Előző fejezet Következő fejezet

Nagy- Kálmán

A modenai ima (900.) és az első itáliai hadjárat (898-900.) története

 

A történészek műveiből és az egykori forrásokból tudjuk, hogy a magyarok megjelenése Európában a 9-10. században élénk érdeklődést, és még nagyobb riadalmat keltett.

Az arabok és a normannok támadásait követően a magyaroknak a kontinens belsejében végrehajtott és ismétlődő, nagyszabású hadjáratai az egységes Karoling birodalom széthullása után hozzájárultak a feudális anarchia kiterjedéséhez, pozitív értelemben azonban szerepet is töltöttek be a középkori új Európa kialakulásában.

A magyarok a 9. században a Balkán-félszigeten, majd Közép-Európában, végül a kevésbé védhető Etelköz kiürítése után a Kárpát-medencében harcoltak, itt már a honfoglalás hadműveleteiben. A nyugat-európaiak azonban csak 898 után, az első itáliai hadjárattól kezdve észlelték közvetlenül őseinket és terjedt el köztük félelmes hírük. Nem a magyarok nagy száma keltette a rémületet, hanem lovas csapataik villámgyors megjelenése és eltűnése, valamint az, hogy keleti könnyűlovas taktikájukat hosszú időn át kivédhetetlennek tartották. Csak később találták meg ellenük a védekezés módját, (Várakat, erősségeket építettek, megszállták a folyóátkelő-helyeket és szorosokat, jól képzett nehézlovas és gyalog hadakat ál látottak fel velük szembe.)

A félelem azonban mindaddig olyan méreteket öltött, hogy a népek képzelete a magyarok közeledését istenítéletnek vélte, melyet csodás égi jelek, üstökösök, a levegőben repülő tüzes nyilak megjelenése előzi meg, mint ezt az Utrechti Évkönyvekben már a 904. évtől, hasonlóan a Volturnoi Krónikában és másutt feljegyezték.

(Annales Polidenses - Pertz M. G. XVI./II. 60. old, -, Annales San Mariae Ultraiectenses anno 904. - uo. XV./II. 130. o. -, Chronicon Volturnense L. IV. - Muratori: SS. Rerum Italic. l./ll. 418.)

Végül, amikor a fegyverek erejétől már mitsem reméltek, az imádsághoz fordultak, túlvilági segítséget kérve a magyarokkal szemben.

„De sagittis Ungarorum libera nos Domine!"

„A magyarok nyilaitól szabadíts meg, Uram!" - imádkoztak a nyugati népek, ám ezt az imát megelőzte időrendileg a modenai esdeklés, amelynek az egész szövegét és a helyét is ismerjük: „Deprecatio. Mutinenses populi a Sanctum Geminianum patronum civitatis."

Ezt az imát a 18. századbeli, neves modenai történész, Muratori fedezte föl és írta le - Antiquitatis Italicae medii savi XVIII. ad c. I. c. műve 21-22. oldalán. Az ő nyomában számos olasz és német tudós foglalkozott a kérdéssel. Nálunk Gombos F. Albin: „A honfoglaló magyarok itáliai kalandozása" című akadémiai székfoglalójában írt róla 1928-ban. A külföldi hadjáratok történetét, közte az 898-900. évi itáliai hadjáratot a legalaposabban dolgozta föl Vajay Szabolcs „A magyar törzsszövetség belépése az európai történelembe" (magyarra fordított) című művében.

(Szabolcs Vajay: Der Eintritt des ungarischen Stammebundes in der europáische Gesichte, Mainz, 1968.)

Modenában, a helyszínen módomban volt utánajárni ennek a kérdésnek és megállapíthattam, hogy a modenai püspöki székesegyház levéltárában valóban megtalálható az a 9. századból származó és egyházjogi törvényeket tartalmazó kódex, melynek utolsó oldalára írták a nevezetes magyar vonatkozású, latin nyelvű verses könyörgést, a modenai imát.

A kódex jelzése: O. I. N., a könyv kötésének gerincén pedig: Isidori. Mercator. Decretal. Collectio Saec. IX. felirat látható.

