|
|
|
A Somogy megyei Törökkoppány neve - történeti hangzása ellenére - csak az utóbbi évtizedben vált közismertté, elsősorban Fekete István ifjúsági regénye, „A koppányi aga testamentuma", majd az ebből készült nagysikerű magyar film nyomán. Pedig mind az egyszerű kirándulók, látogatók, mind a magyar középkori kultúra kutatói számára ennél jóval többet mond nemcsak a község neve, de annak ma is álló műemlékállománya is. Az említett regény témáját - a csekély levéltári anyag mellett - döntően abból a népi hagyományból és hagyománytiszteletből merítette, mely a község és a környék lakóit alapvetően jellemzi. A „törökhagyások" hagyománya a községben és a Koppány-völgyben szinte mindenhol megtalálható, és sokszor már a történeti hitelesség értékét rontja ezek értelmetlen kombinációja. E rövid ismertető, ill. vezető céljául tűzte ki, hogy a Koppány-völgy látogatóit kellő ismeretek birtokában végigvezesse Törökkoppányon és a környező településeken, ugyanakkor- a tudományos kutatás jelenlegi ismeretei alapján - próbáljon különbséget tenni a néphit „törökhagyásai" és a tényleges értéket képviselő történeti tények között. Az Olvasóval együtt reméljük, hogy a táj és történelem értékei - az egyre fejlődő idegenforgalom segítségével - valóban maradandó élményekkel gazdagítják a Koppány völgy látogatóit!
A kiadvány közrebocsátásakor nem mulaszthatjuk el köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik a legtöbbet tettek Törökkoppány és a Koppány-völgy fejlesztése, idegenforgalmának kialakítása, megismertetése, idegenforgalmi létesítményeinek megvalósítása - és e kiadvány létrejötte terén: a Törökkoppányi Közös Tanács VB-nek, élén Pécseli Gyula tanácselnöknek, Bősze Gábor tanárnak, a helyi honismereti csoport vezetőjének, Rőth Ferenc erdésznek (a „Török-kút" körüli kirándulóhely kialakítójának), Tóth Alajos c. esperes törökkoppányi plébánosnak (a helytörténeti múzeum létrehozójának és a kiadvány kezdeményezőjének és lelkes támogatójának). Végül személyes köszönettel tartozom dr. Kanyar Józsefnek, a Somogy Megyei Levéltár volt igazgatójának, és a Megyei Levéltár mindazon munkatársainak, akik ennek az ismertetőnek a megjelenését lehetővé tették.
Látogatásunkat és vizsgálatunkat a völgy egykori - és mai - legjelentősebb településében, Törökkoppányban kezdjük.
A község kialakulásának történetében részben az élő néphagyomány, részben az általános magyar történettudományi kutatás nyújt útbaigazítást. A középkori krónikákból ki következtethetően a honfoglaló - részben törzsi szervezetben élő - magyarság a Dunántúlon letelepedve Árpád-fia Jutás Veszprém vidékét, leszármazottja, Fájsz Somogy megye középső részét foglalta el. Utódai szinte az egész mai Somogy megye birtokosai voltak. Géza nagyfejedelem idejében Somogy megye egy részének Koppány volt a birtokosa, kinek nyári szállása a mai Koppány-völgy környékén lehetett. A legenda és a krónikák szerint a terület „gyönyörű völgyben fekszik, gazdag agyagos határán bőséges rét, kitűnő búza- és rozstermő földjein kívül az szőlőhegye és erdeje tágas". Koppányt, mint a fejedelmi hatalom központosítási törekvésének ellenlábasát, s a kereszténység felvételének hátráltatóját I. (Szent) István király 997 körül csatában legyőzte. A későbbi krónikák e csatát a Veszprém megyei Sóly környékére helyezik. A törökkoppányi néphagyomány azonban sajátjának tekinti a Szent Istváni csata helyét - legalább egy legenda erejéig: a „Sötét kerékallya" dűlőútról azt tartja a nép, hogy ott Szent István megátkozta a békákat, mert a brekegésüktől nem hallotta meg Koppány hadainak közeledését.
A település hitelesen bizonyítható története csak a XII. századtól, az egyre gyakoribbá váló középkori írásbeliség fennmaradt emlékeinek tükrében vizsgálható. A középkori Veszprémi Egyházmegyében három „Koppány" is létezett (Bakonykoppány, Zalakoppány, Török-koppány), s ezek okleveles adatai közül községünkre a „Villa Cup-pan" említést tartalmazó 1138-as irat vonatkozik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék „Koban" plébániájának adata is községünkre vonatkozik. 1347-ben „plebanus de Koppan"-t említenek. A község a középkor folyamán a dömösi prépostság birtoka volt.
Koppány a XV-XVI. századra tett szert nagyobb jelentőségre, vára is ebben az időben épült. A közeli pálos kolostorok levelezésének tanúsága szerint az első török támadás 1542-ben érte a területet. Koppányt csak 1551-1553-ban foglalta el a budai pasa, s tette szandzsákká (kerületi székhellyé), 5 nahie-vel (járással). Ebből a koppányi nahie volt a legjelentősebb, kb. 60 településsel. A török periódusban elsősorban a vár épült tovább. Kultikus és igazgatási célokra részben a meglévő épületeket használták (templom, kúria), részben saját igényeik szerint építettek (fürdő, kút, vízvezeték).
A falu 1563-ban 15, 1574-ben 23, 1583-ban ismét 15 házból állott. Őrsége 1559-ben 58 zsoldos lovas, 1566-ban 123, 1569-ben 115 fegyveres volt. Zrínyi György és Nádasdy Ferenc a pápai várőrséggel 1587-ben rajtaütött Koppányon (koppányi csata), s rövid időre visszafoglalták. Nem sokkal később azonban Koppány már ismét török kézen van, mert 1589-ben Ibrahim, a török császár endrédi zászlós agája Koppányból keltezte párbajra hívó levelét Piski Istvánnak, Tihanyba. Valószínűleg ez a párbajkihívás adta a hagyományalapját Fekete István említett regényének. Maga a néphagyomány sokkal többet őrzött meg a törökvilág emlékeiből, mint a szűkszavú történeti források. Az egykori vár helyéről nevezik még ma is a „Fősővári temetőt", a „Möggyesi sáncot", a Küsővári utcát" (Kossuth u.), az „Asóvári utcát" (Petőfi u.) vagy a „Békavárat". A törökvilágról tanúskodik néhány egyéb helynév is: „Hocsa-kert" (Hodzsa kertje), „Tabán", „Bég-útja-vőgy", „Csejzut-ajja" (Csausz-út), „Baba-Dag" (Öreg hegy), stb. E konkrét hagyományok mellett a községben - és az egész Koppány-völgyben - sok a „törökhagyás", vagyis az olyan lelet vagy jelenség (megsüllyedt talaj, földhányás, cseréptöredék, feltárt régi sír, stb.), melyet a kegyes emlékezés mind a török korba utal.
