Különös örömmel tölt el, amikor egyre nehezedő költségvetési körülmények között lehetőségünk nyílik arra, hogy a kultúra támogatását is felvállaljuk. Ezt példázza az is, hogy most a Tabi Kilátó című helytörténeti olvasókönyvnek immár a 11. kötetét veheti kézbe a kedves Olvasó. A sorozat nemcsak kiállta az idő próbáját, hanem – túl a szakértők pozitív szakmai kritikáján – egyre több könyv, tudományos vagy ismeretterjesztő írás irodalomjegyzékében szerepel forrásműként. Nem véletlenül, hiszen a kötet írásai többnyire levéltári kutatások eredményeinek legelső nyomtatott közlései, azaz maguk is forrásművek. Ez a szerkesztői koncepció adja e kötetek alapértékét. A kiadványsorozat, éppen eredetisége folytán, történelmet ír. A Koppány-völgye történelmét.
Aki figyelemmel kísérte a sorozatot, észrevehette, hogy a múlt feltárása kronológiát követ. Bízom benne, hogy a folytatás ugyanolyan szakmai hitelességgel tárja fel majd a hozzánk közelebbi időszak helytörténetét is, mint az eddigiek. Azaz hitelesen, tárgyszerűen, politikamentesen. Bízom abban is, hogy nemcsak szellemi, hanem anyagi erőnk is lesz a folytatáshoz. Ebben a reményben nyújtom át a legújabb kötetet mindannyiunk okulására és örömére.
Tab, 2009. november