|
|
|
Jó húsz kilométerre a Balatontól már alig lehet érzékelni a nagy idegenforgalmi mágnes erőterét, így Tab sem részesül a tó vidékének sem az áldásaiból, sem az átkaiból.
A terület hajdan Koppány birtoka volt. A Tab határában levő Csabapusztáról Chabe néven írtak először egy 1222-ből származó oklevélben. Tabot első ízben Thobként említették 1320-ban. A XVIII. század elején a magyarok mellett protestáns tótok is megtelepedtek itt. Említésre méltó, hogy a legrégibb somogyi evangélikus anyagyülekezet 1717-18-ban Tabon alakult meg, Majthényi György birtokán. Később Hessenből németek, Oroszországból és Galíciából zsidók is letelepedtek. A megye egyik legelső zsinagógája itt épült fel 1762-ben-ezt sajnos 1947-48-ban lebontották.
Tab a XIX. század végére virágzó kereskedő, iparosodó mezőváros lett. 1908-ban megnyílt a Siófok-Felsőmocsolád közötti vasúti szárnyvonal, ami bekapcsolta a községet is az ország kereskedelmi vérkeringésébe. A háború utáni nagyközség 1989-ben városi rangot kapott.
A tabi születésű Nagy Ferenc fa-, szaru- és csontfaragó népművész, szobrászművész állandó életmű-kiállítását, a Nagy Ferenc Galéria termeit 1983-ban rendezték be.
Az épület szép, pihenőparkkal övezett környezetben, a várost átszelő főút mentén áll. A különösen gazdag tárlat, a népi faragóművészet, a pásztorfaragás sokfajta remeke felejthetetlen élményt ad az idelátogatóknak!
A bemutatott tárgyakon keresztül jól nyomon követhetők Nagy Ferenc művészetének műfaji, technikai, formai változásai, sajátosságai. Láthatók az 1948-ból származó művészi magfaragásai, a miniatűr csodák, az ékszerdobozok. Van olyan doboz, amely egy egész élettörténetet hordoz magán. Egyik oldalán a leánykérés, másikon már a bölcső fölé hajoló pár, a doboz tetején pedig két megfáradt, megbékélt öreg ül. Természetesen a történelem, a monda- és a betyárvilág is helyet kap Nagy Ferenc fa- és szarufaragásain. Itt jegyezzük meg, hogy Bábonymegyerben - ahol gyerekkorában ideiglenesen élt a faragóművész - ő készítette el a több mint három méter magas kopjafát Patkó Pista jeltelen sírja fölé.
A díszítőművészettől fokozatosan haladt Nagy Ferenc a faszobrászat felé. A galériában látható emberalakokban művészete kiteljesedett. Nemcsak az egyedülálló figurákban, hanem a megdöbbentően beszédes, szoborcsoportokban is. Tabon a Nagy Ferenc Galéria Somogy múzeumainak sorában egyedülálló, kiemelkedően jelentős, és sajátos értéket képvisel.
* Ezúton mondunk köszönetet Takács András szerkesztő-riporternek. Halász Péter munkatársnak és rajtuk keresztül a Magyar Rádiónak, hogy lehetővé tették a Tabi Kilátó számára a három riportműsor másodközlését szerkesztett formában.
 |
Takács András - Vendéglátónk Bertalan Béla, a városi könyvtár igazgatója.
Bertalan Béla - Tab ősi magyar település, első említése 1211-ből való. Tudjuk, hogy ennél is régebbi, erre utal nevének eredete. Két feltételezés ismert. Az egyik hitelesebbnek tűnik, ez a történelmi változat. Koppány vidékén vagyunk. Szent István király miután legyőzte Koppány vezért, az egyik őt segítő német lovagnak, Theobaldnak adományozta ezt a területet. A történészek szerint Tab néveredete ide vezethető vissza. Tab a Theobald névnek egy rövidüléses becézett változatából alakult ki, amelyet kezdetben Thobnak írtak, amely Tabra változott. Egy másik elképzelés szerint, amely Darnay Kajetántól származik, valószínűleg szanszkrit eredetű a név. Tabóttűzistennő nevéből származtatja. Azt hiszem, ez inkább egy romantikus elképzelés, az első változat inkább a hiteles. A mai Tab területéhez tartozik Ugalypuszta, melynek a helyén valamikor egy falu állott. Eredeti neve Ugal. Az 1300-as évek közepén az Ugali család birtokolta ezt a területet, és itt megemlíthetjük Ugali Pál nevét, akit sokan ismerhetnek a történelemből, hiszen országbíró volt az 1380-as évek táján. Később aztán másnak a birtokába került a terület. Az 1400-as években Rozgonyi Istváné, a bakonyi főispáné, illetve nejéé, Szentgyörgyi Cecíliáé. Aztán a Batthyányiak és a Fajsziak birtokolták az 1500-as évek elejéig. 1542-ben a török hódítás eljutott erre a területre is. Olyan pusztítás következett, hogy egy idő után Somogy megye is megszűnt közigazgatásilag, és Zala megyéhez csatolták. Volt egy rövidebb időszak az 1500-as években, amikor Nádasdy Ferencnek és Zrínyi Györgynek sikerült valamelyest megritkítani a törököket, átmenetileg a térségből is eltávolították őket. Később tovább folyt a pusztítás olyan mértékben, hogy az 1600-as évek végére, 1680 tájára ez a település és természetesen a környék is teljesen elnéptelenedett, mondhatnám pusztává vált. Az újratelepítés az 1700-as évek elején kezdődött meg. Az akkori birtokosok, a Méreyek, a Nádasdyak leszármazottai Nyitra megyéből tértek vissza erre a birtokra. Az innen elmenekült magyarok közül is néhányan visszaszállingóztak, de a betelepítés jelentős eseménye az volt, amikor sikerült megnyerni a tótokat a letelepedésre. Megkönnyítette ezt, hogy a tótok a vallásüldözés miatt nem igazán érezték jól magukat a korábbi helyükön. Az itteni földbirtokosok megígérték nekik, hogy idetelepedhetnek, - hiszen kellett a munkaerő, - hozhatják magukkal a lelkészüket, sőt mi több, még a nyelvüket is megőrizhetik. Úgyhogy 1712-15 között velük kezdődött Tab újratelepülése. Később aztán németek telepedtek meg itt, majd az 1700-as évek második felében az izraeliták is megjelentek. 1715-től számítjuk tehát Tab újratele-pülését.
Takács András - Milyen a mai Tab?
Bertalan Béla - Az itt lakók szerint gyönyörű. Somogyország dimbes-dombos vidéke nagyon szép, aki távolról jön, még inkább így látja , már az idevezető úton magával ragadja a táj hangulata. Ha közelebbről nézzük Tabot, amely 1989 márciusától város, természetesen minden itt lakó nagyon szeretné, hogyha fejlettebb lenne az infrastruktúra, többet élvezne a város a Balaton közelségéből, amelytől mindössze 25 kilométerre délre található.
Takács András - Mit érez a város most a Balaton közelségéből? Érez-e valamit?
Bertalan Béla - Annyira nincs közel ezzel a 25 kilométerrel, hogy élvezhetné az előnyöket, de a hátrányok sem sújtják annyira, mint azokat a településeket, amelyeket az utóbbi évek idegenforgalom csökkenése érintett. Tab és a környék előnyeként hozható fel a nyugalom, a csend, a szép természet. Aki erre vágyik, annak érdemes a Balatontól megtenni ezt a 25 kilométert, mert nem csak Tabon, a környéken is gyönyörű természeti környezetben pihenhet. Ha nagyobb lenne a térség idegenforgalmi vonzereje, nyilván több látogatóra számíthatnánk. Amiért mégis érdemes idelátogatni. Itt található Nagy Ferenc fafaragóművész galériája, amelyben közel 300 alkotás tekinthető meg. Ráadásul a várostól 2-3 kilométerre, nyugatra van Zala község, ahol Zichy Mihály gyűjteményében gyönyörködhet a látogató. Ha a másik irányba, keletre nézünk, a szomszédos község Bábonymegyer. Ki ne ismerné Rudnay Gyula festményeit: a Nagybábonyi utcá-t és más képeit?
 |
Takács András - Schmidt Jenő polgármester, 37 éves fiatalember, akinek a legutóbbi önkormányzati választásokon szavaztak bizalmat. Két jelölt közül a választók többsége őrá adta a szavazatát. Ebben nyilván közrejátszott az, hogy mit ígért. De kezdjük talán azzal, hogy mit örökölt. Erről így nyilatkozik:
Schmidt Jenő - Válasszuk ketté a település működését és beruházásait! Hatalmas vagyont örököltünk ingatlanokban, ami nagyon jó. Sajnos a vagyon egy része eléggé lepusztult, amivel majd valamit kezdeni kell. A működésről azt lehet elmondani, hogy mivel Tab a térség központja, ezért olyan feladatokat is fel kell vállalnia, amit a környező települések nem tudnak ellátni: művelődés, egészségügy, oktatás. Ez természetesen többletfeladatot ró ránk, és ez többletköltséget is jelent, ami a normatívában nem igazán jelenik meg, így azt lehet mondani, hogy pénzügyi zavarokkal küszködünk. De hát nem csak mi, rajtunk kívül még vagy 3000 önkormányzat van így ebben az országban. 50-60 millió forintos hiányt örököltem. Ez nem azt jelenti, hogy ezt nem lehet ledolgozni. Látom, hogy hol és milyen módon kell belenyúlni a költségvetésbe. Sajnos, a kormány sem tartotta be ígéreteit, a béremelésre nem adta oda a teljes fedezetet, ami növeli a gondokat, de megtaláljuk a megoldást. A működési részt mindenképpen csökkenteni kell, mert a település kiadásai évente 25 millió forinttal nőnek, hogyha a mostani struktúra marad.
Takács András - Hányan laknak ebben a városban? Schmidt Jenő - 5147-en. Tab 1989-ben lett város, és azért kapta meg a városi rangot, mert 24 település van 15 kilométeres sugarú körben körülötte, így az összlakosság száma 17000 fő. Városunk térségi, gazdasági, kulturális központ. Igazából ipari és mezőgazdasági városnak lehet mondani. Ipari, mert a legnagyobb munkáltató, a Flexonics International Kft., 1300 dolgozót foglalkoztat. Az összes környező településről bejárnak ide dolgozni. De nemcsak a Flexonicshoz, vannak itt még más ipari cégek is, az MKB Hungária, SIME Kft., stb. Ezek mind ipari cégek, a 70-es években települtek be Tabra.
Takács András - Ezek szerint ebben a városban nincs munkanélküliség? Schmidt Jenő - De van, a munkanélküliségi ráta 15%. De ha a munkanélküliek összetételét megnézem, akkor azt lehet mondani, hogy a 15%-ból 9% olyan, aki alkalmatlan mindenféle munkára. Ez elég szomorú. A maradék 6%-ból 3% olyan, aki - véleményem szerint -nem is akar dolgozni. Tehát igazából 2-3% a hadra fogható szabad munkaerő, ennek ellenére 1 5%-kal kell számolni, mert a statisztikák ezt mutatják ki.
Takács András - Tab aránylag közel van a Balatonhoz, ez jelent-e valamit a településnek?
Schmidt Jenő - Egyelőre nem sokat jelent. Talán annyit, hogy a turisták megjelennek a Nagy Ferenc Emlékmúzeumban és Zalán a Zichy Mihály Múzeumban. Várom még a biciklis turizmus fellendülését, most, hogy a Balaton-parton körbe fog érni a kerékpárút. Az uniós országokban az embereknek 65%-a kerékpározik, nálunk ez az arány 10-12 %, ezen a területen mindenképpen fejlődés várható. Szeretnénk az M7-re is felcsatlakozni. így 11 km-re rövidülne az út a Balatonig, ami lehetővé tenné a város igazi ipari centrummá fejlődését. A Balaton-parton van ugyan ipari rész, de a tó környéke mégsem ipari termelésre alkalmas elsősorban, ezért az autópályához való csatlakozás nagy távlatokat nyitna meg Tab előtt. A következő kitörési pontunk a melegvíz lehet. 38 fokos melegvíz bázison ülünk, megvannak a kutak, engedélyek, meg van minden, csak használni kell. A Balatonon rengeteg kihasználatlan, nem téliesített szálloda van, gondolom, előbb-utóbb téliesíteni fognak, ahogy ezt már elkezdték Szemesen vagy Fonyódon. Tab lehetősége a turisták idecsalogatására domborzati viszonyaiban rejlik. Nem sok kisvárost láttam még ilyen szép környezetben: egy völgy mélyén, fent a dombon kiépített családi házas övezettel, amely szinte egybeolvad a környező szőlőheggyel. (Amire egyébként figyelni is kell a jövőben, nehogy teljesen egybeépüljenek.) Szóval én bízom benne, hogy ez a település sokkal többre hivatott, szép háttértelepülést lehet belőle varázsolni. Takács András - Ezt hogy érti, hogy háttértelepülést? Úgy, hogy aki megunja a Balatont, az idejön?
Schmidt Jenő- Igen, pontosan így. A Balaton ma elsősorban a fiatalokat célozza meg kínálatával. Mi szeretnénk az idősebbeket is idecsábítani, szeretnénk nekik megmutatni Külső-Somogyot. Ritka szép dolgok láthatók errefelé, például Somogydöröcskén, ahol 70 egyforma tájjellegű ház van, svábok építették, gyönyörűek. Itt csönd van, nyugalom, béke. A látogatók találhatnának kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is. Öt halastó van a környéken, a lovasturizmustól elkezdve sok minden megvalósítható.
Takács András - Említette, hogy a Balaton a fiatalokat várja elsősorban. Tab lakosságának korösszetétele milyen?