Az ima szövege a kódex utolsó lapjának a közepétől az aljáig tart. Két példányban van leírva, a második az elsőtől szövegében részben eltér és befejezése hiányos, az is felfedezhető, hogy két különböző egyén írta le, mert a kézírás észrevehetően különböző.

Az ima szerzői, vagy másolói a leírásban a korukban szokásos rövidítéseket alkalmazták, néhány szó végső betűi kimaradtak. Az ima ismeretlen szerzője művelt személy lehetett, gyakorlott volt a költészet szabályaiban. A verses ima formája klasszikus, hangsúlyos, jambikus versmértékű, pontosan betartott 5+7 szótaggal.

A kódex utolsó négy oldalán, az ima előtt hasonló jellegű, vallásos-hazafias verses könyörgések találhatók. Az egyik vers után utalás történik a mi imánkra is. Egyes vélemények szerint Titus Livius verseihez, vagy az ősi albáboz - virrasztó dalokhoz - hasonló formájú és ihletésű versek ezek, köztük a modenai ima is, amely feltehetően jól sikerült utánköltés vagy egy sikeres önálló alkotás. Álba = provánszi dal. Az ima kérdéseivel részletesen foglalkozott a modenai irodalomtörténész, Giulio Bertoni: II ritmo delle scolte modenesi, Modena, 1909. c. tanulmányában. (A cím fordításban: A modenai őrség ritmusa - dala -.)

A modenaiak - természetesen az egykoriak - a könyörgésben kérték városuk egykori püspöke és védőszentje, Szent Geminianus segítségét a magyarok közelgő veszélyével szemben. Az ima nyolcadik, számunkra nevezetes sora így hangzik:

„Ab Ungerorum nos defendas iaculis", vagyis fordításban: A magyarok nyilaitól védj meg minket". A iaculis szó ugyan pontosabban dárdát, parittyát, dárdavetőt jelent - az Értelmező Szótár szerint -, de mivel a magyarok veszedelmes fegyvere nem annyira a dárda, a kopja, hanem annál inkább a nyíl volt, úgy gondolom, értelmesebb ezt a szót használni, ez a megfelelőbb kifejezés. Erre még visszatérek!

Az előző versekben is itt-ott ezt a iaculis szót találjuk, valószínűleg ez volt tapasztalataik szerint a támadók veszélyes fegyvere és mivel még nem találkoztak a nyilazó magyarokkal, vagy még a hírükkel sem. Az imában pártfogójukhoz, Szt. Geminianushoz pedig azért fordultak védelmezésért, mert neki tulajdonították, hogy Attila idejében a hunokat is eltérítette városuktól. Valóban a hunok itáliai tartózkodásuk idején nem jártak Modenában, csak a környékén, a legenda szerint olyan sűrű köd szállt le, hogy a hunok nem találtak oda. A hivatkozás szövege a következő:

„Nam doctus eras Attile temporibus

Portás pandendo liberare subditos"

vagyis magyarul:

Miként megtetted Attila idejében,

Hogy kapuinkat megszabadítád tőlük."

Az egész ima szövege pedig a következő:

Confessor Christi, pie dei famule,

Geminiane, exorando supplica,

Ut hoc flagellum quod meremur miseri,

Celorum regis evadamus gratia.

Nam doctus eras Attile temporibus

Portás pandendo liberare subditos.

Nunc te rogamus licet servi pessimi,

Ab Ungerorum nos defendas iaculis.

Patroni summi exorate iugiter

Servi pro vestris implorantes dominum.

Magyarul (fordításomban):

Krisztus hitvalló Isten kegyes szolgája,

Geminianus, imádkozva könyörögj,

Mi, nyomorultak a megérdemelt ostort

Az ég királya kegyéből elkerüljük.

Miként megtetted Attila idejében,

Hogy kapuinkat megszabadftád tőlük,

Most kérünk téged, leghitványabb szolgáid,

Védj meg minket a magyarok nyilaitól!

