|
|
|
(Részletek és válogatások a szerző azonos című, kéziratban levő feldolgozásából)
A szőlő, a bor és a vallás kapcsolatával összefüggő hagyományok válogatott értékeit tartja kezében a kedves Olvasó. Ez a kapcsolat az írott történelem előtti időkre nyúlik vissza, hiszen ki ne hallott volna a földre bocsátott vízözönről, aminek elmúltával a nagy csapást túlélő Noé (és családja) a hagyományok szerint szőlőt ültetett. A Szent Bibliában Noéval kapcsolatosan esik szó először a szőlőről és a borról is.
A magyar nép csodálatos vallási kultúrával rendelkezik. A Szent Bibliában a bor több, mint ötven alkalommal kerül megemlítésre. A legnagyobb vallási szerepet az utolsó vacsorán kapott: Jézus Krisztus az utolsó vacsorán a kenyeret önmaga testévé, a bort pedig önmaga vérévé változtatta, s ezt teszi minden katolikus pap a szentmisében is.
Jézus búcsúbeszédében a legcsodálatosabb hasonlattal élt: Krisztus a szőlőtő. A könyv - tudatosan választott - címe is sugallja, hogy a szőlő a lélek gyümölcse."... a bort is sok szőlőfürtből sajtolják, és sok szőlőszemből csordul ki, amely szőlőszemek minden bizonnyal arról a tőről fakadtak, amely azt mondta: én vagyok az igazi szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Mi ugyanis nem csak az Úr szőleje vagyunk, hanem az ő szürete is..."
Minden vallás adott a hazának megtartó értékeket. Hogy csak irodalmunkra, művészetünkre gondoljunk. Költők, írók, zeneszerzők, népművészek, szent iratok szerzői sokoldalúan szólnak az ember és a bor kapcsolatáról. Mindezekre reprezentatív példák adják a tanúbizonyságot.
A válogatásban helyet kaptak a vallásos élet szereplőihez kötődő aforizmák, szállóigék, anekdoták. Számos bibliai eredetű is megelevenedik, melyeknek olyan üzenete van, mintha ma írták volna őket.
Mindenkihez szólnak, ezért azok közkincsek. Igazi értékük, hogy a mai emberek számára is van mondanivalójuk.
A szerző ez alkalommal is hiányt pótolt a gyűjtemény összeállításával. Olvasása okozzon sok örömet, békességet és segítse elő a hagyományok, az örök értékek iránti elkötelezettségek erősítését. Higgyük Juhász Gyula költőnkkel (1883-1937) együtt minél többen: „Hiszem, hogy a művészet tiszta vallás, melynek nemes, hódító kultuszában szövetséget köt minden erező szív."
A gyűjteményes megjelenítést a szerző felhasználta arra is, hogy a borászélet dicséretének is emléket állítson. Neves művészi és keresztény személyiségek „közreműködését", illetve vélekedését ismerheti meg az Olvasó a világhírnévre érdemesített magyar bor megteremtésében.
Nincs a világon még egy növény, amely olyan sokat foglalkoztatta volna a vallásalapítókat, mint a szőlő. Hogy is lenne ez másként, mikor Noé ősapánk az özönvízen nem csak őshajós volt, hanem a megmenekülés után ősszőlőtermelő és ősborérlelő is.
A Biblia szerint Noé - az első embernek - Ádámnak 10. utóda, aki Isten parancsára hatalmas bárkát épített, és annak segítségével az ember és az élővilág megmenekült az özönvíz pusztításától.
Noé bárkája az Örményországban levő 5165 méter magas Ararát hegyén feneklett meg, s innen indult el a szőlő is az egész világot meghódító útjára. Egy somogyi lakodalmi borköszöntő ezt így örökítette meg számunkra:
Amikor a szőlő virágzik, az egész környéket elárasztja illatával, mely kedvességében minden egyéb illatot felülmúl. - írta a természettudományos érdeklődésű római gondolkodó Plinius az i.sz. utáni I. században. Csoda-e, hogy a néphagyományunk is, mint valami szentélynek tekintették a virágzó termő szőlők tábláit, s így születhetett meg a nagyszerű közmondás: „Mikor a szőlő virít, benne imádkozni sem szabad."
Magyarországon általában május végén, június elején virágzik a szőlő. Kedvező időjárási körülmények között ez 5-7 nap alatt be is fejeződik.
A szőlősgazdának ez a féltő aggodalma érthető, hiszen a „legtovább hál kint az ég alatt a szőlő. Jaj, be sokszor sóhajt Istenhez a gazda, míg födél alá tudja hozni a szőlőt, hordóba a mustot." - fogalmazott ilyen szép életszerűséggel Tömörkény István.2
Amit a szőlősgazda dolgos önerejéből megtehet, azt meg is teszi, de a kiszámíthatatlan, kivédhetetlen csapások elkerüléséért legfeljebb csak imádkozni lehet.
„Jól imádkozott." - mondja a szállóige. Azokra szokták mondani népiesen, akiknek minden sikerül az életben. A szerencsés, jó szüretre is mondhatjuk, hogy jól imádkoztunk.