SchmidtJenő - Sajnos, nem tudom azt mondani, hogy a fiatalok száma növekszik Tabon. Ez a település is öregszik, nincs megtartóereje, ehhez több munkahely és perspektíva kell. Ameddig ezt nem tudjuk előteremteni, addig várhatóan a végzett közgazdászok, jogászok, orvosok, mérnökök, gépésztechnikusok mind el fognak menni. Nagyon sajnálom őket, mert a szüleik itt élnek. Tab lakosságának nagy része 45 év feletti. A fiatalok száma évről évre csökken, a születések száma is, amit majd az oktatásban fogunk megérezni a közeljövőben. Ez a helyzet hét-nyolc év alatt nem fog megváltozni, úgyhogy várhatóan majd térségben kell gondolkodni. Én ezt annyira nem is bánom, mert azon a véleményen vagyok, hogy könnyebb egy nagyobb, jól felszerelt intézményt létrehozni, működtetni, mint sok kis aprót.
 |
Takács András - Nagy Lajos a tabi MKB Hungária Kft. igazgatója. Mielőtt bekapcsoltam volna a magnetofont, azt mondta, hogy 1977 óta ismeri Tabot.
Nagy Lajos- Igen, 1977 januárjában kerültem Tab-ra. Az itteni kempingcikk vállalatnál akkor igazgatóváltás volt, és engem kértek föl, hogy vállaljam el ezt a munkát. 1964-ben alapították ezt a sátor-és ponyvagyárat. Ez akkor egy fejlődőképes, de elég bizonytalan piaccal és sok problémával küszködő cég volt, ahol én bőven találtam feladatot. Hét évig, 1984-ig dolgoztam itt. Aztán öt-hat éves szünet következett, majd a rendszerváltást megelőző években már, mint magánvállalkozó kerültem vissza Tab-ra. 1990-91-ben felépült itt egy új gyár, a Munkás utca 30-ban, egy korszerű sátorgyártó üzem. Ez a cég alapozta meg tulajdonképpen a vállalat vagyoni helyzetét, jövőjét, stabil piacát. Utána a vállalat terjeszkedett, megvásároltuk a volt tabi Mezőgép telephelyét, itt most fittness-gépeket gyártunk már öt éve. Foglalkozom mezőgazdasági tevékenységgel is, és van egy kisebb, fakereskedelemmel foglalkozó szállítmányozási cég is, amelynek részben én vagyok a tulajdonosa, családi vállalkozás. A vállalat éves árbevétele mintegy 7-800 millió forint, de volt ez már ennek a duplája is. Nehéz éveket élünk. Valamikor ismert volt a mondás, hogy a színészek a nemzet napszámosai, most azok a nemzet napszámosai, akik magyar terméket európai piacon adnak el. Nem biztos, hogy ez így jó, de hát ilyenek a körülményeink, ezt kell tennünk.
Takács András - Bertalan Béla azt mondta nekem, hogy a tabi sátrat az egész világon ismerik.
Nagy Lajos - Európában elég jól ismerik. Vannak nemzetközi kapcsolataink Finnországgal, Olaszországgal, de Pakisztánnal is. A kapcsolattartás kétirányú, az egyik az értékesített termék, a másik, az anyagbeszerzés. Finnországból, Pakisztánból, Olaszországból és Németországból szerzünk be anyagot. A fő értékesítési területek pedig jelenleg Németország és Belgium. A nemzetközi segélyszervezeteken keresztül a sátrak eljutnak a világ minden pontjára, ahol humán segélyezésre szükség van Afrikától Törökországig. A törökországi földrengés sújtotta vidékre a katasztrófa idején nagyon sok sátrat szállítottunk. Ismert ez a cég, gyakorlatilag 1964 óta folyamatosan működik a sátorüzem.
Takács András - Önök hány embernek adnak munkát itt a városban és a város környékén?
Nagy Lajos- Most 200 főt foglalkoztatunk, ezek részben tabiak és részben városkörnyékiek, a férfiak és a nők aránya körülbelül 50-50%. Takács András - Azt mondta, hogy most. Ez a szám változik? Van, amikor több, van, amikor kevesebb?
Nagy Lajos- Elég stabil a létszám, de azt tudni kell, hogy ma már nem úgy van, mint régen. Akkoriban volt a vállalatnak egy állandó létszáma, stabil felvevő piaca, akár Magyarországon, akár külföldön. Ma a piaci igények rendkívül gyorsan változnak, a lehetőségek is, és ehhez kell igazítani a cég kapacitását. Ez pozitív és negatív irányú létszámváltozást egyaránt jelent. Ez a létszámingadozás általában 20-30 főt érint. Előfordul, hogy leépítünk 20 főt, mondjuk, és felveszünk 20-25 főt. Ez a 200 fő körüli létszám stabil nálunk, azoknak az embereknek, akik ide bedolgozták magukat, és jól végzik a munkájukat, gyakorlatot szereztek, nem kell félteniük a munkahelyüket. Takács András - Milyen terveik vannak?
Nagy Lajos - Manapság nem könnyű tervezni. Mindannyian tudjuk, hogy fél lábbal már bent vagyunk az Európai Unióban. Azt a monetáris politikát, ami ma Magyarországon kialakult, mi mint vállalat megértjük. Az adósságkezelés így sokkal könnyebb, sok előnye van az erős forintnak, de az exportőr vállalatokat rendkívüli nehéz helyzetbe hozta. Ez nálunk egyik évről a másikra közel 300 millió forintos eredménycsökkenést, tehát negatív hatást hozott, amin nem tudunk rövid idő alatt túllépni. Most csak azt tervezzük, hogy azt, ami most van, túléljük valahogy.
 |
Takács András - Dr. Takács Lajos apát úr 32. szolgálati évét tölti Tabon. A helybéliek nagyon tevékeny embernek ismerik. Úgy gondolom, elég bizonyosság erre, ha csak annyit mondok, hogy a rendszerváltás után az első katolikus általános iskola Somogy megyében, Tabon létesült, és ez az ő nevéhez fűződik.
Dr. Takács Lajos- Egyszerűen tettük azt, amit adott esetben tenni kellett. Mikor a lehetőség meg volt arra, hogy visszaigényeljük az iskolát, amit 1948-ban évszázados előzmények után államosítottak, akkor visszaigényeltük. A különbség talán annyi a többi visszaigényléshez képest, hogy mi működtetjük is az iskolát. Igy 1994-től újra van katolikus iskolája Tabnak. Elmondhatjuk, hogy nem is indultunk rosszul: először csak a négy osztállyal kezdtünk, mivel a régi iskolának négy tanterme volt, de utána hamarosan, két évre rá a felső tagozatot is elindítottuk. A régi plébániaépületet alakítottuk át tantermekké, igazgatói irodává, nevelői szobává, szertárrá, viszont így meg plébániát kellett létesíteni. Egy családi házat vásároltunk, egy kicsit bővítettük, és ha szűkösen is, de plébániája is van a városnak. A jó indulást talán az is bizonyítja, hogy most is ugyanazzal a létszámmal működik az iskola. Jelenleg 205 gyermek jár a 8 osztályba. Mint általában mindegyik tabi iskolába, ide is járnak a környékbeli falvakból is tanulók.
Takács András - De nemcsak az iskolára büszke, hanem a templomra is. Dr. Takács Lajos - Hogyha mondhatom, a templomra talán még büszkébb vagyok, hiszen mint papnak fő területem mégiscsak a templom. Első osztályú műemlék a templomunk a Dorffmeister freskók miatt. A török utáni időben újjáépítették, bővítették. Volt a templomnak egy jótevője, egy veszprémi kanonok, aki nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen csak újjáépíttette a templomot, hanem a híres osztrák festővel, Dorffmeisterrel festette ki, s ezek a munkák 1 799-ben fejeződtek be. Tudvalevőleg 1795-ben Dorffmeister István meghalt, így a följegyzések szerint a fiai illetve a tanítványai fejezték be a munkát. Áldozattal kapcsolatos képek mind, tekintve, hogy a templom titulusa az eucharisztia, így az ószövetségi áldozatok szerepelnek főként. Az oltárkép viszont az Utolsó vacsorát, mint az Újszövetség áldozatának az alapítását ábrázolja.
Takács András - Mennyire telik meg a templom vasárnaponként? Dr. Takács Lajos - Hála Isten, azt mondhatjuk, hogy megtelik, igaz, a méretei nem olyan rendkívüli nagyok.
Takács András - Mit szeret ebben a városban?
Dr. Takács Lajos - Azt szeretem, hogy mindig van újabb feladat, munka. Bár ez nem az én érdemem. Azt hiszem, talán a Jóisten rendkívüli adománya, hogy számomra mindig biztosítja azt a területet, ahol tehetek valamit, én meg az alkalmakat kihasználom. Mert hiszen, bár lehet, hogy ez szerénytelenség, hogy a Jóisten megáldott ezzel-azzal, különösen gyakorlati vonatkozású feladatok végzésében. A környéken is jó néhány templomot építettünk, és ott a képeket én festettem. Pápán végeztem tanítóképzőt, szerettem, tanultam a festészetet. Itt a tabi templomban is én újítottam fel az ornamentikát tatarozáskor. Ugyancsak megemlíthetem azt is, hogy egy szobrot is készítettem most a templomkertbe, Szent Flórián szobra helyett, amit a városnak adományoztam. Az egy régi, 1818-ból való szobor volt, ami húsz éven keresztül az én restaurálásom révén itt állt a templomkertben. Én mentettem meg. Elvitték a tűzoltószertár elé, mert ott van a méltó helye, mint a tűzoltók védőszentjének. És hát mi legyen a helyére? Azt gondoltam, hogyha nincs egy képünk se, szobrunk se Szent Péterről, és az egykori, a XI. századi tabi templom a Péter titulust viselte, hát legyen egy Szent Péter szobor. Ezt a múlt évben én magam készítettem, és ott áll a templom mögött.
Takács András - Nagyon sokat jár vidékre a munkájából adódóan. Dr. Takács Laios - Van benne részem, hiszen hat falu tartozik még Tab-hoz, hét miséző hellyel. Vasárnaponként úgy tudom csak a feladatomat ellátni, hogy órarendet készítettem reggel 8-tól este 8-ig.
 |
Takács András - Czaba Józsefné a Zichy Mihály Művelődési Központ igazgatója immár 20 év óta. Azt mondta, hogy a szomszéd terembe, ahova le akart bennünket ültetni, most nem lehet bemenni, mert egy kiállítás nyílik délután. A művelődési központ gyakran ad helyet ilyen kiállításoknak?
Czaba Józsefné - Igen, havonként, kéthavonként saját szervezésben vagy más kulturális egyesület vagy intézmény szervezésében bonyolítunk le kiállításokat.
Takács András - Milyen élet zajlik itt? Czaba Józsefné- Sok fiatal jár az intézményünkbe, közművelődési csoportokat látogatnak fiatalok, idősek, színházi előadások zajlanak, tanfolyamok, szakkörök, klubélet. Mozinak is helyet adunk az intézményben.
Takács András - Gyakran van itt színházi előadás is. Honnan jönnek az előadók?
Czaba Józsefné - Hosszú évekig nem volt intézményünkben színházi előadás. Körülbelül tíz éve abbamaradt, mivel a pénzügyi helyzet nem tette lehetővé. Megdrágultak az előadások, megszűntek a tájoló színházak, nem tudtunk venni előadásokat, illetve az utóbbi években a közönség érdeklődése is egy kicsikét lanyhult az ilyen jellegű programok iránt. De most az utolsó évben olyan jelzéseket kaptunk, hogy újra szívesen néznének ilyen előadásokat, és a város új vezetése felemelte a költségvetésünket kimondottan azzal a céllal, hogy ilyen jellegű programokat vásároljunk. így most a tavaszi időszakban négy bemutatót láttunk és őszre is három-négy előadást tervezünk még. Takács András - Ilyenkor teltház van?
Czaba józsefné - Ezt előre nem lehet tudni, olyan 200-250 néző jön össze általában. A földszint hézagosán tele van. Az erkélyt nem tudjuk megtölteni, de hát ez nagyon jó eredmény, úgy érzem. Takács András - Hatalmas az épület, mennyire tudják kihasználni? Czaba józsefné - Van olyan időszak, amikor kevés a hely. Nagy az épület, de nem sok terme van. Nagy az előcsarnok, van egy tágas színházterem erkélyrésszel, ha most építenék, akkor nem biztos, hogy erre szükség lenne. De ez adott, tehát ezt kell használni. Délutánonként általában benépesül az intézmény, mondjuk úgy szeptembertől május végéig, június közepéig, június végéig. A nyári időszakban sincs pangás, mert van egy-két közművelődési csoport, néptánc egyesület, breakesek, nyugdíjasok, nyugdíjas énekkar, szabadidős programok a gyerekeknek, amivel a nyári kihasználtságot is megoldjuk az intézményben.
Takács András - Önök csak a helyet adják, vagy segítik is őket valamiben?
Czaba Józsefné - Természetesen segítjük, nagy részben a mi csoportjaink. Finanszírozzuk a működésüket, csoportvezetőt biztosítunk, illetve a gyerekek nyári szabadidős programjához mindenféle kelléket mi adunk. Év közben is a csoportok nagyobb részét az intézmény tartja fönn. Működik ugyan csoport intézményünkben önálló egyesületként, de csak a támogatások miatt váltak végül is önállóvá. Intézményünk továbbra is igyekszik biztosítani azt a pénzügyi támogatást számukra, amit addig adott, míg nem volt önálló a csoport.
Takács András - Sok gyerek jár ide? Mert azt hallottam a polgármester úrtól, hogy kevés gyerek születik mostanában.