Buda 1686-os felszabadítása után rövidesen sor került a Dunántúl visszafoglalására is. Koppány 1689-ben került ismét magyar kézre. Mivel középkori birtokosainak jogfolytonossága nem volt megvalósítható, a község a „Neoaquistica Commissio" után talált birtokosra. Első földesura 1689-től Széchényi Pál, majd 1715-től Esterházy József volt. 1721-től a község fele része a veszprémi püspökségé, másik fele az Esterházy hitbizományé lett, s maradt a XX. századig.
A felszabadult területek gyorsan benépesültek. Koppányban 1715-ben 20 háztartást számoltak össze, 1748-ban pedig már 96 portája volt. Ugyanezen évben a lakosság száma 575 volt, ebből 90 csecsemő, és nőtlen fiatal 88. Ekkor olvadt Koppány határába a középkorban önálló, de a török uralom alatt szinte teljesen elnéptelenedett
Pernesz falu (nevét a mai Pörneci rét őrzi Törökkoppány északi részén). A község nagyobb építkezései 1728-tól indultak, amikor is Péntek György plébános elkezdte a félig romos templom tatarozását. A falu mai arculatához hozzátartozó - még megmaradt - néhány népi lakóház a XIX. század folyamán keletkezett, a környező települések házaival azonos kialakításban. Közben az egykori mezőváros jelentősége fokozatosan csökkent. A Balatonföldvár-lgal-Kaposvár autóút kiépítése után a forgalom szinte elkerülte Törökkoppányt. A századforduló tájának statisztikai adatai szerint 266 lakóháza, 1324 lakosa volt. Azóta a lakosság mintegy felére csökkent: az utóbbi számlálás szerint 794 fő volt.
A felszabadulás után hosszú időnek kellett eltelnie, míg a község fejlődése ismét lendületet vehetett. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy Törökkoppány lett a Koppány-völgyi községek igazgatási központja, a Közös Tanács székhelye. Ez kihatott a kulturális élet, az oktatás területére is: az elmúlt évtizedben az iskolahálózat jelentősen bővült. A legutóbbi nagyobb beruházás éppen e célt szolgálta: 1979-ben adták át a törökkoppányi iskola korszerűen felszerelt tornatermét. Tere a község egyéb közösségi és kulturális eseményeinek is otthont biztosít.
A Bonnyapuszta-Törökkoppány közötti - szilárd burkolatú - autóút elkészülte a község fejlődésének új irányt szabott: rendszeres autóbusz-közlekedése lehetővé tette az idegenforgalom fejlesztését. Ennek érdekében a község központjában új ABC áruház és bisztró épült, a templom mellett helytörténeti múzeumot rendeztek be, s a Török-kút környékén turistaház és kiránduló-központ létesítése folyamatban van.
Törökkoppány a főút jellegzetes „S" vonalát követő egyutcás, külső területein halmaz jellegű település a Koppány patak mindkét partján. Telepítésében az útnak nagyobb szerepe volt, mint a pataknak: a vízfolyások menti települések jellegzetes „ártéri" szakasza itt nem (vagy alig) érzékelhető. Ugyanis itt a Koppány patak két domb közé szorulva nem hozhatott létre „ártéri" szakaszt, s így a településnek a patak két oldalán lévő része között nincs különbség. A község legfontosabb látnivalói: a középkori eredetű r.k. templom (mellette a helytörténeti gyűjteménnyel); a Török kút; az egykori vár helye; valamint a népi építészet néhány megmaradt emléke a községben.
A Koppány-völgy legjelentősebb műemléke. A jelenlegi épület - talán még - XIII. századi elődjéről semmit sem tudunk. A már említett 1332-37-es pápai tizedjegyzék az egyetlen bizonyítéka annak, hogy akkor már plébánia működött, tehát templom állt Koppányban. 1347-ben plébánosát említik. A korábbi műemléki irodalom ezzel az okleveles említéssel egykorúnak tartotta a mai templom szentélyét. Ennek XV. század-végi részletformái azonban jelzik, a feljegyzésekben szereplő 1490-es évszám jelenti a szentély, ill. a késő gótikus teremtemplom építési dátumát. Az 1975. évi régészeti feltárás szerint ez a templom egyhajós, toronytalan volt, hajója a mai szentéllyel azonos szélességűnek készült. Hosszmérete megegyezett a mai templom hosszával. Padlószintje a jelenleginél 55 cm-rel volt mélyebben. A gótikus templommal közel egy időben épülhetett a templom északi oldalán a kápolna (vagy csontház) - eredeti rendeltetése nem ismert.
A nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres, hálóboltozatos szentély boltozatának szerkesztésmódja, bordaprofilja, gyámkövei nem ismeretlenek a magyar későgótikában, rokonságban állnak több közeli és távolabbi emlékkel. A közeliekkel kimutatható közvetlen kapcsolat (Andocs, Igal, Somogyszil, ill. bizonyos tekintetben Kőröshegy, Balatonszemes) vetette fel egy esetleges késő gótikus somogyi ferences műhely létezését, ill. hatását-esetünkben -Törökkoppány-ra is. Az alaposabb vizsgálat nyomán azonban sokkal közvetlenebb analógiák ismerhetők fel - bár földrajzilag jóval távolabb. Az 1480-1490 között virágzó nagyvázsonyi pálos műhely alkotásaira és kimutatható hatásterületeire gondolunk (Nagyvázsony, Sz. István templom, Salföld-Köveskút átépítése, Zalaszántó, Karmacs, Vindornyasző-lős, Porva, stb.). Ez a műhely jelentős átépítéseket végzett nem csak a rend érdekeltségi területén, hanem megbízásból is. S a földrajzi távolság feloldása sem okozhat nehézséget: Somogy megye is a veszprémi püspökség területe, s itt is állt szép számú pálos kolostor. Alaposabban megfigyelve kimutatható, hogy minden ilyen késő gótikus somogyi emlékünk közelében (a ferences rendi alapításokat is beleértve) van pálos kolostor, melynek építése vagy átépítése időben megelőzi az adott- korábban ferences műhelynek tulajdonított-objektum keletkezését. Törökkoppány, Igal és Somogyszil szomszédságában Szentpál (Somogydöröcske); Andocs mellett Told (Nagytoldi-puszta -az andocsi kegyszobor is a toldi pálosoktól került jelenlegi helyére); Kőröshegy és Balatonszemes körzetében Mindszent (Balatonszemes), kicsit távolabb Wetahida (Somogyvámos), stb. Az egész megyére kiterjesztve a vizsgálatot, ugyanide jutunk: Csurgó közelében Szentpéter (Pogányszentpéter); Csákány, Gadány, Marcali mellett Nagyszakácsi; Kadarkút, Hedrehely közelében Szerdahely (Kapos-szerdahely) pálos kolostora állt. Valamennyi a XV-XVI. század fordulóján még működött, s maga is építkezett. Az idézett pálos rendi műhely jellemzői: sokszögű szentélyhez csatlakozó, azonos szélességű hajó, fejlett boltozat (háló- vagy csillagboltozat), a mérműves ablakok jellegzetes „S" idomú, ún. „halhólyag alakú" megformálása. A törökkoppányi templom 1975-ben feltárt részletformái (mérműves ablakok, ülőfülke, mécses-fülke, stb.) megfelelnek ennek a műhelynek.
