HEGEDŰS ISTVÁN

Kapoly történeti adatai

Forrásközlés

(A Tabi Kilátó 2002-2003-as kötetében megjelent forrásközlés folytatása a szerk.)

Kapolyi Plébánia Fundationalis Levelének Párja

Én alább megírott Horváth Pál, Tihanyi Sz. Aniánusi Apátúr; s a Sz. Benedek Szerzetinek Kormányozója kapoli katholikus Jobbágyoimat, házos és házotlan Zsellérjeimet lelki Pásztorral, aki nélkül eddig szűkölködtek, most megvigasztalni kívánván, ez által azoknak tudtára adom, hogy Kapolyra Szerzetünkbül egy Administrátórt, ki minden élelemre valókat az Uraságtul fogja venni, tenni fogok, ha ők is következendő feltételekre reá állanak, Úgymint: a házi kertyét a Plébános Úrnak irtani 's munkálni, a kender földgyit meg szántani, el vetni, kenderit kinyűni, el ásztatni, és haza hordani, a káposztás földjit fel szántani, vagy fel kapálni, a palántát annak idejiben meg kapálni, a Plébánia 's mester ház vagy Templom Reparátiojának esetiben Marhás és gyalog napszámokat tenni, a keritiseket, valamikor szükséges lesz, megigazítani. A Deputátomát, úgymint: 200 font Sóját, Egy meg ölöjit, 24 Akó Borát, 20 posonyi tiszta Búzáját, 40 pos Rosát, 20 pos Zabját, 12 pos Kukoritzáját, 40 ittze vaját az Uraság majorjábul, vagy Gránáriomjábul házához hordani, Elesigit Malomba vinni 's meg hozni 18 öl Tűzi fáját megvágni, és meg hordani, 6 szekér Szénáját, és két szekér Szalmáját meg hordani 's kazalba rakni.

Melly fenn elő számlált feltételekre, mi is más riszrül Farkas János, Szarvas Márton, Papp Mihály, Nagy Ferentz, Nagy Antal, Motska János, és Nagy István, a többi katolikus Kapoli közönségnek nevében,... mint annak Küldöttyei 's Képviselői alázatos köszönetünknek jelentése mellett reá állunk, s valamint azoknak tellyesitisire, úgy arra is kötelezzük magunkat, hogy a szokott Stólát, a nékünk jövőre kegyesen adandó Plébános Úrnak meg fogjuk fizetni, Úgy mint: Esküdtetésért 1 f ha ... a menyasszont ki viszik 2 f Temetisért Öregtül 30 x, kitsinytül 15 x Keresztülis 17 x avató 7 x, minden pártul lélek pénz 15 x 's lélek gabona 1/2 pos. m. Az özvegyek ennek felit.

Melynek nagyobb el hitelire költt ezen Fundátionális-levél Szántódon 9-bris24-kén 1819.

Paulus Horváth S. Aniani Eppi

de Tihany Abbas O. S. B. Regenc manu propria

L.S. (pecsét helye)

A Kapolyi Katholikusok részéről mi magunk, s'a többi minket küldő Katholikus közönség nevében: Farkas János, Szarvas Márton, Papp Mihály, Nagy Ferentz, Nagy Antal, Mótska János, Nagy István.

Jelenlétemben Lukátsy Jóseff Uradalmi Fiskális manu propria

Jelenlétemben Juhász Jóseff Kapolyi Iskola Mester manu propria.

Hogy ezen Fundationális levélnek másolata az eredetivel szorul szóra tökéletesen megegyezik, bizonyétom

Kovács Wilibáld

L.S. (az egykori plébániai pecsétnek piros

viaszba nyomott ábrája a viaszpecsétnek

csak halvány töredéke maradt meg.)

A 2.-nak nevezett plébániatörténeti jegyzet 14. oldaláról: „Van az alapító levélnek egy példánya a plébánián, és egy a hitközségnél."

Kurbély György veszprémi püspök helybenhagyó és megerősítő sorai: „Hocce dotationis restabilitae Parochiae Kapolyiensis Instrumentum auctoritate nostra ad procurandam ab utrinque exactam obligatarum praestationum observantiam, ratum habemus, et confírmamus.

Wesprimli die 3-a X-bris 1819.

Ceorgius Kurbély

Eppus Wesprimiensis manu propria"

L.S. (pecsét helye)

Hátirat az alapítólevélről: „Ezen fundationális levélből ki vagyon hagyva a plébániának két jövedelme:

1. Készpénz 240 forint.

2. Marhahús 200 font. (Ez kb. 112 kg.)

Hogy ez valóban hozzátartozik és első pillanattól fogva folyamatban van, bizonyítom Marcus Kovács O.S.B. Administrator Loci."

A kapolyi plébániai alapítólevélnek (Fundationális Levélnek) első számú (fő) példánya a tihanyi apátsági levéltárban volt elhelyezve őrzésre, jelzése volt: Capsa 8., numerus 4.

Hogy ez az első számú példány ma (1987-ben!) hol van, talán senki sem tudja, talán már meg sincs, vagy valamelyik nagyobb levéltárban lapul.

Úgy tűnik a leírásokból, hogy a veszprémi püspökség számára nem készült másolat erről az alapítólevélről.

Az első számú (fő) példány azért fontos, mert csak azon van rajta Kurbély György veszprémi püspök úr megerősítő záradéka és pecsétje, s több íráspótlék is csak ezen a példányon van meg eredetiben.

II. 233.: Attól fogva, hogy Horváth Pál tihanyi apát 1819-ben plébániává emelte Kapolyt, bencések gondozták a hitéletet. Az első administrator (plébános) Kovács Villebáld volt (1819-1824). Ennek utódául 1824 októberében Kovács Márkot, ki eddig a balatonfüredi fürdőn működött, rendelték Kapolyba. Később igen jól érezte itt magát, de állását szerencsétlen kezdet után foglalta el. Érdekesnek tartjuk életrajzának kapolyi lelkipásztorkodására vonatkozó rövid részletét közölni: „A füredi vendégek szétoszolván, várom az utódot, de ő késik. Szüret is elmúlik, de ő nincs. Hát írok a (tihanyi jószág-) administrator úrnak, hogy jöjjön ki; vegyen át mindent és az alkalmat úgy rendelje, hogy én 20. októberre Kapolyon lehessek és készíthessem magamat télre. Ezt ő megteszi. Másnap Tihanyig megyek ebédre. Délután útnak indulok. De a révháznál szerencsétlenség ér, mert a révészek számos kutyái kirohannak, a lovak megijednek, a kocsit elragadják, sőt a kocsis még a gyeplőt is elszalasztja. A révészek ezt meglátván, futnak élőmbe evedzőfáikkal a lovakat megállítani; erre a lovak még inkább megijedvén, fél re ragadnak, tücskön, bokron, böczkökön és egymást érő zsombékokon hurcolnak. Végre eldűl velem a kocsi és én alájaszorulok és csaknem haldoklók. De, oh, a Gondviselés csaknem csodával szabadít meg. Valamint a kocsi eldűl, mind a két ló egyszerre elszabadul, szalad Tihanyig, onnan Aszófőig szerszámostul, utánuk a kocsis hajadonfővel, én pedig a kocsi alatt eszméletlen fekszem. A révészek kiszabadítanak, szétszórt egymásomat összeszedegetik; de kávém, rizskásám és minden fűszereim úgy el vannak a fő között szórva, hogy az angyalok sem győznék szemenként összeszedni. Menni akarok a rév felé, de mindenem fáj, több tagom vérzik. Szakácsném, kit szerencsére a kocsi messze kidobott, mellettem sír, ágyiruhám hegyébe fektet és ápol. A lovak napnyugatra érkezvén vissza, átvisznek Szántódra, ott ápolgatnak, kötözgetnek majd egész éjjel. Másnap fölvánczorgok és utazok helyemig. Egy darabig gyógyítom magamat, de nem megyek semmire. Tehát barátot kérek Andocsról és Pápára megyek, hogy a mieinknél lehessek. Director volt Innocentius; ő nekem hív gondomat viselte. Január középre meggyógyultam. Pál napra Inczével Szent-Mártonba mentem, onnan Pál apát a maga lovain küldött Tihanyig, Kajetán tovább. Tehát kapolyi lelkipásztorságomat 1825-i január hó végén kezdettem személyesen; de az andocsi barátot, mivel még csak gyenge voltam, húsvétig magamnál tartván elöljárója szíves engedelmével.

... Dicsőség az Istennek, ezen plébániában igen megvoltam elégedve. Mert népem igen kevés volt, t.i. 170 lélek, tehát vesződségem is a propositione (annak arányában); ez a kevés nép igen jó, szelíd, hív és engedelmes volt és így többet ért sok rossznál; külső gazdaságom semmi sem volt, tehát csaknem a sült veréb röpült számba; az egész körnek papjai és nemes urai, még a kálvinistákat sem kivéve, egy szív, egy lélek voltak velem, nélkülem semmit, ami barátság neve alatt jár, elkölteni nem akartak, sőt szinte követelték, hogy minden barátsági ünnepélyeiket én fűszerezzem; én náluk, ők énnálam otthonosak voltak... Dicsekedve mondom, hogy számtalan édes napokat leéltem velők nálam is, náluk is...

Kitűnő ragadványom volt a helybéli prédikátor is... Szép volt tőle, hogy híveit még az ecclesiában is többször kérte, hogy sem engem, sem híveimet meg ne szomorítsák soha... Igen örültem annak is, hogy a lutheránusok, kiknek helyben prédikátoruk nincs, hanem a kálvin templomban szoktak ájtatoskodni, mind elszöktek a kálvin templomtól és hozzám jártak misére, prédikációra s délutáni tanításra. Több az, hogy még a prédikátoruk is hozzám jön Tabról és így könyörög: „Kérem alázatosan, édes tisztelendő barátom uram, engedje meg, hogy híveim hozzá járhassanak isteni tiszteletre, mivel én hozzám (Tabra) nem jöhetnek, a kálvinista templommal pedig nem tudnak szerelembe esni." Sőt arra is megkért, hogy helyette kereszteljek és az egyházkelőket is vegyem be a stólát is megtartván magamnak. Én tehát mindent megtettem, de stóláját mindig elküldöttem neki. Így voltam a helybeli kálvin prédikátorral is.

Meg is hálálták ezt nekem mindenik rész; mert mindenféle gyümölcseikkel kedveskedtek, sőt a lutheránusok minden munkámra megjelentek hívatlan és kéretlen...