Pártfogónk, végül leborulva könyörgünk,

Hogy irgalomért esedezzél az úrhoz.

Modena város megmenekülését a magyaroktól Szt. Geminianus-nak a 10-12. században írt nagyobbik életrajzában is megemlítették. Ebben a szövegben Attila már mint a „magyarok királya" szerepelt: „...ab ungarorum rege Attila...".

Modena leírásában: Descriptio Mutinae (Mutina-a város régi, etruszk eredetű neve volt. Megtalálható Bortolotti művében. Bortolotti: Antiche vita di San Geminiano, Modena, 1886, 104.

A magyarokra vonatkozó ima keletkezésének időpontjára több vélemény alakult ki. Gombos F. Albin a kódex megírása idejét az 1000-ik évben vélte, az ima keletkezését pedig, Muratori után a 924. évre tette. Történeti irodalmunkban legutóbb, 1979-ben írt könyvében László Gyula tett említést a modenai imáról, szövege egy részét közölte is, azzal, hogy a 924. évből való, a magyarok betörése előtti időkből. Ami sajnálatos tévedés.

László Gyula: „Emlékezzünk régiekről..." Móra ifjúsági könyvkiad. Budapest, 1979. 132.

A kódexben levő versekkel részletesen foglalkozott a már említett G. Bertoni modenai irodalomtörténész a század elején, és ő azt állapította meg, hogy a Szt. Geminianushoz írt imát az váltotta ki, keletkezését az indokolta, hogy a magyarok a 899. évben betörtek Itáliába, szétverték Berengár seregét (IX. 24./. Közeledtek Modena városához, s veszedelmes hírük megelőzte őket, miután előzőleg végigszáguldottak egész Lombardián. És miután a város lakói más segítségben nem reménykedhettek, így fordultak pártfogójuk közbenjárását kérve az égiekhez. Bertoni arra is kitért, hogy a magyar lovasok ugyan nem kerülték el Modenát, oda a 900. év január 26-án benyomultak, a lakosság rémületében kimenekült előlük. De a város tőlük semmilyen bántódásban nem részesült.

Más leírások is foglalkoztak a magyarok ottlétével, s egyöntetűen leszögezték, hogy a magyarok egy nap és egy éjszakán át tartózkodtak a városban, valószínűleg a mai dóm terén és környékén táboroztak, az elhagyott város minden zegét-zúgát felkutatták és úgy távoztak el onnan, hogy semmit nem rongáltak meg, nem pusztítottak el, nem vittek el semmit, még a templom kincseit is a helyükön hagyták. A város bántatlanságát pártfogójuknak tulajdonították a modenaiak. Valószínűnek tartható, hogy Modena város nem volt szövetségben Berengár olasz királlyal és nem küldött segélyhadakat a sereghez, tehát nem volt Barengár pártján, ezért menekült meg. A magyarok ugyanis a semleges vagy velük, szövetségeseikkel jó viszonyban levők területeit megkímélték, pl. ugyanakkor a szomszédos Ravenna városát és vidékét, s bizánci exarchátust is tiszteletben tartották.

Ezt a föltevést támasztja alá az a tény, hogy a modenai tartózkodásukat követő napon a közeli Nonantola városát és kolostorát ellenséges magatartásuk miatt feldúlták, felégették és lakóit kardélre hányták.

Bertoni azt állapította meg, hogy a kódex a 9. századból származik. Miután az ott lévő versek tartalmából bizonyítható, hogy azokat 882. év és a 900-ik között írták. Az ima előtti egyik vers egy 882-ben épült templom felajánlását tartalmazza, ezt a verset tehát 882 előtt nem írhatták, de sokkal később sem valószínű. Ugyanígy a modenai ima fölött a lapra följegyzett, a Leodoino-i adományozásról szóló szöveg is ebből az évből keltezhető.

