| |
(Külső-somogyi vártúrák)
Sok évvel ezelőtt egy Amerikában élő koreai ismerősömnek mutattam meg megyénk egyik legfontosabb végvárának maradványait. Elmeséltem a történetét a dicső múltra visszatekintő erősségnek, majd a helyszínre kalauzoltam őt. A külső és belső várat elválasztó 6-7 méter mély sáncárkon embermagasságú csalánoson kellett átgázolnunk. A belső vár sokszög alakú olasz bástyái közül három is igen jól kivehető volt. Több helyütt előbukkant a földből a felrobbantott várfal összefüggő szakasza. Miután mindent megszemléltünk, és sikerrel vívtuk meg csatánkat a ránk támadó szúnyograjokkal is; hazaindultunk. Kíváncsian kérdeztem meg tőle, hogy tetszett neki az erősség. „Ez egy láthatatlan vár" hangzott sommásan az ítélet. Csalódott, nem ilyen látványra volt fölkészülve. Hiába magyaráztam, hogy Lipót fölrobbantotta, tégláit meg elhordták építőanyagnak. Azt már meg sem említettem, hogy az ítélet végrehajtása olyan sietős volt, hogy az egyik ágyúállásban még egy ágyút is bent felejtettek. Mindez már nem érdekelte. Hisz múltunk csak nekünk fontos: Nekünk, akikben belül ott él valahol kötődés őseinkhez láthatatlanul, de mégis láthatóan.
Barangolásaink során ismert, és kevésbé ismert erősségeket kerestünk föl. Olyan láthatatlan várakat, melyek viharos történelmünk során gyakran nyújtottak oltalmat a rászorulóknak. Akadnak, melyek nemcsak saját falujukat, hanem a messze környék lakóinak életét is védelmezték. Útba ejtünk erődített helyeket, melyek soha nem fordulnak elő történelmi forrásainkban, de ma is jól kivehetőek, s olyanokat is, melyekről bőségesen szólnak az írások, ellenben alig akad felszíni nyomuk. Egyeseket téglából, másokat fából, vagy földből építettek. Vannak, melyeket hatalmas erdőségekben, eldugott hegyek tetején, másokat lakott területen lelhetünk meg.
Egy dologban azonban megegyeznek a magyar történelem e néma tanúi; ismerősöm szerint mindannyian láthatatlanok: Kalauzunkban röviden említést teszünk az utunkba kerülő látnivalókról is. Igyekszünk kissé részletesebben leírni az útvonalat, hogy a helyismerettel nem rendelkező turista is céljához érjen. Talán sikerül kedvet ébreszteni szülőföldünk alaposabb megismeréséhez.
Kiinduló pontunk minden esetben Tab.
A könnyebb olvashatóság kedvéért eltekintettem a jegyzetanyag és felhasznált irodalom közlésétől.
Kási vár
Tab Bábonymegyer Patkó Bandi fája Kási Vár Torvaj Tab, táv: 21 km. idő: kb. 6 óra gyalog
 |
Kevesen tudják, hogy a Nyimi patak völgyében levő vár vidékünk második legépebben maradt erőssége. Sőt a legjobb védelmi helyzettel rendelkezik. Nemcsak a rendkívül kedvező földrajzi hely - a meredek, 245 m magas hegy; melynek tetejére épült- teszik szinte be-vehetetlenné, hanem nagy földből készült védőművei is. Építtetője ismeretlen. A majdnem szabályos kör alakú vár az Árpád-korban épülhetett, s védelmet nyújtott az alatta elterülő Kás falu lakóinak: Bár a települést csak 1229-ben említik először, a vár már az ezt megelőző században is állhatott. Ezt bizonyítják az előkerült kerámia töredékek. A falu a XIII. században a székesfehérvári káptalané. Hamarosan azonban már a nevezetes Csák nemzetség dudari ágáé. Azé a nemzetségé, mely 12 ágra oszlott; s a trencsényi ág leghíresebb sarja, Csák Máté. Egy évvel az Árpád-ház kihalása után a dudari ág három családja osztja föl egymás közt a kási birtokot. A Csák nemzetség tagjai a vértesszentkereszti kolostorba temetkeztek. Valamelyik sarj e nemzetségi monostornak adományozza Kast. 1424-ben birtokos még itt a fehérvári Szent Miklós prépostság, s a budai káptalan is. Ezen esztendőben említik először és utoljára határában a Nagyhegyen (mons Nagheg) várát. Aki feljutott ide, tanúsíthatja, hogy 570 éve pontosan fogalmaztak, valóban nagy ez a Nagyhegy. 1460-ban Kás fele része Torvei Ugrón kezében volt. E férfiú pecsétje is hitelesítette Hunyadi János kormányzóvá választásának iratát. Aztán jött a török hódoltság kora. A közeli foki és endrédi török erősségek nem nyújtottak védelmet a portyázó magyar végváriak ellen. Fenyegető közelségben volt a Balaton túloldalán a tihanyi erősség. A Kási várnak kicsi az alapterülete. Hadászati jelentősége tehát igen csekély. Nem véletlen, hogy a törökök nem itt e különben jól védhető helyen hanem a közeli Ságváron kezdtek hozzá 1558-ban a várépítéshez. A pusztulástól Kast nem oltalmazhatta meg közeli vára sem. 1534-ben még a megye legnépesebb települései küzött van a maga 24 portájával, 1565-ben már pusztaként említi a török adóösszeírás.
Kirándulásunkat célszerű Bábonymegyerben kezdeni. Ide autóbusszal és vonattal is eljuthatunk. Utunk során lépten-nyomon betyárok emlékeibe botlunk. Ez a vidék kedvelt tartózkodási helyük volt. Az óriási erdőségek elrejtették őket a pandúrok elől. Felkeressük sírjukat; megpihenünk egykori tanyájuk helyén, meglátogatjuk földalatti búvóhelyüket is. A vasútállomásról indulunk. Kimegyünk a műútra. Itt Tab irányába gyalogolunk vissza. A Nyárfa vendéglőnél fordulunk be a falu utolsó utcájába. Jobbra áll Rudnay Gyula egykori háza. A bábonyi táj megörökítőjére szépen berendezett szoba emlékeztet. Tovább haladva régi, kedves házak érdemelnek figyelmet. Balra, a temető irányába teszünk egy kitérőt Patkó Pista és Balassi Jóska sírhelyéhez. Patkó Pista az ország egyik legismertebb betyárja. A róla szóló nóták, történetek szájról-szájra terjedtek a szegény nép körében. Itt találkozunk vele először, ahol mozgalmas életét befejezte. S arra vesszük utunkat, ahonnan azon a végzetes szeptemberi napon ide érkezett súlyosan sebesülten. 1862-ben a nyimi sűrűben lőtték meg a betyárvezért társával együtt. Emléküket szépen faragott kopjafa őrzi. Sajnos a két vas gyertyatartót már kitörték és elvitték a vandálok kései leszármazottai.
Visszatérünk a faluba. Átkelünk a patak hídján. Egyenesen haladunk tovább. Majd az út balra fordul. Ezen hagyjuk el a települést. Szőlők és szántók mellett elhaladva kapaszkodunk egyre magasabbra. 2,5 km megtétele után egy erdőhöz érünk. Itt balra fordulunk, s máris megpillantunk a szántóföld közepén egy magányos, hatalmas fát. Méltóságteljes megjelenésével uralja az egész fennsíkot. Kitűnő megfigyelőhely. A betyárok is annak használták. Innen a Patkó Bandi fája elnevezés. Igazából Patkó Pista fájának kellene hívni, hisz Patkó Bandi nevű betyárt nem ismerünk. A nép gyakran keverte a két nevet.