Kívántam volna én itt halálig maradni. Mert... szegény házamat minden szükségesekkel ... becsületesen elláttam; a szobákat egy kis nyári ebédlővel szaporítottam; az utálatos udvart kicsinosítottam és kőfallal, pedig magam költségén bekeríttettem és a tüskebokrokkal elöntött nagy házi-kertet kiirtattam, háznagyságú gödreit földdel tele hordattam, ganajjal végig elöntettem és buján termővé tettem... De ... carpent tua poma nepotes, te pedig meg sem kóstolod (munkád gyümölcsét) ... Beüt... az oboedientialis levél, mely nekem ... marsutat fúj."

Kovács Márk plébánost Kapolyon Góry Anasztáz követte (1827-37), majd Horváth Máté (1837-41), Hajnal Orbán (1841-42), Vaszary Egyed (1842-53), Rauch Szaniszló (1853-54), Barthély Geláz (1854-1877), Pehám Máté (1877-97) következtek, most pedig, 1897-től Németh Rafael vezeti a plébánia ügyeit.

Kevésbé a szükség, mint a rendi viszonyok hozván magukkal, hogy Vajda Sámuel tihanyi apát Kapolyba helyi káplánt küldött, ennek bizony kezdetben meg kellett magát vonnia az uradalomnak éppen rendelkezésére levő házban. A szokásos értelemben vett plébánialakról eleinte nem is lehet szó; az első lakás közönséges parasztház volt, sövényből font, agyaggal becsapott falakkal, mindössze egy szoba, konyha, kicsinyke kamara a ház, a szobában kemence, a konyha kémény nélkül. 1787-ben 47 forint 45 krajcárra becsülték. Volt is panasza az első káplánnak, hogy rossz a háza, megbetegedett benne és még a silány épülettől is 1 forint füstpénzt vesznek. Igaz, hogy a budai helytartótanács Zsoldosnak még 1787. szeptember 18-i kérelmére november 2-án kelt leirata beszél róla, hogy a kapolyi helyi káplán és háznépe számára megfelelő lakás építtessék, azonban új építkezés nem történt, mindössze javításokat végeztek, a konyha kéményt kapott. Az uradalomtól adott anyagon kívül 145 forintba kerültek e munkálatok, de Zsoldos 1788. július 25-i levelében is panaszkodott nyomorúságos házára. Mikor Kovács Márk plébános lett, már kétszobás, tornácos ház a plébánia és 1825-ben éppen ezeknek a tornácoknak befalazásával került ki egy másfél méter széles zárt folyosó, melyre két ablak tétetvén, meglett a nyári ebédlő. Nagyjában elég jó állapotban volt a ház és az 1827, illetve 1832-i leltározások szerint felszerelése ellen sem lehetett panaszt emelni. 1850-ben ásták a 12 méter mély, jó vizű kutat. E kút a plébániaépület homlokzata előtt állt. Nagyobb átalakítások történtek 1856-ban, mikor az épület tetejét emelték, cserépzsindely alá vették, az eddig meglevő két szobához harmadik épült, a szobákat kifestették, a cselédek számára külön szobák készültek, úgyhogy ettől fogva a lelkésznek lett három szobája, a gazdaasszonynak egy cselédszoba, konyha, kamara, pince, s megvoltak a szükséges gazdasági épületek, istálló, félszer, lábas pajta, ólak. 1878-ban, Simon Zsigmond tihanyi apát idejében, kevés kivétellel új ablakok, ajtók kerültek a házra, melyet egyébként is javítottak. 1886-ban a konyha takaréktűzhelyt kapott, s így zárt konyhává lett átalakítva.

A plébániai könyvtárról részletesen csak 1827. október 11-én van szó, mikor Góry Anasztáz, az új administrator (plébános) összeállította a plébánia teljes inventáriumát. Amint egyebekben elég jó a felszerelés, úgy a könyvtár is meglehetős: 42 munka 71 kötetben, többnyire teológiai, aszketikus, prédikációs munkák, köztük Pázmány Péter prédikációi, Kalauza, Káldi György Bibliája. 1834-ben latin szentírást és egy jogi munkát kapott Pannonhalmáról a könyvtár.

A plébánia javadalmáról először Vajda tihanyi apát gondoskodott. Ez az 1787-ben történt összeírás szerint a következő volt: havonként 18 forint készpénz, az egész évre 18 mérő tiszta búza, melynek értéke 12 forint, 24 mérő rozs, ami 30 krajcárjával ugyanannyit ért, 12 akó óbor 36 forint értékben, 1 hízott sertés, melynek értékét 8 forintra tették, 15 itce vaj 5 forint 18 krajcár, 1-1 mérő lencse, bab, köles összesen 3 forint értékben. Az összes jövedelem tehát 292 forint 18 krajcárt tett. Mikor a plébánia szerveztetett 1819-ben, Horváth Pál apát a javadalom ügyét is rendezte s azon részre, mely a népet érdekelte, katolikus jobbágyaival 1819. november 24-én Szántódon azt a szerződést kötötte, melyet a kapolyi plébánia alapítóleveleként ismerünk.

Felesleges aggodalom volt, mikor Kovács Márk plébános 1825 körül erre a Lukácsy József uradalmi ügyész és Juhász József kapolyi iskolamester előtt kelt egyezségre (az alapítólevélre) ezt írta: „Ezen fundationalis levélből ki vagyon hagyva a plébániának két jövedelme: 1240 forint készpénz 2200 font marhahús. Hogy ez valóban hozzátartozik és első pillanattól fogva folyamatban van, bizonyítom." Ez a „fundationalisnak" nevezett egyezség csak annyiban részletezte a kegyúr adományait, amennyiben ezekkel kapcsolatban a kapolyi híveknek is voltak kötelezettségeik, míg a többiről csak annyit tartott szükségesnek megemlíteni, hogy a lelkipásztor az élelmére szükségeseket az apátságtól fogja megkapni.

Mikor Barthély Geláz volt az administrator (a plébános), Simon Zsigmond apát a váltóban számított 240 forint készpénzt s a 200 font marhahúst osztrák értékű 168 forint 32 krajcár javadalommal cserélte fel. Volt még a lelkésznek 12 sertésre makkoltatási joga, de ez makk hiányában utóbb megszűnt; gyarapodás ellenben, hogy a Horváth Pál apát 1819. évi egyezséglevelében is említett 2 szekér szalma helyett 6 szekérrel kap. Az 1861-i tagosítás óta a plébániához 30 kat. hold szántóföld és rét tartozik, melyet a 2 holdas belső vagy kert-földön kívül egészen maga tartozik megmunkálni. Mivel a tagosításkor a plébános a maradványföldekből nem részesült, az urasági gulya közt marhalegel-tetési joga van. Mikor 1885-ben Simon-major kapcsolásával a plébánia gyarapodott, 2 magyar hold kukoricaföldet kapott a plébánia. Az 1819-i egyezségben felsorolt stólailletmények 1877-től kezdve tisztán szokásból (maga Pehám, ki ekkor foglalta el a kapolyi plébániát, ezt a kifejezést használja: per usum) oly formán változtak meg, hogy keresztelésért 40, avatásért 12 krajcárt, felnőtt temetésért 1 forintot, gyermekért 50 krajcárt kap a plébános, a pusztabeliek és cselédek pedig, kik párbért nem fizetnek, az összes stólák kétszeresét fizetik. Az 1908-i rendi összeírás szerint a kapolyi lelkész évi jövedelme 3516 korona 60 fillér.

A plébános teendői nagyrészt azonosak a mindenütt előforduló lelkipásztori kötelességekkel. Vasár és ünnepnapon háromszori harangszó után 10 órakor szentbeszéd, utána énekes mise van; délután 2 órakor időszakonként tanítás és litánia kitett áldoztató kehellyel, megfelelő énekekkel és imádságokkal. Köznapokon Szent Györgytől Szent Mihály napig reggel 6 órakor, a többi időben 1/2 8-kor van mise, melyen a nagyon hideg napokon kívül az iskolás gyermekek is megjelennek. Az egyéb, szokásos istentiszteleteket nem említve, szombaton vagy ünnepnap előtt, a délutáni iskolai órák után a tanító az iskolásokkal elénekli a loretói litániát és rövid imádságot mond velük. A negyvennapi böjt idejében a hívek hetenként háromszor alkonyat tájban kisebb-nagyobb számmal megjelennek a templomban, elmondják az olvasót és szent énekeket zengenek. Szentháromság vasárnapján és Kisasszony napján a hívek egy része a 10 km távolságban lévő Andocsra megy búcsúra, mely alkalommal a plébános lelki intéssel bocsátja el őket. 1846 óta Zichy Domonkos veszprémi püspök rendelete szerint Szent Márk napján tartatik meg a szentségimádás. Újév napján a szentbeszéd után régi szokás szerint kihirdeti a plébános a születettek, házasultak és megholtak számát, mit különös kíváncsisággal, érdeklődéssel vár a nép. Az istentisztelet nyelve, noha a lakosság eredetileg német ajkú volt, a plébánia felállítása óta mindig magyar.

Az anyakönyveket 1787-1812 közt Kapolyon, 1812-1820 közt Tabon, majd 1820-tól ismét Kapolyon vezették és pedig 1831-ig latinul, 1831-1852 között magyarul, majd 1852-1862 között újra latinul, 1862-től aztán végleg magyarul. A bérmálásokról az 1851., 1863., 1872., 1883., 1891., és 1906. évekből vannak feljegyzések, de nem külön bérmálási anyakönyvben, hanem a plébániai Protokollumban. A bérmálásokat 1920-ig sohasem tartották Kapolyon, hanem mindig Tabon.

Kapoly temploma, melyet Vajda Sámuel apát emeltetett, téglából, boltozatra épült, vörösre festett zsindellyel volt fedve, padozata téglával kirakva; a templomba néhány lépcsőn át lehet belépni. Van benne egy oltár, szószék, boltozaton nyugvó kórus és elég terjedelmes volt arra, hogy a kapolyi katolikusokon kívül a környékbeliek is (pl. pusztaszemesiek) elférjenek benne. A tornyában két harang volt, melyekről az 1815. évi Visitatio Canonica jegyzőkönyve azt mondja, hogy az egyik 70 fontos (kb. 40 kg), a másik 44 fontos (kb. 24,5 kg).

