|
|
A Tab környéki erődített egyházakról írt tanulmányomban már összegeztem azt a kutatói munkát, amelynek során 1995-től sikerült a Tabi Kilátó öt számában tisztáznunk Tab és környéke középkori történetének lényegesebb és szerintünk meghatározó elemeit. A Tabi Kilátó 2000-2001 közötti számában például részletesebben foglalkoztunk a település 11-13. századi időszakára (részben az eredetére) és a korai birtokosaira vonatkozó forrásokkal. Csupán röviden idéznénk fel emlékeztetőül Kiss Lajos nyelvész megállapítását is, amelyet mi is igazoltunk, hogy a forrásokban 1320-ban feltűnő Tob helységnév a már 1211-ben megjelenő Thob személynévből származik. A Thob személynév kialakulása pedig a német eredetű Theobald névhez vezethető vissza. A Thob, Tab elnevezés pedig gyakorlatilag a Tobald, Tabald, Tabód vagy a Tabdi névnek a rövidült alakjaiból jött létre. Az ilyen típusú helynevek általában egy jelentős személy, többnyire az alapító vagy a település életében meghatározó szerepet játszó birtokos nevét örökítették meg.
A német eredetű Theobald név a legalább a 11. század elején vagy első felében a Somogy megyében megjelenő, illetőleg ott birtokokat szerző tulajdonosra vonatkozik. Ilyen jelentős Theobald, azaz Tibold nevű tekintélyes és gazdag birtokos Somogyban a 11-13. században több is szerepelt. Ők a Németországból a 11. század elején bevándorolt Tibold nemzetséghez tartoztak.
Fel kell idéznünk azt is, hogy „kutattuk" ennek a több forrásban is említett nemzetségnek, elsősorban az Árpád-korban létező somogyi birtokait is. Megállapítottuk, hogy a legtöbb 12-13. században említett Tibold nemzetségi birtok Dél-Somogyban, elsősorban Babócsa környékén vagy annak közelében feküdt. Természetesen másutt is találhatók a nemzetségnek nagyobb uradalmai.
Több tanulmányunkban szerepeltettük a nemzetségnek a mai Horvátország területére eső nagy birtokait is. Megállapíthattuk azt is, hogy valamikor a korai időben ezeknek a Tiboldoknak Tab közelében, így a Sió mentén, például Som falu területén is voltak birtokaik. Ezek közül például Kapurév falu a Sió mente átjáróját, az ott működő nagyon fontos révhelyet őrizte. (1. ábra)
 |
| 1. ábra: Tibold nemzetség Tab környéki birtokai. |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Ezek az adatok azt is igazolták nekünk, hogy Tab vidékén is, egyfajta útellenőrző „támaszpontként'' léteztek a Tibold nemzetségnek kisebb uradalmai.
Végső soron megállapíthattuk, hogy a témánkban szereplő Tabot és somogyi központjukat, azaz Babócsa környékét a Tiboldok az államszervezésünk idején, valószínűleg még Szent Istvántól kaphatták meg. Mégpedig a Tibold nemzetség őse, a Teobaldként szereplő névadója kapta meg ezt a területet és róla nevezték ei eiőbb talán Teobáldnak, majd Taboldnak, majd végül Tabnak.
Ez a nemzetséget megalapító ős egyes vélemények szerint már Géza fejedelem idején költözhetett Magyarországra és igen korán szerezhette meg a somogyi birtokait. Mások szerint csak Koppány leverése után Szent Istvántól kaphatta meg ez a Tibold a dél-somogyi birtokokat.
Az is biztosnak látszik, hogy az Árpád-kor korai időszakában Siófok környékén és így Tabon is a nemzetségnek udvarháza lehetett. (1. ábra)
Későbbi vizsgálataink szerint azonban nemcsak ő, hanem más német származású idegen, több előkelő lovag, mint a Wencellin-Rádiak is letelepedtek a Dél-Balatonnak ezen a vidékén.
A Tiboldokra vonatkozik, hogy biztosan létezett egy 1040-1060 körül feltűnő Tiedbalt comes is, aki I. Endre udvari embereként kísérte Ausztriába a király feleségét, a német császár leányát, Juditot és két fiát. Jelentős szerepét mutatja, hogy királya és a német császár, IV. Henrik között is ő közvetített.
 |
| 2. ábra: Tibold nemzetség kegyúri kolostorai. |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A Tibold nemzetség tagjai között szerepelt 1111-1113-ban az a Theobald somogyi ispán, akinek közvetlen őse lehetett a Szent László idejében élt Garáb somogyi ispán. A nemzetség 13. században is szereplő két tótországi bán tagja szintén a Tibold nevet viselte. A Kézainál és másutt is szereplő Gráf, Gráb és Garáb név ugyancsak mindenképpen a Tibold nemzetséghez kapcsolódott. Hiszen ez a Gráb, Garáb nevű nemzetségtag lehetett az alapítója a Francavilla és a Szent Gergely szomszédságában, Grabovon lévő kolostornak. A kalocsai érsekség területére eső grabovai (ma Szerbia) bencés apátság (régi nevén garábi apátság) és a bélai (ma Horvátország) bencés apátság szoros összeköttetésben volt a középkor folyamán a Tibold nemzetség babócsai bencés apátságával. (2. ábra)
Úgy tűnik tehát, hogy a Tiboldoknak most említett három 11-12. századi kegyúri monostora a babócsai, a garábi és a bélai lehetett.
A különböző forrásokból az is kiderült, hogy ez a nemzetség a 11. században volt a hatalma csúcsán. A kiváló történész, Mályusz Elemér szerint a 13. században már „csupán" bánok voltak a Tiboldok között. Így például az I. vagy a II. Tibold bán volt, mégpedig ottani nagybirtokaiból következtetve, tótországi bán lehetett. A nemzetséget róla gyakran Ti-bold bán nemének is nevezték.
 |
| 3. ábra: A Gutkeled nemzetség fontosabb birtokai és központiak |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Ez a báni cím nyilvánvalóan abban az időben azért nagy rangot és hatalmat is jelenthetett. Hiszen tudjuk, hogy a bán volt legfőbb bírája a Dráván túli nemességnek, s tőle már nem volt fellebbezés, még a királyhoz sem. A bán hatásköre kiterjedt a Magyarországi főurak és főpapok Dráván túli birtokaira is. Az itteni bán nevezte ki a megyék élére a főispánokat, akik általában a közvetlen híveiből, az úgynevezett familiárisaiból kerültek ki. Ő vezette a nemeseket hadba, ő ítélt felettük a törvénynapokon és a választások is a bán ellenőrzése és jóváhagyása mellett folytak.
Tab alapítója, első birtokosa és névadója ugyancsak nem jelentéktelen hatalmat képviselt. Leszármazottai még a 13. század első felében, az akkori 1231-es birtokosztálykor is igen jelentős birtokokkal rendelkeztek Somogyban.
Ezek a különböző nagyságú birtoktömbök a Siófok környéki résztől Nagyatád vidékéig, illetőleg Babócsa vidékén, valamint Garáb és Béla birtokközpont, illetőleg az ottani bencés apátságok környékén helyezkedtek el. (1-2. ábra)
Az is ismert témánkkal kapcsolatban, hogy nem ez az egyedüli családtörténeti „példa" a középkori Somogyból, illetőleg Tabról és vidékéről. A későbbi időszakban, így a 14. század elejétől a század közepéig tartó időben ugyancsak nagy hatalommal és országos ranggal rendelkező nemzetség és annak főrangú családja élt területünkön. Ez a család a Gut-Keled, Gutkeled nembeli Felsőlendvay volt. Tagjaik a Tiboldokhoz hasonlóan ugyancsak meghatározó szerepet töltöttek be Tab és vidéke 14. századi első felének mindennapi életében.