Ellátni innen Nyimig, Nagyberényig is. A közeledőt már messziről észrevenni. Csak közvetlen közelébe érve ámulunk el: a távolról tölgynek látszó fa valójában fenyő". Miután megcsodáltuk lefelé hajló, furcsán összefonódó ágait, észak felé indulunk tovább. Átvágunk a sűrű erdősávon. Talán épp itt került sor 1862-ben arra a tragikus összecsapásra. Egy legelőre jutunk, ezt balra megkerüljük. Átkelünk a hídon a Nyimi-patakon, és pár lépés után a kereszteződésben balra fordulunk. A szekérúton egyenesen haladunk. (Visszafelé nyugaton, párhuzamosan az előbbi földúttal.) Nem kelünk át újra a vízfolyáson, hanem a híd előtt jobbra fordulunk. Követjük a patak medrét, majd magunk mögött hagyva a vadászlest kb. 200 m-re egy hegy magasodik balra az erdőben. Megérkeztünk a Kási-várhoz.
Erre a hegyre kell fölmásznunk. Ha keleti oldalról próbálkozunk, akkor újra találkozunk a betyárok nyomaival. Az élet számkivetettjei földalatti búvóhelyet készítettek maguknak. 12 alagútszerű szobát metszettek az agyagban. Jó részük beomlott, kútjukat betemették. A maradék 4 életveszélyes állapotban van, bármikor beomolhat!
Erős kapaszkodó után érünk föl egy kis teraszra. Csodálatos látvány tárol szemünk elé. Egy majdnem szabályos csonka gúla alakú tető emelkedik meredeken és magasan. Magunk elé pillantva látjuk, hogy nem lesz könnyű feljutni rá, hisz kettős árokrendszer védi az erősséget. Néhol kb. 5 m mély és több mint 7 m széles. Felérkezve a tetőre szemügyre vehetjük azt a hatalmas sáncrendszert, mely a biztonságot szolgáltatta. Az ostromlóknak először az óriási szintkülönbséget kellett legyőzniük: 250 m-en 70 métert. A legmeredekebb oldal az északi és a keleti. Itt a váron kívül még egy-egy terasz szolgálta az eredményes védelmet. A bejárat a nyugati oldalon található.
Rejtély azonban; hogy a szigetként kiemelkedő vártetőre hogyan vitték föl azokat a téglákat és köveket, melyekből az épület vagy épületeket készítették, illetve hogyan közlekedtek egyáltalán. Ugyanis mindegyik oldala egyformán meredek: A sáncok monumentálisak. Óriási munka lehetett ezt megcsinálni. Rengeteg kézre és sok esztendőre volt szükség míg elkészült.
Miután kigyönyörködtük magunkat a szép kilátásban és kissé megpihentünk, ideje indulnunk, hisz még hosszú út vár ránk.
Visszaereszkedünk arra a szekér útra, melyről feljöttünk. Balra fordulunk, és végig a patak medrét követjük. Ez lesz a legjobb kalauzunk. Több mint 2 km megtétele után érünk el egy tavacskát. Jobbra hagyjuk el a tavat, s a mellette levő szántót. Néhány perc múlva a tisztás után közvetlenül jobbra haladunk tovább erős kaptatón. Ez az út kivezet bennünket az Égetthegyi erdőből. Balra fordulunk és szántóföldeken megyünk át. Hamarosan feltűnnek Torvaj házai. Keresztülgyaloglunk a falu főutcáján. Déli irányban hagyjuk el a községet. Ez az út 30 perc alatt bevezet minket Tabra.
Kereki Fehérkő vár
Megyénk legépebben maradt várromja a Kereki község határában emelkedő Fehérkő vár. Ismert is meg nem is. Nem a magaslat tetejére épült ugyanis, hanem annak legalacsonyabban fekvő északi nyúlványára, így beleolvad környezetébe. Félévezrede már annak, hogy fehér falaival nem hívja fel magára az utazó figyelmét. Közel van a Balatonhoz, így nyáron sok turista keresi föl az erdőben megbúvó romokat.
Előbb azonban meg kell találnunk, hiszen jelzések nem segítik a tájékozódást. Kereki és Fehérkő között van némi hasonlóság, de sok különbség is. Neveik rejtélynek tűnnek, hisz a falu nem kerek, s a várban alig találunk követ. Nagyrészt téglából építették.
Miért hívják mégis így őket? A település nevét egykori templomának alakjáról kaphatta. (A múlt században bontották el végleg.) Az erősség fehérre vakolt falai messzire látszottak. A szikrázó napsütés még inkább kiemelte vakító fehérségüket. Senki sem mondta volna meg, hogy valójában téglából emelték. Az 1 784-es katonai felmérés óta nevezik Katonavárnak is. Oklevelekben Fehérkő néven fordul elő. A községet 1193-ban említik először. Ekkor a székesfehérvári johanita lovagoké. Tulajdonosai az idők folyamán változtak. Birtokosai: a székesfehérvári káptalan (1229) az Enyingi Török család (1767), a Báthoriak (1495) a Pernesziek (1530, a XVIII. sz-ig). A múlt században három család osztozott rajta, míg a szabadságharc leverése után a Satzgerek szerzik meg. Fehérkő a király váraként épülhetett a XIV században. 1 336-ban fordul elő először írott forrásainkban. Várnagya akkor Czikó.
Erre húzódott a Veszprém-Szlavóniai út. A tihanyi révtől Szántód, Kőröshegy, Kereki, Bálványos, Kapoly, Zics érintésével sietett déli irányba. Ez a stratégiai ok is szerepet játszhatott a lovagvár építésében. 1368-ban várnagya az a Besenyő János, aki testvéreivel együtt megkapta az Ugaliak birtokait. 1396-ban Zsigmond a török ellen vezet nagy hadjáratot. A magyar határszélen Orsován állítja ki azt az oklevelet, melyben Fehérkőt a hozzátartozó birtoktesttel (pl. Kőröshegy) együtt, a török elleni harcokban kitűnt Marczali Miklós ispánnak adományozza. A várat története során kétszer ostromolják meg, Először éppen új tulajdonosa miatt.
Marczali ugyanis csatlakozik a Zsigmond ellen 1402-ben lázadó urakhoz. Carai nádor szabad kezet kap a felkelés leveréséhez. Ekkor próbálják elfoglalni Fehérkőt is. A régészeti feltárás szerint az ostrom lók igen nagy rombolást végeztek. Évekbe tellett a károk kijavítási Marczali hamarosan kibékül a királlyal. Kétemeletes lovagvárat igye kezett lakályosan berendezni. A szobákat kifestették, a meleget díszes cserépkályhák biztosították, melyek egy részét még Zsigmond készt tette. Ugyanolyan kályhákat rakatott, mint a budai várában.
 |
| A Kereki vár |
Az erősséget 1474-ben a Báthoriak öröklik. Egy ideig lakatlanul áll. 1486-ban már újra van várnagya. Mátyás halála utáni trónviszályok idején (1490-94) Miksa hadai ostromolják. Ezután válik lakatlanná. A fél évszázada üresen álló vár sorsát a török előretörése teljesítette be. Kicsi volt az alapterülete, s a lőfegyverek korában elvesztette hadászati jelentőségét. Felülről be lehetett lőni az erősségbe. Csak kisebb portyázások ellen volt jó. Hogy az ellenség menedéket ne találhasson benne, kimondták rá a végítéletet. Pincéibe lőport hordtak. Hatalmas robbanás rázta meg a hegyet. Mire eloszlott a sűrű porfelhő, már csak romhalmaz mutatta, hogy itt nem is olyan rég, még büszke vár állott. A Tab és Kereki közti mintegy 17 km-es távolságot kerékpárral, autóbusszal is megtehetjük. Ha busszal érkezünk, ahhoz az első megállóhelyen szálljunk le. Innét a balra kanyarodó műúton haladunk a patak hídjáig. Két út kínálkozik a vár megközelítésére. 1.