A végvári harcok korából az építéstörténet és a templom szempontjából értékelhető adat nincs. Az aga palotája (az ABC áruház helyén), a fürdő (a templomtól délre, helye csak sejthető) és a templom jelentették a település török kori igazgatási és kultikus centrumát. A templomot ugyanis - feltehetőleg - török imaházként használták. Talán éppen ennek köszönheti, hogy a hódoltság korában jelentős károsodást nem szenvedett.
Az idő folyamán azért megrongálódott - 1689-től ismét keresztény -templom első felújítása 1729-ben történt, Péntek György plébános kezdeményezésére. Ekkor még csak a középkori épület felújítására, külső-belső kifestésére került sor. A plébánia 1748-as Inventarium Connotatio-ja (egyházi leltára) a templomépületről csak alig tesz említést: mindössze a két harangról szóló kitétel mutatja, hogy a még álló középkori templomnak is volt tornya. A valószínűleg ismét rossz állapotba került középkori templomot az 1798-as földrengés tette végleg használhatatlanná. így 1799-ben Esterházy Antal herceg és Bajzáth József püspök költségén felépítették az új hajót, de meghagyták a középkori szentélyt, csak a padlószintjét emelték meg, és az ablakait cserélték ki. Ezzel az átépítéssel közel egy időben (1806 előtt) készült el a kvalitásos berendezés (főoltár, mellékoltárok, szószék, orgonaszekrény) - egy műhely alkotásaként. Az új toronyalj alatti kriptában 1799-ben temették el az akkori plébánost, Johann Csatsinovicsot, és egy ismeretlen személyt (a kripta jelenleg megközelíthetetlen). Ezt követően a legutóbbi helyreállításig az épületen jelentősebb átalakítást nem végeztek.
A templom felújításának a gondolata 1970-ben merült fel. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszék hallgatói kollektívája elvégezte a templom műemléki-műszaki felmérését'. Ezt követően került sor a templom egyházművészeti leltárának összeállítására. A helyreállítás előkészítő munkái - az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával - 1972-73-ban kezdődtek. Az ekkor készült talajmechanikai szakvélemény alapján azonban a tornyot - a templomon lévő veszélyes repedések megszüntetése érdekében - le kellett volna bontani. Dragonits Tamás építészmérnök terve azonban lehetővé tette az állag biztosítását anélkül, hogy a tornyot el kellett volna távolítani. Eközben (1974-75) folyt a templom részleges régészeti feltárása, valamint a középkori szentély felújítása (Kozák Károly régész, Nagy Klára építészmérnök - Országos Műemléki Felügyelőség). Az épület ma is látható alakja 1975-ben készült el. Azóta - folyamatosan - elvégezték az épület környezetének a rendezését (parkosítás), valamint a belső berendezés felújítását, az orgona kijavítását. Ezzel Somogy megye egyik legjelentősebb középkori műemléke visszakapta - legalább részben - eredeti alakját és jelentőségét. A helyreállítás óta idegenforgalmi látogatottsága érzékelhetően növekedett. A Hazafias Népfront „Tájak-korok-múzeumok" akciójába is bekapcsolták, mint bélyegzési pontot.
A templom a község központjában, az autóút fordulójában, kisebb park közepén áll. Tömegalakítása, Kelet-nyugati tengelye, és támpil-léres szentélye már messziről elárulja középkori eredetét. A legutóbbi helyreállítás nyomán a szentélye visszakapta eredeti, késő gótikus formáját, délkeleti és déli mérműves ablakát is - kiegészítve - visszaállították. Hajójának tömege az 1 799-es újjáépítéskor keletkezett. Hangsúlyos nyugati tornya eredetileg fa hagymasisakkal rendelkezett; ezt 1926-ban döntötték le, s - a toronytest felmagasításával -alakították ki a mai, jellegtelen gúlasisakot. Az épület külső megtekintése meggyőz minket arról, hogy a késő barokk átépítés nem lépett túl az adott kor falusi „típusterveinek" színvonalán. A főhomlokzat volután ülő, esetlegesen elhelyezett vázái, üres szoborfülkéi valamilyen befejezetlenség érzetét keltik. Szép viszont a késő barokk főkapu kő kerete, valamint az órapárkány formálása. Az oldalhomlokzatok jellegtelenek. Az épület igazi „attrakciója" a késő gótikus szentély tömege és részletképzése. A támpilléres megjelenés, a két helyreállított mérműves ablak, az eredeti, középkori vakolat néhány konzervált foltja jelzi épületünk történelmi „hitelét", történeti és esztétikai kvalitását. Az ún. „halhólyagos" mérműves ablakok a környék késő gótikus, pálos rendi műhelyeinek alkotásai, 1500 körül keletkezhettek. A két sekrestye-épület tömege szervesen egészíti ki az egészében középkori tömeg-megjelenésű épületet.
 |
| 25. ÁBRA. A TEMPLOM ALAPRAJZA (DÉVÉNYI S., PORT I. ÉS SZERZŐ FELMÉRÉSE) |
A főkapun belépve azonnal a teljes templomtér feltárul: a torony a-latti előcsarnok kissé nyomott teréből egy kétboltszakaszos, hevederes csehboltozattal fedett hajóba léphetünk. Ehhez csatlakozik a keskenyebb, hosszú, sokszög záródású, hálóboltozatos, gótikus szentély: ez a templom legértékesebb része. Benne több késő-középkori részletet tártak fel az 1975-ös kutatás során: ülőfülkéket, mécsesfülkét, és - a már említett - mérműves ablakokat (a déli oldal második mérműves ablaka csak a belsőben jelentkezik - a déli sekrestye padlása miatt). A szentély hálóboltozata kvalitásos építőmesterre (vagy műhelyre) vall. Ennek közvetlen analógiáját a nagyvázsonyi (Veszprém megye) Szent István templomban ismerhetjük fel; gazdagabb, két irányban hajlított változata található a közeli andocsi, 1500 körül épült szentélyen. Ebben is kimutatható a közeli pálos műhelyek hatása. A szentély keleti felét a hatalmas, és jó mesterre valló főoltár építménye tölti ki.
A főoltár - a templom többi berendezéséhez hasonlóan - a földrengés utáni újjáépítés során 1799-ben készült. Mozgalmas kompozíciójának készítője nem ismert. Az oltár egyes elemei (pl. Szentháromság-csoport, Sümeg, 1757.) korábbiak, talán a földrengés, ill. átépítés előtti főoltár maradványai. Az oltárt 1890-ben Ruzsinszky Kálmán pécsi aranyozó restaurálta - néhány kisebb részlet megváltoztatásával. Az 1975-ös restaurálás az oltárt eredeti szépségében állította helyre.