Jézus tanítása szerinti imádkozáskor az egyházi szent mise keretében minden alkalommal elhangzik a mindennapi kenyér kérése, a megbocsátás gondolata, a hit és a szeretet egysége.3
Néphagyományaink jó néhány alkalmat örökítettek meg, amikor az emberek a „helyszínen", a szőlőben is imádkoztak. Lehetetlen mind számításba venni:
A görög-katolikus egyház jellegzetes szentelménye a szőlő, amelynek megáldását az Úr színeváltozásának napján (aug. 6.) tartják.4
A katolikus egyházi liturgia szerint búzaszentelő könyörgő napon kivonulást tartanak. Április 25-én a vetések minden fajtáját és a gyümölcsfákat, szőlőket is megáldja az egyház, és imádkozva kérik az égi veszedelmek elkerülését. A Somogy megyei Tabtól 3 km-re fekvő Zala faluban (Zichy Mihály festőművész (1827-1906) születési helyén) régen a zalai „Ima-hegyre" vonultak ki körmenettel búzaszen-telésre.5,6
Ismerünk olyan vallásos körmenetet - fogadalmi szőlőhegyi istentiszteletet -, melyet nem az egyház írt elő, hanem a dolgos parasztemberek önszántukból végeztek, illetve kárt szenvedett szőlősgazdák fogadalomból szerveztek hagyománnyá:
A Zala megyei Felsőrajkon Lőcz Teréz - nyugdíjas pincevezető -gyönyörű szőlőhegyén hagyományosan könyörgő, fogadalmi istentisztelet megtartására kerül sor annál a Mária-szobornál, melyet a tulajdonos szorgalmas szőlősgazda 1993-ban fogadalomból építtetett. És történt ez egy rettenetes - 1990. május 12-i - mindent letaroló, pusztító jégverést követően.
A kegyhelyet egy külföldön élő, magyar származású lelkész szentelte fel, s azóta minden évben hazalátogat és ünnepi fogadalmi szentmisét mond a környékbeli hívő embereknek.7
Napjainkban is hallani olyan mondást, hogy ahol bőség és jólét van, ott van a tejjel és mézzel folyó Kánaán. A Biblia leírása szerint Kánaán az ígéret földjét jelentette a zsidó népnek Egyiptomból való szabadulása után. Mózesnek jutott az a feladat, hogy az Egyiptomban sanyargatott izraeli népet kivezesse onnan Kánaán termékeny földjére. Súlyos nélkülözések árán Izrael népe Mózes vezetésével negyven évig vándorolt a pusztában. Eljutottak a Sinai hegyhez, ahol hosszabb ideig táboroztak, s itt vésődött két kőtáblára az isteni örök érvényű tízparancsolat, az emberi együttélésnek örök szabályai.8
Hányszor mondjuk napjainkban is valamilyen igazságnak a megerősítéseként: „Olyan igaz, mint a tízparancsolat."
És megannyi megrázó - kommunikált - erőszakos gonoszság, bűncselekmény kapcsán hányszor - egyre gyakrabban - hangzik el a bátortalan kérdés az örök érvényű tízparancsolat gyermekkori bevésődésének, beidegződésének, később megtartásának hiányáról. Miért hagyjuk, hogy - Pascal (1623-1662) francia gondolkodó szavaival élve - : „Az idők végéig haláltusájában vergődjék Krisztus."9
Mózes előre küldte „kémeit", hogy szerezzenek tapasztalatokat az ígéret földjéről. A Biblia ezt így örökítette meg Mózes IV. Könyvének 13/24-25. szakaszában:
„Mikor pedig eljutának Eskol völgyéig, lemetszenek ott egy szőlővesszőt egy szőlőfürttel és ketten vivék azt rúdon..." Az óriási szőlőfürtöket mutató helyet elnevezték „Eskol" (szőlőfürt) völgyének. (Ez a jelenet ma az izraeli turisztikai hivatal jelvénye.)
„A lélek gyümölcsének" - nevezi a szőlőt az az ünnep-naptár (július 1.), melyet Kecskeméten 2002-ben egy háromfős szerzőegyüttes adott ki, gyönyörű megfogalmazásban a következőképpen:
„... A mennybe készülő Úr hirdeti meg tanítványainak a szőlőtőkéről és a szőlővesszőkről szóló felségesen szép üzenetét. Jézus a Lélek által szőlőtőkévé lesz..."10
Egy másik szerző is Jézus búcsúbeszédéhez fűzi hozzá gondolatait: „Mi ugyanis nemcsak az Úr szőleje vagyunk, hanem az ő szürete is..."11
Jézus első csodatétele a borral kapcsolatos, mikor a kánai menyegzőben (lakodalomban) a vizet borrá változtatta.
A menyegzőt a galileai Kán faluban tartották, ahol Jézus anyja is ott volt és Jézust is meghívták tanítványaival együtt. Történt pedig, hogy a bor elfogyott, s János evangéliuma szerint a nagy kőkorsókban tisztálkodásra tartott vizet Jézus borrá változtatta.
