, vagy elpusztíttatta."
Mi ebben a véleményben az igazság? Mit tudhatunk biztosat ma? A legutóbbi időkig történészeink is elfogadták a „kemény megtorlás" elméletét. Valóban súlyosnak látszott a Somogy megyét évszázadokig sújtó, s Pannonhalmának járó rendkívüli egyházi tized, amely gyérmektized formájában is működött volna. Ez azt jelentette, hogy állítólagosan - minden megyében született - tizedik gyermeket kötelezően egyházi szolgálatba adták volna?
Kik írhatták le ezt a véleményt István királyról, a későbbi szentünkről? Mára már az is kiderült, hogy éppen Koppány vezér túlélő rokonai. A későbbi királyi hatalomra került leszármazottak írástudói. Legutóbb egyik régészünk állította azt, hogy Tar Zerind fia Koppány közvetlen rokonsággal ellátott Vazullal és leszármazottaival. Vazult, ugyancsak a legendák és a krónikák állítása szerint - Imre herceg 1030 táján bekövetkezett halála után - István királynak a megbízásából tették volna uralkodásra képtelenné, azaz megvakították és fülébe ólmot öntöttek...
E tettet ma is többen inkább István király feleségének, bajor Gizellának tulajdonítják, hogy ő bérelte volna fel a merénylőt. Viszont az igazság az, hogy a később István király trónjára kerülő Vazul fiakat: Andrást és Bélát, de még a pogánynak megmaradt Leventét sem bántották. Ők éppen István király rokoni értesítése nyomán menekülhettek el Lengyelországba.
Az 1046-os pogánylázadás után visszatérő András és Béla királysága, majd Béla fia: Géza és László (a későbbi Szent László) udvari krónikásai állították be Istvánt túlságosan is keménynek, sőt véreskezűnek... Az igazság viszont az, hogy a veszélyesen trónjára törő, fegyveres ellenállók leszármazottait vagy népeit már nem érte közvetlenül a megtorlás. Koppány rokonai és a többi Árpád-házi herceg, így Vazul is életben maradtak a 998-as dunántúli lázadás után. A Koppány rokon Vazul is csupán az 1030-as évek végén, István király halála előtt - trónra kerülése megakadályozására - került megcsonkításra. A sérelmet elszenvedett Vazul unokája: Béla király fia, László - István király mérhetetlen érdemeit feltárva - 1083-ban Istvánt, fiát Imrét és egyháznagyát, Gellértet szentté avattatta. Ugyanilyen elégtételt adott viszont másik rokona emlékének, amikor a somogyvári Kupavárban 1091-ben fényes bazilikát emelt Koppány vezér régi központjában, annak várában rendezte be temetkezőhelyét.
Rendkívül érdekes az is, hogy éppen a bazilika felszentelésekor itt tűnik fel László király káplánja, Koppány pap. Az utóbbi -történészeink véleménye szerint is - egyenes ágú leszármazottja lehetett Koppány vezérnek.
Véleményünk szerint az sem véletlen, hogy közel 100 év múltán éppen itt a somogyvári bazilika avatásánál tűnik fel a magas egyházi szolgálatban, a királyi káplánná, gyóntatóvá előlépett Koppány rokon (akinek ráadásul még a neve is Koppány). Koppány püspökként, Kálmán király egyik hadjáratában, 1097-ben vesztette életét. írásunknak nem az a célja, hogy ennek a Koppány leszármazónak a további sorsát kövesse, hanem inkább a Tab környéki családok további sorsának ismertetése.
A gyér számú oklevelek azonban csupán a XIII. század végétől szólnak Koppány vezér itteni leszármazottairól. Közel háromszáz év múltán Bábony falujukkal kapcsolatban szerepeltek Babunai Gergely comes fia András és Koppány nembeli rokonai. Babunai, azaz Bábonyi Gergely comes címe egy megbecsült somogyi nemes úrról, ispánról szól nekünk. A pár évtized múltán, 1334-ben feltűnő Bábonyi-Ugron család is Koppány vezér itteni leszármazottja. Ők is jelentős birtokosok voltak, mert Bábony mellett Torvajon is emlegették földjeiket. ÉK-Somogyban közel százharminc évvel később a torvaji birtokközpontjaik köré egy tíz faluból álló kis- és középnemesi uradalom szerveződött. 1460-ban a már emlegetett Bábony és Torvaj mellett- Nyim, Kás fele, Megyer, Lulla, Gyönköd, Ádánd falvak is a Koppány nembeli Ugrón Imréé.
A sors különleges kegye, hogy testvére László ekkor a pannonhalmi, a somogyvári apátság mellett - legfontosabb balatoni, a tihanyi bencés apátság apátja. (A tihanyi apátságot Vazul fia András király alapította és oda is temették el.) A Koppány nembeli ugrón László tihanyi apát somogyi birtokai Északon - Fok (Siófok), Töreki és a rév (Szántód) melletti falvakkal - határolták testvére családi uradalmát.
Van azonban Tab környékének egy másik korai kapcsolata is. Tab mai határához tartozik Ugal település, amely eredetileg Igar, Igal, illetőleg Igor néven szerepelhetett az Árpád-korban. 1193-ban szereplő Igor név nyelvészeink szerint a török népeken (besenyőkön?) át kerülhetett Magyarországra. Nagyon érdekes, hogy az innen származó Ugali család rokonai között a középkorban szerepel egy Besenyő nevű mester. Egyes vélemények szerint a besenyők somogyi letelepítése is István király korai államszervezésével függhet össze. Ilyenformán érdekes lehet az Ugali család története is.
2. A nagybirtokot teremtő Ugaliak
Az Ugali család Ugal (Igal, Igar, Igor-ból) származott. Az Ugalból (ma Ugajpuszta) származó Ugali Ivánka comes a XIV. század első évtizedeiben (elején?) az Anjouk oldalán harcolt a vármegyét birtokló tartományurak, a Kőszegiek ellen. Öt fia közül Jakab, illetőleg Pál már írástudó, deák vagy litteratus, mindenesetre jogvégzett ember volt. Az igen magas karriert elérő Pál mesternek előbb a Tab környéki birtokszerzését, majd jogászi pályáját követjük.
A rangos Ugali Pálnak külön nótáriusa és serviense is volt Demeter klerikus személyében (Demeter képviselte ügyvédként is urát!). Ugali Pál, aki egy birtokkal, Ugallal kezdte a pályáját, szolgálata végére már egy rangos uradalmat mondhatott a magáénak. Ez a Fok és Ugal környékére kiterjedő rangos birtoktest a királyi adományok, Nagymartom Pál országbíró, valamint kisebb-nagyobb urak (akiket ő támogatott, vagy perekben képviselt!) és a különböző ajándékok, de leginkább peres ügyek díja révén alakult ki.
A királynak és a királynőnek tett kiváló szolgálataiért kapta 1336-ban Babony birtok részeit, a visegrádi házat, valamint egy magvaszakadt rokonának két somogyi birtokát.