A magyarak nyilai elől is a 899. és 900. évben kérhettek csak imájukban oltalmat. Előbb nem, mert még nem is tudhattak róluk, még a hírük is ismeretlen volt előttük. Az előző versekkel való tartalmi, gondolati, verstani és egyéb Összefüggések mind az ima ezen korabeliségét igazolják. Ezt az időpontot tartom én is elfogadhatónak, amit a következőkkel támasztok alá: Az imában a hunoktól való megszabadulásukra hivatkoztak, márpedig ha a 900. év január 26. után írták volna könyörgésüket, pl. 924-ben, az lett volna a sokkal kézenfekvőbb, ha kérésük alátámasztására a magyaroktól való 900. évi megmentésüket hozzák fel.

Továbbá a vers szövege is azt bizonyítja, hogy a szerző, ez a valószínűleg egyházi személy még nem találkozott a magyarokkal, még nem ismerhette őket, mert akkor a nyilaik elől kért volna segítséget és nem a dárdavetőiktől. Tehát a modenai imát mindenképpen a magyarok első modenai látogatása, tehát 900. január 26. előtt írták.

Bertoni leszögezte, hogy ezek az ismeretlen szerző/k/től származó irodalmi alkotások a középkori Modena legrégibb és legértékesebb - érdekesebb irodalomtörténeti emlékei. Hozzátehetjük, hogy Modenának is történeti emlékei, amint nekünk, magyaroknak igen értékes történeti, forrásértékű emlékünk.

A magyarok 900. évi modenai tartózkodásához visszatérve, azt így írta le 1965-ben egy olasz történész:

„Megérkeztek a magyarok... Modenában tartózkodtak egyetlen napon át, de mindent lakatlanul, üresen találtak, s eltávoztak anélkül, hogy pusztítottak, raboltak, vagy elvittek volna bármit is."

Alberto Barbieri: Modana ieri e oggi (Modena régen és ma), Modena, 1965., 27.

Így él e kalandozó (rabló) magyarok emlékezete közel ezer év után is a modenai olasz nép között. A kérdés ezután az, hogy a magyarok hogyan kerülhettek 899. és 900-ban a messzi Itáliába, amikor a honfoglalás hadműveletei még be sem fejeződtek és a Dunántúl is még idegen hatalom birtokában volt? És ebből milyen következtetések vonhatók le?

Gombos F. Albin, Vajay Szabolcs, az olasz Gina Fasoli és mások műveiből és az egykori hiteles forrásokból tudjuk, hogy jelentős erővel, egész harcos állományuk negyedrészével, ötezer lovassal támadták meg Arnulf császár szövetségében az érdekeit veszélyeztető Berengár királyt. Háromszoros túlerejét portyázások, majd tervszerű visszavonulás során felőrölték és a Brentánál, 899. szeptember 24-én koncentrált támadással megsemmisítették. Azután két nagyobb csoportban és 200-300 fős portyázó csoportokkal Lombardiában, a Po folyótól északra eső területen a helyi ellenállásokat - a megerősített helyek kivételével - leküzdötték. Ezután az egyik portyázó csoport Piacenzánál átkelt a Po folyó déli partjára, előretört Parma és Reggic Emilia érintésével Modenába, onnan Nonantolán át, Bonderonál átkelt a Po folyón és visszatért a Brenta menti táborba és valószínűleg ott és azon a környéken, Padua és Vicenza között telelt az egész magyar harccsoport.

(Gina Fasoli e tárgykörrel foglalkozó művei: Le incursioni Ungare in Europe nel secolo X. Firenze, 1945. és II re d Itália (888-962.) Firenze, 1949.)

Érdeklődésünkre tarthat számot különlegességénél fogva az a támadási kísérlet is, amelyet a magyar lovasok egy csoportja 900. június végén Velence városának elfoglalása céljából hajtott végre.

A Berengárral szövetségben levő város egyik fia, Orseolo vezette a király legnagyobb seregét, s nyilván a megtorlás is egyik célja volt a zsákmányszerzés mellett a támadásnak.

A mai Rialto és környékén elterülő, akkor kb. 30.000 lakosú Velence városát a tenger felől övező szigetsoron át akarták megközelíteni, hogy onnan, a legközelebbről, zsákmányolt bárkák, hajók felhasználásával és bőrtömlők segítségével a szokásos úsztatással jussanak el a város szívébe.

