|
|
A török ellen vívott felszabadító háborúk során elpusztult somogyi települések, mint Tab és környéke újratelepítésében több régi, vagyis középkori eredetű nemesi családnak jelentős érdeme volt.
Tab és környéke 1715-ben kezdődő benépesítésében nagyon fontos szerepet játszott a tóti Lengyel család. A tóti Lengyeleknek a Perneszyekhez hasonlóan már régi kapcsolata volt ezzel a vidékkel. Ők már századokkal ezelőtt több itteni, illetőleg távolabbi somogyi településnek voltak „rész vagy egész" birtokosai.
A magyar köznemesi családok történetének feldolgozása során többnyire a kezdetekkel, a család kialakulásával kapcsolatban van a legnagyobb gond. A kutatók Somogy középkori történetét szerintünk alapvetően meghatározó családoknak még a későbbi történeti forrásanyagát is ritkán összegezték. S ezért van egy-egy lényeges korszak ismeretében nagy hiányunk. Ezen a hiányon néhány kiváló történész és levéltáros, mint Kubinyi András, Borsa Iván és Tímár Péter próbált hézagpótló feldolgozásával segíteni. Kubinyi András az Újlaki család köréhez tartozó somogyi köznemesi családok, míg Borsa Iván elsősorban egy-egy család, így a Tapsonyi Anthimusok, a Mesztegnyői Szerecsenek, a Szerdahelyiek és a Mérey család forrásanyagát közölte. Tímár Péter két tanulmányban a Győr nemzetséghez tartozó Szerdahelyi Dersfi család birtoktörténetére vonatkozó forrásanyagokat közölte összegzett és regesztázott formában.
Egy-egy falu vagy város kiadásában megjelent monográfiában is megtalálhatjuk egy-egy ottani fontos, akár a település létét is meghatározó birtokos családnak a történetét. Nagyon fontos családtörténeti anyagot találunk a Fonyód története című kötetben is. Ebben Hóvári János a tóti Lengyel családnak elsősorban a Fonyódra vonatkozó forrásanyagát összegezte egy-egy 16. századi családtörténeti részben.
Ezek a családtörténeti feldolgozások általában véve csak utalnak -forrásanyag hiányában az Árpád-kori időszakra. Ezért ebből is adódhat több bizonytalanság, illetőleg tévedési lehetőség. Például a tóti Lengyel család eredetéről eddig készült feldolgozások egyik csoportjában a kutatók (Ld. Somogy vármegye monográfiája, vagy Csánki Dezső 1894-ben kiadott Somogy vármegyei adattára) csak a 15. század végétől közlik a rájuk vonatkozó adatokat. A feldolgozások másik csoportjában szereplő tanulmányok (Csalogányok völgye. Tanulmányok Lengyeltótiról /szerk.: Tóth Sándor/ Lengyeltóti 2000.) pedig a Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal L-Ö. kötetére építve egészen a 13. századig, a Pók nemzetség neves és főrangú tagjaikig vezetik vissza a tóti Lengyelek családfáját. Ez a levezetés természetesen több szempontból is téves.
A tóti Lengyel családra vonatkozó leghitelesebbnek tartható feldolgozást a Fonyód története 1985-ben megjelent kötetében Hóvári János történész készítette. Ő az 1830-as évekből való úgynevezett elenchust használta, amelyben a Lengyel család birtokjogi iratainak részben a latin nyelvű regesztái, illetőleg a rövidebb iratok szövegmásolatai szerepeltek. Hóvárinak a tóti Lengyel családot érintő forrásközlései elsősorban témájához, Fonyódhoz kapcsolódva csupán a török hódítás 16. századi időszakára korlátozódtak. Feltételezhetjük, hogy az általa használt forrásokban nem szerepeltek adatok a tóti Lengyel család eredetére, illetőleg Somogy megyében való megtelepedésére vonatkozóan. Hiszen a jeles történészkutató ezekkel kapcsolatban semmilyen adatot, de még hipotetikus véleményt sem közölt.
Magunk a Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig című kötettel kapcsolatos anyaggyűjtéseink során figyeltünk fel arra, hogy a néhány esetben jól feldolgozott somogyi köznemesi, valamint a főnemesi: Marczali, Újlaki, Báthory családtörténeten kívül mekkora hiány van a középkori somogyi családtörténeti források közlésében. Teljesen hiányzott az Osztopáni Perneszy, az Osztopáni Zöld, a Tóti Lengyel, a Fajszy-Somlyói (Somlyai) családok történeti anyagának az összegzése.
Szerencsére az Osztopáni Perneszy és a tóti Lengyel család Tabnak és környékének a 15-18. századi birtokosa volt, ezért a Tabi Városi Könyvtár lehetőséget biztosított a családtörténeti anyaguk feldolgozására.
A tóti Lengyel család eredetét Nagy Iván a Pók nemzetséghez, pontosan az Móricz de Tóthihoz (1249-ben főpohárnok, 1269-ben országbíró stb.) köti. Nagy Iván szerint: „E táblázatból látjuk azt is, hogy a család ős fészke a Somogy megyében fekvő L. Tóthi helység is már a XIII. században IV. Béla korában a család birtoka volt. Ehhez járult a XIV. században Szigliget várostól, melyet már János a móróczhidai bán birtokolt. János mester de Szigliget után hézag állt be a család nemzedékrendjén." Tóth Sándor a Csalogányok völgye kötetében írt tanulmányában azt írja: „1402. május 28-án oklevéllel igazolhatóan Tóti birtokosa, Johanne de Thothy. Övé Zdech vára. 1412-ben egy oklevél Móróc János néven említi. 1437 előtt hunyt el. Két fiú gyermeke volt, II. Simon mester és IV. Miklós mester. Iratokban 1401 és 1439 között találkozunk Simon nevével. Miklós neve 1391-től bukkan fel oklevelekben. 1401. január 25-én Simon bán fia János mester és fia Miklós Kanisa-i János esztergomi érsek kérésére átengedik Körös megyei egyes birtokrészeiket a Veszprém megyei Wepseni birtokrészért. 1403. december 12-én Móriczhidán utcát adományoz a Győrbe vezető úton a móriczhidai apátságnak. Az itt létesülő település „neve legyen Szentjakabfalva. A pálos rend Zöld Kódexében szerepel egy birtokadományozásra való utalás: nemes Lengyel Miklós végrendeletileg szőlőt hagyott a Vethahydai kolostorra... A pálosok Zöld Kódexének bejegyzése így hangzik: 1455-ben a kolostor perjele Gergely tíz aranyforintért eladja azt a szőlőt, amelyet nemes Lengyel Miklós végrendelettel hagyott a kolostorra." Tóth Sándor ezután megállapítja: „A bejegyzésből nyilvánvaló, hogy Jánost megelőzően már Miklós, IV. Miklós, Nicoiao de Thoti is nemes Lengyel Miklósnak nevezte magát... Lengyel Miklós tehát Mórócz családbeli, és azonos Nicoiao de Thoti-val."
Tóth Sándor megállapítását a Thoti, azaz Tóti jelzőre építi. Szerinte Thoti Miklós vagy Thoti János Tóti előneve csakis a Somogy megyében lévő Tótira, a későbbi Lengyeltótira vonatkozhat. Szerintünk viszont ez azért nem helyes, mert Tót (Tóti) helynév több is volt a középkori Magyarországon. Ha egy nemesi birtokos a Tóti előnevet használta a középkorban, akkor az oklevelekben általában odaírták azt is, hogy melyik, így a somogyi (Somogy megyei) Tóti Miklósról van szó.
A Pók nemzetség családfáját elkészítő Karácsonyi János, valamint legújabban Engel Pál egyike sem tud a Pók nemzetség olyan tagjáról, aki egyáltalán a Tóti előnevet használta volna. A Miklós keresztnév viszont náluk is nagyon gyakori volt a középkorban. Még a Pók nemzetség másik ágánál is szerepelt több Miklós. Nehezen képzelhető el az, hogy a Nicoiao névből pár évvel később nemes Lengyel Miklós név alakulna ki.
Engel Pál munkássága révén a középkori Magyarországról több Lengyel családnevet is ismerünk. A Balogsemjén nemzetségben „Lengyel" Lőkös, „Lengyel"János, a Divék nemzetség tagjaként Lengyel Imre Péter, a Kaplony nemzetségnél „Lengyel" László, „Lengyel" András, míg a Haranglábi nemzetségben Lengyel János, a Szinyei (Merse) nemben Lengyel Jakab, a Rikalf rokonságon belül Szenesei Lengyel Erzsébet szerepelt. A Becsegergyely nemzetség tagjai között Tóti (Leli) vagy Tóti (Lélfi) nevűt említenek. Míg a Szalók nemzetség egy-egy tagja Hosszútóti-ként szerepelt. Ezek alapján szerintünk elképzelhetetlen, hogy a jeles és ismert Pók nemzetség leszármazói később, így a 15. század elejétől csupán Tóti Lengyel-ként tartották volna magukat számon. Biztosan kiírták volna azt, hogy de genere Pok, vagyis a Pók nemzetségből való származásukat. Több adat is ismert, hogy a nemzetségek még a különböző szájhagyományt is felhasználták, a többnyire „fényes és nagy elődöktől" való származtatásuk bizonyítására. Az pedig kétségtelen, hogy a jelenlegi ismereteink szerint a tóti Lengyel család soha nem utalt a Pók nemzetségre, amelyből állítólag származott volna. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem a magyar eredetű Pók nemzetségből gyökerezett a család. Viszont a Lengyel előneve utalt a család ősének igazi, a lengyel származására. Számos ilyen esetet ismerünk a középkori Magyarországról. Lengyel eredetű volt koritnikij Lengyel Péter (1350, 1356), sásvári Lengyel Jakab (1452, 1456), szeréndi Lengyel (Polonus) János (1441), pestenyei Lengyel Jakus (1443, 1444), csánigi Lengyel Jane (1441), bánkházi „Lengyel" Márk (1393), kaghbeli „Lengyel" Jakab fia Mihály (1417) és többek között Lengyel Péter felsőkőszegi várnagy vagy még Lengyel Mihály (1407). A lengyel jelző szerepelt a Balicki család és Oppelni László (1365-66) neve előtt is. Miklós, azaz Nicolaus Polonus volt Stiborici Miklós neve is.
Tóti Lengyel Miklós neve előtt 1432-ben szereplő tóti a Somogyban lévő (Lengyel) Tótira, míg a Lengyel család név Miklós származására utalt. Ennek az állításunknak az egyik legfontosabb bizonyítéka az, hogy az általunk említett tóti Lengyel Miklós 1432-ben valóban Marczali Imre (1427-44) somogyi ispán alispánja volt.
