NAGY ERNŐ

Lulla község története

I. BEVEZETŐ HELYETT

„Meg kell írni, mert az utókornak készül. Nekik is legyen

magyarság- és identitástudatuk, kötődésük e térséghez."

(Bolevácz József/1935-7997/a helytörténetírásról)'

Lulla, 1997. november 23. Hozzáfogtam a falutörténet-íráshoz. Hosszú volt a vajúdás. Hosszú volt az az idő, ami eddig a napig vezetett. A fogantatás már réges-rég megtörtént, talán még akkor, amikor az 1970-es évek elején a kezembe került Takáts Gyula költő himnikusan szálló gyönyörű verse; a Szülőföldem utolsó strófája:

„Szép tájú Somogy! Szívemre nőttél!

S ha lódulok, a lelked visszaránt.

Tölgyeid lombja, mint méhes dönög,

sok emléked hívó kakukk-madár."2

Takáts Gyuláról, a költőről azt vallják: „a költészetének titka, hogy mindenkor kicseng belőle az otthon meghittsége..., megtartó költészet az övé."3 Lódultam 75-ben én is, elhagytam szülőfalumat, Lullát. A sors, a munka, a megélhetés idegenbe vitt. Igaz, csak a szomszédos Fejér megyébe, igaz, hogy jól éreztem ott magam, de a sok-sok emlék a Mezőföldről is visszavonzott szülőhelyemre. Az imént említett költő csodálatosan szép jelzős szerkezeteit használva mágnesként vonzottak szűkebb hazám: zsenge völgyei, fürge kis patakjai, a dombok sárga földje, erdőfogta hullámzó sok halom, ekebodrozta fodros tenger."

Meg kell írnom a krónikáját ennek a csodának, s benne az emberét is. Hányszor és hányszor végiggondoltam magamban, és hányszor néztem körbe-körbe a szülőházam feletti dombról ezt a szép tájat. S beleképzeltem a régmúlt ember csodáját, ki idejött, született, itt élt, örült, szenvedett és megmaradt. Nincs már az az ember, és mégis van, bennünk, ma élőkben, mindannyiunkban. Arra vállalkoztam, hogy a mát itt teremtő ember helyett visszautazzam az időben és bemutassam, sorba szedjem e kicsiny kis földdarab és a rajta élő ember történetét, történelmét. Azzal a hittel, hogy lesz utánam még krónikás, akiben megvan a szeretet szülőföldje iránt és vállalja azt, hogy mindez nem mese, de kegyetlen és szép valóság a mindenkori mában, a múlt. Kell lenni mindig egy embernek, aki túllép önös célján, s átmenti a múltat, a jelent a jövőnek. Semmi másért, mint létezésünket bizonyítandó. Aki itt él most és majdan, tudjon kötődni e földhöz történelmén keresztül is. Érezze és tudja, hogy mit jelent a legszűkebb haza, s a legtágabban értelmezett otthon fogalma. Ha most mi lullaiak meghalljuk ezt a szép dallamú szót, hogy Lulla, esetleg csak annyi jut eszünkbe róla, hogy lakóhelyem, házam, földem, munkám, örömem, küszködéseim és esetleges eredményeim földrajzi kerete. Megfogalmazódhat még bennünk az a Tamási Áron-i gondolat, hogy: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."5 Mi segít ehhez engem? Két dolog. Az egyik, hogy ismerjem és ismerve szeressem ezt a tájat, amelyben élek. A másik pedig, hogy ezen a szeretett tájon jobbítani, szépíteni tudjak. Akarjak is, tudjak is, legyen érdemes is, legyen módom, lehetőségem rá.

Összegezve: mi segíthet minket ahhoz, hogy megfelelő érzelmekkel kapcsolódjunk ehhez a faluhoz, ehhez a tájhoz? „Elsősorban a tájnak - jelenének és múltjának - ismerete." (Andrásfalvy Bertalan)

Az előző gondolatsort egy szóval kifejezve: a honismeret. Játsszunk honismeretet! Hogyan? Menjünk csak fel valamelyik lullai „hegyre" és kezdődhet a játék. Ha tiszta idő van, látjuk a Balatont, ha nem, akkor csak gomolygó párafelhőket, eltűnnek a Balatont északról határoló kék hegyek. A játék színhelye adott, előttünk a színpad. A képzeletünk szárnyán engedjük magunkhoz a feltoluló kérdéseket. Ez a háromágú, Y-hoz hasonló völgy mindig így nézhetett ki? Nagyon régen is a jelenlegi medrét használta a Lulla-, a Jaba- és a Szőlőhegyi patak? A lankás domboldalak közül melyik patakhoz közeli oldal adott helyet az ősi Lullának? Merre ment a borszállító út Törökkop-pánytól Lullán keresztül Szántód, Tihany irányába? Pálóczi Horváth Ádám a 18. században melyik irányból jövet láthatta meg a híres „szőlőtermő lullai hegyet"? Rákóczi hadai jártak-e erre? Mi volt az, amiért a számtalanszor pusztulásra ítélt falu újra és újra feléledt? Ha ezekre a kérdésekre elkezdjük keresni, kutatni a lehetséges válaszokat, ebből lesz majd a tevékeny szülőföld-szeretet. Sokan feltettek maguknak a képzelet színpadán hasonló kérdéseket, s kutató, gyűjtőmunkájukat, s annak eredményét átadták nekem. Ezen a helyen is tiszta szívből köszönöm nekik.

II. A TELEPÜLÉS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

1. Felszín

Lulla hazánk egyik legnagyobb megyéjében - Somogyban - annak az északkeleti, dombokkal-völgyekkei tagolt területén, Külső-Somogy-ban bújik meg. Az országút két oldalán épült a falu, úgynevezett szalagtelkes település. Négy falurész különíthető el: Jabapuszta a Jaba patak bal partján helyezkedik el, Felső falu a Jaba jobb partjától keletre, Alsó falu a Lulla-patak partja mellett, és Kisecseny az ecsenyi tetőn található. A község a Tab-Balatonendréd köves, illetve földesút mellett, két oldalt települt. A keletre elterülő magas dombvonulat oldalairól a Szőlőhegy (a tulajdonképpeni ötödik településrész) még néhány megmaradt háza mutatja felénk omladozó homlokát. Lullát északon Balatonendréd, északkeleten Ságvár, délkeleten Torvaj, délnyugaton Sérsekszőlős, nyugaton Bálványos határolja. Lakóinak száma 267 fő. Területe 10,7 km2. Népsűrűsége 24 fő/km2.

A község a balatoni táj déli peremén helyenként lankásan (Berki I, Berki II, Berki III, Laposi, Depó, Alsó-Gyönköd, Vadalmás), másutt meredeken emelkedik ki. Legmagasabb pontjai: Flórahegy 287,8 m, Sérseki-hegy 279 m, Széleshát 275,6 m. A legmélyebb pontja, Jabapuszta, 139,3 m tengerszint feletti magasságban van. A község tengerszint feletti magassága (iskola) 155,8 m. A széles, változatos dombhátakat töri meg a Jaba patak északkelet-délnyugati irányú mélyedése. A dombok lösszel borított felszínén a löszben lejátszódó jelenségek következtében különlegesen érdekes formák alakultak ki. Leggyakoribb a löszmélyút, amely, ha növényzet borítja, alagúthoz hasonló (laposi-, szőlőhegyi-, felső-gyönködi mélyút és a már nem látható gyertyánosi mélyút). A csapadékvíz pusztító munkája jól látható. A kiemelkedő felszíni formák kopnak, a lejtős oldalakon mély bevágódások keletkeznek (Szőlőhegy, Öregerdő északnyugati oldala), ugyanakkor a dombok lábánál végighúzódó földek, utak töltődnek és emelkednek (Büdösalja, Laposi, Temető dűlő). A lapi földek lassú feltöltődése is szembetűnő. Ez a folyamat lelassult, ugyanis 10-15 éve a dombokat már nem szántják, s a legelők fűállománya megvédi a talajeróziótól ezen lankákat, meredélyeket. Valamikor az erdők összefüggő egészet alkottak ezen a tájon, csak helyenként volt tisztás, ahol kisebb „lakótelepek" jöttek létre a patakok közelében.

2. Éghajlat

Lulla község területe a mérsékelten meleg-mérsékelten nedves éghajlatú kistáj része. Éghajlata átmeneti jellegű. Évente 2000-2050 óra napsütés várható, ebből nyáron 800-820 órán, télen mintegy 200 órán át süt a nap. A derült napok száma 80-85 nap évenként. Az évi középhőmérséklet 10,0-10,2 "C. A tenyészidőszak középhőmérséklete 17,4 "C. A napi középhőmérséklet már április 10-13 körül meghaladja a 10 °C-ot. Ez az időszak 189-192 napon át, október 19-ig tart. Éghajlatunkat nagyban befolyásolja a Balaton közelsége. Még nálunk is érvényesül a Bakonyból érkező főn szelek hatása. A sok napfény igen előnyös a szőlő- és a gyümölcstermesztéshez (Zsidóhegy, Szőlőhegy, Kisecseny). A fagymentes időszak 208-210 nap hosszúságú (április eleje - és október vége között). A hőmérséklettel kapcsolatos megfigyelések, visszaemlékezések azt mutatják, hogy fagyveszélynek a határ mélyebb pontjai vannak kitéve (Laposi, Büdösalj). Az 1959-es, 1995-ös, 1997-es kései fagyok alkalmával a magasabb részek (Zsidóhegy, Kisecseny, Szőlőhegy) kevesebbet szenvedtek a fagykártól. A májusi fagyok szinte minden évben károkat okoznak a belső településrészeken. Különösen a korai virágzású gyümölcsökben (kajszi, cseresznye, dió). A magasabb helyen levő településrész, Kisecseny általában ekkor is mentesül a fagykártól. A legmelegebb nyári nap sokévi átlaga 33,5 "C.

Az Engesztelő szentmise a szőlőhegyi keresztnél

A téli leghidegebb napok átlaga 15,0 és -15,5 fok közötti. Az évi csapadék 650 mm körüli, s ebből a tenyészidőszakban 350-380 mm eső esik. Hozzánk legközelebb Bálványoson mérték a legtöbb 24 órás csapadékot, 145 mm-t. A hótaka-rós napok száma a téli félévben általában 32, legnagyobb átlagos vastagsága   24   cm    körüli.    Az Engesztelő szentmise a szőlőhegyi keresztnél ariditási (szárazsági) index értéke 1,08 körül van. Leggyakoribb szélirány az ÉNy-i, de jelentős a DNy-i szél aránya is. Az átlagos szélsebesség 3 m/s körüli, a kiemelkedő területeken kevéssel fölötte. A csapadékot hozó légtömegek általában nyugatról érkeznek fölénk. A hő-igényes és hosszú tenyészidejű szántóföldi és kertészeti kultúrák számára kedvező az éghajlat. A község legújabb kori fennállása óta két igen súlyos jégverésre emlékeznek az itt lakók. Az egyiket, a szőlőhegyit Döme Tera néni, idős asszony szavaival idézzük fel: „Igazán nem emlékszem már arra, hogy mi volt, mert 5-6 éves lehettem akkor, csak arra emlékszem, hogy azt hittük, eljött a világvége. Meg arra, hogy aratás előtt volt, talán májusban, minden terményt elpusztított. Úgy 1920-21 körül lehetett."6 Annak a szörnyű napnak az emlékére a szőlőhegyiek megfogadták, hogy minden év májusában engesztelő misét mutatnak be az Ég urának és erre emlékezve egy fogadalmi keresztet (kovácsoltvas, míves munka) is felállítottak a Szőlőhegy legmagasabb pontján. így folytatta Tera néni: „Az édesanyám csak kézen fogott és mentünk minden évben a hegyre, s ott imádkoztunk. Sokan voltunk mindig."7

A másikra minden lullai lakos emlékszik, bár próbálja elfelejteni, de amíg él, nem felejti el soha az 1996. június 21-i 17.10 órát. Ebben az időpontban szörnyű morajlással elsötétült az ég. Néhány perc múlva délnyugat irányból orkánszerű szél támadt, csésze alakú és nagyságú jegek estek. Mindez néhány percig tartott csak. A kár viszont a községben 1 3.742.000 forint volt. Ennek a szörnyű pusztításnak első éves évfordulójára a római katolikus kápolnában emléktablót helyeztek el az utókornak. Nagyobb szélvihart még 1947-ből jegyzett meg az emlékezet. Akkor több lakóházról és melléképületről a szél lehordta a tetők cserepeit.

3. Vízrajz

A falu legnagyobb folyóvize a Jaba-patak. Pusztaszemes közelében ered. Lullától nyugati irányban, körülbelül 10 km-re Ádánd község határában folyik bele a Kis-Koppányba (bal oldali mellékvize), mellyel egyesülve ugyancsak Ádánd határában a Sióba torkollik. Állandó jellegű patakok: Szőlőhegyi dűlőben (kelet-nyugati folyású), Barkói erdőben (észak-déli folyású), Hubertuszi erdőrészben (északdéli folyású). A jabai erdőrészben két patak ered és ezek a Jaba patakba torkollanak. Egy patak Kisecseny déli részén ered, délfelé folyva a Kis-Koppányba ömlik. Egy patak a Gyertyánosi erdőrészben ered és észak felé folyva Lulla Alsó falut keresztül szelve adja a Lulla patakot (Jabába ömlik). Időszakos jellegű patak: a Gyertyános dűlői, az utóbbi években egyre ritkábban bukkan elő. A Gyertyános dűlőben a 70-es évek elején mélyfúrásokat végeztek. Hévíz után kutattak, sajnos a próbálkozásuk nem járt sikerrel. Talajvizes terület Lulla nyugati része (Büdösalj, Alsó-Gyönköd, Felső falusi házikertek egy része, a Lulla-patak és a Jaba-patak által határolt háromszög), körülbelül 3 kat. h. és a jabapusztai rész keleti oldala, kb. 1 kat. h. A talajvizes területek részben megszűntek a 70-es években végrehajtott alagcsövezéssel. A lakóhely vízellátása 1989-ig ásott kutakból történt. Az ivóvíznek csekély volt a jód tartalma, ezért a pajzsmirigy betegség ellen gyógyszerekkel (jódozott sóval) küzdöttek. A mélyebben fekvő területeken a kutak mélysége 5-6 méter, a dombos oldalakon (Szőlőhegy) elérte a 25-30 métert is. A legmélyebb kút a Szőlőhegyben volt, 44 méter (Kaveczki-féle kút). A kutak vízmennyisége kielégítő volt, csak néhány kútnál fordult elő, hogy nagy szárazság idején sekély lett vagy eltűnt belőlük a víz. A 80-as évek elején általánossá vált a háztartásokban a házi vízszivattyúk alkalmazása, de ettől még nem lett egészségesebb az ivóvíz. Az igazi megoldást az 1989-ben üzembe helyezett törpevízmű-rendszer jelentette.

A nagy esőzések idején a patakok megduzzadnak. A község lakóházainak veszélyt nem jelentenek, mert tisztított mederben folynak. A dombokról lezúduló vízmennyiség a lejtőn levő utakat mélyíti és a sík részeket feltölti. Nagyobb vízmosást találunk az öregerdői, szőlőhegyi, gyertyánosi és a fiatalerdői dűlőkben. Sok esetben a lezúduló víz gazdasági károkat, a jelenleg is művelt domboldalakon okoz. A füves területeteken csekély a kár. A patakok vizét a 20. század második felében a gazdasági életben alig-alig használták. A réges-régi időkben nagyobb becsben tartották az életet adó vizet. A szájhagyomány szerint volt ugyan egy vízimalom a Jabán, a néhai Gyönköd falutól keletre. A két háború között és után még néhány évig használták a Jaba vizét kenderáztatásra a gazdák. A „Jóreménység" Termelőszövetkezet fennállása alatt próbálkoztak a mederhez közeli földek öntözésével, de nem sokáig, mert a Jaba vize ingadozó vízjárású volt. Halastavat is létesítettek a „soklábon" állás jegyében. Jelenlegi hasznosítása a Jabának a Bálványos határában létrehozott víztározó, ami az utóbbi években valóságos horgászparadicsommá nőtte ki magát.

A nagy terv, a nagy lehetőség, a Jaba völgyébe tervezett Közép-Európa üdülőfalu, a 90-es évek elején elúszott a német egyesítés és a jugoszláv válság miatt. Ki tudja, hogy veszítettünk-e azáltal, hogy nem épült meg a centrum? Nyert a Jaba völgye. Megmaradt a háborítatlan, csendes, eredeti, szemet gyönyörködtető környezete.

4. A talaj

Községünk határa a nyugat- és észak-somogyi talajkörzetben található. Területünk túlnyomó hányada a csernozjom barna erdőtalajok típusához tartozik. Különösen a lankásabb déli lejtőket borítja. Löszös üledéken agyagbemosódással keletkezett. A völgyekben tőzeges, lapos talajokat találunk. Jobb minőségű talajok általában a lapos helyeken fordulnak elő. Szinte bizonyos, hogy a község határának humuszellátottsága majdnem mindenütt pótlásra szorul. A szervestrágyázás hiánya évtizedek óta mutatkozik. A hajdani irtásföldek (erdei földek), különösen a dombok és domboldalak, az erózió következtében szinte teljesen elvesztették humusztartalmukat. Ezeken már a váztalaj-lösz a felszínen található. Az egyes tápanyagokkal (nitrogén, kálium, foszfor) való ellátottság szintén gyenge. A régi-új gazdáknak lesz teendőjük a föld termőbbé tétele érdekében.

5. Természetes növényzet és állatvilág

Lulla határának növényzete a Dél-Dunántúl flóravidékének területéhez tartozik. Ennek legjellemzőbb sajátossága, hogy a növényzet átmenet a nyugat-balkáni (illír) és a magyar (pannon) flórák között. A külső-somogyi flórajárás Sió-Koppány közötti flóraterületéhez tartozunk. Löszös dombvidékünk jellemző erdői voltak az ezüsthársas gyertyános-tölgyesek. Nagyságuk körülbelül 200 kat. h. volt. A legnagyobb részét az 1907-es betelepülés idején kiirtották. Az erdők helyét ma nagyobb részt legelők, kisebb részt szántók foglalják el. A dűlők ma is az erdőrészek nevét viselik (Szilfa-dűlő, Öregerdő, Fiatalerdő, Gyertyános, Szegénysűrű, Büki-kuti-árok, Vadómás, Irtás). Jelenleg ezekből a Fiatalerdő és az Öregerdő van meg. Területük kb. 60-63 katt. h. A meglévő két erdőnek nagyon sok névleges tulajdonosa van, mert mindezidáig nem alakították meg az erdőbirtokosságot, így igaziból nem művelhetik erdőrészüket. E két erdő jellegzetes fái: a gyertyán, szilfa, hárs és nagyobb részt az 1710 óta nálunk is elterjedt akác. A község határában erdőterületeket kezel a Somogyi Erdészeti és Faipari Részvénytársaság szántódi kerülete. Az általuk kezelt erdő nagyrészt már telepített csertölgy, erdei fenyő, magas kőris, éger, gyertyán, szelídgesztenye és akác.