A merészebbek tovább gyalogolva az úton elhagyják a falu utolsó házait. Itt balra fordulva találunk egy vágást az erdőben, mely egyenesen a várhoz vezet. 2. Aki nem szereti a meredek kaptaókat, az a patakon átkelve balra fordul, így ér a domb aljához. Nyugat felé megyünk tovább, s jó száz méternyire van egy keskeny nyiladék, mely a vártetőre visz. Ennek az ösvénynek előnye, hogy kényelmesebb, hátránya, hogy nehezebb megtalálni. Aki felkapaszkodik a várhoz a festői kilátásban nyer kárpótlást fáradságáért. Észak felé tekintve gyönyörű kép tárul elénk: Kereki és Kőröshegy piciny házacskai, a távolban a Balaton. A tihanyi félsziget legszebb panorámája van előttünk. Mintha csak kis makett lenne, ott ékeskedik a híres apátság épülete is.
 |
| Kereki. A várkastély délnyugati sarkának maradványa. |
Az ellipszis alakú várnak csekély maradványa látható. Többször is építőanyagot „bányásztak" itt. Köveiből, tégláiból készült el a község katolikus temploma, s a Satzger kastély is, mely a II világháborúban megsemmisült. A kétemeletes lovagvár délről volt sebezhető. 5-6 m mély, 6-8 m széles kettős várárok nehezítette a hívatlan látogatók dolgát. Ezen az oldalon volt a vár kapuja is. Az árkon fahíd ívelt át. Pillérének nyomai megmaradtak. A felvonóhidas kaputornyon keresztül lehetett bejutni, majd következett egy sokszög alaprajzú torony. Már csak alapfalaik láthatóak.
Az ellipszis alakú vár átlagban 3 m vastag falait támpillérek erősítették. A lakóépületekből egy falszakasz maradt meg, emeletnyi magasságban. Itt találhatók az erősség nélkülözhetetlen tartozékai: az árnyékszéke: illetve ennek ejtőaknája.
Feltárták az egyik pince maradványait is. A vár kirobbantott fala az északi oldalon található. Ha félévezreddel korábban érkeztünk volna ide, akkor a vár alatt gondosan művelt szőlőket láthattunk volna. Marczali János adománya révén még a toldi pálos kolostornak is volt itt szőlleje. Nemcsak szántóföldeket pillantottunk volna meg, hanem a gyümölcsöskert fáit is, cseresznyét, szilvát, almát. A vár díszei voltak az orgonabokrok, melyeknek elvadult példányait ma is itt találjuk. Koppány Tibor és Sági Károly szerint: „...a kereki orgona becses kultúrtörténeti és botanikai emlék, ami azt mutatja, hogy török közvetítéssel magyar kertbe került már az orgona a hódoltság előtt is, jóval megelőzve ezzel nyugati szomszédainkat."
Miután eltűnődtünk a múlton, gyönyörködtünk a szép kilátásban, talán úgy indulunk haza, hogy ide érdemes lesz még visszatérnünk.
Lefelé haladva a meredélyen eszünkbe ötlik Áprily Lajos néhány szép verssora:
Balatonendréd vára
1082-ben szerepel a falu neve először oklevelekben. Ekkor Szent László a veszprémi káptalant erősíti meg birtokában.
Lakossága nőtt, így 1229-ben már két Endrédről (Alsó, Felső) tudunk. Egyházi tulajdonosok váltogatják egymást a székesfehérvári káptalan (1229) a veszprémi káptalan (1259-1394) óbudai káptalan (1338) a lövöldi karthausi kolostor (1390). A hódoltság alatt a tihanyi vár tartozéka, majd a tihanyi apátságé lesz 1848-ig.
A XVI. században vidékünk hadászatilag legfontosabb vára található itt. A török 1544-ben foglalja el Endrédet. Valószínű, hogy ő építi várát, mely az oszmán birodalom határszéli erőssége lesz sokáig.
Feladata kettős: egyrészt Koppányt elővárként védeni, másrészt sakkban tartani a magyar kézen lévő fonyódi, tihanyi és veszprémi várat. 1545 elején 140 katona ügyel az új szerzeményre. Mihelyt felépül a palánk, máris fölösleges ez a nagy haderő, ezért felére csökkentik. 1545 második felében 73 várőrző és tüzér lakja.
Jelentőségét mutatja, hogy a következő esztendőben már járási székhely, vására, országos vására, és révátkelési vámja is van.
A messze környék legnagyobb vásárai itt vannak. Évi 1500 akcse jövedelmet hoznak a kincstárnak. 1552-ben Felső-Endréd már város. Lakossága egyre gyarapszik, míg a környéke pusztul. 1571-72-ben már 24 házat írnak itt össze. Határában két egykerekű malom lapátkerekeit forgatja a kis patak vize. Az őrlés jól jövedelmez, így nem véletlen, hogy az egyiket 1565-ben a török várparancsnok Dur Ali aga tulajdonában találjuk. Az erősséget a magyarok többször is megkísérelték elfoglalni. 1552-ben Endréd őrségét majdnem megduplázzák. (143 fő) Ennek oka az, hogy ekkor kerül sor Temesvár, Szolnok, Drégely és Eger ostromára, s ez esetleg kiválthatott volna egy Habsburg ellentámadást. Látszik, hogy nem ismerték még a törökök a Habsburgokat!
Az Oszmán uralom megszilárdulását mutatja, hogy 13 év múlva már elegendő 77 harcos is a vidék biztosítására. Sőt Veszprém elfoglalása után várával olyannyira nem törődtek, hogy az romlásnak indult. Miután Veszprémet visszafoglalták a magyarok, Endréd kijavítása és rendbehozatala fontossá vált. Szükség is volt erre, mert a magyar portyázások szaporodtak. 1579 júniusában a palotai és veszprémi vitézek elhatározták, hogy megütik a gyúgyi (Endréd mellett volt) vásárt. 60 lovas és gyalogos szállt hajóra, átjöttek a Balatonon. Szerencsével is jártak, és gazdag zsákmánnyal indultak haza. A könnyű siker azonban óvatlanná, a nagy zsákmány nehézkessé tette őket. Az endrédi törökök, amikor megtudták mi történt, űzőbe vették a mieinket, akik csak úgy menekültek, hogy a rablott holmit eldobálták, hogy futásuk gyorsabbá váljék. 1584-ben Szinán budai basa újabb meghiúsult magyar akcióról panaszkodik. Június 17-én a veszprémiek 190 gyaloggal mentek Endrédre. Vezetőik Fekete Máté és Palotai György voltak.