Czaba Józsefné - Az lehet, hogy kevés gyerekek születik, főleg itt Tabon, de nagyon sok diák látogatja az intézményünket, az általános iskolás korosztálytól középiskolásokig. Különféle programokra jönnek, színházi előadásra vagy gyerekműsorra, közművelődési csoportokba. A fiatalok egy részét, a 1 3-18 év közöttiekre gondolok, sikerült idecsalogatni breakelni. Szervezünk még ifjúsági, tini-diszkót, egyik kollégánk ehhez nagyon jól ért, különféle szórakoztató programokat igyekszik kitalálni a fiataloknak szabadidejük hasznos eltöltéséhez.
Takács András - Mi jut eszébe, ha azt hallja, Tabi Kilátó?
Bertalan Béla - Két dolog. Az egyik, hogy most bontják le a tabi kilátót, a Tabi Kilátó másik értelmezése szerint pedig tovább építjük a kilátót. De, hogy ne legyek ilyen sejtelmes: az 1980-as évek második felében országosan divatba jöttek az úgynevezett közérdekű kalendáriumok. Céljuk az volt, hogy összegyűjtsék egy-egy település, térség helytörténeti-honismereti, néprajzi stb. értékeit. Ezek a kiadványok nagyon hasonlítottak a régi kalendáriumokra, aztán néhány év múlva jó részük megszűnt. Nos, ez volt az az időszak, amikor Tabon is indítottunk egy ilyen kiadványsorozatot. Miért kapta a Tabi Kilátó címet? Ebben az időben épült meg Tab egyik dombján fából az a kilátó, ahonnan gyönyörködni lehetett a környék szépségeiben. Ezt a kilátót most le kell bontani, mert életveszélyessé vált. De a másik sorozat megy tovább. Most dolgozom a tizedik kötet szerkesztésén. Kezdetben ez is kalendáriumként indult. Szerkezetében, valamelyest tartalmában is hasonlított a hagyományos kalendáriumokra, de a legutóbbi kötet már a helytörténeti olvasókönyv alcímet viseli. Kezdettől ez volt a szándékunk, helytörténeti füzetek kiadása, - a 80-as évek közepéről beszélek-, de akkoriban ezt nem igazán támogatták. Úgy gondoltuk elődömmel, aki sajnos már elhunyt, Bolevácz József könyvtárigazgatóval és helytörténésszel, hogy kalendáriumként jelentetjük meg a kötetet, de titkos szándékunk az volt, hogy helytörténeti kiadványsorozat lesz. Sokszor eszembe jutott már, hogyha örököltünk volna 50, 100, 150 évvel ezelőttről tíz könyvet, amely azzal foglalkozik, hogy itt hogyan éltek, mit csináltak az emberek, hihetetlen nagy kincsnek tartanánk. Bízom benne, hogy 50 év múlva, 100 év múlva valakik nagyon fognak örülni annak, há több kötetet nem is, de ezt a tizet örökül hagyjuk, amely eddig körülbelül 2000 nyomtatott oldalnyi anyagot tartalmaz. Amit én külön értéknek tartok, hogy ebből a kétezer oldalnyi anyagból közel ezer oldalnyi Tab és térsége történetét dolgozza fel. Nem csak arról van szó, hogy ezt tovább örökítsük, van egy másik célom is, mégpedig az, hogy miután elkészültek ezek részanyagok s a fehér foltokat is kitöltöttük a történeti sorban, akkor ebből az anyagból összeállítsunk egy monográfiát. 1500-2000 oldalon a legrégebbi időktől kezdve leírnánk a település történetét, ajándékul adhatnánk Tab és térsége lakosságának. Akkor már érdemes volt ezeket a Tabi Kilátókat sorozatban kiadni.
Takács András - Minden városnak vannak híres emberei.
Bertalan Béla - Egyet már említettem az 1300-as évekből, Ugali Pál országbírót. De inkább nézzük napjainkat! Említettem Nagy Ferencet, a galéria kapcsán, aki öt évvel ezelőtt hunyt el, és valami csodálatos örökséget hagyott az utókorra. Kezdettől az volt a szándéka, hogy együtt maradjon a gyűjteménye, hogy az utókor élvezze azt a sok esztétikai értéket, amit ez a gyűjtemény hordoz. De van nekünk egy másik híres szülöttünk: Takáts Gyula, Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő, aki Tabon született, de most Kaposvárott él. Gyula bácsi évente kétszer-háromszor ellátogat Tabra. Ahányszor visszajön, az emlékeit feleleveníti. Néhány héttel ezelőtt beszéltem vele utoljára. Nemsokára újra eljön, hogy ismét Tab vendége legyen, bár már a 93-dik életévében jár.
Takács András - Búcsúzunk Tabtól. Házigazdánk Bertalan Béla könyvtárigazgató, technikus kollégám Ignác Katalin, munkatársam Halász Péter és a zenei szerkesztő Tari Viktor nevében is köszönöm figyelmüket. Takács Andrást hallották.
 |
B. Fülöp Katalin - Ezt az ismert népdalt énekelgettem kolléganőmmel, Czifra Szilviával, amikor magunk mögött hagyva a Balatont, Somogy-országban gurultunk autónkkal, hogy mielőbb megismerhessük Gárdonyi Géza faluját, ahol tanítóskodott, és meglássuk hogyan él most a kicsinyke település, Karád. Reggeli harangszó fogadott és a polgármester Wiesner Sándor. No meg egy nem mindennapi üdvözlőtábla a falu szélén.
Wiesner Sándor - Ha tetszett nézni a táblát, olyan helyre van elhelyezve, ahol rálátni a falura, a templomra, tehát maga a táj is, amibe belép az ember, gyönyörű. A tábla felső részén van elhelyezve az a három motívum, ami Karádnak a népművészeti hagyományait szimbolizálja. Az egyik a hímzés: a címer mellett kétoldalt gyönyörű karádi hímzés, alatta egy hangjegysor, ami a karádi dalokra jellemző. Karádon egyedülálló dalgyűjtemény van a világon, több mint 1 500 dalt gyűjtöttek itt a népzenetudósok. Többek között Kodály is és az egyik legnagyobb gyűjtőnk, dr. Vikár László népzenetudós, aki községünk díszpolgára is, és jelen pillanatban is itt van a fesztiválon, az 1000 éves ünnepségen. A két hangjegysor közrefog egy táncospárt, tehát ez a harmadik motívum, ami szintén Karádra jellemző. A táblán található az is, hogy „Az 1000 éves Karád várja Önt", és az élő népművészete.
B. Fülöp Katalin - Strángli Jánosné, Bözsi néni itt Karádon találkozott Kodály Zoltánnal, mikor itt járt. Hát ez hogyan volt? Strángli Jánosné -Találkoztunk sokat, mert a képviselő által jött ide. Dávid Gyula mondta Kodálynak, hogy Karádon nagyon sok érték van. Akkor Kodály maga is sokat volt kint. Ugye akkor 14-15 éves létemre nem szerepeltettek, csak az öregeket. Azért van a 4-500 karádi régi felvétel. Esetleg azért voltunk bent, hogy az akusztikát tartsuk, hogy többen legyünk bent. Személyesen láttam, legalább tízszer-hússzor. Egyszerű, aranyos ember. Az öregekhez lehajló, kedves, a művészetét nem fitogtatta. Mintha látnám a hosszú haját, nagyon szép termete volt. Nem tudom, mennyi idős korba lehetett már akkor, biztos volt 60-70 körüli, mikor 1934-ben itt járt. Járta az öregasszonyokat, kellemesen, kedvesen. Beleszeretett Karádba, mert ez olyan nép, hogy nagyon tud gyűlölni is, ha kell, nagyon tud szeretni. Messze van a város, messze van a Balaton. Mindentől messze vagyunk. Tanulni nem lehetett, hiába voltam tiszta kitűnő, hát abban az időben 50 hold föld nem lett volna elég ahhoz, hogy én kiképezzem magamat egy tanári diplomára, vagy egy akármire. Sírtam, mert apám aláírt egy szegény csizmadiának. Az taníttatta a gyerekeit, én meg tiszta kitűnővel nem tudtam tanulni, mert nem volt miből. Az igazgató lánya, akinél Kodály megszállt mindig, tanárnő lett, meg a jegyző lánya is.
B. Fülöp Katalin - Ahogy én bejöttem ide Böske nénihez, rögtön észrevettem ám az asztalon egy babát, karádi népviseletbe. Biztos lánykorába tetszett már tanulni a „karádit".
Strángli Jánosné - Nem. Én már nyolcéves koromban elkezdtem hímezni. Ha az itt volna most, amit én végighímeztem életemben, akkor ebbe a szobába nem férne bele. Megmutatom, tavaly még milyent hímeztem. A világ minden részén van kézimunkám. Vittek Brüsszelbe, Chicagóba, vittek Brazíliába. Hiába dolgoztam egész nap, akkor még este... Na még ezt a mintát, na még ezt a mintát, azt vettem észre, hogy fél egy, egy óra. Holnap reggel négykor fel kell kelni, azér' illene letenni. De hát annak a gyönyörűségével nem tudtam betelleni. B. Fülöp Katalin - Benézünk a szekrénybe: ez igen, ennyi minden! Strángli Jánosné - Kétszáz éves ing! A jóságos isten tudja, hányadik ük-apámé lehetett!
B. Fülöp Katalin - Ezen karádi hímzés van!
Strángli Jánosné - Ez karádi hímzés, csak azt nem tudom, hogy hun vették ki a tűt! Pipicsnél! Tetszik tudni, mi az? Egy bádogdobozba zsírt vagy olajat tettek, aztán abba rongyot, azt körbeülték és úgy hímeztek. Nem ám villanyfénynél!
B. Fülöp Katalin - Hát a női inget nem nagyon hímezték. Csak a férfit. Strángli Jánosné - Csak azt a büdös férfit! Mert annak aztán bő gatya járt leszedve rezeset, meg hímzett blúz, nyáron is ám! A legnagyobb nyári melegben is fehér ingben, meg fekete mellényben ment a férfi! A férfi az mindig szent volt Karádon! Nem lehetett letegezni se ám! Egy igazi menyecskének a férjnél idősebb az „öreguram" volt. Ha fiatalabb volt a férjénél, az meg a „kisebbik uram"! Hát apósom, anyósom az „édesapám", „édesanyám".
(ÉNEK)
Dr. Vikár László -Amikor Kodály növendéke voltam a Zeneakadémián 1952-től 1956-ig, első évben azt mondta nekünk - négyen voltunk -, hogy „Valaki menjen le Karádra és nézze meg, hogy élnek-e még az én énekeseim és tudják-e azokat a dalokat, amiket én gyűjtöttem 1934 és 1938 között." Én vállalkoztam rá. Sose felejtem el, idén lesz ötven éve, november 7-én, hogy lejöttem Karádra, méghozzá nem akárhogyan: gyalog jöttem Lelléről. Tizenhét kilométer, de életem egyik legemlékezetesebb útja marad! Megérkeztem és itt olyan gazdagságát és bőségét találtam a magyar népzenének, a somogyi népzenének, ami teljesen elképesztő volt és ez a hír Kodályt is nagyon nagy örömmel töltötte el. Visszamentem, beszámoltam róla, s azután még tízszer visszajöttem. 1400 dalt gyűjtöttem ebből a faluból. Monográfiára készültem, mert Kodály arra bíztatott, hogy írjak erről egy könyvet. Igazán nagyon boldog vagyok és nagyon szerencsés, hogy tavalyelőtt, amikor összetalálkoztam a polgármesterrel, meg a karádi asszonyokkal Balatonfüreden, akkor az ő segítségével 160 népdalt kiadtam egy kötetben. Jól tudják használni a mostani karádiak. Az a régi gyűjtésből volt, amit én gyűjtöttem 1952-53-54-ben. Tavaly egy újabb ötlet adódott, mert amikor itt voltam ezen a fesztiválon tavaly is, valaki azt mondta, hogy „Tanár Úr! Hát miért nem csinál ebből egy CD-t?" Akkor újra lejöttem, összehívtam az asszonyokat, akiket ismerek, mert hiszen mind énekeltek nekem lánykorukban. Mondtam, hogy „Asszonyok! Gyerünk! Méghozzá olyan dalokat fognak énekelni, amiket még Kodály is gyűjtött, és meglátjuk, mit változott 50 év alatt." Tehát ez a gyűjtemény - összevetve a régiekkel - arra ad lehetőséget, hogy az ember megfigyelje, hogy mit változik a hagyomány. B. Fülöp Katalin - És változott?
Dr. Vikár László - Miben marad meg, és mit romlik. Nézze, ez elkerülhetetlen. Az élet változik és nyilván a falusi életnek a változása magával hozza a kifejezésmód változását is. A „Szárazdió rotyoga-tó", vagy a „Szerelem, szerelem", az „Arass, rózsám, arass", vagy a „Kocsmárosné gyöngyvirág", Kodály feldolgozásában lett világhírű dallam. Ezeket eléneklik a régiek is, az 50-es évbeliek is, és a mostaniak is. Azt kérdezi, változott-e? Változott, természetesen. Amit az öreg Markaf énekelt 938-ban, az maga volt az élő hagyomány. Ő 1864-ben született. Akik most énekeltek, legfiatalabbak nekem, tízévesek voltak. 1990-ben, vagy 1992-ben születtek, tehát 130 év tulajdonképpen, amit ez a CD magában foglal. Az is lesz a címe, hogy „Karád énekel 1938-2002". Amit ezek a gyerekek énekelnek, nagyon szép, de már nincs az a hangulata. Az iskolában megtanulták, ez már tananyag lett. Van egy-két olyan dallam, amely kifejezetten Karádhoz kapcsolódik. Itt a környékben is ismerik, de pl. a Szárazdió rotyoga-tó, ami egy nagyon kedves dallam, boldogult Ránki Gyuri bácsi amikor írta az operáját a Pomádé királyról, ez a fő témája. Amikor Amerikában tanítottam 28 nyáron át, meg Kanadában, Calguriben, Indianában, meg Yutahban énekeltük a karádi nótákat. A műzenében tovább él ez a zene. A CD-vel, ami most remélem, hogy egy-két héten belül kijön, azt szeretnénk elérni, hogy Karád tovább énekeljen.