A velük kapcsolatos forrásadatok azonban eddig, csak hiányosan, inkább töredékesen kerültek közlésre. Ezekből a szórvány adatokból nem derülhetett ki ennek a családnak Somogyhoz, illetőleg Tab környékéhez fűződő kötődése, valamint az ottaniak életében játszott fontos szerepe.
Tanulmányunkban a rendelkezésünkre álló kisebb terjedelmi lehetőségek mellett megpróbáljuk bemutatni és összegezni az említett Felsőlendvay főúri családnak a vidékünkhöz, illetőleg Somogy megyéhez való kapcsolódását. Ugyancsak tárgyaljuk például az országos politikában játszott fontosabb szerepüket.
Több tanulmányban foglalkoztam, elsősorban a Szabolcs-Szatmár megyében a Sárvármonostori főággal kapcsolatban történt kutatásaim miatt, a Gut-Keled, másképpen Gutkeled nemzetség történetével.
A különböző történeti anyagból ma is alapvető műként használható Karácsonyi Jánosnak „A magyar nemzetségek története a XIV . században című” két kötetben és pótkötettel kiadott munkája.
Karácsonyi János Kézai Simon krónikáját idézve azt állítja, „hogy a Gut-Kéled nem elei Péter király idejében jöttek hazánkba és pedig három testvér s ezek Svábországból Stof, azaz Stauf várából származtak." Idézi a Képes Krónika szerzőjét, aki ugyanezt vallja, megtoldva azzal, hogy „a nemzetség nagyra emelkedése a Salamon király és Gyécse meg László hercegek közt dúló viszálykodásnak tulajdonítható. Ekkor a nemzetség két részre oszlott, egyik rész a hercegekhez ragaszkodott, a másik pedig Salamon királyhoz..."
Györffy György az 1977-ben kiadott István király és műve című kötetében viszont már azt írja: „... kétségtelennek látszik... hogy az államszervezés idején más német főurak is jöttek be páncélos vitézekkel Géza, illetőleg István udvarába. Ilyen lehetett... Gut és Keled (akik utóbb, Péter idején juthattak nagy szerephez, s ezért Péter kori beköltözőknek tette meg őket Ákos mester). Tudjuk azt is, hogy ez az Ákos mester 1272 táján állította össze a jövevények (advenák) névsorát, amely Kézai Krónikájában, de már a XIV. századi különböző krónikák módosított szövegezésében maradt ránk.
A már említett Györffy György kitűnő történészünk szerint Gut és Keled már Géza, illetőleg István idejében, azaz az államszervezés idején jöhetett hazánkba . Szerinte is az a valószínű, hogy a Gut-Keled nemzetségnek az őse egyrészt a király székesfehérvári központja mellett, az úgynevezett Gut faluban, másrészt a Nyírségben, Adony környékén legkésőbb a 11. század első felében már letelepedett. (3. ábra)
Szerintünk többek között Nyíradony és környéke is ősi nemzetségi birtoka volt a nemzetségnek. (3. ábra) Az ott kialakított nemzetségi monostorban létezett a közös temetkezőhelyük. Az említett helyekből „rajzottak szét" az ország különböző részeibe a nemzetség tagjai. Különböző időben és helyen jöttek létre a különböző ágaik, mint a Majádi és a Sárvármonostori főágak központjai, illetőleg a belőlük kialakuló alágak székhelyei. Ezekre az volt a jellemző, hogy mindegyiknek a központi monostora az adonyi volt. Rajta kívül a főágaknak, majd az alágaknak is külön-külön voltak főés alági monostorai. (3. ábra)
A Dunántúlon és az Alföldön, sőt az ország teljes területén megtalálhatók voltak a Gut-Keled nemzetség tekintélyes tagjai, illetőleg birtokaik. Ilyenek az 1093-ban említett Gut, valamint az 1111-ben bácsi ispánként is szereplő Keled, valamint az 1140 táján a csatári monostort alapító Márton ispán.
Bennünket most elsősorban az úgynevezett Majádi főág érdekel, mivel annak Lothárd nevű alágához tartozott a Somogyban, illetőleg Tab környékén is birtokos Felsőlendvay család.
Ez az úgynevezett Majádi főág a Sopron környéki majádi uradalomról kapta a nevét. Az uradalom Kis-Márton (Kismarton), Majád (Margaréta), Dorog (Drausdorf), Kőhíd-Pordány (Vulka-Pordány), Oszlop és Medgyes nevű birtokokból állt. (3. ábra)
A Majádi főág három ágra oszlását mutatja, hogy ősi, még a tatárjárás előtti időre visszanyúló joggal csak a Báthory, a Lothárd és az Egyedmonostori ágak részesek a majádi uradalomban és az egykor közös uradalom központjában lévő monostorban. Majádon volt ugyanis eredetileg ennek a Majádi főágnak a közös temetkezőhelye, a monostora. Ennek a Sopron környékén létezett monostornak a mi szempontunkból még külön az érdekessége, hogy 1277-ben a monostor szolgáinak egy része a somogyi Bálványos melletti Csege faluban lakott. Ez alapján feltételezhetjük, hogy a majádi uradalomhoz más számunkra eddig még ismeretlen somogyi falvak is tartozhattak az Árpád-korban. (3., 6. ábra)
A Gut-Keled nemzetség Majádi főága a már említett három úgynevezett alágra oszlott. A legnevezetesebb közülük kétségtelenül a Báthory aláguk volt, amelyhez az ecsedi és a somlyai Báthory családok tartoztak. (Idesorolhatók még a középkorban köznemesként szereplő Zeleméry és a Szakolyi családok.) A híres Báthory alág, illetőleg a belőle leágazó ecsedi és somlyai Báthoryak a magyar történelem legnevezetesebb családjaihoz tartoztak.
Az ecsedi Báthoryak 1490-től 1606-ig bezárólag a Marczaly családdal kötött örökösödési szerződésük révén Somogy megye legnagyobb és legrangosabb birtokosai is voltak.
Ez a Báthory időszak a Marczaly családdal a 15. század második felében kialakult rokoni kapcsolat révén gyakorlatilag közel százötven évet ölelt fel Somogy történetében. Ennél fogva szükségesnek tartjuk az ecsedi Báthoryak eredetének, vagyis néhány 13–14. századi ősüknek a részletesebb bemutatását.
Az ecsedi Báthoryak egyik, legnevezetesebb őse, Bereczk ispán volt. Ő már 1276-ban is szerepelt. Ettől kezdve királya oldalán az összes fontosabb csatában, például a morvamezeiben, is részt vett testvéreivel, majd később a fiaival együtt. Bereczk és fiai – az Anjou királyok oldalán harcolva – szereztek nagy birtokokat, elsősorban Ecsed (Nagyecsed) környékén. (3. ábra) Bereczk fiai közül II . János szatmári, míg I. Miklós csongrádi főispán és II . András váradi püspök lett. A negyedik fiától, Lőköstől származó I. Péter nevű unokája volt tulajdonképpen az ecsedi Báthory család igazi megalapítója. II . János fiától, II . Lászlótól származott a másik híres, az Erdélyben élő somlyai Báthory család.
Mindkét család a magyar történelem két legfontosabb, elsősorban 14–17. század főúri famíliájához tartozott.