Tihanyból csatlakozott hozzájuk Paksi Balázs 19 katonájával és két tarackkal. Várták a megfelelő alkalmat, hogy a palánkot elpusztítsák. A törökök azonban öt nap múlva észrevették őket, és rájuk csaptak. Bizony most is a lesvetők jártak rosszul. Többet levágtak közülük, mások fogságba kerültek. Abdullah bin Mehmed endrédi várparancsnok büszkén, küldhette a foglyokat a budai pasához. 1588-ban végre siker koronázta a magyarok próbálkozásait. Piski István tihanyi kapitány kémei útján megtudta, hogy a Kanizsa környéki kastélyokat ostromló törökök között ott vannak az endrédiek is.
Embereivel észrevétlenül általjött a Balatonon, meglepte az endrédi várat és fel is gyújtotta a sok bosszúságot okozó erősséget.
A XVII. század bár mozgalmasan kezdődött, mégis nyugalmat hozott erre a tájra. A török beletörődött, hogy hódítását kiterjeszteni tovább nem tudja, így tartósan berendezkedett Endréden is. Valószínű, hogy a palánkon belül téglából, kőből emelt időtálló épületeket. Ma már csak az egykori sánc oldalában lévő törmelékek utalnak erre, meg a római katolikus templom nyugati fala. Erről a hagyomány azt tartja, hogy „török-hagyás" vagyis a török erőd egyik fala volt. A többi falat 1874-75-ös években hordták szét.
A várból ma már semmi sem látszik. Helyén a Várhegyen ma a katolikus templom található. Bár a nyugati oldalon törmelékkel föltöltötték a sáncaikat, a másik három oldalon jól látszik a több méteres színtkülönbség. A déli oldalon vélhetjük felismerni az egykori árkot. A vár pontos kiterjedését ma már megállapítani nem lehet a feltöltések miatt. Szélessége több mint 23 m, hossza több mint 65 m. Az erősség mellett közvetlenül a jóval magasabb Dudahegy emelkedik. Innen könnyűszerrel be lehetett lőni a várba. Most már érthetjük 1584-ben miért hoztak magukkal a tihanyiak két tarackot is. Ez az oldal volt a palánk legsebezhetőbb pontja. Ma már nem tudhatjuk milyen védőművekkel ellensúlyozták ezt. Egyébként a helybélieknek is föltűnt ez a rossz stratégiai helyválasztás, ugyanis két másik hegyet is várnévvel illetnek: az egyik a Cicevár a Várihegytől délre, a másik a mellette álló Aranycsigevár. Bár a hódoltságnak sok száz éve vége már, az emlékezet legendákba burkolja ezt a kort. A hiedelem szerint a Dudahegy aljában szokott sétálni a török parancsnok, s ide mindig dudaszóval kísérték.
A szomszédos Rózsahegyen pedig a rózsakertje volt. Kincsekről szólnak, melyeket az oszmánok elrejtettek az Aranycsigevár nevű hegy gyomrába.
Sok-sok évtizeddel ezelőtt két kíváncsi ember indult a legenda nyomába. Szorgalmas munkával állítólag 70 m hosszú alagutat vájtak a földbe. Kitartásuk, történelemszeretetük a hivatásosoknak is becsületére vált volna. Nem találtak persze semmit sem, de ez nem az ő hibájuk, hanem a törököké. A turbános harcosok sem voltak sokkal jobban fizetve, mint a magyar sorstársaik. Mindkét fél igazi kincse a becsület és a vitézség volt. Ezeket pedig nem lehet pénzzel mérni, vallotta főként a Habsburg uralkodó, így eleve meg sem próbálta megfizetni magyar katonáit. Az iskola ott áll az egykori erősség tőszomszédságában. A vár némaságával is jelen van, igaz a föld alatt. Erről az elrejtezett világról csak a magyar múlt önzetlen kutatói, a kis vakondokok hoznak üzenetet. Munkájuk nyomán a templomkertben törmelékek, cseréptöredékek kerülnek a felszínre. Mutatván, a falakat a múlt században elronthatták, de emléküket el nem törölhették.
Balatonendrédi túránkat gyalog vagy kerékpáron is megtehetjük. A táv kb. 13 km, kerékpáron egy óra. Tabot a lullai úton hagyjuk el. Keresztülhaladunk Lullán a műúton. A falu után pár száz méterrel balra feltűnnek Jabapuszta házai. Helyén kétezer éve a híres római település Curticia állt. A középkorban még népes falu a török időknek esett áldozatul. Ma néhány épületből álló puszta. Jabapusztán jobbra fordulunk. Az utolsó ház mellett vezet az út fel a domb aljába. Erre térünk rá, s folytatjuk észak felé kirándulásunkat. Egy több kilométeres dombsor aljában haladunk. Az út két felé ágazik. Jobbra kilíti pincéi látszanak. Mi balra térünk, s néhány perc múlva már Endréd festői panorámájában gyönyörködhetünk. A katolikus templom tornya a legjobb irányjelzőnk. Ezen a templomdombon (Várihegyen) állt valaha a török erősség. A kedves nővér segítségével aki a templom feletti dombon álló kis házban lakik megnézhetjük a szentegyházat is. Akinek van kedve hozzá fölkeresheti a Barátlyukat. Az iskola mellett balra fordulunk, majd a harmadik úton, egy mélyúton haladunk egyre feljebb kb. 200 m megtétele után jobbra találjuk 5-6 m. magasan a partoldalban a földalatti járat nyílását. Ez is jelzi, hogy a szekerek kerekei évszázadok alatt vágták egyre mélyebbre. A széles alagút már feltöltődött, így csak guggolva lehet benne haladni, néhány métert. Egy átjáró után kiszélesedik, de beomlott, így járhatatlan. Nem tudjuk ellenőrizni, igaz-e a legenda, miszerint egészen Zamárdiig nyúlott. Ennél valószínűbb, hogy borospince volt. Több mint fél évezrede vájhatták a földbe. Neve arra utal, hogy a tihanyi apátságé volt. Itt gyűjthettek össze a dézsmaként fizetett bort. A kitűnő középkori bortermő vidék egyetlen látható emléke tehát.
Endréd másik nevezetessége a csipke, melyet a század elején kezdtek készíteni. Nyaranta vásárt és kiállítást szoktak rendezni a finom csipkékből. Hazafelé Zamárdi felé a műúton, vagy a már ismert útvonalon indulhatunk.
Törökkoppány
Somogynak két országszerte híres vára Szigetvár és Törökkoppány. Mindkettőt az irodalom tette nevezetessé. A Szigeti veszedelem és A koppányi aga testamentuma ajánlott, illetve kötelező olvasmányok. Az első a hazafiság szép példájáról, a második az emberségről és a tisztességről szól.
Szigetvár az egyik legfontosabb magyar, Koppány az egyik legjelentősebb török végvár. A két erősség, mint két halálos ellenség nézett szembe egymással.
Ma már mindez a múlté.
Szigetvár a szomszéd megyébe, a koppányi vár a föld alá távozott.
A félelmetes koppányi erősség azonban nem tűnt el nyomtalanul. Elevenítsük föl történetét.
A település először egy László király által 1093-ban kiadott oklevélben fordul elő „villa kupán" alakban. Ekkor a tihanyi apátság birtoka.