Az oltár felépítménye a mensa felett magas oszlopszékből, felette a középső szoborfülkét keretező, törtvonalú párkányt hordó kettős oszloppárból, majd a felső mező szoborfülkéjét keretező felhő-kompozícióból és istenszem-motívumból áll. A szoborsor két oldalán egy-egy angyal, az oszlopok között egy-egy női szent festett faszobra áll, keretezve a középső fülkében elhelyezett Alexandriai Sz. Katalin (tituláris szent) szobrát. A felső szoborfülke mellett is két női Szent szobra áll, a fülkében Szentháromság szoborcsoport (korábbi). Az egész építményt gazdag, aranyozott fa ornamentika foglalja be, ill. díszíti.
A szentélyből a déli oldalon sekrestye, az északin a Helytörténeti Gyűjtemény helyisége nyílik (Id. alább).
A hajóban elsősorban a mellékoltárok érdemelnek figyelmet: Nepomuki Szent János és Szűz Mária oltára a főoltárral azonos mestertől származik.
Megjegyzendő, hogy a templom Szűz Mária oltárát már 1765-ben, a Szent János-oltárt pedig 1 771-ben említik. Valószínű, hogy ezekből az oltárokból semmi (vagy csak a kép) maradt meg 1799-re. A két oltárkép esetében ugyanis elfogadható a korábbi dátum; maguk az oltárok a főoltárral egy időben, azonos mester keze alatt készültek.
Asztallapjuk felett magas oszlopszék emelkedik, ezeken egy-egy korintizáló, késő barokk oszlop áll, keretezve az oltárkép középmezőjét. A törtvonalú főpárkányon két szent aranyozott faszobra között képmező, volutás keretezéssel. Ugyanehhez a stíluskörhöz tartozik a hajó talán legszerencsésebben elhelyezett „bútordarabja", a szószék. Volután ülő angyaloktól tartott, domborművekkel díszített mellvédje felett festett, drapériát utánzó hátfal közepén bejárati ajtó. A korona törtvonalú párkánya felett felhőn ülő angyalok, középen kiemelkedő, volutás talapzaton álló Jó Pásztor-szobor.
A hajó többi berendezési tárgya részben a múlt századi „kegyeleti tömegtermelés" még fennmaradt darabja, részben új, a templom modern térigényeihez alkalmazkodó, kvalitásos alkotás (keresztelő kút, stáció-táblák, padok, Szent Rita-szobor, bejárati rács, stb.). Külön figyelmet érdemel a hajó déli falán kiképzett fülkében (a régi déli kapu helyén kialakítva) elhelyezett, halott Krisztust ábrázoló faszobor. Ennek említését 1771-ből ismerjük, minden bizonnyal jóval korábbi. Bemutatása, megvilágítása példás, és a templom egyik dísze! A legutóbbi helyreállítás során Tóth Alajos törökkoppányi plébános kezdeményezésére került vissza eredeti helyére a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteményből. A hajó nyugati végét kitöltő, kosáríves karzaton helyezkedik el az orgonaszekrény.
A templom orgonájáról már 1 755-ből ismert adat. Valószínűleg ez a hangszer a földrengés során tönkrement. A mai szekrény szintén 1 799-ből (de legkésőbb 1806 előttről) való, a többi berendezés mestere készítette. A hangszer jelenlegi formája - régi sípsorok felhasználásával - 1923-ból való (Angster-cég). Felújítására 1975-ben került sor dr. Szigeti Kilián O.S.B. orgonatörténész tervei szerint, ill. szakvéleménye alapján.
A toronyban elhelyezett harangok újak, különösebb művészi értéket nem képviselnek. Az egykori toronyóra maradványa a legutóbbi időben a toronyban még felfedezhető volt.
A törökkoppányi harangokról először az 1748-as templomleltár tesz említést. Ezen két harang sorsa nem ismert. A jelenlegi harangok 1922-ben készültek, mesterük Tóth Árpád veszprémi harangöntő. A toronyóráról egyetlen adatot ismerünk: 1922-ben javították. Valószínűleg az 1926-ban ledöntött, majd felmagasítva felépített toronyban csak tervezték az óra visszaépítését (órapárkány), de ez nem valósult meg. A legutóbbi időben ismét felmerült a toronyóra felszerelése, a terv azonban a megvalósítás reális feltételeit nélkülözi!
A templom északi sekrestyéjében (régen raktár) rendezték be a község nép- és egyházművészeti emlékeit, valamint a legutóbbi feltárás és helyreállítás során előkerült emlékanyagot bemutató Helytörténeti Múzeumot.
A Helytörténeti Gyűjteményt 1974-től folyamatosan - az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával - Tóth Alajos törökkoppányi plébános állította össze. Rendezése a helyreállítást vezető és tervező Nagy Klára építészmérnök és Zana Ferenc munkája. A Gyűjtemény állandóan bővülő anyagával hű képet ad a Törökkoppány és a Kop-pány-völgy történeti és népművészeti emlékeiről, ugyanakkor egyre nagyobb gondot jelent a szaporodó anyag bemutatásának korlátja: az egyetlen, kisméretű helyiség. Ez a Törökkoppánnyal kapcsolatos idegenforgalmi program egyik soron következő feladata!
A Gyűjtemény népművészeti anyaga bemutatja a Koppány völgyében a közelmúltban még használt népviselet és népi életforma megmentett darabjait. A templom történetének néhány érdekes dokumentuma az a kőtöredék-sor, mely a templom egykori nyugati (vagy déli), középkori kapujához tartozott. A megmaradt töredékek elég támpontot adnak ahhoz, hogy - legalább képzeletben - kiegészítsük az egykori kapu díszes keretét. A templom és a község török kori történetének érdekes és értékes darabja az a török kori mosdómedence, melyet csupán a kegyelet mentett meg korunk számára.
Az egy tömb mészkőből faragott, kb. 60 cm magasságú mosdómedence a XVII. század folyamán készült, a török imádkozás előtti rituális mosakodás céljára. Valószínűleg a törökkoppányi templom - akkor dzsámi - előterében állt. A törökök kiűzése után a visszatelepülő plébánián, ill. templomban is kapott funkciót: előbb keresztelő-kút, majd szenteltvíztartó lett. Fennmaradása ennek köszönhető.
A török korral, a végvári harcokkal kapcsolatos a Gyűjtemény turbános török sírköve is. A sok viszontagság után eredeti helyére, Törökkoppányba visszakerült sírkő egyben a népi kegyelet és emlékezés szép példája is: a hagyomány szerint mindvégig a plébánia kertjében őrizték, mint az egykori „koppányi aga" síremlékét (a legenda szerint ugyanis a régi plébániaház - Id. alább - pincéjében fojtották meg az utolsó koppányi agát).
