|
|
|
Ahogy múlik az idő felettem, egyre gyakrabban térnek vissza gyermekkorom emlékei. Előttem vonul el szülőfalum, Bábony dimbes-dombos, erdőkoszorúzta, óriási nyárfákkal teletűzdelt tája.
Almomban szinte minden éjjel „otthon" vagyok a kis, fehérre meszelt parókián, az udvarunk emelkedőjére épült csillagos templomban, a kis falu zsúpfedeles házai között.
Hogy miért is térnek vissza rég letűnt idők képsorai, arra nem csak a múló idő ad feleletet. Budai lakásom falait Rudnay-festette bábonyi képek teszik varázslatossá, akaratlanul is ezekben gyönyörködöm nap, mint nap. Így nem csoda, ha álmaimban is megbabonáznak, hazavisznek elhagyott falumba.
Rokoni kapcsolat fűz Rudnayhoz. Felesége, Böske néni, édes nagynéném volt. Édesapám, Dusza Béla, a falu református lelkésze, 1919-ben került ebbe a kis Somogy megyei faluba. Megválasztása után hamarosan meghívta ide sógorát vendégségbe családostul. E látogatás egész életére kihatott. A Mester haláláig szinte minden nyarát ebben az akkor még poros, sáros kis faluban töltötte. Megejtette a környék, a táj varázsa. Képein is megjelennek a szelíd dombok, a falut átszelő kis patak, az Öreghegy a Paradicsommal, szőlőivel, présházaival.
Amikor a felvidék egy részének visszacsatolása után Édesapám -szinte gyerekként - felvitt Gömörbe, az ő közös szülőföldjük megismerésére, döbbentem rá a somogyi és gömöri táj hasonlóságára. Ezért ragadhatta és ihlette meg művészi fantáziáját a dunántúli táj szépsége.
 |
| Rudnay Gyula: Önarckép |
Milyen is volt ő tulajdonképpen? Szinte magam előtt látom magas, szikár, aszkétikus alakját, egyenes hátú, merev tartását. Amikor megjelent nálunk, önkéntelenül is elcsendesedtünk mi öten gyerekek, abbahagytuk a játékot és csak rá figyeltünk. Éreztük, hogy ő egészen más, mint a falubeli felnőttek. Szeretetet sugárzó alakja egyszerre tekintélyt és tiszteletet parancsolt. Igen szeretett bennünket, gyerekeket. Mindannyian keresztgyerekei voltunk. Alkalmanként meglepetésekkel örvendeztetett meg bennünket. Tőle kaptam életem első, komoly vízfestékkészletét, amit - őt utánozva, festegetve sokáig használtam. A pici gyerekeket különös gonddal és féltő szeretettel vette kezébe, sokszor egyenesen a pólyából, Édesanyánk aggódó pillantásaitól kisérve. így történt egyszer, hogy egyikünket egészen pőrén az asztaltársaság legnagyobb megrökönyödésére leveses tányérjába ültette és így gyönyörködött a legkisebb rokonban. Utána jóízűen kanalazta levesét az imigyen előmelegített tányérból.
Nagyot hallott. Jellegzetes mozdulata volt, ahogy jó füle mögé helyezve tenyerét, felénk fordulva figyelt, amikor beszélgetett velünk.
Ő maga így vallott „süketségéről": „Nem is bánom, hogy nagyot hallok, csak az emberek beszédét értem nehezen. Én a szememmel hallok, a tájnak minden szavát értem. Nekem a faluban minden háznak van szeme, szája. Hunyorgatnak, nevetnek, szólnak." Idősebb korában családja segítő szándékkal hallókészülékkel lepte meg. A kipróbálás azonban nem járt nagy sikerrel: „Hogyan tudtok ti ekkora zajban élni?" - kérdezte és soha nem használta a drága műszert. A csend és a békesség volt az ő világa. így tudott felülemelkedni a mindennapi élet kellemetlenségein.
Mint nagyothalló ritkán beszélt. De amikor beszédes hangulata támadt, igen színesen tette. Érzékletesen adta elő történeteit, adomáit. Lenyűgöző erő volt előadásában, szinte elbűvölt bennünket, hallgatókat.
Felnőtt koromban hallottam tőle Rákosi Mátyással való találkozásának esetét. A Kossuth-díj átvételekor tartott díszvacsora után mellé ült Rákosi és „mondta-mondta a magáét" - éppen a süket füle irányába.
„Én meg csak bólogattam minden szavára, gondolva, hogy abból nem lehet baj, s talán csak nem az Úr Istent szidja."
Értett az egyszerű emberek nyelvén. El-elbeszélgetett a szomszédokkal, falusiakkal. Különösen modelljeivel szeretett jó viszonyt kialakítani. Ismertem az öreg Rácz bácsit, aki juhász volt a környéken, és érdekes történeteket tudott a falu környékén hajdan élt betyárokról, Patkó Pistáról és társairól.
 |
| Rudnay Gyula: Bábonyi utca |
A vele való ismerkedésről szól a következő párbeszéd:
Alig vártuk nyár elején, hogy abbahagyja a képzőművészeti főiskolán végzett munkálkodását és megtisztelje Bábonyt jelenlétével.
Édesapám a háború előtt gazdálkodott a papi földeken, így volt lovunk és hintónk. Amikor megérkeztek az állomásra, hintóval vártuk őket, és az első ebédet nálunk fogyasztották el.
