| |
A nyomdászat, a könyvnyomtatás és a könyvkereskedelem a XVIII. században a többi iparághoz hasonlóan nehéz körülmények között fejtette ki tevékenységét. Anyagi és szellemi érdekekkel egyaránt meg kellett küzdenie. A könyvnyomtatás abban a helyzetben volt, hogy az iparágak között elsőként tömegszükségletet kellett kielégítenie, erre kellett berendezkednie, ehhez kellett alkalmazkodnia. Ahol nem voltak tudományos központok, ott a nép szükségleteihez kellett igazodnia: naptárakat, iskolakönyveket, vallásos munkákat, népies szépirodalmi műveket stb. bocsátott ki a sajtó.
A XVIII. század elején (a török hódoltság alól való felszabadulás után) kedvezőtlen gazdasági viszonyok mellett a szellemi élet kibontakozása is csak lassú folyamatként indulhatott. A nyomdászat pedig éppenséggel nem tartozott a jól jövedelmező mesterségek közé. A jövedelmezőbb munkákat (mint pl. az imádságos könyvek nyomását) az Egyetemi Nyomda sajátította ki, a debreceni nyomda a református írásműveket nyomtatta. Versengés folyt a nyomtatási jogért, melynek következményeként számos pert tart számon a szakirodalom. E perekből kiderül, hogy a nyomdászok gyakran hivatkoznak szegénységükre, nem csoda hát, hogy a kisebb nyomdák mindössze egy segéddel és egy inassal dolgoztak. Ha egyáltalán jelentkeztek nyomdász-inasnak. Haykul Antal bécsi tipográfus 1811-ben is még így panaszkodott: „tsupán egy imegben gatyában s mezitláb, a mellett fején bograkkal tellyes" ifjú jelentkezett inasnak. Így is a jobbak közül való volt, ha megmaradt néhány évig a nyomdánál. A Magyar Kurir 1799-ben megjelent egyik hirdetésében ez áll: „Le-írása: Rende szerént bé szegedött két tanuló Inasok, a kik Sz. Mihály havának 17-dik napján, reggel hat óra előtt minden ok nélkül Landerer Ur Cs. és K. privilegiátus könyv-nyomtató mühelyébül el szöktek."
Történt mindez annak a Landerer úrnak a nyomdájában, aki a bajor származású, német telepesekkel a XVIII. század elején hazánkba érkező Landerer János Sebestyén leszármazottja volt.
Landerer János Sebestén budai nyomdaalapításával vette kezdetét a nyomdászdinasztia sok-sok évtizeden át tartó tevékenysége. A Landererek első magyarországi nyomdája tehát Budán kezdte meg működését 1724-ben. (Firtinger Károly szerint az alapítás éve 1723.) A pesti első nyomda 34 évvel később követte a budait. Buda lakossága ekkor még igen gyér. (1720-ban Buda és Óbuda lakóinak száma 9600, Pesté 2600 fő.) A város is elég leromlott állapotban volt még. Lady Wortley, az angol követ neje írta útijegyzetében: „...a város egy része sem lévén az utolsó ostrom óta helyreállítva, kivéve a bástyákat s a kastélyt, melyben Ragul, a hadi kormányzó lakott." Ez a nyomda, mely sokáig Buda egyetlen nyomdája volt, kezdetben ponyvairodalmat, ábécéskönyveket, álmoskönyveket adott ki. Nem sokkal az alapítást követően Landerer János Sebestyén meghalt, a nyomda vezetését özvegye vette át, mivel gyermekei még kiskorúak voltak. Az özvegy azonban 1728-ban feleségül ment a nyomda művezetőjéhez, Nottenstein János Györgyhöz, így a nyomda egy ideig az ő nevén szerepelt. A korábban privilégium nélküli nyomdára Nottenstein 1728. április 28-án tíz évre szóló szabadalmat nyert, melynek értelmében német nyelvű katekizmusokat, evangéliumos könyveket, ábécés könyveket nyomtathatott. Az ő nevéhez fűződik a német nyelvű Ofnerischer Merkurius kiadása is, amely a Budán nyomtatott első újság volt. Ennél is jelentősebb talán, hogy a nyomdájában megvásárolható nyomtatványokról cím és ár megjelölésével egy katalógust adott ki, melynek címe: Catalogus librorum in typographia Budensi apud Joannem Georgium Nottenstein reperibilium. Irodalomtörténeti szempontból is jelentős kiadványok láttak napvilágot. Közülük való llosvai Selymes Péter Toldija, Gyöngyösi István költeményei, Balassi Bálint és Rimai János istenes énekei, továbbá Árgirus históriája, Trója város históriája stb. Nottenstein János 1 737-ben bekövetkezett halála után ismét az özvegy Veronika vezette a műhelyt 1752-ig, amikor az alapító idősebbik fia, Landerer Lipót Ferenc állt a nyomda élére, aki tizennyolc évig tevékenykedett a műhelyben. Közben öccse, Landerer János Mihály megvásárolta Royer Ferenc salzburgi születésű pozsonyi nyomdász nyomdáját, amely több mint ötven éven át versenytársa volt a többi magyarországi nyomdának.