Az egyháztörténeti anyag legnagyobb része a XVIII. századi fellendülés időszakára mutat. Értékes textíliák (a veszprémi Egyházmegyei Gyűjtemény anyagából) mutatják az ellenreformáció kori egyház külsőségeiben is megnyilvánuló hatását. Néhány értékes nyomtatvány lappangásból, vagy a környező, filiális templomok anyagából került a gyűjteménybe. Az ötvösművészeti tárgyak sorában kiemelkedik egy pacificale (talpas kereszt) 1759-ből, monstrancia és ereklyetartó a XVIII. század végéről, valamint a Padányi-kehely.
Padányi Bíró Márton veszprémi püspök (1696-1762) tevékenységével nagyban támogatta a középkori, elpusztult vagy romos templomok újjáépítését. Naplójában összeírta az egyházmegyében álló „ante turcam" (török előtti) keletkezésű templomokat, azok állapotát, s nem egyet közülük saját költségén állíttatott helyre. A törökkoppányi templom 1729-es újjáépítése ugyan megelőzte ezt az akciót, a történelemtisztelő, ugyanakkor erőszakosan rekatolizáló püspök szívén viselte a törökkoppányi egyházközség sorsát: 1761-ben pl. aranyozott ezüst kelyhet adományozott az akkori plébánosnak (az adományozásra utaló felirat a kehely talapzatán olvasható).
Néhány népies ízű, vallásos tartalmú kegykép egészíti ki a helytörténeti anyagot, mely a rendelkezésre álló keresztmetszetben próbálja bemutatni a község és a környék közel ezeréves történetét.
A mai ABC áruház helyén állt a régi parochia. Lebontása után a mai plébániaépület 1971-ben készült el (jellegtelen), az eredetitől távolabb. Az egykori plébániaház helyén ma az ÁFÉSZ ABC áruháza és a bisztró van.
Az 1970-71 -ben lebontott régi plébániaépületnek - vagy elődjének - első említése 1729-ből ismert. A templom megújítását is szorgalmazó Péntek György koppányi plébános 1729 márciusában kelt levele szerint: „Mivel Koppány városában, ebben a tisztelt községben, a templom - melyet még a szent királyok idejében nagyszerűen megépítettek - és még romjaiban is figyelemre méltó ... hosszú időn át pap nélkül volt, s így az idő viszontagságai, s főleg a keresztények ádáz ellenségeskedésének s a töröknek pusztítása miatt majdnem telyessen tönkre-ment, és patrónus és anyagi alap híján nem tudott felépülni eredeti szépségében, kívül is, bévül is még sok díszítésre volna szükség, hogy az isteni tisztelet méltó helye lehessen. Ezért, lelkipásztori kötelezettségeim tudatában és a keresztény vallás előmozdítása érdekében mély alázattal fordulok a tisztelt Községhez és kérem, hogy méltóztassék ... legalább a községházát ('közgyűlések házát'), amelyet a múlt években építtettek, a benne lakó hivatalnok eltávozása után plébánia háznak átengedni, nehogy kunyhóban lakván, híveimet... képtelen legyek ellátni." A levélre rávezetett engedély tanúsága szerint az említett épület plébániaház céljára történt átadása megvalósult. Ennek alapján az első plébániaház építését az 1720-as évekre tehetjük.
Előzményeiről csak különböző hagyományok szólnak. Ismeretes, s a szakirodalomban is fellelhető az a hagyomány, mely szerint ennek a háznak a helyén állt volna az egykori koppányi aga palotája, s itt fojtották meg a koppányi vár utolsó török kapitányát. Más hagyomány szerint az aga lakosztályát földalatti folyosó kötötte össze a szemközt álló - azóta szinte nyomtalanul eltűnt - fürdőépülettel. A folyosóról Rómer Flóris jegyzete is megemlékezik. Egykori elhelyezkedése ma már ellenőrizhetetlen. Tény, hogy a plébániaház pincéjéből boltozatos, utólag elfalazott nyílás indult az említett irányba (szerző megfigyelése 1970-ben). Ennek kibontására - a plébániaház időközbeni bontása miatt - már nem kerülhetett sor.
Az 1729-es adaton túl a régi plébániaházról alig tudunk valamit. Egy adat Illés Béla plébános 1968. február 28-án kelt beadványa szerint?: „a régi plébániaház 1821. okt. 6-án készült el". Az épületről fennmaradt egyetlen felmérési dokumentáció alapján merjük feltételezni, hogy az Illés által említett 1821-es dátum csupán átépítést jelöl, s az 1970-71-ben lebontott épület azonos az 1729-től szereplő plébániaházzal - vagy annak előzményével. Erről tanúskodik néhány megmaradt fényképfelvétel is. Még ekkor élt a török eredet hagyománya; a plébániai História Domus bejegyzése szerint „déli csúcsfal, fent egy beépített ágyúgolyóval, melyről az egyszerű képzelet azt mondja, hogy a törökök lőtték oda. Nehéz megmagyarázni, mert az ágyúgolyó vagy szétviszi a falat, vagy ha kőnek ütközik, mely nem törik, akkor lehull, de oda nem ragad."
A régi épület bontását 1970-ben kezdték el, s ezzel egy időben épült az új plébániaház. A régi épület helyén pedig megindult a leendő új községközpont első épületének, a bisztró-szolgáltatóház és ABC áruháznak az építkezése. „Az aga egykori palotájának helyén 1973-ban átadták rendeltetésének az ÁFÉSZ új üzletházát".
A koppányi török hagyományok egyik kézzelfogható emléke a ma is látható, legutóbb helyreállított ún. Török kút - forrásfoglalat. A községtől délre, a Babadag (Baba dag = Öreg hegy) déli oldalán, a Cseszmei-alj nevű területen, kis domb oldalában. Környezete az utóbbi években került rendezésre, s ezzel egy időben a forrásfoglalatot is rendbe hozták.
 |
| 26. ÁBRA. A TÖRÖK KÚT FELMÉRÉSI RAJZA (Molnár J.) |
A kb. 8,0x9,0 m alapterületű, téglából falazott foglalatot (vízmedence) záradékában 1,7 m magasságú, hosszirányú dongaboltozat fedi. A nagyjából É-D irányú „folyosó" bejárata a keleti hosszoldal déli harmadában kialakított, harántdongával fedett lépcsőház, melyben hét lépcsőfok éri el a víz „elméleti" szintjét. Analógiája a magyar török kori gyakorlatban nem ismert, a szakirodalom is alig említi. A keleti oldal északi harmadában felismerhető az egykori kifolyónyílás helye. A hagyomány szerint agyagcsövek vezették innen a forrás vizét a község jelentősebb épületeihez. A hagyomány alapja valószínűleg egy olyan csobogó, mely a mai Cseszmei-alj, ill. az erdőgazdasági út nyomvonalán futott be a falu határáig.