B. Fülöp Katalin - Akkor nem véletlen az sem, hogy immár harmadik alkalommal megrendezték a folklórfesztivált itt Karádon. Azt a nemzetközi néptáncfesztivált, ami egyedülálló itt, Somogy megyében. Ilyen se közel, se távol nem adatik meg nyáron a turistának és a falubelinek sem.
Wiesner Sándor - Igen, ez így van. A környék és a környező országok legjobb együttesei lépnek fel. Pl. tegnap este koncertet adott Erdélyből az erdőszombattelki zenekar, majd utána a fiataloknak táncházat tartottak reggelig.
B. Fülöp Katalin - A helye-huja után most reggel nehéz az ébredés, nagyon kihalt a falu, ahogy itt végigsuhantunk, és feljöttünk a falu másik oldalán egy másik dombra - szóval, azért mondom sokszor a hegyet-völgyet-dombot, mert egyszer fönt vagyunk, egyszer lent, mint a hullámvasúton. Ez a Somogyi-dombságnak a jellegzetessége. Körben zöld - erdő vagy éppen művelt domboldal napraforgóval, mustárral, már learatott gabonával - és eljutottunk ide, egy százéves házhoz. Valami csodálatos! Nagyon szép, a homlokzatán még egy Szűz Mária-szobor is van.
Wiesner Sándor - Ez a táj Külső-Somogy legszebb része, és a falu tájképére is jellemző ez a dimbes-dombos rész, de mi szeretjük, hogy ez ilyen, tehát ettől változatos. Ez a ház, ennek a homlokzata, múlt századi paraszti stílust. A falusi házakra jellemző volt, hogy a csúcsban, a szellőző ablakba Szűz Mária-szobrot tettek és ehhez a szép szokáshoz mi is igazodtunk. Ezért is tettük ki, és valahogy sokkal hangulatosabbá, úgymond keresztényivé teszi az egész portát és a környékét, e. Fülöp Katalin - Ha az ember kiül ide a tornácra - gyönyörű faragott apácarácsos csipkéje van a tornácnak - kiülünk, beszélgetünk, tehát ez volt-e jellemző erre a vidékre mondjuk abban a században, amikor ez a ház is épült? Volt erre ideje az itt élő embereknek, hogy kiüljenek ide, mint mi most tesszük?
Wiesner Sándor - Igen, abban az időben volt, mert még nem volt televízió, nem volt rádió és videó, és természetesen az emberek kiültek a tornácra, mint falvakban szokták, hogy a kispadra kiülnek. Az apácarácsos tornác teljesen jellemző a somogyi népi építészetre, és az itt élő emberek szépérzékére. A faluban nagyon sok ház található még ilyen. Örülök annak, hogy a fiatalok, akik építkeznek és tehetősebbek, azok próbálják is ezt utánozni. Az újonnan épített házakba is pl. fagerendákat is lehet már találni és ezeket a tornácokat is utánozzák. Nagyon meleg, kellemes, családias hangulata van. B. Fülöp Katalin - Csodálatosan szép, vakító fehérre mázolt tornácon állok Franczné Posza Gyöngyivel, aki ennek a kicsi tájháznak a gaz-dasszonya Karádon.
Franczné Posza Gyöngyi - Elég sok ilyen jellegű ház volt itt Karádon, még ma is látható egy-kettő a főutcán, és ha Lelle felé megyünk, jellemzően ez az építési stílus. Ez az épület a XIX. sz. vége felé épült, jellegzetes paraszti épület: az első szoba a tisztaszoba, tulajdonképpen sarkos elrendezésű. Az első sarokban egy padot találhatunk, szentkép van fölötte, a másik sarokban egy vetett ágy, a következő részen egy szenes kályhát, melyet a konyhából fűtöttek. Mellette egy díszes festett ládát láthatunk, melyben a különféle jellegzetes karádi motívumokkal készült textíliák vannak.
B. Fülöp Katalin - A karádi népművészetre nagyon jellemző a szőttesek, az ún. „fehérhímzés". Említette, hogy itt a ládában van néhány ilyen szőttes. Menjünk közelebb, nézzük meg, jó hűvös van itt a tisztaszobában, elbújunk legalább a nap elől is.
Franczné Posza Gyöngyi - Ezek jellemzően virágmotívumokat tartalmaztak, vagy egy piros csíkkal hímezték, vagy vastagabbak, rövidebbek, nagyobb-kisebb méretben, ezek kiegészíthetőek különböző horgolá-sokkal, rojtokkal. Ezek a kézimunkák általában a férfiing elejét díszítették, amit úgy hívtak, hogy „burítás". Azokat nők készítették a férfiaknak „jegyingként", és mindenki belevarrta, beleszőtte a maga szerelmét, szívét-lelkét, hozzáadta minden kézügyességét. így születtek ezek a szép motívumok. Ezek fehér alapra fehér fonallal készültek. Jellemző minták, motívumok, amik a férfiingeken előfordultak, a szíves, tulipános, S-betűs, szilvamagos és ezeknek különböző változatai. Volt, aki ügyesebb volt és előrajzolás nélkül varrta ki ezeket az ingeket, gyönyörű motívumokat tudott elővarázsolni. Volt, aki előraj-zolással készítette.
B. Fülöp Katalin - Itt a tárolóban a burításban ott van a minták megnevezése. Amire én felkaptam a fejem, az a „pacalos". Milyen az a „p-calos" minta?
Franczné Posza Gyöngyi - A „pacalos" egy négyzet alakú minta, kivarrják szálöltéssel a szálat és be töltik levelekkel és lyukakkal és ennek vannak különböző elhelyezési formái.
B. Fülöp Katalin - De ennek mi köze van a pacalhoz? Én csak a pacal pörköltet ismerem!
Franczné Posza Gyöngyi - Ez az elnevezés maradt fenn, így nevezték el. Hímezték a gallérját, meg a kézelőjét is az ingeknek, később jelentős volt, hogy az 1920-30-as években Tautner Ilona majd ezekről az ingekről veszi le a karádi motívumokat, és alkalmazza különböző lakásdíszítő eszközökre: térítőkre, párnákra.
B. Fülöp Katalin - Azt hallottam, mielőtt idejöttem volna Karádra, hogy itt nincs olyan ház, ahol ne lenne karádi mintával kivarrt asztalterítő, függöny, bármi egyéb textília. Igaz ez?
Franczné Posza Gyöngyi - Én úgy gondolom, hogy igaz, és aki régóta itt él, az nagy szeretettel készít ilyen hímzéseket. Ami még nagyon szép ezekben a térítőkben, hogy tulajdonképpen ezeket a végtelenségig lehetne folytatni, tehát az igazi karádi az olyan, amit egy csík mellett folytatni lehet. Az én családomban az apai nagyanyám, aki nagyon szépen tudott hímezni, volt térítőivel versenyeken és ott is nyert díjakat. Tulajdonképpen tőle lestem el ezeket a hímzésmotívumokat és a hímzés szeretetét. Gyerekkoromban az volt a legnagyobb öröm, mikor ott ülhettünk mellette és azt nézhettük, hogyan készül el a keze alatt egy-egy ilyen terítő.
B. Fülöp Katalin - Egy szeretettel készített férfiing látható a tájház másik sarkában. Hófehér, de a női viselet az már színesebb. Franczné Posza Gyöngyi - A férfi viselet egy kalap a fején, amit különböző színes bokrétákkal díszítettek, szoktak rozmaringágat is tűzni a kalapjukba. A férfiaknak a következő viselete ez a férfiing, amelyet tulajdonképpen a XIX. század végén, az 1920-as évek elején viseltek. Ez ünnepi ing volt, amit általában a feleségtől vagy kedvestől kapott. Általában T-szabású ing volt, teljesen kézzel készült, nagyon munkaigényes. Rakott gatyájuk volt és az is vászonból készült. Fekete csizmát viseltek. A női viselet már nem volt annyira meghatározó, ami még nagyon jellegzetes karádi ezen a babán: fekete kendőt hordtak a karádi asszonyok és „kányának" hívták.
B. Fülöp Katalin - Ez a „kánya" itt a fiú mellett látható, ilyen kis szárnyszerűség?
Franczné Posza Gyöngyi - Igen, igen. Ez volt a jellegzetes és hátul piros masnival kötötték össze. Tulajdonképpen ez egy négyszögletű kendő, amit különös módon kötöttek meg és abból adódott, hogy így állt a fejükön. Jellegzetesen fonták ki a hajukat, úgy nézett ki, mintha szőtték volna. Elől készítették el, így hordták a kendő alatt. A női ingek nem voltak annyira díszesek, mint a férfiingek. Egy fehér buggyos ujjú ing, kendővel kötötték át, bársonyszoknyát hordtak, ami elé fekete kötényt kötöttek, és alatta természetesen alsószoknyák voltak. Kinek milyen módja volt, attól függően többet-kevesebbet hordott az alsószoknyából.
B. Fülöp Katalin - Közel kétezer főt számlál Karád. Megfiatalodik-e vagy kezd elöregedni?
Wiesner Sándor -Sajnos, nincsen elég fiatal a faluban. Az iskolában 1 76 gyerek tanul és 50 gyerek jár óvodába. A fiatalok sajnos kevesen vannak, és mihelyt kikerülnek az általános iskolából, elmennek a középiskolába, majd esetleg felsőfokú intézménybe mennek tanulni. Nem jönnek vissza a faluba. Emiatt a község elöregedő félben van, mint számos település az országban. A fiatalok nem nagyon akarnak gyereket vállalni, vagy csak keveset, egyet, és nagyon-nagyon ritka az, ahol esetleg három van. Valahogy az anyagi világ irányába tolódott el az egész, valahogy nem kedvez annak, hogy a lakosság szaporodjon egy községben. Általában elmennek olyan helyre, ahol az infrast ruktúra jobban ki van építve. Állami szinten kellene ezeket megoldani, hogy a községeknek a lakosságmegtartó képessége sokkal jobb legyen.
B. Fülöp Katalin - De lehet-e vonzani őket esetleg, hiszen a Balaton innen nincs igazán messze. A turistákon keresztül fel lehet-e hívni a falura a figyelmet, vagy becsalható-e ide egyáltalán az átutazó turista? Akár külföldi, akár hazai vendég?
Wiesner Sándor - Százhúsz fölött van már azoknak a házaknak a száma, amelyet külföldiek vásároltak meg, és kb. 50-60, amelyet magyarok vásároltak meg, tehát közel 1 70 ház van már nem állandó lakosoknak a tulajdonában. Ők időszakosan jelennek meg a községben. Nem állandó lakosok, nem kapunk állami fejkvótát utánuk. A községnek az éves bevétele emiatt erősen csökkent, kb. 6-10 millió forintos veszteségünk van évente abból, hogy csökkent az állandó lakosok létszáma. A házat, ahonnan az idős család kihal - és a gyerekek már nem akarnak beköltözni, mert már városon laknak - eladják pl. a németeknek. Annyiban járunk jobban, hogy ezeket a házakat nem lebontják, hanem felújítják, megszépítik. Turisztikai szempontból jónak tűnik, de a községnek az éves bevételét ez nem növeli. Az, hogy évente három hetet szabadságuk ideje alatt itt töltenek, vagy időszakosan meg-megjelennek, az nem viszi előbbre a községet.
Dobos István - Éppen bejöttem ide...
B. Fülöp Katalin - Hallotta, hogy van ez a fesztivál?
Dobos István - Persze, tudtam, mert a levelet küldték minden házhoz.
B. Fülöp Katalin - És akkor most csak néző?
Dobos István - Igen. Mert sokan azt mondják, hogy nincs értelme. De van értelme, mert tavaly is voltak Szlovákiából, meg más országokból... Van értelme! Mert ezt a Karádot fel kell lendíteni!
B.Fülöp Katalin - Miért jó Karádnak, hogy itt van most ez a fesztivál?
Dobos István - Ez kell a Karádnak. Szerintem a fejlesztésre nagyon jó. Azt szeretném, hogy nem csak ilyen ünnepnapokon, hanem minden nap, évről évre fejlődjön.
B. Fülöp Katalin - Magának szülőfaluja Karád?
Dobos István - Igen. Mióta megszülettem, azóta én itt lakom: Dobos István, favágó vagyok.
B. Fülöp Katalin - Mennyit lehet keresni most itt favágóként?
Dobos István - Kétezer forintot naponta, sajnos.
B. Fülöp Katalin - De talán jobb, mint munkanélkülinek lenni?
Dobos István - Hát persze, jobb!
B. Fülöp Katalin - Van családja?
Dobos István - Nincsen. De akkor is a pénzt meg kell keresni.
B. Fülöp Katalin - Közben megkezdődött a tánc, akkor jó szórakozást!
Dobos István - Magának is, köszönöm szépen.
B. Fülöp Katalin - Hogy kerül ide Karádra egy jurta, a több mint ezeréves múltunk emléke?
Pucskó Zsolt - Én Pucskó Zsolt vagyok, a Tocsolaszarvas Alapítvány képviselője, a kultúrházvezető jó barátom, együtt táncoltunk még nagyon régen. Nekem az a véleményem, hogy minden, amit manapság a népi kultúra képvisel, az valahonnan innen ered. Tehát amikor őseink leszálltak a lóról, ők is táncoltak, ők is szórakoztak, ők is főztek, mulatoztak, természetesen kézművességgel is foglalkoztak, meg sok minden mással is. Érdemes a néptáncosokat megismertetni ezzel a kultúrával, hiszen ők is ismerik ezt a gyökeret, nem egyfajta gyökértelen kultúra lesz ez, hanem kötődésük van az ősiséghez.