Először északról, a lovas-part, a mai Littorale del Cavallinon törtek előre, több községet, köztük Finist feldúlták, majd úgy ítélték meg, hogy a másik irány a kedvezőbb és akkor megkerülve a velencei öblöt, dél felől, a Brenta torkolatvidékén át, Chioggán keresztül hatoltak be a szigetekre. Az útjukba eső vízi (tengeri) akadályokon átkelve a mai Pellestrina-i partokon Cloia, Albiola területéig jutottak. A mai Malamocco kikötőjénél a partokon éppen megkezdték az átkelést, hogy Velence akkori védőbástyáját, a megerősített Malamoc-cot elfoglalják, midőn a város felől a tengeren megjelent a nehezen összetoborzott velencei polgárokkal a város tengeri gályáinak hada és ezek elől a bőrrel leborított kis hajókkal és az úsztató lovakkal nem vehették fel a harcot. A Pietro Tribuno által vezetett, magas oldalú evezőshajókkal fölényben lévő dózse elől minden különösebb küzdelem nélkül visszavonultak az eddig megtett úton. Ezután az ostromló lovasok délen Adria városáig hatoltak, s onnan bevonultak a Brenta menti központi táborukba.

Ez a hadivállalkozás, a vakmerő velencei kaland a 900-ik év június 29-én, Péter-Pál napján történt, s a velenceiek azt a helyet, ahol a támadókat visszavonulásra kényszerítették, San Pietro in Volta néven tisztelik mind a mai napig, arra emlékezve, hogy Szt. Péter napján és Pietro Tribuno dózse vezetése alatt történt mindez. A hely neve tehát „Szt. Péteri változás, fordulat. " És hogy milyen veszélyben forogtak, arra az volt a jellemző, hogy az eset után hosszú évszázadokon át ezen a napon ünnepélyes, zászlós körmenetben emlékeztek rá és adtak hálát megszabadulásukért. Persze azóta hosszú idő telt el, s a mai velenceiek már nem is emlékeznek, még a körmenetre sem. A velencei híres könyvtár, a Biblioteca Marciana tudós munkatársainak néhány éve mutattam meg az erre vonatkozó történelmi leírásban, S. Romanin: Storia Documenta di Venezia, I. k., Venezia, 1853. c. mű 213. oldalán Albiol, Chiogga, majd a közeli földrajzi elnevezés, a magyarok ottjártának emlékét idéző „Campo dei Ungari" és a „Via degl Ungari" adatait, a magyar kaland és az évente tartott körmenetek leírását.

A magyarok kb. másfél évig tartózkodtak Itália földjén ezen alkalommal, és a velencei kísérlet után a 900. év augusztusában az egész magyar haderő hazatért és déli irányból részt vett a Dunántúl végleges birtokbavételében az Árpád vezette főerőkkel együttműködve.

A harcok után, 904-ben szövetségre léptek Berengár olasz királlyal és a 924. évig fegyveresen is többször támogatták országegyesítő törekvéseiben. Mindezt becsülettel megtehették, mert a velük szövetséges Arnulf császár halála után (899. XII. 8.) utóda, Gyermek Lajos felbontotta a szövetséget, sőt a szövetség folytatása céljából odakül-dött követeiket is bebörtönözte.

Ez az eljárás jogosította fel a magyar fejedelemséget arra, hagy Arnulf volt szövetségesétől, Brazlavtól 900-ban elfoglalják a Dunántúl déli területeit is, ezzel megszilárdítva uralmukat a Kárpát-medencében.

Ezek az események ismeretesek szakmai körökben, viszont érdemes az egyes részletekkel, azok motívumaival, mozgató rugóival a fejedelmek korának külföldi hadjárataival, azok katonai-politikai kérdéseivel, megítélésével, elnevezésével foglalkozni.