A kút - történeti értékén túl - komoly lehetőségeket rejt, és részben már nyújtott a község idegenforgalmának. Törökkoppányból rövidebb sétával (vagy autóval) érhető el az az erdőgazdasági parkterület, melyet a közelmúltban társadalmi munkában - Rőth Ferenc erdész vezetésével - kezdtek kialakítani. A gyermekjátszótérnek és pihenőparknak egyaránt alkalmas területen turistaház létesül, s vendéglátóipari egység időszakos üzemeltetését is tervezik. Az út melletti pihenőhöz közel helyezkedik el a kút, és egyre szépülő környezete. A forrásfoglalat környékén - szintén részben társadalmi munkával - sétautakat és szalonnasütő-helyet alakítottak ki, s a helyi tsz hozzájárulásával horgász-tó létesítését is tervezik. Törökkoppánytól délre, az erdőben több - szép környezetű - forrásfoglalat található. Érdemes ezeket is felkeresni, s érdemes lenne ezeket is bekapcsolni a Kop-pány-környéki kirándulások útvonalába!
A török kút előtti erdőtelepítéstől nyílik talán a legszebb kilátás a Koppány-völgyre.
Az egykori leírásokból és rajzokból ismert koppányi várból ma szinte alig látszik valami. A község főutcájától, ill. a templomtól északkeletre, a kissé kimagasló helyen állt egykor. Területe teljesen beépült, a hajdani sáncok helye ma csak terepalakulatokban követhető nyomon. A patak közelében - terepmunkálatok során - előkerült az elővár cölöp-építményeinek helye egy darabon.
Egyes adatok ill. feltevések szerint a vár még 1526 előtt épült, mások szerint a végvári harcok terméke. Valószínű, hogy a két megye határából adódó kulcs-helyzet, valamint a völgyben haladó fontos közlekedési út védelme, ellenőrzése már korábban megkívánt itt egy megerősített helyet. A XVI-XVII. század folyamán jelentősen megerősítették. Bár a végvári harcok során komoly erősség és jelentős hely volt, kétkedéssel kell fogadnunk Evlia Cselebi leírását, és a mellékelt - idealizált - rajzot, mely valamiféle hegytetőre épült középkori lovagvárként mutatja be Koppányt (Id. a Helytörténeti Kiállítás anyagában).
A községben - éppen az utóbbi évtizedek felgyorsult fejlődése következtében - a népi építészetnek alig maradt emléke. De a megmaradt épületek is arról tanúskodnak, hogy eredetileg sem lehetett a községben különösebben kvalitásos népi építészet. A még álló régi házak közül talán a legkorábbi és átalakítástól mentes a Kossuth u. 23. sz.
Helyi hagyomány szerint 1904-ben épült, feltételezhető, hogy lényegesen korábbi. Népi építészetünk legkorábbi - ismert - lakóháztípusát, az ún. „kétsejtű" megoldást mutatja (szoba + pitvar). Oldal-tomácos, náddal fedett kontyolt nyeregfedésű.
A századforduló paraszti építészeti ízlését dokumentálja a Kossuth u. 94. sz. lakóház.
1900 körül épülhetett, eklektikus homlokzatú épület. Alapelrendezése az előbbinél fejlettebb rendszerű, ún. „háromsejtű" megoldású (szoba + pitvar + kamra). Gazdasági épületei újabbak; maga az épület is kisebb átépítést kapott. Nyeregtető fedi, az eredeti nádfedést cseréppel váltották fel.
A népi építészet viszonylagos egyszerűsége nem jelenti a koppányi népi kultúra alacsony színvonalát is. A népviselet szokatlanul gazdag (néhány - még megmentett - darabja a helytörténeti kiállításon látható), hímzési és szegélyezési technikáját külföldi (pl. cseh és szlovák) néprajzkutatók is számon tartják. A szóbeli hagyományok és a feljegyzések szerint gazdag néphagyományokkal is rendelkezett a község. Ezek többsége ma már nem él - felújításuk érdekes színfolt lenne.
Ősi elemeket őrzött a koppányi lakodalmas, melyet 1931-ben a Magyar Rádió is közvetített. A II. világháború előtt Koppányban alakult „Gyöngyösbokréta" népművészeti előadócsoport Budapesten is nagy sikerrel szerepelt.
A tavaszi vasárnapokon a mise előtti kedvelt szórakozás volt a paprikázás, melyet 8-10 férfi játszott: egy lejtős deszkán lefelé guruló faorsót (paprikát) kellett elkapni, majd a sorban következőnek visszadobni - emiatt veszélyes játék volt. A mise után áldomáson ünnepelték a paprikázás győzteseit. E hagyományról 1928-42 között tudunk.
Korunkban már csak a két „búcsú"-hagyomány él. A „Katalin-búcsú" (a templom védszentjének ünnepét- nov. 25. - követő vasárnapon) nem tartalmaz számottevő hagyomány-elemet. Az „Áldozói búcsú" vagy „Hegyi búcsú" (a szőlőhegyen lévő kápolna búcsúja - Áldozócsütörtök utáni vasárnapon) alkalmával a pincegazdák ebédre, vagy borozgatásra hívják meg a falu lakóit, a rokonokat, az ismerősöket. Az ebéd ilyenkor a szőlőhegyen, a pincéknél van.
Törökkoppánytól északra, a miklósi határban, jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területen terült el az egykori Pernesz falu. A hagyományban szereplő „Pörneci árok", „Pörneci dűlő" neve az egykori község határait jelzi, s a „Pörneci rét"-ről tudja a hagyomány, hogy ott egykor falu állt.
Pernesz (Pernyz, Pernez) falu első okleveles említése 1321-ből ismert „Forum ville Pernyz" néven. 1417-ben ismét említik „Pernez" néven. A település valószínűleg a török felvonulások során teljesen elnéptelenedett (jellegzetes „váralja" település lehetett, mely a várostromok során a legtöbbet szenvedett). A Koppánnyal kapcsolatos török kori feljegyzésekben már sehol sem szerepel, s az újkorban sem települt vissza. A korábbi műemlékjegyzékek szerint a „Pernuz patak oldalán Sánczok-nak nevezett földbástyák vannak, melyeken házak állnak... sarkán kerek bástya nyomaival". Az idézett részletek ma már nem azonosíthatók.
 |
| 28. ÁBRA. TÖRÖKKOPPÁNY, HELYSZÍNRAJZ, A FONTOSABB IDEGENFORGALMI OBJEKTUMOK FELTÜNTETÉSÉVEL |
A pemeszi faluhely közelében az út végén van a mai törökkoppányi temető. Néhány figyelemre méltó romantikus és eklektikus síremlék látható benne (XIX. sz. vége).
A mai Somogy megye keleti részét K-Ny-i irányban átszelő Koppány-völgy őskori története - kellő adatok és kutatás hiányában - szinte alig ismert. A Pannon medence történeti korból ismert népei is szívesebben választották megtelepedésre a „nagy tó" termékenyebb, gazdagabb környezetét, mint Belső-Somogy patakvölgyeit. A római úthálózat is részben a „Lac. Pelso" (Balaton) partján haladt, nyomai Kiliti, Ságvár és Kőröshegy területén kerültek elő.