A csodatétel után vittek a borból a násznagynak, megízlelte s a vőlegénynek azt mondta: „... te a jó bort ekkorra tartottad." A menyegző vendégei látták Jézus csodatételét, a szemük előtt történt a kőkor-sók vizének átváltoztatása.
János evangéliumának 2/11. szakasza a csodatevő cselekedetet így zárja: „Ezt az első jelt a galileai Kánában tévé Jézus, és megmutata az ő dicsőségét; és hívének benne az ő tanítványai."12
Az egyházi szertartások keretében Vízkeresztkor (jan. 6-án) is megemlékezés történik Jézus első csodatételéről.
„Jöjjetek, éljetek az én étkemmel, és igyatok a borból, melyet töltöttem." (A bölcsesség barátságos hívása.)13
„A bölcsesség olyan, mint a gyümölcsök királya, az aszú szőlő,
amely minél tovább marad a tőjén, annál érettebbé, annál nemesebb zamatúvá válik."14
„Lelke van a bornak. A magyar borban mintha benne volna az egész magyar história, az egész magyar jellem."15
„A szőlőfürt és a bor, mint jelkép, egyszerre nemcsak a szigorú és szertartásos munka és a bőség és a termés kifejezője, de egyben a derű keltője és a szomorúság elűzője is világunkban."16
„Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tövisről nem szednek fügét, csipkebokorról sem szednek szőlőt."17
„A szőlőfák az lelki pásztorok, kiknek kell gyümölcsözniük lelki tisztaságot."18
„A bölcsesség olyan kincs, amelyet senki el nem vehet az embertől. A drágaköveket, az aranyat, ezüstöt ellophatják a tolvajok, rablók, de a megszerzett tudás, a bölcsesség mindig megmarad: „... Jobb a bölcsesség a drága gyöngyöknél."19
„Szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Betlehemben és nem benned - örökre elvesztél."20
„Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el ..., mert az Isten országa ti bennetek van."21
„Csak az az ember lehet boldog, aki az élvezetekkel takarékoskodni és a takarékosságban élvezetet találni tud."22
„A vas keménységét a tűz próbálja meg, a könnyelműeknek a bor nagy próbakő."23
„Az életbölcsesség és kegyesség tanításai: Ne légy azok közül való, akik borral dőzsölnek..., mert a részeges és dobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az aluvás."24
„Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, és mulatnak estig, és bor hevíti őket."25
„Mit ér az ember, ha magyar? Annyit, amennyit megvalósít önmagából. Annyit, amennyit becsületben, bátorságban, okosságban, emberségben adni tud a világnak."26
„A bor melletti közös időtöltés, ha helyesen történik, jelentős tényezője a nevelésnek és művelődésnek."27
A vallásos és a keresztény értékeket tisztelő emberek számára ismerősek a címbeli szavak. Jézus tanítványai közül négyen is leírták, számunkra örökül hagyták az „Utolsó Vacsora", a szeretet-lakoma eseményeit, amely később a keresztény szertartások jelképes része lett.
Jézus szenvedéstörtének keddjén, halála előtti este együtt vacsorázott tizenkét tanítványával. A szokásos ünnepi szeretet-lakoma volt ez az apostolok szemében, azonban a húsvéti bárány közös elfogyasztása és a harmadik pohár bor kiürítése közben Jézus néhány meglepő dolgot is mondott tanítványainak. Ez az utolsó vacsora csúcspontja volt a Jézus által megvalósított, az Istent és az embert irgalmas szeretetben összekapcsoló közös étkezéseknek. Ezen az utolsó vacsorán Jézus egy csodálatos, szimbolikus tettel önként felvállalta az Isten szolgájának, az Újszövetség vértanúáldozatának és megtestesítőjének szerepét, és önmagát, mint az Újszövetség egyetlen áldozatát adja nekünk a KENYÉR, mint AZ ÉLET KENYERE, és a BOR, mint a LÉLEK ITALA formájában.
A Szent Biblia az utolsó vacsora eseményét a következőképpen írja le:
„Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, odaadta tanítványainak és azt mondotta: Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.
Azután vette a kelyhet a borral, hálát adott, nekik adta és ezt mondta: Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az Új és örök szövetségé, mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.
Még azt is mondotta Jézus a tanítványoknak: Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre a világ végezetéig.
A tanítványok nem tudták, hogy ez volt Jézus utolsó vacsorája, holott Jézus jövendölése már utalt rá, hogy ő pontosan tudja, mi fog történni vele, ismeri küldetése célját, tudta, hogy megölik őt, de ha megölték, harmadnapra föltámad."28
Ma is gyakorolják a keresztény egyházak az utolsó vacsorái közösséget az evangéliumi tanítások szerint. Az áruló Júdás, s az áruló Jú-dás-csók pedig szállóigékké váltak.
Az Úrvacsora, az oltáriszentség a halhatatlanság orvosságává válik, mégpedig azon a közös asztalon, amelyhez minden hívő hivatalos mindenféle társadalmi, nemi, faji, politikai, stb. megkülönböztetés nélkül.
A bor, amely az ünnepi szentmisében megannyiszor Jézus vérévé változik a szolgáló pap szavára, már nem csupán az embert vidámí-tó ital, hanem az emberi lelkek gyógyítója, megtisztítója, az élet kenyerével együtt a hívő emberiség megszentelő tápláléka.