B. Fülöp Katalin - Kipróbáltad az íjazást?
egy karádi gyerek- Ki.
B.Fülöp Katalin - Milyen volt?
egy karádi gyerek - Nagyon jó, csak kicsit nehéz volt felhúzni. Be kell fűzni és akkor úgy kell kihúzni.
B. Fülöp Katalin - Régen az amazon hölgyek, a honfoglaló magyarok is íjaztak. Te is kipróbáltad. Milyen volt?
egy karádi gyerek —Először egy kicsit furcsa volt, amíg belejössz. De nagyon jó volt, szuper!
B. Fülöp Katalin - Mit kell csinálni?
egy karádi gyerek - Először is kezedbe kell fogjad az íjat, el kell helyezned, és próbáljál célozni.
B.Fülöp Katalin - Olyan 25-30 méterre van a céltábla. Beletaláltál?
egy karádi gyerek - Kétszer igen.
B. Fülöp Katalin - Te tanítottad itt a fiatalokat lőni az íjjal.
vendég, íjszakértö- Az Árpád-korban lőttek magyar-mongol íjjal, nehéz lőni vele. Ez most egy 25-40 pontos íj, az már felnőtt méret, fi. Fülöp Katalin - Az az íj, amit te most itt tartasz, ez hiteles? Tehát mondjuk Árpád apánk és az ő népe ilyennel lőtt? vendég, íiszakértó- Igen. Ez tatár íj, úgy 2-300 métert el lehet vele pontosan lőni. Amúgy a pontossága 50-60 méter.
B. Fülöp Katalin - Nagyon szakértő módon beszélsz róla. Mióta foglalkozol vele?
vendég, íiszakértó - Fél éve. Nem tudok lőni, csak értem az alapszabályokat. Ha valaki odaáll elé, annak egy érzést kell adni, nem elhülyéskedni a dolgot, hanem elképzelni azt, hogy igenis, ősapáink ezzel lőttek és ennek segítségével tudtak megélni.
B. Fülöp Katalin - Mit tudnak csinálni az emberek, akik itt élnek és itt is akarnak élni?
Wíesner Sándor - A legnagyobb munkáltató a ruhagyár, ahol 140-en dolgoznak és ennek jó része vidékről jár be, tehát nem Karádon laknak. S ezenkívül a termelőszövetkezetben is van talán 40-50 fő. A másik legnagyobb munkáltató az önkormányzat, 76 főt foglalkoztat összesen, plusz a közhasznú munkaerőt. Vannak boltok, magánvállalkozások, amelyek itt a faluban is működnek, de a vállalkozók jó része, akik kb. 70-en vannak, és a Balaton vonzáskörzetében találják meg a munkájukat. Aki nagyon akar dolgozni, az megtalálja a munkáját.
egy karádi lakos - A varrodában dolgozom, mint férfiszabó. A régi szabóság az már megszűnt.
B.Fülöp Katalin - Akkor szerencse, hogy idejött ez a cég és itt megalakult.
egy karádi lakos —1997-ben. B. Fülöp Katalin - Maga menyit keres?
egy karádi lakos - Nem lehet vele dicsekedni! Most bruttó 43000 Ft volt. fi. Fülöp Katalin - Azért szerencsések, hogy itt lehet helyben dolgozni? egy karádi lakos - Hát annyiból igen, hogy helyben vagyunk. A vidékieknek sokkal rosszabb, mert korábban kell kelni, buszozni. Egy fiam van, ő lakatos, de végül is most nem dolgozik. Az elhelyezkedés faluhelyen nagyon nehéz. Itt is, ha ez a cég nem lenne, akkor nem tudom, mihez kezdenénk.
B.Fülöp Katalin - Hogy látja: a fiatalok itt tudnak maradni azért? Ez a kevés munkalehetőség itt tartja őket, vagy elmennek?
egy karádi lakos - Végül is a szülők által, meg akinek a szülei gazdálkodtak azelőtt is, azok némelyike folytatja.
B. Fülöp Katalin - Az évente megrendezendő néptánc, népzene fesztivál - ez segít valamit Karádnak? Hogy látja? Jó ez, hogy itt van nyaranta?
egy karádi lakos - Különösebb gazdasági előnye szerintem nincsen.
B. Fülöp Katalin - Miért szép Karád? Miért maradt itthon, a szülőfalujában?
egy karádi lakos - Az őseim itt laktak Karádon. Lehet, hogy jobb lett volna szerencsét próbálni valamerre vidéken.
B. Fülöp Katalin - Úgy láttam, amíg végigjöttünk a falun, hogy nem szegény a falu. De nem is dúsgazdag. Jól élnek-e az emberek? A polgármester, a vezetőjük hogy látja ?
Wiesner Sándor - A lakosságnak egy része - a törekvő és igyekvő része - tisztes polgári életmódot tud folytatni. Akiknek a lehetőségei nem annyira jók, azok nyilván, hogy szegényesebben élnek. A házaknak tisztes kinézetén is lehet látni, hogy ott milyen típusú emberek laknak, törődnek-e önmagukkal, a portájukkal. Az emberek megszokták az elmúlt évtizedek alatt, hogy mindenki ott dolgozott, ahol éppen lakott. A jövőben már nem így lesz. Lesz olyan, hogy 20, vagy akár 30-40 kilométerre kell neki minden nap elmenni busszal, vagy akár saját járművével ahhoz, hogy a munkahelyét megtalálja, hogy a kenyerét meg tudja keresni.
B. Fülöp Katalin - Itt a nyári nagy hőségben tetszik gyalogolni itt a karádi úton.
karádi lakos - Igen, mert ide jövök vízért, fi. Fülöp Katalin - Hogyhogy? Nincsen vezetékes vizük?
karádi lakos- Nincsen vezetékünk. Mikor vezetékes vizet akartunk csinálni, akkor meghalt az uram.
B. Fülöp Katalin - Hány évesnek tetszik lenni?
karádi lakos - Hetvennyolc, hetvenkilencedikben vagyok.
B. Fülöp Katalin - Szép kor, remélem, hogy egészségben is jól van.
karádi lakos - A lábaim nem akarnak elbírni, de még nagyon sokat dolgozom. Nézze, itt a kertem. Ez itt alul a krumpli, aztán ott a kukorica, azon fölül vannak a vetemények. Akkor van húsz kacsám, harminc csirkém, amit én rendezek.
B.Fülöp Katalin - Minden megvan a konyhára?
karádilakos - Meg, hála a jó Istennek, mert megtermeljük. A család elmegy dolgozni, a menyem, a fiam, az unokám, mennek dolgozni, mindennap én főzök, mire hazajönnek délután, kész az ebéd, a vacsora.
B. Fülöp Katalin - Mindenki itt lakik Karádon? Szülei is itt laktak, az unokái is itt laknak?
karádi lakos - Nem, mi idekerültünk 1948-ban Bonnyáról. Itt mentem férjhez. Amikor mi idejöttünk, mentünk aratni: masinálni, mentünk a tizedes aratásba úgy, hogy a tizedik kepe volt a miénk,
B. Fülöp Katalin - És a fiatalok találnak-e most itt munkát?
karádi lakos - Hála Istennek, igen. Van egy ruhagyár. Az én menyem is odajár, meg az unokám is.
B. Fülöp Katalin - Ha idejön egy idegen, és azt kérdezi, hogy mi a legszebb Karádon, mit tetszik neki mondani?
karádi lakos - Nékem szép a templom is, meg hát ezek a fiatalok is, hogy mennek a „kultúrba", meg vannak ezek a népi táncosok, ezek a legszebbek.
Wiesner Sándor - Nagyon szeretik ezeket a műsorokat, mert rengetegen vannak, nézik és mondják, hogy jövőre is eljönnek, hogyha ismét megrendezik. Ez valószínű azért van, mert tetszett nekik a műsor. A községben működik egy alapfokú művészeti iskola, ahol a 176 karádi gyerekből 140 táncol. Nálunk ez egy rendkívül erős népi hagyomány, mert aki a tánciskolában csinálja a népi táncot is, annak rendkívül nagy lesz az ellenállóképessége. Rendkívül nagy állóképesség kell hozzá, és azok a gyerekek, akik ebben a közösségben nőnek fel, sokkal értékesebb tagjai lesznek később a társadalomnak, mert megtanulják azt, hogy őrajtuk kívül más is van. Nem lesznek önzőek, könnyebben tudnak egymással dolgozni és ez csodálatosan szép dolog. A ma esti műsorunknak az egyik része egy ún. „táltostűz" lesz, és a táltos azért fog fohászkodni az istenhez, hogy jövőre még többen legyünk a fesztiválon. A programunknak része volt, hogy az elmúlt ezer évben Karádon élt emberre is emlékezzünk. Minden látogató kapott egy-egy csillagszórót, a néptáncos ruhába öltözött fiatalok elvegyültek a tömegben és egyetlen jeladásra kb. 8-900 csillagszóró lett meggyújtva. Amíg ezek leégtek, addig emlékeztünk az elmúlt ezer évre. fi. Fülöp Katalin - Honnan jött az ötlet?
Wiesner Sándor - Onnan, hogy az ősmagyar mondavilágban létezik egy olyan hiedelem, hogy az elhalt lelkek az égbe szállnak és csillagokká változnak. Azért van olyan sok csillag az égen. A csillagszóróból kipattanó kis csillagocskák, ahogy születnek, ez tulajdonképpen az emberi életet is jelképezi: születünk és majd mi is elmúlunk. Már tavaly elhatároztuk, hogy ebben az évben - Karád ezer éves fennállásának ünnepén - videóra vesszük, és majd a későbbiek során, úgy 20-25 év után, ahogy a technika fejlődik, majd mindig újabb és újabb képi adathordozóra átmentjük, és az ezer év múlva élő karádiak majd láthatják, hogy mi hogyan éltünk, milyen szépek voltak az asszonyaink, milyen ruhában jártunk, milyenek voltak a szokásaink, hogyan néztünk ki, hogyan beszéltünk. Ugyanis mi is szerettük volna tudni, hogy az ezer évvel ezelőtt élő emberek hogyan néztek ki, miként éltek, milyen volt a falu, hogyan szórakoztak, milyen volt az egész életvitelük. Ez nekünk nem sikerült, de az ezer év múlva jövőknek sikerülni fog. Ezt az üzenetet küldjük a jövőnek, az ezer év múlva élő karádiaknak.
B. Fülöp Katalin - Az én falum, Karád volt, ahol kolléganőmmel, Cifra Szilviával jártam. Köszönöm figyelmüket. Búcsúzom a zenei szerkesztő Tari Viktor nevében is. A szerkesztőt, B. Fülöp Katalint hallották.
A Miklósi név először az 1333-as pápai tizedjegyzékben kerül elő és akkor már említik a papját is, Pált. Tehát nyilvánvaló, hogy akkor már temploma is volt. Az 1450-es években tűnik föl először ez a kettes név, hogy Alsó- és Felső-Miklósi. Nyilván azért, mert annyira növekedett a falu. Talán egy km távolságra lehetett egymástól ez a két falurész. Alsó-Miklósi el is pusztult a török korban. Ez a mostani templom 1894-ben épülhetett, tehát alig több, mint 100 éves és eklektikus stílusú. Sok román elemet próbált válogatni az építtetője. Itt Somogy megyében 3 ilyen templom épült akkor. Egyik a kaposvári székegyház, másik a siófoki plébániatemplom, a harmadik pedig ez. Érdekes, hogy egy év alatt annak idején a falu fölépítette a nagy templomot. A környéknek ez a legnagyobb temploma. Körülbelül 800 fős volt akkor a falu, amikor épült. Ma már nagyon kicsi, talán 250-en laknak itt.
Megfigyelhető, hogy több ház üresen áll és bizony-bizony az enyészet lakik benne. A lelkipásztori közösségünkre bízott 11 falunak a legnagyobb része pusztuló, öregedő falu, csökkenő létszámú település. Az idősek egyedül maradtak, egymás után halnak meg. Talán a legutóbbi években csökkent ez a létszámapadás. Néhány fiatal most már látja, hogy érdemes itt maradni. Erre utal, hogy a falu végén új házak épülnek.
Horváth Katalin - Ha az ember el akar igazodni, akkor toronyiránt kell elindulni és először a templomot kell megkeresni, mert onnan aztán jól tud tájékozódni. Miklósiba azért is érdemes ide feljönni, mert a domb tetejére épült a templom, és innen az egész falut be lehet látni.
Mennyi idős ez a falu, Sipos Imre atya?
 |
Dr. Sípos Imre atya - Maga a Miklósi név először az 1333-as pápai tizedjegyzékben fordul elő. Akkor már említik a papját is - Pált -, tehát nyilvánvaló, hogy már temploma is volt. Az 1450-es években tűnik fel először az a kettes név, hogy Alsó- és Felső-Miklósi, nyilván azért, mert annyira növekedett a falu. Talán egy kilométer távolságban lehetett egymástól ez a két falurész. Alsó-Miklósi teljesen elpusztult a török korban.
Horváth Katalin - Ez a mostani templom mikor épülhetett?
Dr. Sípos Imre atya - 1894-ben, tehát alig több mint száz éves. Eklektikus stílusú, sok román elemet próbált válogatni az építtetője. Somogy megyében három ilyen templom épült akkor. Egyik a kaposvári székesegyház, másik a siófoki plébániatemplom, a harmadik pedig ez. Érdekes, hogy a környék legnagyobb templomát annak idején egy év alatt felépítette a falu. Akkor nyolcszár fős volt Miklósi, ma már nagyon kicsi, talán kétszázötvenen laknak itt.