Elejtve a lullai erdő koronás királya

Az erdők leggyakoribb cserjés aljnövényzete: a somfélék, fagyaifélék, a mogyoró, a kökény, a galagonya és a bodza. Virágai közül az ismertebbek a hóvirág, a gyöngyvirág, az ibolya, a tavaszi kankalin, a vérehullató fecskefű. Igen kedvelt csemegének számít az erdei szamóca. A gombák számtalan fajtája is megtalálható. A patakvölgyekben még ma is sok helyen berkesek, vizenyő-rétek találhatók. Ezt jelzi a hínár, a szittyó, a gyékény és a nádfélék jelenléte. Az elmocsarasodott réteken gazdag fűnemű növénytársulásokat találunk. A nedves völgyek leggyakoribb fája a nyárfa, az éger és a fűzfa. Az állatvilág gazdagnak mondható, bár sokkal gazdagabb és sokrétűbb volt a nagy erdőirtások előtt. Gazdag rovarvilága van, amit érdemes lenne behatóbban vizsgálni. A puhatestűek közül, főleg esőzések után, igen gyakori az éti csiga, amit exportra is gyűjtenek. Számuk egyre kevesebb és félő, hogy néhány évtized múlva eltűnik környékünkről. A Jaba patakban egyre ritkábban fordul elő a folyami rák és a kisebb vadhalak. A Lulla patak sekélyebb, eliszaposodott részein tömegével jelennek meg az orvosi piócák. A vizenyős területeken a békák, hüllők sok faja él. Madárvilágának jellemző állatai a vércsék, héják, karvalyok, kányák. A bagolyfélék közül a kuvik a leggyakoribb.

Hasznos madarai a kakukk, a harkály és a búbos banka. Mezőkön, réteken szép számmal találkozhatunk fürjjel, fogollyal, fácánnal. Az erdőkben nagyon sok a vadgalamb és a gerle. Leggyakoribb énekes madarak: pinty, ökörszem, sárga- és feketerigó, megtalálható a szajkó, a szarka, a löszfalba épített odúkban a rikácsoló gyurgyalag, a vetéseket pusztító varjak. Vándormadaraink a parti-, füsti- és a fekete fecske, valamint a hosszú lábú gólya (Nagy Imre bátyám portája előtt, a villanyoszlopon felkínált fészekvázat elfogadva, néhány év óta ismét megtelepedett falunkban).  Igen gazdag az emlősvilág.  Eléggé elszaporodott a vaddisznó. Erdeinkben szép számmal található őz, gímszarvas. Különlegességet jelentenek a dámszarvasok. A területünkön található vadásztársaságok szép bevételhez jutnak a bérkilövésekkel. Mezei nyúlból kevés van, annál több a vakond, a mezei pocok, az ürge. A pocok igen nagy károkat okoz a mezőgazdaságban. Az erdőkben gyakori a mókus. A ragadozók közül első helyen áll a róka. A görény és a menyét is néha-néha felbukkan. Ritkán látni - életmódjából következően - a borzot.

Külön kell megemlítenem a mesterséges víztározó élővilágát. A vizében, a telepítést követően nagyon sok halfajta él (keszeg, ponty, harcsa, busa, amur). Kagylók, csigák is szép számmal találhatók. Gyakori a sikló, a parton gyakran láthatunk a napon sütkérező gyíkokat. A madarak közül pedig feltűntek a vadkacsák és a szárcsák is.

III. ŐSTÖRTÉNET

Szálljunk vissza az időben, képzeletünk adja a szárnyakat hozzá. Hatalmas időt kell megtennünk a múltba, úgy tízezer évet. Ez a tízezer év a megismerés korlátait is érzékelteti:

- nincsenek írott források, melyeket elolvashatnánk,

- nincsenek magnetofon felvételek, melyeket meghallgathatnánk,

- nincsenek filmfelvételek, melyeket megtekinthetnénk.

Ha mindezek meglennének, akkor könnyebb dolgunk lenne? Valószínű, de egyértelműen állást foglalhatnánk? Nem valószínű, hiszen gondoljunk csak országunk utolsó négy évtizedes történelmére. A megismerés minden eszköze adott volt hozzá (írás, kép, hang), s ez a négy évtized mégsem kerülhetett be az érettségi tételek közé. „Még sok minden tisztázatlan" - mondják. Tehát nehéz lesz a dolgunk, ha ilyen nagy utazásra vállalkozunk. Mivel a történelem tanulmányozása során mindig a múlt valóságos megismerésére kell törekednünk, ajánlatos hipotéziseinket tárgyi emlékekkel bizonyítani. Ezért elsősorban régészeti (terepbejárási, gyűjtési) munkákra támaszkodhatunk. Természetesen felhasználhatjuk földrajzi, természettudományi, művészettörténeti, technikatörténeti ismereteinket is.

A történet írása, olvasása folyamán remélhetőleg kiderül, hogy mennyi vitatott, illetve tisztázatlan kérdés merült fel, ami az olvasóban saját, egyéni állásfoglalásokra ad majd (remélem) ösztönzést. Egy biztos: munkám során arra figyeltem - s erre kérem az olvasót is -, hogy mindig az ismeretek összekapcsolására törekedjen. Csak akkor válhat élővé a történelem, ha felismerjük, hogy a jelenségek szoros kapcsolatban állnak egymással. Ennek az önálló felismerése jelenti az igazi örömet az ismeretszerzésben.

Közben meg is érkeztünk a múltba. Feltárul előttünk a háromágú, Y-hoz hasonló völgy. Igen, felismerjük, most így néz ki. Emlékszünk a kérdésünkre? „A furcsa, Y-hoz hasonló völgy mindig így nézhetett ki?" Nagy a hasonlóság, mégis más. Mitől más? A Jaba, a Lulla, a Szőlőhegyi patakok erőteljesebb vízfolyásúak, szélesebb medrük, talán néhány méterrel odébb is folynak. Mintha tavacskák is csillognának a völgyben. De nem, nem tavak, a patakok áradása után visszamaradt, nyílt vízzel is rendelkező vizenyők, mocsarak. Az időjárás a mainak megfelelő, kellemesnek is mondható. Az erdő is jóval nagyobb, szinte összefüggő lombos erdő. Sűrű, bozótos az aljnövényzet. Pusztamező a sűrű fák közt, csak a Lulla - és a Jaba patakok partján levő lankákon bontja meg az összefüggő erdő képét. A patakhoz csapatostól vonulnak le inni a gímszarvasok. A mocsárban vaddisznók dagonyáznak. Most hirtelen, riadtan horkanva vetik be magukat a vadszőlővel át- és áthálózott vadfügésbe. Megijedtek valamitől. Áha! Egy barnamedve ereszkedik le a vízmosáshoz, ez ijesztette meg az agyarasokat. A gesztenyésből nagy dübörgéssel most váltott ki egy őstulok csorda, köztük néhány bölény is.

A rénszarvast hiába keressük, már jó néhány ezer éve északabbra vándorolt. Az igazi nagyvadak az éghajlat fokozatos melegedésével és nedvesedésével régen északra húzódtak. A most oly szelíd lankák jóval meredekebbek, élesebbek a dombgerincek. Embernek nyomát sem találjuk. Fel kell pörgetnünk az időt ahhoz, hogy valami emberrel kapcsolatos dologgal is találkozzunk.

Őskor, kőbalta, fúrt nyéltartóval

Kr. e. 5000 táján járunk. A vidék ismét kitárul előttünk. Az előbb még kis területű pusztamezők mintha megnagyobbodtak volna. S ott, ahol a Lulla a Jabába torkollik, attól nyugatra, a mocsári erdőn túl, a torkolatra hajló erdő fái is mintha ritkábbak lennének. Igen, egy tisztásra vezet a liget fái között az ösvény. Állatcsapásnak hinnénk, hiszen az imént (tízezer évvel ezelőtt) erre dübörgött le a vízhez az őstulok csorda. Most is csörtetés hallatszik, valamik a folyóhoz tartanak. Torokhangon felelgetnek egymásnak. Nem, ez nem állat, ez valami más. Kirohannak a partra. Két lábon szaladnak! Igen, ezek ők: emberek, egy egész család. Belevetik magukat a vízbe, láncba fejlődnek. Egy szembe halad a lánccal, majd megáll. S hirtelen a víz pezsegni, forrni kezd előtte, és ő lesújt a kezében levő bottal. Halásznak. Az új kőkor korai szakaszában járunk. Ők még csak többnyire abból éltek, amit készen találtak a természetben. De halásztak, vadásztak és gyűjtögettek is. Hagyjuk őket!

Az idő szárnyán Kr. e. 3500-ba értünk. Az iménti ligetes tisztást már nem találjuk, benőtte újra a buja növényzet. Az új kőkor késői szakaszában vagyunk. A folyók jobb partján köd kezd kialakulni, de miért csak ott? Nézzük meg közelebbről a jelenség okát! Ez a köd kesernyés ízű és marja az ember szemét. Három helyről próbálja beteríteni a völgyet. Csak nem a vulkanizmusra utaló nyomokat fedeztük fel? Áh! Nem lehet! Bár a Balaton-felvidék vulkáni kúpjai nincsenek olyan messze. De hát oly régen volt már, amikor utoljára ontották tűzesőjüket. Akkor mi ez? Füst, közönséges füst. Ahol füst van, ott melegnek kell lennie! -tartja a mondás. Hűvösödik, alkonyodik, húzódjunk közelebb a három helyről is felszálló füsthöz! Határoljuk be ezt a három helyet a mában! Az első itt van a Lulla patak jobb partján, ahogy beérünk a faluba, Tab felől, a harmadik ház kertjében. A pataktól körülbelül 60 méterre, arra merőlegesen. A második ettől északra, légvonalban úgy 1 km-re az Y hosszabbik szárán, a dombtetőn, a Jabától körülbelül 200 m-re. A harmadik szintén a hosszabbik szárán az Y-nak. E képzeletbeli egyenesen körülbelül 5 km-re, a Jabától mindössze néhány méterre. (Ma 1. Nagy Károlyné portája -Kossuth u. 7., 2. Horváth Ágota udvara, kertje - Kossuth u. 41., 3. Ali rét)

Őskor, mintázott kerámiatöredékek, kovakövek, csiszolt kő vágókés

Az első helyen a tűz körül néhány főből álló, pihenő vadászokat találunk. Gímszarvast ejtettek el, már ki is zsigerelték élesre csiszolt kőeszközeikkel. Rájuk esteledett, itt maradnak éjszakára. Nem ez a hely az otthonuk. Nincsenek körülöttük nők, gyerekek. Már sütik a szarvas belsőségét, az lesz vacsorára. A tűz mellett, de mindig a kéz közelében hevernek a vadászat legfontosabb fegyverei: az íjak, a lándzsák és a kőbalták. Az egyik kőbalta - a csoport vezetőjéé - különösen értékes. Fekete, kemény kőből készült, messzi északról hozták, a nagy hegyektől. Új technikával van rögzítve a nyele. A nyél a baltába fúrt lyukba van beszorítva. Megér vagy tíz kecskét.

Most az egyik vadász a tömlőért nyúl. Vízért készül menni a folyóra, s nem veszi észre, hogy a tömlőért nyúlva lábával benyomta a tűzbe a fekete baltát. A tűz belemart a száraz nyélbe. A furaton belül is elősegítve, hogy teljesen izzásig hevítse a fekete követ. És nem veszi észre senki! Nem csoda, a vízre várva és a fárasztó naptól elfáradva sorra elszenderegtek a tűz körül. A vízhordó végre megérkezett, ekkor már a nyél vége is az utolsó lobot vetette. Rögtön látta, nagy a baj. Ösztönösen cselekedett, menteni kell, ami menthető. Egy husánggal kipiszkálta a baltát a tűzből. Ebben a pillanatban eszébe jutott valami. Az, hogy otthon, a nagy táborban, még gyerekként, a játék hevében beléhemperedett a piros virágba. Anyja a tűz forróságát vízzel enyhítette. Most is ezt kell tenni. A fekete kőnek fáj a tűzvirág érintése. A vizestömlőért nyúlt és a nyél nélküli fekete kőre zúdította. Gőzfelhő szállt fel a baltáról. Majd pattogás, sercegés zaja töltötte be az éj csendjét. S az értékes fegyver, a féltett kincs a lyuknál kettévált.

A vadászok ijedten ocsúdtak fel az iménti hangokra. Vad horkantásokkal adták egymás tudtára, hogy a tűzisten bosszút állt rajtuk. Felkapták a szarvas tetemét és nem törődve az éj sötétjével, fejvesztetten menekültek a másik vadászó csoport esti szállása felé. Itt hagyva a most már értéktelenné vált csodafegyvert, a fekete kőbaltát és egy, két kő közé becsúszott szakócát. Itt találtam meg mindkettőt 1994 augusztusában.

Őskor, fekete kőbaltatöredék, szakóca, tálka és bütyökdísz-töredék

Közben a másik táborhelyen is elfogyasztották már vacsoráikat a vadászok. Szerényebbet, mint az első táborhelyről most fejvesztetten menekülők. Ők ugyanis nem ejtettek el semmilyen vadat. Kénytelenek voltak azt megenni, amit hazulról hoztak - szép mívű cserépedényekben -, pirított árpát. Őket a vadászat istenei elhagyták mára. De nem baj, majd holnap szerencsésebb napjuk lesz - vigasztalták önmagukat. Hangosan kimondani nem merték, mert a mindenhol jelenlevő isteneik még meghallhatják és csak azért is megsértődhetnek, hogy minden ok nélkül vadásznak. Mert okuk most nem volt a vadászatra. Van élelem bőven a falunak. A falunak, ami innen nem olyan sok nyíllövésre van. Búzát, árpát termelnek a folyó mellett. Jó lett a juh-, a kecske- és a disznószaporulat is. A marhák jól tejelnek, hála a jó legelőnek. Ruhával is el vannak látva, nemcsak az állatbőrök, hanem az asszonyok által szőtt kelmék is meleget adnak. Ez a csendes, nyugodt pihenés szakadt félbe.

A menekülő vadászcsapat, ahogy a pislákoló tűz fényét megpillantotta, azonnal ordítozni kezdett. A tűz mellett szendergők riadtan ugráltak fel, törtek-zúztak mindent, ami a lábuk alá került. Kis időbe került, mire megértették a riadalom okát. Nem sokat tétováztak, rájöttek, hogy az isteneknek nem tetszik küldetésük. Szinte mindent hátrahagyva, edényeket, fegyvereket, még az oly féltett, drága kovaköveket is, azonnal felkerekedtek a falujuk felé.

Amiket elhagytak, az utókoré lett. Az értéket felismerve gyűjtötték össze az egykori termelőszövetkezeti iroda, majd lakóház udvarán Nixék és a későbbiekben ott építkező Horváthék. A még korábban e vidéken élt ősember csiszolatlan bazalt, (épségben megmaradt) kő-baltáját pedig Jabapusztán találták meg a múlt században. Tudósít az 1879-81. évfolyama a Somogy vármegyei Régészeti és Történelmi Társulat Évkönyvének. Ez is azt bizonyítja, hogy e terület nagy múlttal rendelkezik.

A harmadik füsttel jelzett helyről nem szólok, pedig vadászaink oda igyekeznek. Haza, a falujukba. Mai megjelöléssel, Alirétre. S ezzel mindent elárultam, az már Ságvárhoz, a szomszédos községhez tartozik. Az már az ő történelmük. Dr. Honti Szilvia8 régész tárta fel azt a területet a 80-as években. Szinte egyedülálló leletekkel bizonyította az itt élők magas szintű, keramikus művészetét. Ennek szép bizonyítéka egy épségben megmaradt, hatalmas, bütykös díszítéssel elkészített tárolóedény.

Itt elbúcsúzunk most az őskortól. Jegyezzünk meg még annyit, hogy az újkőkor három évezredét 2000 körül a néhány évszázadig tartó rézkor, majd a bronzkor követte. Hogy erről miért nem szólok? Ennek az a már leírt sor az oka, hogy „a múlt valóságos megismerésére kell törekedni... tárgyi emlékekkel bizonyítani." Tárgyi emlékek mindezideig tudomásom szerint az előző korokból nem kerültek elő. Sajnos! A folytonosság feltételezhető, de a föld mélye egyelőre őrzi titkát.

IV. ÓKORTÖRTÉNET

Időszámításunk kezdete körül kapcsolódott vidékünk mintegy négy évszázada az ókori műveltségbe. A római hódítás révén, mint a Pannónia provincia része. Ide kívánkozik most, egy kis időre történelmi időutazásunkat megszakítva, egy kérdés: mit jelent, mint községnév a szó: LULLA? Honnan ered ez a megjelölés? Ha valaki e kérdésekre válaszolni akar, bizony nagyon mélyen kell a történelmi időbe nyúlnia. Az egyik lehetséges feltételezés szerint községünk neve már a Dunántúlt elfoglaló római hódítás kora előtt megvolt.

A Római Birodalom légiói az illír törzset, a pannonokat Kr.e. 35-ben hódoltatták meg. A pannonok azonban éveken keresztül keményen ellenálltak. Kr.e. 6-ban hatalmas lázadás tört ki a rómaiak ellen, de Kr.e. 9-ben végleg be kellett hódolniuk a világ akkori legerősebb hatalmának. A rómaiak tehát nem üres vagy gyér lakosságú földet hódítottak meg, hanem egy erős, vitéz és kultúrált népet. A rómaiak a városoknak, településeknek megváltoztatták a nevét, latin nevet adtak nekik. A latin nyelv nem alkalmas magyar szavak egy az egyben való átírására, mert a latin abc-nek kevesebb betűje van, mint a magyarnak. Az Árpád-kori oklevelekből világosan látható, mint küszködtek a kolostorok barátai - köztük a mi Lulla-hegyen levő Szent László monostorban élő Ágoston rendi, fekete barátaink a magyar, illetve átvett helységnevek leírásával. Ahány írás, annyi változat. Nézzük a példát Lulla esetében. Az átírások változatai: Luka, Lyulya, Lula, Lywlya, Lulya, Lullya, Lulla.

Endre királyunk 1208-ban Lulla nevű faluból tizenegy család szőlőművest adományozott földjeikkel együtt János, Istergom-i (esztergomi) érseknek? Kingu isten nevét pedig egy Kingus (Küngös) nevű falu őrzi, jelenleg Veszprém megyében. (Omode  nádor  ítéletlevele 1299-ből.)9

RÓMAI KERÁMIATÁL-TÖREDÉK

Hogy ez-e a tudományos magyarázata községünk nevének vagy sem, nem én vagyok hivatott eldönteni. Lehet, hogy az előbbiekben közölt hipotézis valakiben elindít egy kutatómunkát, s megtalálja azt a kulcsot, amit én eddig nem találtam. Most folytassuk időutazásunkat a múltban.