Fontos lehetne, hogy mi a egy másik tanulmányunkban a 15-16. századi somogyi történelemben meghatározó szerepet játszó ecsedi Báthory családnak az összefoglaló családtörténetét is bemutathassuk.
A Majádi főág másik nagy alága az Egyedmonostori volt, akik Bihar, Bereg és részben Szabolcs megyében lettek a 13-14. századtól birtokosok. Az ő és leszármazóik középkori somogyi kötődéséről nincs tudomásunk.
Az alág I. Kozma nevű tagjától származott a Pelbárthidy család. Az ő Adony nevű testvére lett az őse az úgynevezett Adonyi családnak. Adonyi Joanka fia Jakcs vált az úgynevezett híres Kusalyi Jakcsok ősévé. I. Kozma és Adony unokatestvére volt I. Dorog, akitől Diószegi és a Doby család származott.
A felsorolt alág családjai közösen birtokolták az Ér-Diószegtől E-ra álló egyedi Mindenszentek kolostort. A monostorral kapcsolatban, legalábbis számunkra, példátlan eset történt még az Árpád-korban! Az egyik nemzetségtag, I. Dorog fia I. Péter ugyanis 1277-ben a monostor faragott köveit elhordatta a diószegi vára tornyának felépítéséhez. A monostor ezért még nem ment tönkre, mert I. Dorog unokái 1316-ban falai közé menekülve harcoltak a Károly Róbert ellen támadó Borsa Kopasz nádor csapatai ellen. Itteni védekezésük is eredményes volt, mert végül is több évig tartó csaták után ők kerítették kézre a királynak magát megadni kényszerülő nádort.
Jelen kutatásunk szempontjából most legfontosabb a Majádi főághoz tartozó II. Lothárd ága. Ezért ezt az ágat külön és kiemelten is tárgyaljuk. Ez az ág is három alágra: I. Miklós, I. Amadé és az úgynevezett Maróty alágra oszlott. Ezek közül mi most csak I. Amadé leszármazot-taival foglalkozunk, mivel az ő fiától, II. Amadétól (1272-1278) származott a választott témánk szempontjából nagyon fontos Felső-Lendvay család.
Az előző fejezetekből kiderült, hogy a Gut-Keled (Gutkeled) nemzetség Majádi főágához tartozó családokat a majádi uradalomban és az ottani kegyúri monostorukban való közös részesedésük, illetőleg az ezzel kapcsolatos rokoni tudatuk tartotta egyben.
Külön fontos, hogy ennek a majádi monostornak valószínűleg a korai időben történő alapítása óta a Somogy megyei Bálványos melletti Csegén éltek bizonyos szolgálónépei. (6. ábra) Ezzel kapcsolatban azt is tudjuk, hogy általában a monostorok mellé rendelt szolgálónépi szervezet az Árpád-kor korai, 11-12. századi szakaszában létezett. A szervezet a szétesése után azért még nyomaiban megvolt a 13. század második felében is. Mi éppen ezeket a somogyi nyomokat találtuk meg.
Ha ezeket a Gut-Keled nemzetségi tagokat továbbvizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a II. Lothárd ághoz tartozó I. (Fekete) Amadénak örökölt birtokai voltak: az ősi névadó Gut (Fejér megyében), Bagamér (Bihar megyében), valamint Marcaltő, Malomsok és Szenté (ma puszta) (Veszprém és Győr megyében). Az említett Lotárd három fia három családot: a Felsőlendvayt, Marcaltővyt és a Várkonyi Amadét alapította. Röviden pár mondatban írunk a Felsőlendvay családdal közvetlenül rokon családokról. Róluk különösebben sok adatunk amúgy sincs. Annyit tudunk, hogy a Marczaltövy család alapítója, Ampod 1258-ban párbajt vívott a tiszántúli Dénesés Pétermonostora kegyuraságának megszerzéséért. Fia, Bertalan 1292-ben a bagaméri (Bihar megye) birtokai ügyében szerepelt. Bertalan fia I. István 1325-ben unokabátyjától, Felsőlendvay I. Miklóstól megkapta a marczaltői törzsbirtoka melletti malomsoki és szentéi birtokot. I. István 1339-ben 40 márkáért vette zálogba Höflányt (Sopron megye). Két fia: Péter és IV. Miklós 1450-ben szerepelt a marczaltői törzsbirtokukkal kapcsolatban.
A másik rokon család, a Várkonyi és a Bősi Amadé család őse ugyancsak egy Lothárd, az ilyen néven első, egy comes volt. IV. Béla királytól és nejétől, Mária királynétól 1264-ben érdemeiért kapott két királynéi birtokot: Bős falut és a mellette lévő Árpád-soka vagy Árpád földet (Pozsony megye). 1270-ig elvesztette ezeket az adományokat, mert a IV. Béla és V. István között kitört háborúban az utóbbi mellé állt. Csupán 6 év után kapta vissza a két volt királynéi birtokot V. István feleségétől. Az új tulajdonos Héderekkel is meg kellett egyeznie ezeknek a birtokoknak a visszaszerzése ügyében. Sikerrel vette az akadályt, mert 1282-ben már az egykori pozsonyi várföldek: Karcsa és Nyék, valamint Várkony birtok is az övé lett.
Közvetlen leszármazottjáról, Lothárd fia Jánosról nincs adatunk. Fiai viszont már fontosabb tisztségeket töltöttek be. Lothárd fia János fia III. Amadé 1341-ben ugyanis királyi megbízott, majd 1345-ben Nagymartoni Pál országbíró sárfeji tisztje volt. Testvérei közül III. Miklós 1350-ben budai kanonok, míg II. István a győri püspök tisztviselője volt. Az utóbbi ekkor urával együtt ment a nápolyi hadjáratba.
Az említett I. János fiainak hosszas perrel sikerült visszaszerezniük a nagyhatalmú Szentgyörgyi családtól Várkony és Nepe(Nepa)-Karcsa birtokokat. III. Amadé és II. Lothárd 1329-től 1337-ig ugyancsak pereskedtek Nyék birtok ügyében. Az öt testvér közül négy még szerepelt 1338-ban Várkony és Páka határjárásakor. 1350-ben a Héderváriakkal állnak perben.
Ez a család még abban is szerencsés volt, hogy közvetlenül a Felsőlendvay család kihalta után, 1359-ben a négy testvér (közben Keled meghalt) végleg megkapta a velük közös Gút, Malomsok és Szenté ősi birtokaikat.
A család története négy generációnyi időt, közel egy évszázadot ölelt fel. Az első ismert ős, II. Amadé 1272-1278 között sokszor, majd a haláláig tartó évtizedben, vagyis 1286 tájáig ritkábban szerepelt. Fiáról, I. Miklósról, aki tótországi, azaz szlavón bán volt 1292-1325 közötti időből vannak forrásaink. Az 1325-1345 között szereplő II. Miklós Margit nevű felesége is ismert. Férje halála után is több oklevél említi. Fiaival II. Jánossal (1347-1359) és IV. Amadéval (1347-1349) végleg kihalt a Somogy 14. századi történetében jelentős szerepet vállaló nagy hatalmú család.
A család alapítója II. Amadé 1272. szeptember 1. és 1273. május 28. között Vas megye ispánja volt. Ebben a minőségében erőteljesen részt vett az 1273 elején kitört cseh háborúban. Február táján Stájerországot, majd később Ausztriát támadta meg. Áprilisban pedig már saját megyéjében védekezett a különböző helyekről támadók ellen.