1330-1355 között a névadó Ugal falu szomszédságában lévő Tabot és Beidért szerzi meg. Koromzai Péter, majd István és Bakolcsai Egyed 310 márka értékben külön-külön örökbe adták neki, perköltségük fejében. 1334-ben 50 márkáért lesz az övé Kecske (ma Kötcse), Darói Péter és Miklós birtoka. Két év múlva Velyke-i Beké ruházta át a somogyi Ocsmánt és a Maros határában lévő Kustán vagy Kostyán birtokot. Még ugyanebben az évben övé lesz a Fejér megyei Moha. 1339-ben Csicsal (ma Somogymeggyes) felét zálogként, majd a megszorult Csicsali fiak helyzetét kihasználva - örökjogon is megszerzi. A szomszédos Köp fele zálogként kerül hozzá. 1340-ben Darói Miklóstól - a perben nyújtott „segítség" fejében - a Tolna megyei Kondát szerzi meg.
1341-ben már a családé (öt fivérével közös!) Fiad és Hásságy (Hárshágy) nevű birtokaik. 1342-ben főnökétől, Nagymartoni Páltól kapja hű szolgálataiért a Fejhér megyei Seregélyest. Ez év őszén Várdai Arach mester és Hernaldus eladták neki Kecske (Kötcse) másik felét. Lóránd nádor fiától, Péter mestertől kapta meg a Nagyberény határában lévő Kozma birtokot. 1343-ra lett végleg övé a megvásárolt Lyubga, Lyaba (Jaba) és Sunkud (Gyönköd!). Ekkor szerezte meg használatra és benépesítésre Sitkei Lőkös Fejér megyei Vájta nevű birtokát. Ugyanebben az évben királyi adományból kapta a Som menti Szaka (vagy Kapurév!), illetőleg a veszprémi káptalan hálája révén az endrédi határhoz tartozó Sövény nevű birtokot.
1344-ben szerepel Pál birtokában az ádándi határ Pösze nevű faluja is.
Ez az Ugali birtokközpont köré szerveződő birtoktest a szomszédos Tab, Csaba, Szőlős, Belder, Bábony, Veresvessző, Bikács (Kisberény), Lullya, Gyönköd, Kozma, Kapurév (Szaka), Kisbere, Sövény, Pösze, Hásságy, Csicsal, Fiad, Kékese (Kötcse) Ocsmán, Orbolcs, Pótol Somogy megyei és az akkori Veszprém megyéhez tartozó (Sió) és Kustyán, valamint a Fejér megyei Moha, Seregélyes és Vojta, valamint a Tolna megyei Ősi falvakból állt.
A nagyjából 27 településből, faluból álló birtoktest a XIV. század közepére vált nagyobb uradalommá. Ennek a legösszefüggőbb birtokteste Somogy megye északkeleti sarkában, a Tab - Karád -Nagyberény vonaltól egészen a mai Siófokig terjedt, de elnyúlt egészen a Balaton partig is!
Milyen települések, vagy jelentősebb falvak tartoztak az Ugali uradalomhoz? Magának Tabnak mind a régészeti, mind a történeti vonatkozásait már több ízben tárgyaltuk. Ilyenformán a többi birtokok lehetnek most az érdekesek.
A települések nagyságát meghatározzák a bennük álló egyházak. A felsorolt településeknek szinte mindegyikében említ az 1333-34-es pápai tizedjegyzék egyházat. Ha a befizetett pápai tizedet figyeljük, akkor Pösze papja 50 kisdénárt, csakúgy mint a környék nagyobb egyházai. Lulla, Szőlős 40-40, míg Csaba 45 kisdénárt, Kási 26-30, Adánd-Ketye 22, addig Ugal (Ugaj) egyháza csupán 20 kisdénárt fizetett. A legnagyobbat fizette Maros (70 kisdénár) és Felső-Endréd az 5-5 garasos fizetésével.
Végső soron Pösze, Elias, Lulla, Szőlős, Csaba nagyobb templomokkal rendelkezett, s így jelentősebb települések is lehettek. Magában a névadó birtokközpontban Ugalon egy kisebb templom állhatott.
Az uradalom templomainak a titulusait is gyakran ismerjük. Így Tabon Szent Péter, Kozmán Szent György, Maroson Boldogságos Szűz, Pöszén Keresztelő Szent János és Kisberényben Szent Demeter volt a templom védőszentje. Maroson, Őszén, Gyönködön és Kis-Berényben kőből épült templom állt. (Ez fontos, mert egyesek úgy vélték, hogy a Dél-Dunántúlon, s így Somogyban is csupán téglából épültek volna Árpád- és középkori templomok.) Pöszén a plébános házát, míg Lullán a faluban a templom mellett álló curiat jegyzik fel.
Az 354-től „ugali uradalmában" gazdálkodó Ugali Pál, már országos méltóságot, báni tisztet is viselte. Egyébként mint országbírói ítélőmester szintén különleges és nagy ívű pályát futott be. Érdemesnek tűnik egy kicsit foglalkoznunk ezzel a gyakorlatilag tabinak számító jogászemberrel.
3. Tab országos tisztségviselő középkori jogásza, Ugali Pál
Mielőtt Ugali Pál jogászi pályájáról írunk, úgy érezzük, hogy meg kell ismertessük az olvasót a középkori magyar jogászi élettel, illetőleg az akkori jogviszonyokkal.
A középkor bizonyos időszakában, így a XIV. században a király közvetlen helyettesének a nádor, míg legfőbb bírájának az országbíró számított. A királyi udvar, a curia - élén a királlyal - a legfontosabb országos tisztségviselőivel: a nádorral és az országbíróval külön-külön testülettel működött. Külön volt a nádornak és az országbírónak is egy-egy irodája, ahol a jogászok, jegyzők, a nótáriusok, vagyis a jogvégzett emberek dolgoztak. Most nem foglalkozunk, csak érintőlegesen a külön működő kormányzati szervvel, a kancelláriával, amelynek élén a kancellár, általában a XV. századig az egyházi rendhez tartozó, jogvégzett, doktori fokozattal is rendelkező előkelő embernek, hanem a legmagasabb országos méltóságviselőknek is számított. Gyakorlati helyetteseik: a nádori és az országbírói főjegyzők, a protonotariusok kiváló gyakorlati jogászok, a magyar szokásjog és az oklevélkiadás legjobb szakértői voltak. Többnyire a világi, a kis- és középnemesek fiaiból kerültek ki, akik deák, litteratus vagy magister, azaz mester fokozatukat akár a káptalani iskolákban is megszerezhették. Ismereteink szerint általában végzettségükre ott tettek szert, s nem jártak egyetemre, főképpen külföldre. Például a dél-dunántúliak, így a somogyi származásúak a közeli Veszprémbe jártak. Veszprém káptalani iskolája volt Magyarországon a legjobb jogászképző.