Pár szóval utalni kellene a kereszténység és a jelentősebb világvallások szertartási gyakorlatára, de ezúttal a szélesebb érdeklődésű olvasók számára ajánlott irodalmat jelölünk, meg.29
Kérdezheti az Olvasó, hogy vannak-e előírások a jó miseborral, vagy a kóser borral szemben? Vannak bizony!
A mindennapi áldozat törvényeként már Mózes IV. Könyvének 287. szakaszában előírja, hogy: „A szenthelyeken adj italáldozatot, jó borból az Úrnak."
A misebor (Vinum de Vite. Latinul: bor a szőlőtőről) a keresztény egyházi előírásoknak megfelelő természetes szőlőbor, amely áldozati italul szolgál. Az előírások szerint a bor nem javítható és tárolása során csak annyi kezelésben részesülhet, amennyi egészségben tartásához okvetlenül szükséges.
A kóser (a zsidó vallás előírta étkezési szabályoknak megfelelő) fogyasztásra alkalmas bor csakis folyamatos ellenőrzés mellett készülhet. Arra törekednek, hogy lehetőleg még a szőlőt is maguk műveljék, s a bort maguk készítsék el. A kóser borra mind tárolása, szállítása, mind árusítása közben folyamatosan ügyelni kell.30
A felszabadított rabszolga fiából nevelődött neves római költő és filozófus - Horatius (i.e. 65-8) - írta, hogy „emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb..."
Immár két évezred távlatából is „ércnél maradóbb"-ak - a nagy értékek közül is - a borászélet dicséretéről ránk maradt gyönyörű sorok:
Azokat dicséri a nagy római költő, akik a széphangzású jellemzőket, tárgyilagos értékítéletet megfogalmazzák: azok a borászok.
Krúdy Gyula (1878-1933) írta 191 7-ben egyik publicisztikai írásában a „borászokról":
„... már életükben szinte anekdotakinccsé vált „borászok", ezek az országos hírű szakértők, akik lehunyták a szemüket, amikor a bort kóstolták, nyelvükön megforgatták, szürcsölték, harapták, szagolták, ölelgették, lenyelték, vagy kiköpték..."31
Vannak, akik vallják, hogy a borkóstolás is művészet. Művészet, amíg a szőlőtőkétől, a szőlőfürttől a kóstolópohárig - csodálatos változásokon keresztül - a nemes ital eljut az ízek, zamatok és illatok virágcsokrának birodalmáig. Művészet felismerni, hogy a szép bornak lelke van; hogy a szép bornak vidámító, vagy búfelejtő bukéja mellett szelleme is van.
Régen a jó minőségű bort f-es bornak is nevezték. A jó borban öt darab f-et keresett a régi borbarát: fortis (erő), formosa (szépség), fragantia (zamat), frigida (hűség) és a fersca (óság). A hivatásos borszakértő szóhasználata szerint tömören az a „szép" bor: ha az kellemes összbenyomást keltő, kedves, élvezetes finom bor.32
A világhírű magyar bor megteremtésében a keresztény egyházak képviselői is részt vállaltak, míg mások a magyar bor dicséretével és ajánlásával járultak hozzá a hírnév öregbítéséhez. Ezt reprezentáló szép gondolatok csokrából egy kis ízelítő:
A Szent Bibliából a Zsoltárok Könyve 104/14-15. szakaszának „Istennek a teremtés munkáiból való dicsérete" az alábbiakat írja:
„Uram én Istenem... aki növényeket sarjaszt az embernek hasznára... És bort, amely megvidámítja a halandónak szívét..."
Tokajhegyalján a világhírű aszúbor készítése Sepsi Laczkó Máté (1576-1633) református pap nevéhez fűződik az 1600-as évek első fele körül, aki az Orémus-szőlőhegy terméséből az aszúszemek új-módú felhasználásával édes, illatos tokaji borritkaságot készített. Hódolata és hálaérzése jeléül Zsuzsanna fejedelemasszonynak (I. Rákóczi György fejedelem felesége) ezt ajánlotta fel. Innen számítjuk a tokaji aszú születését, mely egyedülálló Hungaricum.33
Franciaországban élt, és bencés szerzetes pincemesterként dolgozott a francia pezsgőt - a „gyöngyöző champagne"-it - feltaláló Dom Pérignon (1635-1715) a Hautvillers városkában levő apátsági pincében. A pezsgőkészítés titka ebből az apátságból - mármint pincéjéből - szivárgott ki. Az első hazai pezsgőgyár 1859-ben Pécsett kezdte meg működését.