Ez alapján már elmondhatjuk azt, hogy a tóti Lengyel család őse minden bizonnyal az Anjouk, vagy legkésőbb Zsigmond királysága alatt hazánkban, illetőleg Zalában és Somogyban megtelepedett egyik jelesebb lengyel nemes volt.
A tóti Lengyel család Somogyból ismert első 15. századi tagja az előző fejezetben már említett tóti Lengyel Miklós, Marczali Imre alispánja (1432) volt. Ez a tóti Lengyel Miklós 1455-ben már halott volt, mert a vetahidai pálos kolostor apátja ekkor adja el a Miklós végrendeletileg rájuk hagyott szőlőjét. A következő biztosan a tóti Lengyelekhez köthető családtag László 1488-ban szerepelt először. Nagy Iván szerint „1444-ben tűnik fel ismét egyik tagja János, kit már Lesencze-Tomaj (Zala megyei helység) birtokában lelünk, aki már tomaji Lengyelnek frá magát. Neje, Kata (Lászlónak leánya volt, és ettől származott szigeti és tóti Lengyel László, aki 1488-ban élt." Nagy Iván adata szerintünk megint pontatlan. Hiszen 1453-ban V. László királytól Szigliget várát Felső-Tomaj, Hegymagas, Nagyfalu, Sziget és Újfalu birtokokkal Újlaki Miklós erdélyi vajda és országos főkapitány kapta meg. A tóti Lengyel család pedig nem Újlaki, hanem a Marczali család familiáriusi köréhez tartozott. 1475-ben Újlaki Miklós boszniai király németújvári várnagyának, Csornai Istvánnak adta zálogba 1500 Ft-ért Szigliget várát és uradalmát. A tóti Lengyel család csupán Újlaki Miklós fiának, Lőrinc hercegnek 1524-ben bekövetkezett halála után jutott Szigliget és uradalma birtokába. Nagy Ivánnak abban kétségtelenül igaza van, hogy tóti Lengyel László 1488-as megjelenése előtt nincs biztos adatunk a család előző tagjára vagy tagjaira. Szerintünk az 1432-ben Marczali Imre alispánjaként szereplő tóti Lengyel Miklós unokája lehetett tóti Lengyel László. Az ő édesapja lehetett a tomaji előnévvel szereplő Lengyel János. (1-2. ábra)
 |
| 1. ábra: A tóti Lengyel család középkori (14-15. századi) birtokai |
| (Móricz Béla nyomán rajzolta M. Hrotkó Zsuzsanna) |
A 15. század végétől már ismert a tóti Lengyel család családfája. A Somogy vármegyei monográfia szerint: „első kimutatható őse László, vármegyénknek az 1505. évi országgyűlésen követe, 1507-ben a királyi tábla bírája. Fiai és leányai a vármegyében házasodtak."
 |
| 2. ábra: A tóti Lengyel család 15. századi somogyi törzsbirtokai |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A család első, a 15. század első felében élt Lengyel Miklós nevű tagja volt Tóti és környéke birtokosa. Ezen kívül a tóti Lengyel család 15. századi birtokaira csak következtetni tudunk. A vármegyei monográfia is csak az 1496-os Tótiban és Közép-Tikoson való birtoklásukról írt. Valószínű, hogy ekkor már Fonyód és környéke is a kezükben lehetett. Ez alapján elképzelhető az is, hogy kezdetben másutt, így Zala megyében, például a Balaton-melléken voltak birtokaik. (1-2. ábra)
A Lengyelek ősei Tótiban talán azért alakították ki székhelyüket, mert ez közel volt Marczalihoz, a főpatrónusuk, a Marczaliak családi központjához.
A Lengyel család Tótiban lévő kúriájára, illetőleg középkori kastélyára csupán a 17. század végéről van forrásadatunk. Az év nélkül, a 17. század végéről származó Conscriptio brevis dirutae arás Lak említi: „in pago Osztopan ex parte meridionali adíacet dirutum castellum Lengyelthoty nobilum Lengyel haereditarium..." Tehát a 17. század végére már már castellum dirutum, azaz elhagyott kastély volt. A kastély helyére az 1870-ben készített Greguss János-féle metszetből következtethetünk. Ezen szerepel egy kiemelkedő dombon az 1990-es évek első felében helyreállított eredetileg a 12. századtól a törökkorig fennálló, majd a barokk korban újjáépített Szent Jakab templom. Tőle ÉK-re egy kiterjedtebb, ugyancsak út menti dombon, de annak ÉK-i szélén áll egy kastély. A Szent Jakab templom kutatói, B. Benkhard Lilla és Lukács Zsuzsa az 1990-es évek elején már megállapították, hogy „... a községet a Balaton déli partja felé vezető egykori hadiút mellé telepítették, melynek évszázadokon keresztül fontos szerepe volt. A helység legmagasabb pontjáról, a templomdombról az az út jól belátható, megfigyelhető volt. A 18. századig fontos őrhelyként is használták." A Lengyel várkastély egykori helyével kapcsolatban több véleményt közöltünk a Magyar Kálmán-Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig című kötet 162. oldalán. A Lengyel család középkori kastélyának azonosítását igazán csak a régészeti kutatások segítségével végezhetjük el.
Tóti Lengyel László Somogy megye országgyűlési követeként és a királyi tábla bírájaként a megyében és országosan is elismert köznemes volt. Három fia: János, Gáspár és Boldizsár, valamint négy lánya: Zsófia, Orsolya, Julianna és Borbála minden szempontból a vagyoni gyarapodásukat szolgáló úgynevezett „jó házasságokat" is kötöttek.
A legidősebb Lengyel fiú, János 1518-ban Korotnai Katalinnal lépett frigyre. Leányuk, Magdolna Batthyány Mihály felesége lett. Ez alapján a Batthyány-Fajszy rokonsággal is kapcsolatba kerültek a tóti Lengyelek, sőt később a Batthyányak több birtokrészét is megszerezhették. Például már 1438-ban a Batthyány család és Fajszy Ányos kezében volt Csaba és Ugal (ma Tab) birtoka.
János házassága révén jutottak a Lengyelek elsősorban a nagy vagyonszerző, Korotnai János nádori ítélőmester birtokaihoz. Korotnai János halála (1497) után a Korotnai fiúk a vagyont javarészt felélték. A tóti Lengyel Lászlóhoz hasonlóan 1505-ben ugyancsak megyei követ, Korotnai István egyetlen örököse leánya Katalin volt. Ő apja tékozló élete ellenére is még jelentős birtokokkal: a korotnai vár és majorság nagybajomi, lóki, balogdi, kadarkúti, kisasszondi, polethai és csicsali részeivel, valamint a csákányi majorsággal rendelkezett. A Korotnaiak fiági kihalása után ezek a birtokok javarészt tóti Lengyel János ága vagyonának gyarapodását szolgálták.
Tóti Lengyel János fiatalabb testvére, Boldizsár sem maradt el a Lengyel vagyon gyors növelésében. Ő a Korotnai családhoz hasonlóan rangos és vagyonos család: a Fajszyak leányát, Katalint vette feleségül. Katalin édesanyja pedig az ugyancsak gazdag Somlyai (Somlyói) család leszármazottja is volt.
Tóti Lengyel László leányai közül Zsófia túri (Somogytúr) Szántói (Szántai) János, Orsolya osztopáni Zöld Péter és Borbála rátóti Gyulaffy István felesége lett.
Tekintsük át, hogy a 16. század első felében milyen rangos nemesi családokkal alakítottak ki a tóti Lengyelek, elsősorban házassági kapcsolatokat. Ha először a Fajszy családot nézzük, akkor annak több jeles 15. századi elődjéről vannak adataink. Fajszy Ányos Mihály előbb Rozgonyi Péter veszprémi püspök (és ispán) és Rozgonyi id. István kormányzó (1417-26) veszprémi alispánja, majd ugyanitt még 1426-ban is a Rozgonyiak alispánja és egyben veszprémi várnagya volt. 1428-ban már Rozgonyi Simon veszprémi püspök (és ispán) alispánjaként és veszprémi várnagyaként szerepelt. Majd 1435-ben Mihály már Rozgonyi id. István temesi ispán alispánja és várnagya volt. A Rozgonyi család hatalomból való kikerülése után Fajszy Ányos Mihály előbb 1440-ben királynéi udvari lovag, majd 1450-ban Carai László somlyói várnagya lett. Vélhetően testvére, Fajszy Miklós választott bíró 1444-ben, 1450-ben és 1453-ban a két Marczali Imre somogyi alispánja, valamint 1447-ben Somogy megye országgyűlési követe volt. 1475-ben Fajszy Gergely, 1505-ben, 1508-ban, 1519-23-ban Fajszy János a somogyi alispán.
Az osztopáni Zöld család tagja Péter 1435-ben és 1437-ben ugyancsak Marczali Imre (1427-1444) somogyi alispánjaként szerepelt.
Túri Szántai János 1504-ben, 1509-ben és 1515-ben volt Somogy megye alispánja.
A Méreyeknek szintén rangos 14. századi elődei voltak. A tóti Lengyel családnak a velük rokon Méreyekkel még az 1700-as évek első felében is több helyen voltak közös birtokai. Mérey István fia Jakab már a 14. század második felében a királyi aula tagja volt. Mérey Gábort 1370-ben királynéi udvari apródként említették. Mérey István fia János mg. 1372-ben alispánként, majd egy másik Méreyt 1428-ban ugyancsak alispánként jegyezték fel.
A Fajszy családdal már a 14. században történő Somogyba kerülésétől kapcsolata volt a Batthyány családnak. Lengyel János Magdolna nevű leánya egy Batthyányhoz ment férjhez. A Batthyányaknak a Balaton északkeleti partvidékén, valamint délen, Atád (Nagyatád) uradalmában voltak részeik.
Világosan követhető tehát az, hogy az Osztopáni Zöld család Péter nevű tagja 1435-ben, majd a Fajszy családból, Miklós 1444-ben, majd 1450, 1453-ban, 1475-ben Fajszy Gergely, 1505-ben, 1508-ban és 1519-1523-ban Fajszy János, majd 1504-ben, 1509-ben és 1515-ben túri Szántai János somogyi alispán volt. Végső soron ők követték tóti Lengyel Miklóst a somogyi alispáni székben. Azt a tóti Lengyel Miklóst, aki 1432-ben viselte ezt a tisztséget. A felsoroltak Marczali Imre és hasonnevű fia, majd az Újlakiak, a Marczaliak és a Báthoryak somogyi ispánsága idején voltak alispánok.