Horváth Katalin - Ahogy végigjöttem szép lassan a falun, figyeltem hogy több ház üresen áll, és bizony-bizony az enyészet lakik benne.
Dr. Sípos Imre atya - Igen, sajnos a lelkipásztori közösségünkre bízott 11 falunak a legnagyobb része öregedő falu, tehát csökkenő létszámú település. Az idősek egyedül maradtak, egymás után halnak meg. Talán a legutóbbi években csökkent ez a létszámapadás. Néhány fiatal most már látja, hogy érdemes itt maradni. Szerencsére a falu végén új házak is épülnek.
Horváth Katalin - A régi házak sváb házak?
Dr. Sípos Imre atya - Igen, bár a török korban ez egy magyar falu volt. A török után a lakatlan területre a Perneszi család Németországból svábokat, német katolikusokat telepített. Pfalz, Essen tartományokból, Németországnak a nyugati részéről kerültek ide. 1749-ből megvan a falu teljes névsora, ott egyetlen magyar név sincs már.
Horváth Katalin - Mondana néhányat, hogy milyen vezetéknevek vannak itt a faluban?
Dr. Sípos Imre atya - Steinbacher, Winkler, Pászler, Müller.
Horváth Katalin - Megvan még ez az anyakönyv?
Dr. Sípos Imre atya -Természetesen. A legelső anyakönyvek is megvannak, sőt másolatban még az is, amikor Miklósiban még nem alakult meg a plébánia, az 1700-as évek végén. Andocsról látták el a szerzetesek a falut.
Horváth Katalin - Ezekhez a vezetéknevekhez milyen keresztnév társult, vagy legalábbis az 1700-as években milyen keresztnevek voltak divatosak?
Dr. Sípos Imre atya - Legtöbb volt a Katalin. Nagyon érdekes, hogy a legrégebbi Miklósi térképek, amelyen az egyes családoknak a házhelyeit rögzítették, néhány esetben mind a mai napig nyomon követhetők. Egy-egy család akár kétszáz éven keresztül is annyira helyhez kötött volt, hogy ugyanabban a házban igyekszik lakni. Ezek a sváb közösségek nagyon zártak. Lelkipásztori központunkat azért is itt rendeztük be, mert Miklósiban fontos még az egymásra figyelés, a családi élet. Nagyon zárt közösségek voltak, a Koppány-völgyi más falvakkal összehasonlítva. Törökkoppány az egyik falunk, az teljesen magyar volt. Mikor 1855-ben a nagy kolerajárvány kitört, hónapok teltek el míg a szomszédos sváb faluban az első haláleset megtörtént. Törökkoppányban akkor már naponta tizenöt ember is meghalt kolerában. Ez is mutatja, hogy régen nagyon kicsi volt az érintkezés a sváb és a magyar falvak között.
Horváth Katalin- Falun belül házasodtak?
Dr. Sípos Imre atya - Igen. Nagyon kellett vigyázni először mikor idejöttünk, mert sosem tudtuk, ki hogyan rokon.
Horváth Katalin - Kik voltak a falu urai?
Dr. Sípos Imre atya - Miklósi a Dárói család birtoka volt, IV. Béla adományozta ennek a családnak, valószínűleg a tatárjárás - 1242 -után.
Horváth Katalin - Azt is lehet tudni, hogy kik voltak ezek a Dáróiak?
Dr. Sípos Imre atya - Igen. Az ifjabb Dárói Majos Somogy vármegye ispánja volt a XIII. században. Ennek a családnak az uradalmi központja Dombóvár mellett Dáró vára volt, a birtoktestéhez tartozott három somogyi falu is. A közeli Nágocs, Miklósi és Jutom. 1393-ban feltűnik Alsó-Miklósinak egy részbirtokosaként a Karai családnak a neve. Miklósi déli szomszédja ma is Kára, a harmadik legkisebb somogyi falu. Ott mindössze hatvanötén élnek most. Múltjában igen jelentős személy volt Karai László, Mátyás király alkancellárja, budai prépost. Kultúrtörténeti nagy jelentősége, hogy amikor egy diplomáciai ügyben a pápánál járt Rómában, onnan Hess Andrást rábírta, hogy költözzön Magyarországra. Budán a prépostság egyik épületében rendezték be a nyomdát, ahol Magyarországon az első nyomtatott könyv - Chronica Hungarorum - 1473-ban megjelenhetett. Azért is nagyon jelentős volt Karai Lászlónak ez a ténykedése, mert így a könyvnyomtatás elindításával megelőzte Magyarország akár Ausztriát, Angliát, Spanyolországot, a nagy korabeli országokat.
Horváth Katalin - És kik voltak a későbbi tulajdonosok?
Dr. Sípos Imre atya - II. Lajos király 1524-ben Werbőczy Istvánnak - a Hármaskönyv írójának -, adományozott egy részbirtokot itt. Róla csak egy adatunk van. Sokkal több utalást találunk a Perneszy családra.
Horváth Katalin - Ők voltak azok, akik a svábokat ide betelepítették?
Dr. Sípos Imre atya - Igen. Néhány kilométerre még most is megvan a Pemeszi-dűlő, ahol a középkori Pernesz falu állt. Az is templomos hely volt. A török kor előtt Somogy megye harmadik leggazdagabb családjaként ismerték a Perneszyeket.
Horváth Katalin - Miklósi kiről kapta a nevét?
Dr. Sípos Imre atya - A falu neve egyértelműen személynév eredetű. A Miklós személynévnek az i-képzős származéka. Eredeti jelentése: Miklósé. De, hogy pontosan ki volt az a Miklós, akiről elnevezték a települést, máig még nem tudjuk.
Horváth Katalin - Ahogy jöttem Miklósiba, Zics falun kellett átjönnöm. Zics biztos a Zichyeké lehetett.
Dr. Sípos Imre atya - Valóban, a Zichy család névadó faluja volt. Egy 1295-ös oklevélben előfordul már a falunév. Az első Zichy nemesek neve, akiktől a Zichyek a családfájukat levezetik, csak 1351-ben jelenik meg először az oklevelekben.
Horváth Katalin - Miklósit is a Zichyek birtokolták?
Dr. Sípos Imre atya - Csak egyszer akarták. Zichy Benedek próbálta, éppen azért, mert rokonságban volt azzal a Dárói családdal, akit említettem. Aztán visszavásárolták tőle, tehát gyakorlatilag Miklósi nem tartozott a Zichy nagybirtoktesthez.
Horváth Katalin-Amikor a templom és a plébánia épült, kik voltak itt a terület birtokosai, vagy urai?
Dr. Sípos Imre atya -A XIX. század elején a Tallián család, Csapody család, Baranyai család, hiszen a Perneszi család kihalt férfiágon. Nagyon korán, 1848-ban, a falu megvásárolta a függetlenségét. Egyetlenegy földesúrhoz sem tartozott, nem úgy, mint Zics, vagy Kára, amelyek gyakorlatilag a II. világháborúig a Zichy uradalom részei maradtak. Igen jellemző volt, hogy Miklósiban iparos családok éltek. Több mint tíz kőműves, továbbá ács, kovács, szíjgyártó, a legkülönfélébb szakmáknak a képviselői, akik hogy kenyeret tudjanak keresni a családjuknak, sokszor akár a Balaton-környéki falvakba is elmentek, ott építettek, ott dolgoztak.
Horváth Katalin-De a törököket se hagyja ki, mert azért ők is laktak itt, több mint száz évig.
Dr. Sípos Imre atya - Az első török támadás a környéket 1542-ben érte. Egy jó évtizeddel később lett nagy jelentőségű a közeli Koppány, amit nem véletlenül Törökkoppánynak is neveznek, hiszen ott egy szandzsák székhelyet épített ki a török. Azt mondták, a hódoltság területének harmadik leggazdagabb városa volt: Buda, Fehérvár után Koppány következett.
Horváth Katalin - Törökkoppányban vannak még ennek nyomai?
Dr. Sípos Imre atya - Nagyon kevés, a felszín felett szinte semmi. Csupán a török vár sáncárka követhető nyomon. Látható a vár kiterjedése. A néphagyományban sok török nevet őriztek meg: a Hodzsa-kert magától értetődő; a Babadag teljesen török kifejezés: Öreg-hegy; a Cseszme pedig török ivókutat jelent.
Horváth Katalin- Törökkoppány is filiának számít, ugye? Tehát oda is kijárnak misézni?
Dr. Sípos Imre atya - Plébánia. Nagyon szép műemléktemploma van. Gyönyörű gótikus hálóboltozatos a szentélye.
Horváth Katalin - Ez megmaradt a török hódoltság idején is?
Dr. Sípos Imre atya - Igen, ez a templom túlélte a hótoltságot. Sok adót kellett fizetni a koppányi agának, de némi önállósága is volt az itt élő magyar lakosságnak.
Horváth Katalin - Fekete István regénye, a Koppányi aga testamentuma hiteles helyszínen játszódik?
Dr. Sípos Imre atya -A helyszín hiteles, mert itt élt koppányi aga. De Fekete István írói fantáziája nagyon működött. Egy levél lehetett talán ennek az egész műnek az alapja, amit az író láthatott. A tihanyi bencés monostorban őrizték, és egy másolata nálunk is megvan. 1589-ben keltezett Ibrahim zászlós aga levélváltása Pisky István várkapitánnyal egy párbaj elhúzódása miatt. 1875-ben Eötvös Károly a Balaton körül egy nagy utazást tett, erről egy könyvet is írt akkor, amelyben utal a levélre. Ő még valahonnan tudni vélte a levél megírásának a körülményeit is, miszerint abban az időben az agának a kilenc feleségéből három éppen azon a napon szült, amikorra kihívta párbajra Pisky István, és ezért az aga nem tudott elmenni. Mivel nem is értesítette a párbaj elmaradásáról a tihanyi kapitányt, Pisky István írt egy nagyon arrogáns, gúnyos, lekezelő levelet, és elküldött neki egy levágott disznófarkat is.
Horváth Katalin - Ez egy mohamedánnak nagyon nagy sértés.
Dr. Sípos Imre atya - Hatalmas sértés volt. Erre válaszolt egy ugyancsak hasonló, nyomdafestéket igazából nem is mindig tűrő szavakat használó levéllel, hogy azt a párbajt most már mindenképpen tartsák meg. Ez a levél lehetett talán az, amit Fekete István is látott, s szőtte tovább regényét a korabeli végvári vitézek párbajozásairól.
Horváth Katalin - egyébként arról nincs irat, hogy a párbaj le is zajlott?
Dr. Sípos Imre atya - Irat nincs, csak egy beszámoló, vagy hagyomány. Szerencsére az egyik elődünk, a törökkoppányi segédlelkész 1905-ben ezt a levelet nagyjából közölte a veszprémi hírlapban. Ott írja a folytatást is, hogy kikötötték: a párbajra csak száz ember jöhet el. Pisky István megtudta, hogy a török nem tartja a szavát, hanem jön legalább ezer emberrel, azért, hogy ha a párbajban legyőzik a tihanyi várkapitányt, akkor mindjárt el is foglalják Tihany várát. Erre Pisky István is jó ezer válogatott vitézzel jött oda, a párbajban legyőzte Ibrahim agát, majd a magyarok üldözték egész Koppányig a törököket, így írta le a történetet a Veszprémi Hírlap 1905-ben.
Horváth Katalin - Ibrahim aga a fejét vitte a vásárra?
Dr. Sípos Imre atya - Igen, ez a párbaj az ő halálával végződött.
Horváth Katalin - Inkább udvarházra emlékeztet ez a plébániaépület, de Imre atya kijavított, hogy ez már nem plébánia, hanem szerzetesház.
 |
Galbavy Jenő József atya - Az épület a Szent János apostolról és Remete Szent Pálról nevezett közösség szerzetesháza. Azért választottuk a két szentet, mert [ az egyik az apostoli munkánknak, a másik pedig -Remete Szent Pál - az elmélkedő munkánknak a kifejezője. Az apostoli munka, a lelkipásztori munka a szemlélődésből táplálkozik. Ezért is van komoly könyvtárunk, visszavonultságunk, amiben töltekezünk, illetve komoly munkákat végzünk.
Horváth Katalin - Kérdeztem Sipos Imre atyát, hogy mikor alapították ezt a rendet és hány száz éves múltja van, de azt mondta hogy azért ennyire nem kell lapozni a történelemben, mert Önök alapították. Talán egy évtizede?
Galbavy Jenő József atya - A gondolat visszamegy Nagyatádra, a honvédségre. Tizenketten voltunk kispapok, köztük volt Spányi Antal székesfehérvári püspök, és a jelenlegi esztergomi bíboros, Erdő Péter.
Horváth Katalin - De akkor még nem volt bíboros.
Galbavy Jenő József atya - Tizenketten voltunk itt kispapok, akik ebben az ateista környezetben összetartottunk. Akkor vetődött fel a gondolat, hogy jó lenne ezt az összetartozás-tudatot majd a lelkipásztori munkában folytatni. Ez aktualizálódott. Sokáig gondolkoztam ezen, és igazából, amikor már plébános voltam, akkor kezdett megvalósulni, akkor találtam segítőtársakra.
Horváth Katalin - Hol volt plébános?
Galbavy Jenő József atya - Bakonynánán. Ott találkoztam először Imre atyával. Ő egyetemista volt, biológushallgató. Lejöttek táborozni a plébánia területére, gyűjteni, biológiai kutatásokat végezni, és egy nagy eső beverte őket egy nap a plébániára. Elázott a sátor, és aztán így tudtunk beszélgetni.
Horváth Katalin- Imre atya ennek hatására lett atya?
Galbavy Jenő József atya - Igen.
Horváth Katalin - Hogyan kerültek Miklósiba?