Amikor I. Ferenc József király 1891. június 22-én Pécsre érkezett a székesegyház felszentelő ünnepségére, mi sem volt természetesebb, mint hogy egyúttal a nagy nevű Littke-féle pécsi pezsgőgyárat is meglátogatta. A gyártulajdonos Littke József ez alkalommal kitüntetést kapott a kereskedelem és az ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért.34
Krúdy Gyula (1878-1933) nagyszerű magyar írónk és gasztronómiai szakértőnk szerint:
„A bor az Úristen legnemesebb ajándéka, a hegyaljai bor pedig felmagasztaló csókja."35
Bél Mátyás (1684-1749) pozsonyi evangélikus lelkész, magyar földrajzíró a Balaton melletti borok közül a legjobbnak a badacsonyi, a szentgyörgyi és a kővágóörsi bort tartotta.36
Eötvös Károly (1842-1916) a Balaton-menti Szent György hegyének déli oldalán termett borról írta:
„Tűz, láng, erő, zamat és édesség az a bor. Ha üvegét kinyitod, virágoskertbe jut az ember, akkora illat terjed szét a levegőben."37
Kodály Zoltán (1882-1967), aki Gyöngyösön is megfordulván, tanúsíthatta, hogy aki belekóstol ebbe a cseppfolyós tűzbe, ebbe a különös gyógyszerbe, amelynek receptjét a vulkánok, a nap és az ember együtt írták.38
Liszt Ferenc (1811-1886) halhatatlan, magyar zeneszerzőnk, aki kedvelte a Villányban és Szekszárdon termett szőlő borát s 1874-ben Weimarból kért 30 palack ibolyaillatú Villányit. A „szekszárdi nektár" pedig a jó vörös bort, bikavért jelentette számára s Európa-szerte kínálta vele barátait.39
Széchenyi István (1791-1860) gróf, a legnagyobb magyar, aki szívén viselte a magyar bor sorsát is „boraink jobb sikere végett":
„Küldöttem én többször jó magyar borokat külföldre ajándékul; mi volt a felelet? - „Soha jobb borokat nem ittak, igazi nektár, stb."40
„Bajűző, búfeledtető orvosszerünk"-nek dicsérte a bort már (i.e. 116-27) a római tudós és író Varró, Marcus Terentius.41
Sőt Szent Pál apostol is gyógyszerül ajánlja tanítványának, Timó-theusnak, persze kellő mértéktartással; Pál I. levele Timótheushoz az 5/23. szakasza szerint:
„Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és-gyakori gyengélkedésedre való tekintetből."42
IX. Pius (1846-78) pápának juttatott szekszárdi mélysötét vörösbornak nagy becsülete volt a gyengélkedő pápa asztalánál. Elismerően nyilatkozta: „Ép kedélyemet, egészségemet ez tartja fönn."
A gyógyító bort nem más juttatta a pápának, mint a „hírhedett zenésze a világnak" - Liszt Ferenc, aki többször vendégeskedett Szekszárdon.43
Az öreg korhoz és a „járulékos borfogyasztáshoz" kötődő, sok évszázados tapasztalatot sugárzó közmondásaink szellemiségéből megítélhetjük, hogy is állunk az öregséggel. Segítségül a magyar irodalmi kabaré és a konferanszié műfaját megteremtő Nagy Endrét (1877-1938) hívjuk, aki szellemesen azt írta: „Az emberélete annyi, amennyi öregséget bírt magának biztosítani. Ami előtte van... az csak készülődés az igazi életre."
Az öregkori mértéktartó borozgatást, a bor élvezésének nemes művészetét nála szebben, szellemesebben és bölcsebben alig írták le. Idézzünk hát tovább az „öregek kalauzából":
„Rendszerető ember, mielőtt nekivágna az öregségnek, úti fölszereléséből ki ne felejtse a pátriárkák borát, azt a bizonyos bibliai bort... Persze nem a démoni borra gondolok, amely az embernek nyakába ül, hogy aztán lerántsa a sárba, hanem a pátriárkák egy kehely borára, amely az asztal legfőbb dísze és Istennek tetsző áldozat.
Az a decikben gondosan kimért, vacsora utáni borocska egész napjának ragyogó koronája lesz. Ez az ő leghívebb barátja, aki akkor is kitart mellette, amikor már mindenki elhagyta. Az esteli asztalnál, a lámpa fénye alatt ott ülnek szemben egymással: ő és a borocskája. Lassanként rájön, hogy ez az ő legmegbízhatóbb társalgó pajtása, egyetlen szavát se hagyja válaszolatlanul. És válaszában egyre több a bátorítás és a vérpezsdítő vidámság. Ez a borocska ünneppé avatja étkezéseit, amelynek gyönyörűségeit igazán csak öreg ember tudja kiélvezni. Ha rám hallgat, borát csak evés után issza meg; ezzel koronázza meg a lakomáját."44
Jézust ellenségei kegyetlenül megkorbácsolták kivégzése előtt. Golgota - „Koponyák hegye" - nevet viselte az a domb, ahol ártatlanul keresztre feszítették, kivégezték iszonyatos szenvedések közepette, mégpedig két halálraítélt gonosztevő, köztörvényes bűnöző között. Jézust azok juttatták keresztfára, akiknek javát és boldogságát igyekezett szolgálni.
Jézus szenvedései között imádkozott a keresztfán ellenségeiért, mondván: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek."45
Szállóigévé vált, ha valaki rosszat cselekszik, vagy súlyos hibát követ el, s napjainkban is mondják a keresztfán szenvedő Jézusnak ezt az imáját.