A falu neve török eredetű személynévből és méltóságnévből származik. A csagatáj qopan jelentése: nagy, győzelmes, erős, magas. A Koppány személynév az Árpád-korban gyakori. Innen kaphatta nevét a település is.
Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint már van kőtemploma is. Később a dömösi prépostságé lesz a község.
Nem tudjuk, hogy várát ki és mikor építette.
A vidéket 1550 körül szállta meg a török, Koppány várát Ali budai basa foglalta el. Fontos stratégiai szerepe volt. Egyrészt biztosította a hódoltságot, ellenőrizte Külsö-Somogy nyugati részét, kiterjesztve rá az oszmán uralmat, másrészt az egyik legnyugatibb török erősségként újabb hódító hadjáratok kiindulópontja volt.
1555-ben a koppányi bég az endrédi és a fejérvári törökökkel Fonyód elfoglalását kísérelte meg. Hajókkal és 48 szekérrel érkeztek a magyar erősség alá. Szárazon és vízen heves csata kezdődött. A támadók vesztesége 17 sebesült és 10 ló volt. Így az ostromot befejezték és Karádra vonultak vissza megpihenni. Természetesen a szekerek nem üresen gördültek hazafelé. A fonyódi várkapitány gabonájának nagy részét elvitték.
Ha nem is sikerült a budai basát a vár elfoglalásával megörvendeztetni, az akció így is jól sikerült. Tujgun basa hamarosan személyesen gratulálhatott, hisz Koppányon keresztül vonult a Szigetvár körüli várak, Kaposvár, Korokna és Babócsa ellen. Nagy hasznát vette tehát az elrablott élelmiszernek.
Zrínyi saját bőrén érezte Koppány jelentőségét, ezért többször is javaslatot tett a királynak elfoglalására.
A török hírszerzés azonban jól működött. Mindannyiszor időben értesültek a magyarok szándékáról s így megerősítették végvárukat.
1566-ban elesett Szigetvár, s így a koppányi erősség szerepe is módosult. Főként a Balaton-felvidék váraitól és Kanizsától kellett megoltalmaznia a vidéket.
1555 óta szandzsák székhely. Öt járás (nahie) tartozott hozzá: a koppányi, a dombói, a karádi, a köröshegyi és a marcali.
Béke az elkövetkező években sem köszöntött erre a térségre. 1573-ban a portyázó tihanyi és devecseri végvári vitézeket futamítják meg a koppányiak.
1584-től évekig rájárt a rúd a koppányi bégekre. Bármilyen szép tisztség is volt ez, nem volt életbiztosítás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezekben az esztendőkben a fényességes padisah számára a koppányi bégek „fogyó eszközök" voltak. Akit ide kineveztek, az bizonyosra vehette, hogy vagy fogságba esik, vagy életétől kényszerül megválni. A szultán rémálmában sem gondolta, hogy birodalmában akad olyan szandzsákszékhely, ahol három év alatt öt béget kell pótolni. Kétszer is kettőt évente. Ez korántsem az áldozatok ügyetlenségének, mint inkább a magyarok aktivitásának köszönhető. A legendás Nádasdy Ferenc akit Fekete bégnek is hívtak s a kitűnő; bajvívó Huszár Péter palotai kapitány időszaka ez.
Bár 1584-ben a szultán és a magyar király újabb nyolc évre békét kötött; de a végeken ennek nyomát sem látni.
Ebben az évben a koppányi bég többször is betört az osztrák tartományokba, egészen addig, míg rajta nem vesztett és el nem fogták.
A másik fél sem tétlenkedett. Ugyanebben az évben történt, hogy Ali koppányi bég mit sem sejtve saját falvaiba ment. A veszprémiek rajtuk ütöttek, s néhány vitézével együtt elfogták.
Két évvel később a pápaiak megkísérelték fölgyújtani Koppányt. Az ostromlottak azonban Kurd bin Dzsafar vezetésével sikeresen védekeztek.
1587 még gyászosabb lett török számára. Februárban Nádasdy Ferenc, Huszár Péter és Pisky István nagy sereggel, ágyúkkal, tarackokkal érkezett Koppány vára alá. Téli időben nem szoktak hadat viselni. Mindenki örül, ha fedél van a feje fölött. Így gondolkodtak a törökök is, s igen meglepődtek a váratlan támadáson. Hiába harcoltak hősiesen, a mieinknek sikerült az erősséget bevenniük, s Reczep béget elfogniuk. Állítólag egy másik bég valamilyen földalatti helyiségbe menekült, ahol embereivel vitézül védte magát. A magyarok lőport dobáltak be és felrobbantották a földalatti épületet. Ezután kirabolták, majd felgyújtották az erődítményt. Nádasdyék is meglepődtek. Ilyen nagy zsákmányra nem számítottak, így kevés szekeret hoztak magukkal. Amit nem tudtak elvinni, kénytelenek voltak elégetni. Huszár Péter és társai vontarany és selyem ruhákban tértek vissza Pápára, 8 zászlóval 190 rabbal és igen sok lábasmarhával. A rabok között sok szép török asszony, leány és gyermek is volt. A zsákmány 144.000 Ft-ra becsülték.
A szultán amikor értesült fontos végvárának elpusztításáról, olyan dühbe gurult, hogy megfojtotta Ali budai basát, saját sógorát.
Az indulat rossz tanácsadó. A bosszú hadjárat sem járt sikerrel. A portyázó törököket a mieink Kanizsa közelében legyőzték, a 8000 rabszíjra fűzött nőt, férfit, gyereket kiszabadították. 2000 török maradt holtan a csatatéren, és több mint másfélezer fogságba esett, A mohácsi béget levágták, a pécsit és az újonnan kinevezett koppány-it, Haszánt padig elfogták.
A tizenötéves háború kirobbanásával véget ért a „béke,, időszaka. Újra nagy hadak járták hazánk földjét. A harcokból kivették részüket a török és magyar végváriak egyaránt. A koppányi zsoldosok parancsnoka Musztafa bin Mohamed Palota és Veszprém bevételével nagy szolgálatokat tett, s így valamikor 1596 és 1599 között több falut kapott ziamet birtokként. Köztük volt Nagy-Kapoly és Kis-Kapoly is.
1604-ben kitört a Bocskai-szabadságharc. A magyar törvények megsértése, a hamis vádak alapján lefolytatott felségárulási perek, a dühödt protestáns üldözések a magyarságot szembeállították a Habsburgokkal. A szultán támogatta Bocskait. A végbeliek és a törökök barátkozni kezdtek.
1605-ben Vincze Pál tihanyi kapitány meghívta magához a koppányi béget és igen megvendégelte őt. A következő évben megkötött zsitvatoroki béke lezárta a háborúkat.
A végeken azonban nem ült el a csatazaj. 1614-ben a dunántúliak Koppány körül lest vetettek. Az oszmánok belesétáltak a kelepcébe. Levágtak a mieink több főtisztet, s ahogy már megszokhattuk a két szandzsák béget elevenen elfogták.
A XVII században várainkat megbízható német és vallon zsoldosokkal rakták meg, Bécs igen őrködött a béke felett, így megritkultak a hadivállalkozások is.
A vár a Koppány folyócska sík vizenyős völgyéből kiemelkedő dombon helyezkedett el. Ott, ahol a Pernesz patak beleömlik a Koppányba. A körülötte elterülő mocsár biztos védelmet nyújtott.