Arról már volt szó, hogy az itáliai hadjáratnál és mint az ismeretes, a Balkánon és Közép-Európában is mindig szövetségi kötelékben harcoltak. A magyar fejedelemség csapatai teljesen önálló, saját elhatározásból indított, öncélú támadásokat nem igen hajtottak végre. Ez általában jellemző későbbi, többi hadjárataikra is. Rasztiszláv és Szvatopluk morva fejedelmektől kezdve (862, 881, 892, 899), az oroszok, bolgárok, és besenyőkkel kötött utolsó szerződésig (970.). Eközben még a római pápa hatalmának megszilárdítását segítő hadjárat alkalmából is. Vagyis politikailag, katonailag és gazdaságilag is kellő előkészítés után kezdtek hadi tevékenységbe.

A szövetségesek kiválasztásában a fejedelmi vezetés tájékozottsága, politikai érzéke nyilvánult meg és határozottan célra vezető szándékok fedezhetők fel, például már a honfoglalást megelőző harcokban is. Viszont a szövetséges elvesztése esetén azonnal a helyzethez alkalmazkodó, gyors döntéssel felhasználták az adódó kedvező lehetőségeket pl. területszerzésre (Dél-Dunántúl elfoglalása), a német szövetség felbomlása idején. Majd ezt követően igen gyors megtorlást, sikeres megelőző hadjáratokat vezettek be az ellenséggé vált, volt szövetséges ellen. Ilyenkor kíméletlen eréllyel ismételték meg támadásaikat mindaddig, amíg céljukat területszerzéssel, adófizetés vállalásával, vagy új szövetség kötésével el nem érték. Mindezek már az első itáliai hadjáratban és a közvetlenül utána következő időszakban nyomon követhetők.

Lehetőleg mindig az erősebb hatalommal kötöttek szövetséget, de ha az egyéb feltételek biztosítottnak látszottak, az erősebb hatalommal is szembeszálltak.

Általában jellemző, hogy szövetségi hűségüket mindig megtartották. Nem ismerünk olyan esetet, amikor kellő ok nélkül ők bontották volna föl szövetségi szerződésüket!

Szövetségüket, éppen jelentős katonai erejüknél és teljesítő képességüknél fogva többnyire a külföldi hatalmak keresték. Ilyenkor a katonai segítség megadását főleg gazdasági előnyök fejében vállalták, kellő tárgyalások után. Feltételeikhez tartozott a szövetséges részéről útikalauzok, ajándékok adása, túszadás, az útjukba eső terület semlegességének a biztosítása, zsákmányolási lehetőségek kikötése.

A szövetséges vagy semleges országon áthaladva lehetőleg tiszteletben tartották a terület személyi és vagyonbiztonságát. Kisebb-nagyobb ilyen irányú kilengések esetén rendszerint veszteségek érték őket, vagy egyes csapatrészeiket. A közbeeső területeken békésen haladtak át például Szlavónián át Itália felé, még később a bajor és szláv területeken át nyugat felé.

Természetesen ők is kezdeményeztek szövetségeket ilyen esetekben, ha attól tartottak, hogy katonai akciójuk közben váratlan támadás érheti őket.

Szövetségi politikájuk alapját mindig határozott, logikus terv képezte, azt a fejedelmi vezetés nagy körültekintése, széleskörű, részletes tájékozottsága, az esélyek alapos felmérése jellemezte. A sikertelenül végződő egyes hadműveletek többnyire nem a politikai-diplomáciai előkészítés hibái miatt következtek be, hanem azokat a megbízhatatlanná vált szövetséges szerződésszegése, rossz katonai együttműködése, vagy szembefordulása idézte elő. Később előfordult, hogy vereséget a katonai vezetés hibái, vagy a csapatok elbizakodottsága, harcérték-csökkenése váltotta ki.

A katonai tevékenység szabadságát egyes irányokban úgy biztosították, hogy a többi irányokban szövetséget vagy békét kezdtek.