Közvetlenül a keresztre feszítés előtt Jézust mirhával kevert borral kínálták. Ez gyakorlatilag kábító ital, melyet zsidó szokás szerint a halálra ítéltnek súlyos szenvedés idejére adtak kábítószerként kivégzés előtt. Jézus azonban nem „nem fogadá el", elutasította azt.46
Mai napjainkban is elhangzik szállóigeként, ha valami kellemetlen, súlyos dolog vár valakire. Eredője az ókorba nyúlik vissza, mikoris a halálra ítélttel mérgezett italt itattak, az pedig keserű volt.
Jézus ártatlanul a keresztfán halt meg, de elfogása előtti utolsó vacsora után tanítványaival a Gecsemáné elnevezésű kertbe ment, hogy imádkozással előkészüljön a halálra. Az olajfák hegyének lejtőjén volt ez a kert. Itt imádkozott háromszor Jézus és kérte Istent, hogy múljék el tőle a pohár. Imádságában Jézus erre a méreggel telt pohárra utalhatott.47
Sajnos olyan példája is van a világtörténelemnek, amikor ártatlanul halálraítélt neves, bölcs gondolkodású személyiséget méregpohár kiivására ítélt a bíróság. Az ókor legnagyobb hatású filozófusáról, Szókratészről (i.e. 469-399) van szó, akit i.e. 399-ben három polgár bevádolása alapján perbe fogtak, olyan képtelenségekkel (nem tiszteli Athén isteneit, új isteneket akar bevezetni, stb.), amelynek halálos ítélet lett a következménye. Még elítélői is szívesen vették volna, ha a több mint 70 éves Szókratész elmenekült volna az ítélet elől Athénből, erre azonban a végtelenül becsületes és igazságszerető bölcs filozófus nem volt hajlandó, s szinte önként itta ki a keserű méregpoharat.
Szókratész tanítványa Platón (i.e. 427-347) - aki szintén nagytekintélyű görög filozófus - jóvoltából olvashatjuk:
„A halálra, méregpohár kiivására ítélt Szókratész mondja bíráinak, mikor elhagyta az ellene lefolytatott per színhelyét: „Én halni indulok, ti élni; de hogy melyikünk indul jobb út felé, az mindenki előtt titok, kivéve az Istent."48
A szőlő, a bor és a vallás kapcsolatában munkálkodó emberek is megteremtették az évszázadok során azokat a humoros, mulatságos és csattanós történeteket, amelyek jellemzőek voltak azokra a korokra, amelyekben éltek és dolgoztak. Ezek az anekdoták, is kincset érő hagyományaink közé tartoznak, mert éltető bölcsesség árad belőlük s kedves humorukon keresztül ma is képesek nevelni létező emberi gyengeségek, fonákságok megszüntetésére.
Ez a nevelőszándék a keresztény vallások képviselőinek a gyakorlatában is fellelhető volt, sőt egyes tekintélyes prédikátorok prédikációikban is anekdotáztak. Közéjük tartozott például Temesvári Pelbárt (1435?-1504) ferences rendi egyházi író és prédikátor, aki tanító beszédeibe tanulságos és mulatságos történeteket is beleszőtt. Hogy az alábbi anekdoták köztük volt-e, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy a szerző szándéka szerint jót derülhet rajtuk a kedves Olvasó:
Háborúban töltötte Sürge Balázs egész életét. Mikor megrokkant, ob-sitot kapott, s hazatért a falujába. Nagy becsülete volt odahaza. Esténként beült a kocsmába, s bor mellett meséigette, milyen viszontagságosán hadakozott huszárőrmester korában.
Húsvét közeledvén, elment a templomba, hol a tisztelendő színes szavakkal festegette, miként fogták el a katonák Krisztus urunkat a Gecsemáni kertben. Egyszer csak nagyot sóhajtott Sürge Balázs:
- Hej, ha én ott lehettem volna huszáraimmal, bizony még ma is épségben élne a mi szerelmetes Megváltónk!1
Hűségesen őrizte Szent Péter a mennyország kulcsát, mikor egyszerre csak nagy lövöldözés, rikolgatás hallatszott a földről. Kinyitotta a kaput, aztán lekukucskált, mert a nagy kíváncsiság majd hogy ki nem bökte az oldalát. A neszre kijött Krisztus urunk is, és mikor meglátta Pétert, adott neki háromnapi szabadságot, hogy végire járhasson a nagy zenebonának.
Jött Szent Péter, azt hitte, valami különöset lát. Pedig dehogy! Csak a szüret járta: kurjongattak, lődöztek, muzsikáltak, mint közönségesen.
Már az első pincénél nyakon csípték őkegyelmét s itatták vele a murát, ha kellett, ha nem. Majd egy öreg puttonyt nyomtak a nyakába, hogy legalább azt szolgálja meg, amit megivott.
Más pincénél a friss pörköltet diktálták bele, amire aztán ivott a maga fejétől, ha kínálták, ha nem. Táncban is lett része, meg a nótázásban sem maradt utolsó. Igy történt aztán, hogy mire magát észrevette, a szabadság réges-régen lejárt. Szent Péter nagy szégyen-szemmel tért vissza az égiekhez. Nagyokat ásított, hosszúkat pislantott Krisztus urunk előtt, s várta türelmesen a megérdemelt leckét. A Mester tudott mindent, de most az egyszer nem dorgálta meg; csak annyit kérdezett, de azt is szelíden, hogy ő róla megemlékeztek-e?