A magyar pártviszályok között rokonával, Cut-Keled (Cutkeled) Joachim bánnal szövetkezett és vele együtt esett ki a hatalomból 1273 májusában. 1275. szeptember I. után pártjuk megint győzött és II. Amadé újra Vas megye ispánja lett. 1275. december 2-án érdemeiért a király neki adta Vas megyében Felső-Lendva várát. (3. ábra)
 |
| 4. ábra: Somogyi királynéi birtokok a 13. században. |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Tulajdonképpen innen kezdődik a Felsőlendvay család igazi története. A kezdetekről is keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy 1286 táján halt meg a család alapítója II. Amadé. A híres, a király oldalán harcoló őst 1323-ban még nádornak is nevezték, de ez valószínűleg téves adat volt.
Fia I. Miklós, mint vasi és zalai birtokos kezdetben a Kőszegi család oldalán állt. 1310-ben még III. Henrik meghatalmazottja volt. Hamarosan azonban átállt Károly Róbert oldalára. A király egyik legtekintélyesebb és leghűségesebb híveként minden hadjáratában részt vett. 1316-ban I. Miklós közbenjárására adta vissza a király az Óváry család birtokát.
1317-ben érdemeiért kapta a királytól Somogyban Berény, Dencs és Osztopán királyi, királynéi falvakat. (4. ábra) 1313-tól már igazi somogyi birtokos, mert apósától megkapta a rupulyi=kaposvári uradalom felét, legalább öt-hat településsel. Ettől kezdve nevezik ezt az uradalmat rupulyújvári uradalomnak is. Az új uradalomrésznek nem volt vára (várközpontja), s ezért építette fel a család a Kapós szigetén Rupulyújvárat, a későbbi Kaposújvárat, vagyis Kapós várát, Kaposvárt.
A kezdetben még inkább csak zalai (1307. Hahót) és bihari (1292. Bagamér) birtokos család ettől kezdve nagyobb somogyi birtokok tulajdonosa is lett. A Felsőlendvay család nagyobb és Kaposvár környéki birtokszerzése 1313 és 1317 közötti időre keltezhető.
A déli és a nyugati határ fő védelmezője, I. Miklós 1318-1321 között soproni és komáromi főispán. Ebben a minőségében 1320-ban részt vett a Kőszegi család lázadásának a leverésében. Csák Máté halála után 1321-ben pedig csapataival bevonult a hatalmas tartományúr területére és elfoglalta Appony, Privigye, Bajmócz és Ugrócz várait.
1319-ben részt vett a szerb háborúban is. 1322-től 1325. április 14-ig tótországi, azaz szlavón bán. Ebben a hatalmi tisztségében 1323 augusztusában ő hódította vissza a lázadók oldalára átállt horvátországi részeket.
I. Miklós 1323 áprilisában az osztrák-magyar szövetség megkötésénél is részt vett. Megpecsételte a hivatalos egyezmény oklevelét is. Ugyanekkor ő volt az ország határ kiigazítására kiküldött úgynevezett „ellenőrző" bizottság egyik tagja.
Ugyanakkor a család központja, Felső-Lendva közelében továbbgya-rapította birtokaikat. Tudunk arról is, hogy már 1323 előtt pénzért, illetőleg a somogyi Baráti faluért cserében megszerezte Iváncz (Ivanócz?) falut. Győr megyében 1324-ben megkapta lkrény birtokot.
A nagyhatalmú bán birtokügyekben általában korrekten járt el. Például 1318-ban Csele és Jenő Baranyában általa elfoglalt falvakat visz-szaadta jogos tulajdonosainak, a margitszigeti apácáknak. Élete végén, 1325-ben unokaöccsének, Marczaltövy I. Istvánnak pedig egyszerűen odaajándékozta Malomsok és Szenté nevű régi örökölt birtokait.
Fiai és unokái már nem játszottak igazán fontos szerepet az országos ügyekben és különösebb hivatalt sem viseltek. Éppen ezért viszonylag keveset tudunk róluk!
Miklós fia, II. Miklós 1325-től főképpen különböző birtokügyekben szerepelt az oklevelekben. 1341-ben zálogba vette Inke egy részét. Vagyis Berény (Iharos), Dencs mellett tervszerűen gyarapította itteni uradalmát. (6. ábra) Lehetséges az is, hogy Ság (Iharos-Berénytől É-ra) is az ő uradalmukhoz tartozott, mert II. Amadé felesége még 1332-ben a sági plébánost templomából egyszerűen csak kikergette.
A tanulmányunk fő kutatási célját képező Tab és környéke szempontjából különösen az a fontos, hogy II. Miklós 1343-ban örök áron megvette Pálcza (ma a Kapolyhoz tartozó Pócza puszta), valamint Csaba (ma Tabhoz tartozó terület) falvak egy részét. Tehát ekkor a mai Kapoly és Tab részbirtokosaivá is váltak a Felsőlendvayak.
Ezzel az üggyel kapcsolatban további nagyon fontos okleveles adataink is vannak, amelyet később, egy külön fejezetben közlünk is majd. (6. ábra)
II. Miklós ekkor még továbbnövelte a ropolyújvári, azaz a kaposújvári uradalmát is a Déshida, azaz Deseda faluval. Deseda hídja ugyanis nagyon fontos vámhely volt és a Felsőlendvayak birtokaitól ÉK-i irányban biztosította az átjárást.
Rokonai szerettek volna vele (valószínűleg halála előtt?) az ősi vagyonon osztozkodni. II. Miklós valószínűleg ekkortájban halhatott meg, mivel 1347-ben már csak özvegyét, Margitot említették.
Egy érdekes dolgot is kiemelnénk a család történetéből! A középkor ezen szakaszában is a női és férfi átlagos életkorra az volt a jellemző, mint manapság. Nem általánosíthatunk, de akkor is többnyire a nők, vagyis a feleségek évtizedekkel túlélték férjeiket. A már említett és az 1286 táján meghalt Felsőlendvay II. Amadé felesége még közel 50 év múlva, 1332-ben is szerepelt. Nagyon harcias állapotban, mert ekkor kergette ki templomából a sági plébánost.
II. Miklós fiai, a kiskorú IV. Amadé és II. János is anyjukkal 1347-ben együtt szerepeltek. 1347-ben a Beim ura és Petáncz közötti határjárásnál olvashattunk róluk. Ekkor engedélyezték, hogy a letenyei vámjuk, nyilván számukra kedvezőbb helyre, Bécz faluba kerülhessen át.
1349-ben a Berény, Inke, Dencs környéki uradalmaik közelében lévő Szent-Trinitás és Kakonya nevű, a Murán lévő vámokkal rendelkező településeket cserével szerezték meg a Nagybajom melletti Balogd faluért. (6. ábra) Jól látható tehát ebben az esetben is az a tudatos vagyongyarapítás, amely elsősorban a régi birtokaik közelében lévő újabb vámhelyek megszerzésére irányult. (6. ábra)
Egy évvel előtte, 1348-ban szerepelt felsőlendvai váruk várnagya is, akit képviseletükben a Muraszombat melletti határjáráshoz küldtek ki.
1348-ban viszont végleg „kikerültek" az alföldi ősi Gutkeled birtokok tulajdonából, mivel bagaméri (Bihar megye) birtokaikat dunántúli birtokokra cserélték el. A váradi egyháztól ugyanis megkapták Bagamér helyett a Pápától K-re eső Gyimoltot és Szent Miklós (Baranya megye) falut. Ez alkalommal említették az ügyben nevükben eljáró rupolyi (toll-hibából kapolyi) várnagyukat.