Az egész Európa területére kiterjedő, impozáns méretű, hatalmas menetteljesítményt magába foglaló, többségükben győzelmes hadjárataik sikereinek titka: a jó szervezettség, felszerelés és fegyverzet, a fölényes katonai vezetés, a könnyűlovas taktika mesteri alkalmazása, a csapatrészek kiváló, gyors együttműködésének tökéletes begyakorlottsága, az alegységek és az egyes lovasharcosok mozgékonysága, gyorsasága, a lovaglásban, a félelmesen pontos nyíl lövésben, a vízi akadályok leküzdésében (az úsztatásban) való tökéletes kiképzettség, a nagy menetteljesítmények, a fáradalmak és nélkülözések elviseléséhez való szoktatás, kemény fegyelmezettség és végül a törhetetlen harci szellem.

Ezek a hadjáratok nem barbár hordák esztelen betörései voltak pusztítás, rablás céljából, hanem főleg önvédelmi jellegű és megelőző, nagyrészt általános európai jelentőségű, hadászati célú, tervszerű katonai műveletek. Ugyanezeket állapította meg Vajay Szabolcs is (i.m. 81. old.)

A magyar fejedelemség katonai-politikai tevékenysége a 9. század közepétől a középkori Európa kialakulásában jelentős és helyenként meghatározó szerepet töltött be. Igy az alakuló orosz, kazár és bolgár államok fejlődésében, Bizánc arabok elleni küzdelmeiben, Közép-Európában a morva-, frank-, germán hódító törekvések megállításában, az észak-itáliai városok középkori kifejlődésében, a bajor és szász várrendszerek és államiságok kialakulásában, a Karoling német és francia központosító törekvések elősegítésében, sőt a pápai hatalom megszilárdításában is.

Megállapítható tehát, hogy Európa minden jelentős szerkezetváltozásához hozzájárult a magyar fejedelemség, döntően és főleg előremutató irányban, ami mellett természetesen volt néhány negatív irányú hatásuk is.

Ez a korszak volt a magyar nép első közreműködése a közös európai politikában, az egységes Európa kezdeti kialakulásában, több mint száz év során. És ez igen jelentős és eredményes időszaka volt a magyar fejedelemségnek, a magyar történelemnek!

Méltó módon követte ezt a Szt. István-i keresztény állam megalkotása, a nyugat-európai kultúrközösségbe való tökéletes beilleszkedés és az európai civilizáció megszilárdítása Közép-Európában.

Ezeket a gondolatokat a valóságos tények feltárása, a korszak és a fejedelemség hadjáratai történetének a jövőben való helyes értékelése, megfelelő elnevezésének érdekében vetettem föl. Nem volt célom a hadjáratok katonai tárgyalása, egyes részeinek vagy azok célkitűzéseinek szépítgetése, de nem lehet egyetérteni azzal sem, hogy ezeket a törvényszerűen minősíthető hadjáratokat és korukat egyszerűen „zsákmányoló, portyázásokról nevezetes korszak"-nak nevezze például a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent Magyar Értelmező Kéziszótár (637. old.); hogy még a nagyra becsült Györffy György professzor is azt írja róla: „minden szépítő kísérlettel szemben le kell szögeznünk, hogy zsákmányoló célzatuk volt" (István király és műve, Budapest, 1977. 41-43. old.). Végül a sajnálatosan színvonaltalan, hibákkal és történelmi elferdítésekkel teli Új Magyar Lexikonban (1962. évi kiadás, IV. köt. 13. o.) ez található: „Kalandozások, 898-961": a magyarok 10. sz-i   rablóháborúinak általánosan elterjedt elnevezése. A magyarok a honfoglalást közvetlenül követő időkben rendszeresen megtámadták szomszédaikat zsákmányszerzés és rabok szerzése végett." Ezekkel a meghatározásokkal szemben az igazság így szögezhető le: 1. A fejedelmi hadjáratok nem 898-tól 961-ig tartottak, hanem 862-től 970-ig., 2. A háború - klasszikus meghatározás szerint - a háború s politika folytatása más eszközökkel, márpedig a magyar hadjáratok legnagyobb részt szövetségi kötelékben, politikai célból zajlottak le, tehát a klasszikus meghatározás rájuk is vonatkozik. Az is tény, hogy minden, még oly eszmei indítékú háború is, napjainkig mindig hatalmas véráldozatokkal, veszteségekkel, a győztesek részére pedig óriási anyagi haszonnal, rablással, jóvátételekkel, területszerzéssel, befolyási övezetek kiterjesztésével jár. Éppen csak a magyar fejedelmi kor hadjáratai, háborúi ne hozhattak volna anyagi hasznot, zsákmányt és hadifoglyokat? Mindezek mellett arról is szó lehetett, hogy a Nagy Károly által az avaroktól elrabolt kincseket akarták visszaszerezni céltudatosan utódaik, a magyarok. De nem csak az anyagi haszon és nem csak ennyi volt a háborúik célja. 3./ Nem a szomszédaikat támadták meg rendszeresen és nem csak zsákmány és rabok szerzése volt a céljuk, hanem főleg a távolibb fekvő országok politikai-hatalmi harcaiban vettek részt, szövetségesekként. A spanyol, a francia, vagy az olasz a honfoglalás idején se volt a szomszédunk, aztán pl. a 970. évi bizánci hadjárat se zajlott le közvetlenül a honfoglalás után, csupán 70 évvel később!