A két hivatal közül a nádori volt a fellebbviteli, ahová az országbírói döntés után a felek fellebbezhettek. Mindkettő az országban folyó jogsérelmekkel, például birtokügyekkel: jogtalan foglalásokkal, határvitákkal és másokkal foglalkoztak. Külön apparátusuk volt a belső, irodai és a kijáró, ellenőrzést, bejárást végző embereiknek. Mindkét szerv az országban „mozgásban" működött és helyszíni vizsgálattal, ítélettel élt. Jogászok: kiküldöttek, oklevélírók (jegyzők) és mások járták az országot a két hivatal vezetőinek a megbízásából. A nádori és az országbírói hivatal közvetlen irányítója a főjegyző, az ítélőmester vagy latinul protonotarius. Két pecséttel: a nagy- és kispecséttel hitelesítették döntéseiket. A nádori- és az országbírói hivatal protonotariusai a XIV századtól őrizték uruk pecsétjeit, illetőleg megbízásuk szerint használták is azokat. A század közepétől nagyon gyakran saját székhelyükön vagy lakóhelyükön állítottak ki okleveleket, de csak az uruk által meghatározott módon. Ugyan a protonotarius maga is elvégezhette a különböző perbeli lépéseket, de ítéletet ura távollétében, annak megbízása nélkül nem hozhatott. Viszont az ügyfelek kérésére választott bírájukként is közreműködhetett. Mint azt látni fogjuk a XIV. század közepén az első somogyi származású országbírói ítélőmester: Ugali Pál már a királyi kúria bírói tanácsának is a tagja. A király, a nádor, az országbíró vagy az egyházi előkelők és más hivatalok rangos vezetői mindig számítottak a nádori és az országbírói hivatal irányítójának közvetlen szakértelmére. Ezek a nagy tudású protonotariusok vagy ítélőmesterek ugyanis a hazai gyakorlati jog és a kúrákban kibocsátott oklevelek legjobb ismerői is voltak. Országos tisztségviselőknek, de egyben bírónak és ügyvédnek is számítottak.
A fenti jogi szervezetek vezetőinek és alkalmazottainak fizetése részben a - hűbéri láncolat hűbéri fokozatai - alapján működött. A nádor és az országbíró elsősorban a királytól kapott közvetlen javadalmazást. A hivatali helyetteseiket, a protonotariusokat viszont az ügyfelek fizették. Jelentősebb pereknél akár egy-egy falut, kisebb nagyobb birtokot vagy más, így pénzbeli ajándékokat is elfogadhattak; a kötelező oklevél kiadási taxa, vagyis az illetékdíjon kívül.
A lényeg az tehát, hogy kezdetben, így az Árpád-korban minden királyi kúriai vagy kancelláriai hivatalban az egyetemi végzettségű, doktori tudományos fokozatú egyházi előkelők ültek. Ez látszik még az általunk legelőször Somogyból ismert nádori és országbírói hivatal, illetőleg a hivatalvezetőik működésénél is. 1262-ből először arra van adatunk, hogy az országbíró: Kemény fia Lőrinc és helyettese: Sebestyén a szomszédos Zala megyében hoznak ítéletet. Öt évvel később már a nádorrá előrelépő Kemény fia Lőrinc, mint somogyi főispán Somogyban is ítélkezik. Az ezzel kapcsolatos okleveleit - már a nádori protonotáriusként szereplő - régi hivatali embere: Sebestyén mester pozsegai éneklőkanonok és székesfehérvári kanonok hitelesíti.
A későbbi magyar joggyakorlat szerint viszont ezek a magas rangú és képzettségű egyházi emberek inkább a kancellária vezetésére és más országos tisztségek viselésére kapnak megbízásokat. A XIV. század közepétől a nádori és az országbírói kúriákban megjelennek - a hazai gyakorlati jogban jártas - világi, kis- és középnemesek.
Ezeknek a jogászoknak a feltűnésére, főképpen az országbírói hivatalban, s a vezetésben való elhelyezkedésükre van nagyon sok somogyi példánk. A XIV. század, az Anjou kor adja a legtöbb somogyi országbírói és nádori hivatali, országos tisztségviselőt: protonotariust, illetőleg irodavezető főjegyzőt. Ha csupán néhány fontosabb tisztségviselőt tárgyalunk, akkori is közel fél tucatnyi jogászembert kellene felsorolnunk.
A bennünket érdeklő és ugyancsak az Anjou-kor jogásza, a fényes karriert befutó Pál Ugalon (mai Tab) kisbirtokos családból született. Anyját, Ivánkát comes-nek, azaz ispánnak nevezték. S mint ilyen, Pál a megyében megbecsült vagyontalan nemesúr volt. 1325-ben viszont fia Pál - még minden rang nélkül - már a királyi udvarban szolgált. Maga a király, Károly Róbert figyelt fel rá először, amikor Pál a királyt ócsárló Parabuh kun comes fia Istvánnal - királya védelmében - előbb szóban, majd később tettlegesen is összetűzött. Az esetet így örökíti meg egy oklevél: „Parabuh kun comes fia, István a királyt azzal ócsárolta, hogy ereje nem éri fel Baszarabét (Moldova román vajdája volt!), a szent királyi korona hűtlenéét. Az ifjú Pál szavakkal nekirontott, s a tettlegességtől is alig tudták visszatartani. Bosszúból a kun fiatalember éjnek idején fegyveres bűntársaival tört rá, ő pedig életét úgy mentette meg, hogy Istvánt megsebesítette. Parabuh fia belehalt sebeibe." Nemcsak a király ismerte fel a fiatal Pál hűségét és tehetségét, hanem az új országbíró, Nagymartoni Pál is. Druszája, Pál 1327-ben már mesteri, azaz magister-i címet is viseli. Csakúgy, mint testvére, Jakab mester, aki ugyancsak írástudó ember és Nagymartoni Pál országbíró bírságszedője volt. Valószínűleg ő ajánlotta be fivérét az országbíró szolgálatába? Mindkettőjük mester címe elsősorban hivatali cím lehetett, mivel egyikük sem oktatott. Mester megnevezésük a notariusi, azaz jegyzői szolgálatukra is utalhatott. Pál és testvére, így nem végezhetett például a párizsi egyetemen, hanem inkább egy jó hazai káptalani iskolában tanulhattak. Talán éppen a Somogyhoz legközelebbi ilyen nagyon jó hírű iskolában, Veszprémben? Jeleztük már azt is, hogy ebben az időben a veszprémi volt a hazai jogtanítás elismert központja. Ugyan 1367-ben Pécsett alapított Nagy Lajos király egyetemet, ahol a teológiai fakultás kivételével minden kar működött. A század végéig még bizonyára a dél-dunántúli jogászképzés és a jogászélet másik centruma is lehetett.