A 15. és a 16. század első felének jellemző hatalmi és gazdasági karrierjét futotta be tehát tóti Lengyel, a Fajszy, az Osztopáni Zöld, a túri Szántói (Szántai) és a velük nem rokon Osztopáni Perneszy, illetőleg a Szerdahelyi Dancs család egy-egy tagja. (Ld. az Osztopáni Perneszyek 14-18. századi történetéről készült tanulmányunkat!). A kor szellemének megfelelően egy-egy nagyhatalmú úr, lehetőleg báró, így a Rozgonyiak, a Marczaliak, a Garaiak és az Újlakiak familiáriusaként, illetőleg azok belső udvari, többnyire jogtudó embereként szereztek rangot. Ezek a somogyi köznemesi családok patrónusaik révén a megfelelő vagyoni hátteret is biztosították maguknak. Fontos szolgálataikért nekik jártak a különböző birtokadományok. A tóti Lengyel család esetében azt is láttuk, hogy a jó házasságkötéseik révén nemcsak kapcsolatokban, hanem vagyonban is egyre gyarapodtak. Ezek alapján vált a tóti Lengyel család is a 15-16. század fordulóján Somogy megye egyik legrangosabb köznemesi családjává.
A Lengyel család gazdasági és politikai felemelkedését követhettük a 16. század elejétől egészen az 1540-es évek elejéig. Elsősorban a magas jogi képzettségű apánál, Lászlónál, majd fiánál, I. Jánosnál látszott ez a gyors és fényes karrier. Gazdaságuk gyarapítása terén első fontos lépésük az volt, hogy Lászlót és fiait Újlaki Lőrinc herceg felesége, Bakos Borbála (később Móré László felesége) 1524 után vagyona teljes örökösévé tette. A királyi ítélőmestemek és fiainak azonban egy hosszabb örökösödési per után csupán szigligeti váruradalmat sikerült az Újlaki javakból megszerezniük.
Az 1526 után bekövetkező Lengyel családi „felemelkedést” és a nagy vagyoni gyarapodást jól foglalta össze Hóvári János. „Tóti Lengyel János 1527. november 3-án részt vett Ferdinánd székesfehérvári megkoronázásán. Ferdinánd birtokadományokkal honorálta a Lengyelek hűségét. A koronázást követő napon 1527. november 4-én apja, Lengyel László megkapta az örökösök nélkül elhunyt ecseri Eczery Imre és macsi Bybo Bálint birtokait. Ő maga, aki királyi asztalnok mester tisztét viselte 1527. november 23-án a Zápolyai birtokok közül elfoglalt Nógrád megyei Salgó várat kapta adományul. 1527. december 1-én a Ferdinándhoz hűtlen lett mesztegnyői Bodó Ferenc és Derechenyi Miklós és Ferenc, valamint az alsólendvai Bánffy János birtokaihoz tartozó Dranyádot, Szentpétert (Pogányszentpéter) és Zalaszeget. Ugyanezen a napon kelt adománylevél a valamikori Szapolyai birtokhoz tartozó cseszneki várról.
Ferdinánd király január 21-ére összehívott budai országgyűlése után, 1528. február 14-én kapták meg a Lengyelek a hűtlen Maryassy Ferenc és István, valamint Felsewladcsomay Pál diák javait. 1528. november 25-én a budai várban a Szent György utcában a szintén Szapolyaihoz húzó Zylassy Ferenc kőházát szerezte meg Lengyel László. Öt nappal később az örökösök nélkül meghalt Berseni György hitasi birtokát kapta királyi adományként.”
1531. március 19-én Bélavárott, november 1-én Zákányban tartott „országgyűlésen” is részt vettek a Lengyelek. 1532-ben, amikor a török haderő ismét Magyarországra támadt a Lengyelek ellenük harcoltak. Lengyel Boldizsár ekkor Siklós alatt a törökök fogságába is esett. Testvére, János Szapolyai bizalmi emberének, Nádasdy Tamásnak a közbenjárását kérte. Ezután sikerült Lengyel Boldizsárt kiváltani a török fogságból. Török Bálint 1534-36. között fegyverrel elfoglalta a tóti Lengyel család szigligeti várát. A vár 1543-ban történő visszaszerzése után Lengyel Gáspár és Boldizsár fiai hosszasan pereskedtek érte. Más foglalásai is voltak Török Bálintnak a Lengyel javakból. Ez derült ki Lengyel Gáspár 1543-ból való Török Bálint elleni keresetéből. Török Bálint ugyanis a mohácsi csatavesztés után elfoglalta a Lengyelektől Fonyódot, Bézsenyt, Németszentgyörgyöt, valamint Szigligetet és környékét.
Szapolyai János 1537. szeptember 30-án Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta csulai Móré László palotai uradalmát és a Somogy megyei Szöllős, Győrök, Orda, Fonyód, Tömör, Szentgyörgy és Bézseny helységeket. A Lengyel birtokokat, köztük Fonyódot nem sikerült azonban a Podmaniczkyeknek elfoglalniuk.
 |
| 3. ábra: Lengyel Gáspár e's Boldizsár, a Fajszy (Mérey), az Osztopáni Zöld család somogyi birtokai 1536-1550 között |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Az 1536-os dikajegyzék szerint Lengyeltóti Lengyel Boldizsár, míg Fonyód a két testvér, Gáspár és Boldizsár birtokában volt. Gyugy Boldizsáré volt közösen Mérey Mihállyal. Kisberény is Boldizsár birtokában szerepelt. Buzsák, Csömend, Hedrehely, Somogyfajsz, Felső és Alsó-Ugal, valamint Tab még a velük rokon Fajszy család, míg Osztopán, Somogytúr részei az Osztopáni Zöld család kezében voltak. 1550-ben már Sávoly, Közép-Tikos, Somogyaszaló és Ropoly is Lengyel Boldizsár tulajdonában szerepelt. (3. ábra) Nem részletezzük itt a Lengyelek akkori birtokait, hanem idézzük Kanyar József Harminc nemzedék vallomása Somogyról című kötetben a Lengyelekkel kapcsolatban szereplő adatait. Ezek szerint a tóti Lengyel család 1534-ben 35 falu és 315 porta birtokosa volt Somogyban.
Lengyel Boldizsár 1544-ben az úgynevezett fácánosi részen felépítette a fonyódi úgynevezett Alsóvárat. Ez gyakorlatilag a falu Árpád-kori templomának sánccal és árokkal való megerősítését jelentette. A gyors erődítés révén egy kettős palánkvár rendszerű, külső és belső várrészből álló végvár jött létre. A vár kapitánya palonai Magyar Bálint lett, aki elvette Lengyel Boldizsár leányát, Brigittát feleségül. Ezzel Magyar Bálint a tóti Lengyel javak kezelője vagy inkább tulajdonosa lett. Palonai Magyar Bálint, Lengyel Boldizsár és Fajszy Katalin leányának, Brigittának a férjeként Boldizsár kiskorú gyermekeinek a gyámja is lett. Ugyanakkor Brigitta és férje, Magyar Bálint gyermektelen lévén örökbe fogadták Istvánt, Brigitta öccsét. Az örökbefogadás 1567. október 6-án történt a vasvári káptalan előtt. Ez az István Magyar Bálint halála után (1573) szigligeti várkapitány lett.
A lényeg az, hogy a szigligeti uradalom Boldizsár leszármazói kezében volt a 17. század folyamán is. A Lengyel család gyakorlatilag István ága: János és Miklós fián keresztül élt tovább egészen a 19. század közepéig. (Testvérei közül csak Lászlónak volt két fia, akik közül Istvánnal 1630 táján ez az ág is kihalt.)
A törökök 1544-ben, majd inkább 1555-ben történt somogyi foglalásai miatt a tóti Lengyel család tagjai elköltöztek a megyéből. Palonai Magyar Bálint fonyódi és szigligeti várkapitány és felesége, tóti Lengyel Brigitta, valamint örökösük István maradtak csak itt. A fonyódi végvárból kezelték és amennyire lehetett védték a megmaradt tóti Lengyel javakat egészen 1573-ig, Magyar Bálint haláláig.
Magyar Bálint erejét még lekötötte a somogyi Lengyel javak és a fonyódi végvár védelme mellett a szigligeti vár és uradalom birtokainak elsősorban a töröktől való megőrzése. Velük küzdött, a fonyódi vár tisztjeként fogadott fiúk, Brigitta testvére tóti Lengyel István is.
Magyar Bálint eredetileg Nádasdy Tamás servitora, Nádasdy fegyverben tartott katonáinak volt hadnagya és parancsnoka. A Lengyel család fonyódi és szigligeti várának parancsnoksága mellett Nádasdy Tamásnak is szolgált a mezei hadaknál és többször Nagykanizsán is megtalálható a vár tisztjei között. A tóti Lengyelekkel való kapcsolata révén viszont Magyar Bálint a rangos középnemesek közé emelődött.
Hóvári János kutatásai szerint a legkorábbi adatunk Magyar Bálint és a Lengyel család kapcsolatáról 1547-ből van. Magyar Bálint 1547. november 14-én Szigligetről írt levelet Nádasdy Tamásnak. Szigliget vára és birtoka pedig 1543-tól került vissza újra Török Bálint feleségétől Lengyel Boldizsár birtokába. Szerintünk Magyar Bálint Lengyel Boldizsár leányával, Brigittával már 1547 előtt vagy az év elején tartotta meg az esküvőjét. Magyar Bálint már ugyanis 1547-ben Fonyód és környékének a védelmére a mai Ordacsehi határában Orda ondai részén erődített várkastélyt építtetett.
1547-ben Ferdinánd király felállította a dunántúli főkapitányságot, amelynek élére Nádasdy Tamást nevezte ki. Nádasdy főkapitányi hadainak parancsnokavalószínűleg már 1548-tól Magyar Bálint volt.
1550. július. 22-én a zalavári konvent előtt Foris Pál 37 arany forintért elzálogosította Magyar Bálintnak és feleségének Brigittának Kovácsit (Pusztakovácsit), Péntekhelyet és Lullát. Magyar Bálintnak rendkívül fontos volt Fonyód és környéke birtokainak rendezése. Irtunk már arról, hogy 1543-ban Ferdinánd király is megerősítette a Fonyód körüli falvak, Orda, Szőlős, Győrök, Tömör, Bézseny, Szőlős birtokában a Podmaniczky családot. Ezek a helyiségek ezután a Podmaniczkyek palotai (várpalotai) uradalmához tartoztak. A palotai vár várnagya pedig 1558-től Thury György volt, aki felügyelte a Podmaniczkyek birtokait. Már Podmaniczky Rafael is tiltakozott, hogy Magyar Bálint Ordát és Szőlőslakot magának foglalta el. Magyar Bálint még 1559-ben is magának tartotta meg ezeket a falvakat azzal, hogy ő a két falut a Podmaniczky Rafaellel kötött szerződése alapján bírta.