- Egy huncut fia se, édes jó uram, - ha csak valamelyik nem káromkodott.
Krisztus urunk nagyon, de nagyon elszomorodott, hanem azért nem szólt egy árva szót sem. A dolog abban maradt. Szent Péter a kaput hűségesen őrizte tovább. Mikor a szüret ismét közelgett, minden jótét leiektől megkérdezte a szőlők állapotát. Ha megtudta aztán, hogy van áldás bőven: Krisztus urunk előtt is egyre sűrűbben emlegette a szüret nevét.
- Jól van, édes szolgám - szólalt meg az Úr, - látom, megint lekívánkozol. Én eleresztelek; sőt mi több, most fél esztendőt adok, de elvárom, hogy idejében visszatérj!
Égre-földre esküdözött Szent Péter, hogy megbecsüli magát, aztán jött úgy, hogy a szél se ért a nyomába. A földön még javában arattak, olyankor pedig nyulat lehetne lőni a szőlőszemekkel. Azért a hegyeket bejárta s azután elegyedett csak az aratók közé. Alig, hogy a mezőre ért, nagy fekete felhő kerekedett. A faluban mindjárt veszedelem elé harangoztak. A vihar szele fölforgatott minden kepét, a kévéket kibontogatta, a markot mind szanaszét seperte. De az ítélet csak ezután következett: villámlott, dörgött, s lett sírás-rívás, fogcsikorgatás, mert csak úgy dűlt, úgy esett a jég. Nem volt már a szőlőnek egyetlen ép szeme sem, mire Péter rémültében a mennyország ajtajához ért.
- No, mi baj Péter? - kérdezte az Úr.
- Segíts, uram, ha Isten fia vagy: földönfutóvá lesznek az emberek,
mert minden áldást elver a jég!A Mester csak annyit kérdezett, hát most róla megemlékeznek-e?
- Oh, megváltó Istenem, öregje-apraja egytől-egyig azt kiáltja:
Uram Jézus, ne hagyj el! Uram Jézus, segíts meg!
- Látod, látod, Péter, mikor az ember áldásban úszik, legelőször azt felejti el, aki adta, s csak a végső veszedelemben emlékezik meg arról, akit elfelejtett. Máskor fiam, ha ott jársz, a víg nóta mellett el ne feledd: imádkozni is tanítsd meg őket!2
Úrvacsora osztásakor egy nagy bajuszú, színesbőrű legény áll a nagytiszteletű úr elé.
Az kezébe adja a kelyhet - legalább egy liter bor van benne -, és a bűnbánó színesbőrű legény egy hajtásra ki issza. A nagytiszteletű úr, amint látja eltűnni a rengeteg misebort, rémülten megszólal:
- Sok lesz tán, hé!
- Sok itt uram a bűn is! - szól vissza bűnbánó arckifejezéssel az Úr asztalához járult színesbőrű legény.3
A kereszténység örök értékei, a Szent Biblia tanításai mindenkor nagy hatással voltak a művészetekre, és a költőknek, íróknak is gyakran ihletést adtak maradandó, megtartó művek megírásához. A tárház olyan gazdag, hogy ezúttal csak kiemelt példák, vagy idézetek bemutatására nyílik lehetőség:
A kellemes hang maga a szépség virága, s magyar népünk ebben nem szűkölködik, az ősi dallamvilágunk az egyetemes kultúránk részét képezi. A szebbnél-szebb bordalok éneklése közben a meghitt poharazás szertartásossága - az őszinte jókívánságok, a koccintás hangulata - még emelkedettebbé, hosszú időkre emlékezetesebbé rangosítják a kellemes együttléteket.
Vérzivataros történelmünk során volt rá „alkalom", amikor „sírva vígad"-t a magyar. S olyan példát is produkált az élet, amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1676-1735) úgy szabadult meg bécsújhelyi börtönéből, hogy lován italosnak tettette magát s népdalokat énekelgetett, így „megmentői" közt a magyar népdal is érdemeket szerzett.
A teljesség igénye nélkül illő megemlékezni a dal, a zene melletti elkötelezett nagyjainkról, mint: Bartók Béla (1881-1945) zeneszerzőnkről, aki a Tabhoz közeli Iregen a múlt század elején több mint 300 népdalt gyűjtött össze;
Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerzőnk Karádon gyűjtött sok népdalt, s Bartókkal együtt kiadták a „Magyar népdalok" című gyűjteményét;
Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820), aki mintegy „Ötödfélszáz énekek" kéziratos gyűjteményét hagyta ránk.
Ne mulasszuk el a megemlékezést a múlt századforduló népszerű nótaszerzőjéről, a szegedi cigányprímás Dankó Pistáról (1858-1903), továbbá a nemzetközi hírű, varázslatos zenéjű, orosz „Szent György" rendjellel kitüntetett Bihari Jánosról (1769-1828) sem:
„Te pedig Bihari húzd! Énnekem a muzsika, csak magyar nóta legyen, igen tetszik!" - mondta Berzsenyi Dániel, a „somogyi Dioge-nesz", azon a végzetes budapesti esten a „Paradicsom" fogadóban 1810. március 30-án, ahol a „megorroló" Kölcsey Ferenccel is találkozott.