Hősünk, Ugali Pál jogtudásának gyakorlati alapjait kúriai jegyzőként még az előző országbíró, Kökcsi Sándor irodájában szerezhette meg. Mint érdekességet említjük meg, hogy Kökcsi Sándor felesége, a következő országbíró, Nagymartoni Pál nővére. Ebben az esetben is jól érvényesült a sógor-komaság szokásrendje. Előmenetele kezdetén Pál mester is stílszerűen vásárol - a jó bor hazájában - a somogyi Szőlősön szőlőt, „Somogy megye régi szokása szerint áldomást iván."
Ennek folyamán 1328-tól az új országbíró, Nagymartoni Pál irodavezetője, s így az ott dolgozó jegyzők, azaz a nótáriusok főnöke, a protonotariusuk lett. Ugali Pál két évtizeden keresztül viselte ezt a címet és gyakorlatilag az országbíró helyettesének számított. Gyakran említik ura ügyvédjeként is. A kor szokása szerint ekkor még az ügyvédi képesítés nem létezett, de minden jogismerő és cselekvőképes ember, így főképpen Ugali Pál mester vállalhatott ügyvédséget is. Pályája csúcsán, ha rövid időre is, mindössze két évre, a legmagasabbra, a számára elérhetetlennek látszó országos méltóságok sorába is feljutott. Főnöke és hűbérura, Nagymartoni Pál hivatali távozásakor, 1349-ben István herceg horvát-szlavón bánná teszi. Rendkívüli politikai és jogászi tekintélyét az is jellemzi, hogy két év múlva már - a számára idegen, nem hűbérúr- új országbíró is őt alkalmazza ítélő-mesterének. 1354-ig marad itt hivatalában, míg talán a halál „fel nem állította" onnan.
Szakmai szempontból is rendkívüli ember Pál mester, mivel ő az első protonotarius, aki a kúria bírói tanácsának a tagja is lett. Ahhoz, hogy ezek a protonotariusok - a kancelláriák és a kúriák gyakorlati jogászi keretei közül már kiemelkedve - később is a bírói asztalhoz ülhettek, az olyan kiemelkedő jogászoknak alkotómunkája is kellett, mint amilyen Ugali Pál is volt.
Magas szakmai, hivatali tudása és méltóságai mellé - számtalan hivatali ügyével - a méltó anyagi hátterét is saját maga teremtette meg. Somogy ÉK-i felében, Nagyberény - Karád - Tab vonalában több tucatnyi birtokot szerzett. Az ország központjaiban: Budán, Székesfehérváron és Visegrádon, de magában a budai várban is egy-egy óriási értéket képviselő háza volt. Sorolhatnánk a 150 lóból álló ménesét és a kincsekben, ezüstben 2000 Ft-ot is meghaladó értékű vagyonát is. Mellesleg egy évtizeden keresztül a Trencsén megyei Varin királyi várnak, majd 1354-ben a vágvölgyi Besztercének is a várnagya. Károly Róbert király a komájának is nevezi. Sőt VI. Kelemen pápa 1348-ban még neki is írt a szicíliai hercegek kiszabadítása ügyében.
Kiemelkedő jogászi tehetsége mellett a fényes és kiugró karrierjét egyértelműen hűbérurának, a rekord ideig (két évtizedig) országbírói hivatalt viselő Nagymartoni Pálnak köszönhette. Ügyfelei jó természetűnek tartották. A veszprémi káptalan az igazságosságáért magasztalja. Dicsérték nagylelkűségét is, amikor a káptalan bőbeszédű ügyvédje kifogyott a költségéből, sokszor elengedte neki az oklevelek kiállítási díját, az un. taksáját.
Az egyetlen családi, az ugali birtokról elinduló - jogász képzettségű- Ugali Pál egy emberöltőnyi idő, azaz harminc év alatt jutottéi alulról a legfelső hivatali csúcsra. Ugali nevelte ki hivatali utódát is, aki 1346-ban mint jegyző kezdte nála, hogy később Szepesi Jakab néven országbíró is legyen.
Az 1354-től „ugali uradalmában" gazdálkodó volt, bán és országbírói ítélőmester sorsáról már nem tudunk. Négy testvére: Miklós, Jakab, István és Antal hamarosan meghaltak.
Ugali Pál fia Miklós is magtalanul hunyt el. Egyetlen leányát, Orsolyát a király fiúsította, de ugyancsak utód nélkül halt meg. Ugyanakkor Mária királynő megsemmisítette a fiúsítást. Orsolya lányának férje, Bessenyő Mátyás, valamint Miklós fivérének leányági utódai között hosszú per kezdődött.
1369-ben még Ugali Pál és fivérei is éltek, mert ebből az évből ismert - a fivérekkel közösen tett - úgynevezett bírói osztály. Ez jelentette az ősi birtokok szétosztását. Az 1384-85. évi per nyomán (amikor már nem élt Ugali Pál!) szétválasztottál az addig egységes uradalmat. Ugali Erzsébet és Kapolyi Klára egyezségre léptek Ugali Pál vejével, Bessenyő Mátyással. Talán érdekes lehet az Ugali birtokok további sorsa is? Folytassuk ennek tárgyalásával!
4. Nevezetes és ősi magyar családok: a Batthyanyok és a Rozgonyiak Tab környéki birtokai
Az Ugali leszármazók 1385-ös egyezsége után - pontosan nem tudni hogyan - már hat év múltán, vagyis 1391-ben Kővágóőrsi Kis György kezében vannak az Ugali birtokok. Ez a Kővágóőrsi Kis György lett a hírneves Batthaany-család őse. Mégpedig úgy, hogy Zsigmond királyt támogatta a Horvátiak elleni harcban vitézül és ezért kapta meg 1398-ban a Dél-Balaton DNy-i csücskében lévő Batthaan helységet. Ezután ez lett a családnak az új birtokközpontja. Innen hívják Batthyanynak.
Valószínűleg a királyi kegy révén szerez Kis György mind és mind több birtokot a XIV. század végén. Valószínűleg így juthat hozzá Somogy ÉNy-i és ÉK-i csücskében, valamint Nagyatád környékén is több birtokhoz. Logikusan megfigyelhető, hogy ezek a birtokok egy-egy várközpont köré szerveződnek, vagy legalább udvarházak adják szervezeteik irányító központját. Ezekre a Batthyanyak korai időszakából nincsenek igazán forrásadatok. Csupán találgatni lehet, hogy Ugal két részre való tagolódása is ekkortájt következhetett-e be? 1411-ben - az időközben meghalt - Kővágóőrsi Kis György felesége: Gutori Katalin révén Csapi András kapta meg Felső-Ugalt (az Alsót nem!), Tabot, Csabát, Fiadot, Hassádot (Hásságy, Hássán), Kis-Barét, Kékesét, Lyabat, Lullyat, Gyönködöt, Bábonyt, Patolt, Kozmát, Orboczot, Beidért, Szőllőst, Csicsalt, Veresvesszőt, Kapurévet, Pöszét és Békád helységeket.