Ezzel a témával még külön kell foglalkoznunk, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy az adat a Felsőlendvay család kaposvári vagy a kapolyi várára vonatkozott!
Nyolc év múlva II. János (rupolyi) a Marcali környékén lévő Németi falut (Szentpál mellett) elcserélte Varjasért (Varjaskér). (6. ábra)
A Felsőlendvay család ekkortájt halt ki utolsó sarjával, II. Jánossal.
Ebből az időből ismert az is, hogy a közvetlen rokonok: a Marczaltövy és a Várkonyi Amadé családok szerettek volna örökösei lenni a magtalanul kihaló Felsőlendvay javaknak. Éppen ezért a közvetlen rokonaik már II. János életében pert indítottak, hogy osztályt tarthassanak a felsőlendvai uradalmakon. 1354-ben a perbe megidézett főurak elismerték a már megnevezett családok közös őstől való leszármazást. A tanúként beidézett nemesek ekkor még azt is állították, hogy a Marczaltövy és a Várkonyi Amadé családok is Felsőlendváról eredtek, ami persze képtelenség volt. Ezt az állítást tehát a királyi udvar nem fogadta el.
A király II. János 1357. évi halála után Felsőlendvát lefoglalta, majd 1358-ban és végül 1364-ben másnak ajándékozta el.
(6. ábra)
Tanulmányunkban a különböző források alapján kideríthettük, hogy a Felsőlendvay család ősi nyugat-dunántúli birtokai (Ld. majádi uradalom) (3. ábra) királyi kegy révén 1272 tájától 1325-ig először a határ mentén Sopron, Győr, Vas, Zala és Somogy megyében gyarapodtak.
Itt nem kívánunk sem a soproni, győri és más birtokgyarapodásukkal, sem az alföldi ősi birtokok kérdésével külön foglalkozni. A lényeg az, hogy II. Amadé, mint vasi és I. Miklós, mint soproni és komáromi ispán, illetőleg tótországi, hivatalosan horvát-szlavón bán különleges érdemet szerzett a király oldalán a pártütő, idegen hatalmak fegyveres segítségét is igénybevevő főúri lázadások leverésében. Ennek során kapta a Felsőlendvay családot megalapító ős: II. Amadé 1275-ben Felső-Lendva (ma Gornja Lendava, Horvátország) várát a hozzátartozó uradalommal együtt. (3. ábra) Ez az uradalom (a már előtte meglévővel és a közben gyarapodó birtok együttesekkel együtt) 1313-ban továbbgyarapodott Monoszlay Egyed révén. II. Amadé fia I. Miklós Monoszlay Egyed leányát vette ugyanis feleségül. I. (már Felsőlendvay) Miklós apósától megkapta a rupulyi uradalom felét, de vár nélkül.
 |
| 5. ábra: A Monoszló nemzetség ropolyi uradalma a 13. század elején |
| (Györffy György nyomán, M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Láttuk, hogy Györffy György 1975-ben összeállította az úgynevezett márki (Ropoly-vári) uradalom 13. század eleji térképét. (5. ábra) Szerinte ez az uradalom ekkor a ropolyi (Zselickisfalud) vár körüli mintegy 11 birtokból, faluból tevődhetett össze. Ez az uradalom már az adományozás előtt széttagolódott, különösen a különböző rokoni osztályok során. A lényeg az, hogy Monoszlay Egyed tárnokmester megpróbálta a 13. század végén újra egységes uradalommá szervezni. Majd 1313-ban fiú utód nélkül úgy végrendelkezett, hogy az uradalom a leányági rokonok kezére jusson. Ezzel birtoka felerészben Nyéki (Atyinai) Miklósé, felerészben Gutkeled nembeli (Majádi főághoz, II. Lothárd alághoz tartozó) Felsőlendvay Miklósé lett.
 |
| 6. ábra: A Felsőlendvay család somogyi uradalmai a 14. század közepén. |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Így alakult ki tulajdonképpen a mai Kaposvár régi Vári területén, a Kapós szigete körül a régi uradalom megközelítőleg feléből, azaz egy 5-6 birtokból álló Felsőlendvay uradalom.
Ezt az uradalmat egészen 1357 tájáig a Felsőlendvay család tagjai továbbgyarapították a Somogyban különböző helyeken szerzett birtokokkal. (5-6. ábra)
Már az előző fejezetekben jeleztük, hogy érdekes módon a Majádi főág majádi kegyúri monostorának 1277-ben a Csege faluban élő (Bálványos mellett) szolgáltató népeiről tudunk. A Gut-Keled (Gutkeled) nemzetségnek tehát a Dél-Balaton vidékén is lehetett egy ősi, Árpádkori uradalma. Éppen ezért látszik logikusnak és talán nem véletlennek, hogy 1343-ban éppen a Csege birtokhoz viszonylag közel lévő Pálcza (Pócza) és Csaba falvakat szerzi meg Felsőlendvay II. Miklós.
Ez alapján egy Tab környékén a 14. század közepén létező Felsőlendvay uradalom képét is rekonstruálni tudtuk. (6. ábra)
A Felsőlendvayaknak ilyen több településből álló uradalma Somogyban létezett Iharosberény környékén is. 1317-ben Berény (Iharos-berény), Dencs (Fazekasdencs), majd 1332-ben az Iharosberénytől É-ra lévő Ság település szerepel. 1341-ben Inke falu részei tartoztak az itteni Felsőlendvay uradalomhoz. Ez tovább bővült 1349-ben, amikor II. Miklós a viszonylag közeli Mura menti átjárókat és vámos helyeket: Kakonya és Szent Trinitás településeket (ma Ortilos) is megszerezte. (6. ábra)
A harmadik és talán a legkisebb Felsőlendvay uradalom Marcali környékén az ősi Németi, majd Varjas (Varjaskér), két Somogyszentpál melletti településből állt. Ezekről 1356-ből, közvetlenül II. János halála előtti időből tudunk.
A negyedik, az ismert forrásadatok szerinti rupulyi, rupulyújvári (kaposújvári, kaposvári) Felsőlendvay uradalom, amely 1313-ban Monoszló nembeli Egyed márki, azaz rupulyi uradalmának fele részéből jött létre. Valószínűleg idetartozhatott Osztopán falu már 1317-től. Ez a valószínűleg 5-6 falurészből álló uradalmi egység 1348-ra már várközponttal, azaz várral, illetőleg 1343-ban a Déshidával, Deseda vámos hellyel is gyarapodott.
Lehetséges, hogy a Büssü közelében lévő Bélcz vagy a Nagybajom menti Balogd is régi családi birtokukhoz tartozott?
Néhány kutató, (köztük Kiss Gábor a Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon című könyv szerzője is 1983-ban) feltételezte azt is, hogy a Felsőlendvay család Tab környéki uradalmában, szerintük Ka-polyon lehetett egy vár is. Mi összegeztük a Felsőlendvay család somogyi birtokait és közöttük nem szerepelt Kapoly birtok. (Emlékeztetőül csupán annyit, hogy a ma Kapolyhoz tartozó póczai területről tudjuk, hogy 1348-ban az a család birtokában volt!). (6. ábra)
Nyilvánvaló volt számunkra is, hogy az 1348-ban szereplő rupulyi vagy kapolyi (kapuli) várkastély adata jelezte a Felsőlendvay család legfontosabb somogyi birokközpontjának, egyfajta birtokigazgatási, uradalmai irányításának a helyét vagy netán helyeit is.