Kr.u. 225-ben járunk. A római császár, Caracalla már 13 évvel ezelőtt kihirdette Pannónia Inferior (alsó) provinciában is, hogy polgárjogot kap minden szabad állapotú lakos, és 23 évvel ezelőtt maga Septimius Severus (aki leverte a hírhedt lázadást, a pannóniai légiók lázadását) a császár járta végig Pannónia városait. Látogatása alkalmával felújíttatja, kijavíttatja a tartomány útjait, létesítményeit. Fontos volt nekünk ez a látogatás. Hiszen az a nagyon fontos út, ami Singidunum (Belgrád), Sopiane (Pécs) és Triccianán (Ságváron) át, a Pelso (Balaton) keleti csücskét érintve haladt Vindibonán (Bécs) túl nyugatra, a mi vidékünket is érintette. A rómaiak tájunknak első kőházépítő és első kövesút-építő népe voltak. Kővel borított országútjaikat megtaláljuk a Duna-vonalnak, a Limesznek jobb partján. Útjaik sűrűn áthálózták a Dunántúlt.

Vidékünk legjelentősebb római települése Tricciana (Ságvár), tőlünk északkeletre mindössze néhány kilométerre épült. A patakjaink (akkor még folyóink) ártere, a völgyek termékeny gabonatermő földek. A dombjaink széltől védett, déli lankáin szőlősorok sorjáznak. A pannon rabszolgák százai szorgoskodnak környékünkön, hogy ellássák Tricciana erőd építőit. Erdőt irtanak, utat építenek. A Pelso (Balaton) mocsaras, vizenyős, lapos vidékét lezáró domboktól délre vagyunk. Termékeny, értékes területe ez a rómaiaknak. A szőlőkön, a művelt földeken kívül még egy nagy érték van: az erdő, a rengeteg és benne az értékes vadak. A legközelebbi erődített helytől loviától (Kapospula) vezet erre az út. A négyszögletes, sarkain tornyokkal megerősített erődítményt minél előbb meg kell építeni. Hátországi védelmet szolgál, pihenőtábor. A rómaiak nem felejtették el a jazigok támadását. A befagyott Duna jegén átkelve, áttörve a Limes vonalát. Majdnem eddig a területig pusztítottak. S most újabb barbár törzsek nyugtalanítják a határvidéket, a vandálok.

Verőfényes nap van, ma megpihenhetnek a rabszolgák, ünnep lesz Mercuriusnak, az istenek hírnökének, a piacterek védője istennek az ünnepe. És elkészültek az útelágazással is. Oltárkövet emelnek az út kereszteződésében. A főtisztviselő hivatalosan is elfoglalhatja helyét. A Jaba völgyében vagyunk. A Jaba második nagy kanyarulatánál, a mostani pusztától kissé keletre. Az oltárkő pompásan emelkedik ki a folyóvíz és az őserdő határolta háromszögből. A szóban forgó főtisztviselő kiérdemelte ezt. Vadállatokat szállított Róma legnépszerűbb népszórakoztató intézményének, a Cirkus ellátásához.

A pannóniai főhivatalnokok, egy-egy Róma városi tisztség elnyerése érdekében - a rendezett játékokhoz -, bizony csak igénybe vették a pannon erdők ingyenes ajándékát, a nagyvadakat. A „makknevelő Pannónia" (Plinius) erdős dombvidékéről valóban sok vadállat kerülhetett Itália és Róma város amfiteátrumaiba. Idézzük fel a római kori erdeink állatvilágát! Még mindennapos volt a medve. Bizonyításul álljon itt pontosan ebből az időből Lucanustól (Kr.u. 220-223) néhány sor: „Mint Pannónia bősz nőstény medvéje dühöngőbb megsebesítve; midőn a szügyébe fúródik a szíjról csattantott kelevéz, forog és bőszülve csikorgat a vele száguldó s vele forgó kopja nyelére." (Laky Demeter fordítása)

Folytatva az állatok felsorolását: általános a vaddisznó, a növény evők közül a szarvas, a dámvad, a muflon, az őz, de még a bölény, az őstulok, sőt a jávorszarvas is; ahol a róka és a hiúz mellett minden bizonnyal bőven fordulhatott elő a farkas és vadmacska több fajtája. Honosak voltak a ma már kipusztult, a római amfiteátrumokban ugyancsak szerepet játszó nagymadarak: a sasok és keselyűfélék, a túzok, a különféle nagy baglyok, vagy a mitológiai „élőképek" előadásához szükséges darvak, kócsagok, pelikánok és a nagy szabású állatheccek dekoratív körítéseként felbukkanó apróvadak, a hódfélék, nyulak, borzok, földikutyák és a sokféle kis ragadozó.

RÓMAI OLTÁRKŐ

Térjünk vissza a fogadalmi kőhöz! Az oltárkő feliratának szövege a következő: „... a Servus császárok nevével kitüntetett kegyes és hűséges legio Adiutrix katonája, beneficiarius consularis, fogadalmát, szívesen teljesítette, mert az isten megérdemelte. Fuscus és Dexter consulságának évében." Becses emlékünk ez a kő a későbbiekben, hiszen településünk múltjának ez lesz az első írásos tárgyi bizonyítéka. A követ megtalálták 1909-ben Ságvártól 8 km-re, Jabapuszta területén. Jelenleg a keszthelyi Balaton Múzeum kőtárának becses darabja.

Mi az 1997. április 11-i terepbejárásunk során végigjártuk az elképzelésünk szerinti római út nyomvonalát, bizonyítékokat kerestünk és találtunk. (Alirét - Ságvári dűlő - Depó dűlő - Szilfa dűlő - Alsó Gyönköd - Büdösalj - Barkó l-ll-lll.) Római kori ll-lll. századi kerámiákat és sok-sok bronzérmét gyűjtöttünk össze.

V. A KORAI KÖZÉPKOR TÖRTÉNETÉTŐL A 18. SZÁZAD VÉGÉIG

A római utunknak a végére értünk. Vele a néhány évszázados civilizációnak is vége lett környékünkön. 430 körül a pannóniai római uralom összeomlott, elkezdődött a „visszasüllyedés" a barbárságba. Megkezdődött a hunok uralma. S most ezek fölött az idők fölött szuperszonikus sebességgel átsuhanunk, csak éppen hogy megemlítjük azokat a népeket, akik uralják földjeinket, hogy a történelmi folytonosságunkat meg ne szakítsuk. Azért suhanunk most ilyen gyorsan, mert a föld mélye itt is rejti még titkait.

450-460 körül Attila hun király halála után germán népeké (keleti gótok, longobárdok) lett ez a terület több, mint egy évszázadra. Majd a 6. században Baján kagán (fejedelem) népe, az avar lett az úr, aki sok szláv törzset hozott magával és le is telepítette őket. Az avarok emlékét őrzi Zamárdiban, LulIától 10 km-re a Kárpát-medence legnagyobb avar kori temetője. A barbár civilizáció csodálatos gazdagságát és sokszínűségét mutatják a feltárt leletek (Bárdos Edith10 régész munkájának köszönhetően). Hogy az avarok jártak felénk is, azt szinte biztosra vehetjük, már csak a kis földrajzi távolság okán is. Aztán az avar uralmat elsöpri Nagy Károly frank népe 791-796-ban. 862 körül magyar eleink kalandozó hadjáratban betörtek a Frank Birodalomba. 895-900 körül a magyar törzsek megszállják a Kárpátmedence nagy részét. Megtörtént a honfoglalás. A rákövetkező több mint egy évszázad a magyar állam alapjainak lerakásával, megszilárdításával múlik el (Taksony, Géza fejedelem, István király).

István király a somogyi Koppány legyőzése után Magyarországot az európai keresztény kultúrkörnek részesévé tette. Ez Somogy területén hamar éreztette hatását. A 11. században kialakult a vármegye szervezet, s létrejöttek az első egyházak. A század elején a falu már létezett! Ekkor a székesfehérvári (de Álba) bazilika papságának birtokában volt, de I. Andrásunk 1055 táján (a tihanyi bencés apátság megalapítása) a tihanyi bencéseknek szakított ki itt birtokokat. Hét király is váltotta már magát a magyar királyi trónon, amikor I. László személyében (1077-1095) egy markáns Árpád-házi király került a trónra. Szent László királyunk 1082-ben Luka, azaz Lullya helység birtokában erősítette meg a veszprémi káptalant. A 11-12. századtól pár kilométerre egymástól falvak települtek, a falukettőződéseknek, valamint a betelepítéseknek köszönhetően.

Ezek a falvak egymástól csak 1-2 km-re helyezkedtek el. Ilyen falvak voltak területünkön, illetve szomszédságunkban: Bére (Berej, Berey, Kisberey, Kisbére, ami Endréd és Lulla vidékén feküdt), Berki (Berky, ami Bálványos és Lulla vidékén feküdt), Jaba (Liba, Lyiba, Liaba, Lyabia, Lyuba, Lyaba, Jaba, Jab), Gyönköd (Gyumka, Gyumkud, Gyomkud, Gyunkwnd, Gywmkud, Gunkud, Genked, Gyonked, Gyng, Gingui), Lulla (Lullya, Lyulya, Lula, Lywlya, Lullya, Luka), Kási (Cass, Kavas), Torvaj (Cornay, Korne, Torwoy, Tornee) és Szőlős (Zeules, Zeuleus, Secicles).

Hogyan jöttek létre ezek a falvak (villa)? Hogy néztek ki? Hogy folyt bennük az élet? Ezekre az izgalmas kérdésekre próbálok most válaszolni. A korai középkori falu alig-alig emlékeztet bennünket a mai falura. Ez a falu egészen más volt! Ami meghatározta a letelepedést kezdetekben, az a vérségi kötelék volt. (A félnomád állattartás téli szállásai alakultak át apró falvakká). Aztán az egyre kiteljesedő földművelés is kedvezett az állandó helyhez kötődésnek, falu létrejöttének. S még egy lényeges dolog is közrejátszott, ez pedig Szent István királyunk rendelkezése. Törvénye szerint legalább tíz falvanként épüljön templom, s tilalmazza, hogy a falvak (közös) templomuktól távolabbra költözzenek.

Ezek a falvak kicsik, kevesen lakják és közel vannak egymáshoz. Ha nem lettek volna közel a templomhoz, nem tudták volna betartani a törvényt. Legtöbbször vizek (patakok, folyók, források, tavak) mellé települtek. A természeti adottságok határozták meg a falu gazdálkodását. Vidékünkön a szőlőművelés lehetett a meghatározó, mint azt egykori írásos források is igazolják, vagy a közeli Sérseksző-lős község névadása is. Ugyanis minden falunak volt neve, amit az ott lakók vagy a szomszéd településen élők adtak neki. Ez a névadás többféleképpen történhetett: egyfajta sajátos tevékenységet végeztek a faluban (szőlőtermesztés - Szőlős, lovászok - Lovászi, halászok -Halászi), személynevekből (Theobald - Tab), törzsnevekből (megyer - Megyer), népnevekből (besenyő - Berény, Berki), a nagyon tisztelt szentekről (Szent György - Gyönköd). A falunevek többsége magyar eredetű, de a honfoglaló magyarok által talált idegen ajkú lakosság által használt elnevezések is megmaradhattak. Talán a Lulla elnevezés is ilyen lehetett (szláv?). A határrészeink, dűlőink mai napig is fennmaradt nevei között is jó néhány elpusztult falu nevét találhatjuk meg (kiejtés szerinti írásmód):

1. Lullatelep 2. Főső-falu 3. Asó-falu 4. Temető 5. Jaba 6. Szőllőhegy 7. Kisecseny 8. Juhászház 9. Törzsökös 10. Jabahát 11. Jabai temető 12. Taligaút 13. Pajta dűlő 14. Endrédi-út 15. Herbótkút 16. Ságvári 17. Depó dűlő 18. Bányosi-út 19. Kisvaskapu 20. Ligeti 21. Szilfa-dűlő 22. Katykó 23. Berki-kuti-árok 24. Főső-Gyönköd 25. Zsidóhegy 26. Vaskapu 27. Nagy-vaskapu 28. Berki 29. Szegény-sürü 30. Pusztaszentegyház (Salitrom) 31. Ságvári-út 32. Hosszi-fődek 33. Nyúl-leső 34. Laposi-kut 35. Flóra-hegy 36. Laposi-út 37. Laposi 38. Kastéj-tető 39. Berki-kut 40. Gyönköd 41. Kerék-főd 42. Barkó 43. Asó-Gyönköd 44. Széles-rét 45. Majori 46. Büki-kuti-árok 47. Büki-kut 48. Röpullőgödör 49. Vadómás 50. Büdös ajja 51. Öregerdő 52. Fijatal-erdő 53. Irtás 54. Domokos-tető 55. Tabi-út 56. Mohar-föld 57. Jabaiárok 58. Kisecsenyi-dűlő 59. Gyertyányos 60. Gyertyányosi árok 61. Torvaji-út

A falvak összetétele: kezdetben együtt élt a szabad (liber), a szabados (libertimus) és a szolga népelem. A rabszolgák a falvakhoz csatlakozó külterületi helyeken éltek. A 12-13. századtól jobbágyokról beszélünk, a nagyobb lélekszámú jobbágyság mellett a falvakban élnek kisebb számban a már külön földbirtokkal rendelkező kisnemesek (István és társai Lulya-i nemesek)."

Milyen és hol lehetett maga Villa Lyulya (azaz Lulla falu)? Ismét, mint már annyiszor ez írás folyamán: a képzelőerőnkre kell hagyatkoznunk. 1229-et írunk, II. András a király, az a II. András, aki uralkodásának 3. évében, 1208-ban hatalmas királyi birtokokat adományoz híveinek, köztük a székesfehérvári káptalannak. Lulla és Jaba falvakban a káptalan az úr. A falunak nincsenek utcái. A házak halmazszerűen helyezkednek el egymástól, jó 50 m-es távolságra. Ott, ahol a Lulla patak beletorkollik a Jaba patakba, a torkolattól dél-nyugatra, a torkolatra enyhén lejtő lankára épül, kétoldalt. Irtás falu. Az erdőt kivágták, felégették. A kiirtott erdő helye ideális a falu felépítésére. Innen belátható a hosszan elnyúló Y alakú völgy. A falu fölötti dombhát megvéd az uralkodó nyugati széltől. A folyók árterének jó minőségű földje biztos gabonatermést ígér. A vízfolyások vize kiváló ivásra, főzésre azonnal használható: igen tiszta. Ahol ez a néhány ház épült, azt a víz nem járja, s a völgyben ott az út. Az út, ami követi a víz folyását, összeköti Lullát a völgyben lévő kis falvakkal. A telep nagy területen fekszik, ami nem csoda, hiszen minden házhoz majdnem egy hold nagyságú belső telek tartozik. A telkek kerítve vannak egymástól. A házak sem sokban hasonlítanak a mai házakhoz. Legtöbbje félig földbesüllyesztett, igen alacsony felmenő falakkal rendelkező, szelemenes, padlás nélküli, nyeregtetős, egyosztatú patics építmények. Tüzet ritkán raknak bent a házban, amíg csak lehet, a szabadban sütnek-főznek. Akik belül is tüzet tudnak rakni, azoknak a háztetője a tűzhely felett nyitott. Ezek a füstös házak. A burkolt tűzhelyet (kemencét) még nem ismerték.

Középkorból származó kerámiatöredékek a feltételezett falu helyéről

Lulla fontos hely, templomát építik. A faluval szemközti lankán, túl a Lulla - és a Szőlőhegyi patakon, a Temető dűlőben már állnak a falak. Aki az építkezést felügyeli, irányítja: Berillus, az az ember, aki 1233-ban a Szent György tiszteletére felszentelt egyház jabai papja lesz.'2 A templom melletti temetőnek már halottja is van. Még csak egy, hogy aztán folytatódjon a sor századokon át. A templom kőből épül, habarccsal fogatják össze a korabeli építőmesterek. A drága követ a Balaton-felvidékről hozták - gabonáért cserébe - szekereken, fáradtságos munkával. A munka jól halad. Áll már a fából ácsolt híd is a Lulla felett. S a híd után a templom előtt az irtás északdél irányban kiszélesedik. Szükség lesz erre a térre, mert a törvény szerint a falunak, a templom mellett, hetente, a hét utolsó napján vásárt kell tartania. Maga a templom kicsi lesz, a felszereltsége is szegényes. Később egy kegyúr ezüst gyertyatartót adományoz a templomnak bűnei engeszteléséül. Ám a szent hely néhány kövét azért csak-csak megfaragja az egyik mester. A falu határának kijelölése is megtörtént. Általában természetes határokat jelöltek meg (folyópart, dombgerinc, kimagasló fák). S most hagyjuk el a falut, még néhány év és minden a helyén lesz. Elérkezett az 1264. év. Villa Lyulának a korabeli oklevelek már említik egyházát.

Az 1997. április 2—4-ig történt terepbejárásunk során gyűjtött anyag hatalmas mennyisége megerősített bennünket abban a hitben, hogy megtaláltuk a kora-középkori falu helyét a jelenlegi büdösalji dűlőben. A templom helyéről már régóta tudtunk a Temető dűlőben. Pontosan ez a tény késztetett bennünket arra, hogy a falunak is a templom közelében kellett lennie. A templom feltárása még várat magára. Eleink kellő időben jelezték az illetékesek felé - akkor, amikor még kivehetők voltak a templom alapjai -, hogy „érdemes lenne ásni!" Érdektelenség, vagy pénz hiánya volt-e az oka, de azóta sem történt semmi. Illetve mégiscsak történt: a Temető dűlő ezen helyén letörtek, kicsorbultak az ekék. Azok az ekék, melyek egészen egy befalazott kriptáig hatoltak le és kifordítottak onnan egy zsugorított formában elhelyezett csontvázat. Azután megjelentek a fémkeresővel rendelkező „kincskeresők". Megtalálták és elvitték az ezüst gyertyatartót. Igaz, kissé megtekeredett már a talajművelés különböző eszközei által. A falu és temploma, hosszú évszázadokon át létezett, ha el is pusztult időnként, de mindig újra települt. Erről a leletanyagok a 12. századtól a 16. századig adják a bizonyítékot.

1. Jaba falu (Villa Jóba)

Szólnom kell Lulla falu kapcsán a kora-középkorban e területen meglévő falvakról is. Már csak azért is, mert történetük, történelmük szorosan egymáshoz kapcsolta őket. Mint már említettem, azokban a

történelmi időkben legtöbbször egymás mellett léteztek. S szólnom kell róluk azért is, mert ősi földjük a jelenlegi Lulla község területén volt. Segítségül most nemcsak a hipotézist, a képzelőerőt hívom, hanem az írásos bizonyítékokhoz folyamodom elsősorban. Ezek a korabeli oklevelek. A falvak megnevezésére, és az évszámra szorítkozom. Természetesen nem hagyom ki, ha valami számunkra nagyon fontos dolog, esemény, személy tűnik fel a régmúltban. Nem hagyhatok ki semmit, mert nekünk minden fontos, ami eleinkkel történt.