A XV. század elején jó pár évtizedre kiesnek a királyi kegyből a Batthyanyak. Battyany Albert 1403-ban hűtlen volt a királlyal szemben és ezért elvette tőlük a Fok környéki uradalmakat. Ezeket a Rozgonyi család kapta meg 1428-ban. Méghozzá Rozgonyi István neje, a legendás Szentgyörgyi Cecília, aki Galambócz vára vívásakor vitt véghez kiemelkedő bátorságú tettet. Élete tartalmára megkapta Felső- és Alsó Ugalt, Bábonyt, Csabát, Pöszét, Lullyat, Lyabát, Bere helységet, valamint Nyimet és Pakolpuszta részeit. Ez, de a későbbi királyi adományok sem fedték a teljes Ugali, illetőleg Batthyány birtokokat. A lényeg az, hogy egy kisebb, de összefüggőbb uradalom került Rozgonyiné, vagyis Szentgyörgyi Cecilia kezébe. A király nem felejtette el, hogy életét köszönhette a bátor lovag-asszonynak, aki a törökök elől menekülő királyt végül is megmentette.
Varga Domokos azt írja Magyarország virágzása és romlása című művében: „A törökök kiverése utáni - háromszáz évvel későbbi -időket nem számítva, soha annyi földet és falut nem osztogattak Magyarországon, mint Zsigmond korában. Ő könnyű kézzel szórta szét nemcsak az ellene szegülők minden vagyonát, hanem még a királyi birtok javarészét is, több mint 2000 falut. Neki alig maradt 1000-nél több faluja, a gazdagabb nemesség viszont már majdnem kétszer annyit mondhatott magáénak, mint az Anjou-korban: 4500 helyett mintegy 8600-at."
Ilyenformán egyáltalán nem csoda, hogy hét év múlva, 1435-ben Rozgonyi Cecília új adományként már végleg megkapta ezeket a birtokokat. A királyi nagylelkűség még a régi Ugali birtokok további részeit, így Fiadot, Tabot, Beidert, Alsó-Kékesét (Kötcsét), Ó-Gyönködöt, Csicsalt, Ocsmant, Kozmát, Kapurévet és Kis-Berény helységet, valamint az akkorra pusztává lett Hássán és Veresvessző részeit is neki adta. Egy évvel később ugyanezen adományt Szentgyörgyi Cecília férje, Rozgonyi István kapta meg. Feltűnő az újabb adománynál, hogy külön megemlítik Szent László lullyai monostorát, vagyis a XIV. századi prépostság kegyuraságát is megkapta Rozgonyi.
Nagyon érdekes a prépostság lullyai elnevezése, mert a későbbiekben sorrakerülő régészeti azonosításaink során a mai Ságvár D-i sarkában található az un. Klastromhegy, vagy Klastromtető. Alatta található maga a Szent László puszta. A tetőt a hegygerinchez való kapcsolatánál ott, ahol a bejárat is volt, háromszoros mély árok veszi körbe. A tetőn álló épület nem volt nagy kiterjedésű. Mindenesetre az alatta fekvő Szent László puszta őrizte meg az 1 302 táján itt szereplő Szent László prépostság nevét. A prépostság legalább a XIII. századtól, de akár 1192-től, László király szentté avatásától kezdve állhatott itt. Külön érdekes, hogy tőle É-ra ugyancsak van egy másik vár, a Bőre vagy Kupa-vár. Nagyjából azon a területen, ahol több fontos várközpont is található. Így például a tőle DK-re, a mai Nyim községben található Kásivárhegy. Ez a vár Kási puszta és Szent László monostora puszta között kanyarodó völgy D-i oldala felett látszik. Pontosan egy rövid hegynyelv É-i végén, magas, kúp alakú részen látható ez a kör alakú, kettős árokkal határolt erődítmény. Árpád-kori eredete kétségtelen, hiszen 1422-ben említik Kás határában a moss Nagheg, in quo locus castelli habereturt...
Miért érdekes ez? Azért, mert nyilvánvaló, hogy az Árpád-korban, de a XIV. században jelentősebb birtokközpontnak kellett léteznie Szent László prépostság, illetőleg Kás-Várhegy, Böre-Kupavár területén. Talán a két vár tulajdonosa, vagy egyike alapíthatta a Szent László kegyúri prépostságot, mindenképpen még a XIII. században. Az erődített monostor 1436. évi Rozgonyi kegyuraságáról már említést tettünk, de van még több érdekesség is.
Az új adományt perrel támadják meg a Batthyanyak, illetőleg a velük kapcsolatban álló Fajszi Ányosok. 1438-ban, valószínűleg Zsigmond király halála után, papíron visszakapják a két Ugal, Tab, Csaba, Szőllős, Bábony, Belder, Lullya, Lyaba, Bére, Kapurév, Veresvessző, Pösze, Kustyán, Ocsman, Kékese (Kötcse) és Tengeld (Tengőd) helyiségeket.
1443-ban azonban még a Rozgonyiak tartják kezükben Ugalt és Nyimet. Ugyanebben az évben Rozgonyi János Bábonyt a Csapiáriaknak adta el, akiket öt év múlva be is iktattak.
1444-ben a Batthyány család megosztozik a Fajszi Ányosokkal a Rozgonyiaktól visszaszerzett birtok javarészén. Természetesen a különböző adományozások, perek révén az eredeti Ugali birtok jó része elveszett, de így is a kezükben maradt az alapbirtok. Mindenesetre például Csaba még 1583-ban is Batthyány Farkasé. Lulla 1488-ban még a Fajszi Ányos családé. 1536-ban Alsó-Ugal teljes, míg Felső-Ugal részbirtokosa Fajszi Ferenc.
A már tárgyalt Koppány-rokonság, az ugronok birtokkoncentrálása mellett, 1506-ban Nyim, Ádánd, Pösze, majd Lulla és Cyönköd részbirtokosai a Pemeszi család lesz. Az utóbbiak a Báthori család, a somogyi főispánok alispánjai is voltak több évtizeden keresztül. A Báthoriak az ő segítségével építenek ki Somogy ÉK-i felében jelentős birtokokat maguknak. Ez a kérdés azonban most nem tartozik témánk körébe.
Az inkább, hogy milyen gazdálkodási egységek, illetőleg falukép lehetett Tab környékén a fenti időszakban, elsősorban az Ugali család, a Batthyanyak és a Rozgonyiak idejében?
A következő részben megpróbáljuk ezeket a Tab környéki településeket, illetőleg az elpusztult faluhálózatot rekonstruálni. Nézzük meg milyen is lehetett ez a birtokhálózat egyenként!
5. Várak, várhelyek, falvak és templomoshelyek a középkori Tab környékén
Rendszerezésünk alapja elsősorban a Tab XIV-XV. századi településképét meghatározó Ugali, Batthyány, illetőleg Rozgonyi birtoktömb. Ennek É-i része majdnem Siófokig nyúlt el, s így találjuk a mai Ádánd DK-i területén az egykori Pösze falu területét egy régi kastély helyével. A Kis-Koppány menti egykori birtokrésztől K-re, a mai Ságvár területén is létezett - a már tárgyalt Klastromhegy - az erődített XIII-XV. századi Szent László prépostság.
