| |
Az esemény hiteles története
A magyar nép történeti megpróbáltatásai során, annak is egyik legsötétebb időszakában, a hazánkra zúdult háborús időszak vége és az idegen megszállás kezdete idején állt egy férfi a nemzet élén, aki mint a katolikus egyház legfőbb pásztora, szóban és írásban törhetetlen hittel harcolt az elnyomás ellen népünk érdekei védelmében.
 |
Ez az Isten-adta, nagyszerű férfiú Mindszenty József bíboros, hercegprímás volt (1945. X. 2-től), aki a saját érdekeivel mit sem törődve, élete végéig elszántan küzdött a nemzet egészére vonatkozó erkölcsi elveknek az új társadalmi rendszerben való érvényesítéséért, védelméért. Már mint hitoktató, zalaegerszegi plébános és veszprémi püspök is országos jelentőségű tetteivel írta be a nevét a történelembe. 1 8 lelkészséget, plébániákat, társadalmi, ifjúsági, politikai, gazdasági, szociális, szervezeteket, napilapot, nyomdát, könyvkereskedést szervezett, zárdákat, tanítóképző, polgári, elemi iskolákat állított föl...
Mint hercegprímás védte az egyházi intézményeket, a hittan oktatás szabadságát, lelkipásztori tevékenységét az egész országra kiterjesztette, óvta a házasság tisztaságát, az ifjúság erkölcsi nevelését, a nemzet történelmét, a munkásság ügyeit, felszólalt nemcsak a zsidóság, hanem a magyarság felvidéki, délvidéki deportálása, az erdélyi és a honi üldözésekkel, a németajkú lakosság kitelepítésével szemben. Védte az emberi jogokat. A választásoknál figyelmeztette érdekei védelmére a népet. Aranyhidat épített a többi keresztény egyházakhoz, ökumenikus szellemben.
Rövid főpásztori működése idején hallatlan erőfeszítéseket tett az egész nép erkölcsi felemelkedése elősegítésében, rámutatva a szemben álló felek, az új rendszer erkölcsi bűneire. Természetesen mind ezzel kihívta maga ellen a kommunisták gyűlöletét és Moszkva rendelkezésére előbb rágalomhadjáratot indítottak ellene, majd épp 50 éve 1948. XII. 26-án elhurcolták, kegyetlenül megkínozták, megalázták, majd életfogytig tartó fegyházra ítélték. Nem törődtek a nemzetközi tiltakozással sem. Majd betegsége miatt Felsőpeténybe szállították, ahonnan 8 évi börtön után 1956. X. 30-án Pallavicini őrnagy, a rétsági páncélosokkal kiszabadította és Budapestre szállította. November 3-án szózattal fordult a nemzethez, majd november 4-én, a szovjet orvtámadás után lehívták a parlamentbe. Itt kezdődik a címben foglaltak leírása.
1956. november 4-én reggel 7 és 8 óra között a támadó szovjet harckocsik közt áthaladva, Mintszenty József hercegprímás az amerikai követségre ment és ott menedéket kapott.
Ez volt ennek a nemzeti gyásznapnak talán az egyetlen pozitívuma. Megmenekült a további megpróbáltatásoktól, talán a kínhaláltól és ezután eredményes munkát végezhetett népe és egyháza érdekében, megírhatta történelmi forrásértékű emlékiratait, megerősíthette a külföldi magyarok hitét és felhívhatta a világ vezetőinek és közvéleményének figyelmét népe sorsára és a magyar 1956 nemzetközi jelentőségére. Az esemény hiteles történetének leírását azért tartottam szükségesnek, mint annak saját elhatározásból kezdeményezője, résztvevője, majd szenvedő alanya, hogy az végre a történelmi hűségnek megfelelően váljék közismertté.
Mindszenty bíborost 1956. november 4-én hajnalban, a szovjet támadás megindulásakor minisztertanácsra hívták le a parlamentbe. Ott azonban már nem találta Nagy Imrét és társait, s vissza akart menni szállására, a várba, gépkocsija pedig már eltávozott a déli bejárattól.
Ekkor haladtam el (Nagy Kálmán alezredes, hadtörténész) ott Ács Tihamér őrnaggyal a minisztérium felől jövet a Kossuth híd felé.
Meglátva a tájékozatlanul álló hercegprímás urat, odamentem hozzá és tájékoztattam, hogy a katonai vezetés központját, a Honvédelmi Minisztériumot most foglalták el az oroszok. Mire visszament a parlamentbe, ahol találkozott titkárával, Turchányi Egonnal, mi pedig folytattuk utunkat.
A Kossuth-híd közepe táján vettük észre a Margit-híd felől robogó szovjet harckocsikat, amint támadó alakzatban vették körül a parlamentet. Az ötlött föl bennem, hogy a bíboros őr az én tájékoztatásom miatt ment vissza az épületbe és ott az ellenség kezébe kerülhet, elhatároztam, hogy megkeresem és megkísérelem biztosabb helyre vinni.