Landerer Lipót Ferenc további szabadalmakért folyamodott, hogy tevékenységi körét bővíthesse. Igaz ugyan, hogy naptárak nyomtatására is jogot szerzett, de tulajdonképpen csak annyit ért el, hogy a már meglévő szabadalmi jogok érvényességét további tíz évre kiterjeszthette. Az 1 746-54 közötti időszakból fennmaradt jelentések nem is árulkodnak figyelemre méltó kiadványokról, sem mennyiségi, sem tartalmi szempontból. Landerer Lipót Ferenc halála után (1 764) özvegye, Katalin vette kezébe a nyomda irányítását. A műhely ebben az időben már 49 féle betűtípussal rendelkezett. Német, latin, francia-ékezetes és görög készletekkel is. Katalin irányítása mellett kezdődött a Landerer-nyomda fénykora. Erős kézzel fogta össze az ügyeket és szaktudással irányította a munkát. Tevékenysége mégis sok üggyel-bajjal járt. Gyakran ment perre a többi nyomdával, többször olyan kiadványokat foglaltatott le, melyek megjelenése özvegy Landererné nyomdájának joga volt. Katalinnak jegyzéket kellett összeállítania a Helytartótanács illetékes osztálya számára, amely így ellenőrizte, hogy megkapta-e a kötelező példányokat. E jegyzékből tudjuk, (az 1 773-1 784 közötti időszak termékeiről van szó), hogy tevékenysége alatt megnövekedett a tudományos munkák száma, amelyhez természetesen annak is köze volt, hogy a nagyszombati nyomda Budára költözött.
Mielőtt Lipót Ferenc és Katalin tragikus sorsú fiára kerülne a sor, kis időre térjünk vissza Landerer János Mihály pozsonyi nyomdájához. Érdemes visszatekintenünk azért is, mert a XVIII. századi Magyarország fővárosában működő nyomdánk kitűnően felszerelt, jól üzletelő nyomtató-műhely volt. Tehát a budai nyomdaalapító kisebbik fiáról van szó, aki 1726. augusztus 5-én született. A pozsonyi nyomdát Royer János Pál alapította, a szabadalmat 1720. május 23-án kapta meg. Royer 1736-ban meghalt, a nyomdát néhány évig özvegye vezette tovább, majd Royer János Pál 1736. május l-jén kelt végrendelete értelmében fia, Royer Ferenc Antal örökölte, aki anyja 1 740-ben bekövetkezett halála után leánytestvéreinek az örökségből való kielégítése során olyan anyagi helyzetbe került, hogy a nyomdát kénytelen volt eladni. Ezt vásárolta meg 1 750. január 19-én Landerer János Mihály. Az adásvételi szerződés szerint a raktári készlet értéke 3000, a betűkészlet szintén 3000, a felszerelés és a nyomdához tartozó házrész 4500 és az 500,- Ft-ra értékelt szabadalom együttesen 11.000,- Ft-ot tett ki, ez jelentette a vételárat. Landerer elsősorban kereskedelmét akarta fellendíteni, erre utal az is, hogy nemcsak saját kiadványait hirdette, hanem idegen eredetű és külföldi könyveket is. A korabeli bizonylatok szerint széleskörű üzleti forgalmat bonyolított le, mint könyvkereskedő. Nyomdatermékei közül kiemelkedik a Pressburger Zeitung, a hetenként kétszer megjelenő kiadvány. Ennek külön érdekessége, egyben népszerűségének is egyik oka, hogy Magyarországon először közölt hirdetéseket. Kassai műhelyében készült az 1 788-tól negyedévenként megjelenő Magyar Múzeum című irodalmi, nyelvészeti folyóirat, melynek szerkesztői Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Baráti Szabó Dávid voltak. 