Igen téves és káros az a múlt században megkezdett és az elmúlt négy évtizedben hivatalosan is terjesztett áltudományos működés, amely igyekezett minden nemzeti értéket lebecsülni, deheroizálni, rombolni az együvé tartozás és a nemzeti öntudat erősítő eszményeket és történeti eseményeket. Ez az irányzat azon a címen, hogy az illúziók ellen küzd, a védekezés álarca alatt fokozott szigorral, túlzott gyanakvással kezelt és kétkedéssel fogadott, gyalázó kifejezésekkel bélyegezett meg számos olyan igazi értéket, amelyek jogos büszkeséggel tölthetnék el népünket, a lekezelés, kinevettetés is eszközeik közé tartozott.

Ez a gyakorlat megkérdőjelezte az értékeket, kétségbe vonta valódiságukat, téves ítéleteket alkotott róluk és ellenséges véleményeket nyilvánított. Ilyen az úgynevezett a „kalandozások kora" a „kalandozások" kifejezés használata is, a kóborló, kalandor, előre nem látott veszélyekkel járó, kockázatos, meggondolatlan, felelőtlen vállalkozásnak megfelelő, gúnyos, lekicsinylő meghatározás arra a korra, amely semmiképpen sem hanyatló korszaka népünknek. Éppen ellenkezőleg, igen eredményes, a honfoglalást előkészítő, végrehajtó, az új haza területét, a magyar nép fennmaradását biztosító, Európa arculatának kifejlődését elősegítő, amellett katonai, diplomáciai és lovas teljesítményeket magába foglaló időszakának tisztelhetjük.

Az első itáliai hadjárat (898-900)

 

A beidegződött rossz kifejezések megváltoztatása nehéz feladat, de miért ne lehetne ezt a kort a „kalandozások kora" és a „kalandozások" helyett a „Fejedelmek korá"-nak, a „a Fejedelmek hadjáratainak helyesen elnevezni?

A magyar történetírás, a magyar szellemi élet alkotó erőinek nemes faladata lenne a történetírásnak ezen a területén is vizsgálatokat indatani, az új kutatási eredmények felhasználásával újra írni ennek a kornak a történetét is, a remélhetőleg új, hiteles tankönyvekben és a lexikális művekben leleplezni és kijavítani az erről a korszakról is felgyülemlett tévedéseket, hamisításokat és ferdítéseket. És végre megfelelő megvilágításba helyezni az ifjúság és az egész nemzet közvéleménye elé a Fejedelmek dicső korát és nagyszabású hadjárataikat, történelmünknek ezt a kiemelkedő korszakát.

A magyarok a 900.év június 29-én lóháton, úsztatással megkísérelték elfoglalni Velence városát

 

   
Előző fejezet Következő fejezet