Ezt közöltem Ács őrnaggyal, akivel egyetértve visszafordultunk és a hídfőt már lezáró orosz páncélgépkocsi géppuskájával szemben elhaladva beértünk a parlamentbe. A katonáktól kérdezősködve siettem végig az épületen és a túlsó oldali I. emeleti folyosón megtaláltam egy asztalnál ülve Mindszentyt a titkárával.
Odaléptem és közöltem, hogy a szovjet tankok támadásra vonultak föl a parlamenttel szemben, itt veszélybe kerülhet, pedig „még szükségünk van a hercegprímás úrra" - mondottam és javasoltam, hogy menjen valami biztosabb helyre. Kis szünet után megkérdezte, de hová? - mire nekem az amerikai követség jutott az eszembe és ezt ajánlottam. Ehhez helyeselt Turchányi is. Ezután végigmentünk az épületen a déli kapuig, felöltője alá hajtottuk a hercegprímás úr reverendáját. Itt újból csatlakozott Ács őrnagy és mivel ő jól beszélt oroszul, őt küldtem előre, majd a hercegprímás úr, Turchányi és én haladtunk, mögöttünk egy magas fiatal férfi hozta a bőröndjüket.
A kb. 80-100 lépésre, tüzelésre készen álló orosz harckocsikkal szemben habozás nélkül elindultunk. Szótlanul mentünk feléjük és miután se meg nem állítottak, se nem szólítottak meg, bántatlanul áthaladtunk köztük. A Vécsey utcán, majd a Szabadság-téren a szovjet emlékmű mögött menve elértünk az amerikai nagykövetséghez.
A kapu nagy csillagos lobogóval volt beborítva. Turchányi becsöngetett és angol nyelven kért Cardinal Mindszenty-nek bebocsátást. A zászlót félrevonták, a kapu kinyílt. Mi elbúcsúztunk a hercegprímás úrtól, aki megköszönte a segítséget, majd titkárával együtt bement a követségre.
Két év múlva, 1958. október 15-én letartottak, s a katonai bíróság B. II 041/1959. sz. 15 évre, majd Katf. II 026/1959. sz. 8 év börtönbüntetésre ítélt, mivel „önként vállalkozott és végrehajtotta Mindszenty-nek, az ellenforradalom egyik legveszélyesebb irányítójának 1956. november 4-én, a szovjet felmentő seregek megérkezésekor, az ellenforradalom fegyveres felszámolásának az időszakában a kimentését és biztonságba helyezését a Parlamentből az amerikai követségre... lehetetlenné tette, hogy ... a kiérdemelt elbírálás alá kerüljön..." Így szól szó szerint az ítéletem. 1963. III 26-án, 4 és félév után szabadultam ki amnesztiával.
Az eddig leírtakat igazolja Mindszenty Emlékirataim 442-443., az olasz kiadás 328-329, és az angol kiadás 212. oldalának szövege, hadbírósági ítéletem eredeti példánya a Hadtörténelmi Intézet levéltárában, valamint a résztvevő Ács Tihamér ny. alezredes hitelesítő nyilatkozata.
Némi eltérés mutatkozik az Emlékirataim rövid leírásában az események sorrendje és a beszélgetések részletei tekintetében, ami természetes is, miután az izgalmas percekben elhangzottak és az események sorrendje összekavarodhatott a hercegprímás úr emlékezetében, hiszen bennünket se ismert előzőleg. De ha részekre bontjuk a leírást, kiviláglik, hogy az ott említett tiszt, aki a parlament kapujában csatlakozott, akinek a rendfokozatára se emlékezett, aki hangoztatta, hogy még szükség van a további működésére, én voltam, akivel a szovjet harckocsik közt haladt át a követséghez. Az viszont tévedés volt hogy azt hitte, hivatalos minőségben kísértem őt, holott saját elhatározásomból csatlakoztam hozzá, s ezért nem is említhettem a szövege szerinti menedékjog-kérést, ami szerintem nem is történt meg, mert november 3-án erre még nem volt semmi szükség. Az esemény részletes leírását hiteles dokumentumokkal beadtam az érseki helynökségre (1991. III.), elküldtem egy példányt a Mindszenty-Alapnak Vaduzba (Liechtenstein) és egy rövid leírást az esztergomi főegyházmegye vezetőjének. Sajnálatosnak találtam, hogy egy egyházi kiadású, Mindszenty életét ismertető füzetben is két hiba benne maradhatott, az egyik, hogy emlékezetes szózatát nem halottak napján, hanem november 3-án este mondta, a másik, hogy nem november 3-án „menekült a szovjet támadás elől" az amerikai követségre, hanem november 4-én a támadó orosz harckocsik között ment át oda.
Mindszenty József nemzetünk és egyházunk egyik legnagyobb erkölcsi erőt adó, jövőbe mutató történelmi egyénisége volt. Itt lenne az ideje, hogy az illetékesek az egész magyar néppel megismertetnék a törhetetlen jellemű, akaratú és hitű mártír főpap életét és tanulságait, követendő példaként állítanák a társadalom, főleg az ifjúság elé.
 |
 |
 |
 |
| |