1 783-ban Molnár János szerkesztői munkájával ugyancsak sikeres lapot indított Magyar Könyvház címmel. Üzleteit jól irányította. Ezt igazolja az is, hogy Temes megyében 420 ezer forintért megvásárolta Füskut falut és nemességet is szerzett Füskuti előnévvel. Ó-Túron papírmalma működött, Pozsonyban, Pesten és Kassán könyvkereskedése volt. Kiadványainál érdemes megjegyeznünk, hogy mind tipográfiai, mind taralmi szempontból értékesek. Nyomdájából kerültek ki Dugonics András regényei (Gyapjas vitézek, Etelka, Aranyperecek stb.), Bessenyi György valláselméleti munkái, Faiudi és Balassi művei, de ebből a Landerer nyomdából került ki Voltaire és Lessing egy-egy magyarra fordított műve is. Az 1764-65-i országgyűlés törvénycikkeinek nyomtatása is az ő nevéhez fűződik, mely egyben a nyomda fő jövedelmi forrása is lett. Kassai nyomdájában láttak napvilágot többek között Kazinczy Ferenc művei (Magyarország geographicaja, az Orpheus 2. kötetet) Baróti Szabó Dávid Kisded szótára, Verses koszorúja stb.
Úgy tűnt 1770-ben, hogy Patzkó Ferenc személyében versenytársa is lesz. Egy városban két nyomda - mindenképpen kedvezőtlennek látszott Landererre nézve. Patzkó fellépését a mindkét fél részéről történő beadványok sorozata követte, s ami Patzkót illeti, nem kevés eredménnyel. Utóbbi állandó munkához jutott, ami mégis csak megvalósult nyomdája jövedelmezőségéhez vezetett. Mindenesetre Patzkó kapcsolatai sem lehettek rosszak, ha arra gondolunk, hogy az 1 773. május 23-án született fiának Mária Terézia királynő volt a keresztanyja.
Landerer János Mihály könyvkereskedését is veszély fenyegette. Az 1772. augusztus 13-án kiadott könyvkereskedői szabályzat szerint nem rendelkezett megfelelő képesítéssel, emiatt 1775. október 30-án feljelentették azok, akik egyébként mint panaszosok is vásároltak tőle olyan könyveket, amelyek nem az ő nyomdájában készültek. Sorozatos balsikerek után végül is függetlenítette magát Pozsonytól és Pestre költözött. Pesti vállalatát Royer Ferenc neve alatt üzemeltette (akitől a pozsonyi nyomdát vásárolta). Landerer János Mihály, aki 1774-ben megvásárolta a kassai jezsuita nyomdát is, 1783-ban saját nevére vette át a pesti nyomtató-műhelyt, amelyet később fia, majd unokája fejlesztett tovább. Unokája, Landerer Lajos a pozsonyi nyomdából hét sajtót Pestre hozott át, így lett később a vállalat központja Pest. Landerer János Mihálynak Patzkóval folytatott ügyletei, illetve az azokkal kapcsolatos dokumentumok alapján rekonstruálható egy korabeli új nyomda felszerelése. Ezek: 2 felszerelt sajtó, 50 szedőszekrény, 6 szedőállvány, 40 szedőléc, 6 sorzó, 20 szedőhajó, 6 gyertyatartó 6 gyertyakoppantóval, 1 üst, korom és lenolaj, 50 bála nyomópapír, 5 rizsma írópapír és egyéb apróbb berendezési tárgyak.