Nézzük hát először a mai Jabapuszta ősét. Az első évszám a településsel kapcsolatban 1055. Ekkor I. András a tihanyi bencéseknek adott is birtokot. 1193-ban Liba (Lyba, Lyaba, Lyuba) alakban fordul elő okiratban. Ekkor a székesfehérvári János-lovagoké volt. III. Béla király megerősíti a lovagokat jabai birtokukban. Jabapuszta a lovagok legrégibb birtokai közé tartozik. Ezt a birtokot II. Géza király leánya, Margit királyi hercegnő adományozta a fejérváriaknak. 1229-ben a fejérvári káptalannak vannak itt birtokai. Szent György tiszteletére épült egyházát 1233-ban említik oklevélben az alábbiakban: „Sakerdos S. Georgii de villa Jóba."" A papja Berillus. 1295-ben Jabapusztán (Ljaba) Lyba-i Benedek özvegye, Berkiben lévő szőlőjének eladásakor az itteni besenyőkről értesülünk. A későbbiekben a besenyő telepen élők a kor legjövedelmezőbb foglalkozásával, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A családalapító Besenyő György házasság révén jutott e jó minőségű termőföldhöz. A puszta egy újabb oklevélben 1347-ben tűnik fel Lyaba néven. 1386-ban Lyaba helyett Lyalia. A 14. század első felében a Pok-nemzetség birtoka. 1392-ben (1401) a szintén besenyő eredetű Ugali családnak van itt birtoka. E család utolsó sarja volt Ugali Pál, aki után a helységet Kővágóörsi Kis György bírta. Halála után özvegye Csapi Andráshoz ment nőül. Csapi András neje, Gutori Katalin révén nyerte adományul első férjének, Kővágóörsi Kis Györgynek itteni birtokait. 1411-ben, Zsigmond német királlyá választása évében, Csapi Andrásnak adományozta Lyaba helységet. 1428-1431-1432-1433 továbbra is Lyaba alakban fordul elő. 1435-ben Liaba részben a kereszteseké, valamint a fejérvári káptalané, részben a kisnemesi Ugali családé. 1428-ban Lyaba helységet a híres Rozgonyi István és a számunkra talán még híresebb történelmi személyiség, a felesége Szentgyörgyi Cecília kapják birtokul. 1433-1436-ban feltűnik egy család a birtokosok között: a Lyaba-i család. 1438-ban I. Albert király a Battyáni és a faiszi Ányos családokat Lyaba helység birtokába iktatja. A Battyániak, mint az Ugaliak vérrokonai, jogot tartanak rá. 1444-ben a Battyáni és faiszi Ányos családok megosztoznak Lyaba helység birtokában.

1457-ben a fejérvári János-lovagok igényt tartanak rá a Rozgonyi családdal szemben. Mint látjuk, a keresztesek a középkorban végig megtartották ezt a birtokukat, sőt a mohácsi vész (1 526) után egészen Fejérvár török kézbe jutásáig éltek földesúri jogaikkal. 1464-től a Battyáni család Lyaba részeit zálogba adta a Keszölczési családnak. 1 535-ben a hírhedten híres enyingi Török Bálint Máté apáttól s konventjétől egy évre, 300 forintért bérbe veszi Somogy megye tizedeit. A tizedfizető falvak között ott szerepel Jab néven.

1609-re a virágzó település hanyatlásnak indul. 1661-ben pusztaként a szárszói Somogyi Jánosé volt. A 18-20. században a tihanyi apátságot találjuk a birtokosok között. 1899-ben Puszta Jaba a megjelölése. 1948 január l-jétől Lulla község településrésze. Balatonendréd és Lulla között helyezkedik el. Itt került elő 1890 táján egy késő-középkori, 17. századi vas kengyelpár. A leírása: csonkított, körte alakú kerettel, hossza 19,3 cm, szélessége 12,4 cm. Sajnos a képét itt nem tudjuk bemutatni, mert a Nemzeti Múzeumban ugyan a 135/1890. szám alatt nyilvántartásba van véve, de kérésünkre sem tudták megmutatni (elveszett?!, elkorrodálódott?!) ".

2. Gyönköd falu (Villa Gyumka)

Következzék Gyönköd helység, mely a középkor során szintén sok névvel bírt, talán helyesebb így: íródott. Néveredetét tekintve a régebbi Szent György tiszteletére szentelt egyház nevéből alakulhatott ki. A György név bizánci eredetű, földművest jelent. Nem meglepő, hogy itt, ezen a környéken, ezen a kis területen belül két egyházas helyet is erről a szentről neveztek el. Tudjuk, hogy az idetelepített törzsnek, a besenyőknek a vallási kultusza szorosan kapcsolódik a Szent György névhez. A középkori vármegye északi részén, a Balaton déli partján több Besenyő és Berény (Berej, Berki) említés utal a megtelepedés sűrűségére. Az előzőekben említett Jaba is szőlőtermesztéssel foglalkozó besenyő telep volt. Úgy tűnik, a besenyőket Koppány lázadása után célzatosan telepítették a magyar (esetleg szláv) falvak közé. A magyarok régi települései közé került besenyők a fegyveres felvigyázó, határőr szerepét kapták.

Az első két írásos emléket szó szerint (fordításban) idézzük: „1329. szeptember 27. Wysegrad. Erzsébet királyné a somogyi Szent Egyedmonostor apátjának és konventjének. Nagy (dicti Nog) fia: György előadta, hogy Gunkud (Gyunkud-i birtokrészét), amely miatt régóta per folyt közte és Wgal-i Ivánka fiai: Jakab, Pál, Miklós és István között, eladta nekik oly módon, hogy Szent Mihály napjának tizenötödén (okt. 13.) a két fél (vagy ügyvédjeik) Nary-i Jánossal, Tulbeyg fiával: Domokossal, Kopul-i Pete-uvel, vagy egyikükkel, vagy kettejükkel és más derék férfiakkal - Both (dictus) Lőrinc vagy Leustachius fia: Lázár királynéi emberek egyikének, valamint a vitás birtokrészre összehívott szomszédok és határosok jelenlétében - annak árát az ország szokása szerint megbecsüljék, hogy Ivanca fiai a fizetésnél tudják magukat mihez tartani (ad solutionem pretii dicte possessionarie portionis se possent ordinare). Megparancsolja, hogyha a felek vagy egyikük kéri, küldjék ki tanúbizonyságukat a királynéi emberrel az eseményekről az említett időpont 8. napjára tegyenek jelentést."15

A másik oklevél az eredményről így számol be: „1329. október 18. A somogyi konvent jelenti Erzsébet királynénak, hogy 1329. szeptember 27-i parancsára, Lőrinc királynéi ember és Pál mester prothonotarius konventi küldöttei visszatérve jelentették, hogy Szent Mihály napjának tizenötödén Nary-i János mesterrel, Wgal-i Ivánka fiával: Miklóssal, aki testvérei nevében is jelen volt, meg más derék férfiakkal, szomszédokkal és határosokkal megjelentek, de (Nagy Lőrinc fia) György napnyugta felé jött és föld határait megmutatni nem akarta, így a királynéi ember a becslést elvégezni nem tudta.""'

Ebben a két oklevélben Gunkud alakban fordul elő. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzék is említi. 1333-1334-ben káplánja János, két garas és húsz kis dénár, illetve három garas és húsz kis dénár pápai tizedet fizet. 1336-ban kőtemploma van, Szent György tiszteletére szentelve. 1369-ben Egyház Gyumkud alakban fordul elő. 1385-ből egy értékes, érdekes mondatot őrzött meg a korabeli oklevél: „Villa Gyumka et nune mutató nomine Ogymkud."17 - ami magyarul így hangzik: „Gyönköd falu és most megváltozott nevén Ógyönköd." 1368-ból kétféle változatát ismerjük: Gyonkwnd és Gywmkud. 1392-től Ugali, majd Battyáni birtok. 1411-ben Zsigmond királytól Csapi András kapja Gyönköd helységet. 1428-ban Genked, 1435-36-ban Ogyenked formában találjuk. Ekkor tűnik fel a Gyönköd-i család elnevezés (1478-ban is). 1435-ben Rozgonyi István neje, Szentgyörgyi Cecília új adományként kapja Zsigmond királytól Ógyönköd helységet. 1437-ben ismét Gyumkud alakban íródott.

Aztán egy évszázadra eltűnik a szemünk elől, hogy 1536-ban ismét felbukkanjon. Az 1536. évi adólajstromban azt találjuk, hogy Gyönköd helységben a veszprémi püspök a földesúr. Azután a templom és maga a falu is elpusztul. Tab plébániájához csatolják 1890-ben, Gyönködpuszta néven. Elpusztult az a falu, amely a gyűjtött kerámia töredékeink beazonosítása alapján évezredek óta lakott hely volt. Mert találtunk itt a középső újkőkor dunántúli vonaldíszes kerámiáiból, a késő újkőkor lengyeli kultúrájából, a késő bronzkor urna-temetős kultúrájából éppúgy, mint a rómaiak hagyatékából. A középkorból a 11., 12., 13., 14. századból, de a 15-16. századból már alig-alig. S találtunk rengeteg emberi csontmaradványt, téglatörmeléket az egykori templom helyén. Minden egyes szántáskor előbukkannak, hogy újra és újra figyelmeztessenek bennünket a költő szavaival élve: „Ne a törtet tekintsd és csonka részét, de az egész nem osztható részét: ki senkié sem, az mindenkié".18

Gyönköd értékes helyneve magyar nyelvünknek, hiszen az ősi „d" képzőt tartalmazza, amely képző mai nyelvünkben már csak a helynevekben használatos. Az emlékezet megőrizte nevét, dűlő névként továbbra is létezik az egykori falu helyén, Gyönköd és templomának helyén, Pusztaszentegyház. Lulla községtől nyugatra a Jaba patak bal partján helyezkedik el.

3. A Lulla-hegyi monostor (Monast de Monté Lyula)

A Szentlászló monostora évszámokban. A monostort 1292 körül alapíthatta egy közeli nemesi család. Eme szent helyről az 1302. évből van először adatunk: „Monast S. Ladislai regis de monte Lyula"'9 -Szent László király  Lulla-hegyi  kolostora. A karingeseknek Szent László tiszteletére emelt monostorát (kolostorát) említik az oklevelek, mely monostornak ekkor voltak birtokai Lullán. 1378-ban már prépostság: „Prepos, ecclesie S. Ladislai ord. supepellici tórium"20 -Szent László egyházának prépostja, ahova, mint illetékes felsőbb hatósághoz,  folyamodni   lehet.  Egy  másik változatban  így találjuk: „Prepos. ecclesie S. Ladislai de Lulya"21 - Lullai Szent László egyház prépostja. 1378-ban prépostja (főpapja, elöljárója) Miklós, 1379-ben pedig   András.   1436-ban   Rozgonyi   István   nyerte   adományul Zenthlazlow-t, immár ismét monostorként. 1455-ben még fennállott: „Monasterium S. Ladislai regis"22 - Szent László királyról nevezett prépostság. 1726-ban a veszprémi káptalan birtoka volt. Szent László pusztaként szerepelt 1907-ben. Ma a megye északkeleti határvidékén, Lullától keletre emlékét földrajzi név, a szentlászlói erdő őrzi.

1996 kora tavaszán, amikor a szentlászlói erdőben nyílni kezdett a hóvirág, Szabó Jóska bácsi21 és családom felkerekedtünk, hogy Jóska bácsi megmutassa nekünk a néhai monostor helyét. ízes elbeszélése alapján valóban egy történelmi sétán vettünk részt. E túra ideje alatt megfogant bennem a gondolat - Jóska bátyámat hallgatva -, hogy mennyire hasonlít elbeszélése Tóth Tibor tanár úrnak a Tabi Kilátóban (1994/95) megjelent „Fekete barátok a Lulla-hegyen" címmel megjelent írásához. Úgy éreztem, hogy ezt az írást Szabó Jóska bácsi iránti tiszteletből, a történelmi sétánk emlékére, a történelem tanár és lelkes történelmi kutató, amatőr régész, az általam is nagyra becsült Tóth tanár úr engedelmével szó szerint közlöm. Ezáltal is kifejezve és elismerve fáradtságot nem ismerő helytörténeti munkáját.

„Ma már kevesen tudják, hogy Torvaj és Lulla közt, a két falutól félórányira egykor az Ágoston rendiek híres Szent László-monostora állott.

A világ zajától távol, a nagy dombok közé, ahol a csendet ősi tölgyek vigyázzák, egy kicsiny magaslatra istenfélő kezek emelték a klastromot. A dombocska aljában, egy kőhajításnyira az épülettől, tisztavizű forrás fakadt, mely friss, hideg vízzel látta el a szerzeteseket. Ez az eldugott hely kitűnő azok számára, akik megunták a világ zaját, s egyedüllétre, magányra vágytak. Itt emberek helyett Istennel lehetett társalogni. A monostort 1292-ben alapította valamelyik közeli birtokos család. Nemcsak lakó- és gazdasági épületeket, templomot építettek, hanem földadományokkal gondoskodtak arról, hogy a szerzetesek semmiben se szenvedjenek hiányt. A kegyurak számára végső nyughelyül a kolostor temploma szolgált. A monostor patrónusának Szent Lászlót, a lovagkirályt választották. A daliás termetű, bátor uralkodó, a kunok legyőzője, a magyar feudális állam megszilárdítója nagy népszerűségnek örvendett. Csodatételeit, hőstetteit számos monda őrizte meg, templomok falain pompás freskókon örökítették meg. Örökítették meg? Jó kifejezés ez? Hisz ahol járunk, a monostorral együtt a falfestmények is megsemmisültek. Az egykori színpompás képek azonban minden bizonnyal szerepet játszottak abban, hogy a nagy uralkodó alakja ma is elevenen él bennünk. Nemzedékek csodálták meg a freskókat, története szájról-szájra szállt. A templomok régen leomlottak már, de az emlékezet megóvta őt a felejtéstől. Idézzük föl itt a romok közt emlékét egy olyan réges-régi énekkel, melyet e helyen is ismertek:

Idvezlégy kegyelmes szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.

Az itt lakó ágostonrendi szerzetesek nagy tudású emberek voltak. Bőrbekötött kódexeik, imádságos könyveik féltve őrzött kincseik közé tartoztak. A környékbeli nemesek szívesen bízták gyermekeik tanítását rájuk. Akik vállalták a tanulás nehézségeit, ritka kincs birtokába jutottak. A betűvetés, s a jog ismerete hozzásegítette őket, hogy a király, illetve a nádor szolgálatába állva felemelkedhessenek.

Olyan emberek tanulhatták tőlük a tudományokat, mint: az Ugali testvérek, Pál és György, Kapoli Péter a 14. században, Zalay György, Thengeld Boda Imre, Thorway-i Ugrón István és Bernát, valamint Zalay Miklós és Lwllya-i Mihály a 16. században. Mindnyájukból ítélőmesterek, illetve pritaldusok (vizsgáló bírók) lettek.

A csuhájukról fekete barátoknak nevezett szerzetesek jelentős szerepet vállaltak a környék kulturális életében. A monostor hiteles helyként is működött. A vastag falak között pezsgő élet folyt.

Okiratokat állítottak ki, adásvételi szerződéseket, zálogleveleket fogalmaztak, illetve őriztek. Elvégezték az új tulajdonosok birokba iktatását, írásba foglalták a végrendeleteket. Másolatokat készítettek, melyeket a prépost és a konvent pecsétjével hitelesítettek. Okleveleiket hiteles perbeli bizonyságként fogadták el. Gyakorlatilag közjegyzői feladatot láttak el. E tevékenységüket természetesen bizonyos összeggel honorálták. A környék nemessége szívesen vette igénybe szolgáltatásaikat. Nem kellett már Fehérvárra, Somogyvárra, vagy Ti-hanyba utazniuk, ha írásbeli ügyeiket intézni akarták. Mint ahogy Thorway Petres mester fia Domokosnak sem, aki rövid idővel az alapítás után nekik diktálta tollba végakaratát. Nélkülözhetetlenek voltak az örökléseknél és a birtok megosztásakor is. Munkájuk mindig volt elég, de nem ebből éltek meg.

A kegyurak - mint pl. az Ugaliak majd a Rozgonyiak -, a nemesek kisebb-nagyobb birtokadományokkal gazdagították a kolostort. Nemcsak a közeli falvakban jutottak tulajdonhoz, de nekik őrölt több malom is a Fok folyón (a mai Sió), illetve övék a juti (Siójut) vásár vámjának a fele is.

A világi tevékenység természetesen nem vonta el figyelmüket a hitélettől. Szent Ágoston szigorú szabályai szerint éltek. A regula betartására a prépost ügyelt. A monostor egyre gazdagodott. Csinosították az épületeket, s a zavaros idő miatt sáncokkal vették körül. Ki gondolta volna, hogy a szentéletű barátokat veszély fenyegeti? Pedig így volt. Tudásukat és csekély birtokaikat kellett félteniük a hatalmaskodóktól.

Az okleveleket ugyanis a prépost és a szerzetesi közösség adta ki. A hiteles írásnak bizonyító ereje van: döntött birtokok és emberek sorsáról. A nagyobb urak megpróbáltak nyomást gyakorolni a kisebb konventekre, hamis oklevelek kiállítása érdekében. S ha nem ment szép szóval, akkor erőszakhoz folyamodtak. így történt ez Lullán is. A csekély védművek nem oltalmazták a szerzeteseket. Nagy Lajos királyunk idejében történhetett meg, hogy Miklós prépostot lakásán megtámadták, megsebesítették, s a prépostságot kirabolták. Betörtek a sekrestyébe is, s az egyház okiratai veszendőbe mentek. Ez utóbbi volt a legnagyobb baj, hisz olyan okleveleket égettek el, melyekkel egyes birtokok tulajdonjogát lehetett igazolni. A támadók fő célja éppen ezek megsemmisítése lehetett. Kik követték el az orvtámadást? A megsárgult írás csak annyit árul el, hogy Miklós prépost versenytársai. Neveik szemérmes elhallgatása utal arra, hogy a tetteseknek nagy hatalmuk volt s elkerülték az igazságszolgáltatást is.

Ez az eset azt mutatja, hogy a Szt. László monostor már nem biztonságos, így elvesztette hiteleshelyi feladatát.

A tulajdonjog bizonyítása kérdésessé vált. Új megerősítő iratok beszerzése, ezek kijárása nem lehetett könnyű dolog, de sikerült. Igaz viszont, hogy bizonyító erejük kisebb, mint a régieké volt. Az uralkodó prépostság javára kiadott 1378. május 28-i rendeletére, mely a juthani vásárra menőket királyi védelemről biztosítja, hamarosan szükség lett. A pannonhalmi apátság ugyanis igényt tartott a juti vásár tizedére és harmadára. 1379. április 7-én az apátságot be akarták iktatni ebbe a jogba. A helyszínen azonban a Szentlászlói prépost jobbágya Mihály és a másik tulajdonos (a vám másik fele a váci káptalané) vámszedője ennek ellentmondott. Amikor a pannonhalmiak szándékáról András prépost értesült, igen megijedt, hisz egyik legfontosabb jövedelmük 43 százaléka forgott veszélyben. Hosszú pereskedés kezdődött. A következő évben Andrást Miklós váltotta fel a préposti székben. Többszöri halasztás után 1382. május 1-re tűzték ki a tárgyalást, melyen Széchi Tamás országbíró elnökölt. Az ügy fontosságára való tekintettel Miklós prépost személyesen jelent meg. Ügyvédként ő képviselte monostorát. Latba vetette minden tekintélyét. Egyeztette védőbeszédét a váci káptalan képviselőjével. Hiába volt az ékes beszéd, a pert elvesztették. Így a Lullai Szent László prépostság érzékeny anyagi veszteséget szenvedett.