Magyar Bálint a családi kapcsolatok révén kezébe jutott Fonyódon és Szigligeten kívül a laki (ma Öreglak) várának is gondját viselte. Laki várkapitánysága valószínűleg az 1547: 3 te. végrehajtásával állhatott kapcsolatban. Magyar Bálint az 1551-es erdélyi hadjáratig viselhette ezt a tisztét.
Magyar Bálint birtoktalan nemesként érkezett Somogyba. 1549-ben szerepelt először neve a birtokosok között. Ekkortól szinte a teljes tóti Lengyel vagyon birtokosa és kezelője is volt. Hóvári János fogalmazása szerint:" Magyar Bálint nemcsak veje és védelmezője lett Lengyel Boldizsárnak, hanem birtokainak örököse is. Felesége révén ő csak a leány negyed révén jussolhatott volna, ám egy ügyes jogi fogással megoldotta ezt a gordiusi csomót. A felesége kiskorú testvérei: Bertalan, István, Anna és Zsófia gyámjaivá nevezte vagy neveztette ki magát. Ezáltal a Lengyel vagyonba való „beülése" teljesen jogszerűvé vált. Így lett Fonyódnak és Szigligetnek földesura és várkapitánya egy személyben." Ezzel a lépéssel azonban egy több évtizedes per indult, míg végre 1573 táján a tóti Lengyel család két ága megegyezésre jutott.
Emlékeztetőül újra leírjuk, hogy Magyar Bálint apósának, Lengyel Boldizsárnak két testvére: János és Gáspár volt. János az 1540-es évek közepén hunyt el. Jánosnak csupán leánya, Magdolna (Batthyány Mihály felesége) született, aki a Lengyel vagyonból csupán a leány negyednek megfelelő részt örökölte.
A család javainak két örököse: Boldizsár és Gáspár között a viszony már az 1540-es évek elején megromlott. A valamikori közös családi vagyonnak számító Szigligetet és uradalmát Török Bálintnétól 1543 őszén ugyanis Boldizsár egyedül szerezte, vagy váltotta vissza. Ezután Boldizsár az 1550-ben meghalt testvérét, Gáspárt kizárta az általa visszaszerzett szigligeti uradalom jogából. A család Gáspár halála után még a birtokait is elvesztette. Lengyel Gáspár özvegye, Szakhmáry Katalin hiába fordult 1551-ben panaszával Nádasdy Tamáshoz. Neki és András, valamint Lőrinc nevű fiának szinte semmi vagyona nem maradt, mert mindenük Allya Mátyásnál, Allya Benedeknél, Lengyel Boldizsárnál és Magyar Bálintnál volt. Az özvegy minden igyekezete azonban hiábavaló volt, mert Lengyel Gáspár fiai évtizedekre, egészen 1573-ig ki lettek zárva a Lengyel javakból.
Allya Mátyás például egyszerűen „hozzávette" ezeket a birtokrészeket a Lengyel Magdolnától elzálogosított korotnai és csákányi birtokokhoz, amelyeket ő védett meg a törökök támadásától. Így tett persze Magyar Bálint is, aki a törököktől elfoglalt falvakat, például Jákót, Csökölyt és Nagybajomot is adóztatta. Magyar Bálint Nagybajomban megszerezte Lengyel János valamikori portáit is. Birtokszerzeményeinek körülményeit pontosan nem ismerjük. Több zálogba vételéről tudunk azonban. 1551. augusztus 2-án a zalavári konvent előtt Csehy István és Fruzsina, valamint Bucsányi János zálogosította el neki és feleségének a nagybajomi és a balogdi birtokaikat. Ugyanekkor Csehy Miklós rábízta a nagybajomi portáinak az igazgatását. Ezekkel a lépésekkel összetűzésbe került a hasonló módszerrel élő Allya Mátyás korotnai kapitánnyal. Allya ugyanis Várday Tamás nagybajomi portáit bírta zálogban. Allya Mátyás 1554-ben török fogságban bekövetkezett halálával kettejük birtokháborúja megszűnt.
 |
| 4. ábra: A tóti Lengyel birtokok Magyar Bálint által történő gyarapodása 1557-ben |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A fentiekhez hasonló módszerrel élt a híres adóztató Dersffy Farkas kaposi kapitány is. Kaposvár 1555-ös eleste után azonban az ő adózó területét a Kapós folyótól északra Magyar Bálint, attól délre pedig a szigeti kapitányok vették át.
 |
| 5. ábra: Az 1558-as Lengyel birtokgyarapodás |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Magyar Bálint új birtokszerzeményeit az 1557. évi Somogy megyei hódoltsági területre vonatkozó subsidium jegyzékből ismerjük. Ezekben a következő falvak szerepeltek:
Aszaló (ma Somogyaszaló), közösen Dersffy Farkassal, Atád (Magyar-atád), Mocsola (ma Felsőmocsolád), Ölvös (ma Karád), Királyköz (ma Som), Kistúr (ma Somogytúr), Polcza, Pálcza (vagy Pócza, ma Kapoly), Nágocs, Köp (ma Karád), Csicsal (ma Somogymeggyes), Nagykarád, Fejéregyház (ma Karád), Csepely (ma Nagycsepely), Teleki, Kötcse, Ráad (Rád, ma Balatonlelle), Szárszó (ma Balatonszárszó), Péntekhely (ma Látrány), Lulla, közösen Takaró Mihállyal, Ságvár, közösen Takaró Mihállyal, Csege (ma Bálványos), Cám (ma Ságvár), Őszöd (Balaton-őszöd), Som, Zics, TAB, Torvaj, Iga), Miklósi, Pernesz (ma Miklósi), Csaba (ma Tab). (4. ábra)
1558-ban ez a Magyar Bálint-féle adóztatási terület még további falvakkal gyarapodott. (5. ábra) Ezek voltak:
Abafa (Hóvári szerint Somogygeszti és Polány között), Jád (ma Somogyjád), Vese, Kovásznya (ma Karád), Pösze (ma Ádánd), Nyim, Bábony, Kapoly, Ecseny, Zala, Kékese (Kötcse), Bálványos.
Ezek között valóban voltak régi Lengyel és a velük rokonságban lévő családok: Battyány, Fajszy, Szántói birtokok.
1560 táján kihalt a Lengyel családdal rokon Osztopáni Zöld család. Több birtokrészükre, köztük az osztopánira és a túrira (somogytúri) rögtön rátette kezét Magyar Bálint. Osztopáni Zöld Jánosnak Osztopánban háza is volt, amelyet a birtokrészekkel együtt 1506-ban is említettek. So-mogyból ismertek Hosszúfalu, Szentkirály, Szent Mihály és Arad falusi Zöld családi birtokrészeik is.
Magyar Bálint anyósa, Fajszy Kata öröksége révén sikerült a magvaszakadt Fajszy család több dél-somogyi birtokát (6. ábra) is megszereznie. Ehhez a birtoktesthez tartoztak kissomlyai Somlyai Péternek, Fajszy Kata nagyapjának a birtokai is. Az 1472-ben Hedrehellyel és Vis-nyével együtt Somlyai Péter tulajdonában említett TAB is. Az 1600-as évek elején kivallatott kapolyi öreg tanuk szerint „Somogyi Ferenc bírta Baranyai Mátyás előtt a két Kapolyt, s a két Endrédet. Mikor a török megvette Fejérvárt (1543-ban) úgymond az első tanú, egy kilencvenöt éves nagykapolyi polgárember szerint, Baranyai Mátyás birtokos akkor ment el Endrédről a török elől. Aztán meghalt ő is, felesége is, vagyonuk pedig átszállt az asszony nőtestvérére, Lengyel Boldizsárnéra, akinek három fia volt és egy leánya. E leányt Magyar Bálint vette nőül s a jószágokat felesége és a Lengyel fiúk nevén bírta." A fentiek értelmében Fajszy Kata egyik leánytestvére, Baranyai Mátyásné halála után még a Baranyai birtokok bizonyos részei: a két Kapoly és Endréd is a Lengyel vagyonhoz, vagyis Magyar Bálinthoz kerültek.
 |
| 6. ábra: Az 1560-1561 között elfoglalt Fajszy (Mérey) és Perneszy birtokok |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A Lengyel családdal rokoni kapcsolatot tartó Mérey Jánossal folytatott peréből tudjuk, hogy 1560-ra még milyen újabb birtokokkal gyarapodott Magyar Bálint. Ezek a következők voltak:
Hedrehely, Cserallya (Cseralja, Hóvári János szerint valószínűleg a mai Hedrehely területén), Körmend (ma Kadarkút), Gyöngyös (ma Kőkút). Hódos (ma Kadarkút). (6. ábra)
 |
| 7. ábra: Magyar Bálintnak 1555-1557 között subsidiumot fizető somogyi falvak |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A zalai konvent 1562. április 20-i jelentése szerint Perneszy Imre birtokaiból 9 helységben szerzett birtokrészeket:
Osztopán, Gutha (Guta, ma Mernye), Bolhás, Szőlős (valószínűleg a mai Sérsekszőlős), Ácsa (ma Somogyacsa), Geszté (Geszti, ma Somogygeszti), Gyünked (Gyönköd, ma Lulla), Ádánd, Puszta-Kér (ma Karád). (6. ábra) A Perneszy család és Magyar Bálint 16. század első felétől zajló birtokvitái részletesen szerepelnek az ugyancsak a Tabi Kilátó jelenlegi számában megjelentetett cikkünkben. (Tab és környékének ősi birtokosai. Az osztopáni Perneszy család története a 14-18. században.) A Perneszyek is több esetben rátámadtak Magyar Bálint birtokaira és ők is követtek el vele szemben birtokfoglalásokat.
Magyar Bálint a fenti birtokszerzései során rendre ellentétbe került a környező várak kapitányaival, akik ugyancsak minél több falut maguknak akartak megszerezni. Már írtunk az Allya Mátyással folytatott küzdelmeiről, akinek a halála után Magyar Bálintnak a Zrínyiekkel és familiáriusaikkal kellett birtokharcokat folytatnia.