Galbavy Jenő József atya - Törökkoppányba helyeztek. 1983-ban csatolták Miklósit Törökkoppányhoz. Itt volt egy elhagyatott, könnyező házigombás plébánia, amit megvásároltam a saját nevemre, hogy ezt felújítsuk teljesen.
Horváth Katalin- Kitől kellett megvásárolnia?
Galbavy Jenó József atya —Az egyházközségtől. Befektettünk családi pénzt, hogy teljesen felépítsük. Ezt úgy tessék nézni, hogy teljesen lebontottuk tető alatt, majd felépítettük ugyanúgy, illetve még talán szebben.
Horváth Katalin - Mikor épülhetett ez a plébánia?
Galbavy Jenő József atya - 1869-ben. Találtunk két faragott téglát az északnyugati pilaszterben. Ebben egy korabeli újságot és benne levelet, régi viaszos pecséttel. Sajnos valami elrágta, tehát csak töredékesen olvasható, de az újságon rajta van a dátum. Volt már korábban itt plébánia, az alaprajzát ki tudtuk következtetni. Ez merőleges volt a jelenlegi szerzetesházra.
Horváth Katalin - Tehát akkor így lett a plébániából szerzetesház?
Galbavy Jenő József atya —Igen.
Horváth Katalin - A boltívek és ezek a réginek tűnő ablakok is az Önök keze munkáját dicsérik?
Galbavy Jenó József atya - A boltozatokat mi készítettük. Ez az első keresztboltozásunk, klasszicizáló formájú, szerkezetű a folyosó bolto-zása. Imre atyával együtt boltoztuk. Könyvből néztük ki a keresztboltozásnak a szerkesztési, befaragási módját.
Horváth Katalin - Nehéz ilyet építeni?
Galbavy Jenó József atya - Nem olyan nehéz, csak ismerni kell a módját. Az itteni kőművesmesterektől tanultunk falazni. Elsajátítottuk ezt a mesterséget, a végén ők jöttek nézni, hogy hogyan lehet ilyen bolto-zást készíteni. Ők még ezt nem ismerték. Én képzőművészeti főiskolát végeztem, és a diplomamunkám egy parasztház átszállítása volt Szóládról Szemesre. Ez egy XVII. századi épület volt, 1821-es átépítéssel. Értek az épületekhez, begyakoroltam magam az építészetbe.
Horváth Katalin - Ha már képzőművésznek tanult, akkor hogyan lett pap?
Galbavy Jenó József atya - Először pap lettem, és utána végeztem el a képzőművészeti főiskolát. Reich Károly grafikusművész édesanyámnak az osztálytársa volt - gyerekkoromtól fogva jól rajzoltam -, és ő figyelt rám. Ő hozott össze Somogyi Józseffel, a főiskola akkori rektorával. Ők támogattak, és papként végeztem el a képzőművészeti főiskolát.
Galbavy Jenó József atya - Ez a gótikus jellegű bejárat a törökkoppányi várból származik, egy darabját a takarékpénztár építésekor találták és elkértem. Ez a darab eredeti. Egy sarokmetszéses szép gótikus ajtót szerkesztettünk vissza. Ez lett a padlásfeljáró.
Horváth Katalin - Szemben a kápolna.
Galbavy Jenó József atya - A korpuszt, a Krisztus testet Somogyi József alkotta, a másolata a Kiscelli Múzeumban van. Ez az eredeti. Én terveztem az üvegajtót, ilyen egyszerű modern formában. Igazából a berendezés anyaga az 1700-as évekből való: egy régi mestergerendát vágtunk szét, és annak a darabjaiból van az oltár, a kereszt és a pad is, ahol a zsolozsmát végezzük. Csütörtökön és pénteken szoktunk itt szentmisét mondani. A többi napokon mindig van valahol másutt szentmise.
Horváth Katalin - És ezeket a szép régi festett szekrényeket honnan szedte össze?
Galbavy Jenő József atya - Ezeket úgy gyűjtöttem és restauráltam. Szinte minden tárgyunk szemétből van, olyan állapotban kerültek hozzánk. Szétszedtem darabokra, restauráltam, és egy gyönyörű szép környezetünk lett. Azt tartalmazza a szabályzatunk, hogy minden tárgy, ami körülvesz bennünket, lehetőség szerint ne uniformizált legyen, hanem legyen benne lélek, emberi elgondolás.
Horváth Katalin - Meg hát némi emberi kínlódás.
Galbavy Jenó József atya - Meg emberi kínlódás.
Horváth Katalin - Benyitottunk egy másik szobába, nagyon szép arany-díszítéses, bőrkötéses könyvek vannak a polcokon.
Galbavy Jenó József atya - Magunk aranyoztuk, félbőr kötéssel, archaikus hatása van.
Horváth Katalin- Van olyan is, amelyik több száz éves, nem? Galbavy Jenő József atya - Igen, van. Ez a családi könyvtárunknak egy része.
Horváth Katalin -Az Ön családjáé?
Galbavy Jenó József atya - Igen. Azt hiszem a hatodik ükapám fia Bessenyei György volt.
Horváth Katalin - A nagy felvilágosult?
Galbavy Jenő József atya — Igen.
Horváth Katalin - Az ő könyvei közül esetleg maradt meg valami?
Galbavy Jenó József atya - Nem tudom, hogy az övé lehetett-e, de valószínű.
Horváth Katalin - Ebben a szobában az a jó, hogy van egy óriási cserépkályha és tényleg nagyon jó meleget ad. Ezt is Ön építette?
Galbavy Jenő József atya - Én terveztem, és úgy építtettük szakemberrel. Sokmindent megtanulunk. Nagyon sokat dolgozunk, a 11 templomunkból kettő van még vissza, amelyiket nem újítottunk fel, tetőcserével együtt.
Horváth Katalin - És a fogadalmukban szerepel, hogy 'magad uram, ha szolgád nincsen'?
Galbavy Jenő józseh atya - A munka komoly megbecsülést vált ki. Mi igazából a híveinkkel legtöbbször munka során találkozunk. így sokkal jobb kontaktust tudunk megvalósítani velük, és közben valami nagyon szép megújulás, vagy valami nagyon szép munka is elkészül.
Horváth Katalin - Ketten vannak a rendben, vagy azért vannak többen is, csak még nem találkoztunk?
Galbavy Jenő József atya - Összesen négyen vagyunk, akik itt lakunk. Vannak külső testvéreink, akik segítenek, ők a civil életben élnek, időnként lejönnek ide. Ők tanárok, orvosok és ezt a szellemi hátteret elevenítik. Ez azért is fontos a számunkra, hogy a papi életünk ne legyen elbűvölt, vagy ne veszítsük el a talajt magunk alatt. Kell kapcsolatot tartanunk olyan emberekkel, akik kint élnek a világban.
Horváth Katalin - Nem egy reverenda, hanem csak egy szürke kapucnis felsőrész. Ezt a szerzetesi ruhát ki találta ki?
Galbavy Jenő József atya - Ezt a ruhát brazil bencések használták először. Innen került Pannonhalmára és a jelenlegi főapát adott nekünk egy mintát.
Horváth Katalin - Várszegi Asztrik?
Galbavy Jenő József atya - Igen, Várszegi Asztrik püspök, főapát. Az alapján szabtuk az első ruháinkat ilyenre. Használunk fölé egy fekete mellényt a téli időkben, hogy melegítsen, nyári időben pedig csak a szürke felsőrészt hordjuk. Azért használjuk ezt, mert ebben könnyen lehet dolgozni. Reverendában, hosszú ruhában nehezebb lenne.
Horváth Katalin - Annak a bizonyos viharnak, amit Jenő atya emlegetett, annak köszönhető, hogy szerzetes, mert hogy biológusnak készült?
Dr. Sípos Imre atya - Nagyon sokat számított, hogy az ember találkozik olyan emberrel, aki hitelesen tudja élni a kereszténységet. Minden emberben benne van - minden fiatalban -, hogy értelmesen éljen, valami szépet alkosson. Később, egyedül visszamentem többször is, és elbeszélgettünk, hogy milyen nagyszerű lenne az emberek között élni szerzetesként. A rendek akkor még be voltak tiltva. Az egyháznak mindig a legnagyobb erőssége volt a szerzetesség. Lassan körvonalazódott a feladatunk: olyan evangéliumi közösségek létrehozása, ahol mindenkinek egy a célja, egy a fontos, az Isten. Persze erre csak érett személyiségek alkalmasak, akiket nem az állandó összehasonlítgatás jellemez, hanem a közös célra figyelés, hogy egymást segítve, kihozzák mindenkiből a legtöbbet az Isten ügyéért.
Horváth Katalin - Hány éve működik ez a szerzetesrend?
Dr. Sípos Imre atya - Hivatalosan 1996-ban hagyták jóvá, de már elkezdtük építeni a miklósi házunkat 1983-ban. Nagyon kemény munka volt.
Horváth Katalin - A Hagyományőrző Egyesületet Angéla vezeti, aki most ugyan nincs népviseletben, de egyébként katonaruhát szokott hordani, legnagyobb meglepetésemre.
 |
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Gerbovitsné Steinbacher Angéla vagyok, jelenleg az ifjúsági egyesület vezetője. A munkám a katonasághoz köt. Nem messze, egy pár faluval távolabb, Kapolyon dolgozom irodában, mint katona.
Horváth Katalin - Milyen rendfokozatban?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Törzsőrmester vagyok.
Horváth Katalin - Hány csillag?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Kettő. Az évek során előléptetésekkel lehet ezeket a csillagokat megszerezni.
Horváth Katalin - Hogy került ide? Olyan törékeny nőnek tűnik.
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Soha nem volt az álmaim között, hogy én ilyen férfias munkát végezzek, de a sors így hozta, ez a munkahely adódott annak idején, amikor az iskolával végeztem. Annyira megszerettem ezt a munkát, hogy már nem találom furcsának.
Horváth Katalin - Mit kell csinálni egy törzsőrmesternek?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Ügyviteli irodában dolgozom, titkos anyagokkal foglalkozom, és a bejövő, kimenő anyagmozgást kezelem.
Horváth Katalin - Beszéljünk a sváb hagyományokról, mert munkaidő után ezzel szokott foglalkozni. A falubeli fiatalokat összegyűjti és néptáncra, népszokásokra tanítja őket. Ezt Ön honnan tanulta, vagy honnan tudja?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - 1990-ben alakultunk meg és már az első alkalommal egy táncot tanultunk, ami nagyon összehozta a kis csapatot. Nem is tudom, hogy abban az időben ez a koreográfia honnét került már elő, talán egy másik tánccsoporttól. Annyira összefogta a kis csapatot, és olyan lelkesen csináltuk, hogy mindenki kedvet kapott hozzá. Kellett olyan ember, aki ezeket a koreográfiákat megtanítja. Él a faluban egy bácsi, Niezelberger Mártonnak hívják, ő volt az egyik segítségünk. Ősi miklósi sváb cepedlit mutatott be nekünk, és azt próbáltuk lekopírozni, már amennyire sikerült.
Horváth Katalin - Mi az a cepedli?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Ugyanúgy, mint a polka, vagy a keringő, egy ritmusosabb, gyorsabb, vidámabb tánc.
Horváth Katalin - Milyen a svábok népviselete?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Jellegzetes volt a lábbelijük, a tutyi. Saját maguk kötötték, fekete alapon cifra rózsák és virágok voltak belekötve. A rakott szoknya, a blúz és a fejfedő még az érdekes. A fejfedőt pillének hívják. Feltevése kicsit bonyolult és időigényes. Egy drótkarikát a hajba „varrnak" erre rögzítik a kis dobozt, amire előtte egy virágmintás kendőt tűznek.
Horváth Katalin - Amikor egy hagyományőrzőösszejövetel van, akkor Önök is ebbe öltöznek?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Ezt a jellegzetes népviseletet - csak a bíró és a bíróné - a szüreti bálon viseli. A többiek, mivel olyan sokan vagyunk már, egy átalakított népviseleti ruhát öltünk magunkra.
Horváth Katalin - A szüreti mulatságon kívül van azért, ugye, más falubeli ünnepség is?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Igen, de ami nálunk nagyon jelentős, az a február. Február első szombatján a sváb bál, később a búcsúi, majd a szüreti bál. Ez a három bál, amit igazán fontosnak tartunk.
Horváth Katalin - A búcsú mikor van?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - A búcsút június végén, június Utolsó vasárnapján tartjuk.
Horváth Katalin- Kinek a tiszteletére?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla - Keresztelő Szent János.
Horváth Katalin - Ő a templom védőszentje?
Gerbovitsné Steinbacher Angéla — Igen.
Horváth Katalin - Balázs a falu néphagyományából írja éppen a szakdolgozatát, legalábbis a svábok néphagyományaiból.
 |
Steinbacher Balázs - Steinbacher Balázsnak hívnak, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar nappali tagozatos hallgatója vagyok.
Horváth Katalin - Ezt régebben úgy mondták, hogy a Kaposvári Tanítóképző.
Steinbacher Balázs - Igen. Ének-zene műveltség területen tevékenykedek, és zenei témájú a szakdolgozatom is. Miklósi népi zenei hagyományainak feldolgozását tűztem ki célomul.
Horváth Katalin - Németül kellett megcsinálni, hiszen a svábok népdalai nyilván németül keletkeztek?
Steinbacher Balázs- Nem. Az volt a főiskola kérése, hogy magyar nyelven készüljön a szakdolgozat, és a dalokról is készüljön fordítás, valamint az irodalmi németnek megfelelő szövegváltozat is.
Horváth Katalin - Ehhez a falubeli öregeket kellett megkérdezni?
Steinbacher Balázs- Igen. A faluban az 1970-es és 1980-as évek elején még létezett egy énekkar, amely a miklósi népdalokkal járt koncertezni. A még élő tagokat kerestem meg, hogy segítsenek ennek az anyagnak az összeállításában. Közülük hatan vállalkoztak arra, hogy ebben a segítségemre lesznek.