E harangokat a tihanyi apátság javainak 1787. évi összeírásakor 2472 forint 41 krajcárra becsülték. A harangok azóta többször kicserélődtek, illetve újra öntettek. Az 1779-ben felszentelt új templomba valószínűleg a régibb templomból kerültek át a harangok, mert az 1778. évi Visitatio Canonica jegyzőkönyve is 70 és 44 font súlyúnak mondja a kapolyi harangokat, ez pedig egy évvel korábban készült, mint a templomszentelés. Noha a kapolyi plébánosok leírása nem említi, kétségtelen, hogy kezdettől fogva volt a templomnak sekrestyéje úgy, mint egyebütt, a templomhoz építve. Az 1815. évi egyházlátogatás alkalmával azt mondták, hogy a templom tetőzete botrányosan rossz. Mivel pedig ez a plébánia-épület és kertje közt megépített templom keleti részén 1 méternyire mélyebben épült a földbe, mivel arrafelé a talaj fokozatosan emelkedik, azért a későbbi időben az alapfalig érő, méternyi mély szárító árok védi a nagyobb nedvességtől. 1886-ban a templom tetejének északi része egészen újra fedetett, a déli pedig kijavíttatott. 1889-ben a torony művészi ívelésű süvege korhadásnak indulván, csúcsos alakban újra készíttetett s fazsindellyel fedetett be; tíz évvel utóbb ismét javítás történt rajta. 1889-ben nemcsak a torony süvege, hanem a templom egész belseje is megújult, újra festették, a padozatot részben kőlapokkal cserélték ki, a régibb burkolás tégla volt. Aranyozták az oltárt, szószéket, képek kereteit, új, tömör réz gyertyatartók kerültek az oltárra. A Szent Mihály főangyalt ábrázoló, nedvességtől megrongálódott oltárkép mise közben lezuhant és majdnem súlyosabb balesetet okozott. A tönkrement oltárkép helyett Vaszary Kolos főapát, később esztergomi érsek Vaszary János festőművésszel új, ugyancsak Szent Mihály arkangyalt mutató képet festett. Az orgona is gyökeres javításon ment keresztül, bár 1924-ben már javíthatatlannak minősítették. Már a nevezetes századfordulóra, 1900-ra szerettek volna új harangokat szerezni, de ez csak 1903-ban valósult meg. Tóth Árpád veszprémi harangöntővel öntettek egy jóval súlyosabb nagyharangot, mint amekkora addig volt, s az új kisebb harang is jóval nagyobb lett (kb. 70 kg), mint az addigi nagy harang. A régibb nagyharangot bizonyára beöntötték az új harangok anyagába, míg viszont a régi kisharang, a 24,5 kg-os megmaradt a toronyban. Mivel 1903-ban két új harang készült, így most a régi kisharanggal együtt három harang volt a toronyban. A régi kisharang most valószínűleg a „lélekharang" szerepét vette fel, vagyis a halottakat ezzel csendítették ki először. E három harang megvolt 1917-ig, amikor is a nagyharangot, valamint a legrégibb kisharangot leszerelték és elvitték a háborúba beöntés végett. A harangokat ekkor egészben vitték el, de többé sohasem kerültek vissza. 4917-1924 között csak az egy 70 kilós kisharang szólította a híveket misére, valamint ez az egy búcsúztatta addig a halottakat is. 1924-ben aztán újra új nagyharang került a kicsi mellé a toronyba.

Az 1815. évi egyházlátogatás alkalmával Kapoly még filia, illetőleg helyi káplánság lévén, keresztkútja sem volt. Felszereléséből csak a kehely, ciborium, monstrantia jöhet számba és szép antipendiuma, melyet egy jegyzőkönyv külön kiemel. Az 1831. március 28-án összeállított leltár szerint semmi különösebb, értékesebb felszerelése nem volt a templomnak. De nem is valami pontos ez a leltár, mert a két kehelyről, ciboriumról Góry Anasztáz plébános elfeledte feljegyezni, hogy milyen anyagból készültek, monstrantia pedig egyáltalán nincs említve. A két kehely ugyanaz az aranyozott réz kehely lesz, mint a mai; ilyen a monstrantia is. A legszükségesebb egyházi ruhái, felszerelései megvannak.

A templom vagyonáról 1781-ben hallunk először, mikor Viszló Mihály özvegye 1 tallérnyi kamatra kiadott 15 forintot hagyott az egyházra. Alapítványa vagy földje ma sincs a templomnak, noha a tihanyi apátság visitatiója alkalmával 1834 áprilisában Kovács Tamás pannonhalmi főapát meghagyta, hogy az állandó jövedelem nélkül szűkölködő kapolyi templom számára akkora földet kell kihasítani, amelynek megfelelő művelését a hívek megbírják. Mindamellett a perselypénzekből, harangozásért járó díjakból sikerült úgy 500 korona tőkécskét összehozni. Korábban 5-20 forintos összegekben a falubeliek kaptak belőle 6 % kamat mellett egy kis segítséget; most az egyházmegyei alapítványi főpénztár kezeli. A templom nagyobb szükségleteit a tihanyi apátság fedezi. Említsük meg, hogy kb. 1897 óta egy alapítványi miséje is van a templomnak; 100 koronányi alapját (tőkéjét) Pehám Máté volt kapolyi adminisztrátor (plébános) tette le a maga és családja lelki üdvéért.

A legrégibb temetőt, noha nincs hozzá joga, jelenleg a község úgy használja, hogy legelőnek, vagy kaszálónak bérbe adja, noha írás van róla, hogy ehhez, mint az ez után adott temetői területhez a tihanyi apátságnak van joga. Mutatja ezt a következő egyezség: „Alulírottak adjuk tudtára mindazoknak, kiket ezen dolog illet, vagy jövendőben illethet, hogy a kapolyi helységnek temetőre szüksége lévén, a mostani új temetőt a méltóságos tihanyi uradalom ily formán adta, hogy ezen földet a tekintetes Talián Boldizsár akkori alispán úrtól becserélvén, általadta ugyan a mostani temető mellett való földét oly lekötelezéssel, hogy mindezen új, mind annak átellenében levő régi temető a fenntisztelt uradalomnak szabad rendelkezése alatt mara s djanak. Melyről adjuk ezen bizonyító levelünk nevünk aláírásával megerősítve.

Kelt Kapolyon, december hó 3-án 1841. Öreg Tollas János curator, Szappanyos János templomatya, Gelencsér János, Tollas Samu, öreg Faragó János. Jelenlétemben Hofsetter Jakab ispán.

Hogy ezen bizonyító levél a kapolyi plébánia-háznál jelenlétemben a fent írott napon és esztendőben készült, melynek párja Tihanyban is o\-vastatik, soraimmal erősítem. Hajnal Urbán kapolyi plébános. (A kapolyi plébániai irattár Jegyzőkönyvének 27. lapjáról. Pehám Máté plébános is közölte dolgozatában. Megvan a tihanyi apátsági levéltárban is. c. 8., nr. 11. jelzés alatt.)

A régi temetőt, melyben alapítvány nélkül szűkölködő fakereszt is van, 1841-től 1855-ig használták. Ezen betelt temetőre mind máig az a szokás, hogy a benne termő széna évenként eladatván, annak árán a katolikus és helvét hitvallású lelkész egyformán osztozik.

Ez a második temető is betelvén, 1855-ben a hívek a kegyurasághoz fordultak új temetőért, mikor aztán Krisztiány Pius jószágkormányzó Barthély Celáz kapolyi lelkész s az elöljáróság jelenlétében a falu északi részén, Bálványos felé jelölt ki új helyet temetőnek. Ma is ez a temető van használatban úgy, hogy külön részében a katolikusok, külön részében a reformátusok temetkeznek. A katolikus részben Nagy Mihály és felesége, Horváth Borbála kapolyi lakosok 1879-ben kőkeresztet emeltek s fenntartására 20 forint alapítványt tettek.

A temetői kereszteken kívül a következő keresztek vannak még a plébánia területén: egy fakereszt a Szőlőhegyben, egy kőkereszt a templomba vezető lépcső mellett és egy kőkereszt a falu északi végén. Ezeknek fenntartására alap nincs, újításuk vagy javításuk az egyesek buzgó jóakaratától függ. A kapolyi puszta előtt 1846-67 között fakereszt emelkedett, mikor aztán Palkovics József fehérvári polgár és felesége, Csiszár Éva kőkeresztet állíttattak helyébe. Alapítványi tőkéje a fehérvári búcsúsoktól tett adományokból létesült s 1896-ban már 128 forintot tett. Ennek és a temetői keresztnek alapítványairól, mint a templom pénzéről, az egyházmegyei hivatal, a kegyúr, az esperesi kerület s a plébániai irattár számára a plébános évenként 4 példányban készített kimutatást. Most a két kereszt együttes alapítványi tőkéje 702,03 korona, melyet az egyházmegyei alapítványi főpénztár kezel.

A plébániához, mint csatolt részek a Kapoly puszta területén keletkezett Simon-major és Károly-puszta, továbbá a téglaház tartoznak. Kapoly pusztát 1867-ig a jabai gazdatiszt kezelte s addig csak kevés épülete volt. A gazdaság fejlődésével azonban nagyobb munkaerőre levén szükség, a gazdatiszti lakáson kívül egymásután szaporítani kellett az épületeket; sőt visszavétetvén a földek bérbe adott része, 1885-ben új major épült, mely az akkori tihanyi apát, Simon Zsigmond emlékére Simon-major nevet kapott. A téglaégető is új épülettel gyarapodott, mely egyszersmind az erdőőrnek is lakásul szolgál.

A katolikus iskola régebbi az 1777/79-ben épült a templomnál. Már 1760 táján volt kapolyi iskolamester, kit Kamocsai Jánosnak hívtak s kinek nevét úgy ismerjük, hogy 1775-ben azt mondják róla, hogy a kapolyi határban levő Beké tava-völgy mellett levő rétet vagy 15 éve ő kezdte tisztogatni. Mivel azonban erről azt is tudjuk, hogy mielőtt kapolyi mester lett, Simontornyán „református részre való" iskolamester volt, nem állíthatjuk, hogy Kapolyon mint katolikus tanító működött. Bizonyos, hogy 1774-ben volt katolikus tanító, mert az apátsági számadások november 4-nél említik, hogy a kapolyi mester 4 forintot kapott. Nem tudjuk, hogy Tolnai Péter, ki 1777-ben jegyző, viselte-e a tanítói tisztet is, bár arról, hogy katolikus tanító mostanában sem hiányzott, az apátsági számadások felvilágosítanak, mert 1780-ban a kapolyi mester „Isten nevében egy ártányt" kapott. A következő években Horváth István nótárius kerül elő, ki még 1785 tavaszán Kapolyon volt, de késő ősszel a Telekiből jött Pap István jegyzősködik. Tekintve, hogy Telekiben utóbb Horváth István nevű tanító működik, nem lehetetlen, hogy Horváth és Pap cseréltek. (Kétségtelen, hogy Kapolyban a jegyzőt és tanítót egyszerűen azonosítani nem lehet. Tudjuk, hogy 1788-91 között Balogh István, 1792-ben Klubetz Imre, 1793-ban Bálint Péter, 1794-97 között Győrffy György, 1798-1802 között Molnár Mihály jegyzősködtek. Tihanyi apátsági levéltár, c. 18., nr. 5. Egyidejűleg azonban más tanítóval is találkozunk.) -

Az apátság eltörlése (1786) alkalmával felvett apátsági vagyonleltárból is csak annyit tudunk meg, hogy volt mester, megkapta azt a 10 forint évi segélyt, melyet az apátság szokott adni, neve azonban nincs említve. Csak 1801-ből ismerjük név szerint a mestert, Katarincsics Józsefet, ki azonban nem volt valami maradós, mert 1806-ban Hatos József tanítóskodott. 1819-ben Juhász József volt az iskolamester. Mivel ilyes dolgokban a nép emlékezete elég erős szokott lenni, felemlítjük egy 82 éves kapolyi gazda nyilatkozatát, ki szerint Fáncsi, Pintér, Hotai, Juhász, Jager nevű tanítók és Pap Mihály polgár tanítottak 1840-ig Kapolyon. 1840. március 25-től 1901. szeptember 1-ig Koller Ferenc, mikor azután 528,48 korona nyugdíjjal megvált állásától, 1901. szeptember 1-től 1902. szeptember 1-ig Frisch Jakab viselték a kántortanítói tisztet. Az öreg Koller Ferenc mellett 1901 folyamán már Horváth Ferenc segédtanító működött. Koller Ferenc aztán már 1903-ban meghalt, 84 éves korában, Kapolyon temették el.