Tőle É-ra a nagyméretű Kupavárral, amely a községtől 5 km-re fekszik DNy-ra és a Jabapuszta felé vezető Jaba völgy D-i oldalán az út felett emelkedik. A keskeny, helyenként alig pár méter széles, ÉD-i irányú hegygerinc két oldala rendkívül meredek. Teteje enyhén É felé lejt és a végén áll a kétrészes földvár, egymástól elválasztva mesterséges átvágásokkal és árkokkal. Ez a különlegesen megerődített kettős vár Árpád-kori eredetű lehet. Erődítésrendszerét még a vár előtti gerinc irányára merőlegesen, 8-10 méterre lenyúló szabályos bevágások is erősíthetik. Valószínűleg itt lehettek a gazdasági jellegű épületek, illetőleg a szállások helye is. Nem véletlen, hogy Pesty Frigyes Koppány vezér egykori lakhelyeként, esetleges erődített udvarházaként említi. Mindenesetre jelentőségét emeli, hogy -Somogyvárhoz hasonlóan - itt is Szent Lászlóval kapcsolatos monostort emelnek, talán a XIII. században. Ebben az időben ugyanis jeles nemzetség, a Csákok birtoka, valószínűleg Kassal együtt. Az előzőkben már említettük a XV. századi kási települést és várhelyet.
Nem említettük viszont a mai balatonszabadi területére eső Maros középkori települést, amely a Sió vízfolyása közelében található.
Az Árpád-kori Maros predium és falu, a templommal, temetővel a mai falu D-i végében, a Basahalom és a Temetődomb nevű részen került elő. Szabadi DK felé, Maros felé eső részén, az un. Szentegyházató területén megtalált régészeti leletek vonatkoznak ez egykori Kustyán vagy Kostyán falura és annak templomára. A királyné Árpád-kori templomos falujának maradványa Gan, Cany a Kilitibe vezető' úttól É-ra, a két falu határa közelében található a Gám vagy Gámipuszta helyén. Pesty Frigyes szerint „romjait a mai falu építésénél használták fel."
Nagyon fontos a Nyimmel határos Som község is, ahol három Árpád-kori település, falu helyezhető el. A Somogy megyei monográfia szerint „a határbeli" un. Pusztai dűlőn feküdt hajdan a hagyomány szerint Kapurév falu, amely 1294-ben már „elpusztultként" szerepelt. Viszont mi a forrásokból ismerjük azt a települést, amely a Sió egyik révje volt. Zaka alias nomine Kapuren (Kapurév) falu 1344-ben is szerepelt. 1356-ban, majd 1384-85-ben is létezett. A Rozgonyiak, majd újra a Batthyany család tulajdonában volt, mint possessio seu vadum Kapwren a XV. században is. Mindenképpen a Sió vízfolyása közelében kell tehát keresnünk!
A mai Nagyberény DNy-i végében, az un. kisberényi földek részén templomromokat, fegyvereket és régi pénzeket találtak. Ide rögzíthetjük az Árpád-kori Kis-Berény falut. Lulla község területén, már közvetlenül az északi részen van Jabapuszta, az Árpád-kori Jaba falu helyével, templomával. A Főső és az Alsó-Falu, a lullai belterület határolhatja az egykori Lulla Árpádkori részét is. A Főső-Lullától Ny-ra, az un. Gyönköd (Alsó és Fölső-Gyönköd) található Pusztaszentegyház, illetőleg a Gyönköd dűlő nevű rész. Ezen a helyen volt a középkori Gyönköd falu, templommal és temetővel. A XVI. században határa már Lullával teljesen egybeért. Lullával és Torvajjal határos Sérsek és Szőllős. Szőllős falu már a XI. században is szerepelt és valószínűleg a mai Szőllőspuszta területén található.
Sérsek (Szőllőstől és Lullától K-re fekszik Torvaj falu, amelynek D-i és Dk-i határában, egymástól több száz méterre két középkori (Árpád-kori?) település, illetőleg templom létezett. A régi falu a Kúti dűlőben, míg egy templom a Szentegyházi (Templom föle) dűlőben található. Ezek az Árpád- és a középkori Torvaj településrészeihez tartozhattak.
Végül a mai Bábonymegyer területén található Bábony és Megyer Árpád- és középkori települése. Méghozzá az Árpád- és a középkori Bábony a Kincseshegy, illetőleg a Beatrice szőlő környékén volt. Az Árpád-kor Megyer falu a templommal és a temetővel egy római út átkelőhelyének a közelében lévő magasabb dombon fedezhető fel. A Koppány/Megyer felé vezető úton lévő tsz-major szérűskertje melletti magaslaton található a lelőhely.
Az egykori Ugal, Ugol (Igal, Igar, Igor) birtokközpont pedig a mai Megyertől DK-re lévő Ugol (Ugaj) puszta környékén fedezhető fel. Természetesen tabi területen kell keresnünk, mint Alsó- és Felső-Ugalt.
A fentiekben jól követtük az Ugali birtokok Tab környéki falu- és településrendszerét. Jól látszik az a sűrű, vízmenti, illetőleg dombok erődített várhelyeihez tartozó Árpád-kori eredetű faluhálózat. Az a hálózat, amely az Árpád-korban számtalan, főképpen egyházi birtokos kezében volt. A források szerint elsősorban szőlő- és bortermelést folytattak egy-egy udvarház, vagy várközpont irányítása mellett. Nem véletlen, hiszen itt találhatók a király, de elsősorban a királyné szőlőműveléssel foglalkozó külföldi un. hospes telepesei is. Más vélemények szerint a kaukázusi szőlőművelést folytató besenyők is itt éltek.
6. A szőlőművelés és bortermelés a középkori Tab környékén
Az előző fejezeteinkből kiderültek, hogy a XIV-XV. században milyen jelentős szőlőművelést, illetőleg borászatot folytattak a vidéken és elsősorban az Ugali uradalom területén. Ez nyilvánvalóan már a korábbi, a jeles Árpád-kori előzményekre utalt. Nem véletlenül szerepelt Ugali Pál 1327-ben, hogy mikor Jakab egresi hospestől Szőlősön (Tab mellett) vett egy szőlőt, akkor „Somogy megye régi szokása szerint áldomást iván."