A népvándorlás kori népeknek tulajdonítható, többnyire már csak a régi műemléki összeírásokból ismert „prehistorikus" föld-építmények (Földvár, Karád, Nagycsepely, Nyim) is többnyire a Balatonhoz közel eső „római" szférában jöttek létre. A Pannóniát elfoglaló magyarságból Fájsz nemzetsége telepedett le Somogy megye területének nagy részén. Területünk Géza nagyfejedelem idejében Koppány birtoka volt (innen az elnevezés hagyománya). A Koppány felett aratott győzelem (997) után Koppány birtokait - hadizsákmány jogán -István király különböző egyházi intézményeknek, elsősorban a pannonhalmi bencés főapátságnak adta. Éppen vizsgált területünkön az idézett hagyomány és a középkori oklevelek alapján kimutatható történeti tények nincsenek teljesen összhangban. Az oklevelek tanúsága szerint az egész Koppány-völgy a középkor korai szakaszában (XII-XIII. század) a veszprémi püspökség érdekeltsége volt. Az 1138-as összeírás szerint a területen összefüggő birtoktesttel rendelkezett a dömösi prépostság (Koppány, Szorosad, Kara, Döröcske, Marosd). Ebből Koppány és Szorosad megmaradt prépostsági birtoknak, míg Karát 1294-ben már a pannonhalmi apátság bírta - a székesfehérvári káptalannal közösen. Utóbbinak 1229-ben Bonnya is tartozéka volt. A XV. század végén több falu birtokosa ismét a veszprémi káptalan (Gerezd, 1480; Acsa, 1406;). A zömmel egyházi nagybirtok mellett csak a XIV. század végétől jelennek meg önálló nemesi birtokok (Döröcske, 1424; Acsa, 1406; Jutom, 1397;). Maga a Koppány-völgy, ill. a Koppány patak a középkor nagyobb részében megyehatár volt Tolna és Somogy megyék között. így a völgy többsége (maga Koppány is) a középkor folyamán Tolna megyéhez tartozott. Valahol itt húzódott az egyházmegyei határ is: a völgy falvai mind a veszprémi egyházmegyéhez tartoztak (és tartoznak), míg a Döröcske határában állt Szentpál-monostor már a pécsi egyházmegye érdekeltsége volt.
A Koppány- völgy a koppányi vár ellen felvonuló török hadak útvonalába esett, s mint ilyent, sokat pusztították a Koppány-körüli harcok következtében. Az 1542-es első támadáskor csak egyetlen falu (Kara) néptelenedett el, Koppány 1551-53-as elfoglalása után az egész völgy török felvonulási területté vált. Bonnya 1573-ban már török adófizető falu volt. A helyzeten alig változtatott az 1 587-es koppányi csata átmeneti magyar sikere. Valószínűleg az ezt követő megtorlás eredménye, hogy a Koppány-völgy falvai az 1 600-as évek legelején már teljesen néptelenek.
Az újratelepítés során néhány faluban megmaradt a magyar lakosság jogfolytonossága, néhány, teljesen kiürült faluba németajkú lakosságot telepítettek. így az eredetileg egységes etnikumhoz tartozó életforma (és népi kultúra) differenciálódott. Ennek hatása még napjainkig is érezteti hatását az egyes falvak népi építészeti arculatán.
A völgy északi oldalán, kisebb dombra települt halmazos falu. Főutcája egyben a Törökkoppányba vezető autóút. A két község szinte már teljesen összeépült.
Története is szorosan kapcsolódik Koppányhoz. Nevét először az 1332-37-es pápai tizedjegyzék említi, tehát ekkor már egyházas hely volt. „Zorossad" 1484-ben - Koppányhoz hasonlóan - a dömösi prépostság birtoka volt. A XVI. században még lakott hely volt, de 1600 körül már pusztaként említik. A XVIII. század elején került az akkor néptelen faluhely a veszprémi püspökség birtokába, ekkor újra telepítették. A XX. század elején 380 lakosa volt, ez a szám azóta valamelyest csökkent.
A község r.k. temploma műemlék jellegű, a főutcában áll. A középkori templom megsemmisült, még a helye sem ismert, bár a jelek arra mutatnak, hogy a mai templom helyén állt. A középkori titulus sem ismert, a mai (Szent József) újkori. A jelenlegi épület 1835-ben épült, jelenlegi homlokzati kialakítását 1900 körül kapta. Közel É-D tengelyű teremtemplom, homlokzatra ülő, zömök toronnyal. Ennek földszinti teréhez egyboltszakaszos, majdnem négyzetes hajó, majd - diadalívvel csatlakozó - keskenyebb és alacsonyabb, egyenes záródású szentély tartozik. A szentély keleti oldalán sekrestye nyílik. Berendezése, a Szent József oltárkép, a padok, az egyéb képek és szobrok XX. századi, jellegtelen tömegtermékek. A torony három harangja új. A felszerelési tárgyak közül egyedül az ezüstözött réz, késő barokk monstrancia képvisel művészi értéket.
A község műemlékei közé tartozott még az a kis harangláb, mely a Szorosad feletti szőlőhegyen (a patak túlsó oldalán) van, s 1819-től ismert. Harangja 1971-ben eltűnt, a harangláb sorsa azóta ismeretlen.
Földrajzilag csak távolabbi környezete a Koppány-völgynek, a völgy északi oldalán, kb. 2 km-re fekszik a pataktól a Miklósi-Zics irányába haladó autóút mellett. Egyutcás település. Igazgatása és gazdasági-kulturális élete Törökkoppányhoz kötődik.
A Koppány-völgy egyik legrégebben ismert faluja: „Villa Kara" néven a dömösi prépostság birtokai között szerepel már 1138-ban. 1229-ben a somogyi vár tartozéka, 1294-ben a pannonhalmi apátság és a székesfehérvári káptalan birtoka volt. A középkor folyamán az egész község a pannonhalmi bencéseké lett, s még 1536-ban is az ő kezükön volt. Templomát az 1332-37-es pápai tizedjegyzék említi. E templomnak még a helyét sem ismerjük. A középkori falu a hódoltság alatt elpusztult, még 1 757-ben is pusztaként szerepel. A XVIII. század 2. felében a Zichy család szerezte meg; ők benépesítették 1760 körül. A századfordulón 52 lakóházában 303 lakos élt. Számuk azóta csökkent.
A község nyilvántartott műemlékkel nem rendelkezik; temploma XX. századi, jellegtelen. Néhány népi lakóháza (pl. Fő u. 1.) még őrzi a múlt század 2. felének népi építészeti irányzatát, s képviseli a Koppány-völgyi népi építészet jellegzetességeit.
