Előző fejezet Következő fejezet

BERTALAN BÉLA

Tab

a Millennium évében

(2000)

 

Hálaadó szentmisével kezdődött a római katolikus templomban a millenniumi napi ünnepség 2000. augusztus 11-én. A meghívott vendégek között volt: dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, dr. Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke, Molnár István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökhelyettese, dr. Házas József, Barkóczy Gellért és Herényi Károly országgyűlési képviselők. Egy-egy csoporttal képviseltették magukat Tab testvértelepülései: Szimő, Pered és Tusnádfürdő.

Az istentisztelet ünnepélyességét emelte Szerelem Csilla éneke, aki Schubert Ave Mária című művét adta elő; s a szertartás részeként közreműködött a Peredi Kórus. Előadásuk magas színvonalú és az ünnepséghez méltó volt.

A szentmisét követően az ünneplők lovas huszárokkal az élen érkeztek a szabadtéri ünnepség színhelyére, az avatásra váró Szent István-szoborhoz, ahol már sok százan vártak az ünnepség kezdetére, miközben a tabi zeneiskola fúvószenekara térzenét adott.

A Himnusz elhangzása után Márai Sándor Halotti beszéd című megrendítően szép költeménye hangzott el Bartsch Kata, a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat tagjának nagyszerű előadásában, majd a Peredi Kórus és a tabi Pedagógus Kórus előadásában hallhattunk egy-egy szép művet.

Farkas István polgármester köszöntőjét, majd dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter ünnepi beszédét követően került sor a Millenniumi Emlékzászló átadására. A zászlóra Sári Gyuláné zászlóanya kötötte fel a szalagokat, majd az ünnepélyesen átadott zászlót dr. Takács Lajos esperes-kanonok, Verasztó Sándor és Nagy Csaba lelkészek megáldották, illetve felszentelték.

Ekkor hangzott fel Erkel Ferenc Bánk bán című művének „Hazám, hazám" áriája Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekesének előadásában. Az ünnepség a Déryné Vándorszíntársulat és Szerelem Csilla műsorával folytatódott.

Nagy Benedek szobrászművész
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A műsorközlő, Schmidt Csabáné Nagy Benedek szobrászművészt köszöntötte, a tabi Szent István-szobor alkotóját. Dr. Dávid Ibolya miniszter és Farkas István polgármester leplezték le a város Szent Istvánszobrát, amelyet a lelkészek a zászlóhoz hasonlóan megáldottak, illetve felszenteltek. Dr. Magyar Kálmán régész-történész mondott Szent Istvánt méltató avatóbeszédet.

A mintegy kétórás hivatalos ünnepség a Szózat hangjaival zárult. Az ünnepi kulturális program azonban - a zuhogó eső okozta kényszerszünet után - folytatódott. A Nagy Ferenc Galéria előtti téren amatőr művészeti csoportok léptek fel.

Nagy Ferenc: Szent István

 

  
Előző fejezet Következő fejezet