Evlia Cselebi szerint az 1660-as években ötszög alakú erősséget négy torony és olaszbástyák erősítették. Kapuja nyugatra nyílott. Az erős falakon belül sok ház zsúfolódott össze. Négy dzsámiban és 11 mecsetben lehetett Allah dicsőségét hirdetni. Két medresze, vagyis közép- és felsőfokú iskolája volt.
A külváros deszkatetejű házait tömésfal vette körül, melyeket bástyákkal erősítettek meg. Egy-egy fürdő található a külső és a belsővárban. Ki tudja ilyen volt-e valóban. A nagy utazó szavait fenntartással kell fogadnunk.
A váron kívül helyezkedtek el a kertek, a szántók, a rétek, a legelők, a halastó, egy kétkerekű és egy egykerekű vízimalom.
A település természetesen vámhely volt és vásárjoggal rendelkezett.
A várőrség 1559-ben 58 lovasból állt. Fontosságát mutatta, hogy a számot hamarosan kétszeresére emelték. Szigetvár 1566-os ostroma idején már 123-an őrizték. 1628-29-ben 217 katona vigyázott rá.
Mivel Koppány jelentős végvár, így nem teltek unalmasan a hétköznapok se. Mihelyt kijött a jó idő napirenden voltak a portyázások és lesvetések, sőt még az egyébként tiltott párviadalok is. 1555 elején a budai Ibraliom bég Koppányba jött, hogy Magyar Bálint fonyódi várkapitánnyal megvívhasson. Hiába fáradt le ide, mert bár kedve lett volna hozzá, a tiltás miatt a magyar vitéz nem vállalta a bajvívást. Nem tudjuk, később sor került-e rá.
Az viszont biztos, hogy 1585 tavaszán nem zajlott le Halul koppányi vitéz és a legendás Huszár Péter párviadala. Olyan ünnepélyes mérkőzés lett volna ez, melyet nem lehetett titokban tartani, így kerülhetett sor arra, hogy feletteseik mindkettőjüket eltiltották az összecsapástól. 1589-ben Ibrahim endrédi zászlós aga Koppányban írja azt a levelet, melyben párviadalra hívja ki a tihanyi várkapitányt Pisky Istvánt.
Ez az élet ihlette meg Fekete István írót, hogy megalkossa felejthetetlen ifjúsági regényét, A koppányi aga testamentumát.
1689-ben került Koppány magyar kézre.
Leáldozott a török félhold uralma, de ez a világ nem múlt el nyomtalanul. Számtalan helynév őrzi ennek az időnek az emlékét: pl. Fősővári temető, Küsővári utca (Kossuth utca) Alsóvári utca (Petőfi utca) stb.
Törökkoppányba kerékpárral, autóbusszal, autóval juthatunk el. A fent nevezett utcákban megtekinthetjük a vár helyét, sajnos semmi sem maradt belőle.
Az ABC helyén állt egykor az aga palotája, melyre később a plébánia lakot építették. A palotát földalatti folyosó kötötte össze a templomtól délre lévő fürdővel.
Ennek az alagútnak az elfalazott nyílása 1970-ig a plébánia lebontásáig látszott.
A falu középpontjában helyezkedik el kicsiny park közepén a templom. Szentélye a XV. században épült későgótikus stílusban. Megyénk egyik legjelentősebb középkori műemléke. Arányos hálóboltozata, kecses ablakai érdemelnek figyelmet. Az épület többi részét a XVIII. század végén építették újjá. Barokk belső berendezését feltétlenül nézzük meg. Az ABC-vel szemben található az új plébánia, s a mellette lévő házban kérhetjük a templom kinyitását.
A sekrestyében nagyon szép helytörténeti kiállítás várja a látogatót. Nemcsak a helyi népviseletben; használati tárgyakban gyönyörködhetünk, hanem a távoli múltat felidézőkben is. Az utóbbiak közül kiemelkedik egy törökkori mosdómedence és egy turbános sírkő.
A hódoltság idejének egyedülálló emléke a Török kút. Ez a kb. 8x0,9 m alapterületű 1,7 m magasságú dongaboltozatos építmény egy medencét alkot. Innen vezették föld alatti agyagcsöveken a vizet a városba a törökfürdőhöz.
A templom mögött délnek forduló erdészeti műúton megyünk kb. 3-4 km-t, a csezmei erdészházig. Itt jobbra egy út kanyarodik fel a dombra. Erre kapaszkodunk fel, s pár perc alatt már a Török kútnál vagyunk. Hat lépcsőfokon ereszkedhetünk le a forráshoz. Kristálytiszta, jéghideg víz buzog fel a földből. Kár, hogy felelőtlen emberek szemetet szórtak a medencébe. Érdemes ide eljönni, mert az erdészház előtt Erzsébet királynő (Sissi) halálának tiszteletére ültetett tölgyeket is láthatunk.
Búcsúzzunk Koppánytól Cselebi szavaival „Vize és levegője kellemes és népe szép, egészséges és nagyon barátságos. Hadakozással foglalkoznak, mert nagyon határszéli hely. Katonái bátor vitézek, de nem járnak muzulmán szokás szerint. Valamennyien güderi néven ismert bőrdolmányt, piros magyar kalpagot, szűk nadrágot és rövid ruhát viselnek. Sokan törökül nem is tudnak, hanem mind magyarul beszélnek, mivel többnyire magyarokkal van ügyük."
Hát nem csodálatos! A padisah egyik legfontosabb szandzsák székhelyén itt Somogyban a törökök magyar módi szerint öltözködnek, és magyarul beszélnek. Persze nem olvasztottuk be a hódítókat, de egy fontos dolgot tanulhatunk tőlük: Igaz, hogy ellenségek a harctéren, de nem gyűlölik, hanem kölcsönösen megbecsülik egymást a magyarokkal, mert egy emberi tulajdonság, a tisztesség mindennél fontosabb.
Bár minden ember tanulna ma is a történelemből!
Börevár
Ma egy olyan erősséget látogatunk meg, mely csodaszép erdőrengetegben bújik meg észrevétlenül.
Bére falu nyomtalanul tűnt el. Még földrajzi nevek sem őrzik emlékét. Egy hatalmas építmény azonban túlélte a múló századokat és alkotóit megóvta az elfelejtéstől. Börevárnak hívják ezt a földvárat.
A települést Berey néven 1082-ben említik először. Csaknem másfélszáz évvel később 1229-ben szólnak róla, s újabb 150 év elteltével 1385-ben írnak róla újra. Igaz közben 1338-ban van egy fontos adatunk. Ekkor tűnik föl kisberey. Ez azt jelenti, hogy a község lakossága megnőtt, így új települést alapítottak, vagyis megkettőződött a falu. Ötven év múlva Bére és Kisbére helységeket, aztán csak Bérét említik 1435-ben, 1438-ban, 1489-ben s utoljára 1536-ban.
Nem tudjuk, mikor építették az itt első a várat. Forrásainkban soha sem szerepel. Az Árpád-korban készülhetett. A leletek tanúsága szerint XII. szd-ban már állt.
A falutól nem messze a Jaba völgyében az egyik hosszan elnyúló hegyhát északi részét erődítették meg. A keskeny tető lejt a patak völgye felé. Északon és délen egy-egy sáncárokkal vágták át a dombtetőt. Majd mindkét végén egy-egy keskeny, de magas föld védőmű következett. Két négyszög alapú magaslat van a vár közepén. Egymástól is árok választja el őket. Az északi kb. 30x10,5 m-es, a másik valamivel kisebb. Az egész várat árok veszi körül.