Már 1092-ben az un. Szent László féle hamis összeírásban szerepelt Zenles (Szőlős) majorságtól az út visszafelé, ahol mindenütt a Balaton irányába szőlők és szőlőhegyek találhatók. Vagyis a Balaton déli partján a tihanyi, a szentmártoni és más apátságok számtalan szőlőskertje ismert volt. Nyilván a környéken a királynak és a királynénak is jeles szőlőbirtokai lehettek. Erre utal az 1269-ből származó nyimi királyi pincemesterekre vonatkozó adat is. Viszont 1269-ből származik a mai Tabhoz tartozó csabai királynéi szolgáimányosok, illetőleg 1 280-ban a nagyberényi királynéi kulcsárok és a pincemesterek feljegyzései. Az utóbbi szőlőművelés pincészetét - már a veszprémi káptalan kezében - 1441-ben is említik. Ismerjük szomszédságában a Caan (Gány), illetőleg a tőle DK-re lévő Bábonyon 1302-ben élő királynéi vincelléreket. Ezek a királynéi pincemesterek, szőlősök és kulcsárok 1264-től az úgynevezett hospes vagy vendégjog törvényei, szabadabb jogszokásai alatt éltek. Ezek a jogok 1241 előtt, illetőleg az utána bevándorolt nyugati telepesekre, a francia-vallon és az olasz, az un. latini népekre vonatkoztak. Már a bevezető tanulmányban utaltunk arra, hogy itt az Árpád-korban, de később is éltek török fajú népek. Hiszen magának Ugalnak vagy Igainak a neve (Igor, Igar) az ilyen népek itteni megtelepedésére utal. Végső soron Ugali Pál Orsolya nevű lányának férje, az 1385-ben szereplő Besenyő Mátyásnak neve is utalt már az Árpád-korban a vidékre bevándorolt besenyőkre. Jabapusztán (Ljaba) 1295-ből Lybai Benedek özvegye Berkiben lévő szőlejének eladásakor is értesültünk az ottani besenyőkről. Ma a Kőröshegy és Tárd környéki Besenyőpuszta is ismert. 1386-ból van egy adat egy tardi besenyőre, akinek itt volt birtoka. Feltételezhetnénk, hogy a besenyők a szőlészet és a borászat iránti vonzalmukat, szakértelmüket még a Kaukázus vidéki szőlőművelési ismeretéből nyerték. Mindenképpen ez azt jelentette, hogy a nyugati és a keleti szőlészeti hagyományok is tovább élhettek a középkorban Tab vidékén. Itt - a szőlőművelés kötött rendje és szokása miatt - egy jellegzetes településkép is létezhetett. Hiszen éppen a hospes-falvak vagy teleülések jogszokása adhatott egy feltételezhető egységesebb képet. Ez még a későbbi időben is talán tovább élhetett? Hiszen a XIV. században, 1336-ban a zalai Szőllősön a hospestelek 16 3/4 kir. öl, azaz 52,36 m széles, s általában széle-hossza 1:2 arányú volt. Egy ilyen hospes beköltözésekor minden telekhez meghatározott nagyságú szőlőt, illetőleg szántóföldet kapott. A számukra elegendő réttel, erdővel, folyóval, ahol szabadon halászhattak. Jog és adózási rendszerük általános volt, amely megegyezett az országban élő vendégek szabadságával. Az igazi kiváltságukat az un. immunitás jelentette. Az immunitas igazi példáját az un. székesfehérvári latinok (vallon-franciák) XII. század eredetű, illetőleg IV. Béla által 1237-ben megerősített hospes-kiváltságában tükröződött. Ebben szerepelt a szabad bíró, esküdt és papválasztás saját ítélkezés és betelepülők fogadása. Ők az országban és az országhatáron túl vámmentességet is élvezhettek.
Megfigyelhető, hogy vidékünkön mind a hospes, mind a királynéi szolgáltató rendszer létezett. Berényben például szerepeltek a más státusa boradók, akiket eladományozhattak és a fejlettebb, szabadabban kiváltságolt szőlőműves hospes lakosság is. Részletesen ismerjük a segesdi királynéi uradalomhoz tartozó nagyberényi vendégek számára kiadott un. hospes-privilégiumot. Talán érdekes megismernünk ezt az 1264-ben kiadott oklevelet? Ez elsősorban az űrbéri szolgáltatásokat szabályozta. A telep lakóinak szolgáltatása abból állt, hogy ökröket kellett adniuk a király kocsijainak a vontatásához és küldöncszolgálatot kellett teljesíteniük. Évente egyszer meg kellett vendégelniük a segesdi ispánt, aki alá jogilag is tartoztak, viszont nem volt szabad költözési lehetőségük. Telkenkénti rendszerben éltek és a telkek után határozták meg a pénzben szedett földbérüket.
Ugyanakkor itt a szőlőkkel betelepített erdővidéken helyezkedtek el a királyi ház tagjai által - vadászat céljából is - igen sűrűn felkeresett királyi lakhelyek, curtisok is. Talán erre utalnak a településeink mellett sűrűn megtalálható várak, vagy erődített helyek. Biztosan tudjuk, hogy Somogyvár és más somogyi települések borait szőlőterméseit a székesfehérvári latinok vásárolták fel. Tab környéki szőlőművelő területek is a Ságvár melletti hadi út leágazásánál, kereskedelmi vagy más szempontból is jó, könnyen megközelíthető helyen feküdtek. Könnyen eljuthatott a bortermés azonban nemcsak Székesfehérvárra, hanem Buda és még Szeged felé is. A somogyi borok távolsági kereskedelmére utalt már 1249-ben az esztergomi vámjegyzék. Külön adatunk van arra, hogy a veszprémi püspök, nyilván a Somogyból származó tizedborait is 1232-ben, de még 1372-ben is Budán mérette ki. A somogyi bornak az országos piacon, köztük elsősorban Fehérváron és Szegeden nagy keletje volt. Oláh Miklós írta: ... Fehérvár ... nagy borpiacáról és a Somogyból ideszállított marhák vásárairól, de más árucikkek miatt is nevezetes... Ugyanakkor a fehérvári polgárok például Somogyban műveltettek szőlőt. Somogy tehát már ekkor is rendelkezett a szőlőművelésre alkalmas talajjal, hozzáértő bérmunkás réteggel. A jó bor itt is korán áruforgalom tárgya lett és igen keresett cikknek számított. Piaci értékesítése nem okozott gondot, így a városok tőkével rendelkező iparosai, kereskedői előszeretettel fektették pénzüket szőlő vásárlásába. Ugali Pál számára is nagy értéket jelentett a XIV. század első felétől ezeknek a királyi, illetőleg egyházi szőlőuradalmaknak a megszerzése, illetőleg a használata. A bennük élő vinitoroknak is különleges jogállásuk volt. Így például 1337-ben Somogy megyében falusi, királyi jobbágyok szőlőjüket -fejváltság gyanánt - egy nemesnek ajándékozták el. 1 367-ben ugyancsak Somogyban egy jobbágy szőlőt adott el egy nemesnek. A Dunántúlon, így Somogyban is „főleg borban lehetett paraszti árutermelés". Nagy Lajos király - Somogy megyével kapcsolatban - 1370-ben külön intézkedik a borkilenced beszedésének maradéktalan teljesítése érdekében. Az elsőrendű bort termelő Somogy Szegeddel folytatott ilyen jellegű kapcsolatára van egy késői adat. 1552-ben a Szegedet felszabadítani szándékozó hajdúk vesztét a városi pincékben talált töméntelen somogyi bor okozta. Kézenfekvő tehát, hogy a szegediek - a fehérváriakhoz hasonlóan - somogyi borral is foglalkoztak. Elsősorban ottani szőlőbérlet, szőlőbirtok, akár kereskedelmi közvetítés formájában. Meglepő ugyanakkor a somogyiak, talán szőlőművelésben jártas, vagyis inkább vincellér-rétegének Szegedre való áramlása.