Kezdetét vette a lassú hanyatlás. A fénykor többé már nem tért vissza, bár a monostor még több mint másfélszáz évig fennállt. Az állandósuló török betörések tettek pontot a lassú haldoklásra. A feldúlt és kifosztott kolostor életbemaradt tagjai az épület közelében, az erdőben húzták meg magukat, míg végleg el nem távoztak ők is. A rombadőlt monostor újabb százötven évre még dacolt az időjárás viszontagságaival, majd építőanyagként széthordták tégláit, köveit. Lassan benőtte az erdő. A múlt század 80-as éveiben Kowasoczy István Isten dicsőségére a keresztre feszített Megváltó szobrát helyezte el területén. Vandái kezek ezt is megcsonkították. A monostorból ma már csak a sáncok látszanak. Bejárata az északi oldalon lehetett. A kaput kettős árok védte, melyet a törmelék már jórészt betemetett. A tető kicsiny, kb. 42x25 m-es. Ma már nehéz elképzelni a fehérre vakolt falakat, a karcsú gótikus templomot, az elmélyülten olvasó, vagy oklevelet író fekete-csuhás barátokat. A rég letűnt fényes időről a díszítésre szolgáló idomtéglák, kő- és vakolatdarabok, kerámia töredékek tudósítanak.

III. BÉLA TÁL ALAKÚ, BIZÁNCI MINTÁJÚ PÉNZEI

A monostor emlékét földrajzi nevek: Szentlászló, Klastrom-tető és a címzetes Szent László-i préposti rang őrzik."24

4. Lulla falu (Villa Lyula)

A falu, hasonlóképpen a már említett falvakhoz, a 11. század elején már létezett. A gazdái is nagyon gyakran megegyeznek a már bemutatott falvak uraival. Ez nem véletlen, hiszen tudjuk az előzőekben leírtakból is, hogy kis területen belül helyezkedtek el. Ezért aztán sok név, évszám ismétlésnek tűnik - bocsássa meg ezt az olvasó -, de a történeti hűség, a tisztánlátás érdekében ezt kívánja.

Magát a falut is bemutattam már, a helyét is közöltem. Itt kívánom megjegyezni, hogy Lullapuszta helye nem azonos a kora-középkori Lullával. Lullapuszta későbbi település. Valószínű, hogy Lulla a török korban pusztult el. Az új telepesek ezután alapították meg a régi falutól északra, attól mintegy 2 km-re, a Jaba jobb partján húzódó domboldalra az új telepet. Ezt bizonyítja az is, hogy az általunk feltételezett falu helyén (templom) a 12. századtól a 16. századig számtalan kerámiatöredéket, vas használati tárgy darabot találtunk. Míg a

feltételezett Lullapuszta helyén csak a 16. századtól sikerült anyagot gyűjtenünk.

Folytatva a kronológiai sorrendet, így tárulkozik fel előttünk községünk történelme. A 11. század első felében Lullát a fejérvári bazilika papságának birtokában találjuk. 1055-ben I. András a tihanyi bencéseknek szakított itt ki birtokokat. Hamarosan a veszprémi káptalant is a birtokosai között találjuk. 1082-ben Szent László király Luka (azaz Lullya) helység birtokában erősítette meg a káptalant (a püspök tanácsadó testülete). 1229-ben a fejérvári káptalan birtokos Lyulya helységben. 1264-ben említik egyházát és Lulla falu (villa Lyula) elnevezését. A veszprémi káptalan birtokaként 1288-ban említik az oklevelek Lullya néven. 1295-ben Lula-ként találjuk. Egy 1325-ös oklevélből - mely IV. Béla király 1237-ben kelt oklevelének átirata - ismerjük, hogy a veszprémi püspökségnek a Somogy megyei Lula-n 14 ember adományoz.25

1301. január 14-én III. Andrással kihal az Árpád-ház. A beköszöntő 14. század nagyon vészterhes időket hozott. Az első években királyok váltották egymást. 1 301 -ben egyszerre két királya is volt Magyarországnak. Sok-sok igazságtalanságnak lehetett helyszíne falunk is, mert akkoriban is az egyszerűbb embert sújtották a hatalmaskodók torzsalkodásai. Akadtak, akik belefáradtak az állandó létbizonytalanságba, s öreg napjaikra szerettek volna nyugodtan, biztonságban élni. Közéjük tartozott Lulya-i Miklós fia Marcellus és felesége Lulya-i Albert fiának: Péternek lánya, Mária. Érdekes a nevük, ennek az a magyarázata, hogy a helynévből képzett vezetéknevek többségükben ebben a korban még nem kialakult vezetéknevek, hanem valójában a nevet viselő egyén származáshelyére utalnak. Hogyan teremtik meg biztonságukat Marcellus és Mária? íme egy oklevél: „Kelt 1328 április 16-án. A somogyi konvent (egyházgyűlés) előtt Lulya-i Miklós fia: Marcellus - felesége: Mária nevében is, aki Lulya-i Albert fiának: Péternek leánya - leikük üdvéért a veszprémi Szent Mihály egyházat teszi meg örökösükké és Lulya-n birtokolt telkeket, trágyázott és mezei földeket, ligeteket és erdőket minden haszonvételükkel a Szent Mihály egyháznak és általa a püspökségnek adományozza, az ugyancsak megjelent Henrik veszprémi püspök és ispán, királynéi kancellár pedig utódai nevében is vállalja, hogy őket élelmezi, ruházza és birtokaikban meghagyja. Az oklevelet Marcellus részére adták ki."26

Ma úgy mondanánk „eltartási szerződést" kötöttek. Hogy az egyik oldalról (fél részéről) jól sikerült a szerződés, azt onnan tudjuk, hogy Marcelluszék tulajdonát még jó kétszáz év elteltével is a veszprémi püspök birtokai közt találjuk. E rövid kitérő után folytassuk! 1333-1334-1335-ből arról értesülünk, hogy Lulla egyházának papja, Péter 40-40 kis dénár, illetve 3 garas pápai tizedet fizet.

S újabb név bukkan elő az 1338. szeptember 15-én kelt somogyi konvent levelében: Lyulay-i Anduch nádori ember (a helyi közigazgatás embere, irányítója). 1 336-tól Lullya-i család jelenik meg az oklevelekben. Azután Lyula-i Anduch nádori emberre 1343-ban ismét szükség lesz. Birtok ügyben kellene eljárnia a konvent emberével. Az érdekelt fél Ugal-i (Vgal-i) Iwanka comes (ispán) fiai: Pál, Jakab, Miklós  és  István  mesterek.  Az  oklevél   így  szól:  „1343.  január 24. Wyssegrad. Miklós nádor, a kunok bírája kéri a somogyi konventtől, hogyha Vgal-i Iwanka comes fiai: Pál, Jakab, Miklós és István mesterek idézéseket, vizsgálatokat, eltiltásokat, saját birtokaik visszavételét, határjárását, határaiknak felállítását, eltiltásokat egy éven belül kérnék tőlük - különösen akkor, ha Synka fia: János vagy Kykche birtokon más, örökösök nélkül elhunyt ember ottani birtokával kapcsolatosak, amelyeket a király adományozott nekik szolgálataikért -, küldjék ki megbízottjukat, hogy annak jelenlétében a kijelölt nádori emberek egyike az említetteket az ország szokásai szerint végrehajtsa. Ahányszor ez megtörténik, az idézés napját, a megjelölt időpontot, a megidézettek és ellentmondók nevét az egész ügy sorával, a határok leírásával neki írják meg. Kijelölt nádori emberek: Lyula-i Anduch, Lok-i Ábrahám fiai: Denke és Mihály, Lok-i Konia."27

A másik oklevél így szól: „1 343. május 1. A somogyi konvent Miklós nádorhoz. A nádor 1343. január 24-én kelt levelére válaszolva közli, hogy Lok-i Ábrahám fiával: Mihály nádori emberrel kiküldték emberüket, a tisztességes és megbízható (honestum et fidedignum) István fiát: Miklóst, akik visszatérve jelentették, hogy először Szent György napján, csütörtökön (április 24.) Wardai-i Arach fia: Arach mester, Salamon fiának: Istvánnak fiai: Miklós és Péter, továbbá Herrandus fiai: Péter és Pál Kykche birtokon levő örökölt részére mentek, amelyet szabályosan eladtak Vgal-i István mesternek: majd az utód nélkül meghalt Synka fia: János és a felakasztott (suspendio traditi) Fábián ottani birtokrészére mentek, amelyet a király érdemeikért Pál mesternek és testvéreinek adományozott: másnap Kemyn fiainak: János fehérvári őrkanonoknak, Pálnak és Mártonnak, valamint unokatestvérüknek (fratris eorum patruelis), István fia: Istvánnak a Somogy megyei Lyulia (Lyulya, Lyaba és Gunkud) birtokokon levő birtokrészeire, amelyeket érvényes bizonyítékokkal (vigore efficacium instrumentorum) eladták Pál mesternek. Összehívták a szomszédokat és a határosokat, akiknek jelenlétében határjeleket emelve megjárták és elválasztották mások földjeitől, mivel ezek eddig csak füves elválasztással voltak megjelölve (herbali divisiona distincte fuissent), ezeket minden haszonvételükkel meghagyták és iktatták (reliquissent et statuissent) Pál mesternek és testvérének, kivéve a szőlők, szántóföldek, erdők és rétek részecskéit (particulis), amelyeket másik oklevelükben írtak le."'"

Hogy mégsem Lulya-I Anduch lett a kiküldött, hanem Lok-i Ábrahám fia: Mihály, annak talán az az egyszerű oka lehetett, hogy a szóban forgó birtoktestek is Lullán (Jaba, Gyönköd) voltak. (Elfogultság?, összeférhetetlenség?!) 1358-ban a Zichy család okmánytárában ismét felbukkan a Lullya-i család. A veszprémi káptalan birtokában említik a falut 1381-ben. Itt értesülünk a püspök Lulya-i jobbágyairól, és itt bizonyosodik be az is, hogy kisnemesek is lakják a falut. Egész pontosan: István és társai Lulya-i nemesek. Benedek veszprémi püspöknek meg is gyűlik a baja a lullai kisnemesekkel. Maga I. Lajos király (1342-1382) intézkedését kéri. Erről így tudósít bennünket a korabeli regeszta (oklevél). „Benedek veszprémi püspöknek a panaszára, hogy Miklós fia: István néhány Lulya-i nemessel a püspök Lulya-i jobbágyának: Istvánnak házába törve, onnan szénát, 4 ökröt erőszakkal elvitte, meghagyja a fehérvári káptalannak, hogy küldje ki bizonyságát."29

Török korból való pecsét (gyűrű) ólomból

1411-ben Csapi András kapta Zsigmond királytól Lullya helységet. 1412-ből a Lullya-i családról értesülünk ismét. 1427-ben Simon a plébánosa: „Simon is de Lwlya ecclesie plebanum."30 Rozgonyi István és neje, Szentgyörgyi Cecília 1428-ban Lullya részét kapja, Lywlya alakban is leíródott. 1431-ben a fejérvári János-lovagok tartanak rá igényt. Rozgonyi István és neje új adományként kapják Lullya helységet 1435-ben, ekkor a kisne-mesi Ugali család, majd Battyáni és faiszi Ányos családok birtoka is. Ismét a Lullya-i családról kapunk hírt 1436-ban és arról, hogy Rozgonyi István ismét birtokot kap itt. A Battyáni családot 1438-ban beiktatják Lullya birtokába, ebben az évben értesülünk először a Lullya-i Vasas családról. Az oklevél 1445-ben hírt ad a Lullya-i Nagy családról (Magnus). 1454 a Lullya-i családról értesülünk újfent. 1460-ban Felsőendrédi Somogyi Imre fejérvári városi kapitány, továbbá Torve-i (Torvaji) Ugrón Imre és Gáni Kristóf egymással kölcsönös örökösödési szerződésre lépve, Somogyi Imre Lullya helységet kapta. Ugrón Imre Lullya felét kötötte le magszakadás esetén a túlélőknek. A veszprémi püspök 1463-ban továbbra is földesúr Lullya helységben. A Lullya-i Torma és Kis családról 1464-ben tesznek említést, ekkor adta zálogba a Battyáni család Lullya részét a Keszölczési családnak. Lulya helység részeit a Mérei család kapja. A Lullya-i Koncz család 1493-ban jelenik meg az oklevelekben.

És álljon most itt két oklevél 1493-ból, feloldván ezt a rengeteg adatot, érdekességként, de természetesen lullai vonatkozással fűszerezve. Ez a két oklevél bepillantást enged a korra annyira jellemző úri torzsalkodásokba, és egyúttal a szomszédos faluba, Torvajra vezet: „1493. április 9. Korotna. Zápolyai István örökös szepesi ispán, nádor előtt Pernez-i Zsigmond és Imre, valamint Begethe-i Bálint nevében panaszt tettek, hogy Zerdahel-i Dersfy István özvegye, Katalin asszony az ő Rethalberthy birtokuk és Katalin asszony Egres nevű Somogy megyei birtoka közt, az Úr születése nemrég múlt napja táján, egy folyón töltést létesíttetett jobbágyaival. A töltés a folyón áradást okozott, amely tönkretette a jobbágyok kaszálóit. Szent Mihály arkangyal  legutóbb múlt ünnepe körül  pedig Zakadath-i Tamás, Pernez-i  Zsigmond  és  Imre Thelekfewide  nevű  kis földdarabját, amely  a  Somogy  megyei  Thorwe falu   határában   a  panaszosok Thorwe-i kúriájához tartozik, jobbágyaival elfoglaltatta, felszántatta és bevettette. Azon kívül ugyanebben az időben Dayka György, az említett Zakadath-i Tamás Thorwe falubeli jobbágya, ura különleges megbízásból,   hasonlóképpen   elfoglalt,   felszántott   és   bevetett Pernez-i Zsigmondnak és Imrének az említett föld mellett fekvő másik darabka földjét. A király meghagyja a konventnek, küldje ki emberét tanúbizonyságul, hogy az Lwlya-i János deák, vagy Lwlya-i Chaklay  Márton,   vagy   Kalachafalwa-i   Kalacha  Ambrus,   esetleg Ozthopan-i Gerencher Balázs királyi emberrel a panaszt kivizsgálja és Katalin asszonyt, valamint Zakadath-i Tamást idézze meg a panaszosokkal szemben Szent György elkövetkező nyolcadára (május 1.) a   király  elé.  Zakadath-i   Tamással   pedig  állíttassák  elő  említett jobbágyát."1'

És az eredmény! „1493. április 23. A somogyi Szent Egyed monostor konventje, megkapván Zápolyai István nádornak 1493. április 9-én Korotnán kelt, vizsgálatot elrendelő, perbehívó és értesítő levelét, kiküldte szerzetesét, Sebestyén papot Lwlya-i deák Jánossal, a nádor emberével a Zápolyai István oklevelében előadott panasz kivizsgálására. A nádori és konventi ember Quasimodo vasárnapja utáni kedden (április 16-án) Somogy megyében lefolytatván a nyomozást, megállapította, hogy a panasz mindenben megfelel a valóságnak. Ennek alapján a nádori ember, a konventi ember tanúbizonysága mellett, Dersfy István özvegyét, Katalin asszonyt birtokán, Egresen, Zakadath-i Tamást ugyancsak birtokán, Thorwe-n Pernez-i Zsigmonddal és Imrével, valamint Begethe-i Bálinttal szemben megidézte a nádor elé Szent György ünnepének nyolcadára (május 1). Zakadath-i Tamást ezentúl kötelezték említett jobbágyának előállítására. Tudtukra adván egyszersmind, akár engedelmeskednek, akár nem, a nádor a jog alapján fog ítéletet hozni."32 Kommentár úgy érzem, nem kell hozzá!

Még egy érdekesség: 1505-ben Buda Szentpéter külvárosában Lyula-i nevű ember házában lakott egy Kapás Antal nevű ember. Már ekkor elkezdődött az elvándorlás? Máris 1535-ben vagyunk. Enyingi Török Bálint (Gárdonyi Géza: „Egri csillagok" című regényéből ugye ismerős ez a név? - hát ő az, a nagy úr, II. János, a gyermek király gyámja) Máté apáttól, s konventjétől egy évre, 300 forintért bérbe veszi Somogy megye tizedeit. A tizedfizető falvak között ott találjuk Lullya-t. Az 1 536-i adólajstromban Lullya falunak 23 portája van és sok birtokosa: Baranyai Mátyás, Perneszi Egyed, Imre és Istvánné, Koródi Demeter, Fajszi Ferenc, a szentlászlói prépost, a veszprémi püspök, Ugrón Bernát, Ellyevölgyi László és Regétéi Gáspár. A 15-16. században sűrűn váltják egymást a földesurak. 1557-ben a falu a Perneszi nemeseké, Magyar Bálinté és Takaró Mihályé volt. Míg a török megszállás idején, 1572-ben Tihany várához tartozott.

Az 1573-74. évi adólajstrom szerint még 49 házból állott. Lullát Perneszi András felsőlendvai várnagy és fiai nyerték adományul 1577-ben. A lakosság lélekszáma a folytonos harcok és sarcok következtében (nemcsak a töröknek adóznak, de a régi földesúr is igényt tart az adóra, bár nem tartózkodik itt, mert elmenekült), egyre fogy, mert vagy meghalnak, vagy menekülnek biztonságosabb területre, így az 1580-ban készült adólajstrom szerint 34 házat találtak Lullán. 1609-re az egykori népes falu pusztává zsugorodott és megszűnt létezni. 1612-ben Zala vármegye törvényszéke Lullyát Tóti Lengyel Jánosnak ítélte oda. 1618-ban is még a szigligeti kapitány bírta ezt a területet, de hamarosan a tihanyi apátságnak engedi át.

A török korban vidékünkön vezetett át a borszállító út Török-koppánytól Tihanyig. Ebben megerősít bennünket Nicolas Sonso francia királyi földrajztudós és térképész 1689 körül készített Magyarország térképe. Az útvonal Koppan (Koppány) Enderew (Endréd) Zantto (Szántód) és Tyhan (Tihany) volt. A törökök kiűzése után 1701-1703 táján Vörös János özvegyének birtoka. Tehát a krónika elején feltett kérdésre, hogy „Rákóczi hadai jártak-e erre?" - nem tudok válaszolni. Annyi biztos, ha hadak nem is, de a bujdosó szegénylegények erdeink mélyében biztonságos menedéket találtak. 1726-ban a Lengyel és a Mérey, 1733-ban a Lengyel családé. A Mikoviny Sámuel (kamarai mérnök, később selmeci professzor) által 1735-ben készült, kézzel rajzolt Balaton térképén falunkat Lujja-ként jelöli az általunk Lullapusztának nevezett helyen. Ezt erősíti meg az 1733-ra datált irat, mely szerint Lullapuszta mellett fekszik Gyönköd.