Igazi nagy ellenfelei a tihanyi és a palotai kapitányok voltak. Az előző részben már írtunk a Podmaniczky család palotai kapitányával, Thúry Györggyel folytatott birtokvitájáról. Takaró Mihály, majd Gyulaffy László tihanyi kapitányokkal került szembe a tihanyi apátság somogyi falvainak megszerzése miatt. Gyulaffyval még a szigligeti uradalma érdekében is harcolnia kellett Magyar Bálintnak. A Kamara ugyanis nem tudott fizetni, így a várkapitányoknak kellett előteremteni a védelemhez szükséges nem kis pénzösszegeket. A Magyar Bálintnak rendszeresen subsidiumot fizető hódoltsági falvak jegyzéke 1555-1557 között a következő (7. ábra):
Aszaló (Somogyaszaló, Gadács, Atád (Magyaratád), Jád (Somogy-jád), Abafa (Somogygeszti és Polány között), Vese, Kovásznya (ma Karád), Vadészentmiklós (ma Gamás), Mocsola (ma Buzsák), Ölyvös (ma Karád), Királyköz (ma Som), Kistúr (Somogytúr), Szőlősgyörök, Szőlőslak (Szőlőskislak), Látrány, Polcza (ma Kapoly), Köp (ma Somogy-meggyes), Csicsal (ma Somogymeggyes), Kapoly, Nagykarád (Karád), Fejéregyház (ma Karád), Csepely (Nagycsepely), Kötcse, Szólád, Rad (ma Baíatonlelle), Szárszó (Balatonszárszó), Péntekhely (ma Látrány), Csaba (ma Tab).
Az így befolyt 74-92 forintnyi összeg csak négy-öt emberének a fizetségét fedezte. Erre az összegre mégis óriási szükség volt. Hiszen érte a somogyi és a környékbeli kapitányok is harcba szálltak egymással és vállalták az évekig tartó pereskedést is.
Zrínyi Miklós és Magyar Bálint között is az ilyen birtokügyek miatt romlott meg a viszony. Az 1554-ban meghalt Allya Mátyás ugyanis minden vagyonát Zrínyi Miklósra hagyta.
Magyar Bálint viszont elfoglalta a korotnai uradalomhoz tartozó Polczát (ma Kapoly), Csabát (ma Tab), Csikalt és Kékesét (Kötcsét). Ugyanezt tette Zrínyi két szervitorának: Horváth Györgynek és Zöld Ferencnek Hidvég, Nyék és Horhy nevű falvaival. Az ügyhöz társult még az ugyancsak Zrínyi szervitorok: Perneszy Farkas, István és Imre birtokainak Magyar Bálint által történt elfoglalása.
A Perneszyek Magyar Bálintot a vármegyei, majd a királyi bíróság elé idéztették. Hóvári János ezt írja: „így a fonyódi kapitány régi haragosának, Zrínyi Miklós vejének, Tahy Ferencnek segítségével sikerült elérniük, hogy Magyar Bálintot 1562 tavaszán a megyei törvényszék elé idézzék... Közben ő is lépett patrónusánál, Nádasdy Tamásnál a Perneszyekkel való ügyében. A Perneszyek vitatott javairól a nádortól donációt szerzett... június 2-án azonban meghalt jótevője és támogatója, Nádasdy Tamás. Ellenségei, a Perneszyek és Lengyel Gáspár fiai úgy érezték, hogy Magyar Bálint minden vagyonukból kiforgatta őket... 1563 nyarán úgy tűnt, Magyar Bálint teljes egészében kegyvesztett lett Ferdinánd és az új király, Miksa előtt... Somogy vármegye és a tóti Lengyel Gáspár fiainak a panasza az országgyűlésig jutott, ahol a személyesen is megjelenő felpereseknek elégtételt szolgáltattak. A rendteremtés jegyében ami Miksának különben is áhított célja volt törvénycikket hoztak Magyar Bálint ellen (1563: 55). Elsősorban azzal vádolták, hogy a Lengyel család birtokait kezében tartja. A besztercebányai cikkelyek (1542: 1.2) értelmében „A császári és királyi szent felség méltóztassék gondoskodni afelől, hogy a főkapitány... Magyar Bálintot szorítsa rá arra, hogy a megnevezett várakat (T. i. Fonyód és Szigliget) a néhai Lengyel Gáspár és Boldizsár fiainak visszaadja..."
Ez a törvény azonban soha nem valósult meg, mert Magyar Bálint a helyén maradt. Szigetvár és vele szinte a teljes somogyi végvárvonal 1566-ban bekövetkezett eleste után Fonyód megmaradt a Dél-Balaton legfontosabb végvárának.
Fonyódra csak 1567-től kezdődően vezényelhettek királyi pénzen fizetett zsoldosokat. Fonyód sohasem lett királyi tulajdonú vár, mert a tóti Lengyelek végig a török idők alatt is meg tudták őrizni a Fonyódra való birtokjogukat. Fonyód, mint a többi fontos végvár azonban királyi támogatást élvezett. Erre bizonyíték többek között az, hogy Magyar Bálint sógorát és fogadott fiát, tóti Lengyel Istvánt 1569 nyarán Miksa királyhoz küldte Bécsbe a katonáinak járó zsoldért.
1569-ben azonban Magyar Bálintnak és embereinek nem küldtek zsoldot. Tóti Lengyel István pénz nélkül tért vissza Fonyódra. Magyar Bálintot ugyanis belekeverték az erdélyiekkel Miksa király megbuktatására összefogó magyar urak ügyébe. Az éppen Bécsben lévő Bocskay György írta, hogy „lug nélkül is igen megmosta a fejét őfelsége (T. i. Lengyel Istvánnak) és ugyan szemébe megmondta, hogy jól értené Magyar Bálintnak minden praktikáját az rebellisekkel..."
Azután 1569. október 12-én a pozsonyi országgyűlésen Miksa király letartóztatta az összeesküvés vezetőinek tartott Dobó Istvánt és Balassa Jánost. Megkezdődtek az eljárások az összeesküvésben részvettek ellen. Magyar Bálintot is elmarasztalták, mert tudott az összeesküvésről. Miksa azonban „kegyet gyakorolt irányába" és a vád alól végül is felmentette. Ugyanakkor viszont ellene hozott ítéletet az uralkodó a Tahy Ferenccel folytatott birtokperében. Magyar Bálintnak vissza kellett adnia Tahy Ferencnek az erőszakkal elfoglalt Győrök (ma Szőlősgyörök), Landord (ma Szőlőskislak) és Lak Somogy vármegyei falvakat.
A törökök 1570-ra komolyan veszélyeztetik Magyar Bálint fonyódi végvárát. A vár ellenében Bézsenyben kastélyt is építettek. Magyar Bálint személyesen ment fel Bécsújhelyre a királyhoz segítséget kérni. Ismertek az ezután történtek. 1573 tavaszán Magyar Bálint elhalálozott. Két év múltán a fonyódi vár is elesett. A tóti Lengyel család utolsó somogyi birtokközpontja több mint száz évre a török fennhatósága alá került.
Magyar Bálint halála után özvegyének, Lengyel Brigittának azonnal intézkednie kellett elsősorban a fonyódi vár, illetőleg a birtokai védelme ügyében. 1574. február. 9-én Miksa királyhoz írt levelében kérte az uralkodótól férjének Magyar Bálintnak a zsoldhátraléka, valamint a hadieszközök vásárlásába fektetett pénzének a kifizetését. Ez utóbbit azonban soha nem fizették ki neki.
A fonyódi vár őrségének a teljes pénzét ettől kezdve a Kamara fizette. A vár tulajdonilag azonban a Lengyel család kezében maradt.
Az is kiderült bécsi Kamara levéltárának Hungarica anyagában ránk maradt 1574-es zsoldlistából, hogy azt az új fonyódi várkapitány Lengyel Gáspár fia, András készítette. Magyar Bálint halála után ugyanis a Lengyel család két ága kiegyezett egymással. Gáspár András nevű fia lett a fonyódi vár parancsnoka annak egészen az 1575 augusztusában bekövetkezett elestéig.
Magyar Bálint felesége, Lengyel Brigitta fiatalabbik öccse, (akit Magyar Bálint adoptált és minden vagyona örökösévé is tett, mivel neki a Lengyel Brigittával kötött házasságából nem született gyermeke), a szigligeti őrség vezetését vette át. Vagyis Fonyódról Lengyel Brigitta és testvére már 1573-ban áttette a székhelyét a kevesebb pénzzel is jobban védhető Szigliget várába.
Már Magyar Bálint 1570 tájától kezdődő betegsége óta több Lengyel birtokot a tihanyi kapitányok foglaltak el. Az 1557 táján még Pemeszy és Baranyai kézben említett, majd a baranyai örökségként Magyar Bálint kezelésébe átkerült két Kapoly 1572-től már tihanyi birtok lett. Az 1612. február 24-én készült tanú vallomás szerint, amelyben Batthány Farkas 75 éves jobbágyától, akinek atyja 122 (!) esztendős korában halt meg és korábban „a Lengyel nemzetségnek jószágokban való gondviselője volt" ... megtudták, hogy „a két Endrédet várával és a két Kapolyt ... Magyar Bálint élte, használta Fonyódon Lullyával és Szamárddal együtt, s mikor ő is meghalt (1573) és Fonyódot a török elfoglalta (1575), akkor a királynak tihanyi várkapitányai tették rá a kezüket a Lengyel-örökségre, sőt e jószágokon (a két Kapolyon) a jobbágyokat, „polgárokat" megfogdosva, összekötözve Tihanyba hajtották." Ez azt is jelenti, hogy a Magyar Bálint által „egybetartott" Lengyel-javak egy jelentős részét a tihanyi várkapitányok foglalták el. Hiába voltak 1612-től a Lengyel család visszaperlési kísérletei. A bíróság által nekik visszaítélt javakból a tihanyi apátság a legtöbbet végleg megtartotta magának.
Fonyód, mely akkor a legmélyebben ékelődött be a török hódoltságba, a Dél-Dunántúlon stratégiailag rendkívül fontos szerepet töltött be a magyar védelmi vonalban. Sajnos nem sokáig, mert 1575. augusztus 6. előtt pár nappal a török elfoglalta és leöldöste őrségét. A koppányi szandzsák 1578/80. évi összeírásában már, mint lakatlan hely szerepelt városi Fonod, azaz Fonyód városa.
A hódoltság alatt még többször felbukkan a Lengyel család birtokait tartalmazó okiratokban Fonyód neve is.
Tóti Lengyel Boldizsár fia István nővérével, Brigittával 1577-ben a győri káptalan előtt lép birtokegyezségre. István testvéreivel is ekkor egyezett meg.
Lengyel István Hathalmy Györgynek némái Kolosi Erzsébettől született leányát, Hathalmy Zsófiát vette feleségül. A felesége által hozományul még két Komárom megyei birtokot, Kolos-Némát és Ácsot nyerte. Két fiúk, János és Miklós révén él tovább ez a családi vonal.
István másik testvére, Bertalan viszont már fiatalon meghalt. A negyedik fiútestvérének, Lászlónak az ága, a két István és János nevű fiával. 1630 körül kihalt. István és Brigitta leánytestvérei: Zsófia és Anna (Kozma Jánosné) 1613 táján már halottak voltak.
Somogy vármegye története kötetében 1583-ban Várda és Nagybajom falvaknál, majd később, az 1593-as évnél Gigével kapcsolatban szerepeltek egy általunk nem ismert Lengyel Lőrincnek a birtokrészei.
1598-99-ben Boldogasszonyfa-Szentmargitán ugyancsak a Lengyel család, míg Tapsonyban és Magyaregresen már nevesítve Lengyel István birtokait említették.
A Győr és Komárom megyékben birtokos családba házasodott Istvánnak négy fia: János, Miklós, II. Boldizsár és László, valamint két lánya: Fruzsina és Kata született. István fia Jánosnak a fiága kihalt, mivel Ghyczy Zsuzsannától csak hat lánya született. Ez a hat Lengyel leány az Ujfalussy, a Balassa, a Pongrácz, az lllésházy, Dessewffy és az Ordódy családok leszármazottaival kötött házasságot.
Somogy vármegye kötete 1607-1612 között a buzsáki Lengyel birtokrészeket is említette. Tóth Sándor szerint „ gazdasági súlyukat jelzi az az 1612-es per, amely a Lengyel család és a tihanyi apátság között zajlott. Az 1612-ből való adat szerint Zala vármegye a tóti Lengyelek birtokába ítélte Kapoly, Lulla és Felső-Alsó-Endréd részeit. A Lengyel János által 1612-ben a tihanyi vár ellen a régi Lengyel birtokok visszaszerzéséért indított per azonban még 1645-ben is folytatódott.
A Lengyel család 1636-ban összeíratta birtokait. A család ekkor 80 helységben bírt birtokokat, amelyeknek java része (így a somogyiak is) névleges birtokok voltak, hiszen jórészüket például a tihanyi apátság tartotta a birtokában. Ugyanakkor a somogyiak közül nagyon sok elpusztult, mert az 1630-as évekre a Lengyelbirtokok 2/3-a már puszta volt. Még így is jelentős Lengyel birtokok voltak a Balaton mentén. A mai Lengyeltóti területén és környékén hajdan virágzó több község helyén már csak puszta létezett. Ilyenek voltak Berény, Mohács, Sodak, Szentgyörgy, Gárdony és Hács egykor virágzó falvak.
A tóti Lengyelek több somogyi birtokán, így a mai Lengyeltóti területén is a törökkel együtt a rácok, iflákok és az úgynevezett vlachok éltek. Ezek az új telepesek a régi tulajdonosnak, így a magyar földesuraknak nem fizettek adót.
A töröknek szolgáló rác és más balkáni katonák dúlásai és a magyarok visszacsapásai következtében a Balatontól Somogyvárig nagyon sok falu, köztük a Lengyel birtokok is elpusztultak. Egy korabeli vármegyei jelentés ezt így jellemzi: „ a házak romba dőltek, a lakosságot levágta vagy elhajtotta a török, a maradék azután a naturali morte mintegy pestisben meghalt."
Ugyanakkor az 1613-as, az 1618-as és az 1622-es országgyűlés kötelezte a tóti Lengyel családot, hogy saját szigligeti várához ingyen munkával is járuljon hozzá.
Tóti Lengyel István másik fiának, Miklósnak Gróff Máriával kötött házasságából négy fia: János, Gáspár, Imre, Zsigmond és két lánya: Éva és Kata volt. Ebből az ágból Zsigmond Kisfaludy Katával kötött házasságából egy fiú, Miklós született, aki már visszatért Somogyba a régi tóti Lengyel birtokokba.
A 17. század elejéről a Lengyel család egyik neves kapitányáról: István fia Boldizsárról vannak adataink. Boldizsár az 1613. április 13-án kelt oklevél szerint győri lovaskapitány volt. Ez azt jelenti, hogy a győri főkapitányság váránál a főkapitány mellett szolgált, mint a nagyon fontos fegyvernem, a lovasság kapitánya. 1621 októberében Tóthi Lengyel Boldizsár már a Kőszeg alatti táborból küldött jelentést Batthyány Ferenc főgenerálisnak, hogy „a pápai, veszprémi, csesznekí, csobánci, szigligeti, keszthelyi, devecseri vitézekkel itt a táborban vagyok." Nagy László hadtörténész A végvári dicsőség nyomában (Budapest, 1978. 9-274.) a következőket írja: „ Bethlen Gábor fejedelem 1619 őszén a végveszélybe jutott cseh-morva felkelőkön csakis úgy tudott hatékonyan segíteni, ha a lehető legrövidebb időn belül eléri a morvaországi harcteret. Ennek viszont előfeltétele volt az előrenyomulási irányba eső végvárak gyors kapunyitása... A korabeli viszonyokat kiválóan ismerő Esterházy Miklós mindössze hat olyan kapitányt nevezett meg, „az kik Bethelent hittak, vagy kedvvel vették." Ezek között szerepelt Lengyel Boldizsár. Nagy László szerint Lengyel Boldizsár 1618-ban már lovas ezredparancsnok Győrben. 1619-ben, mint kapitány hívta be Bethlen Gábort.
A dunántúli végvárak katonái 1620-ban nyitottak kaput és átálltak a magyar királlyá választott Bethlen Gábor oldalára. A császári katonaság támadása ellenére még 1621-ben is kitartottak Bethlen oldalán. Dunántúl leghatalmasabb és legtekintélyesebb nagybirtokosa, Batthyány Ferenc szervezte a dunántúli fegyveres ellenállást. Őt követte a dunántúli vármegyék nemessége, ennek az országrésznek a városi polgársága, és természetesen a végvári katonasága is. Helytállásuk a legkritikusabb napokban is nagyon értékes támogatást jelentett Bethlennek. Bethlen Gábor a nikolsburgi békében elérte a többnyire protestáns dunántúli nemesség és a végváriak számára nemcsak a teljes közkegyelmet, hanem helyüket megtarthatták és vallásukat is egyfajta „ szabadságban" gyakorolhatták.
Az 1630-as években Nagy László szerint „Lengyel Boldizsár már híres császári toborzótiszt volt a harmincéves háborúban... Lengyel Boldizsár által toborzott ezredbe 1634-ben is bőven jelentkezett magyar katona. A császári zászlók alatt harcoló magyarok létszámát 1637-ben egy jelentés tízezer főnek mondja, „kinek generálja Pálffy István, vicéje Bercsényi uram."
Boldizsár testvérének Miklósnak volt a fia Gáspár és János, mindketten neves szigligeti kapitányok. A szigligeti kapitányok sorából kiemelkedik az 1683. június 12-én örökös szigligeti várkapitányként említett Tóti Lengyel János. Ez szigligeti várkapitány, az őseihez hasonlóan tekintélyes protestáns nemes nem csatlakozott a Thököly-féle felkeléshez. A Bécs ellen vonuló török haddal szemben hitet tesz Szigliget, illetőleg a balatoni végvárak megvédésére. Róla írja Nagy László: " Lengyel János 1684-ben kapitány Szigligeten és Csobáncon, ez évben Buda alatt harcol."
Esterházy Pál nádor 1683-as kimutatásában 9 lovas és 5 gyalogos végbeli sereg szerepel, amelyek részt vettek kezdetben a Rába-vonal biztosításában. Mint tudjuk, az ország kiürítésekor a végbeliek néhány hónapra Thököly fennhatósága alá kerültek, de a putnokiak például Gombos Imre parancsnoksága alatt részt vettek Bécs védelmében. 1684-ben a török ellen harcoló magyar seregben 5150 fő volt végvári. A győri főkapitányság váraiból 1684 júniusában Esterházy Pál nádor vezérlete alatt felvonuló seregben Szigligetből és Csobáncból 26 fő szerepelt. A 26 fő Tóti Lengyel János várkapitánnyal vonult fel Buda alá. 1685-ben a források már 6000 török ellen harcoló végbeliről szóltak. 1686-ban Buda visszafoglalásában közel 12 ezer magyar katona vett részt. A nevezetesebb magyar végvári katonák közül megemlékeznek a forrásoktöbbek között a Buda visszafoglalásáért küzdő Tóti Lengyel Jánosról, mint keszthelyi kapitányról.
A tóti Lengyel család iratairól Lengyel János 1660 körül kelt végrendeletében a következőket olvashatjuk. „Én semmiteket el nem viszem. Sem el nem vesztettem. Minden leveletek négy ládában vagyon ott főn": (t. i. Szigligetben). Az iratok egy része azonban a szigligeti 1600-as évek végi tűzvész során mégis megsemmisült.
Lengyel Miklós (1613) és Gróff Mária fia János (1661) lehetett ekkor a szigligeti vár kapitánya.
Boldizsár fia István (1577) után több Lengyel családtag szerepelt a szigligeti kapitányi székben. Először István fia János 1607-ben és 1608-ban szerepelt szigligeti várkapitányként. Forrásaink szerint Gáspár (+1550) ükunokája János kapitány is itt szolgálhatott.
1613. április 22-én kelt oklevél szerint Lengyel Boldizsár győri lovaskapitány volt. 1621 októberében Tóthi Lengyel Boldizsár már a Kőszeg alatti táborból jelentette Batthyány Ferenc főgenerálisnak, hogy „a pápai, veszprémi, cseszneki, csobánci, szigligeti, keszthelyi, devecseri vitézekkel itt a táborban vagyok."
1640-ben és 1647-ben Tóti Lengyel Gáspár (Miklós (1613) fia és János (1661) testvére) szigligeti kapitány levelében is szerepel a Balaton török elleni védelmének a kérdése. Ebből megtudjuk, hogy ebben az időben is milyen fontos védelmi szerepe volt a Balaton északi partján lévő váraknak, így Szigligetnek is. A török naszádosok gyakran 1000 embert iá befogadó hajóikkal rendszeresen támadták az ottani várakat. Tóthi Lengyel Gáspár Szigliget várának birtokosa és kapitánya 1647 áprilisában jelentette levelében Zala vármegyének, hogy: „... Az egész Balaton vidék innenső fele, várbeliek, falusiak sok kárt szenvednek a török sajkásoktól, nem lévén nekünk hajónk. Ezért embereink sokszor török fogságba estek. Ezért én saját költségemre hozattam sajkákat saját szigligeti várunkhoz, és attól kezdve nem is volt annyi kegyetlensége a törököknek!" Lengyel Gáspár egyúttal arra kérte Zala vármegye vezetőit, hogy rendeljenek ki négyszáz embert Szigligetre, hogy a vár alatt (az úgynevezett Révhelyen) veszteglő hajók számára utat vágjanak a nádasokban.
Tóti Lengyel Gáspár kérését azonnal teljesítették. Zrínyi Miklós Zala vármegye főispánja 1647. április. 11-i levelében utasította Sáry Gergely fölszolgabírót: „... Zrínyi levelében parancsot adott, hogy Zala vármegye bocsásson két napra kétszáz embert a kérés végrehajtására." Ez Lengyel Gáspár ottani szigetének a megtisztítását jelentette.
A szigligeti hadisajka kikötő védelmére ugyancsak Tóti Lengyel Gáspár egy kis erődítményt is építtetett a szigligeti Óvár csúcsán. Fogalmazása szerint „kastélkát a saját költségemen is megcsináltattam hazánk oltalmára. „A szigligeti vártól délre, a Királyné szoknyája elnevezésű kúp alakú hegyen ma is megvan a téglalap alaprajzú, egyik végén négyzetes, másik végén ötszögű toronnyal megerősített, Óvár elnevezésű erődítmény, amely a Révhelyet védelmezte.
Szigliget közelében, a Keszthely kolostorerődnél is volt egy kis magyar hadi kikötő. 1657-ben szerepel egy ilyen, a török hajóhad által Keszthely ellen irányuló nagy támadás.
1683-ban indul Bécs ellen a nagy török támadás. 1683. június 12-én a török seregek már Mohács körzetében vonultak, a Balaton-vidéki magyar végvárak kapitányai tanácskozást tartottak Pápa várában. Levélben fordultak Batthyány Ádám dunántúli főgenerálishoz, hogy gyülekező magyar hadaival maradjon Pápa közelében, s ígéretet tettek, hogy ők mindent megtesznek váraik őrzésére. A levelet a Balaton parti kapitányok között Tóti Lengyel János szigligeti örökös kapitány is aláírta.
 |
| 8. ábra: A szigligeti vár somogyi birtokai 1660-ban |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Világosan látszik, hogy a tóti Lengyelek Zala, Veszprém, de a török hódoltság alatti somogyi birtokai is a szigligeti várközponthoz tartoztak. Somogy vármegye története kötetében 1660-ban a szigligeti vár tartozékai között 9 somogyi faluban lévő tóti Lengyel birtokokat soroltak fel. (8. ábra) Ezek között szerepelt:
Bogát (Segesd), Gige, Kadarkút, Magyaregres, Sávoly, Aszaló (Somogyaszaló), Viszló (Somogyviszló), Csaba (Tab) és Tab is.
Nyilvánvaló, hogy a Somogy megyétől elszakadt Lengyel családtagok az ősi somogyi birtokaik jövedelmére is számítottak. István (1577) fia U. Boldizsár (1646) Balassa Ferencz ellen beadott pénzkövetelési peréről tudunk, amelyet az országgyűlés 1647-ben megsemmisített. Testvérének Miklósnak (1613) Éva nevű leánya (előbb Törkéncsy Pálné, utóbb nemzetes Sperger Horváth Mihályné) 1664 táján az Adorján családot a Vas megyei Töröstyénfalva (Gyakfalva) zálog birtok iránt kifizetett 400 magyar forint összegről megnyugtatja.
Lengyel István (1577) unokái: Miklós (1613) gyermekei, Zsigmond, Gáspár, Imre, (János+), Katalin (Nádasdy Tamásné) és az említett Éva (akkor Törkéncsy Pálné) 1662-ben osztották meg a Komárom megyei Kolos-Néma egész és Ács részbírtokait.
A tóti Lengyel család egyes leszármazói Sopron és Zala vármegyében is továbbéltek. A Somogyból Brigitta testvérével Magyar Bálint halála (1573) után elköltöző Lengyel István (1577) szigligeti várkapitány dédunokája (Zsigmond (1662) fia) Miklós (1722) feleségével, Martonfalvay Magdolnával nyerte vissza először somogyi birtokait.
Ez a Miklós, az osztályos vérrokonaival, a Méreyekkel együtt tért vissza vármegyénkbe. Neki kellett rendeznie ugyanis a Lengyel család somogyi birtok és más problémáit. Végső soron ő szervezte újjá a Tóti Lengyelek somogyi uradalmait. Tennie kellett ezt többek között azért is, mert például Gáspár nevű fia még 1723-ban is Nagyszombatban tanult.!
A Lengyel család somogyi visszatelepülése olyan sikeres lett, hogy Lengyel Miklóst 1706-ban már Rákóczi Ferenc emberei a „legtekintélyesebb somogyi birtokosnak titulálták". 1708-ban is ő képviselte a somogyi nemességet, aki mint protestáns vallású, a vallásszabadság megőrzése reményében elvállalta az alispánságot is a szabadságharc idején. Jellemző, hogy Zsigmond fia Miklóst ekkor még az 1573-tól használt előnévvel Szigligeti Lengyel Miklósnak titulálták.
Érdekes az is, hogy az 1662-es osztozásnál (valószínűleg már halála miatt?) nem emlegetett János somogyi birtokai még szerepeltek a 16. század vége felé. Buzsákot és Alsó és Kápolnás Visnyét 1675-78-ban, valamint 1692-ben Viszlót (Somogyviszló) még az ő tulajdonában jegyezték.
Zsigmond fia Miklós 1722-ben a Mérey-ággal megosztozott a Somlyay-Fajszy örökségen.
Mit jelentett ez igazán? Már utaltunk Magyar Bálint birtokszerzéseinél elsősorban a Fajszy Lengyel birtokrészekre. Magyar Bálint ugyanis 1560 táján elfoglalta a dél-somogyi, a Szigetvár adózási körzetébe tartozó Fajszy Kata nevű anyósa örökségeként szereplő birtokokat is. Ezekhez a birtokrészekhez tartoztak tulajdonképpen Fajszy Kata édesanyjának, Somlyói Annának a birtokai is.
1542-ből ismerjük mi is a Fajszy családból származó Somlyai Péter leányát, Annát, aki egy birtokrészt adományozott a vetahidai pálosoknak. Ennek a Somlyai Annának leánya volt Fajszy Kata, László fia Boldizsár felesége. Jól látható tehát, hogy ezekből a különböző „egybeházasodá-sokból" származtak a Lengyel család úgynevezett Fajszy-Somlyai birtokrészei. Az is kiderült, hogy Fajszy Kata másik leánytestvére, Baranyai Mátyásné révén örökölték meg Lengyel Boldizsár leszármazói a két Kapoly és két Endréd, valamint Lullya és Zamárd birtokrészeket. Ezeket zömében Magyar Bálint halála után (1573) a tihanyi vár kapitányai, illetőleg tulajdonosai foglalták el. 1645-re csupán Lullyát tudták visszaszerezni, mert ekkor már ezt Lengyel János birtokolta. A tihanyi vár által 1573 táján elfoglalt régi Lengyel birtokok ügye csupán a törökök kiűzése (1686) után és a Lengyel család Somogyba való visszatérése során rendeződött.
Ebből az örökségből részesültek Miklós hasonnevű nagyapja nővére, Katalin, férjezett nevén Nádasdy Tamásné leszármazottai. János és Ghyczy Zsuzsanna leányág leszármazottai a különböző Lengyel vagyonból „csak annyiban örököltek, amennyiben a Méreyekkel való gyakori összeházasodás által a másik ágon is jogigénylők voltak."
A lényeg tehát az, ha az 1726-os feljegyzéseket követjük, hogy ekkor Lengyel Miklós már halott volt. 1726-ban már ugyanis Lengyeltóti-Besenyő-Szentgyörgyöt és Mohácsi szőlőt az özvegye, Martonfalvay Magdolna birtokában említették. Ekkor Lengyeltóti, Fonyód, Osztopán és Somogytúr kizárólag csak a Lengyel család tulajdona volt. (9. ábra)
A többi Lengyel birtok, így Bárdudvarnok, Csömend, Segesd-Bogát, Cige, Hedrehely, Kadarkút, Kadarkút-Hodos puszta, Somogyszentimre, Kaposdada, Somogyfajsz, Györgyös(tarnócza), Somogyviszló, Kapos-szerdahely, Középés Felsővisnye, Lulla, Tab, Csaba (Tab), Ugal (Tab) a Mérey családdal volt közös. (10. ábra)
Már a somogyi újratelepülésüket irányító Lengyel Miklós is gondolt a fontosabb, de elnéptelenedett és elpusztult Lengyel birtokok benépesítésére, vagyis a különböző helyekről való népek betelepítésére. Így került sor többek között 1715-től Tab benépesítésére is.
 |
| 9. ábra: A tóti Lengyel család somogyi törzsbirtokai 1726-ban |
| (M. Hrotkö Zsuzsanna rajza) |
Miklósnak Martonfalvay Magdolnától két fia: Gáspár és Lajos és négy leánya: Krisztina, Magdolna, Julianna és Bora született. Gáspár és neje (Sztrányai Júlia) házasságából Gáspár és Lajos nevű fiaik születtek. Gáspár és Pongrácz Erzsébet grófnő gyermekei: Júlia és Krisztina voltak. Ők már báróleszármazottak lettek, mivel 1779-ben apjuk nem kis anyagi áldoztai révén báróságot szerzett.
 |
| 10. ábra: A Mérey családdal közös somogyi Lengyel birtokok 1726-ban |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
Ez a Gáspár-féle bárói ág 1807-ben fiágon kihalt, mivel Gáspárnak nem volt fiági leszármazottja. Ugyanakkor Júlia nevű leánya Pászthory Menyhérttel kötött házasságából is csak leány született. A bárói vagyonból a Pászthory részt éppen Júlia veje, Rigyiczai Kovács Mihály pazárolta el. Gáspár másik lánya, Krisztina (+1814) és férje, báró Patheany Venczel és leszármazói lettek a zalai Lengyel birtokrészek örökösei.
A Somogyba visszatelepült Miklós Lajos nevű fia Nádasdy Terézzel kötött házasságából Imre nevű fia, míg a Majthényi Eszterrel kötött frigyéből a korán meghalt György, majd özv. Inkey Gáspárné leányától, Sztrányai Júliától Anna nevű leánya született. Az utóbbi férje, Tarródházi Kiss Ignácz verte el a nemesi ág vagyonát.
 |
| 11. ábra: A tóti Lengyel család nemesi címére |
| (M. Hrotkó Zsuzsanna rajza) |
A Lengyel család nemesi ága Lajos Imre nevű fiával halt ki. A család nemesi címere a kék pajzsban zöld mezőn jobbra fordult, felugró egyszarvú volt. Sisakdísze a koronából kinövő pajzsbeli egyszarvú, amelyhez kék-arany és vörös-ezüst Takarótartozott. (11. ábra)
A már többször említett Miklós leányai közül Júlia (Vrantsits István), Borbála (Baranyai Imre) és Krisztina (Nedeczky Károlyné) és leszármazottai csak a Lengyel család Somlyay-Fajszy örökrészéből részesültek. A negyedik leánytestvér, Magdolna (Fáy Lászlóné) örökös nélkül már az osztozás előtt meghalt. 1744-ben volt ugyanis az a birtokosztály, amelynél az addig kizárt ágak érvényesíthették részben a jogaikat.
1733-ban még mindig élt a Somogyba visszatelepült Miklós özvegye, Martonfalvay Magdolna. Az ő tulajdonában létezett ekkor még Fonyód.
A tóti Lengyel család tulajdonában említették 1733-ban Lad-Gyöngyös pusztát és Kadarkút-Hódos puszta, valamint Nagybábony birtokrészeit. A Lengyel család két nagyon fontos birtoka az 1715-től többször is szereplőOsztopán és Tab volt.
A Lengyel család Battyány-Fajszy rokoni birtokkapcsolatok még jól követhetők Nagybábony esetében, amikor 1738-ban a Lengyel család birtokrészei mellett a Batthyány és Fajszy tulajdonrészek is szerepeltek. Nagybábony viszont 1763-ban pedig már Lengyel Borbála, majd 1767-ben Lengyel Imre tulajdonában volt. Somogytúr esetében 1767-ben már csak Lengyel Imre és Gáspár leányági leszármazóit és örököseit jegyezték fel.
Tanulmányunkban a Felsőlendvay és a Pemeszy családhoz hasonlóan kívántuk bemutatni a Tab és környéke általunk a 14-18. század legfontosabb birtokosának tartott tóti Lengyel család történetét.
Úgy érezzük, hogy sikerült elsősorban a történeti forráskritika segítségével azt bizonyítanunk, hogy a tóti Lengyel család őse nem a Pók nemzetség tagja volt. Ez a lengyel származású nemes inkább az Anjouk, mint Zsigmond király idejében került vidékünkre. Ő és leszármazottai a érdemeikért előbb Zala és Somogy megyében kaptak a királytól birtokokat. (1-2. ábra) A család első ismert tagja tóti Lengyel Miklós 1432-ben Marczali Imre (1427-1444) somogyi ispán alispánja volt. Az ő idejében véglegesedhetett ez a Tóti (Lengyel) birtokközpont körül kialakuló családi birtokszervezet, amelynek birtokai a Dél-Balaton vidékén Fonyód és Tikos településekről viszonylag későn, csupán 1496-tól ismertek. (2. ábra)
A család első igazán jelentős tagja, tóti Lengyel László (1488-1531) Somogy megye országgyűlési követe (1505), királyi ítélőmester volt. Ő -több somogyi nemeshez hasonlóan magas jogi képzettséggel rendelkezett. A jogtudó László és János nevű fia, a királyi asztalnok mester szolgálataikért I. Ferdinánd királytól kapott jelentős számú birtokkal alapozták meg igazán a tóti Lengyel vagyont.
Ez a vagyongyarapítás 1518-tól kezdődött a Korotnai javak leány negyedének megszerzésével, majd 1524-ben folytatódott, amikor Újlaki Lőrinc özvegye, Bakos Borbála a Lengyeleket tette meg örököseivé.
A tóti Lengyelek ezután szerezték meg a Fonyódhoz hasonló nagy uradalmat, a Zala megyébe eső birtokuk központját, Szigliget várat. (1. ábra)
Tóti Lengyel László két fia: János és Boldizsár az ugyancsak a 15. századtól Somogyban jelentős birtokossá váló családból, a Korotnaiból és a Fajszyból nősült. E két család későbbi örököseként a tóti Lengyelek a korotnai vár uradalmának részeit, valamint a Somlyói-Fajszy uradalom birtokait is megörökölték. Az utóbbitól került hozzájuk Csaba (ma Tab), Ugal (ma Tab) és Tab birtok is, amelyek 1438-ban már a Batthyány és a velük rokon Fajszy család kezében voltak. (3, 6. ábra)
Tóti Lengyel László leányai pedig a túri Szántai, (Szántói), az Osztopáni Zöld, a Véssey és a Gyulaffy fiúk révén ugyancsak gazdag somogyi köznemesi családokkal kerültek házassági kapcsolatba. A Lengyelek a Szántai (Szántói) és az Osztopáni Zöld család kihalása után a túri (Kistúr, ma Somogytúr) és az osztopáni uradalmak részeinek a birtokába kerültek. (4-7. ábra)
Tanulmányunkban részletesen taglaltuk ezt a 16. század első felétől jól követhető tóti Lengyel birtokgyarapodást. 1534-ből ismert adat az, miszerint Török Bálint mögött Somogyban 35 falu és 315 porta birtokosaként a második leggazdagabb nemesi család a tóti Lengyel.
Ezt a hatalmas somogyi birtok együttest Fonyód végvár központból Lengyel Brigitta férje, Magyar Bálint királyi kapitány irányította. 1547-1573 között nemcsak megtartotta, hanem gyarapította is a somogyi és a zalai Lengyel javakat. (4-7. ábra) Idetartoznak majd Fajszy Kata leánytestvérének, Baranyai Mátyásnénak a halála után a két Kapoly és Endréd, Lullya és Zamárd birtokrészei. Ezeket elvesztik azonban a Lengyelek 1573, vagyis Magyar Bálint halála után. A tihanyi vár birtokosaitól csupán jóval az 1612-ben megnyert per után, részben 1645 táján, de javarészt 1686 után kapják vissza az említett birtokokat.
A somogyi Lengyel uradalmak birtokainak jegyzékében 1555-1557 között is szerepeltek a Tab környéki: Polcza, Pálcza (vagy Pócza, ma Kapoly), Csaba (ma Tab), Tab, Miklósi, Pernesz (ma Miklósi), Zics, Nágocs, Királyköz (Som-Nagyberény), Som (ma Nagyberény), Torvaj, Gám (ma Ságvár), Ságvár, Lulla, Köp (ma Somogymeggyes), Csicsal (ma Somogymeggyes), Karád, Ölvös (ma Karád) nevű Magyar Bálintnak is adózó hódoltsági falvak. (4. ábra)
1558-ból Kovásznya (ma Karád), Pösze (ma Ádánd), Nyim, Bábony, Zala, Kékese (Kötcse), Bálványos és Kapoly is a Magyar Bálint által adóztatott hódoltsági fonyódi Lengyel uradalomhoz tartozott. (5. ábra)
1560-1562 közötti időből is közöltük a Magyar Bálint „fennhatósága alá tartozó" részbirtokokat.
Számunkra külön is érdekesek az Ácsa (ma Somogyacsa), Ádánd, Gyönköd (ma Lulla) és Puszta-Kér (ma Karád) falvak birtokrészei, mert ezek eddig még nem szerepeltek.
1575-tól a hódoltsági somogyi Lengyel birtokokat a Szigligeti váruradalom részeként említik.
1612-ben tűnnek fel a tóti Lengyel birtokok között újra Kapoly, Lulla és Felsőés Alsó-Endréd falvak említései. Ezekre a falvakra, mint tihanyi apátsági birtokokra a tihanyi végvárak kapitányai is igényt tartanak.
1660-ból származik a szigligeti vár birtokainak az összeírása, amelyben szerepelt Csaba (ma Tab) és Tab is. (8. ábra)
Már a törökök kiűzése utáni időből közöltünk egy a 18. század első feléből való birtokosztályt. Ez a nagyon fontos 1726-os anyag a Somogy megyébe együtt visszatérő Mérey és Lengyel család birtokmegosztását tartalmazta. Ebből derült ki, hogy a Lengyelek a Mérey családdal közösen birtokolták Lulla, Csaba (ma Tab), Ugal (ma Tab) és Tab részeit. (10. ábra)
A Lengyel család Batthány-Fajszy rokoni birtokkapcsolatai is jól követhetők, így például Nagybábony esetében. Nagybábonyban a Lengyel család birtokrészei mellett 1738-ban a Batthyány és Fajszy tulajdonrészek is szerepeltek. Nagybábony 1763-ban pedig már csak csak Lengyel Borbála, majd 1767-ben Lengyel Imre tulajdonában volt.
Köztudott az is, hogy Tab mai létét is a Lengyel család somogyi visz-szatelepedését irányító Lengyel Miklósnak köszönheti. Annak a 14. századi eredetű lengyel származású család sarjának, aki a Rákóczi szabadságharc idején alispánként Somogy megyét képviselte. Ez a család már a 15. század első felétől a Fajszy, az Osztopáni Zöld, túri Szántai (Szántói) és a Mérey köznemesi famíliához hasonlóan előbb a somogyi ranglétrán alispáni, országgyűlési követi tisztségre, majd a király révén országos rangra is emelkedett. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezek a családok kötöttek egymással házassági kapcsolatot. Ezek a rokoni kapcsolatok több évszázadon keresztül megőrződő és gyümölcsöző birtokkapcsolatokat, birtokörökléseket is jelentették. (3, 6, 10. ábra)
A tóti Lengyel család több tagja a 15. század elejétől Somogy megye különböző hivatalaiban alispáni és bírói, megyei követi tisztséget is betöltöttek. Még 1751-ből is van adatunk arra, hogy Lengyel Gáspár táblabíró Somogy megye országgyűlési követe volt. Ugyanakkor a család több tagja kiemelkedő szerepet vállalt a haza védelmében is.
A 17. század első felében Lengyel Boldizsár kapitány még Bethlen Gábor híveként harcolt a császári seregek ellen. Majd az 1630-as években ez a Boldizsár már híres császári toborzó tiszt is lett. A család későbbi leszármazottja, János szigligeti várkapitányként 1683-tól részt vett a török elleni harcban és vitézül küzdött Buda visszafoglalásánál is.
Szerintünk az itt megismert eredmények miatt lenne fontos nemcsak a Lengyel család, hanem a velük rokon Fajszy-Somlyói, Osztopáni Zöld, a túri Szántai (Szántói), sőt az Endrédi Somogyi és a Baranyai család középkortól kezdődő teljes történeti anyagának a feldolgozása is.
Úgy gondoljuk, hogy Tab és környéke birtoktörténeti anyagát kiemelten vizsgáló feldolgozásunkkal Somogy és Zala megye történetének eddig alig ismert középkori időszakához is új adatokkal szolgálhattunk.
|
|