A Koppány patak déli oldalán, tőle 1 km-re, a Koppányba torkolló kisebb patak két oldalán települt. Egyutcás falu, ami tulajdonképpen két, párhuzamos utcát jelent: a két utca között húzódik ugyanis a patak elég mély, fákkal szegélyezett völgye, ami mind optikailag, mind funkcionálisan két, önálló, de „egyoldalas" utcát eredményezett.
Somogydöröcske valószínűleg azonos a „Diarugsa" néven, a dömösi prépostság birtokai között felsorolt településsel. Később helyi nemesek birtokába került, 1424-ben a Döröcske-nem-belieket említik birtokosként. A török harcok hatására a XVI. század végén népte-lenedett el. 1730 körül a Hunyady család birtokába került, akik az akkor lakatlan területet benépesítették. A századfordulón kb. 800 lakosa volt, zömmel német anyanyelvű. Jelenlegi - valamivel kevesebb - lakossága vegyes etnikumú.
A község határában állt a középkori Marosd falu (ma helynevek őrzik az emlékét Várong határában), melyet 1138-ban említenek először. Története és birtokviszonya megegyezik Döröcskével, de az újkorban nem települt újjá; emlékét csak a dűlőnevek őrzik. Ugyanígy nem ismerjük a község 1296-ban említett Szent Katalin templomának helyét.
A község egyetlen műemléke az 1836-ban épült, klasszicizáló késő barokk stílusú evangélikus templom. Bár Döröcske középkori templomának említését nem ismerjük, a jelenlegi templom telepítése, tájolása alapján feltételezhető, hogy a középkori templom helyére, esetleg annak felhasználásával épült. Homlokzatban maradó egyetlen középtornyos teremtemplom. A hajóba benyúló toronytest két oldalán a karzatfeljárók helyezkednek el (az erdélyi szász evangélikus templomok kedvelt és általános megoldása!). Az egyterű hajót a fa karzat pillérei és födémé osztja három részre. A karzat kétoldalt a hajóval azonos szélességű, attól el nem választott félkörös apszis kezdetéig tart; az oltár és szószék (összeépített) tere egységes. Az egész teret egyetlen dongaboltozat fedi, melyet csak a 3-3 ablak helyén szakít meg 1-1 fiókdonga. A berendezés (karzat, padok) népies, jellegtelen. Figyelemre méltó - bár provinciális alkotás - a szószék-oltár, mely az apszis keleti, ovális ablakával érdekes kompozicionális megoldást nyújt. Oltárképe és részletképzése érdektelen.
A faluban néhány, 1900 körül épült népi lakóház még őrzi a betelepített németajkú lakosság sajátos építési megoldásait. A házak kialakítása eltér a Koppány-völgyben szokásos népi lakóházaktól. Az evangélikus templom szomszédságában látható egy - még megmaradt - ún. „dufartos ház" (durch-fahrt = keresztül-utazni, -menni), beépített kocsiáthajtóval.
A Koppány-patak mentén, közvetlen az autóút mellett lévő, néhány házból álló település. Közigazgatásilag - régebben Somogyacsához -jelenleg Törökkoppányhoz tartozik. Az út mellé települt gazdasági egységekből áll, így - esetében - településszerkezetről nem beszélhetünk.
„Poss. Gerezd" néven 1480-ban és 1484-ben említették, mint a veszprémi püspökség birtokát; ekkor Tolna megyéhez tartozott. A török kor alatt elnéptelenedett település a XVIII. század végén, mint „Kereszti puszta" szerepelt. Újratelepítésének kedvezett, hogy rajta keresztül vezet a Koppány-völgy közútja, míg a szomszédos községek (Somogyacsa, Somogydöröcske, Kára) az úttól távolabb fekszenek.
A településnek nyilvántartott műemléke nincs. Figyelemre méltó-inkább a környezettel való harmonikus egysége és tájképi szerepe alapján - az út mellett álló, 1892-ben épült Szent Márton kápolna. Homlokzat előtti tornyának földszintjéről lehet hajójába belépni, ehhez kisméretű, poligonális apszis csatlakozik. Berendezése és felszerelése jellegtelen.
Itt említendők meg a Koppány-völgyi út mentén felállított kisebb emlékkeresztek és szobrok. Ezek többsége nem kvalitásos alkotás, egy része sérült. Ennek ellenére érdekes színfoltját képezik a Török-koppány felé vezető - ma már szilárd burkolatú - útnak. Hasonlóan itt kell felhívnunk a figyelmet a Koppány-völgyre, mint táji környezetre. Az északról a völgyet kísérő dombsor, a délről betorkolló kisebb völgyek értékes táji keretet adnak ennek a történelemben gazdag területnek.
A Koppány-völgyet délről lezáró dombsor egyik kisebb emelkedőjén települt egyutcás falu. A Koppány-pataktól, ill. a mellette vezető úttól kb. 1,5 km-re fekszik, szép környezetben.
A mai Somogyacsa területén a középkorban több település is volt. így az 1397-ben említett Jutom (ma Jutompuszta), mely a tolnai Daró vár tartozéka volt; vagy a már említett Gerezd, mely 1480-ban a veszprémi püspökség birtokaként szerepelt. Ácsa neve „Poss. Acha" formában csak 1406-ban fordul elő, amikor is részben helyi nemesek, részben a veszprémi püspökség birtoka volt. A török korban sokáig lakott helyként ismerik, 1600 körül néptelenedett el. 1746-ban telepítette újjá Padányi Bíró Márton veszprémi püspök. A századfordulón 11 30 fő lakossága volt, azóta ez a szám jelentősen csökkent.
A községnek nyilvántartott műemléke nincs. Megtekintésre érdemes a r. k. templom. Késő barokk, a XVIII. sz. 2. felében épült; a plébániát Kurbély György veszprémi püspök alapította 1788-ban. Tornya újabb, 1805-ből való. Ugyanekkor a hajóját is megújították. Telepítése alapján felmerül annak a lehetősége, hogy ugyanezen a helyen állt a (feltételezett) középkori templom is. Homlokzat előtti tornyos, egyhajós, szegmens-íves záródású szentélyes templom, késő barokk cseh-boltozattal. Szent Flórián főoltára és a többi berendezése XX. századi, archaizáló, jellegtelen.
A korábbi műemléki irodalom a község határában „Pogányvár" maradványait tartja nyilván. Ma már nincs nyoma, hagyománya is kiveszőben van.
Jelen írás közreadásával szeretnénk elérni, hogy Somogy megyének e festőién szép táján az átutazó turista, érdeklődő értelmét találja annak, hogy a terület egy-egy községében megálljon, ott egy-egy emléket szemügyre vegyen, s értékes benyomásokkal gazdagodva térjen haza. S ezeket a látogatókat a Koppány völgye visszavárja és visszahívja: még számos, felfedezetlen, rejtett szépsége bújik meg az ismeretlenségben. Csak fel kell fedezni őket! Ehhez próbáltunk némi útbaigazítást adni.
 |
| 29. ábra. török kori mosdómedence a Helytörténeti Gyűjtemény anyagából |
|
|
|