Nem esett még szó e hosszan elnyúló, eléggé zivataros századokban az iskoláról, tanítókról. Bár ha említettük Berillus, Péter és Simon papokat, a lullyahegyi fekete barátokat, akkor feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy nagy valószínűséggel ők lehettek az első tanítók. Az iskolák pedig az első templomok és a kolostor. S kit taníthattak? Egy biztos: nemcsak a nemesek úri csemetéit (őket a kolostori papság volt hivatott), hanem az itt élő népességet, fiatalt és öreget egyaránt. S hogy mit tanítottak? Tanítottak a túlélésre, egyszóval a fennmaradásra. Hitet adtak az embereknek, hogy a kifogyhatatlan szenvedés ellenére érdemes élni. Talán már ezekben a századokban megfogalmazódott ez a mondás, amit a minap hallottam Ilon Jenőnétől (Margit nénitől): „Dolgozz úgy, mintha örökké élnél és imádkozz mindig, mert bármikor meghalhatsz!""

Lullán a 18. század második felében sem létezett oskola (iskola), így csak feltételezhető, hogy a jabapusztai gyerekek Endrédre (mivel ekkor már Jaba és Endréd is a tihanyi apátság birtoka), a lullapusztai gyerekek talán Torvajra jártak iskolába. Azaz nem jártak. Hogy ezt honnan tudjuk? Mária Terézia (1740-1780) uralkodásának 30. évében elrendelte az oktatás ügyét elősegítő általános összeírást, mely statisztika szerint Endrédnek 1770-ben volt iskolája, Torvajnak 1741-től. Mindkét iskola rk. felekezetű. Endréd tanítója Szigethy György, aki 37 éve tanít. A tanulók száma 30. Olvasást és hittant tanulnak. 1789-ben már nincs tanító a faluban. Torvaj tanítója 1770-ben Jahubir György, aki 23 éve tanít, nincs tanulója. 1789-ben már itt sincs tanító. Hogy jól működtek-e ők, arról nincs adatunk, de tiszteletem jeléül nevüket megörökítettem ebben a krónikában, mint eleink tanítói nevét. Mint ahogy szándékomban van a későbbi korok nevelőit is feljegyezni.

S most a 18. századi történelmünket lezárva, hadd szóljak e kor híres-neves költőjéről (műdalíró-népdalgyűjtő), aki egy rövid ideig (1782) mérnökösködött (földmérő) is Somogyban: Pálóczi Horváth Ádámról (1760-1820). Arról az emberről, akit Kazinczy Ferenc is megtisztelt barátságával, aki Csokonai Vitéz Mihályt dunántúli vándorlása idején hónapokig befogadta vendégszerető házába. Arról az emberről, aki elsőként nevezte el a Balatont Magyar Tengernek. „Magyar Tengernek, amely az egész honé ugyan, mert Magyarország csak egy, de különösen Zala, Somogy és Veszprémé, melyek a magyar fődnek olyannyira fénylő gyöngyei.'"4 S arról a költőről, aki Somogyban járva Lulla-hegyre is ellátogatott, sőt verset is faragott róla.

A továbbiakban dr. Bóra Ferencet idézem: „Pálóczi Horváth Ádám életrajzírója - Péterffy Ida irodalomtörténész így írt az 1787-1788-as évekről: A Szántódon bérelt Remete ház csendje, nyugalma Horváth-nak termékeny, sokoldalú alkotó munkára adott lehetőséget. Leveleivel felkereste a közeli, távoli barátait, s az akkori irodalmi élet nagyjait. Emellett a környéken pártfogókat, jó barátokat szerzett. Itt szerette meg Somogy népét, innen járva-kelve ismerte meg pusztáit, falvait, mezővárosait. Levelet írt Ádándra, Fokra, Lengyeltótiba, Nágocsra, Őszödre, Zamárdiba, Tabra. Sokfelé hívták: névnapra, táncra, lakomára, szüretre. 1 788 októberében Bárány József a Lulla-hegyre hívta meg.

Menjek-e hát? mert olyannak vallom én is magamat,

Hogy friss véremet frissebbre frissíti a borzamat.

Merjek-e? vagy restelljem e grádicsos lépésemet?

Oda ahova jó kedvre hívnak menni engemet.

Hát hiszen emberek vagyunk, oly Isten teremtése,

Kinek a több állatoktól ez is különbözése,

Hogy nekünk társaságunk csak, amely nints a többeknek.

Társaságunk, mely kútfeje a nemes Törvényeknek.

Horváth szerint Lulla »kellemetes, meredek, bérces* hegy, ahonnan látni lehet Tihany tornyát. »Mi történt a Lujja hegyen s a szüretén - írja Péterffy Ida. Annyit tudunk csak meg, hogy jött egy ember, ollóval a kezében, nyilván a szőlőfürtöket vagdosta vele, de Horváth ebből is tréfát farag: ,talán nyírésre siet az ollóval. S mit tsinál a kopasz bárány majd a hóval?' Arról nem értesülünk, végül is felért-e Bárány Lujja hegyre, melynek: ,Szőlő az eleje, Erdő a hátulja.'«""

S álljon itt most Pálóczi Horváth Ádámtól, a múltból egy jókívánsága: „Hát sokáig éljetek, én is iszom értetek, egy pohár bort!" Sok műdala, táncnótája közül idézzük meg - az általunk is jól ismert kettőnek a kezdő sorait. S ha halljuk és netán mulatunk rá, jusson eszünkbe a Lulla hegy megéneklője. Táncnótája így kezdődik: „Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak." A műdala pedig így hangzik: „Búsuljon a ló, elég nagy a feje." (Nagy a feje, búsuljon a ló!)

VI. LULLA TÖRTÉNETE FOLYTATÓDIK A 19-20. SZÁZADDAL

A 19. század fordulójára területünk szinte teljesen elnéptelenedik. A település története innentől fogva Torvaj községével szinte azonos. Közigazgatásilag oda tartozik, önállósága megszűnt. Ebben a században írásos anyagokban Lullát alig-alig találjuk. A hosszú háborús időszak (Napóleon) megtette hatását. Elvadult a táj, elmenekültek az emberek.

A Vályi lexikon arról értesít bennünket, hogy 1 fuvar Tabtól szekérrel félórányira van. 1831-ben a pusztító első Somogy megyei kolerajárványt megfékezik Kilitinél (Kilitiben 132 betegből 66 meghal). És elkerüli az 1836-os, az 1848-1849-es kolera járvány is. A forradalom és szabadságharc eseményeiről a vidékünkön nincsen híradásunk."' A gyéren lakott lullai területekre az ősi Batthyány család 1853-ban svevi svábokat telepített, akik mellé a jó gazdálkodási feltételeknek köszönhetően 38 magyar és 6 izraelita is idetelepült. Nem pusztított a kolera 1855-ben sem. 1856-ban a Gotthard család birtoka. Ismét az iskoláról: a Helytartótanács 1862-ben intézkedett a római katolikus elemi népiskolák felülvizsgálatáról. A Torvaj községi elöljáróság (igali járás) 1864-ben kelt jegyzőkönyvében az iskoláról a következő jellemző sort találjuk: „az oskola, kivált az őszi és téli rövid napokban sötétes, mert ablakjai  kicsinyek".17 1868. december 10-én alakult meg a tabi kerületi népnevelési egylet, melynek alapszabályát maga báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter sajátkezű aláírásával 1869. február 13-án hagyta jóvá. Az egyletnek tagja volt a torvaji tanító is.

Somogy vármegye utolsó kolerajárványa - melyet Tolnából hurcoltak be - sem érintette területünket 1873-ben. A megye észak-keleti részén fekvő tabi járásban 4 község (kányái terület) 3366 lakosát veszélyeztető járványban 39-en betegedtek meg, közülük 17-en meghaltak. A 41 napos járvány szeptember 16-án fejeződött be.

1907-ig Lulla a Gotthard család után a Perczel család birtokába került. Annak a Perczel családnak birtokába, amely család 1848-ban két honvéd tisztet is adott a hazának: Mórt, az ozorai csata győztesét és Miklóst, honvédőrnagyot. Annak a családnak birtokába, kinek tagja volt Etelka, akinek a kor híres költője, Vörösmarty Mihály udvarolt. 1907-ben a Perczel család tulajdonát képező Lullapusztát, valamint Csillagmajort parcellázás útján eladták. A vevők egy része 1907 telén szekerekkel kezdi meg a költözködést. Az új „honfoglalók" a következő helyekről érkeztek:

Tolna megye, Gyönk községből 11 család

Tolna megye, Varsád községből 1 család

Fejér megye, Lajoskomárom községből 7 család

Zala megye, Óbudavári községből 2 család

Somogy megye, Balatonendréd községből 1 család

Somogy megye, Kára községből 1 család

Somogy megye, Somogydöröcske községből 1 család38

Torvaji Elemi Népiskola tanulói és Zakócs tanító úr 1914-ből

Ezek a családok a lullai határ 1200 kat. h.-ját vásárolták meg, 20 éves lejáratú amortizációs kölcsönnel. Mivel sem a pusztai épületek, sem a hely, ahol azok álltak, nem felelt meg a telepesek igényeinek, lebontották azokat és 2 km-re délebbre megalapították az új helységet: Lullatelepet. Ők így nevezték, de hivatalosan Lullapuszta volt.

Az új földbirtokosok közül hadd említsek meg néhányat, rövid életrajzukkal együtt: Gősi János, a tolna megyei Gyönkön született 1878-ban. 1907-ben telepedett le a megyében, 34 kat. h. földjén gazdálkodott. 1914-ben bevonult, az orosz és olasz fronton harcolt 1917-ig. Meghalt 1960-ban.

Reidl János, a Somogy megyei Döröcskén született 1868-ban. 1901-ben kezdett gazdálkodni. 1907-ben telepedett le Lullapusztán, 60 kat. h. földjén gazdálkodott. 1913-tól tagja volt a község (Torvaj) képviselőtestületének. 1928-tól a lullapusztai evangélikus leányegyház gondnoka. Két fia vett részt a háborúban. Sebestyén 25 hónapig a román fronton harcolt. János az olasz fronton 1918-ban hősi halált halt. Idős Reidl János 1954-ben hunyt el.

Id. Schmeltzer József, a Fejér megyei Lajoskomáromban született 1868-ban. 1913-ban kerül Lullapusztára, ahol 34 kat. h. földön gazdálkodott. 16 évig Amerikában dolgozott. József fia részt vett a háborúban, megsebesült. György fia követte apját és szintén hosszú ideig Amerikában élt. József meghalt 1950-ben.

A lakosok azáltal, hogy új telepet hoztak létre, közelebb kerültek Torvaj községhez, ahova (mint már említettem) közigazgatásilag tartoztak. A mai Lulla részét képező Kisecsenyben 9 család telepedett le:

Somogy megye, Ecseny községből 7 család

Somogy megye, Torvaj községből 2 család.

Mivel a telepesek többsége Ecsenyből érkezett, ezért kapta a Kisecseny elnevezést. Ez a 9 család a ma is Torvaj községhez tartozó Csillagmajorból (ma már nem lakott hely) 300 kat. h. földet vásárolt meg. A későbbiekben szintén - géplakatosként - itt telepedett le Szarka Károly: ő a Somogy megyei Telekin született 1891-ben. Szakmáját Szöllőskislakon tanulta. 1909-ben szabadult fel. Gépkezelői vizsgát Budapesten tett. 16 évig állott a tihanyi apátság szolgálatában. 1927-től önálló iparos lett, 20 Hp-s nyersolajmotor tulajdonosként tevékenykedett. Meghalt 1973-ban.

A szintén Torvajhoz tartozó Lulla-Szőlőhegyen ebben az időben 32 család élt, akik 100 kat. h. földet bírtak. Ők voltak ebben az időben a település legrégebbi lakói. Kezdetben a pincéket alakították át lakásokká. Kenyerüket télen főleg erdei munkával (fakitermeléssel), nyáron pedig a szomszédos Jabapusztán, mint részes arató napszámosok keresték. Érdekes volt a Szőlőhegy település formája, úgynevezett halmaztelepülés volt. A különböző irányban húzódó völgyekben, lankákon helyezkedtek el a házak.

Az előzőekben említett három településrész létrejötte után a telepek lakói már iskolaépítés gondolatával is foglalkoztak. Az I. világháború kitörése azonban az iskola ügyét egyelőre háttérbe szorította. Maradt továbbra is az, hogy a lullapusztai, szőlőhegyi, kisecsenyi gyerekek Torvajra - az Ágostai Evangélikus Elemi Iskolába, Bauer János mester, majd 1912-től Zakócs Ferenc keze alá - gyalogoltak. Az evangélikus iskola kezdetben fazsindelyes volt, és mindkét elemi iskola fagerendás. A katolikus tanulók mesteréről nem találtam adatokat. 1929-től működött Daday Kálmán kántortanító, de ekkor már nem jártak a telepi gyerekek Torvajra. A jabapusztai tanulókat lovasszekerekkel a szomszédos Endréd római katolikus elemi iskolájába kellett hordani. Tanítójuk Tihanyi István volt.

Színielőadás, 1928

1907-1913-ig három téglaégető is működött Lulla pusztán. Működtetéséhez az évek során kiirtott 140 kat. h. erdő fáját használták fel. Jellemző volt az itt lakókra a kendertermesztés és feldolgozás. Az állattenyésztést a ló-, szarvasmarha-, sertés- és juhtartás jellemezte. 1918-20 között megpróbálkoztak - nem sok sikerrel - a dohánytermesztéssel is.

Az 1914-1918-ig tartó első nagy világégés Lullától 13 áldozatot követelt. A hősi halottak: Döme József, Gibicz Lőrinc, Gyarmati Vince, Horváth Lőrinc, Pavelka János, Reidl János, Reisz György Reizinger György, Szabó György, Szabó József, Tilk Konrád, Wiandt Márton, Wolf János

A világháború után, 1918-ban - ez a temető megalapításának évszáma is - ismét előkerült az iskolaépítés gondolata. 1922-ben mozgalom indult e három lakóhely (Lullapuszta, Szőlőhegy, Kisecseny) egy községgé való egyesítésére. A kérelmet a felsőbb hatóság azzal az indokkal utasította el, hogy a külön községgé alakulni szándéko-Z5 résznek nincs önálló iskolája. Ezek után ismételten előkerült az iskola szükségessége. A településeken, Torvaj székhellyel az egészségügyet 1922 óta Virág Jánosné szülésznő képviselte és gondozta. Ő a Veszprém megyei Nagyvázsonyban született. A bábaképző tanfolyamot Pécsett végezte 1911-ben. 1917-ig Örvényesen volt körbába. 1917-1922-ig Akaiiban működött. Őutána a szülésznői és védőnői munkát a szintén Torvajon lakó Hild Józsefné végezte igen lelkiismeretesen, hosszú éveken keresztül.

1925-ben a településrészek evangélikus családjai egyházilag külön váltak Torvajtól és leányegyházközséggé alakultak. Az új egyházközséget Lullapusztán 34 pár, Kisecsenyben 11,5 pár, Szőlőhegyen 8 pár alkotta. 1925. november 22-én avatták az első iskolát (Kossuth L. u. 21.), mely egyúttal imaházul is szolgált és szolgál a mai napig. Az jskolaavatást az egyház részéről Schöll Lajos főesperes végezte. Az e|ső évben 32 tanuló és 5 ismétlős alkotta a létszámot. Az építkezés költsége közel 200 millió korona volt, pengőre átszámítva 16.000 pengő. Az evangélikus lakosság óriási terhet vállalt magára. Az iskolaépület falára pedig emléktáblát helyeztek el a világháborúban elesett hősök tiszteletére.39

A gyülekezet első levita kántortanítója és egyúttal településünk legújabb kori tanítója Spissák Henrik lett. Neve fennmaradt mind a mai napig. Német és magyar nyelven tanított. Híresen kemény iskolamester volt. A sors keserű iróniája, hogy neve ugyan közszájon forog, emlékét mégsem őrzi semmi nyughelyén, a lullai temetőben. Ezzel még tartozunk az első tanítónak, mi, a hálátlan utókor. Az első tanítótól - a lullai Ág.h. evangélikus egyház Aranykönyvében -így búcsúzott az őt követő tanító Balázs-Blössel Sándor 1937. április 4-én:

„Valaki elment! Valaki megint megmutatta, hogy a tanító élete a lelkek éjszakájában lobogó fáklya. Világít, de magát emészti közben... S most itt nyugszik az iskola feletti kis temető egy szerény, kis sírhantja alatt. Tanítótestvérem! A magad előre nem látható sorsára gondolva, míg e kis gyülekezet tanítója vagy, gondoskodj erről a sírról! Tanítósors az elfelejtettség, de legalább magunk között ne feledkezzünk meg egymásról...!"40

Ezek után úgy érzem, Spissák Henrik mindenképp megérdemel annyit, hogy rövid életrajzát megörökítsem itt. Született Bonyhádon 1880-ban. A képzőt Sopronban 1901-ben végezte el. Egy évig Budapesten a pedagógium hallgatója volt. Tanítóskodását Győrén kezdte, majd Hrastovácon, Borostyánkőn, Antunovácon, Pogány községben, majd ismét Győrén működött két évig. 1925-től kezdve Lullapusztán levita kántortanító. Egyházi vonatkozású értekezései és költeményei egyházi lapokban jelentek meg. Mint zeneköltő is tevékenykedett. 1937. március 8-án hunyt el Lullán. Lullapuszta lett az utolsó állomáshelye. Spissák tanító úr érdemei közé tartozik az is, hogy az ő szorgalmazására a gyülekezet 20 millió korona (1600 pengő) építkezési államsegélyt kapott. Az építkezés költségei azonban már rendezve voltak, a gyülekezet ezen a pénzen vasszerkezetű haranglábat vásárolt az ercsi református gyülekezettől. Két harangot is öntettek a Seltenhofer céggel. A „disz" hangolású harang 195 kg, a „fisz" han-golású harang 101 kg súlyú. A harangok avatását 1930. október 12-én Schöll Lajos főesperes végezte. A felállítási költségekhez a településrészek katolikus lakossága is hozzájárult.

A katolikus lakosság is külön iskola építésére gondolt a már leírtak végett. Ezen mozgalmukat támogatta a tihanyi apátság is a birtokán levő jabapusztai gyerekek iskoláztatása érdekében. Törekvésük 1940-ben sikerre vezetett és 6000 pengő kiadással megvásárolták a Schmiedt-féle boltot összes helyiségeivel iskola és kápolna céljára (Kossuth L. u. 43.). A vételár felét az egyházközség, illetve egyes jobb módú, adakozó tagjai, a másik felét pedig a tihanyi apátság fizette. A katolikus lakosság nem riadt vissza még attól sem, hogy a hitelt csak úgy kapták meg, hogy váltót is alá kellett írniuk. A katolikus egyházközség első tanítója Káldi János lett. Közben 1938-ban a településrészek polgárai újra megkísérelték az önálló községgé való alakítást. Tehették azért, mert már volt iskola, és a településrészek lakói is mind jobban összekovácsolódtak.