1902. szeptember 1-től december 15-ig nem volt tanító, hanem Németh Rafael plébános foglalkozott a tanulókkal, a kántori teendőkre pedig két jobb hangú polgárt tanított be. 1902. december 15-től 1903. szeptember 1-ig Friedrich Jenő vándortanító működött az iskolánál, ki után Sövény Gábor személyében kapott a község katolikus kántortanítót.

A mesterlakás és iskola 1787-ben éppen olyan silány épület volt, mint a plébánia. Az 1815-i egyházlátogatás jegyzőkönyve, mely szerint az épület egy szoba, kamara és istálló, ugyanazt az épületet írja le, s azt mondja, közepes karban van, noha a konyhának még csak kéménye sem volt. 1820-ban új mesterlakás, iskola épült, de ez csak földtömés volt és szintén kémény nélkül szűkölködött. Csak 1852-ben jutottak annyira, hogy kémény került rá. Állott ez az épület az utcára hajló részen két padlózatlan szobából, kis kamarából és konyhából, ezen túl az udvarra nyíló, kétablakos iskolaszobából, tovább istállóból s kis félszerből. 1881-ben már tarthatatlan állapotban volt ez az épület, s ekkor Simon Zsigmond apát kegyurasága alatt úgy alakult át, hogy az épület részben új fallal, fölebb emeltetett, a volt iskolaszoba is lakószobává lett, iskolaszobának pedig új helyiséget emeltek, melyet a kapuszín kötött össze a tanító lakásával. Az egész építkezés kegyúri költsége 2666 forint 40 krajcár volt. A szükséges szekeres és gyalog napszámot a katolikus hívek végezték, melyhez Horváth Gábor szolgabíró a falubeli reformátusok közmunkájából 30 szekeres napszámot engedett át. 1893-ban a mesterlak takaréktűzhelyt és zárt konyhát kapott.

A tanítói javadalomról hosszabb időn át nem tudunk közelebbit. Eleinte a hívek pénzben, természetben adott párbére, az apátság 10 forintos hozzájárulása, esetleg a jegyzőségért is járó díj egészítették ki a tanító jövedelmét; de igen szerény lehetett, mert az 1787-i apátsági vagyonleltár készítésekor megemlékeztek róla, hogy közbe-közbe az apát szokott pénzt juttatni a tanítónak. Lassan-lassan gyarapszik a javadalom. 1796-ban már 4 hold tartozott a mesterházhoz; 1806-ban az uradalom 16 forint készpénzen kívül 16 pozsonyi mérő rozst is adott a mesternek. Ez lesz az az apátsági járulék, melyet az 1815. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv felemlít ugyan, de nem részletez. Ezen kívül a következő tanítói jövedelmet említik: lélekgabona fejében 20 pártól kap 1/2-1/2 pozsonyi mérő rozsot, készpénzül 7-7 krajcárt, 15 vonós marhával bíró pár 1-1 szekér fát ad; mindez 10 forint 50 krajcárt ér; stólából bevesz évenként 5 temetés után 35 krajcárt, a kettőre tehető hirdető cédula után 14 krajcárt; az összesen 6 iskolás gyermek negyedévenként 15 krajcárt fizet, ami tehát évi 6 forintra megy; volt egy hold belső telke is.

1834-ben a pannonhalmi főapát elrendelte ugyan, hogy, amellett, hogy a szokásos 16 forintot a jövőben is ki kell fizetni, az uradalmi földből hasítsanak ki a tanítónak jószágot, melyet, miként szokás, a jobbágyság műveljen meg számára; de nem tudni, nem járt-e a tanító is csak úgy, mint a templom, melynek újonnan kihasítandó földjét a hívek nem voltak hajlandók megművelni. Így ezek az intézkedések papíron maradtak. Az 1861-i tagosításkor végre beköszöntött a kívánatos rendezés, mert ekkor 20 magyar hold földet hasítottak ki a tanító számára, s ugyanekkor a kegyúr s a hitközség 1-1 öl fát adtak neki az iskola fűtésére. Az 1892/93. iskolai év folyamán történt összeírás szerint, a föld hasznán kívül a tanítói jövedelem ez: a hívektől párbér fejében 1/2-1/2 pozsonyi mérőjével 25 mérő rozs 62,50 forint értékben, készpénz 6,25 forint, stólákból 8 forint, az ismétlők oktatásáért a községtől 15 forint, a szülőktől a gyermekek tanításáért 50 krajcárjával 6 forint, a hívektől 4 hold föld megmunkálása, ami 40 forintot ér; a kegyúrtól 16 pozsonyi mérő rozs 40 forint, 4 pozsonyi mérő búza 16 forint, 2 hold rozstermés 40 forint, 6 méter öl hasábfa 60 forint értékben is 16 forint készpénz.

A kántortanító kötelességei a kántori teendőkön kívül a mindennapi és ismétlő iskolába járó gyermekek oktatása. A tanköteles gyermekek száma, a két uradalmi pusztát is ideszámítva, 44. A szorgalmi idő 8 hónap, mely alatt karácsonykor és húsvétkor a gyermekek szent gyónást végeznek. A vizsgálat május végén van; régebben megjelent erre a kerületi esperes, újabban, lehetőség szerint, az egyházkerületi tanfelügyelő van jelen. Évenként a világi tanfelügyelő is meglátogatta, a tanítás nyelve magyar.

A nép, mely a községet lakja, nagyobb részében helvét (ref.) hitvallású, a katolikus lakosság ezek fele, sőt a csatolt részek híveivel sem éri fel ezek számát. Az ágostai (lutheránus) hitvallásúak s az izraeliták száma jelentéktelen.

Ha számba vesszük, hogy 1815-ben még csak 48 katolikus volt Kapolyon, Kovács Márk plébános is csak 170 lelket említ 1821-ben, a katolikusok számának gyarapodása örvendetesnek mondható; mindamellett az összes apátsági plébániák közt Kapolyban tartják magukat legjobban a kálvinisták. A békés együttélést azonban a valláskülönbség nem zavarta. Ha a statisztikai adatokat nézzük, a katolikusok születési és halálozási esetei 10 éves átlagban nem valami nagy eltérést mutatnak. 168 újszülöttel szemben 131 halott van. Aránylag magas a törvénytelen gyermekek száma, 10 év alatt 15. Ezt néhány beköltözött egyén rossz erkölcse s a vadházasságok okozzák. „A nép munkás, szorgalmas; de van sok árnyoldala is, mellyel a lelkipásztornak nagy fáradsággal és sokat kell küzdenie."

II. 290.: Kopeczky Vidor tihanyi apátsági jószágkormányzó frja 1865. június 20-án egy jelentésében:... Kapolyi puszta rendezve van, de építeni kellene cselédházat, ököristállót s egyéb gazdasági épületeket; itt kellene legalábbis 12 béres és (csak) 5 van.

II. 631.: A törökök kiűzése korában Nagy-Kapoly pusztává lett, lakói Kis-Kapolyra mentek át. A XVIII. század folyamán is külön emlegetik ugyan Nagyés Kis-Kapolyt, de falu csak az utóbbi volt, vagyis csak Kis-Kapoly... A jobbágyság 1715-i és 1716-i felsorolása is világosan mutatja, hogy csak az egyik Kapoly, nevezet szerint Kis-Kapoly volt a lakott hely 1680 óta. 1680 előtt még Nagy-Kapolyon is laktak. Kis-Kapoly csak felében volt a tihanyi apátságé, mert a másik felét 1716-ban Babocsay Pálné bírta. Hogy mennyire nem rendezettek, megállapodottak a viszonyok, eléggé mutatja, hogy míg 1715-ben Ábrahám György, Viszlói György, Németh Ádám, Tóth Mihály, Gerencsér György, Viszlói István, Kis Péter laktak Kis-Kapolyban, kik közül azonban Németh Ádám ekkor nem volt itt megtelepült jobbágy, 1716-ban 6 telken nagyrészt új emberekkel találkozunk. Kis-Kapoly lakói ekkor Tóth Mihály, ki egész telken gazdálkodott, volt szőleje, 4 ökre s 1 tehene is; Horváth István, ki szintén egész telkes, egy szőlőt is művelt s 2 lova, 1 tehene volt még; Varga Mihály kezén ugyanekkora telek és szőlő volt, de semmiféle állatja nem akadt; Gerencsér György földje és szőleje az előzőiével egyenlő, de 1-1 lova, tehene is volt; Németh Ádámnak pedig 6 ökre és 2 tehene tette lehetővé, hogy egésztelek szántóföldjét és szőlejét jobban megművelhesse; Forró István bírónak a jószága nincs részletezve. „Ezeken kívül, mondja az apátsági birtokok összeírása, vagyon egy lakó, Gerencsér nevű. Ezen Kapoly possessionak (birtoknak) nagyobb részét Babocsay Pálné bírja. Vagyon ugyan elegendő szántóföldje, rétje, szőlőhegye, melyből kilencedet és tizedet, úgy a gabonából is tizedet és kilencedet praestálnak; azon kívül három napon tartoznak a földesúrnak szolgálni."