Itt a címben szereplő rupulyi vagy kapolyi (kapuli) vár ügyében szükségesnek látszik a különböző szakirodalomnak és forrásoknak idézése. Kiss Gábor a fent említett könyvében Kapoly címszó alatt írja: „Az itt épült várra vagy várszerűen megerősített várkastélyra egy 1348. november 17-én, illetve november 30-án kelt oklevélből lehet következtetni. Az előbbiben a somogyi konvent előtt Lendvai Miklós bán fiának Miklós mesternek özvegye. Margit asszony, a saját és kiskorú fiai: János és Amadé nevében felhatalmazza Domonkos fia János mestert, elyai nemest, kapuli várnagyát és nótáriusát: György literátust, hogy a Bihar megyei Bagamér birtokát elcserélje, az utóbbiban pedig ugyanezen Domonkos fia János mester, kapuli várnagy bemutatta megbízólevelét a birtokcserével kapcsolatban. A várra vagy erősségre utaló oklevelek a későbbiekben nem szerepelnek."
Nézzük a somogyi konvent oklevelei az Országos Levéltárban című, Borsa Iván által az 1997-es Levéltári Évkönyvben készített forrásközlést. Ebben szerepel a 41. oldal 207. regesztája: 1348. november 17. (in Aniani).
„A somogyi konvent előtt Lyndua-i Miklós bán fiának: Miklós mesternek özvegye: Margit kiskorú (in etate puerili) fiai: János és Omodeus nevében is megbízza Domokos fiát: János mester elyai nemest, Rupul vár várnagyát vagy jegyzőjét: György deákot, hogy őket a Byhor megyebeli Bagameyr birtoknak a váradi egyház püspökével vagy kápta-lanával történő elcserélése ügyében a király, az országbíró, a nádor, bármely káptalan vagy konvent előtt képviselje." Átírta a fehérvári káptalan 1348. november 30-án kelt privilégiumában, amelyet I. Lajos király 1361. december 25-i megerősítő privilégiumában átírta, a váradi káptalan 1367. június 9-i privilégiuma tartott fenn. DL. 417. I. Lajos megerősítő privilégiumát átírta Bebek Detre nádor 1397. november 14-én. Archivele Statului Bihar, Nagyváradi káptalan It. Acta Antiqua 51 -F. (DF 278617.) Ezt Báthori István országbíró 1479. december 12-i oklevele is fenntartotta. DL 39319. (Bécsi levéltárból kiszolgáltatott iratok.) A fehérvári káptalan 1348. nov. 30-i átírását átírta uő. 1359. május 25-én és ezt a váradi káptalan 1367. jan. 15-én. Veszprémi káptalan magánlt. 362. Gyimót 10. (DF 200978.) Ezt átírta Bebek István országbíró 1367. február 7-én kelt privilégiumában. Uo. 363, Gyimót 11. (DF 200979.)
A legutóbbi, a Borsa Iván-féle oklevélolvasatokból világosan kiderül, hogy az 1348-ban a Felsőlendvay család által megbízott Domokos fia János nem a kapolyi, hanem a rupolyi, azaz a rupolyi, vagyis a Kapós szigetén (7-8. ábra) 1313-1348 között felépített várkastély várnagya volt.
 |
| 7. ábra: A Felsőlendvayak rupulyújvári (kaposújvári) várközpontja a 14. század első felében |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
1348-ban tehát már annak a várnak a várnagyát említik, amelynek a birtokosa a Felsőlendvay Rupolyi Amadé fia Miklós bán fiainak özvegye és fiai: János és Amadé volt.
Ez azért is logikus, mivel a Borsa Iván 1999-es közlésében található a 19. oldalon a 366-os regeszta. Ebben az 1374. július 8-án Somogyváron keltezett oklevélben szerepelt Kapuli-Pál kiskorú leánya is egy másik birtokossal együtt. Ekkor már Csaba és Tab az ő, azaz a Kapuli (Kapolyi) nemes lány birtokában volt. Több Kapolyi úgynevezett kijelölt nádori embert is említenek, de kapolyi várra vagy várhelyre itt sincs semmilyen utalás.
Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy a Felsőlendvay család nem a más birtokán, a Kapolyi család kezében lévő Kapolyon, a Kaposvár menti Ropolytól távol építette fel az új várát.
Világos tehát, hogy ez az új váruk a Monoszlai Egyedtől kapott -saját új birtokuk területén, a Kapós szigetén, a mai Kaposvár régi magjában létesült. A ropolyi uradalomból nekik jutott részen kialakításra kerülő új központnak ugyanis rendkívül ideálisnak látszott a Kapós menti mocsarak egyik jól védhető szigete.
Komjáthy Miklóst idézve: „Az uradalmi központ később áthelyeződött a Kapós folyása mellé, a mai Kaposvár területének Ny-i felébe, a mocsarak közé, a rupuli favárnál nyilván korszerűbben épített várba." (7. ábra)
A Magyar Kálmán Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig című, 2005 őszén megjelent kötete szerint: „Magyar Kálmán 2000. július 24. és augusztus 20. között végzett ásatást a vár területén. A vasúti sínek és a Gabonaforgalmi Vállalat (NOSTRA) által 1870-es évektől, majd az 1930-as évektől szinte folyamatosan megbolygatott vár együttes területén, elsősorban a belsővárban folyt a kutatás. A feltárások kiderítették, hogy egy 12X10, 5m alapterületű, 2,5-2,8m széles alapfalakkal rendelkező torony a 14. század első felében épült fel. Ez a többszintes, belső toronnyal rendelkező, cölöp alapozású, kőből és téglából épített várkastély korai magja 42X42m alapterületű volt és már a 14. század közepén állt. A sarkokon kívül előbb sokszögű saroktornyokkal, majd a 16. század első felében félköríves ágyútornyokkal rendelkező várkastélyt folyamatosan bővítették. A 16. század első felében már hármas egységgel: belső, középső és úgynevezett külsővárral is rendelkezett. (7-8. ábra)
 |
| 8. ábra: A kaposújvári (kaposvári) vár a 2000-ben végzett feltárás után (rekonstrukció) |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Az ásatások leletanyagaiból kiderült, hogy a Kapós szigetén az őskortól kezdve megtelepült az ember. Az Árpád-korban egy majorság faépülete állhatott itt. A majorság helyén épült fel a Felsőlendvay család várkastélya a 14. század első felében. (7. ábra) Itt lehetett 1313-1357 között a család somogyi uradalmainak a várközpontja. Innen irányították a várnagy és a különböző tisztségviselők segítségével a négy somogyi Felsőlendvay uradalmat, az ott lakók tevékenységét és életét.
Az 1979-1982. között a segesdi királyi és királynéi ispánsági központ helyén, az egykori vár területén (9. ábra) folytatott régészeti kutatásaim során több fontos leletanyag került elő, amely a Felsőlendvay családdal is kapcsolatba hozható. Sajnos, hogy az egykor ott álló Árpádés középkori vár napjainkra már szinte teljesen megsemmisült. Ez a pusztítás már régi keletű volt, mivel már 1748-ban Széchenyi Zsigmond kegyúr a ferencesek újratelepítése során meghagyta, hogy „amennyiben a régi telkük nem lesz elég, a régi vár telkét is kész hozzávenni, s a vár romjait is fölhasználhatják...", ami aztán meg is történt.
Pethő Lénárd 1924-ben, de Pesthy Frigyes már 1864-ben is említette, hogy az egykori ferences kolostortól (a mai szociális otthontól!) É-ra, a víztorony mellett, vagyis a régi vár területén talált úgynevezett várkápolnát. (9. ábra) Csánki Dezső történész és Jakab László egykori iskolaigazgató szerint: „a kápolnát és a börtönök helyét 1862-63-ban fedezték fel... 35 csontvázat találtak a kövek között."