A parasztgazdaságok ebben az időszakban nagyszámú sertés tenyésztésével (angol hússertés) foglalkoztak, igen eredményesen. Ekkor a településen egy házi szövőiparos, két kovács, egy bognár és egy borbély képviselte a kisipart. Közben viharfelhők húztak Európa felett, s kitört a II. világháború. Az ismételten előtérbe kerülő községalapítás Torvaj község ellenállása folytán megbukott. A településrészek lakói próbáltak önálló gazdasági kapcsolatokat teremteni, melynek egyik megnyilvánulása az 1938-1947 között működő Balaton-vidéki Tejszövetkezet, Lullatelep székhellyel. A háború elől menekülve 1944-ben Jabapusztára két délszláv család települt be. A telepen élő, többnyire sváb lakosság folyamatosan elmagyarosodik. A II. világháború idején sem kapcsolódik a nemzeti szocialista mozgalmakhoz. Az itt lakó hadkötelesek magyar katonának vonulnak be. 1944-45-ben a háború következményének tudható be, hogy a nagyszámú lóállomány erősen lecsökken.

A második nagy világégés is megkövetelte a településtől a maga halottait, hőseit. Ők voltak az egykor szerető fiúk, testvérek, férjek és családapák: Borsányi Tibor, Dahmer Henrik, Erdélyi Mihály, Hajdú Ferenc, Hajdú Mihály, Horváth István, Ilon Dezső, Jung János, Mészáros József, Molnár Gyula, Müller Sebestyén, Peitl György, Pohner János, Proksa György, Reidl József, Reisinger Pál, Ruppert György, Schoffer János, Schmall Henrik, Schmiedt András, Schmeltzer József, Schneiker Jakab.

Messze jutottak ők, pedig jaj, nem akartak! Túl a Donon, ahonnan hajdan őseink érkeztek haza, és ők nem érkeztek soha-soha haza!

„Öregedni ők nem fognak

Mint azok, akik megmaradtak,

Aggkor nem sorvasztja,

Utókor nem hibáztatja,

Amikor a nap lenyugszik,

Vagy a hajnal megérkezik

Emlékeink őrzik őket."

(Ivor Matanie)

AZ I. ÉS II. VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKMŰVE,  1992

1947. február 21-én megalakult a lullai Földműves Szövetkezet. Elnöke Nagy Imre lett. Tevékenységük sokrétű volt: boltot, kocsmát, terménydarálót, tejcsarnokot, szikvízüzemet, méhészetet üzemeltettek és gabonafelvásárlással is foglalkoztak. Az, hogy 1952-ben a tabi Földműves Szövetkezettel történt egyesüléskor 1,3 millió forint értéketvittek be, mindent elmond munkájukról.

1947-ben a településről 15 német nevű családot kitelepítettek Németországba, több család pedig földönfutóvá vált. Ez annak az 1945 novemberi, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szégyenteljes rendeletének a következménye volt, mely szerint a magyarországi németeket Németországba kellett kitelepíteni. Lényegében minden ingó- és ingatlanuktól megfosztották őket. A politikai nagy sakktábla oltárán az ártatlanokat áldozták fel, és az okozta a sok megaláztatás mellett a legnagyobb fájdalmukat, hogy tudva tudták: ártatlanságuk ellenére kellett elhagyni szülőföldjüket. Az ő helyükre, az akkor Csehszlovákiához tartozó - szintén szégyenteljes 1946 februárjában aláírt magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján - Bagota, azután néhány hónappal később (augusztus) Pered és Komáromszentpéter községekből áttelepített magyarok jöttek. A fájdalmuk semmivel sem volt kisebb, mint az innen kitelepítetteké. Az eltelt fél évszázad ellenére még mindig élénken él emlékezetükben a szülőföld képe. És ez így természetes, bizonyára a Németországba kerülteknél is így van. A már idézett Tamási Áron gondolatai is azt sugallja: hazát találhatunk, talán többet is, de szülőföld az csak egy van (volt), mint édesanyánk.

1947-ben ismét felvetődött a különválás gondolata, annál is inkább, mert a jabapusztai lakosok is kérték a megalakítandó községhez való csatlakozásukat. Végül is a hosszú, kitartó harc eredményeként a Belügyminisztérium 1947. december elején kelt rendeletével: Lullapusztát, Kisecsenyt, Szőlőhegyet, Jabapusztát LULLA néven 1948. január 1-jei hatállyal a 645.320/1948. szám alatt önálló községgé alakította. Éppen 50 esztendeje, fél évszázad, már így is írhatjuk. Az avatóünnepségre 1947. december 27-én került sor - a Koch-féle kocsmában (Kossuth L. u. 17.) -, melyen a felsőbb szerveket Vaj-tó Zoltán Járási Főjegyző képviselte. S az ünnepség szereplő-résztvevője volt az akkor 10 éves Reisinger Magdolna (id. Wolf Béláné),41 aki még most is emlékszik a csasztuskája néhány sorára. Ezt a versikét magyar ruhában, a kocsma asztalra felállítva mondta el: „Istállóban a Riska, hosszú hajú lány a Mariska... Fölülünk a füstös, gőzös masinára, s elindulunk Pestre, a nagyvárosba..." Az új község első bírája Keller János lett. S valóban, az új község „gőzmozdonyi" sebességgel rohamos fejlődésnek indult. 1948-ban a három éves terv keretében távbeszélőt kap a falu.

Ettől az időtől kezdve ismét megpróbálkozik a lakosság a dohány-és majoránna termesztéssel. Ezen növények termesztésében különösen nagy tapasztalattal bírtak a Felvidékről áttelepítettek. A jabapusztai volt cselédek átalakították, illetve lebontották a volt cselédházakat és a régi puszta helyén, már mérnöki kijelölés alapján, szabályos formájú településrész jött létre.

NÁSZNÉP A KOCH-FÉLE KOCSMA ELŐTT. ITT ÜNNEPELTÉK 1947-BEN AZ ÖNÁLLÓ KÖZSÉGGÉ VÁLÁST

Gabonacséplés, 1948

1948. augusztus 12-én - a lakossági tiltakozások ellenére - államosították a községben működő két felekezeti iskolát. Az 1949. január 1 -jén megtartott általános népszámlálás adatai szerint Lulla község lakóinak száma 648 fő volt (majdnem két és félszerese az 1998 évinek). Labdarúgó- és röplabdapályát létesített a község lakossága. Röplabdában a nők megyei I. helyezést értek el. Labdarúgásban, 1949-ben a lullai EPOSZ az OEFB-n (Országos Egyfordulós Bajnokság) csoportbajnokságot nyert.

Futballcsapat, 1949

Kultúrtermet építettek, kultúrműsorokat adtak, színdarabokat játszottak (a szereplők fiatalok, idősek vegyesen). Ez a fajta művelődési tevékenység közel 30 évig (1975-ig) folyamatosan fennállt. Az államosításig a faluban a következő tanítók töltötték be a „lámpás" szerepét: Balázs Sándor, Neubauer Károly Ernő, Kiss László, Dallos Ferenc, Parizán Gyula, Szilárd Lajos, Máj Henrik (1945. 02. 15.-1954. 10. 15.), Németh Margit, Körösi János, Cserhalmi Sándor. Az államosítás utáni első tanítók: Máj Henrik és Körösi János. Őket a továbbiakban követték: Derscher Ilona, Gotthár Magdolna, Pasztusics János, Viola Lajos, Lucza Jánosné, Bogdán János, Pohner Erzsébet, Tóth Etelka, Steinbacher József, Steinbacher Józsefné, Schmuck Ferenc és Milkovics Sándor.

1952 februárjában 13 család megalakította az „Új Élet" Termelőszövetkezeti Csoportot, melynek elnöke Molnár J. lett. A csoport 1952 őszén újabb 10 családdal bővült, erősödött. 1953 őszén a 23 családból 17 család kilépett és a továbbiakban egyénileg gazdálkodott. A megmaradt 6 család egy darabig még hősiesen küzdött a gazdasági nehézségekkel, majd a Torvaj községben működő „Táncsics" Termelőszövetkezettel egyesülve, annak üzemegységeként dolgoztak tovább.

1952-ben létrehozták az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. A parancsnokok voltak: Horváth János, Pápes László, Ilon Jenő, Tóth László. A jelenlegi (1998) parancsnok Herencsár Lajos. A Népművelési Minisztérium 1953 novemberében 256 kötetes népkönyvtárat adott a községnek, amely könyvtárhoz 1954 júniusában újabb 43 kötetet adományozott. 1954. augusztus 1 -jétől a falu körorvosa dr. Schulcz Gyula (még 1998-ban is tevékenykedik, az új körorvossal: dr. Németh Valériával együtt).

1954-ben a község földterülete 1852 kat. h. A szőlő családonként 4-500 öl, a direkt termő szőlő mellett terjed a hazai fajták telepítése. Jelentős a településen a méhészet (egyéni 130, Tsz. Csoport 40 család méh). A Tab és Vidéke Földművesszövetkezetnek már van felvásárlója is. A diesel motorral üzemeltetett vándormozinak átlagosan 1 50 nézője van. Egy kovács és egy cipész dolgozik ekkor iparosként Lullán. 1954-ben az átlagos születési szám 12-15 fő, a község lakóinak száma 650 fő.

Az 1956-os forradalmi események következtében a Tsz. csoport teljesen feloszlott. Ez év novemberében - tabi példára - megalakult a Községi Nemzeti Bizottság, mely csupán egy hétig működött. Elnöke Mészáros Ferenc volt. Az 1959-es tsz-szervezést követően „Jóreménység" név alatt (december 10.) alakult meg az új termelőszövetkezet. Az 1960. évi népszámlálás szerint 549-en éltek Lullán. Elkezdődött a szőlőhegyi falurészből az elvándorlás Balatonkiliti—Siófok irányába. A termelőszövetkezet elnöke Szunomár István után Nagy Imre lett.

1962-ben - a kormos petróleumlámpák helyett - felragyogott a villany a faluban. A villany új színt, új lehetőségeket, új életet adott a lullaiaknak. Az eddig hírhedt „vendégmarasztaló" sáros földesút helyett (csak részben követve a régi út nyomvonalát), 1968-ban megépült a Tabbal összekötő kövesút. Az út révén a falu bekapcsolódhatott az országos vérkeringésbe. Az út megépítésével párhuzamosan kikövezték a Lulla patakot. Az új út avatására 1968. augusztus 14-én ünnepélyes keretek között került sor. Ekkor adták át az új vegyesboltot, italboltot. A községi tanács elnöke Szabó József volt (elnökök voltak még: Cserhalmi József, Pethő István).

Az 1969/70-es tanévben a körzetesítés elérte a lullai iskolát is. A beindított Volán autóbusz járatokkal a község felső tagozatosai Tabra kerültek iskolába. Ezzel kezdetét vette egy kb. egy évtizedes fokozatos leépülési folyamat. A szőlők fokozatosan eltűntek. Megépült 1972-ben az új kultúrház, a fiataloknak klubterem áll azóta is rendelkezésére. A községi könyvtár 1000 kötettel rendelkezett. A termelőszövetkezet hitel nélkül gazdálkodott. 1973-ban sor került a Zsidó-hegy parcellázására, és ismét kezdetét vette egy intenzív szőlőültetési időszak.

Járási tűzoltóverseny Tabon, a IV. helyezett LULLAI CSAPAT

Erősen lecsökkent a háztájiban tartott tehénállomány. A termelőszövetkezet nyeresége 2.113.000 forint, területe 983 ha, átlag Ak. érték 12/ha. A taglétszám 149 fő, átlag életkora a tagságnak 46 év, nyugdíjas 60 fő. A tsz-nyugdíjasok részére a szövetkezet, a szociális helyzetük figyelembevételével, nyugdíjkiegészítést fizetett. 1973. december 31-én megszűnt a „Jóreménység" Termelőszövetkezet. 1974. január 1-jé-vel beolvadt - még 4 község szövetkezetével együtt -a tabi „Kossuth" mg-i Tsz-be (későbbi „Béke" Mg. Tsz.). Az óriási üzem 12000 holdon, 1080 taggal gazdálkodott. 1974-ben elkészült Tabon a Rendelőintézet és Lullára megérkezett a 21. személygépkocsi. A község lakóinak száma ekkor 415 fő. Tovább tart a lakosság elvándorlása. A községi tanács is megszűnt. Tanácstagi csoport alakul, később községi elöljáróság (Tab Városi Jogú Nagyközséghez tartozunk). A csoportvezető, illetve elöljáró Nagy Imre lett 1989-ig. Ténykedésük alatt többek között megépült a halottasház, korszerűsítették a villamos vezetékhálózatot, nyilvános telefonfülkét telepítettek Kisecsenybe, kiviteleztették a vezetékes ivóvízhálózatot (1989). A község állatorvosa dr. Somogyi Miklós, 1998-ban dr. Kiss Pál (1985-től). 1977-ben sor került a harangok villamosítására (Dahmer János, ifj. Pavelka Márton, ifj. Jákob Konrád szerelési munkája és a község lakosainak adakozása által).

Adakozásból, önként vállalt társadalmi munkával dr. Takács Lajos (1998) tabi esperes-plébános irányításával 1983-ban kápolnát építettek, amely munkába, felekezeti hovatartozás nélkül, a község lakossága aktívan bekapcsolódott. A falu római katolikus papjai voltak: Búzás Gerő, Gelencsér, Bendi István atyák. Egyházgondnokok: id. Nagy Imre, Forró Ferenc, Mészáros Ferenc, Herencsár János, Kleiber László (1998). Meg kell hogy említsem tiszteletünk jeléül azokat az atyákat is, akik 1948-ig, Balatonendrédről kijártak Jabapusztára a hívek lelki gondozására, istentisztelet tartására a majorbeli kápolnához. Ők: Tihanyi Gál, Hetyei Módesz, Alfái Pongrácz voltak.

1984-ben sor került az evangélikus és reformátusok által közösen használt imaház felújítására is. A község evangélikus lelkészei voltak: Gyarmathy Ferenc, Nyári Erzsébet diakonissza testvér, Jakus Imre, Németh Zoltán, Balogh István, Szabóné Piri Zsuzsanna, Verasztó Sándor (1998). Gondnokai az evangélikus egyházközségnek: Gibicz Lőrinc,  Müller János,  Schmiedt Ádám,  Reidl János, Tilk Konrád, Schmiedt András, Flick Péter, vitéz Horváth János, Dahmer Ádám, id. Kleiber József, Wolf Henrik,  ifj.  Kleiber József,  Horváth Jánosné (1998). A falu református vallású híveinek lelki vezetői voltak: dr. Szigethy Gyula, Magái István, Dusza Pál, Sánta Ibolya, Nagy Csaba (1998). Egyházgondnokok: Gyalog Károly, id. Ilon Gyula, ifj. Ilon Gyuláné, Kleiber Ferencné (1998). Erényi Alajos amatőr festő stációképeket festett és adományozott a katolikus templomnak 1984-ben.

1985-ben Gazdakör alakult a községben, mely - mint civil szerveződés - hiánypótló egyesület. Tevékenységüknek köszönhetően gazdatanfolyam, majd ezt követően gazdasági népfőiskolai előadássorozat volt, mely a községet kiemelte környezetéből. Országosan is ismert előadók, főiskolai, egyetemi tanárok tartottak előadásokat rendszeresen 30-40 gazdaköri tag részére. A megalakításánál elévülhetetlen érdemei voltak néhai  Bolevácz József könyvtárigazgatónak. A Gazdakör révén falunkban járt Garamvölgyi József, a Hazafias Népfront titkárhelyettese, a hollandiai egyetemi tanárok küldöttsége, a kolumbiai szenátus tagja családjával, de vendégül láttunk a Fejér megyei Lajoskomáromból és az Alföldről is egy-egy népes küldöttséget. A körben meghonosodott az évenkénti borverseny. Hagyománnyá vált, és a környéken híre van a farsangi bálnak. A Gazdakör elnökei voltak: Reizinger Károly, Kleiber Jenő. Jelenleg (1998) az elnöki tisztet Wolf Gábor látja el. Ebben az időszakban kiemelkedően jó volt a településünkön a társadalmi munkavégzés. így nem volt véletlen, hogy az egy főre vetített társadalmi munka érték alapján országos II. helyezést ért el a falu. Megkapta az ezzel járó oklevelet, valamint 150.000 forintot. 1986/87-ben a faluban egy géplakatos, egy faáru készítő, egy női szabó, két kőműves és egy árufuvarozó iparos dolgozott.

A „győzelem" pillanata, TlPP-HOPP TELEVÍZIÓS FELVÉTEL 1997. JÚNIUS 1 6-ÁN, BUDAPESTEN

Megszűnt az 1989/90. tanévben a lullai tagiskola, az összevont alsó tagozat is. Ezzel majdnem teljesen bebizonyosodott a falu egykori párttitkárának a jóslata (a tanács-, tsz-, iskola megszüntetésekor), hogy „a faluban csak a harangszó marad, mert minden mást megszűntetnek, összevonnak és bekörzetesítenek."42

1990-ben megalakult a községi önkormányzat. A község első polgármestere Reizinger Károly lett. Az önkormányzat ténykedése alatt megvalósult: a temető bekerítése, gáz-cseretelep kialakítása, járda épült kettő falurészben, aszfaltút vezet a temetőhöz, kiépül Kisecseny és Jabapuszta falurészben a vezetékes ivóvízhálózat és még lehetne sorolni. Az önkormányzat eddigi működése alatt bevezették és azóta hagyomány is az évente megrendezésre kerülő FALUNAP és Idősek Napja rendezvények. A község 1992-ben kuratóriumot hozott létre az I. és II. világháborúban hősi halált halt lullai lakosok emlékművének elkészíttetésére. A terveket Wenszky Béla készítette, a kivitelező Keller Jenő kőműves mester volt, a felállításában a község apraja-nagyja részt vett.

1992 novemberében, halottak napján, az emlékművet ünnepélyes keretek között felavatták. A kuratórium elnöke Horváth János, titkára Reizinger György volt. 1994-ben felszentelték - Keller Jenő kőműves mester és dr. Takács Lajos esperes-plébános munkája - a temetőben felállított keresztet.

A falu közbiztonsága jó, rendőrségi körzeti megbízottak voltak: Pirkhoffer, Szabó Gyula, Kakstetter József, Müller István és Szabó Imre (1998). A nevezetes tornádó napja 1996. június 21. 1996. novemberében női csoporttal bővül a Gazdakör.

60 fő részt vesz 1997. június 16-án a Magyar Televízió Tipp-Hopp vetélkedő műsorának felvételén, Budapesten. Az ellenfél: Iváncsa község csapata. Az eredmény 11:6 a lullaiak javára. Ez a csapat azért indult el, hogy győzelem esetén, a győzelemmel járó 250.000 forintot ezen írás nyomtatásban való megjelenítésére felajánlja az önálló községgé válás 50. évfordulójára. A csapat nyert, a nyeremény elkülönített bankszámlán kamatozik a felhasználásig. 1997. augusztus 6-i keltezéssel Tab város polgármesterétől, Farkas Istvántól a következő levél érkezett Lulla község polgármesterének, s rajta keresztül a község lakóinak:

„Tisztelt Reizinger Úr!