Visszatérve a bordal gyönyörűségéhez. Immár egy évtizede szép és emlékezetes - egyedülálló - hagyomány az évente megrendezett Európai Bordalfesztivál Pécsett és Villányban. A rangos rendezvény Bordal Világfesztivállá lépett elő. A bordalokat előadó nagyszerű és népszerű kórus: a Pannon Volán Rt. Bartók Béla Férfikara.
A szőlő, a bor és a vallás kapcsolatához kötődő bordalokból ízelítőül:
ÉLETEMNEK VÉGNAPJAIT...
A gyűjteményes válogatásban elsősorban olyan alkotásokat sorakoztatnak fel, melyek a művészetek csodás világában történelmileg és művészi megjelenítésben is méltón reprezentálják a szőlő, a bor és a vallás kapcsolatát: a szőlőt ültető Noétól kezdve - Jézus csodatételén át - a lélek italának rendeltetéséig:
Pannonhalmán 996-ban Géza fejedelem alapította a Szent Márton apátságot, majd építését Szent István tovább folytatta.
Pécsett a püspökséget 1009-ben alapította Szent István. 1991-ben II. János Pál pápa tett látogatást a bazilikában.
Egerben a főegyházmegye érseki bazilikája 1836-ban épült fel. Az egri püspökség János evangélistát választotta patrónusul. Eger történetében az első írásos emlék a Szent János Könyve, azaz „Liber Sancti Johannis". Róla emlékeznek meg a János áldással.
A Somogy megyei Tabon a mai katolikus templom 1762-ben épült fel. Főoltárának témája: az utolsó vacsora. Krisztus felajánlja testét és vérét az emberi bűnök bocsánatára. Nágocson az 1 794-ben épült katolikus templomnak pedig a mennyezetén látható festmény ábrázolja az utolsó vacsora témáját. Oltárképe pedig sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja.
Leonardo Da Vinci firenzei festő és szobrász (1452-1519) három évig dolgozott élete legnagyobb alkotásán: az utolsó vacsorán. A freskón azt a pillanatot örökítette meg, amikor Krisztus kijelenti tanítványai előtt, hogy egyik tanítványa elárulja őt és megörökítette a tanítványok érzelmi reakcióit.1
Michelangelo Buonarotti firenzei festő, szobrász (1475-1564) freskót festett a világ teremtéséről az özönvízig és Noé lerészegedéséig.2
Rudnay Gyula magyar festőművész (1878-1957), aki a Somogy megyei Tabbal határos Bábonymegyeren alkotott, megfestette a Kánai menyegző c. képet. A kép Jézus anyjának, Máriának megérkezési pillanatát ábrázolja.3
Több festőművész választotta témául a vidámság és a bor istenének Bacchusnak megfestését. így többek közt: Caravaggio olasz festő (1565-1609); Leonardo Da Vinci firenzei festő (1452-1519).4
Leonard Simosin francia iparművész (1505-1577), aki művészien megalkotta Az utolsó vacsora c. színes zománcképet.5
Lőcsén a Szent Jakab - templom főoltára faszobrászati alkotás. Az oltárpolcon szőlőlombos fülkében az utolsó vacsora jelenete látható.1'
Nagy Ferenc (1920-1998) tabi - többszörösen kitüntetett - fafaragó népművész Tabon alkotta a Krisztus siratása, Szent István király és hangulatos „Szüreti jelenetek" c. csodálatos műveit. Művei szülőhelyén - a Somogy megyei Tabon - Nagy Ferenc Galériájában kerültek kiállításra az odalátogatók gyönyörűségére.7
Lorenzó Ghiberti olasz szobrász (1378 v. 1381-1455) Firenzében a San Giovanni-templom harmadik bronzkapuját készítette el. Noét mutatta be, amint feleségével, fiaival és lányaival kilép a Noé bárkájából. Továbbá az a jelenet, amikor Noé elülteti a szőlőt, stb.
Jacopo Sansovino firenzei szobrász (1486-1570) Firenzében Giovanni Bartolini kertjében életnagyságú márvány Bacchus szobrot alkotott.
Michelangelo Buonarotti firenzei szobrászművész (1475-1564) Rómában a Szent Péter bazilikában fiatalon alkotta meg - márványtömbből faragta ki - gyönyörű Piétáját: a hófehér márványasszony, ölében halott fiával, az ártatlanul keresztre feszített Jézussal.
A látvány, az anyai fájdalom megható, könnyfakasztó, felségesen szép, bénítóan tiszteletet ébresztő. Ehhez a szoborhoz mindenkinek el kellene zarándokolnia, hogy ahol arra csak szükség van, a kicsorduló könnyek mindazoknál megtisztulást hozhassanak.8
I. Emberé a munka, Istené az áldás
 |
| Caravaggio: Bacchus (1593) |
|
|
|