Pontosabban szólva, az északi plató délnyugati sarkát nem. Igaz itt a legmeredekebb a domb. Ámbár a központi részt, mely több mint öt méterrel magasabb, erről az oldalról is mély árok határolja. A lejtős dombtetőhöz alkalmazkodik ez az árok, így az északnyugati oldalon becsatlakozik a domb oldalához és véget ér, de néhány méterrel magasabban kezdődik egy újabb árok.
Ezt a típusú erősséget, melyről hallgatnak a források, a történelem nélküli várak kategóriájába sorolja a szakma. Nem tudunk ugyanis róluk semmit. Természetesen megvolt ennek a várnak is a maga története, még ha mi nem is ismerjük. Nem szerencsés tehát az elnevezés.
Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy mit tudunk róla. Tulajdonosai az Ugaliak, majd a Batthyányiak.
Bere falut Albert király oklevele 1439-ben az esztergomi káptalan birtokai között is említi. Találunk egy adatot a Berei családról 1487-ben. mely részbirtokos Szentgáloskéren. Ők ebből a faluból származtak. Vajon az elődeik építették valaha a várat? Ez már soha nem fog kiderülni.
Sajnos az erősséget alaposan elpusztították a kincskeresők. Ha valaki a vár szót hallja, mindjárt elrejtett aranyra, ezüstre, ékszerre gondol. Pedig erről szó sincs, örülnek a régészek ha egyáltalán pár cserépre bukkannak, hogy legalább a korát meghatározzák a castrum-nak. Akadt olyan Árpád-kori várfeltárás, ahol összesen 1 db! leletet találtak. Tudom fölösleges bizonygatnom ezt, mert a képzelet nagyobb úr a valóságnál. Az eredmény? Amit nem pusztított el az ellenség, megkímélt a természet évszázadok alatt, azt elvégzi az ember néhány órás kutakodás során.
Sajnos a vár központi része így járt. Hatalmas gödrök éktelenítik. Szerencsésebb volt a másik tető. Az innen előkerült kerámiatöredék bizonyítja, hogy a XII.-XIII. szd.-ban már elkészült a vár. A felszíni nyomok arról tanúskodnak, hogy egykor igen jelentős hely lehetett. Nem menedékvár, hanem állandóan lakták. Sövényfalú, sárral tapasztott oldalú házacskák sorakoztak itt. Akadt olyan, melyet nem meszeltek, hanem festettek? Ujjnyi vastag felhólyagosodott, néhol lyukacsos, zöldes, mázszerű faldarabka mesél erről.
De akadt itt kőépület is. A szanaszéjjel heverő' kődarabkák emlékeztetnek rá csupán. Az udvarház? torony? kapuzatának egyik agyonfaragott elemét azonban nem hordták el építőanyagnak, hanem valakik leásták a vár legmagasabb pontján. Feltartott mutatóujjként figyelmeztet bennünket, s egykedvűen tűri, hogy bárki meggyőződhessen róla, elég mélyen van beállítva.
A kézimalom kövének töredéke mutatja, hogy a házak mellett gabonásvermek is voltak, s helyben, fáradságos munkával őrölték meg a gabonát. A Jaba patakból fa, vagy bőrvödrökben hordták fel a vizet. Aki fölkapaszkodott egyszer ide, az megértheti ennek a nehézségét.
Nem tudjuk hol állt a kőépület, gyaníthatjuk, hogy a vár legmagasabb, legjobban védhető részén. Ez szolgálhatott a várúr lakhelyéül. Minderről ma már csak azt tudhatjuk, hogy a köveket egymással sóderes habarccsal kötötték össze. Ez utal arra, hogy hozzáértő mesterember készítette a nagy építményt.
 |
A várhoz délről a több mint egy kilométer hosszú hegygerincen vezethetett az út.
Az erősséghez gyalog és kerékpárral is eljuthatunk. A táv 12 km. Az út olyan szép tájon halad, hogy időhatárt nem is érdemes megadni.
A települést a Lulla felé vezető műúton hagyjuk el. Az észak-déli nyitottságú Foki völgyben haladunk enyhe emelkedőn. Lassan elmaradnak mellőlünk a házak. Mire balra megpillantjuk a dombok közt megbúvó Sérsekszőlőst, már 40 m-el vagyunk magasabban mint ahonnan elindultunk.
Nem térünk be a kisközségbe, hanem egyenesen tovább megyünk. A kapaszkodás java még csak ezután következik, több mint 60 m-es magasságot kell legyőznünk, hogy elérjük a tetőt. Jutalmunk a Kis-Koppány völgyének egyik legszebb panorámája. Érdemes meg-állnunk egy percre, hogy gyönyörködjünk a kilátásban. Kirándulásunkat folytatva egy kis völgyben lévő településre, Ecsenybe érünk. Néhány ház felkúszik a szemben lévő dombra. Egyenesen erre tartunk mi is.
A tetőn álljunk meg egy pillanatra. Tiszta időben előttünk láthatók a napfényben fürdő lullai szőlőhegy piciny pincéi, mögötte Somogy egyik legérintetlenebb erdőrengetege, s még távolabb a Balaton kék víztükre csillog. A megkapó látványtól nehéz szabadulni.
A műút meredeken ereszkedik le a Jaba völgyébe. A szintkülönbség 90 m. Hamarosan Lullába érkezünk.
Nemcsak a környék legdallamosabb nevű faluja, hanem a legszebb helyen fekvő is. Bárki meggyőződhet erről, ha valamelyik környező dombról reátekint. Lulla, Lyulya, Lulya valószínűleg szláv eredetű személynévből kapta a nevét. A környékkel együtt az 1530-as években a megye hetedik legnépesebb települése. Ma kicsiny község, s az itt lakók száma még a 300-at sem éri el. Fura iróniája ez a történelemnek. De ne ezen tűnődjünk, hanem folytassuk kirándulásunkat. Egyenesen átvágunk a falun. Párszáz méternyire balra elénktűnik Jaba-puszta. Mi nem kanyarodunk be a pusztára, hanem egyenesen rátérünk az erdészeti betonútra, mely a Jaba patakkal párhuzamosan kanyarog. Hamarosan beérünk az erdőbe. 1,3 km megtétele után elágazik balra az út a Jabai erdészház felé. Nem kanyarodunk erre, hanem az eddigi úton megyünk 280 m-t, itt jobbra egy vágást találunk, mely egy magasleshez vezet. Megérkeztünk. Itt vagyunk a vár alatt. Ez a vágás egyenesen a várhoz vezet. Alig 200 m-t kell csak megtennünk. De micsoda 200 m-t. Ezen a távon több mint 82 méteres szintkülönbséget kell legyőznünk.
Miután felértünk a meredek kaptatón, a mély sáncárokban találjuk magunkat. Egy utolsó nekirugaszkodás, s már fent is vagyunk a belső várban, a vár legmagasabb pontján, a tengerszint felett 219,5 méter magasan. Szép kilátásban gyönyörködhetünk. Tiszta időben északon a látóhatárt a Balaton és a túlparti hegyek zárják le. Ékszerdobozként ott áll a Tihanyi apátság épülettömbje is.