Oláh Miklós is felsorolja a Somogyból Fehérvár felé menő utak, az un. hadi út fókuszában, vagyis a Balaton keleti partján lévő borjövedelemben, jobbágyban tehetős településeket: Szántódot, Kőröshegyet, Csepelyt, Tardot, a délebbre lévő Somogyvárt, Osztopánt, Korpádot. Talán ezt az útvonalat ismerte, illetőleg járta esetleg be? Ez az országos távoli kapcsolat a nagyon kiváló bortermelő vidékekkel, így a Szerémséggel is megvolt. A szerémségi szávaszentdemeteri apátság a XI. század közepén szőlőket földekkel birtokolt Karád határában, a Nagycsepely mellett lévő Makrai hegyen. A somogyvári apátságnak pedig a szóládi Nyest hegyen voltak szőlőbirtokai. Ez nyilván jelezte azt is, hogy itt különleges minőségű szőlőket is termeszthettek. Sokan ezt a szőlőművelést éppen a besenyőkhöz kapcsolták, legalábbis a korai Árpád-korban.
Vidékünkön tehát, mint arra már utaltunk, már a korai időtől intenzív szőlőművelés, bortermelés folyt. Úgy tűnik, hogy az Árpád-kor korai szakaszaitól, de még a későbbi időben is, jelentős szőlőbirtokosok voltak a besenyő lakosság kezében. Ez nem azt jelentette, hogy a honfoglaló magyarság nem rendelkezett a szőlőművelés tudományával, illetőleg hagyományával. Nyilván kezdetben nekik is megvolt a sajátos fajtarendszerük, csakúgy, mint a besenyőknek, vagy a nyugati hospes, az un. vendégtelepeseknek.
Epilógus
Számunkra nyilvánvaló, hogy érdemes megismernünk a leírt adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy Tab és környéke milyen jelentős gazdasági és népességi változáson ment keresztül a honfoglalástól kezdődően egészen a késő középkorig bezárólag. Láttuk tehát, hogy a honfoglalás időszakában megtelepedők, így például az István királlyal szembenálló Koppány népesség pontosan ezen a területen maradt meg, huzamosan és egészen a késő-középkor időszakáig. Itt, ahol a megyében egyedül szerepel a Magyar/Megyer törzsnév, amely önmagában már a megtelepülő Árpád törzs itteni népét jelzi. Megfigyelhettük, hogy a királyi birtok-kisajátítás Somogyban elsősorban az egyházat, az új hit kiépítőit juttatta a legjelentősebb birtokokhoz. Ezek az egyházi birtokosok itt a székesfehérvári királyi temetkezőhely, szakrális központ egyházi szervezetei: a székesfehérvári káptalan, a János lovagok és a székesfehérvári őrkanonok voltak. A másik korai királyi, de inkább királynéi szakrális központ: Veszprém egyházi intézményei is igen jelentős birtokokat mondhattak magukénak 1000 után. Így követhettük a veszprémi püspök, a veszprémi káptalan birtokainak a növekedését is. A királyné adományaként megjelentek az óbudai és az esztergomi, a váci kisebb káptalani birtokosok. Ugyancsak a király és a királyné itteni birtokaiból nyertek korai adományt a pannonhalmi és a tihanyi bencés apátságok.
A jellegzetes somogyi nemzetségek közül egyedül a Tiboldok jutottak itt birtokokhoz, így Somban és Kapurév faluban. Mellettük a Veszprém megyei Szalók, a Fejér és Veszprém megyei Csákok és a Pók nemzetség szerzett birtokokat (az említettek Adandón, Pöszén, Nagyberényben, Kason, Sövényben és Jabán).
A hatalmas egyházi birtokok mellett kisebb nemzetségi földek, valamint a somogyi (Somogyvári) vár földjei és népei húzódtak. (Például Megyerben, Pöszén). Körbehatárolták a király nyimi és a királyné nagyberényi, gám (gányi), csabai és endrédi uradalmait.
Az utóbbiak elsősorban a szőlőműveléssel és borászattal foglalkozó népek lakóhelyei. Egy-egy ilyen uradalom a XIV. században a vidéken megerősödő családok, mint az Ugaliak, Ugronok, a Bábonyiak és mások kezébe kerültek. Így alakult ki a XIV. század közepére - elsősorban a királyi kegy révén - az Ugali család közel három tucatnyi faluból álló uradalma. Ebben az időben még Tab is idetartozott.
Az Ugali család fiúági kihalása után - Zsigmond király adományai révén - jelennek meg Tab vidékén a Batthyany-ak, a Fajszi Ányos és a nagyhatalmú Rozgonyi család. Az utóbbiak viszont már az Ugali uradalom birtokainak az örökösei, s ezeket birtokolják egészen a későközépkorig.
*
Mi lehetett írásunk végső célja? Elsősorban az, hogy megismertessük Tab mai lakosságával a régi uradalmak településeit. Többek között a korabeli uradalmak birtokosairól, illetőleg az itteni gazdálkodásról is képet kaphassanak. Meglepő módon rátaláltunk azokra az ősi gyökerekre, amelyek egészen a Megyer törzshöz, illetőleg Koppány nemzetségének leszármazóihoz vezetnek el. Kiderült az is, hogy a XIV. században - Tabnál jelentősebb - a mai puszta, Ugal. Az a település, amely besenyő (Igal, Igar, Igor) névből származott. Ehhez társulhatott a környékén nagyobb számban megtalálható besenyő eredetű szőlőművelő népesség is. Ezt a népességi képet teszi még érdekesebbé az itt letelepedő, vélhetően francia, illetőleg latin eredetű un. hospes, azaz vendéglakosság. Például Gan, Gany vagy Nagy/berény, amelynek környékén a királynéi szőlőuradalmai léteztek. Elsősorban tehát azokra a XIV. századi eseményekre utaltunk, amelyek révén Tabot és környékét az Ugalból származó nagy tehetségű, főrangúvá váló Ugali Pál formálta ki. Az általa létrehozott ugali uradalom adta a későbbi jelentős nagybirtokok: a Batthyanyak és a Rozgonyiak itteni birtokainak a gerincét.
Ismeretük nélkül nem érthetjük meg Tab és vidékének középkori előzményeit, illetőleg ismeretlenek maradnának az itteniek ősi, így elsősorban a középkori gyökerei.
| |