Horváth Katalin - Meséljen már valamit ezekről a népdalokról, hogy mindezek hogyan keletkezhettek? Munka közben, vagy ünnepre készülődve vagy valamilyen házimunka közben?
Steinbacher Balázs -Nagyon sok dal szól a szülőföld szeretetéről, bizonyos formában az óhazába való visszavágyódásról.
Horváth Katalin - Hol volt ez az óhaza, Németországnak melyik részén?
Steinbacher Balázs - Bajorország és Württemberg tartománynak a határvidékén található ez az őshaza.
Horváth Katalin - A nagymamája tud még erről valamit mesélni?
Steinbacher Balázs -Nem hiszem, ez igazából a nép körében a feledés homályába veszett. A helytörténeti munkákból értesülhetett, vagy szerezhetett róla újból tudomást az, aki erre kíváncsi volt.
Horváth Katalin - A kedvemért énekeljen valamilyen sváb népdalt!
Steinbacher Balázs — (énekel)
Horváth Katalin - Miről Szól ez a dal?
Steinbacher Balázs —Egy magányos vándorlegényről, aki útra kel és igazából sehol nem talál szállást. így érkezik el - a dal későbbi folytatásában ez kiderül -, Strassburg városába, ahol egy vendégfogadóba irányítják. Egy hontalan vándorlegénynek az útkeresése, hogyha röviden akarjuk megfogalmazni.
Horváth Katalin - Mennyire érez együtt ezzel a vándorlegénnyel? Vagy Ön megtalálta itt a helyét?
Steinbacher Balázs - Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet ebben a faluban. Igazából el sem mentem innét, és nem is szeretnék. Ennek a dalnak a hangulata, a ritmikája az, ami megragadott. Horváth Katalin - A faluban mindenki beszél németül, vagy ezt már az iskolában kellett megtanulni?
Steinbacher Balázs - Én már az iskolában tanultam meg, mivel a szüleimnek és az ő korosztályuknak tiltva volt a német nyelv használata.
Horváth Katalin - Persze, ők oroszt tanultak.
Steinbacher Balázs- Igen, és a második világháború után nem nézték jó szemmel, hogy Magyarországon még maradtak németek. Éppen ezért igyekeztek ezt titokban tartani, vagy ha nem is titokban, de nem hangoztatták.
Horváth Katalin - Ezeket a sváb népdalokat majd a tanítványainak is bemutatja, ugye?
Steinbacher Balázs- Mindenképpen szeretném. A tanterv lehetőséget is ad, hiszen a magyar népdalok mellett a célunk az, hogy a gyerekek megismerhessék más népek dalait is. Valamint szakkör keretében még inkább lehetőség nyílik arra, hogy ezekkel a szokásokkal, népdalokkal megismerkedjenek.
Horváth Katalin - Ha elvégzi a főiskolát, akkor hazajön és itthon fog tanítani?
Steinbacher Balázs- Igen, ha módomban áll, akkor valahol a környéken valamelyik iskolában szeretnék elhelyezkedni.
Horváth Katalin - Mert hogy itt a faluban nincs iskola, sajnos.
Steinbacher Balázs - A helyi iskola 1984-ben végleg megszűnt, azóta az itteni gyerekek a törökkoppányi iskolába járnak.
Horváth Katalin - Innen három falura?
Steinbacher Balázs- Igen, ahová további hat vagy hét település gyermekei járnak.
Horváth Katalin - Ha előszedik a hagyományokat, akkor talán ide tudnak csalogatni kirándulókat, turistákat.
Steinbacher Balázs - E célból alakult 1990-ben a Miklósi Ifjúsági Egyesület, ami felelevenítette az egykori népszokásokat. Elsősorban a táncos, zenés mulatságokra gondolok, a szüreti bálra, sváb bálra, illetve a búcsúi bálra, ami az idők folyamán nagy hírnévre tett szert a környék falvai között.
Horváth Katalin - Ahogy jöttem fel a szerzetesházhoz - és itt szó szerint felfelé kell jönni, hiszen egy domb tetején épült -, láttam néhány nagyon szép sváb házat, amit már felújítottak. A szerzetesháztól néhány lépésnyire van egy teljesen felújított sváb ház. Ez tájháznak számít?
Steinbacher Balázs - Egy Miklósiból elszármazott költözött vissza és ő újította fel ilyen formán. Horváth Katalin - Van némi remény, hogy hátha érték lesz a régi.
Steinbacher Balázs - Igen, egyre inkább előtérbe kerül az, hogy a régi értékeket az emberek átmentsék, illetve azokat a mai kor követelményeinek megfelelően felhasználják.
Steinbacher Balázs - Az esztendő első napjának reggelén és délelőttjén az iskolás gyerekek, illetve a fiatal legények sorra járták a házakat, ugyanis szerencsétlenséget jelentett arra a házra, hogy ha az aznapi látogató asszony volt.
Horváth Katalin - Ezt biztos a férfiak találták ki, ugye?
Steinbacher Balázs - Erre nem tudok biztos adatot mondani. Egy rövid versikével, illetve egy dallal köszöntötték a ház lakóit. Sajnos a dalnak csak a szövege van meg, még a dallamot nem sikerült összegyűjteni. Őket borral, pálinkával, a gyerekeket pedig aszalt gyümölccsel kínálták meg.
Horváth Katalin - És hogy hangzik ez a versike?
Steinbacher Balázs (németül mondja) - 'Sok szerencsét kívánunk az újévben, hozzá hosszú életet, egészséget, békét és teljes boldogságot!' Mindezt népviseletbe öltözött gyerekek és fiatalok mondták?
Steinbacher Balázs - Igen, ez még abban az időben volt élő hagyomány, amikor az emberek még hordták az ünnepi alkalmakkor, illetve vasárnaponként a népviseletet. Jellegzetes volt a férfiak részéről a kötött kapca, amit vagy papucsban, vagy faklumpában viseltek. Ez egy díszített, kötött zokni volt, amit csizmanadrágra húztak fel. Felülre pedig a szokásos paraszti öltözéknek megfelelően ing és mellény, vagy esetleg kabát került.
Horváth Katalin - Ezek a gyerekek a falu minden házába bekopogtak, vagy inkább csak a rokonok tették meg ezt egymás között?
Steinbacher Balázs - Az volt a szokás, hogy inkább a templom utcát járták végig. A köszöntésnek még a szentmise előtt meg kellett történnie, hiszen mindannyiuknak oda kellett érniük a szentmisére. Ezért választották a templomhoz közelebb eső házakat.
Horváth Katalin - Hány száz éves hagyománya van ennek az újévköszöntő szokásnak?
Steinbacher Balázs- Az óhazából hozhatták magukkal, ott is valamilyen formában megjelent, de a környező települések lakóitól is számtalan szokást vettek át, és azt a maguk szokásaihoz hozzáigazították.
 |
Baumann Zoltán - Baumann Zoltán vagyok. Most már több éven keresztül Advent vasárnapjain gyertyagyújtást tartunk a templomban; ez egy imádságos, énekes rövid köszöntés. Ebben a felnőtt fiatalok vesznek részt aktívan most már évek óta. Miklósiban régen, még az 1930-as, 1940-es években, sőt még a II. világháború után is karácsonyi népszokásokat tartottak. Háromféle betlehemes játék volt. Az egyik neve: Chriskindli. A Chriskind a „gyermekjézus" szóból ered, magyar megfelelője bölcsőcske. Kislányok bölcsőt vittek körbe a faluban és egy énekes, rövid szöveget adtak elő. Egy másik csoport Ádám és Éva bűnbeesésének paradicsomi történetét játszotta el. Ennek neve: Paradies Spiel, paradicsomjáték volt. Ezt hetedik, nyolcadikas, illetve egy kicsit idősebb lányok adták elő és általában egy fiú szereplője volt ennek a történetnek. Ez egy hosszabb lélegzetű történet, és ezt is megpróbáltuk feleleveníteni.
Horváth Katalin - Mindezt németül adják elő?
Baumann Zoltán - Természetesen, bár nem kevés gondot okozott. Erre hónapokon keresztül készültünk. Többen az éjféli mise előtt, amikor bemutatásra került ez a darab, a szereplőkkel együtt mondták, és ha véletlenül a szereplők megakadtak, akkor az öregek rásegítettek. Tehát ez olyan szívből jövő, sokaknak kellemes érzés volt.
Horváth Katalin - Nyilván ezt az öregek még megértik, mert a háború előtti időben még beszéltek itt németül. Csak utána nem.
Baumann Zoltán - A szüléink korosztálya, és a mi korosztályunk került olyan helyzetbe, hogy németül vagy az iskolában tanultunk, vagy pedig már ott sem. A gyerekek - akikkel én is foglalkozom - már csak az iskolában tanulják ezt a nyelvet.
Horváth Katalin - Mi a harmadik történet?
Baumann Zoltán - A harmadik történet Heródes és a napkeleti bölcsek a találkozásához kapcsolódik. Herodes Spiel címen játszották, valamennyien fiúk, legények.
Horváth Katalin - Ön hol tanít?
Baumann Zoltán - Már tizedik éve a Törökkoppányi Altalános Iskolában, innét nyolc kilométerre. Jelenleg első osztályosokat tanítok, tizenkilenc elsősöm van.
Horváth Katalin - Tanító bácsi?
Baumann Zoltán - Igen.
Horváth Katalin - És csak a tananyagot tanítja nekik, vagy azért van idő arra is, hogy ezeket a pici gyerekeket már ráébressze arra, hogy őksvábok és az őseik egészen máshonnan jöttek, vannak saját szokásaik? Vagy ahhoz még ők túl kicsik?
Baumann Zoltán - Nem hiszem, hogy kicsik lennének, mert van, aki már beleszületett ebbe. Habár a nyelvünket nem biztos, hogy beszélik, de a mozgásukban hordozzák a sváb virtust. A Miklósi Ifjúsági Egyesület tagjai között vannak olyan családok, ahol három generáció képviselteti magát, kezdve a nagymamával, de ott van a nagymamának a menye vagy a lánya, és az unokája is. Nem egy ilyen család van. Anyáról leányra, fiúra öröklődik a tánctudomány.
 |
Müller Miklós - Müller Miklós vagyok, Miklósi község polgármestere. Úgy érzem, hogy Miklósi község lakossága, a fiatalság most már itt akar maradni. Nem mennek el, mindenki tudomásul veszi azt, hogy nyolc-tíz-tizenöt kilométert utazni kényszerül a munkahelyére.
Horváth Katalin - Ön hány éve polgármester?
Müller Miklós - Tizenhárom éve, 1990 óta vagyok polgármester.
Horváth Katalin - Biztosan a faluban nagy volt a bizalom Ön iránt.
Müller Miklós - A választáson nem volt problémám. Igaz, hogy úgy könnyű nyerni, mikor az ember egyedül indul, nincs ellenfele. Roppant kellemetlen is egyrészt, mert az ember nem tudja igazán megmérettetni magát. Tiszteletbeli polgármester vagyok 1990 óta, nyugdíjasként látom el feladatomat.
Horváth Katalin - Itt ebben a faluban született? Müller Miklós - Igen. Abban a házban lakom, ahol születtem. Horváth Katalin - Ez a falu teljesen sváb összetételű, vagy azért vannak betelepülők is?
Müller Miklós - 1945 előtt majdnem teljesen sváb település volt. 1945-ben volt egy rész, aki a háború elől elmenekült. Utána 1947-ben következett a kitelepítés, akkor sokakat elvittek. Helyükbe a környező községekből és a Felvidékről hoztak családokat. A Törökkoppányból betelepültek között voltak olyanok, akik átjöttek, de nem érezték jól magukat itt. Idővel azok visszakerültek. Akik itt maradtak, azok máig is itt vannak. Rettenetes sok ellentét volt, mert a kitelepítés és az áttelepítések nagy konfliktusokat okoztak a faluban. Mostanra úgy érzem, hogy a faluban elég nagy összetartás van, és ezek az ellentétek teljesen elmúltak.
Horváth Katalin - Most már az is svábnak érzi magát, aki nem az?
Müller Miklós - Igen, így van.
Horváth Katalin - A rendszerváltás valamit segített, mondjuk valami kevés pénz ennek a falunak is jutott?
Müller Miklós - Természetesen jutott. Az elosztások másként mentek: minden falu megkapta a részét és abból gazdálkodott. Persze nem mindegy, hogy ki, hogyan. Nálunk abban az időben, 1990-ben, amikor mi idekerültünk, teljesen elhanyagolt közterületet láttunk. Most játszótér, futballpálya, szabadtéri színpad van. Sok mindent el tudtunk érni, és én úgy érzem, hogy ez a rendteremtés, amit mi elkezdtünk -, átragadt a lakosság nagyobb részére. Másfél évtizede elég sok elhanyagolt utcarész volt, de mivel látták, hogy a közterületek eléggé rendben vannak, így mindenki igyekezett a saját portáján is nagyobb rendet teremteni. Ez egy bizonyos mértékig vonzóbbá tette a falut.
Horváth Katalin - Különben is a svábokra azt mondják, hogy náluk tisztább és precízebb embert nem lehet találni a Földön. Müller Miklós - Igen, ezt megszoktuk és ebben élünk. Lehet, hogy emiatt is van az, hogy az ember inkább elmegy dolgozni, de itt akar élni, mert itt jól érzi magát.
A Magyarországról jövök mai adásában a Somogy megyei Miklósit mutattuk be. Horváth Katalin szerkesztő-riportert hallották, zenei rendező Gere Erzsébet. Vendéglátónk két szerzetes volt, Galbavy Jenő József prior atya és dr. Sipos Imre atya. Ők a Szent János apostolról és Remete Szent Pálról nevezett közösség tagjai.
|
|
|