Landerer Lipót Ferenc és Katalin asszony tragikus sorsú fiánál szakítottuk el a történet fonalát; Landerer Mihálynál, akit a Martinovics-féle összeesküvés tagjaként tartanak számon. Bizonyítékok vannak arra, hogy kapcsolatban állott az összeesküvés főszereplőivel, első-sorban Laczkovics Jánossal, az esküvés egyik szervezőjével, volt test-őrkapitánnyal. Az ügy családi vonatkozásairól röviden: Landerer Lipót Ferenc végrendeletileg nem gondoskodott gyermekei (egy fiú és négy leánytestvér) örökösödéséről, ami a későbbiekben sok családi vitának lett a táptalaja. Teljes tulajdonjogát a házassági szerződésében feleségének biztosította, Mihály azonban, aki művezetőként dolgozott a nyomdában, úgy érezhette (mivel jelentékenyen hozzájárult a nyomda felvirágoztatásához), hogy jogot formálhat a részesedésre. A határozott, a nyomdai tevékenységet erősen kézben tartó özvegy anya nem sokat törődött az érvényesülésre vágyó öntudatos fiával. Az érzelmi távolságnak kettőjük között ez is oka lehetett. Polgári családból való származása pedig kíváncsisággal ruházhatta fel őt Martinovics programja iránt. Laczkoviccsal, majd később Szentmarjaival és másokkal való megismerkedése teremtette meg a veszélyes helyzetet. Egyik sajtóját árusítás ürügyén egy pincében helyezte el, ahol illegálisan kinyomtatta a Szabadság, Egyenlőség Társaság Ember és Polgár Oktató Könyvecskéjét. A szervezet vezetői részben külföldi műveket fordítottak, részben maguk is írtak röpiratokat, s valamennyit Landerer Mihállyal nyomatták. Rousseau Contrat Social-ját Szentmarjay fordította, amelyet szintén Landerer adott volna ki, de mielőtt ez megtörténhetett volna, Bikkessy rendőrspicli megakadályozta azt. Landerer Mihályt a többiekkel együtt 1 794. őszén fogták el. A kufsteini börtönbe zárták, ahol tíz évet kellett volna eltöltenie. A börtönben megőrült, kilenc év után kiengedték, de már csak élő emberi roncsként tengette hátralévő éveit. 1807-ben halt meg.
Katalin asszony vétlen volt a dologban, ezért Mihály elfogatása után is tovább folytathatta tevékenységét egészen 1802-ben bekövetkezett haláláig.
Halála után a nyomda tulajdonjoga leányára Annára szállt, aki 1833-ig vezette az üzletet. A Tudományos Gyűjemény 1817. évi 12. kötetében Trattner János Tamás pesti nyomdásznak a magyar nyomdák legfontosabb adatairól készített összeállításában a következők olvashatók Landerer Anna nyomdájára vonatkozóan: „Budán, Landerer Anna (Leány), Váltó és régi közönséges kellendős Könyveket, Német Kalendáriumot Negyed, Tóthot Negyed, Magyar Nyóltzad Rétben nyomtat; tart 7 Factort, 2 Szedőt, 4 Nyomtatót; feldolgoztathat Esztendőn által 115 Báli Papirost." 1822-ból újabb közlést olvashatunk. A kettő egybevetéséből megállapítható, hogy Landerer Anna nyomdája jelentősen hanyatlott. Míg 1817-ben 115 bála, addig 1822-ben már csak 36 bála papirost használ fel nyomdája. Landerer Anna halála után művezetői, Gyurián és Bagó vették át a nyomda vezetését. Ezután a Landerer nyomda Bagó Márton tipográfiájaként tevékenykedett tovább.
Landerer János Mihály halála után a pozsonyi nyomda vezetését fia, Mihály János vette át. Ekkor már nyolc sajtó dolgozott a műhelyben, s akkora volt a papírszükséglet, hogy a Nyitra megyei és az óturai papírmalom nem győzött elegendőt termelni. A nyomdász, Landerer Mihály téli és nyári nyomdája címmel sorozatot indított, melyben tizenhárom regény jelent meg. Ezek főként német nyelvű művek magyar fordításai voltak. Olyan sikeres volt ez a sorozat, hogy a későbbiekben Landerer Lajos ezeknek újabb kiadásával jelentkezett.