Ami a tizedeket illeti, arra meg kell jegyeznünk, hogy ezeket nem az apátság, hanem Pannonhalma kapta. Ezt illették a somogyi tizedek s nincs semmi nyoma, hogy a tihanyi apát bérelte volna őket. A későbbi időben, így 1727-ig Grasso apát szedte ugyan a tizedeket, de csak azon az alapon, hogy a főapát Kapoly, Endréd és Teleki tizedeit átengedte neki, hogy az így nyert bevételt a tihanyi építkezésekre fordítsa; majd pedig 1727-ben 200 forint évi bért fizetett az említett falvak tizedeinek átengedéséért.

Ezzel a bérlettel kapcsolatban Grasso apát, ki egyik keltezetlen összeírásában 5 jobbágytelkét és több zsellérét említi Kis-Kapolyban, 1727. július 20-án utóirat formájában felemlítette a főapátnak, hogy mikor minapában Pesten volt, ügyvédje, Bohus kérdezte tőle, hogy vannak-e Kisés Nagy-Kapolyra okiratai, mert Szent István után Ujfalussy báró ezen birtokok miatt perelni akar. Neki, mondja a főapátnak, csak a száz évnél régibb használat biztosítja a jogát, mivel iratai nincsenek. Ha a pannonhalmi levéltárban akadna valami Topol birtokra vonatkozó irat, küldje meg neki a főapát; Kapolyt ugyanis régente Topóinak (?) hívták.

Pannonhalmáról bizonyára megkapta Grasso a szükséges iratokat s azt a felvilágosítást is, hogy Topol címén ne kereskedjék. Nincs is nyoma, hogy ezt az ötletét valamely perfolyamban említette volna, noha utóbb a Csicsallal szomszédos Nagy-Kapoly határainak megállapítására tanúvallomásokat vehetett fel s perlekedett is.

Lécs Ágoston tihanyi apát sem lehetett meg anélkül, hogy Csicsal urának, Antal Jánosnak kapolyi határrontásai miatt, s hogy ez egyik kapolyi jobbágya sertését a csicsali majorba hajtatta, tiltakoznia s kártérítést kérnie ne kellett volna, valami nagyobb perre, erősebb összeütközésre azonban nem vezetett a határvillongás.

Kis-Kapoly védelme mellett a Nagy-kapolyi pusztára is volt gondja. Magának is használt vele s jobbágyain is segített, hogy 1748. április 27-én Szántódon kelt iratával megengedte a kis-kapolyiaknak, hogy 8 forint fűbér fejében s kívánságára előállítandó 10 munkásért a Nagy-kapolyi pusztán legeltethessenek, de kikötötte, hogy a rétben, vetésben semmiféle kárt ne tegyenek.

A jobbágyság csekély száma szükségessé tette, hogy Nagy-Kapolyt, hol még csak a hamuégetés s a vadászat hozott közbe-közbe jövedelmet, mint majorsági földet használja ki. A közvetlenül halála után felbukkanó (1760 óta) új jobbágynevek azonban arra vallanak, hogy a telepítésre is gondot fordított. Csak jóval később sikerült ugyan Nagy-Kapolyon is jobbágyságot telepíteni (újra!), de ehhez éppen Kis-Kapoly benépesítésével kellett az első lépéseket megtenni. Névleg csak egy tőle telepített kapolyi jobbágyot ismerünk, Gazdag Ádámot, kinek 1750-ben Kis-Kapoly keleti, felső részén házhelyet, kertet hasíttatott ki, melynek fejében ez kötelezte magát, hogy háza megépülvén, kilenceden és tizeden kívül évi 3 forintot fizet s ha dolgai engedik, az apát kívánsága, parancsa szerint szolgál; ha Kapolyról elmegy, házát csak akkor adhatja el másnak, ha megvételéről az apátság vagy ennek emberei és jobbágyai lemondanak.

Alig hunyta le Lécs Ágoston apát a szemeit 1760-ban, Kapolyon is felhangzottak a jobbágyság panaszai, hogy az apát nagy szolgálatokkal terhelte őket s hozzá elszedett tőlük oly területeket, melyek nélkül alig tudnak megélni, mert marhát nem tarthatnak; különösen nehezükre esett, hogy Nagy-Kapolyt nem használhatták. Siettek is a pannonhalmi főapátot kérni, vegye szívére nehéz helyzetüket, könnyítsen a sorsukon.

„Az Úr Isten hosszú élettel és jó egészséggel szeresse és áldja meg Nagyságos Kegyelmes Főapátúr Urunkat, szívesen kívánjuk, kezdik a levelüket.

Nagyságos Kegyelmes Urunk nagy alázatosan és fejünknek a föld poráigfan való megalázásával folyamodtunk nagyságos és kegyelmes orcája eleiben ezen alázatos instantiánknak rendiben, mivel olyan nagy nyomorúságba jutottunk mostan boldogul kimúlt tihanyi apáturunk urasága alatt, hogy sem télen, sem nyáron nyugodalmunk nem volt és nincsen, mert minden napon hajtnak bennünket, holott pediglen amely pusztát, úgymint Nagy-Kapolyt még az atyáinknak az atyáik is bírtak és rétet, szántóföldet irtottanak ennek előtte száz, kétszáz esztendővel, mindazokat megboldogult urunk tőlünk elhúzta és sem szénatermő rétünk, sem pediglen búzatermő földünk nincsen és annyira elszegényedtünk, hogy akiknek más apátúr uraságoknak szolgalatjukban volt nyolc ökrük, hat ökrük, mostan egy bogara sincsen, mert kenyéren megette, mivel a nagy szolgálatnak miatta sem részest nem arathattunk, sem pediglen nem szánthattunk. Mivel sem szénatermő rétünk, sem búzatermő földünk nincsen, melyre nézve Nagyságos, Kegyelmes Főurunknak irgalmas orcája előtt alázatosan esedezünk, hogy irgalmas és kegyelmes szívére méltóztassék ezen nagy nyomorúságunkat venni és azon pusztát kezünkhöz adni, mert bizony épen el kell pusztulnunk, mivel itten el nem élhetünk a nagy hajtogatásnak miatta, mert aki közöttünk legjobb gazda jobbágy volt is, mostan csak annyi kenyere sem terem, amellyel az egyik aratástól fogva a másik aratásig érné. Mely irgalmas és kegyelmes gratiáját Nagyságos, Kegyelmes Főurunknak minekutána elvesszük és tapasztaljuk, maradunk Nagyságos, Kegyelmes Főapátúr urunknak 10. febr. 1760. feje hajtott szolgái, jobbágyi Nagy-kapolyíak közönségesen."

(Pannonhalmi rendi levéltárból, act. abbat. Tihan. fasc. 12., nr. 14.)

Noha Nagy-kapolyiaknak írták alá magukat, folyamodásuk szövegéből is látható, hogy a kis-kapolyiakról van szó.

Hamarosan nem kapták meg a kívánatos feleletet, mert március 14-én Tóth Mihály öregbíró, Váczi Dávid, Mórocz István, Forró János, Gölöncsér Gergely, Tóth János, Forró András esküdtek aláírásával ellátott új folyamodványt terjesztettek a főapát elé Pannonhalmára. Ebben szántóföldjük csekélységét panaszolják s kérik a főapátot, adasson nekik irtásra alkalmas területet, mely azután három termésig a kilencedtől s a tizedtől ment legyen; juttasson nekik rétet, mert igen kicsiny az övék, mióta az uraság azt, ami eddig náluk volt, a maga részére fordította; kérik végül, hogy a házaik alatt levő bekerített kukoricásaiktól ne kelljen kilencedet és tizedet adniuk. Sem felelet, sem a folyamodásra iktatott jegyzet formájában nem maradt fönn az emléke, hogy intézték el a kapolyiak kérelmét. Ha részben kedvező intézkedést kaptak is, minek nyoma van, mert 1762-ben arról beszélnek, hogy az apátság 1760-ban, könyörülvén a szegénységen, egyik szőlő kilencedét és tizedét is elengedte, egészében nem értek el eredményt. 1761 tavaszán foglalkozott ugyan az uradalom a Kisés Puszta-Kapoly közt levő határok megállapításával, ez azonban alig a kapolyiak miatt történt, mert május 18-án, mint „már feles időktől és esztendőktől szokták bérelni és kérni" a nágocsiak vették ki a Nagy-, vagyis puszta-kapolyi határt, melyért 50 jó, válogatott kaszást s egy jó, metszeni való borjút ígértek az apátságnak. (Ez a bérlet, úgy látszik, Nagy-Kapolynak újra való benépesítéséig állandó volt. Erre vall a nágocsiak 1774. április 9-i levele, mely így szól: „Mivel elközelgett az idő és későn esett instállásunk a Tek. Úr előtt, arról követjük, de tapasztalt kegyességében bízván, bátoríttatunk ezen csekély instantiánkat kegyes színe eleiben terjesztenünk, hogy meg ne bántsuk, eddig való mód szerint a puszta-kapolyi földet kiadatni számunkra. Úgyis Kapolyt Mórocz István azt mondja, hogy cigánysággal bírjuk minden esztendőben, de nem tartjuk nagyobbnak magunkat, mint ő kegyelme. Nagyon elrontották a sörtvélesek, de hogy tágabb legyen a földünk, kénytelenek vagyunk vele..." Ez bele van véve az 1770-73 közötti tihanyi számadáskönyvbe.)

Hogy 1762-64 folyamán a tabiak zavarni kezdték a kapolyi határt, a Beké tava-völgy mellett levő rétet kaszálgatták, nagyobb bajt nem okozott s talán hamarosan megbékélt a szomszédság; legalább egy egész évtized elmúlt anélkül, hogy újabb összeütközésről vagy perről szólnának az apátság iratai.

A falu fejlődésének arányáról s vagyoni viszonyairól az urbárium behozatala alkalmával sem kapunk oly felvilágosítást, melyből kiderülne, hogy Kapoly lakossága az elmúlt félszázad alatt mennyire növekedett meg. Még összeírás sem maradt ránk ebből az időből. Azt azonban tudjuk, hogy a jobbágyságnak úgy a telki állománya, mint a szolgálmányai szorosan az urbárium szerint szabattak meg. A haszonvételek sorába azonban bele kell számítanunk, hogy a jobbágyságnak Szent Györgytől Szent Mihályig bormérő joga volt.

Kapolyban legelőhiány nem volt, a kilencedre nézve pedig az volt a megállapodás, hogy természetben szolgáltatja be a jobbágyság s e tekintetben később sem történt változás.