Ez az úgynevezett várkápolna még alapjaiban 1962-64-ben is meglehetett. Ekkor bontották el a víztorony építése során, amikor számtalan fal és csontmaradványt, leletanyagot találtak. Ugyancsak Jakab László írta, hogy „a kápolna feltárásakor két kőtáblát is találtak." Az egyiken ez a felírat volt: „Hic requiescit Johann filius quondam Báni Nicolae obiit festő Aquthae V. M. anno MCCCXXXIII." A másikon pedig az szerepelt, hogy „HIC requiescit Nicolaus obiit in festő S. anno MCCCXVIII." Jakab szerint az 1318-ban meghalt Miklós és Miklós bán 1333-ban meghalt János nevű fiának a sírköve került elő.
A két sírkőről sajnos további leírás vagy adat nem maradt fenn. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Múzeum középkoros régésze, Parádi Nándor leírta a Segesdről a Múzeumba már régen bekerült sírkőlapot. Miszerint a Nemzeti Múzeum kőtárában van egy téglalap alakú, vörös márvány sírkőlap, a szélén gótikus maiuscula felirattal. A sírkő két darabra tört, felül kis darab hiányzik belőle. Hossza 189 cm, szélessége 95, 3 cm, vastagsága 13 cm. Leltári száma: 95/1878. 4., lelőhelye: Segesd (Somogy megye), a zárda mellett került elő. Sáfrán Péter ajándéka. Kiss György segédlelkész közvetítésével."
Vagyis ez a vörös márvány sírkőlap is valószínűleg az 1862-63-as várkápolna-bolygatás anyagához tartozhatott.
Ezt a Nemzeti Múzeumba került darabot közölte 1981-ben Engel Pál, Lővei Pál és Varga Lívia. Szerintük: „a fej felőli részen kisebb darab hiányzik. A sírkő felső sarkai ferdén lemetszettek, így trapéz formában végződik. Csiszolt felületén egyetlen dísz, a két vésett vágat között futó, belülről olvasható, vésett maiusculas körirat, amely a jobb alsó sarokban kezdődik: + HIC REQUIES SEIT MAIST NICOLAUS (FILIV... I CON/ DAM BÁNI OBIT T DIE PT FESTU S LUCA) EWA A D MCC XL6. Ez a Nemzeti Múzeumban lévő kő „szinte szó szerint" hasonló szöveget tartalmaz, mint a Jakab László közlésében szereplő: + HIC REQUIES SEIT JOHANN FILIUS CONDAM BÁNI NICOLAE OBIIT FESTŐ AGUATHAE V M ANNO MCCCXXXIII. Vagyis Miklós bán fiát, Johannt, azaz Jánost jelölte, aki 1333-ban Agáta ünnepén, azaz napján halt meg. A másikon pedig: + HIC REQUIES SEIT NICOLAUS OBIIT IN FESTŐ S ANNO MCCCXVIIII. Vagyis egy Miklóst jelöl, aki 1319-ben halt meg.
Teljesen hitelesnek vehető a Magyar Nemzeti Múzeumban fennmaradt vörös márványkő és annak olvasata, ameiy az 1346-ban meghalt Miklós bán fia Miklós mester sírkövének tartható.
A Jakab László közlésében még szereplő (és azóta sajnos elveszett?!) két sírkő egyike egy 1319-ben meghalt Miklósé, míg a másik az 1333-ban meghalt Miklós bán fia Jánosé.
A szakirodalom egyetért abban, hogy az 1346-ban meghalt Miklós bán fia Miklós sírköve az általunk is részletesen tárgyalt Felsőlendvay II. Miklós sírjeléhez tartozott, vagyis Felsőlendvay Miklós szlavón bán fiáé volt.
Jakab László segesdi iskolaigazgató által közölt két sírtáblának a feljegyzése részben hibás lehetett. Az ő közlésében szereplő Miklós nevű és 1319-ben meghalt személy ugyanis minden bizonnyal az a Miklós bán lehetett, akiről viszont biztosan tudjuk, hogy 1325-ig még életben volt. A Jakab szerint feljegyzett és az alapján 1333-ban meghalt Miklós bán fia Jánosról, azaz Felsőlendvay I. Miklós János nevű fiáról viszont semmilyen feljegyzésünk nincs. Ez az adat fontos lenne, mert azt bizonyítaná, hogy II. Miklósnak János nevű, 1333-ban meghalt testvére is volt.
A Felsőlendvay János kérdéssel kapcsolatban viszont több adatunk van az 1346-ban meghalt Felsőlendvay II. Miklós fia Jánosról. A II. Jánosként szereplő családtag volt a Felsőlendvayak utolsó sarja és vele 1357-ben gyakorlatilag kihalt a család.
Véleményünk szerint az 1862-63-as években a segesdi várkápolna romjai közül az 1325-ben ott eltemetett II. Amadé fia Miklós bán és leszármazottainak a sírkövei kerültek elő. Felsőlendvay I. Miklós bán egyik fiát, II. Miklós mestert (magistert) 1346-ban, illetőleg másik, a János nevű fiát már 1333-ban ugyancsak itt temették el.
Ezek a sírkövek azt is bizonyítják, hogy a Gutkeled (Gut-Keled) nembeli, a Majádi főág II. Lothárd alágához tartozó Felsőlendvay család tagjai 1325-1346 között a király és a királyné segesdi várában, valószínűleg a királyi kápolnában kapott temetkezési helyet. (9. ábra)
 |
| 9. ábra: A segesdi királynéi ispánsági vár és város rétegszintvonalas térképe |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Ezzel kapcsolatban talán még azt is megkérdezhetnénk, hogy egyáltalán hogyan kerültek itt eltemetésre a Felsőlendvay család tagjai? Minek a révén is érte őket ez a magas királyi, királynéi kegy és megtiszteltetés? Erre a kérdésre az alábbiakban, vagyis tanulmányunk összegzésében válaszolunk.
Tanulmányunkban végig követhettük a Gut-Keled (Gutkeled) nemzetséghez tartozó Felsőlendvay család tagjainak Somogy megye történelmében a 14. század első felében játszott szerepét.
Közben megállapíthattuk azt is, hogy a Felsőlendvay család az eddig ismerteken túl nagyon jelentős és meghatározó szereppel rendelkezett a megye több településének: Kaposvárnak, Segesdnek, Tabnak, Iharosberénynek, Somogyszentpálnak, Osztopánnak és környékének a kialakulásában, sőt helyenként továbbfejlődésében is.
Teljesen új adat az is, hogy a család nemzetségének, Gut-Keledek (Gutkeledek) majádi monostorának Árpád-kori, tehát régi birtokai között Somogyban Bálványos mellett, Csegén is éltek szolgáltató népei.
Kiderült az is, hogy a nemzetség, köztük a Felsőlendvay család tagjai is ragaszkodtak ezekhez az ősi nemzetségi somogyi birtokokhoz. Az itt meglévő egy-egy régi birtok közelében vagy mellette próbálták a főúri, tehát az ország életében betöltött magas rangjuknak megfelelő színtű somogyi uradalmaik gazdasági egységeit is a 14. században kialakítani. Ez a somogyi birtokgyarapításuk éppen a királyhűségük, valamint a különböző rokoni kapcsolataik révén sikerült is. A Felsőlendvay család négy nagyobb uradalmáról kaptunk adatokat a 14. század elejétől a közepéig bezárólag. Nagyon fontos, hogy éppen az említett ősi majádi monostori birtok közelében, így a mai Kapoly területén Pálca, azaz Poca és a mai Tabon lévő Csaba birtokkal hoztak létre egy birtok egységet. (6. ábra)
Berény, Ság, Inke, Dencs, Kakonya és Szent Trinitás falvakból álló másik birtoktömbjük a Mura átjárójánál és a Kanizsa, Csurgó felé vezető belső kereskedelmi út közelében alakult meg.