Miközben kifújjuk magunkat biztosan megállapítjuk, hogy nem szívesen lettünk volna ostromlók 6-700 évvel ezelőtt. Ha megtekintettük a hatalmas föld erődítéseket, elgondolkozunk micsoda nagy munka lehetett mindezt megalkotni annak idején.
Annak idején... Mikor is? Ködbe veszik mindez csakúgy, mint a nyugati horizont ott távolban a pusztaszemesi dombok fölött.
Kapoly
Utolsó vártúránk a szomszédos Kapolyra vezet. Rendhagyó kirándulásra indulunk. Kalauzunk ezúttal oklevelek és térképek lesznek. Vajon célhoz érünk-e? Kapoly ősi magyar település. Már 1082-ben említik Copul néven. Nevét a magyar kapu főnév török származékából kapta.
A falu eredetileg a mai Kapolypuszta területén feküdt. Ott. ahol a Kis-Koppány keletre fordul. A Kapolypusztai-vízfolyás mellett álltak a község házai.
A kapu elnevezés találó, hisz itt nyílott út É-D-i valamint K-NY-i irányban a 200-230 m magas dombok lábánál. Vidékünknek valójában kapuja, napjainkban is. Fontosságát mutatja, hogy erre veretett a Szlovéniába tartó hadiút is. Kezdetben birtokosai főként az egyháziak közül kerültek ki: veszprémi káptalan (1082), székesfehérvári johanniták (1193), székesfehérvári káptalan (1229) esztergomi érsekség (1237).
A népesség növekedése miatt új települést alapítanak. Erről tudósít bennünket a Keeth kapui elnevezés 1337-ből. A régi falunak 1347-ben már áll a gótikus temploma. Két emberöltő múlva már az újfalu sem marad istenháza nélkül. Kis kápolna épült erre a célra. A két Kapoly földesurai sorra változnak. Főként köznemeseket találunk soraikban Osztopániak, Ugronok, Bálványosiak, Endrédi Somogyiak, Bocskai Jakab, a Pernesziek, a Baranyaiak és mások váltakoznak a XIV.-XVI. században.
Az 1530-as évek elején Kapoly Somogy 7. legnépesebb települése a maga 58 portájával. Aztán jön a hódoltság kora, a falu túléli ezt a vészterhes időszakot, de jelentőségét már soha többé nem nyeri vissza. Az emberek biztonságosabb helyre költöznek, majd két km-nyire keletebbre, így jön létre a mai falu.
Az Anjou királyok korában Kapoly azon települések közé tartozott, ahol vár is állott. Az Alsólendvái Bánfiak a tulajdonosai. Nagy Lajos uralkodásának idején 1348-ban Lindvai Miklós bán fiának Miklósnak az özvegye Margit a birtokosa. Várnagya ekkor Domonkos fia János mester, aki a Kadarkúttól északra fekvő Elya (Öllye) faluból származó nemes ember. Ebben az évben említi két oklevél először és utoljára az erősséget. Az elsőben Margit asszony felhatalmazza „kupuli" várnagyot János mestert és György Literátust, hogy a távoli Bihar megyei Bagamér nevű birtokát elcseréljék.
A másodikban a várnagy bemutatta megbízó levelét.
Az erősség építtetője ismeretlen, az építés ideje úgyszintén. Valószínű, hogy az Árpád-ház kihalását követő hatalmi harcok idején emelhették. Talán éppen a Bánfiak. A várnagy megléte utal arra, hogy állandóan lakott, katonák által védett hely. A vár szerepe nemcsak a földesúrnak és javainak, valamint a környék védelme, hanem birtokközpont is volt. A várnagy innen igazgatta az itteni uradalmat, intézte az ügyes-bajos dolgokat. Ide hordták a beszedett adót is. Domonkos fia János mester ügyesen láthatta el feladatát, ha a nagy körültekintést igénylő birtokcserével őt bízták meg. A hű szerviens minden bizonnyal pontosan teljesítette ezt a megbízatást is.
A kapolyi vár többé nem fordul elő okleveleinkben. Valószínűleg azért, mert nem sikerült egyben tartani azt az uradalmat melynek központja volt. A következő századokban mint láttuk több birtokosa lesz a falunak. Nekik már nem lesz kifizetődő itteni birtokrészeik miatt a vár fenntartása. A lakatlanná vált építmény pusztulásnak indult. Anyagát elhordták. A fallal, árokkal körülvett lakó- és gazdasági épületek eltűntek.
Hol lehetett a vár egykoron? A környező dombtetők közül több is alkalmas a védelemre. Leginkább a meredeken kiemelkedő 235 m magas Fáncsi-domb, de itt nyomát sem találtuk az erősségnek. Vagy valahol ott lehetett, ahol a Kapolypusztai-vízfolyás beleömlik a Kis-Koppányba? A mocsárból alig kiemelkedő valamelyik dombocskára építhették? Ez esetben az ingovány szolgáltatta a biztonságot. Ezt látszik igazolni, hogy sáncoknak, falaknak a dombokon nincs nyoma. A síkvidéki váracska a természeti adottságai miatt, csak kicsiny alapterületű lehetett, hadászati értéke csekély. Csak kisebb rabló csapatok feltartóztatására képes. Ez magyarázná, hogy török időkben már egyáltalán nem szerepel a felsorolt somogyi várak közt. Meg se érte ezt az időszakot.
Ez a vár ma már valóban láthatatlan. Nekünk legalább is nem sikerült nyomára bukkanunk. Talán valaki majd nálunk szerencsésebb lesz.
Kutatási lehetőségeim teljesen beszűkültek, így nem adottak a lehetőségek, hogy a sorozatot folytassam, ezért hat környékbeli várat választottam ki az általam ismert 11 közül. Balatonföldvár, Balatonszemes, Karád és Nagyberény két castrumának bemutatására nem kerülhet sor. Nem ejtettem itt szót a megerősített lullai Szt. László prépostságról sem. Megtettem ezt más helyen. Váraink kutatása még folyamatban van. Meggyőződésem, hogy akadnak szomszéd falvak, melyek tartogatnak még meglepetést ezen a téren. Tatán éppen ön lesz kedves olvasó-kiránduló, aki egy újabb felfedezéssel gazdagítja a történelemtudományt.
Aki felkeresett néhányat a leirt várak közül, láthatta mily kevés maradt meg belőlük. Elfeledve, elrejtőzve őriznek egy töredéket a múltból. Szánandó szegénységük gazdagságot takar. Aki elképzeli az egykori felvonó hidakat, büszke palotákat, másutt a szerény vert falú kunyhókat, házakat és azokat az embereket, akik itt éltek, harcoltak, az megért valamit az örök változatlanságból. Múlt és jelen összefonódva tűnik föl, hisz a táj, a felszín jórészt ugyanolyan voit, mint most, csak mi emberek változunk benne.
Utunk végén (félúton) fel kell tennünk a kérdést hova jutottunk! „Láthatatlan" erősségek közül ismertünk meg néhányat.
Ha a várat olyan építménynek határozzuk meg, mely biztonságot, s ezért erőt, és nyugalmat ad, tekintsünk magunkba: Bennünk meg van-e ez a vár melyet útjaink során építgettünk?
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségemre voltak: Fülöp Andrásnak, Bognár Zoltánnak, Dvornik Zoltánnak, Fehér Lászlónak és másoknak. Közülük is ki kell emelnem Kiss Árpádot, Laczkó Attilát és Mezei Jánost, akik kirándulásaimon társaim voltak.
| |