A Magyar Televízió augusztus 5-i műsora kapcsán örömmel tapasztaltam Lulla polgárainak sikeres szereplését, amelyhez ezúton gratulálok Önnek, a közreműködőknek, s Lulla minden állampolgárának.

A műsor ország-világ előtt is bemutatta, mire képes egy közösség, ha összefog, ha közösen akarják a jót: bemutatva mennyi erő rejlik az összetartó polgárokban.

Kívánom valamennyiük számára, hogy a későbbi időre is maradjon meg, vagy tovább erősödjék a közösségi szellem az egyes polgárok és a település egészének javára és boldogulására.

Még egyszer szívből gratulálok valamennyiüknek, s kérem, szíveskedjék tolmácsolni gratulációmat és jókívánságaimat valamennyi lullai állampolgár felé."43

1997 júliusában a falunkban látogatást tett Takáts Gyula költő, a Berzsenyi Irodalmi Társaság elnöke. Önkormányzati előkészítő megbeszélésre került sor 1997 augusztusában, az 1998 augusztusában megrendezésre kerülő jubileumi ünnepség-sorozatról. Megalakult a Vöröskereszt helyi szervezete Keller Pálné vezetésével 1997 novemberében. Politikai pártok nincsenek a falunkban.

A magángazdálkodás kiteljesedése egyre inkább érezhető. Szépen fejlődik a szőlőkultúra, a gyümölcstermesztés. Az Alirét felé vezető út melletti domboldalon (Zsidó-hegy) a hétvégi házak sokasága látható már. Községünk és határa egyre vonzóbb a turisták számára. Fontos lenne ennek érdekében a Balatonendréddel való összekötő kövesút megépítése. Lulla - Sérsekszőlős - Torvaj - Zala községek Tab székhellyel közös körjegyzőséget tartanak fenn. A körjegyző dr. Garabon Károly (1998). A képviselő-testület tagjai: Pavelka Márton alpolgármester, Wolf Gábor, Kaveczki János, Szabó László és Kleiber Jenő tagok. A lakosok száma 1998. január 14-én 267 fő. A község 96 lakóháza közül 54-ben crossbar rendszerű távhívásos telefon van, a nyilvános telefonfülkék száma 4. Az erdőbirtokosság megalakítására előzetes megbeszélésre került 1998. január 15-én.

Történelmi utazásunk végére értünk. Bizonyára észrevette a Kedves Olvasó, hogy már régóta nem a képzelet vezetett bennünket. S ahogy közeledtünk a mába, úgy szaporodtak meg az évszámok és a dátumok, s úgy szűkültek le szinte csak egy-egy sorrá az események.

VII. LULLA KÖZSÉG CÍMERE, PECSÉTJE, ZÁSZLAJA

A községi címer heraldikai leírása: háromszögű pajzs, ezüst mezejében kék pajzsfő. A kék mezőben középütt lebegő helyzetű Luther-rózsa; zöld levelű, öt szirmú fehér virág, közepén latin kereszttel ékített vörös szívvel. A rózsát jobbról ívesen szélesedő szárú és aljában szegvégű arany apostoli kettős kereszt, balról nyolcágú arany csillag kíséri. Az ezüst mezőben zöld hármashalom középsőjén álló zöld szőlőtő négy levéllel és két fürttel. A szőlőtövet két oldalról egy-egy lebegő helyzetű vörös szarvasagancs kíséri. A címerpajzsot két oldalról egy-egy, szárukon egymáson keresztbetett, arany makkterméssel ékített zöld tölgyfaág kíséri, aljában hármas tagolású, fecskefarok-végződésű íves arany szalaggal. A szalagon feketével nagybetűs LULLA felirat. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.

A címerképek magyarázata: a szarvas és a szőlő a település környezeti adottságaira utal. A címerben helyet kapott a lakosságra jellemző háromféle vallás jelképe. A vallásos hit a legerősebb közösségteremtő és megtartó erő. A szimbólumok jelentéstartalma a következő: a szőlőt, egyik legrégebbi kultúrnövényünket évezredek óta szent és isteni növénynek tekintették. Már a sumerok írása is az „élet" szót a szőlőlevél alakú írásjellel jelölte. A szőlő tehát keresztény ikonográfiái jelkép is, jelöli Krisztust és Szűz Máriát egyaránt. Krisztus önmagát szőlőtőhöz hasonlította: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz." (Jn. 1 5,1 skk.) A későközépkori felfogásnak megfelelően Krisztus misztikus szőlőképzete segítette a misztikus szőlőprés ikonográfiái típusának a kialakulását. A szőlőtő és a hegy kapcsolatát is értelmezhetjük úgy, hogy a hegy sajátos misztikájához társítjuk a Krisztust idéző szőlőtövet: a hegynek égbetörő látványából, valamint központi helyéből adódóan Ég és Föld találkozási pontjaként Isten lakhelye. Ennek a mitikus felfogásnak az eredményeként alakult ki minden népnél a Szent Hegy mítosza, mint a kereszténység Golgotája is. Az egyházatyák Máriát is szőlőtőhöz hasonlították, amely mint gyümölcsöt érlelte Krisztust. Máriára vonatkoztatták Sirák fia egyik mondását: „Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek." A késő középkortól számos olyan ábrázolás maradt fenn, amelyen a Madonna vagy gyermeke szőlőfürtöt tart a kezében.

A szarvas alakja szintén kapcsolódik a vallásos hithez. „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik hozzád a lelkem, Istenem." - a zsoltár szövegét már az őskereszténység idején a kereszt-ségre vonatkoztatták, és már az ókori mozaikokon találkozunk olyan ábrázolásokkal, ahol a szarvasok a paradicsomi folyó vizénél frissítik fel magukat. Később más értelmezést is kapott a szarvas, mivel jelképezte Krisztust, aki a kígyót - a sátánt - megsemmisíti. Ez továbbörö-kítése annak az ókorban elterjedt hitnek, mely szerint a szarvas a mérges kígyók ellensége, irhája pedig a kígyómarás elleni amulett, az agancsából őrölt por pedig megóvja a gabonavetést az ártó varázslattól. A Physiológus szerint a szarvas vizet okád a föld minden hasadékába, ahol a sárkányok rejtőznek, és miután előbújnak, széttapossa őket: „A mi Urunk is így pusztította el a nagy sárkányt (sátánt) az égi vizekkel, azaz a benne, mint Isten igéjében rejlő bölcsességgel, mert nem állhatja a sárkány a vizet, s a sátán sem a mennyei igét." A középkori állatkönyv, a Bestiárium hozzáteszi: „a szarvasok felfedezték a diptam nevű gyógynövény csodatevő erejét, mert ha a testükbe fúró-dik a vadász nyila, esznek a növényből, mire az kihajtja belőlük, sebükből a nyilat, és meggyógyítja őket. Ha folyóvízen úsznak keresztül, az előttük úszó hátára támasztják fejüket, és ily módon csökkentik súlyukat. Ha pedig mocskos helyre érnek, gyors iramban átugranak felette. Ekképpen cselekedjenek a keresztények is... segítsenek egymáson és támogassák egymást; a mocskos bűn helyeit pedig ugorják át. Ha az ördög kígyómérge beléjük hatolt, siessenek Krisztushoz, az igazi forráshoz, és gyónjanak, hogy visszanyerjék fiatalságukat." (Unterkircher) A továbbiakban szó esik arról, hogy a szarvasagancs hatékony gyógyszer. A világi szimbolikában a szarvas a gyors, hatékony cselekvés jelképe a késő reneszánsz óta. A heraldikában jelent még szelídséget és lágy természetet is az említettek mellett, abból adódóan, hogy nincs epéje. Agancsa az erőnek is szimbóluma. A középkori keresztény művészetben a szarvast esetenként szőlőt ropogtatva is ábrázolták, ami szimbolikus utalás arra, hogy az ember már a földön részesülhet a mennyei kegyelem áldásaiban.

Szólnom kell még a hármas számról, mely gyakorta szembetűnő a heraldikában, akár a hármashalom formájában, akár három jelkép egymásmellettiségében is. Gyakori címerekben egy jelképnek háromszori ismétlődése is. Mindez nem véletlen, hiszen a szám-misztikához kapcsolódik. A három a legfontosabb szakrális szám. Ég és Föld találkozásából létrejött az Ember, ezzel válva teljessé az Isteni megnyilvánulás. A három tehát a totalitást, az Isteni Rendet, az Isten-Ember-Világmindenség hármas rendjét szimbolizálja. A legismertebb hármasok: múlt-jelen-jövő; a napszakok; anya-apa-gyermek; a Szentháromság; a 3 isteni erény; Krisztus mint Király-Pap-Tanító; Krisztus harmadnapi feltámadása; a Háromkirályok. A mítoszoknak, mágikus népi eljárásoknak, népmeséknek is alapszáma a három, így van 3 testvér, 3 élet, 3 halál, 3 próba, 3 kívánság és a köznyelvben is három a magyar igazság. Mindezeket a mögöttes jelentéstartalmakat is hordozzák a heraldika hármasai, mint államcímerünk hármashalma is.

A címerben jelen van a tölgy, mely a legkedveltebb, legrangosabb címernövény. Már a kereszténység előtti időkben is szent faként tisztelték. A kultikus tisztelettel övezett tölgy adta a latinok győzelmi koszorúját is, de Krisztus és Mária tiszteletére szentelve a tölgyek zarándokhellyé is váltak. Romolhatatlannak vélt fája miatt lett az erő, a halhatatlanság, a kitartás szimbóluma, a rendíthetetlenség jelképe.

A heraldikai mázak - fémek és színek - a címerben. Mint minden kultúra, a heraldika is a kozmikus világhoz kapcsolta a színeket. Ennek megfelelően a címerben a színek szimbolikus jelentéstartalma a következő:

Fémek:

arany (Nap) -értelem, ész, hit, tekintély, fenség, erény, erkölcsösség, ezüst (Hold) - bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.

Színek:

vörös (Mars) - hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség, kék (Jupiter) - elvhűség, állhatatosság, ellenálló képesség, bizalom, zöld (Vénusz) - szeretet, szabadság, remény, boldogság, szépség, halhatatlanság.

A községi pecsét leírása: kör alakú pecsétlap, szélén peremmel. A pecsétmező középvonalában Lulla címerének kontúrrajza. A címert felülről nagybetűs körirat övezi: LULLA KÖZSÉG PECSÉTJE. A felirat előtt, után és a szavak közt egy-egy díszpont. A községi lobogó és zászló leírása: Lobogó: álló téglalap alakú, 2:1 méretarányú fehér textillap, aljában arany, felette zöld vízszintes pólyával. Egy pólyaszélesség a lobogó hosszának 1/10 része. A színes címer a lobogó hosszanti szimmetriatengelyén, annak felülről mért 1/3-os osztásvonalán helyezkedik el. A lobogó kétoldalas.

Zászló: a lobogó 90 fokkal történő elforgatásával jön létre. A színes címer szimmetriatengelye a zászló hosszának rúdtól mért 1/3-os osztásvonalával esik egybe. A zászló kétoldalas.

A községi címer, pecsét, lobogó és zászló tervét Kovács Ferenc komlói grafikus készítette el 1998 áprilisában.

VIII. BEFEJEZÉS HELYETT

Megírtam! Semmi másért, mint létezésünket bizonyítandó. Akartam - talán tudtam is - és hogy érdemes volt, ebben reménykedem.

„Figyelj hát és tanuld a példát,

a messzehangzóan is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot,

így maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek ha tetszik,

mi ott fészkel, égbemenekszik."

(Haza, a magasban: Illyés Gyula)

Befejeztem, abbahagytam? Lullán, 1998. január 15-én.

Nagy Ernő

JEGYZETEK

1. Bolevácz József: könyvtár-történelem szakos középiskolai tanár, a Tabi Városi Könyvtár instruktora, majd igazgatója 1958. augusztus-1997.
2. Takáts Gyula: Szülőföldem című verséből.
3. Farkas István: Tab város polgármesterének írásából - A 85 éves Takáts Gyula köszöntése. Tabi Újság 1996. február 4. különszáma.
4. Takáts Gyula: Szőlőföldem című verse.
5. Tamási Áron: Ábel Amerikában című regényéből.
6. Döme Teréz lullai lakos, a jelzett időben a Szőlőhegyben lakott.
7. Ua.
8. Dr. Honti Szilvia: régész, a Somogy Megyei Múzeum őskorral foglalkozó munkatársa.
9. Steíanovszky Dezső: Tabra emlékezve, Tabi Kilátó 1990-1991. 113. o.
10. Bárdos Edith: régész, a Somogy Megyei Múzeum középkorral foglalkozó munkatársa.
11. Veszprémi regeszták: Budapest 1953. 764. reg.
12. Békefi Rémig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban.
13. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza II.
14. Kocztur Éva: Régészeti füzetek II. 13. Somogy megye régészeti leletkatasztere 85. o.
15. Batthyány család levéltára. Acta antiqua, Gyönköd DL 99918.
16. Uo. DL 99918 (3-2-18)
17. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II.
18. Kosztolányi Dezső: Számadás című verséből.
19. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. Budapest 1984. 511. o.
20. Uo. 645. o.
21. Uo. 645. o.
22. Uo. 645. o.
23. Szabó József lullai lakos, volt lullai tanácselnök.
24. Tóth Tibor: Fekete barátok a Lulla-hegyen című írása. Tabi Kilátó 1994-1995. 117-119. o.
25. Veszprémi regeszták: Budapest 1953. 71. 158. reg.
26. Uo.
27. Batthyány család levéltára. Acta antiqua, Kekche (3-2-8) DL 100003.
28. Uo.
29. Kumorovitz Bernát: Veszprémi regeszták 1301-1387 Budapest 1953.
30. Békefi Rémig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban Budapest 1907. 104. o.
31. Batthyány család levéltára. Acta antiqua DL 19992.
32. Uo.
33. Ilon Jenőné (Wiandt Margit) lullai lakos nagyszüleitől gyakran hallotta ezt a mondást.
34. Széchenyi István röpirata.
35. Dr. Bóra Ferenc: Horváth Ádám tréfás versei. Tabi Újság 1995. július - augusztus 4. o.
36. Feltételezhető, hogy nem volt különösebb hadmozdulat, harci esemény. Bár arról tudunk, hogy 1848. szeptember 27-én gr. Zichy László őrnagy, az V. zászlóalj parancsnoka parancsot küldött a tabi, az ádándi, az endrédi stb. századosoknak, amelyben értesíti őket, hogy a nemzetőrséget össze kell vonni és indulásra készen kell lenniük. Lakói is alig voltak! 1836-ban 25 fő, míg 1870-ben 279-en laktak itt! Hótus József tabi jegyző 1849. május 5-i, Noszlopy Gáspár kormánybiztoshoz küldött jelentésében jelzi, hogy Torvaj Lulla pusztával 71 fő népfölkelőt állított ki, akik egy puskával rendelkeznek és közülük négyen jó lövők.
37. Torvaj község jegyzőkönyve 4354/1864. sz. alatt. Alispáni iratok, Somogy Megyei Levéltár.
38. Lullai evangélikus egyház Aranykönyve.
39. A lullatelepi leányegyházközség és iskolaszék jegyzőkönyve 1-42. o.
40. A lullai evangélikus egyház Aranykönyve: Balázs-Blössel Sándor bejegyzése.
41. Wolf Béláné (Reisinger Magdolna) lullai lakos.
42. Nix Gyula találó gondolata, volt lullai lakos.
43. Felolvasásra került az 1997. évi Falunapon.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Máj Henrik - Körösi János: Lulla község monográfiája, 1954. szeptember 1.

Nagy Károly: Lulla község természeti földrajza, 1975.

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. Bp. 1984.

Csánki Dezső: Somogy vármegye Bp., 1914.

Nagy Iván: Magyarország családai I-Vlll. köt. Bp. 1857-1867.

Sörös Pongrácz: A Pannonhalmi Szentbenedek rend története Bp. 1911.

Erdélyi László: A Tihanyi Apátság története Bp. 1908.

Lukcsics József: A veszprémi egyházmegye könyvészete Veszprém 1909.

Fallenbüch Ferenc: Az Ágostonrendiek Magyarországon Bp. 1943.

Noszlopy Gáspár kormánybiztos iratai 2. Csomó 94. o. Magyar Országos Levéltár, Minisztériumi Levéltár 1848/49-i H 108.

Somogy vármegye és Kaposvár megyei város általános ismertetője és címtára az 1932. évre.

Somogy megye földrajzi nevei AK. 1974.

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára Bp. AK. 1978.

Magyarország kistájainak katasztere II. Bp. MTA. 1990.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Külön köszönetemet fejezem ki: Szabó István (volt lullai) kapolyi lakosnak, hogy jegyzeteit, Keller Antal (volt lullai) kaposvári lakosnak és Szarka Károly (volt lullai) érdi lakosnak, hogy írásbeli dokumentációikat önzetlenül a rendelkezésemre bocsátották. Köszönöm Trunk Károly barátom szakmai irányítását, segítségét a terepbejárási munkák során. Köszönöm kislányom Ágnes és barátnője Wolf Noémi segítségét a leletek összegyűjtésében, tisztításában és rendszerezésében.

Köszönöm a Somogy Megyei Múzeum munkatársainak: dr. Honti Szilviának, Bárdos Edithnek és Németh Péter Gergelynek a gyakorlati munkában nyújtott önzetlen segítségét. Köszönöm Bertalan Béla könyvtárigazgatónak a lektori munkát. Köszönöm Wolfné Pongrácz Gizellának és dr. Takács Lajos plébános úrnak a fordítási munkákat. Köszönöm Szekeres Imrénének az anyag gépelését, Falvay Zoltánnak a fotók elkészítését. Végezetül, de nem utolsó sorban, köszönetemet fejezem ki Lulla község azon lakóinak, akik tárgyi (fotó) emlékekkel is hozzájárultak ezen kiadvány színesebbé tételéhez és vállalták önzetlenül mindezek érdekében a budapesti televíziós szereplést is.

KÉPMELLÉKLET

A FALU ROSSZA" SZÍNMŰ 1948-as szereplői

Én vagyok a falu rossza EGYEDÜL...", 1950

A LULLAI FUTBALLISTÁK BÁLVÁNYOSON 1951-BEN

A LULLAI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK A KAPOLYI VERSENYEN

„AZ ÚRHATNÁM POLGÁR" C. VÍGIÁTÉK GÁRDÁIA, 1955

„A VÉN BAKANCSOS ÉS A FIA, A HUSZÁR" C. KOMÉDIA SZEREPLŐI, 1958

Munkában az aratóbrigád, 1960

Moliere: A fösvény c. komédia SZEREPLŐI,  1975

AZ 1995-BEN FELÁLLÍTOTT KERESZT A TEMETŐBEN

Anyák napi műsor gyermekszereplői, 1990

AZ 1997-ES FALUNAP „ASSZONYCIPELŐ" VERSENYE

Gyermeknapi díjkiosztás, 1997