A Dél-Balaton közelében lévő Sámson menti Németi és Varjaskér kisebb uradalma éppen a család kihalásának az idejére szerveződött meg. (6. ábra)
A legfontosabb Felsőlendvay uradalom pedig a rokoni adomány révén 1313-ban létesült. Ez volt az úgynevezett rupolyi, rupolyújvári, amely a Kapós mentén létesült. (5. ábra) Az itt, a Kapós erre alkalmas szigetén épített családi várkastély jelentette a Felsőlendvayak somogyi uradalmának a birtokközpontját, ahol a közeli és távolabbi birtokaik fontosabb tisztségviselői: például a várnagyuk, úgynevezett jogi képviselőjük, például a deákjuk, litterátusuk stb. élt.
Azt is megállapíthattuk, hogy ezeknek az uradalmaknak a legtöbb birtoka eredetileg a királyi, királynői kézben lévő segesdi ispánsághoz, vagyis a királynéi birtokhoz tartozott. (4. ábra) Ha ezeket a birtokokat megnézzük, akkor kiderül, hogy a király előszeretettel adományozta el felesége, a királyné birtokait. Közülük csak néhányat említünk, így például 1284-ből ismerjük az Erzsébet özvegy királyné oklevelében szereplő Denchet (Fazekasdencs) és Ztupant (Osztopán), vagy máshol szereplő Berényt (Iharosberényt), Belezet és Csabát. Ezekből is jól látszik, hogy mindegyik eladományozott birtok eredetileg királynéi tulajdonban volt.
A legjobb példa erre a mai Kaposvárhoz tartozó Kecel település. Ez a kaposvári Kecel (amely megkettőződött, s már a középkorban két településrészből állt!) is eredetileg a királynő uradalmának a része volt. 1192-ben az egyik Kecelen a királyi (királynéi, hercegi) udvari szervezet udvarnokainak a jobbágyait és tisztjeit említették. Kecel másik részén szerepelt ekkor egy Kenése (Kenőse) helynév, amely Györffy György szerint az ószláv knenzsa, fejedelemasszony szóból eredt. Végső soron tehát ez a helynév őrizte meg a királyné uradalmának és az egykor ott állt udvarházának az emlékét. (4. ábra)
Hogyan kerültek ezek az említett egykori királyi és főképpen királynéi birtokok a Felsőlendvayak birtokába?
Egyértelmű, hogy a király, illetőleg a királyné a 13. század végén és a 14. Század első felében többek között ezekkel a birtokadományokkal hálálta meg a Felsőlendvay család királyhűségét és az értük vívott fegyveres küzdelmeiket.
Az általunk tárgyalt adatokból, így az 1290 utániakból is világosan kiderült, hogy Somogy, s vele a királyi, királynéi birtokok javarésze ugyanis a jelzett időben a nagy hatalmú oligarchák, itt a Kőszegiek fennhatósága alá tartoztak. Már III. András uralma alatt és utána is a teljes Délvidék ezeknek a király ellenes oligarcháknak és külföldi szövetségeseiknek a kezében volt. (1-2. ábra) Éppen ezért a területünkön is folytak a különböző kisebb-nagyobb harcok és sokszor döntő fontosságú csaták. Például az 1280-1284 között még Kun Erzsébet anyakirályné joghatósága alá tartozó Macsó és Bosznia dukátusát és az egész Szlavónia kormányzását csak egy királyhű főúrra, a Felsőlendvay család rátermett tagjára lehetett bízni. Ez a megbízható ember volt előbb a Felsőlendvay családot megalapító II. Amadé, majd fia II. Miklós, az utóbbi a szlavón bán. Amadé fia, Miklós fő támasza volt Károly Róbertnek és a királyné itteni legfőbb ellenségének, Kőszegi Henriknek, a Kőszegi családnak és híveiknek a leverésében.
A Gut-Keled (Gutkeled) nemzetség tagjai már amúgy is a 13. század elejétől ezt a banatust szinte a magukénak mondhatták. A nemzetség tagjai, mint Mercur, továbbá Apaj, István, Joachim, Majádi Miklós és István 1205-1288 között nyolc alkalommal, mintegy huszonkét éven át töltötték be a horvát-szlavón-dalmát báni tisztet. Ezek a tisztek legtöbb esetben a nádori címmel és szinte minden esetben a somogyi és asegesdi ispáni címmel is együtt jártak. Vagyis a délvidéki szlavón báni címhez érthető okokból gyakran társult a somogyi, de valószínűleg asegesdi királynéi uradalom, a királynéi vármegye irányítói, az úgynevezett ispáni címe. (1 -2. ábra)
A Délvidék királyhű embereinél ezek a territoriális és politikai irányító szerepek szükségszerűen összekapcsolódtak. Éppen ezért ezt a szlavón bánságot, s vele a dél-dunántúli területet, köztük az egyik legjelentősebb megyét, Somogyot a királyság második emberére, a nádorra bízták.
A királyné segesdi magánuradalmának irányítói is ezekből a potenciálisan is legjelentősebb emberekből a nádori, a szlavón báni és a somogyi ispáni címet viselő, nagyobb haderővel rendelkező, királyhű csoportból tevődtek össze. Jelen esetben ugyancsak a Gut-Keled (Gutkeled) nemzetséghez tartozó, a Felsőlendvay család egy-két fontosabb tagja került ebbe a bizalmi körbe.
A segesdi királyi, királynéi vári kápolnába nyilván ezért, mint a királynéi ispánsági központ magas rangú főtisztviselője temetkezhetett 1325-ben Felsőlendvay I. Miklós bán és közvetlen leszármazói. (9. ábra)
Ilyenformán a Felsőlendvay család Segesden előkerült márvány feliratos sírkövei egyben nagyon fontos történeti és művelődéstörténeti értékkel rendelkeznek.
A család tagjait: I. Miklóst és leszármazottait, mint a mai Kaposvár (a régi Rupulyújvár) hatszáz évvel ezelőtti megalapítóit is tisztelhetjük. (7-8. ábra) Az ő révükön alakult ki a 14. század első felében itt a mai Kaposvár centrumában, a Kapós által körülvett mocsaras szigeten építették fel egy fallal körülvett palotájukat (palatium), a mellette lévő úgynevezett gazdasági épületekkel és a kiszolgálóik településével. (7. ábra)
A birtokközpont várkastélya 1348-ra alakult k. Ekkor szerepelt ma már tudjuk a toronnyal rendelkező, négyzet alakú falakkal körülvett tégla és kőből felépített várkastély várnagya is.
Ehhez a központi váruradalomhoz tartozott a három somogyi Felsőlendvay birtoktest, így a Poca és Csaba birtokokkal rendelkező Tab környéki uradalom is. (3., 6. ábra)
A Felsőlendvay család 14. század első felében itt élt tagjaiban tisztelhetjük éppen ezért Kaposvár, Segesd és Tab nagyon fontos eddig még alig ismert méltatlanul elfelejtett, ősi birtokosait.
|
|