Az 1769 után következő idők legjelentékenyebb munkássága az, mely Kisés Nagy-Kapoly határainak biztosítására irányult. Ez a fáradság Vajda Samu apát nevéhez fűződik, kinek pereskedés nélkül, barátságos egyezkedésekkel sikerült a szomszédsággal megegyeznie, határjárásokat tartatnia. Legkorábban, 1770 nyarán Nagy-Kapoly és a Nagymányai Koller Ignác veszprémi püspök birtokát tevő Köp puszta közt rendezték a határokat. A határok megállapításával mindkét fél meg volt elégedve s az egyességlevelet 1774-ben a megyei tisztviselők közbejöttével megújították. A tabiakkal való apróbb összeütközéseknek, milyenről 1773. június 29-én is van szó, mikor a tabiak egy darab kis-kapolyi földet elszántottak, mi ellen Vajda apát nem késett tiltakozni, 1786 júliusában szintén barátságos egyesség vetett véget. Vajda apát és a Perneszy-család, Kis-Kapoly másik felének tulajdonosa, valamint Tab birtokosai megjáratták a határt, felállíttatták a két falut elválasztó határjeleket, majd az apátság és a Perneszy-örökösök abban is megegyeztek, hogy a falu rendezése céljából közös költségen felméretik Kis-Kapolyt. Az apátsági javak kamarai kezelése idején (1787-1802 között) a megkötött egyességet újabb írásbafoglalással biztosították. Nagy-Kapoly és az Antal János, valamint más birtokosok tulajdonát tevő Pocaés Csicsal-puszták közt levő határok 1782 októberében kerültek rendezés alá; majd 1787 októberében Illés Ferenc Somogy megyei szolgabíró közbejöttével újabb revisio alá vétettek. 1786-ban a Zichy-család birtokát tevő Zich és Nágocs meg Nagy-Kapoly közt rendezték a határokat, a következő évben pedig (1787) a Zichhez tartozó gyaludi puszta és Kis-Kapoly közt emeltek határjeleket. Ugyancsak 1787 októberében történt meg békés egyezség nyomán a határjárás Kis-Kapoly és a Mérey-család birtokát tevő Csaba puszta közt.

A határrendezési munkálatok befejezése átnyúlt az apátság eltörlésének évébe (1787-be), de az elvégzetlenül maradt rendezések alapját is bizonyára még Vajda apát vetette meg. Így történt például, Zich, Nágocs és Nagy-Kapoly határainak rendezése is. 1786-ban megtörtént az általános megállapodás, 1787 novemberében pedig a határjelek felállítása.

Mikor 1787-ben a Vallásalap birtokába kerültek az apátság javai (eltöröltetvén a Rend), miként egyéb birtokokon, úgy Kapolyon is összeírták a jobbágyságot, a jószágon levő uradalmi épületeket, jövedelmet adó majorsági javakat, bérleteket és hasonlókat. Ezen összeírás Kis-Kapoly tiszta jövedelmét 484 forint 56 1/4 krajcárra, Nagy-Kapolyét pedig 639 forint 6 1/2 krajcárra tette.

(1784-ben, de nem pontos összeírás alapján, Kis-Kapoly jövedelmét 219 rajnai forintra és 51 krajcárra, Nagy-Kapolyét pedig 117 rajnai forintra tették.)

Kis-Kapoly állapotáról nem valami kedvező képet fest az 1787-i összeírás. Az erdő, mely Nagy-Kapolyon oly értékes birtoka volt az apátságnak, itt megrongált, jórészt kiirtott állapotba jutott, minek oka az volt, hogy a Perneszyek jobbágyai kímélet nélkül használták az erdőt. Ebben az időben ugyan már megtörtént a szabályozás, melyet Vajda apát szerződése biztosított, de a hasznát még nem lehetett látni; erre az alig egy éves időköz kevés volt. Uradalmi épület, nem számítva az iskolát s a paplakot, csak egy volt Kis-Kapolyon, ez is csak úgy került az apátsághoz, hogy tulajdonosa, kit adósságai miatt szorongattak, megszökött. A falu északi végén volt valamikor a téglaégető, melyből még 7-8 év előtt igen jó tégla került ki, de a téglaégetést abbahagyták s az épületet nem gondozták, minek eredménye az lett, hogy 1787-ben már-már összedőléssel fenyegetett. (Persze e téglaégető azért megmaradt a régi helyén egészen 1945-ig, vagy talán még ennél is később. Különféle „téglások" sokszor afféle cigányok, égették az északi faluvégen a téglát bármely polgár számára, csak az egyes polgároknak kellett adni a fát a téglája kiégetéséhez. Temérdek fa elhamvadt a falu északi végén a téglaégető kemencéjében, évszázadok alatt!)

Egyéb jövedelmi forrás hiányában Kis-Kapoly bevételei a jobbágyságtól adott pénz és terménybeli szolgálmányokból kerültek ki.

Nagy-Kapoly, hova akárcsak a Perneszyek birtokát tevő Bálványos lakói Kis-Kapolyba, hol földesuruk a fél falu ura volt a kis-kapolyi jobbágyság a határjelek megrontásával, elégetésével szeretett volna becsúszni, különösen pedig a legelőjét szerette volna az itt levő területtel szaporítani, részben a kis-kapolyi jobbágyok közt volt kiosztva, részben pedig majorsági birtok volt. Jövedelmei a következő tételekből kerültek ki: a juhászat, mely utoljára 547 német juhból állott, 156 forint 45 krajcár, az erdőkerülőtől gondozott méhes 33 forint 31 1/2 krajcár, a szántóföld 62 forint 53 krajcár, a rét 73 forint 10 krajcár, az erdő 141 forint 30 krajcár, a vadászat 9 forint tiszta jövedelmet hozott; legelőbér címén a nágocsiaktól és a kis-kapolyiaktól készpénzben s munkásokban 38 forint 50 krajcár folyt be, földbér címén 12 forint, borkilenced és tized fejében 9 forint, a kis-kapolyiaknak a Felső-hegyen levő méhese után 9 forint, az erdő megrongálásáért beszedett bírságokból 5 forint 15 krajcár, végre egy magános birtokában levő háztól 18 napi kézi napszám járt, melynek értékét 10 krajcárjával 3 forintba számították.

Az összeírás (1787) alkalmával javaslatba hozták, hogy a különböző írtásföldeket meg kell váltani s úgy ezekből, mint a majorsági földekből jobbágytelkeket kell alakítani, melyeket a kis-kapolyi telki állomány nélkül szűkölködő lakosság szívesen felvállalna, de ennek megvalósítására nem történt komolyabb lépés. 1788-1801 között 13 összeírás maradt fenn Kapolyról, ám a legutolsóban sem látunk mást, mint hogy Puszta-(Nagy-) Kapolyon csak két jobbágy (illetve utóbb ezek egyikének özvegye) lakik s ezek közül is az egyik uradalmi házban éldegélt.

Érdekes eredményre jutunk, ha az összeírásokban szereplő jobbágyok névsorán átfutunk. 1788-ban még nincs német név, de 1790-ben már Rodpiller Miklós, 1791-ben Czigh Jakab, Temperger József, Paur György, Pikl Mihály, Leitman Márton, Pock Konrád, Mezer Mihály, Zinkan Konrád, 1792-ben Merkl Ferenc, Szandner Mátyás, Úrik György, Nunn Pál, 1793-ban Láng Miklós, Teller Fülöp, Prancz Miklós, Pock Bernát, Kujt (Gutt) Miklós, Kalb János, Pischof Lénárd, Czeider János, 1794-ben Lein János, Valter Barnabás, Pischoff Gáspár, Ruitner Jakab, Hermán Sámuel, Heil Péter. 1795-ben Gutt Ferenc, 1796-ban Sohl Mihály, Ernst György, 1797-ben Fusz Konrád, Vertz György, Keller Frigyes, Mesztián György, 1798-ban Stekl Miklós, 1800-ban Stror János, Stosz Henrik tűnnek fel a jobbágyság sorában. Ugyanaz a jelenség mutatkozik itt, mint az apátság másik Somogy megyei birtokán, Endréden és kétségtelenné teszi, hogy a németajkú jobbágyság térfoglalása nem a véletlen műve, hanem tudatos és szándékos telepítési politika eredménye. Ebben azután, nem számítva az apró-cseprő bérleteket, melyekkel valamelyest emelkedett a birtok jövedelme s az 1800-ban Kapoly és Pusztaszemes közt végzett határrendezés, ki is merült a kamarai kezelés gazdasági tevékenysége s a Rend visszaállításakor (1802) felvett vagyonösszeírásban sincs nyoma, hogy építkezés vagy egyéb hasznos befektetés történt volna Kapolyon.

Még 1802 folyamán részletes javaslatot terjesztettek a Rend vezetősége elé, miképpen lehetne Kapoly jövedelmeit fokozni.

(Néhány, a korcsmára, pálinkafőzésre és mérésre, mészárszékre, Nagy-kapolyi legeltetésre vonatkozó szerződés megvan a tihanyi apátsági levéltárban, c. 19., nr. 6. jelzés alatt.)

A nagyvagy puszta-kapolyi korcsmát illetőleg azt mondja a javaslat, hogy házilag kellene kezelni, mivel a dézsmabor sokkal több, hogysem akószám el lehetne adni, s legalább megtudná az uradalom, mennyire megy az évi kimérés.

Azt is mondja a javaslat, hogy a legelők jobb kihasználása végett 3000 juhot kellene szerezni, melyek után 2870 magyar forint tiszta jövedelmet lehetne várni. Az úrbéri szabályozás után 80 hold jutna őszi vetésre, 160 hold a kukorica alá, ami 2144 forint tiszta jövedelmet adna. Kellene venni 200 darab sertést is, melyek után 3025 forint évi jövedelem maradna. 50 kasra méhest kellene állítani s a méh-haszon is felmenne évi 181 forint 10 dénárra. Az erdőben levő szerszámfát jobb lenne darabonként eladni, mivel a nagyobb vágásterületek egyszerre való eladása azt fogja okozni, hogy néhány év múlva magának az uradalomnak sem lesz elég fája s a darabszám történő eladásból különben is több, az eddigit 300 forinttal felülmúló jövedelmet kapna az uradalom. Ölfának csak hibás, kiszáradt fákat kellene felhasználni; az évi hozamot 300 ölre lehet tenni, melyből, a vágás költségeit leszámítva, 600 forint tiszta haszon maradna. Ha sok folt helyére, hol most csak gyep vagy értéktelen fa van, új ültetés kerül, a karádi és andocsi utakra pedig vegyesen mogyorót és makktermő fákat ültetnek, 400 forinttal szaporodik a fából bevett jövedelem. A makkoltatás jövedelmét 600 forintra teszi az előterjesztés. A gazdálkodás fejlesztése után az a két ház, mely a pusztán van, a pásztorok számára szolgálna lakásul. Ezen célból az egyiket becsű útján meg kellene szerezni, azután míg szükség nem lesz rá, évi 6 forintért bérbe lehetne adni; a másiknak pedig, mely uradalmi ház, 6 forint helyett 12 forintra kellene emelni a bérét.