Ilyenkor rendszerint paprikás csirke volt a menü galuskával. A tömény, tartalmas, egyszerű ételeket szerette. A pörkölt, a töltött káposzta, a sztrapacska voltak a kedvenc ételei. De az édességeket nem kedvelte: „Macskának való a' lelkem!" hangzott a visszautasítás. Jó ebéd után viszont dukált a jó erős fekete, amit - akkor még nem lévén kávéfőzőnk, erre a célra rendelt kis lábaskában főzött Édesanyánk. „Ez bizony jó erős volt, sógorasszony!" - szólt a dicséret.
Vett a patak partján egy házat, ahol élt, alkotott nyaranta. Vele jöttek tanítványai, művésztársai, fellendítve a falu „idegenforgalmát". Néhányukat én is ismertem személyesen, Újhegyi Gyula, Elekfyjenő, Pogány Ferenc, majd a későbbiek közül Regdon Irén, Mikii Ferenc emléke él bennem. A húszas évek elején Peterdi Andor is vendége volt feleségével, Várnay Zsenivel. Peterdi írt is egy szép verset Bábony szépségeiről, melyet édesapám fiókja mélyén találtam meg jóval később. Nem szokatlan látvány a környéken a háromlábú székeiken ülő festők társasága.
 |
| Rudnay Gyula: Bábonyi utca |
Többször meglestem festegetés közben. Nem bánta, ha figyeljük. Igen gyorsan dolgozott. Először az eget festette meg, rendszerint borongósra, vihar előttire. Azután népesítette be a vásznat a kis fehérre meszelt házakkal, kidőlt-bedőlt kerítéseikkel, árnyékos fákkal, bokrokkal. Erőteljes mozdulatokkal, sűrű festékkel rakta fel a színeket. Fehér foltjai közelről nézve odavetett pacniknak tűntek, messzebbről vizsgálva libákká lényegültek... így teremtette meg a falu utcáit, szérűit, gémeskútjait valami csodálatos megszállottsággal, hozzáadva mindazt a lelkéből, amit ő igazán jellegzetesen magyarnak érzett.
Esténként nagy tarokkpartikat rendeztek a verandán borozgatás mellett. Állandó partnerei voltak: öccse, Rudnay János zenetanár és zeneszerző, ki télen-nyáron ott élt Bábonyban, és tanította hegedülni, zongorázni a falu fiatalságát. Dusza Zoltán szintén sógora volt és Pestről járt le nyaralni, végül Bucsky Sándor evangélikus kántortanító. Gyerekfejjel is csodáltam, hogy milyen élvezettel és hallatlan pontossággal rendezgette kártyalapjait.
Napirendje tulajdonképpen fordított volt. Este sokáig tartott a kártyaparti és beszélgetés, majd éjszakába nyúlóan hajnalig olvasott. Éjjeli szekrényén ott sorakoztak Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Gárdonyi Géza, Dosztojevszkij művei. Móriczhoz jó barátság fűzte, legkedvesebb írójának vallotta. Amikor olvasás közben egy-egy szívderítő részhez ért, olyan hangosan kacagott, hogy felébresztette már alvó családját is. A költők közül Balassi, Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi voltak a kedvencei.
Éjszakai olvasgatásai közben gyakran megéhezett. Ilyenkor jóízűen eszegetett az ágya mellé kikészített hideg töltött káposztából, sztrapacskából. Nagynéném, az áldott lelkű Böske néni mindenben a kedvében járt. Egy alkalommal későn este megkívánta a káposztás kockát. Felesége nem röstellt kimenni a sötét kertbe káposztáért. Meggyúrta a tésztát annak rendje-módja szerint, és hamarosan tálalta is a finom ételt.
Rendszerint délig aludt, pótolva az éjszakai alváshiányt. A munka ideje számára délután, estefele jött el. Kiült ilyenkor az árok partjára, út szélére. A mellette elszekerező falusiak tisztelettel süvegeitek meg ilyenkor a méltóságos urat, aki világot járó képeivel híressé tette a falut.
Munkásságának eredményei több helyen ma is megláthatok a faluban. Régi otthonát dr. Halasi Miklós jászberényi gyermekgyógyász főorvos vásárolta vissza a művészt követő tulajdonosoktól. A ház verandájának mennyezetén láthatók ma is maga festette darvai. Az evangélikus templom oltárképe is Rudnay munkája, valamint a református templom famennyezetének díszítése az ő tervei alapján készültek. Egyik tanítványa volt a tervek megvalósítója, de első lépésben bizony nem az ő elképzelése szerint ügyködött. Kezdetben liliomok, búzakalászok kerültek a mennyezetdeszkákra. Mindez igen megnyerte a hívek tetszését. Viszont nagybátyám, meglátva a paraszt-barokk ízlésnek megfelelő munkát, elképedt a látványon s haragra gerjedve tüntettette el azokat. A részletesebb tervet és a szóbeli utasítást követve hun és perzsa motívumok váltották fel az előzőeket. A mennyezet középterében látható nyitott biblia és kehely, a körülötte levő díszítő elemekkel a mester sajátkezű műve. Tanítványa a festékeket maga keverte. A hozzá szükséges töménytelen mennyiségű tojást a hívek hordták össze vékákban.
Ez a letűnt világ már csak képein és emlékeinkben él. A Mester halála óta csaknem félévszázad telt el. Azóta az ő faluja igen megváltozott. Eltűntek a zsúpfedeles házak, kivágták a megöregedett nyárfákat, a hajdan sáros, poros, ma aszfaltos utakon autók járnak szekerek . helyett. Fejlődik, szépül a régi Bábony, amelynek ő adott világhírt, rangot, s nekünk rokonainak is példát emberségből, hazaszeretetből.
Legyen áldott emlékezete!
 |
| Rudnay Gyula: Nagybábonyi utca |
|
|
|