Halála után a pozsonyi nyomdával együtt a pesti nyomdát is fia, Landerer Lajos örökölte. Lajos nagykorúságáig (1824-ig) a pozsonyi nyomdát a művezetők irányították. Ahogy a kereskedelem központja is lassan Pestre tevődött át, Landerer Lajos is felismerte, hogy pesti nyomdáját kell fejleszteni. 1848-ban a pozsonyi nyomdát eladta; volt ügyvezetője, Schreiber István tulajdonába került. A nagymultú nyomda több mint egy évszázadon keresztül jelentős szerepet játszott a hazai irodalmi életben, s a korabeli külföldi nyomdákkal is felvette a versenyt.
Landerer Lajos nem nyomdásznak készült. Katonatiszt szeretett volna lenni. Apja örökségének átvételekor mégis a családi mesterség folytatása mellett döntött. Elődeinek, mint nyomdászoknak, minden jó tulajdonságát örökölte. Kitűnő üzleti érzékkel áldotta meg a sors. A kicsi pesti nyomdába (amint korábban már utaltam rá) hét sajtót hozatott át Pozsonyból. Az Akadémia alapításával a tudománynak is központja lett Pest, s hallott arról is, hogy az országgyűlés ide fogja áttenni székhelyét. A pesti nyomdába új gépeket is vásárolt, pénze lassan elfogyott, de Heckenast Gusztávban tőkeerős társra talált. Közös vállalkozásukat 1840-ben hozták létre. A Pesti Hírlap Kossuth szerkesztésében már közös munkájuk gyümölcse volt. 1848-ban az ország legnagyobb nyomdáját tudhatták magukénak. Fő tevékenységük a hírlapkiadás és a röpiratok nyomása volt. A nyomda legdicsőségesebb időszaka 1848 márciusa, hiszen Landererék sajtója alól kerülhettek ki a sajtószabadság első termékei, a 12 pont és Petőfi Nemzeti dala.
A szabadságharc bukása után Landerer Lajosnak el kellett tűnnie. Nem sokkal később, 1854-ben meg is halt. A nyomda még egy ideig tovább működött. A kiegyezés után, 1873-ban a Landerer-Heckenast nyomdából alakult a Franklin Társulat.
Felhasznált irodalom
BALLAGI Aladár: A magyar nyomdászat történeti fejlődése 1472-.1877. Bp. 1878. 248 I.
BÜKYNÉ Horváth Mária: A Landerer-család és nyomdászati vállalkozásai. = Magyar Könyvszemle, 1966. 10-27. I.
CSATKAI Endre: Nyomdászinas sorsok a XVIII. században. = Magyar Könyvszemle, 1966. 144-145. I.
EMICH Gusztáv, ifj. - SZABÓ József: A könyvnyomdászat története Magyarországon. Pest, 1860. Emich ny. 39 I.
FIRTINGER Károly: Ötven esztendő a magyarországi könyvnyomtatás közelmúltjából. Bp. 1900. Pesti kny. VIII 220 I.
FITZ József: A jakobinus nyomdász. = Könyvtáros, 1958. 195-198. I.
FITZ József: A negyvennyolcas Landerer. = Könyvtáros, 1959. 774-777. I.
GÁRDONYI Albert: XVIII. századi nyomda felszerelési költségei. = Magyar Könyvszemle, 1942. 52-54. I.
GÁRDONYI Albert: XVIII. századi nyomdáink műhelytitkaiból. = Magyar Könyvszemle, 1943. 24-25. I.
KERTÉSZ Árpád: A nyomtatott betű története és útja Magyarországon. [Közread, a] Magyar Nyomdászok Társasága. Bp. 1941. 300 I.
A Landerer nyomdászcsalád. = Magyar Nyomdászat, 1889. 147-150, 165-166, 184-186. I.
SZABÓ József: A Landerer nyomdászcsalád. = Vasárnapi Újság, 1876. 31. sz.
SZIMONIDESZ Lajos: A jakobinus Landerer Mihály pöre 1795-ben. = Magyar Könyvszemle, 1942. 386-391. I.
VÉGH Oszkár: Nyomdászat Magyarországon. Bp. 1976. Táncsics Kiadó, 147. [4] I.
| |