Magára Kis-Kapolyra kevés megjegyzés van az előterjesztésnek. Az itt mutatkozó állapot a mentől előbb létesítendő arányos birtokfelosztás elintézésével volna megváltoztatható. Ha ez az apátság és a Perneszy-család közt megtörtént, akkor a jobbágyság, mely eddig részben Nagy-Kapolyon kapott földeket, összes telki állományát Kis-Kapolyon kapná s felszabadulnának, az uradalom javára gyümölcsöznének azok az első osztályú földek, melyeket eddig a jobbágyság használt, miből pedig az előző jövedelemnek 500 forinttal való gyarapodása volna remélhető. A szükséges befektetések s rendezés után Nagy-Kapoly és Kis-Kapoly az úrbéri haszonvételeken s a kilenceden, tizeden kívül 10.632 forintjövedelmet adna.

Miként az apátság más jószágain, úgy Kapolyban sem valósult meg a maga egészében az az átalakítás, melyet a tervezetben ajánlottak; de azért jelentősebb befektetéseknek kellett történniük, mert 1813-ban magának Nagy-Kapolynak a pénzbeli jövedelmét 4646 forint 48 krajcárra, illetve más számítás szerint 5597 forint 6 krajcárra teszik.

A XIX. század elejétől valami jelentősebb esemény sokáig nem történt Kapolyon. 1811 tavaszán panasz volt a jobbágyság egy része ellen, hogy a katonatartás s az előfogatok kiállítása alól kihúzták magukat, bírói parancsra sem engedelmeskedtek, mire azután Tallián Boldizsár főszolgabíró az engedetlenek közül kit 16, kit 24 pálcával büntetett. 1814 júliusában új határjárást tartottak Falu-Kapoly, azaz Kis-Kapoly és Zala, Falués Puszta-Kapoly meg Zich, Puszta-Kapoly és Nágocs közt s elég jól megegyeztek; csak az utolsó helynél történt ellentmondás a Nágocsot bíró Zichy kamarás emberének részéről, de ez is csak any-nyiban érdekelte az apátságot, hogy egy holdnál nagyobb terület lett kétségessé. Lukács József uradalmi ügyész ezt sem akarta veszendőbe hagyni, gyűjtötte a tanúkat s olyan is akadt, ki jól emlékezett rá, hogy Bán Oszvald jószágkormányzó éppen a vitássá tett határjeltől küldte az andocsi franciskánusokhoz tobákért. Talán más apróbb nehézségek sem hiányoztak, mert Horváth Pál apát, a Rend kormányzója 1818-ban azt is felhozza, midőn egy gazdatiszt elhelyezéséről van szó, hogy ideiglenesen talán Kapolyba lehetne tenni, legalább volna, aki a közbirtokosok között a rendi érdekeket óvná.

A jobbágyság megszüntetése alkalmul szolgál rá, hogy a község s a korábbi földesuraságok közt a korcsma miatt perlekedés keletkezzék. A község már 1848-ban magának követelte a korcsmát, míg a földesurak maguknak akarták megtartani. Hosszabb perlekedés után az 1852-i apátsági ügyészi jelentés arról számol be, hogy „a kapolyi közönség által a közbirtokos uraságok ellen a közös korcsmába leendő visszahelyezés végett támasztott ügyben az ítélet december 10-én kihirdettetvén, a felperes közönség keresetétől elvettetett".

Ezzel azonban a per nem ért véget, mert a község fellebbezett. Mint az 1854. január 3-án beadott ügyészi jelentés szűkszavúan mondja: „Kapoly község közönsége visszahelyezés! ügyében a járásbíróság ítélete a soproni főtörvényszéken helybenhagyatván, a korcsmaház a közbirtokos uraságoknak ítéltetett; a végrehajtandók végrehajtása f. é. február 3-án fog teljesíttetni".

Kevéssel utóbb megkezdődött Kapolyban a tagosítás. 1856. július 3-án akarták bevezetni a mérnököt s megkísérlem a község lakóival a megegyezést. Az év végén készült ügyészi jelentés szerint „kapolyi helységbeni tagosftó, rendezve elkülönítő ügyre nézvést a szükséges felmérés folyik, mely idő alatt a maradványföldekre törvényes egyes-ség eszközöltetett a volt jobbágysággal, mely szerint maradványés irtásföldek (melyek visszaválthatólag törvényesen annyival inkább sem lehetvén bebizonyíthatók, mivel az irtások előbbi időben szabadon tétetvén, az uraság által telkek alkottattak belőlük és pedig az irtok puszta bevallására, mely szerint közönségesen az történt, hogy egésztelket kitevő irtásból is csak 1/4 telek alkottatott) között különbség nem tétetvén, mindegyik gazda telki illetősége kiadása után fennmaradó földeknek 1 /3 részét kármentesítésül az uraságnak természetben átengedik a volt jobbágyok. A közös haszonvételekre aránykulcsul mielőbb barátságos úton meg fog kísértetni az egyezkedés". Ezen megegyezés a következő évben megtörtént. „Falu-Kapolyban, mondja az ügyészi jelentés, az aránykulcs érdemében úgy a legelőre nézvést egy telekre 10 holdban, az elhelyezést is meghatározva barátságos egyesség köttetett; barátságos úton a dűlők s rétek osztályozása is teljesíttetett; a befejezett mérnöki munkálat legközelebb fog idő engedtével hitelesíttetni s hisszük a kihasítást jövő ősszel eszközölhetni". A következő évben már megtörtént a kihasítás, de hitelesítése még a legközelebbi jövő feladata maradt. Krisztián Pius jószágkormányzó egyik jelentésében azt írja erről, hogy Kapolyon 1858. november 8-án lesz a felmérési hitelesítés, ami után a mérnök azonnal tagosíthat és oszthat, mivel itt a terv és egyesség megvagyon.

Az apátsági birtok megvizsgálására Pannonhalmáról kiküldött bizottság 1865. augusztus 13-i jelentése szerint Kapoly (a kapolyi puszta) területe 1199 hold szántóföld – 271 425/1200 hold rét – 1165 hold erdő – 77 hold haszontalan föld, összesen tehát 2712 425/1200 hold. Jövedelem a következők: 1. az irtásföldekből – 23 hold 7 forintjával – 37 hold 3 forintjával – 16 hold 4 forintjával – 336 osztrák értékű forint; 2. búzából 752 mérő, melynek méreje 3 forint, rozsból 290 mérő, melynek 1 forint 20 krajcár, összesen tehát 3278 forint, árpából 368 mérő, zabból 290 mérő, mindegyiknek mérejét 1 forint 20 krajcárjával számítva 963 forint 60 krajcár, kukoricából 25 mérő, repcéből 200 mérő, melynek értéke, az első mérejét 1 forint 50 krajcárjával, a másodikét 5 forint 30 krajcárjával véve 1097 forint 50 krajcár; 3. birkákból 517 forint 50 krajcár jövedelmet vettek fel, melyből 67 forint 50 krajcár 30 darab, egyenként 2 forint 25 krajcárjával számított mustrára esett, 450 forint pedig 100 darab ürüre; 4. szarvasmarhából, sertésekből semmi jövedelemre nem lehetett számítani; 5. az erdőkből 166 öl hasábfát vártak, melynek értékét 332 forintra tették és 24 öl dorongfát, melynek ölét 1 forintjával számították. Így tehát Kapolyból 6548 forint 60 krajcár jövedelmet vártak.

Ebből azonban még le kellett számítani a kiadásokat, nevezetesen 1. a készpénzben, gabonában, fában, sóban adott konvenciókat, melyek 1297 forint 86 krajcárra mentek; 2. a különböző javadalmasoknak járó pénz-, terménystb. adományokat, melyek összesen 436 forint 90 krajcár értéket képviseltek; 3. a vetésre szükséges gabona értékét, 1140 forint 50 krajcárt; 4. a kovácsnak, olajra, napszámokra, marhasóra, parafinra, marhák etetésére, épületjavításokra s egyéb költségekre szükséges 595 forintot, mindössze tehát 3550 forint 26 krajcárt.

Így azután a kiadásoknak levonásával Kapoly tiszta jövedelme 2998 forint 34 krajcár volt volna. Azonban még ezt sem számíthatjuk tiszta jövedelemnek, mivel ebben még benne van a fizetendő adó, melyet a jelentés csak a gazdasági kerület szerint mutat ki, birtokonként azonban nem részletez.

Míg az erdőt jó karban találta a bizottság s arról is meggyőződött, hogy rendes kezelés alatt van, addig a gazdaságban észrevett oly hiányokat, melyek arra bírták, hogy velük szemben indítványt tegyen. A gazdasági épületek nem voltak megfelelők s ajánlotta a bizottság, hogy béreslakás, ököristálló, kocsiszín s egyéb gazdasági épület készüljön. A cselédség számának emelése tette szükségessé ezt az ajánlatot; mindössze 5 béres volt, holott 12-re kellett. Kevés volt a marhaállomány is. 1199 hold szántóföld művelésére, egy pár igásra 40 holdat számítva, szükséges lett volna 30 pár marha, pedig csak 10 pár volt. A takarmány mennyiségét megtekintve 522 mázsa szénát találtak, s úgy 1536 mázsa szalmát vártak, melyet 100 telelő marhára egyenként 20 mázsát számítva szecskáztatás és dara hozzáadásával kielégítőnek találtak.

A kellő javítások ezen javaslatok után sem történtek meg, sőt az a híre járta, hogy az apátság bérbe adja Kapolyt. Pöschl Ferenc 1866. február 6-án kérdezősködött is, megkaphatná-e a bérletet. Az apátság zavaros pénzügyi viszonyai közt a birtok fejlesztése nehezen ment. Rendezték a szőlődézsmaváltság kérdését, melyért kezdetben 3092 forint 60 krajcárt ígértek a kapolyiak, de utóbb 3800 forintra emelkedett a tőke, építkezésről, befektetésről azonban csak 1877-ben hallunk, mikor 2283 forint költséggel cselédlakás épült. 1881. november 2-án Kruesz Krizosztom főapát a pannonhalmi konvent ülésén még mindig arról panaszkodott, hogy az apátsági birtokok állapotáról szomorú képet mutató jelentést kapott. Ugyanekkor jelentette, hogy a bajok gyógyítását célzó tervezeten dolgozik, mellyel még novemberben elkészül. A tervezetet meg is küldte Simon Zsigmond tihanyi apátnak, de ez nem volt hajlandó egyik-másik tisztet elbocsátani s a főapát december 28-án panaszosan említette, hogy „a bajok elhárítását nehezítik egyes személyek, akikkel alig lehet a kívánt eredményt elérni". Csak két évvel utóbb mutatkozik némely eredmény, mikor a tihanyi apát beleegyezett, hogy a balaton-füredi házhelyekből befolyt s takarékba helyezett pénz beruházásokra fordíttassák, mikor azután Kapoly is megkapta a szükséges marhalétszámot.

Az újabb idők gazdasági fejlődése a kapolyi jószág jövedelmét is jelentékenyen felszöktette. Ezen időben, 1905-ben némi területi változás is történt, amennyiben az erdőből 10 s egynéhány kat. hold, a rétből pedig 500 D-öl hasíttatott ki a siófok-mocsoládi vasút céljaira úgy, hogy az erdőterület holdjáért, fa nélkül 400 koronát, a rét holdjáért 600 koronát kapott az apátság.

II. 668.: Vajda Sámuel tihanyi apát jelentéséből tudjuk, hogy 1777-ig az év bizonyos részében, a nagyobb ünnepek előtt megjelentek a tihanyi szerzetesek Telekiben, Kis-Kapolyon, elvégezték az istentiszteletet, prédikáltak, kiszolgáltatták a szentségeket.

II. 860.: 1784. augusztus 3-án egy hosszú és terjedelmes kimutatás készült a tihanyi apátság bevételeiről és kiadásairól. Ebből valók az alábbiak:

... Kis-Kapoly birtok részéről évi jövedelemadóból és a jobbágyok ajándékából: 74 forint 11 krajcár. Pars possessionis Kis-Kapoly in comitatu Simigiensi ex censu et datiis colonum fi. 74. cr. 11.

... Nagy-Kapoly pusztán évi jövedelem méhészetből 42 forint. Praedium Nagy-Kapoly in comitatu Simigiensi ex apiario 42 fl.

II. 861.: A tihanyi apátság bevételeinek és kiadásainak 1784. augusztus 3-i összeírásából:

... Nagy-Kapoly pusztán bevétel földből: fl. 20. = 20 forint.

... Nagy-Kapoly pusztán egy rétből bevétel: 80 forint.

... Somogyban az egyik nagyobb apátsági erdő Nagy-Kapoly pusztán van.

Az összes erdők azonban csak 10 forint jövedelmet hoznak az erdők csekély művelése és ritka vágása miatt...

... az erdők makkjából és gubacsával évi bevétel 150 forint...

II. 876.: Az 1802. május 19-én Tihanyban kelt átadási jegyzőkönyvből: ... Kis-Kapolyon kis erdő, melyet közösen használnak, templom, a helyi káplán (plébános) háza konyhával, szobával és két kerttel, s végül iskolaház kerttel.

Kapoly-Puszta gondozatlan (feldúlt) erdővel, (pásztor?-) ház konyhával, az urasági vadász háza és a templom romjai...

II. 878.: A tihanyi apátság a különböző falvaiból megállapított bérletek és jövedelmek címén felvett 1802-ben: ... Kapolyon a községtől úrbéri szolgáltatásokból 61 forint 9 3/8 krajcárt. Kapolyon Hegedűs József kerülőtől a méhestől 4 forintot. Kapolyon Unger Salamontól hamuégetésből és a mészárszékből 24 forintot. Kapolyon Redovics József a saját házától 6 forintot. Kapolyon Bonyai István a saját házától 6 forintot. Kapolyon Csizik Miklós a bor... (?)-tól (borkimérésért?) 100 forintot. Kapolyon Alstetter Sámuel hamugyűjtésből 30 forintot.

II. 881.: Gazdasági megfontolások a tihanyi jövedelmekben 1802-ben.

KAPOLY PUSZTA

1.) A kocsma a fentebb elmondott szempontok miatt urasági kezelésbe veendő.

2.) 3000 bárányból álló nyáj, bárányonként 150 dénár,

3.) Ha az úrbért szabályozzák, 80 hold vetendő be őszi gabonával, az egy hold, learatva a termést, egy évben hoz 6 mérőt, s így a 80 hold terem 480 mérő kicsépelt gabonát, egy mérő gabona 150 dénárral számítva; 160 hold elvetve (fagopiróval?!), egy hold után 20 mérőt számítva termésül, tesz tervezve 3200 mérőt, az egyes mérő 60 dénárral számolva, a remélhető bevétel 2640 forint. A 80 hold gabona felszántása, elvetése, learatása és begyűjtése, holdanként 11 kézi napszámot számítva, a fagopiróval (!) elvetendő, szántandó, learatandó és begyűjtendő 160 hold pedig holdanként számítva 10 kézi napszámot, összesen tesznek 2480 kézi napszámot, ez egy napszámot 20 dénárral véve alapul, tesz összesen 496 forintot. A 80 hold gabona és a 160 hold fagopiro terméséből leszámítva 496 forint napszámot, marad 2144 forint.

4.) A vásárolt 200 anyakoca 150 darabbal szaporodik, egy darabra 3 malacot számítva 450 malacot kapunk, ezekből egy év múlva 300 darab különböző helyekre kihelyezendő, egy darab után 6 forinttal számolva a jövedelem 1800 forint.

Az ártányok közül 100 darab kiválasztandó hizlalásra, egyet 20 forintjával számolva tesz 2000 forintot Összesen 3800 forint.

200 malacért, 1 után 10 forintjával számolva kifizetendő 2000 forint, amelyeknek (átlagos?) haszna 120 forint. Az egyes malacok tartásáért, egy után 50 dénárral számolva, 1 öreg koca után számolva pedig 1 forintot, tesz 425 forintot Pásztorok járandósága 150 forint 775

Építkezésekért 300 kézi napszám, egy napszám után 20 dénárt számolva, tesz... 60 forintot Zárakért, ablakokért, kemencékért 20 forint. Bevételből levonva a kiadást, marad 3025 forint.

5.) Az állítandó méhes, 50 kas méhhel számítva, egy kast 3 forintjával számítva tesz 150 forintot, ennek 6 százaléka évente 9 forint. Elégséges épület azoknak közepén állítható 200 robottal, egy robotot 20 dénárjával számítva tesz ez 40 forintot, ezeknek interusuriuma (?) tesz 2 for. 40 dénárt. A méhész járandósága rúg 70 forintra. Összesen 81 for. 40 dénár.

Az 50 kas méh után remélhető 70 raj, egy után 25 font mézet véve alapul tesz 1750 font mézet, fontja 15 dénárral számítva tesz 262 forint 50 dénárt, ezekből levonva a kiadást, marad 181 for. 10 dénár.

II. 887.: Összesített javadalmak a tihanyi apátság birtokaiban 1802-ben: Kis-Kapolyon 500 forint, Nagy-Kapolyon 10.132 forint 10 dénár.

II. 936-937.: 1865. augusztus 13-án Füreden felvett tihanyi apátsági jegyzőkönyv, melynek felvételére mi alulírottak a főtisztelendő szentmártoni convent által avégből küldettünk ki, hogy abból a tihanyi apátság javainak jelenlegi állapotja kiderüljön. Továbbá, hogy ezen alkalommal némely botrányos és kereseti komolyan megvizsgáljunk s azokbani eljárásunkat okadatolva a főtisztelendő convent elé terjesszük.

III. KAPOLI PUSZTA

Egyéb észrevételül megjegyezzük:

1.) A szükséges gazdászati épületek hiányát pótolni kell béreslakkal, ököristállóval s kocsiszínnel.

2.) 1199 hold szántóföld művelésére, egy pár igásra 40 holdat számítva, szükségeltetnék 30 pár, holott csak 10 pár van. 3.) Takarmány mennyiségét tekintve van szénából 522 mázsa, sarjúhoz nem levén remény, szalmából Szántódon felvett számítás szerint lehet 1536 mázsa, összesen téli takarmány 2058 mázsa, ebből 100 telelő marhára jut egyenként 20 mázsa s ezen mennyiség szecskáztatás és dara hozzáadásával kielégítőnek vehető.

II. 940.: Részlet a tihanyi apátsági birtokok 1865. évi felülvizsgálatából:

a.) Kapoli erdők jó karban vannak s rendesen kezeltetnek.

II. 942.: Részlet a tihanyi apátsági javak 1865. évi jelentéséből: Borkiadás Somogyban: kapoli lelkésznek 12 magyar akó óbor és 18 magyar akó újbor... Kapoli erdőmesternek 12 magyar akó óbor.

II. 823.: Lécs Ágoston tihanyi apát 1748-ban egyéb jelentések között a tőle megtérített nemkatolikusokról hivatalos jelentést tett. Ezek között szerepel Németh György kapolyi jobbágy és fia, akik az apát előtt egy ugyanazon napon, 1746-ban tették le a katolikus hitvallást s ezzel felvétettek a katolikus hitbe, feltehetőleg november 12-én.

II. 513.: A balatonfüredi színház építésébe még 1830 őszén belekaptak, melyhez Horváth Pál tihanyi apát fát is adott a kapolyi erdőből... megvágatták a kapolyi erdőben a fát... az apátság a fa szállításának egyéb részleteiről is gondoskodott.

II. 112.: Vajda Sámuel tihanyi apát 1786-ban Telekiben és Kapolyban plébániákat (pontosabban mondva helyi káplánságokat) emelt, s ezeket a veszprémi püspökkel erősíttette meg, mint akinek egyházmegyéje területére estek Teleki és Kapoly, illetve 1786-ig a veszprémi püspök gondja volt ezen községek lelkipásztori ellátása a szóládi, illetőleg a tabi plébánosok által, akikhez addig mint filiák tartoztak Teleki és Kapoly.

II. 822.: Lécs Ágoston tihanyi apát 1748-í jelentésében azt írja, hogy Nagy-Kapoly pusztán majorságot építtetett.

II. 862.: 1784. augusztus 3-i tihanyi apátsági kimutatás szerint a kapolyi tanító 5 forint készpénzt kapott évente a tihanyi apáttól.

II. 108.: Vajda Sámuel tihanyi apát alapjában új egyházat emelt Kis-Kapolyban.

TIHANYI APÁTOK:

TIHANYI KIRÁLYI VÁRKAPITÁNYOK A

CÍMZETES TIHANYI APATOK IDEJÉBEN:

TIHANYI KIRÁLYI VÁRKAPITÁNYOK AZ ÚJRA JAVADALMAS,

DE MÉG NEM BENCÉS TIHANYI APÁTOK IDEJÉBEN:

KAPOLYI LELKIPÁSZTOROK: