|
|
A Koppány-völgye ősi történelme természetszerűleg esik egybe Somogy megye történelmével, azon megyéével, amely földrajzi fekvésénél fogva az emberiség bölcsőjéből induló szinte valamennyi népáradatnak az útjába esett. Ezen az ősi földön is tartósan telepedtek meg a kelták, akiknek a jelenlétét a feltárt őskori telepek bizonyítják. Az a népesség, amely kereskedelmi összeköttetésben állott távoli vidékek magasabb műveltségű népeivel, például a macedónokkal és az etruszkokkal. A kelták telepeit octaviánus augustus római császár a Kr.u. 8. esztendőben tudta csak véglegesen meghódítani, de az egész későbbi pannónia katonai megszervezésére csak a Kr.u. második században került sor, marcus aurelius idején. A rómaiak már uralkodásuk kezdetén hozzáfogtak a katonai, stratégiai szempontból különösen fontos utak kiépítéséhez, a táborhelyek kialakításához. Somogy megye területe, s benne a Koppány-völgy még a honfoglalás idején, s a későbbi századokban is hatalmas erdőkkel borított táj volt, és stratégiai szempontból sem volt kiemelt jelentőségű. Nem véletlen tehát, hogy e vidéken csak egy fontosabb út vezetett át, amely eszéktől indulva, pécsen és Keszthelyen át vezetett sopron felé, s a tartomány keleti és nyugati részeit kötötte össze. A mintegy négyszáz éves uralom végén jelentek meg a Duna–Tisza közéről elűzött jazigok és kvádok, akiket nem sokkal később (432-ben) a hunok teljesen elsepertek. Attila halála után (453) a hun birodalom összeomlott, s pannónia földje először az osztrogótok, svévek majd a longobárdok, később az avarok birtoka lett. Ez az az időszak, amikor mind több szláv népesség telepszik meg az avarok földjén, s ezek földműveseiként élik életüket, s nem jelentenek veszélyt az avaroknak.
Az avarok elleni első nagy támadást nagy Károly császár vezeti 791ben. Az avarok küldöttei kijelentik: uruk hajlandó meghódolni a frank királynak, s mi több, hajlandók felvenni a keresztséget is. Ezzel egyidejűleg forrongás tört ki az avar birodalomban, amely alkalmat adott a frank beavatkozásra. Nagy Károly fia, pipin leigázta az avarokat. Utóbbiak 799-ben fellázadtak a térítések miatt s ezzel mintegy négy éven át tartó háború indult pannóniában, melynek következtében az avarok nagy része elpusztult. Pannónia 817-től végleg Bajorország tartozéka lett. A németek szintén igyekeztek kihasználni e vidéket. A szláv telepeket német birtokosoknak adományozták, a lakosságot pedig szolgaságban tartották.
A népvándorlás évszázadaiban kvádok, jazigok, szarmaták, vandálok, hunok, gótok, svévek, gepidák, longobárdok, avarok, szlávok birtokolják a Dunántúlt, azaz pannóniát.
Miért tartottuk fontosnak a régmúlt, a magyar honfoglalást megelőző évszázadok vázlatos történelmének bemutatását? azért, mert a Koppány-völgye földje őrzi e népek emlékét. A régészeti emlékek igazolják ittlétüket, őrzi tárgyi kultúrájukat. S nemcsak az övékét! azokét az emberekét is őrzi pannónia földje, akik 17–18 ezer évvel ezelőtt éltek itt, s a későbbiekét is. Erre itt és most csak egyetlen példa: a Koppány-völgye kistérség központi településén, Tabon (1928-ban) a földfelszín alatt 2 méter mélységből egy 181 cm átmérőjű és 80 cm magas ép agyagurna került elő, benne állatcsonttal. Az urna mellett csontváz feküdt. Az előkerült sír a bronzkor második periódusához tartozott. (A tájékozódást segítendő jegyezzük meg: Kr.e. 1900 táján új fejlődési szakasz kezdődött, a bronzkor.)
A 896-os magyar honfoglalást követően az árpád fiait követő nemzedék Veszprém és Somogy megyére is kiterjedt. Erre következtethetünk a helynevekből, az ősmagyar személynevekből. Géza halála után fia, István folytatta apja művét. Somogy ekkori ura, egyben leghatalmasabb birtokosa Koppány volt, akinek Istvánnal való konfliktusát, hatalmi harcát s vereségét jól ismerjük a történelemből. Koppány központi szálláshelye, székhelye somogyvár volt. Az sem véletlen azonban, hogy ennek ellenére térségünknek is névadója. Névadója tovább a jelentős történelmi múlttal rendelkező, számos történelmi emléket őrző Koppány-völgyi településnek, Törökkoppánynak is.
A kistérség Somogy megye északkeleti részén, a Balatontól délre található, mintegy 480 km2-en, 14000 lakossal. A területet – a megyén belül – északról a Balatoni üdülőkörzet, nyugatról a Fonyódi, délről a Kaposvári Kistérség határolja, keleti szomszédja pedig Tolna megye.
 |
| A Kistérség helye Somogy megyében |
A terület fő megközelítési lehetőségei:
 |
| A kistérség települései: 2. Andocs , 6. Fiad, 10. Karád, 12. Kisbárapáti, 19. Nágocs , 28. Somogymeggyes, 5. Bábonymegyer, 7. Bedegkér, 8. Bonnya, 17. Kapoly, 18. Kánya, 19. Kára, 24. Lulla, 28. Miklósi, 37. Sérsekszőlős, 39. Somogyacs a, 40. Somogydöröcske, 41. Somogyegres, 43. Szorosad, 44. Tab, 46. Tengőd, 47. Torvaj, 49. Törökkoppány, 51. Zala, 52. Zics |
A kistérség földrajzilag a Dunántúli-dombság nagytáj, ezen belül a Külső-Somogy középtáj része. Huszonöt települést foglal magába, melyeken két kistáj osztozik. Nagyobb része Kelet-Külső-somogyhoz, kisebb hányada nyugat-Külső-somogyhoz tartozik.
A Külső-somogynak nevezett középtáj mind szerkezetét, felépítését, felszínalaktani ismérveit, mind éghajlati, növényzeti és talajtani jellemzőit tekintve jól elkülönül a többi dunántúli-dombsági tájtól, azaz önálló tájképi vonásokkal rendelkezik.
A táj legnagyobb része ÉK–DNY-i irányban húzódó, egymás mögött sorakozó dombhátak és a Balatonnal párhuzamos nagyobb völgyek együttese.
A hátak átlagos magassága 200–300 m a tengerszint felett. A dombság legkiemelkedőbb, legjobban tagolt, nagyjából központi helyzetet elfoglaló része „magas-Somogy”, ahol a kistérség falvai helyezkednek el. A terület mind alaktani, mind szerkezeti nagyformáit tekintve kettős osztatú: K-i részére tábladarabok, NY-i részére meridionális hátak jellemzőek. A hátak szélessége 10-20 km, hosszúságuk 10-40 km között váltakozik. Legkeskenyebb és legrövidebb a Jaba-Balaton, legszélesebb a Koppány–Kapos közötti hát. A dombhátak közös jellemző geomorfológiai vonása a szembetűnő aszimmetria. Valamennyi hát ugyanis észak felé meredek, kb. 100 m magas, instabil peremekkel szakad le a Balatonnal párhuzamos aszimmetrikus völgyekre (Jaba, Kis-Koppány, Koppány), dél felé viszont hosszan elnyúlt, viszonylag stabil, lankásabb lejtőkkel csatlakoznak az említett völgyek talpához.
A terület mélyszerkezeti alapstruktúráját a Tokaj–zágrábi mélytöréses szerkezet határozza meg, melyhez másodés harmadrendű törésvonalak kapcsolódnak. E szerkezeti vonalak mentén több helyen függőleges irányú rétegelmozdulások, vetődések keletkeztek, másutt viszont a mozgásokat kiváltó erők csak vízszintes irányú elmozdulásokkal járó repedéseket, hasadásokat hoztak létre.
A felszín szerkezeti viszonyai a különböző mélységekben elhelyezkedő és elég szabályos rögökre, rögsorokra darabolódott alaphegység szerkezeti formáival, mozgásfolyamataival vannak kapcsolatban.
A mélyfúrások és a geofizikai vizsgálatok alapján Erdélyi Miklós a dombság felszíne alatt ÉK-ről DNY felé egyre növekvő, de általában nem nagy mélységben egy, a Dunántúli-középhegység és a Balaton csapásával megegyező irányú antiklináris boltozatot feltételez1.
A dombság felszíne alatt tehát – helyenként – viszonylag kis mélységben egy ősi hegység megsüllyedt, összetöredezett boltozata húzódik, amelynek nyugati szárnya a Bakonyban és a Balaton-felvidéken a felszínen tanulmányozható. Az alaphegység tömbjei ÉNY–DK-i és erre merőleges szerkezeti vonalak mentén töredeztek fel, sakktáblaszerűen, illetve pikkelyesen süllyedtek meg.
A terület alapformái az alaphegység pikkelyes szerkezeti viszonyainak tükörképeként pannóniai agyagés homoküledékből formálódtak ki. A pannóniai tenger lerakódásai közül az alsópannóniai üledékek nem kerültek felszínre. A Balatontól délre mindössze néhány fúrásból (Karád, igal, pincehely) kerültek elő alsópannóniainak minősíthető üledékek, de ezek vastagsága nem számottevő.
A sok helyen már felszínre bukkanó pliocén (felsőpannóniai) üledéket igen változatos kőzetanyag jellemzi. A váltakozó vastagságú rétegek zömét homok, agyagos homok, homokos agyag és agyag tölti ki, melyek közé sok helyen agyagés mészmárgák, homokkőpadok, mésztelen agyagrétegek ékelődtek.
A rétegek a lejtők aljában a felszín közelében vannak, másutt praebalatoni murvás folyóvízi homok és 5–15m vastag lösztakaró fedi.
A lejtőkön és lejtőlábakon, lépcsős szinteken löszös–homokos, talajmaradványokkal és murvával kevert lejtőüledékek halmozódtak fel, helyenként igen nagy vastagságban. A nagyobb keresztvölgyek talpain kisebb mennyiségben tőzeges foltok, lápi agyag és lápi mész is előfordul.
A negyed-időszak pleisztocén korszakát egyrészt a fosszilis vörös-agyag képviseli kis kiterjedésben Külső-somogyban, másrészt pedig a különböző folyóvízi üledékek (kavics, homok, iszap, murva, törmelékes agyag). A vörösagyag viszonylag ép maradványa rejtőzik a vastag üledékes Takaróalatt a Jaba-völgy északi oldalán, melynek egy kis részletét a lullai mélyút tárja fel.
A középpleisztocénba sorolható képződmények közé tartozik a területen helyenként jelentős vastagságban felhalmozódott folyóvízi homok. Legvastagabb tömegei a Kapos mai völgyében fordulnak elő, ahol a lösz alatt néhány helyen 100 m-nél mélyebben is fellelték. A folyóvízi homok északi, középhelységi eredetű, s dél felé haladva fokozatosan finomodik.
A terület felszínének meghatározó képződményét a felsőpleisztocéni löszök és löszös üledékek képezik, amelyek elsősorban folyóvízi üledékekből épültek fel a közép-pleisztocénban keletkezett hordalékkúpra.
Az áttelepített deráziós löszök elsősorban lejtőöblítéssel áttelepített jellegűek, a lejtővel megegyezően rétegzett löszök. Kiterjedt megjelenési területek a folyóvölgyek, Külső-Somogy északi területei2.
A negyedidőszak holocén korszakát a tavi üledékek (iszapos, kavicsos homok, lápi agyag, tőzeg), alluviális síkságok, ártéri képződmények (agyag, homok, iszap, kotu), valamint a szélfújta homokanyagok képviselik. Szélesebb ártéri síkok alakultak ki a Kapos és a Nagy-Koppány völgyében.
A terület felszíne a belső és külső erők kölcsönhatásának eredményeképp igen változatos formák együtteséből tevődik össze.
Felszínalaktanának általános jellegét különböző magasságra emelt, eredeti helyzetükből kimozdult és felszabdalt tábladarabok, magas helyzetű, hosszan elnyúlt, egymással párhuzamosan húzódó, észak felé féloldalasan felmagasodó, élénken tagolt meridionális hátak, alacsonyabb táblás síkságok, egy feltöltésben lévő árkos süllyedék (Balaton) és völgyek határozzák meg.
A dombság legjobban tagolt, legváltozatosabb formákkal rendelkező része a már említett „magas-Somogy”. A keleti részen elhelyezkedő tábladarabok az újpleisztocén elején alakultak ki, egy eredetileg meridionális völgyekkel tagolt, délkelet felé enyhén lejtő, közepes magasságú táblából. Az összetöredezett pannóniai tábladarabok úgy mozdultak ki eredeti helyzetükből – egymás mögötti sorban –, hogy északi peremeik kiemelkedtek, déli részük pedig lépcsőzetesen megsüllyedt, és hosszan elnyúlt lankás lejtővé alakult.
A legjobban összetöredezett és legváltozatosabban felszabdalt északkeleti terület része a Balaton-árok–Jaba közötti tábla darab.
A területet pannóniai üledékek építik fel, melyekre helyenként 20 m-re is kivastagodó felsőpliocén keresztrétegzett homok és negyedkori üledékek települnek.
A keleti részen a középpleisztocén kori folyóvízi murvás homokra néhány helyen akár 5–10 m vastagságú lösz rakódott. A terület szerkezetileg kialakított formáit az eróziós-deráziós folyamatok és a lösztakaró jelentős mértékben átalakították. A felszínt itt elég sűrűn tagolják a többnyire szerkezeti vonalakat követő eróziós–deráziós völgyek. Ezek a tényezők a szelídebb lankásabb domborzati kép kialakításában és a szerkezeti elmozdulások során létrejött peremek, lépcsők elegyengetésében is szerepet játszottak.
Az ÉK–DNY-i irányban elhelyezkedő, nagyjából téglalap alakú terület a Jaba–Kis-Koppány közötti tábladarab.
Felszíne DK-ről a Kis-Koppány-völgyéből (ahol átlagosan csak 150180 m tengerszint feletti magasságú) ÉNY-i irányban fokozatosan emelkedik ki (250–280 m tengerszint feletti magasságig), majd rövid távolságon belül 100–120 m magas meredek peremmel (15–200-os) szakad le a Jaba völgyére. A perem legmagasabb tetőszintjei Lulla környékén találhatók (széles-hegy 276 m, Sérseki-hegy 279 m, Flóra-hegy 288 m). A területet felsőpliocénkori keresztrétegzett homokkal és negyedkori üledékekkel fedett felsőpannóniai üledék építi fel. A tábladarab ÉK-i szegélyén kialakult lépcsőket vörösagyag és középpleisztocénkori murvás folyóvízi homok fedi el. Az üledékek fölé vastag lösztakaró is települt, mely DK felé akár a 10–15 m vastagságot is eléri.
Több helyen a völgylejtők löszből épültek fel (Kapolyi-, zalai-, Bábonymegyeri-, Daránypusztai-völgy).
A tábladarabok DK felé lejtő felszínét egymással párhuzamosan futó eróziós-deráziós völgyhálózat s a hasonló irányú (ÉNY–DK) enyhe lejtőjű gerincek sorozata jellemzi. Az egyes gerincek lejtőüledékekkel fedett deráziós lépcsővel hanyatlanak le a Kis-Koppány felé. A mellékvölgyek formáinak alakulásában a derázió mellett a nedvesebb időszakokban előforduló csuszamlások is szerepet játszottak.
A szerkezeti mozgásokkal kiemelt és a Jaba bevágódása következtében meredekké formált perem az erózió, derázió és savasodások eredményeként keresztirányban feldarabolódott, meredeksége csökkent és lépcsőzetessé vált. Ahol a lejtőt borító zárt erdőtakarót a talajművelés során kiirtották, jól megfigyelhető ez a lépcsőzetesség. (Sérseki-hegy Jaba völgye felé előrenyúló gerince).
A kistérség déli részén helyezkedik el a Kis-Koppány–Koppány közötti tábladarab.
Ez a felszín is É–ÉNY felé féloldalasan kimozdult eredeti helyzetéből. Magasra emelt és meredekké formált peremmel szakad le a Kis-Koppány völgye mentén, D–DK felé azonban lépcsőzött, hosszú, lankás lejtővel fokozatosan alacsonyodik a Nagy-Koppány-völgyéig. A tengerszint feletti magasság 160–280 m között váltakozik, legmagasabb peremi részlete a Tengőd fölött emelkedő Dékán-hegy (285 m).
A területet felsőpannóniai homokos-agyagos rétegek építik fel, melyre középpleisztocén kori folyóvízi homok, keresztrétegzett folyóvízi homok és vastag lösz települt. Ezek a rétegek több helyütt is kitűnően tanulmányozhatók Tab környékén a téglagyár fejtőgödrében és a peremvölgyek vízmosásaiban (tabi csibe-hegy vízmosásai).
A középpleisztocénkori murvás folyóvízi homoknak kb. Miklósi– Bedegkér–Medgyes-puszta vonalától északra már csak lepusztult, foltszerű maradványai lelhetők fel, elsősorban a nagyobb meridionális völgyek (Lulla–tabi-, sió–Kapos-menti hordalékkúp) DK-i folytatásaként. Délebbre azonban a Koppány-völgy felé a murvás homok helyenként a 15–20 m vastagságot is eléri. Az alsóbb rétegeket fedő lösztakaró még a magas perem tetőszintjein is megfigyelhető akár 10 m mélységig (Kapoly, zala fölött). A széles lapos völgylejtőkön több helyen fosszilis talajzónákkal is megosztott, áttelepített lejtőlöszös üledékek tagolják a rétegzetlen löszkötegeket.
A tábladarabok felszínét itt is egymással párhuzamosan futó völgyek tagolják, a szerkezeti vonalak iránya azonban változatosabb, s ennek megfelelően a völgyek közötti gerincek formái is többfajta képet mutatnak. Ezen a területen a felszín formái különböző méretű és alakzatú, csipkézett peremű és többszörösen megtörő eróziós-deráziós gerincekből, kiszélesedő hátakból és völgyek változatos együtteséből tevődnek össze.
A Zics–Kánya–Tengőd–ireg vonalában különösen nagyméretű a felszín felszabdaltsága. Itt a kiszélesedő völgyek ujjszerűen szétágaznak és felső völgyszakaszaikkal – melyek keskeny, nagyesésű, mély vízmosásokkal is tarkítottak – sűrűn felszabdalják a peremlépcsőt. A völgysűrűség itt eléri km2-enként a 8–10-et.
A térség kisebb formái is igen figyelemreméltóak. A völgylejtőket deráziós tálak, deráziós kis völgyek, löszmélyutak tarkítják. Különösen szép deráziós völgyek járulnak hozzá a táj egyéni vonásainak kidomborításához a Koppány északi peremén.
A Külső-somogyi-dombság keleti magas részére az eddig említett három tábladarab mellett egy negyedik teszi teljessé.
A szerkezeti mozgások következtében ez a felszín is úgy mozdult ki eredeti helyzetéből, mint a másik három, vagyis é–ÉNY-i része kiemelkedett, D–DK-i oldala pedig lépcsőzetesen lesüllyedt. A többihez hasonlóan negyedkori, főleg lösszel és löszszerű képződményekkel fedett felsőpannóniai üledékek építik fel.
A tábladarab felszínét a völgyek számos hosszan elnyúlt gerincre, illetve keskenyebb hátra tagolják. A lejtőket eróziós-deráziós kisformák csipkézik, deráziós tálak, deráziós kúpok, szigethegyek, vízmosások, mélyutak változatos együttese színezi a felszínt. A Koppány-völgy ÉNY és ÉK felől félkörívben övezi ezt a tábladarabot.
A kistérség nyugati területén két hátvonulat húzódik: a Balatonföldvár– andocsi-, és a Karádi-hát.
E területrész felépítése csaknem azonos, fejlődéstörténete pedig a középpleisztocén végéig sok hasonlóságot mutat a tábladarabokéval.
A hátakat felsőpannóniai homokés agyagrétegek, valamint erre települő felsőpliocén keresztrétegzett homok és negyedkori üledékek építik fel, melyek a vízmosások és mélyutak feltárásaiban számos helyen előbukkannak (andocs, miklósi, Karád). Az andocsiés miklósi-völgy területéről, valamint a Karádi hát magas északi pereméről ismeretesek még az idősebb pleisztocént képviselő édesvízi mészkő, tarka agyagféleségek és kavicsmezők maradványai is.
A hátak felszínét jelentős mértékben átformálták az eróziós-denudációs folyamatok és a vastag lösztakaró, melyek legvastagabb kötegei Karád környékén találhatók. A Karádi-erdő DK-i lejtőjén 20 m körüli vastagságú.
A Külső-somogyi-dombságot igen sűrű völgyhálózat jellemzi. Ezeket a völgyeket a szerkezeti irányítottság mellett általában a külső erők komplex munkája alakította ki. A kistérségre elsősorban eróziós völgyek jellemzők. Ilyen eredetűek az ÉK–DNY-i, illetve a K–ny-i irányú Koppány-, Kis-Koppány-, és Jaba-völgy. Ezek mellett rövidebb é–D-i irányú eróziós völgyek is előfordulnak a térségben, melyek a Kis-Koppány– Koppány közötti tábladarab felszínébe mélyedve a Koppány felé futnak le (andocsi-völgy, miklósi-völgy).
A térség arculatának kialakításában fontos szerepük van a kis és közepes nagyságú eróziós–deráziós völgyeknek. A Jaba–Kis-Koppány közötti északi lankás lejtőt Kapolypuszta és Daránypuszta között 13 db 4–5 km hosszúságú ilyen típusú völgy tagolja.
A kistérség éghajlata átmeneti jellegű. Három nagy éghajlati terület hatása érvényesül. DNY-i részén az óceáni, ÉK-i és K-i részén a kontinentális jegyek erősödnek meg, míg délen mediterrán hatások kerülnek előtérbe. Ezek együttes hatásának következtében a táj mérsékelten meleg, mérsékelten csapadékos éghajlati övbe tartozik.
Napsugárzás
A kistérség a Balatontól délre, a napsugárzás szempontjából kedvező zónában helyezkedik el. A napsütéses órák száma 2000–2050 óra körül alakul évente. A téli hónapokban mintegy 200–220 órán át süt a nap, a nyáriakban 440–480 a havi napsütéses órák átlaga.
Hőmérséklet
Az évi középhőmérséklet 10 Co körül alakul, a Balaton környékén a 10,4 Co-ot is elérheti. A Balaton hatása jól követhető a kistérségben. A Koppány völgyében 194 nap (ápr. 14–15. – okt. 23–25.), a Kis-Koppány területén 198 nap (ápr. 5–10. – okt. 20.), a Balaton közelében 210 nap (ápr. eleje – okt. vége) a fagymentes időszak, s ez a mezőgazdasági termelés szempontjából rendkívül fontos. A fagyos napok száma 80–100 között változik a terület egészén.
Csapadék
A területen az évi csapadék mennyisége 650–700 mm. A K–NY-i irányt figyelve megállapíthatjuk, hogy a keleti rész és a Balatonhoz közeli északi rész szárazabb, D–DNY felé haladva a mediterrán hatás érvényesül, s nő a csapadék mennyisége.
A csapadék függőleges eloszlása is szabályszerű: a dombhátak és északi lejtők kissé csapadékosabbak.
Időbeni eloszlására már a szeszélyesség jellemző. Megfigyelhető egy tavaszvégi – nyár eleji elsődleges, és egy őszi másodlagos csapadék maximum. A kistérségben a nyári félévben átlagosan 340–390 mm csapadék hull, aszályos időszak szinte alig fordul elő. A havas napok száma évente átlag 32.
Szél
A leggyakoribb szélirány az ÉNY-i, főként nyáron. Jelentős azonban tavasszal a DNY-i, ősszel és télen pedig a K-i, ÉK-i szél aránya is. Ez utóbbi a száraz, hideg kontinentális levegő beáramlásával hozható összefüggésbe.
a kistérség felszíni vizei Somogy megye vízgyűjtő területei körül kettővel állnak közvetlen kapcsolatban. A völgyekkel tagolt dombságban a felszínen lefutó patakok vizét az ÉK-i részen a Jaba és a Kis-Koppány, a déli részen a Koppány vízfolyásai vezetik le. Előbbi kettő K–ny-i törésvonalban haladva a sióba, míg utóbbi a Kaposba folyik. A Koppány K–ny-i folyásiránya mellett északról és délről is mellékpatakok sorát veszi fel.
• Jelentősebb mellékvízfolyások
Kis-Koppány: Bakonyi-patak, sérsekszőlősi-vízfolyás, Torvaji-patak
Koppány: andocsi-patak, cseszmei-víz, Kányai-vízfolyás, Kőrisesberki vízfolyás, pernec-patak.
Csapadékosabb periódusokban a mellékpatakokon tekintélyes vízhozamokat mértek, általában azonban gyér vizűek, sőt időszakosan ki is száradnak.
Vízfolyási adatok3:
| Vízfolyás | Vízmérce | Eddig mért Legalacsonyabb vízállás | Legmagasabb vízállás | Mértékadó kisvízi hozam | Közepes vízszállítás | a 2%-os gyakorisági nagy vízhozamok |
| m3/sec | m3/sec | m3/sec | ||||
| Kis-Koppány | Ádánd | 0 | 200 | 0,03 | 0,53 | 55 |
| Koppány | Tamási | 28 | 228 | 0,38 | 1,5 | 77 |
Az állóvizek száma csekély, közülük a többség halastó.
• Jelentősebb állóvizek:
Andocs: Öregtó, sziget-horgásztó; Bonnya:, Bonnyai halastavak; Kisbárapáti: Bári-pusztai-halastó; Lulla: Jaba-tározó; Tab: halastó
A talajvíz mélysége egyenetlen, a völgyekben 2–4 m között érhető el, a dombhátak alatt helyenként hiányzik.
A rétegvizek mennyisége is mérsékelt, 0, 75 l/s km2 alatti a kistérség természeti kincse Tabon a 800–1000 m-es mélységből feltörő 35–40 Co-os hévíz, az ebben rejlő lehetőségek azonban még kiaknázatlanok.
Külső-Somogy területének döntő részét három genetikus talajtípus határozza meg: a mészlepedékes csernozjom, a csernozjom barna erdőtalaj, valamint a barnaföld. Kiegészítő jellegű a lápos réti talaj, agyagbemosódásos barna erdőtalaj és a réti öntéstalaj.
A talaj kialakulásában több hatás is érvényesül, a változatos domborzat, az éghajlat, a vízrajz mellett a természetes növénytakaró is befolyásolja.
A löszös dombvidék egykor cseres tölgyesekkel, a magasabb dombgerinceken gyertyános tölgyesekkel volt borítva. Arányuk ma 30-35%-ra csökkent, helyüket főleg szántók foglalták el. Az ősi vegetációtípusnak (erdő) megfelelően jellegzetes, több szintre tagolható erdőtalajok jöttek létre. A térség jellegzetes talajtípusa a barnaföld, más néven Ramann-féle barna erdőtalaj. Ilyen gyengén kilúgozott, enyhén savanyú kémhatású mészmentes talaj található, pl. Törökkoppánynál. A magasabb térszíneken a csapadék mennyisége nő, így a dombhátak kiszélesedő részein erősödik a kilúgzás, és a barnaföldeket felváltják a fakó színű, savanyúbb kémhatású agyagbemosódásos barna erdőtalajok (Törökkoppánytól délre és Karád mellett).
 |
| A KISTÉRSÉG TALAJTAKARÓJA |
A lankásabb lejtőkön kevesebb az eső, szárazabb a terület, a természetes növénytakaró helyét mezőgazdasági területek veszik át, a humuszanyagok mélyebb szintekbe kerülve átszínezik a talajokat, s csernozjom barna erdőtalajok képződnek (Jaba-pataktól északra, valamint a Felső-Koppány mentén).
Ez a törvényszerűség nem csak É-D-i, hanem K-Ny-i irányban is lejátszódik a csapadékmennyiség változásával összefüggésben. (Az éghajlat ismertetésénél a csapadéktérkép alapján láthattuk a területi változásokat). Ennek megfelelően a szárazabb keleti tájrészeken csernozjom talajokat találunk, míg nyugat felé haladva megjelennek a barnaföldek, a nedvesebb dombtetőkön pedig az agyagbemosódásos barna erdőtalajok.
A táj mezőgazdasági potenciálját elsősorban a legtermékenyebb mészlepedékes csernozjomok határozzák meg. Kedvező termékenységük miatt mezőgazdasági művelésben vannak, legfontosabb haszonnövények a búza, árpa, kukorica, napraforgó.
 |
| A főbb talajtipusok területi megoszlása (%) |
A terület élővilága
A kistérség területén a természetes növény és állatvilágról már csak korlátozott értelemben beszélhetünk, hiszen az eredeti növénytakaró csak foltokban, az eredeti állatvilág pedig csak részben maradt meg.
Növényvilág
A nazai vadon élő növényvilág köréből a virágos növények és edényes virágtalanok (korpafüvek, zsurlók, páfrányok) viszonylag jól kutatott csoportnak számítanak, a fajok előfordulását nagyobb földrajzi tájegységenként többé-kevésbé feltárták. Kisebb térségekre vonatkozóan azonban részletes, átfogó florisztikai vizsgálatok még nem történtek. Még kevesebb ismeret áll rendelkezésre az alacsonyabb rendű növények (mohák, zuzmók, harasztok) köréből.
A kistérség természetes növénytársulásainak és növényzeti típusainak elemzése a Somogy Megyei Múzeum Természettudományi osztályának munkatársai által végzett térségi megfigyelések alapján készült.
Általános jellemzés
A kistérség növényföldrajzi szempontból a Pannóniai Flóratartomány Dél-dunántúli Flóravidékének Külső-somogyi Flórajárásához tartozik. E flóra alapvető vonása a környezeti tényezőknek megfelelően az átmeneti jelleg a nyugat-balkáni (illír) és a pannon flóra között. A kistérségben a vadon élő virágos növények és edényes virágtalanok becsült fajszáma 600 és 800 között van. A növényvilág jellegzetességeit elsősorban a szubmediterrán elterjedésű növényfajok jelentik, ilyen pl. A pirítógyökér (Tamus communis), a magyar vasfű (Knautia drymeia), a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus).
NÖVÉNYTÁRSULÁSOK, NÖVÉNYZETI TÍPUSOK
A terület természetes növénytársulásai elsősorban üde és félszáraz erdők. E táj még ma is az ország legerdősebb területe, felszínét mintegy 27 %-ban erdők borítják A kiirtott vagy kipusztult erdők helyén jelentős kiterjedésben találhatók másodlagos gyepek, melyek a legeltetés felhagyása után spontán erdősülnek. A vízi növénytársulások szerepe a térségben alárendelt.
• Vízi növényzet (lebegő és gyökerező hínártársulások)
A vízpartokon a víz mélységétől függően a növényzetnek sajátos, kis távolságokon belül is jól tanulmányozható övezetessége fejlődik ki. A lebegő hínárok többnyire állóvagy lassan folyó vizek növénytársulásai. A vízfelszínen bevonatot alkotó, vagy a víz színén kiterülő levelekkel szabadon lebegő, vagy pedig a víz színe alatt sallangos levelekkel úszó, nem gyökerező növényekből állnak. Kialakulásuk annál erőteljesebb, állományaik annál zártabbak, minél védettebb vízfelületen fejlődnek ki, mert az erős vízsodrást és a hullámzást is rosszul tűrik. A lebegő hínárok jellegzetes képviselői a békalencsék (Lemna minor), melyek helyenként nagy tömegben jelennek meg a nyár elején megáradt patakok által létrehozott időszakos vízállásokban, halastavak védett öbleiben és parti nádasaiban.
Az 1-2 m mélységű zóna a gyökerező hínárok birodalma. Ezek a növények leveleikkel a víz felszínén szétterülő vagy a víz alatt úszó és lebegő, de gyökereikkel az aljzathoz rögzült élőlények. Tipikusan nádasok belső szegélyén jelennek meg, de állóvagy lassan folyó vizekben bárhol megtelepedhetnek. Közülük itt a sárga tavirózsát vagy más néven vízitököt (Nuphar lutea), az úszó békaszőlőt (Potamogeton natans) és a vidrakeserűfüvet (Polygonum amphibium) figyelhetjük meg.
• Vízparti és ártéri növényzet (nádasok, magas sásrétek, mocsárrétek)
Ebbe a növényzeti típusba az állóvizek (halastavak, kisvizek, mesterséges úton keletkezett vízfolyások) és folyóvizek mentén, ártereken előforduló fátlan növénytársulások tartoznak. A kistérségben ezeknek a fátlan, vizes élőhelyeknek a területi kiterjedése nem jelentős, természetvédelmi jelentőségük azonban igen nagy.
A vízparti és ártéri növényzet egyes fajai a nekik megfelelő termőhelyen erős kompetítorként viselkednek és a növénytársulások felépítésében meghatározó szerepet játszanak. Ilyen önálló társulásalkotó faj pl. a nád (Phragmites australis), a széleslevelű gyékény (Typha latifolia), a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia), a tavi káka (Schoenoplectus lacustris). A magassásos rétek növényei közül önállóan is társulást meghatározó faj pl. a zsombéksás (Carex elata), a mocsári sás (Carex acutiformis). Több területen megtalálható a nagy vfzszintingadozást is eltűrő mételykóró (Oenanthe aquatica), a vízi kányafű (Rorippa amphibia), a réti harmatkása (Glyceria fluitans), a mocsári csetkáka (Eleocharis palustris). A vízparti és ártéri növénytársulások jellegzetes kísérőfajai a bíborlila virágú réti füzény (Lythrum salicaira) és a sárga virágú közönséges lizinka (Lysimachia vulgáris).
Külső-Somogyban, a völgyekben sűrű a vízhálózat. Sok helyen a földtani adottságok miatt a víz nem talál magának lefolyást, ilyen helyeken lápok, mocsarak alakultak ki. A térségben található időszakos vízzel borított mocsárrétek egy része az ártéri erdők kiirtása nyomán keletkezett, s gyakran a kaszálás tartja fenn ezt a növényzeti típust. Ezek sok sajátos életmódú élőlénynek nyújtanak a megélhetéshez megfelelő feltételeket. Jellemző fajok a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a réti csenkesz (Festuca pratensis), a szürke aszat (Cirsium canum). A mocsárrétek szép tavaszi virágai a sárga virágú boglárkák, és a mocsári gólyahír (Caltha palustris). A lápréteken több védett hazai orchidea faj is él, pl. a hússzínű ujjas kosbor (Dactylorhiza incarnata), valamint a nagy sárga, fészkes virágzatú örménygyökér (Inula helenium).
• Ártéri ligeterdők (égerligetek, égeres mocsárerdők, tölgy-kőris-szil ligetek)
A vízfolyások kiszélesedő völgyeiben eredetileg jelentős területeket borítottak mocsárés ligeterdők, ma azonban a vízborítás csak időszakos, a tavaszi árvizek alkalmával kapnak elöntést. Napjainkban ezeken a termőhelyeken főként szántóföldi és rétlegelő gazdálkodás folyik.
A megmaradt kicsiny kiterjedésű ligeterdő-állományok fajkészlete csökkent, inkább csak nagy tűrőképességű fajok találhatók. A vízhez közel a fűz és nyárfélék alkotnak ún. puhafa ligeterdőket, míg a víztől távolabb a keményfa ligeterdőt létrehozó magyar kőrissel (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), ritkán 1-1 kocsányos tölggyel (Quercus robur) és mezei szillel (Ulmus minor) találkozhatunk. Jellemző fa az enyves éger (Alnus glutinosa). A cserjék közül leggyakoribb a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), degradáltabb területeken a fekete bodza (Sambucus nigra) előfordulása. Szinte áthatolhatatlan szövevényt alkotnak a fára kapaszkodó lián növények indái, mint pl.: a komló és a ligeti szőlő. Az aljnövényzet tömeges faja a vizesebb területeken a mocsári sás (Carex acutiformis), az üde vízzel nem borított területeken a podagrafű (Aegopodium podagraria).
• Üde erdők (illír jellegű gyertyánostölgyesek, bükkösök)
Somogyban az országos átlag feletti csapadékmennyiség következtében a megyében nagy területet foglalnak el az üde gyertyános-tölgyesek. Többnyire elegyes korona összetételűek, gyakran kettős koronaszintűek. Ezek az erdők a dombsági táj magasabb tengerszint feletti magasságú részein, a magas dombhátakon és északias kitettségű domboldalakon találhatóak. A kistérség területén ez a növényzeti típus maradt meg napjainkig leginkább természetes állapotában. Területi kiterjedése ma is jelentős, bár csökkent ugyan az elmúlt évszázadok folyamán. A meglévő állományok fajösszetétele is módosult az intenzív erdőgazdálkodás következtében, de még ma is rendkívül jelentős természeti értéket képviselnek. Az ilyen erdőkben a kocsánytalan tölgy (Quercus petraesa) és gyertyán (Carpinus betulus) mellett a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), az ezüsthárs (Tilia tomentosa) és a cser (Quercus cerris) is előfordul.
A cserjeszintben gyakori a fagyai (Ligustrum vulgare), a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), a húsos som (Cornus mas), de előfordul a védett farkasboroszlán (Daphne mezereum) is.
Az aljnövényzet igen változatos és fajgazdag, tavasszal szinte virágszőnyeg borítja: a hóvirág (Calanthus nivalis), bogláros vagy erdei szellőrózsa (Anemone silvestris) és a medvehagyma (Allium ursinum) mellett számos védett faj is bontogatja szirmait. Ilyen a vajsárga színű szártalan kankalin (Primula vulgáris), az égszínkék májvirág (Hepatica nobilis), az örökzöld szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), az orchideafélék közé tartozó nőszőfű fajok (Epipactis microphylla, Epipactis helleborine), a fehér virágú kardos madársisak (Cephalenthera longifolia), a mélykék színű tavaszi csillagvirág (Scilla drunensis), s a szubmediterrán elterje-désű pirítógyökér (Tamus communis).
A párás, meleg mikroklimatikus környezet kedvez a kalapos gombák fejlődésének. A sok ehető gomba mellett a legveszélyesebb gombát, a gyilkos galócát (Amanita phalloides) is bőven termik ezek az erdők.
A kistérség területén a gyertyánostölgyesek borítanak nagyobb területeket, de kisebb kiterjedésben, extrazonális helyzetben (északi lejtőkön, párás völgyaljakban) bükkösök is fellelhetők. A bükkerdő koronája zárt, gyepszintjére kevés fény jut, ezért kis számú növényfaj képes megélni az aljnövényzetben (bükksás, madársóska).
• Félszáraz erdők (ezüsthársas cseres tölgyesek)
A cseres-tölgyes erdők termőhelyei a kistérség területén a viszonylag alacsony, széles dombhátak és délies kitettségű, lankás domboldalak. Ez a növényzeti típus valaha igen nagy területet borított, termőhelyein jelenleg szántóföldi gazdálkodás folyik. A megmaradt, kisebb kiterjedésű erdőfoltok mivel főként szántók veszik körül jelentősen átalakultak. Az egykori erdőalkotó fajok: a cser (Quercus cerris) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) gyakran háttérbe szorulnak, helyettük tájidegen fafajok jelennek meg tömegesen, leggyakrabban az akác (Robinia pseud-acacia). Az aljnövényzet általában fajokban elszegényedett, gyakran elgyomosodott.
• Száraz erdők (molyhos tölgyesek)
A száraz-meleg erdők területi kiterjedése a kistérségben korábban sem volt jelentős, ma is csak kisebb foltokban fordul elő, e növényzeti típus természetvédelmi jelentősége azonban igen nagy. A szárazabb tölgyerdők rend szerint sekély talajú gerinceken, délies fekvésű lejtőkön, déli kitettségű keskeny hátakon találhatók. Ezekben az erdőkben a Kárpát-medencébe délről behatoló száraz-mediterrán éghajlati területek növényei találják meg életfeltételeiket. A kicsiny kiterjedésű Külső-Somogyi molyhos tölgyeseknek klímaváltozás esetén jelentős szerepük lehet a fajok vándorlásának biztosításában.
Domináns fafaj a molyhos tölgy (Quercus pubescens), a csertölgy (Quercus cerris) és a virágos kőris (Fraxinus ornus). Jellemző a barkóca-fa (Sorbus torminalis) és a mezei juhar (Acer campestre) előfordulása.
Mind cserjeszintjük, mind gyepszintjük fajokban rendkívül gazdag. Leggyakoribb cserjefajai az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), az ostorménfa (Viburnum lantana), a cserszömörce (Cotinus coggygria). Az aljnövényzet jellegzetes lágyszárú növényei: a soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum), az ernyős margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), a borsfű pereszlény (Clinopodium vulgare) és az erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coreuleum). A kistérségben ilyen száraz erdőkben előforduló védett növényfajok a bíboros kosbor (Orchis purpurea) és a nagy ezerjófű (Dictamnus algus).
• Dombvidéki gyepek
Az egykori erdők kiirtásával és legeltetéssel történő hasznosításával kialakultak a stabilizálódott irtásrétek. Természetességüket tekintve igen sokfélék lehetnek, a termőhelytől és használat intenzitásától függően. Ilyen termőhelyen él a védett növényfajok közül az agárkosbor (Orchis morio) és az élénksárga virágaival feltűnő tavaszi hérics (Adonis vernalis). Természetvédelmi szempontból ezek a nyílt gyepterületek elsősorban az állatvilág szempontjából jelentősek.
A legeltetés felhagyásával a gyepterületek spontán erdősülnek. A közelben található magszóró fáktól függően természetes szukcessziós folyamatok is elindulhatnak és természetközeli állapotú erdők is kialakulhatnak amennyiben természetes fafajok (cser, mezei juhar, gyertyán stb.) szaporodnak el. A térségben gyakran megfigyelhető azonban a tájidegen bálványfa (Ailanthus altissima) térhódítása, amely gyorsan és nagy tömegben jelenik meg, s szinte kiirthatatlanul uralkodik, s mivel semmilyen más fajt nem enged be maga közé, elszegényíti a flórát.
Általános jellemzés
A külső-somogyi területek állatvilágának természetvédelmi, természettudományos kutatásáról igen kevés információ található. Különösen igaz ez a Koppány-völgye kistérségre. A Millennium alkalmából összeállított Somogy fauna katalógusa a megyéből 9334 állatfajt ismertet, a becsült fajok száma azonban ennek háromszorosa, kb. 32 ezer. A szerény mértékű zoológiai ismeretanyag alapján, a kistérség területén is csak becsülni lehet a fajok számát, ami kb. 20000-re tehető.
A kistérség határai természetföldrajzi és zoogeográfiai szempontból nem fedik egymást. A terület az lllyricum faunakörzetbe tartozik, de keletről a Pannonikum, északról pedig a Matricum erőteljes befolyása érezhető a terület állatföldrajzi határhelyzete miatt. A Bakonyicum faunajárás befolyása a zárt erdők magasabb partjain és az északra néző tagolt völgyek állatvilágának fajösszetételében érezhető, ez dominancia eltolódásban nyilvánul meg. A löszpusztagyepek karakterfajai az Eupannonicum faunajárás hatását mutatják4.
Az lllyricum faunakörzete két faunajárásra osztható, a kistérség a Prae-illyricum, azaz a Somogy-Zalai-dombvidék faunajárás területén fekszik.
A területet elsősorban a zárt, ún. nemoralis erdők karakteres fajai jellemzik, de ezek természetközeli élőhelyei ma már csak kevés helyen találhatók meg. Ezek közül kiemelkedik a törökkoppányi Polgári-erdő, a somogydöröcskei Marosdi-erdő, a fiadi Vadasi-erdő, a Karádi-erdő, a karádi Madarasi-erdő és a tabi Tengődi-erdő.
Természetvédelmi szempontból a védett és fokozottan védett állatfajok területtől függetlenül mindenhol védelmet élveznek. A kistérség területén a védett állatfajok száma meghaladja a 250-et.
ÁLLATFAJOK ELŐFORDULÁSA ÉLŐHELYEK SZERINT
• Vizes élőhelyek (patakok, mesterséges tavak)
A vizek szabad szemmel nem látható lakói az algák (növények) és a planktonok (állatok). Ezeken az élőhelyeken előfordul a tízlábú rákok közül a kecskerák (Astacus leptodactylus) és a védett folyami rák (Astacus astacus). A vizek felszínén gyakran cikáznak molnárpoloskák, a vízben pedig ragadozó életmódú közönséges vízi skorpiót és vízi botpoloskát láthatunk. Vizek, vízpartok jellemző élőlényei a szitakötők. A hazai fauna több mint fele védett. A védett fajok közül a kistérségben is él a díszes légivadász (Coenagrion ornatum), a feketelábú szitakötő (Comphus vulgatissimus), a lápi ácsa (Anaciaeschnia isoceles) és a pataki szitakötő (Orthetrum brunneum). A szitakötők lárvái a vizek félelmetes ragadozói, képesek elkapni az ebihalat és a kistermetű halivadékokat is.
Bizonyítottan előfordul a Koppány és Jaba patakokban a védett halak közé tartozó fenékjáró küllő (Gobio gobio). Lárva korukban a vízhez kötődnek a kétéltűek is. Minden fajuk védett. A kistérségben a leggyakrabban előforduló fajok: a barna varangy (Bufo bufo), a zöld levelibéka (Hyla arborea), az erdei béka (Rana dalmatina) és a kecskebéka (Rana esculenta).
A vízben, különösen a sekély iszapos részeken kis számban mocsári teknőst (Emys obicularis) is megfigyeltek már, s elvétve vízisikló (Natrix natríx) is előfordul.
Nagyobb vízfelületek hiányában a kistérségben a vízimadarak száma kevés, ezek inkább csak a vonulási időszakban figyelhetők meg. Patakok mentén azonban többször észlelték már a színpompás tollru-hájú jégmadarat (Alcedo atthis). Kiemelkedő természetvédelmi értéket képvisel a vízfolyások mentén fellelhető, fokozottan védett vidra (Lutra lutra).
• Ártéri legelők és rétek (higrofil élőhelyek)
Ezek az élőhelyek a patakokat és a kiszélesedő völgytalpakat kísérik, a kistérségben összterületük meglehetősen kicsi, de természetvédelmi jelentőségük ennél sokkal nagyobb, mert sok, védett fajnak biztosítanak táplálékot, búvóhelyet, szaporodási helyet. Mivel általában eltérő típusú élőhelyeket kötnek össze a különböző tájtípusokon keresztül folyó patakok és az őket kísérő higrofil élőhelyek, így az állatok szempontjából fontos terjedési útvonalak, ún. zöldfolyosók.
A ligeterdők rovarvilága jobban hasonlít a somogyi dombvidéki erdők rovarvilágára, mint a vizek, vízpartok, mocsárrétekére. A higrofil élőhelyeken élnek a röpképtelen futóbogarak, amelyek populációja rendkívül sérülékeny: pl. ragyás futrinka (Carabus cancellatus), változó futrinka (Carabus scheidleri), ligeti futrinka (Carabus nemoralis).
A nedves rétek az övesbagolylepkék, színjátszó lepkék tipikus élőhelyei. Több védett nappali lepkefaj is előfordul, ilyen pl. a nagy tűzlepke (Lycaena dispar).
A gerincesek között a fenti élőhelyek jellemző fajai az énekesmadarak, többségük védett. Gyakran látható és hallható a fülemüle (luscinia megar hynchos), az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris), és a nádi rigó (Acrocephalus arundinaceus). Ezeken a nedves réteken keresi táplálékát a fokozottan védett fehér gólya (Ciconia ciconia). A jellemző ragadozó madarak közül a barna rétihéját (Circus aeruginorus) kell kiemelni, amely igen nagy számban fordul elő a térségben.
Az idős fűzesek odvas fái a védett denevéreknek adnak kitűnő lakhelyet, korhadó farészükben pedig szintén védett cincérek fejlődhetnek.
• Üde erdők (gyertyános-tölgyesek, bükkösök)
A dombvidéken a higrofil erdők másik csoportját a gyertyánostölgyesek és a bükkösök alkotják. Az előbbiek állatvilágának jellemző fajai a tölgyfogyasztók és az ehhez kapcsolódó táplálékhálózat. A bükkösök állatvilága fajokban szegényebb, de az itt élő állatok populációja nagyobb és nagyon jellemző karakterfajaik vannak.
Az üde erdők aljnövényzetében a változatos növényvilág miatt a rovarok nagy fajgazdagságban fordulnak elő. Idős, korhadó fákban fejlődnek a virágbogarak (Potosia affinis, Potosia cuprea), s szintén korhadó tuskókban él a védett kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) és az orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis) is. A talajszinten gyakori a védett bőrfutrinka (Carabus coriaceus) és az aranypettyes futrinka (Carabus hortensis). Ez utóbbi ennek az élőhelynek a legjellemzőbb futóbogár faja. Fontos szerepe van az erdők anyagforgalmában az erdei ganajtúró bogárnak (Geotropes stercorosus) és a tavaszi ganéjtúrónak (Geotropes vernalis).
Az erdei utak, napsütötte erdőszegélyek mentén nappali lepkék és rózsabogarak kutatnak nektárban gazdag virágok után. Gyakori a kis fehérsávos lepke (Neptis sappho) és a kis apolló lepke (Parnassius mnemosyne). Mindkettő védett. A dús lombozatú fák lombkoronaszintjéből zöld lombszöcskék ciripelését hallhatjuk.
A gerincesek közül a kistestű emlősállatok és az erdei énekesmadarak fordulnak elő nagy számban. Talajszinten élő rágcsálók közül említésre méltó a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis). Védett ragadozója a hermelin (Mustela erminea aestiva) és a nyest (Martes foina). Az énekes madarak között a leggyakoribbak a cinegék, kék cinege (Parus caeruleus), széncinege (Parus major). Elsősorban a bükkösökre jellemző az örvös galamb (Columba palumbus) és a fekete harkály (Dryocopus major). Gyakran fészkel ezeken a helyeken a ragadozó egerészölyv (Bueto bueto), az éjszakai ragadozó madarak közül pedig a macskabagoly (Srtix aluco) a legelterjedtebb.
• Közepesen nedves (mezofil) és száraz (xerofil) erdők
A dombtetőket és a déli domboldalakat általában ezüsthársas tölgyesek és cseres tölgyesek foglalják el. Élőviláguk igen gazdag, de az ilyen típusú élőhelyek száma az elmúlt évtizedekben nagyon megfogyatkozott. A legtöbb helyen a nem megfelelő erdőgazdálkodás következtében túlzott tért hódított az igénytelen akác, így sok védett állatfajnak semmisült meg az élőhelye.
Ezeknek az erdőknek is igen változatos és fajgazdag a rovarviláguk. Idős erdők korhadó fáiban él a védett szarvasbogár (Lucanus cervus) és a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo).
Foltszerűen előforduló természeti értékekkel is büszkélkedhet a kistérség: megtalálták már itt a magyar boglárka lepkét (Jolana iolas) és a magyar púposszövőt (Phalera bucephaloieles) Szorosad mellett. Nyár elején pedig a védett óriás énekes kabóca (Tibicina haematodes) éles hangja hallatszik messzire.
A jellemző gerinces állatok közül érdemes megemlíteni a nagy pelét (Myoxus glis), a közönséges mókust (Scinus vulgáris), a madaraknál pedig a vörösbegyet (Erithacus rubecola), a jóval ritkább sárgarigót (Oriolus oriolus), és a feketerigót (Turdus merula).
• Dombvidéki gyepek
A dombvidéki száraz gyepeket valaha legelőként hasznosították, napjainkban azonban az állatállomány csökkenésének következtében ezek jelentős része elgyomosodott. Az ilyen típusú élőhelyeken él a védett imádkozó sáska (Mantis religiosa). Somogy megyében kizárólag Tab környékén található meg a szintén védett Fuss pókszöcske (Poecilion fussi).
A gerincesek közül külön figyelmet kell szentelni a löszpartfalak oldalában fészkelő, fokozottan védett gyurgyalagnak (Merops apiaster). Főleg tücsköket fogyaszt, s löszgyepekben keresi táplálékát a nagy őrgébics (Lanius collurio) szintén védett. Ezen kívül számos védett énekesmadár keres itt magának táplálékot, búvóhelyet. A cigánycsuk (Saxicola torquata), a mezei pacsirta (Alauda arvensis), a tengelic (Corduelis corduelis) mellett néhol a búbos banka (Upopa epops) is felbukkanhat. Ez a nyílt terület a ragadozó madarak közülük is az egerészölyv (Buleo buleo) kedvenc vadászterülete.
Ezeken a az élőhelyeken a hüllők között a fürgegyíkok (Lacerta agilis) populációja a legmagasabb.
• Mezőgazdasági területek és települések állatai
A kistérségben az összes élőhely típus között ennek az élőhelynek a legnagyobb a kiterjedése és az állatvilágot érintő emberi hatás is itt érvényesül leginkább. Ezért az itt élő néhány védett fajra feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. Ilyen az éti csiga (Helix pomatia), melynek egyedei csak meghatározott időközökben gyűjthetők. Elhagyott régi épületek padlásain, templomtornyokban rak fészket a fokozottan védett gyöngybagoly (Tyto álba), (s ugyanitt gyakran védett denevérek is tanyáznak. Házak ereszei alatt fészkelnek a füsti fecskék (Hirundo rustica) és a molnárfecskék (Delichros urbica). A kis falvak (Andocs, Lilla, Kapoly, Zala) visszatérő vendégei a villanyoszlopokon költő fokozottan védett fehér gólyák (ciconia ciconia). Ma már állományának csökkenő tendenciája miatt a mezei veréb (Passer montanus) is védett állatfaj lett. Az ember szempontjából „nem szeretem" állatnak minősül a falusi településeken, ház körüli veteményeskertben felbukkanó védett vakond (Talpa europea), de ezek az élőlények is fontos szerepet töltenek be ennek az élőhelynek az életközösségében.
VADGAZDÁLKODÁS
A kistérség területének nagy része apróvadban (fácán, fogoly, vadkacsa, mezei nyúl) bővelkedik. A nagyvadállomány maximum létszámát az élőhely vadeltartó képessége alapján vadászterületekre meghatározzák. A nagyvad élőhelye elsősorban az erdő. A vadlétszám az elmúlt évekhez viszonyítottan a magas kilövés ellenére sem csökkent, sőt egyes helyeken nőtt, s messze meghaladja az eltartható maximumot. Jó genetikai adottságú állomány található szarvasból, dámból és őzből. Mindenhol előfordul a vaddisznó, amely dúvadnak számít és a téli haj-tóvadászatok célpontja.
A terület legértékesebb, a külföldi vadászok legkedveltebb nagyvadja a szarvas, melyből Somogyban található ténylegesen a világ legjobb populációja.
Mivel a szabadban élő nagyvadak természetes ellenségei kipusztultak hazánkban, a vadlétszám szabályzása az ember kezében van. A mezőgazdaságban és az erdőkben a nagyvadak által okozott károk, az erdők és a természetes élőhelyek védelme fokozottan indokolja a vadlétszám csökkentését.
Az őskortól a honfoglalásig
Az ősember nyomai a Koppány völgyében már 18-17 ezer évvel ezelőttől felfedezhetők. A nyomukban itt maradt régészeti emlékek -silexek, kőpengék, az ún. pattintékok jelzik, hogy az itt élt, ún. keleti gravetti kultúra embere még nem ismerte a kőcsiszolás technikáját. Ez a Tab környéki őskori ember óriási területeket járhatott be élelemért. Ehető bogyókat, gyökereket gyűjtött, előszeretettel vadászott, halászattal is foglalkozott.
A jégkor végén bekövetkező klímaváltozás jelentősen átalakította a növénytakarót, s ezzel párhuzamosan változott az állatvilág is. Valószínűsíthető, hogy az ősember követte az állatok vándorlását, s így egy időre területünk szinte üres lett. Talán ezzel magyarázható, hogy hiányzik az ún. átmeneti kőkorszak (mezolitikum) emlékanyaga.
Nagy számban találhatók azonban a következő időszaknak, az ún. csiszolt kőkorszaknak (neolitikum) a régészeti emlékei. A Rippl-Rónai Múzeum adattárában szerepel egy kőbalta, amelyet Gyurgyókapusztán találtak. A neolitikus forradalomnak is nevezett időszak emberének különösen kedvelt és kiváló településhelye jött létre Tab vidékén. Ezt bizonyítja az 1900-as évek elején talált neolitikus kőkapa, a Hőlyeghegy és Téglagyár környékén előkerült csiszolt kőbalták, szakócák és kerámiadarabok. 1881-ben özv. Strasser Józsefné pusztájáról került elő több lelet, melyeket a tulajdonos a Magyar Nemzeti Múzeumnak adott át.
A vidék történeti múltja szempontjából Kapoly is meghatározó szerepet jelentett. A Rippl-Rónai Múzeum adattárában a 456. számon és a 942. alszámon, valamint az 1/14/1 /c. sorszámon szerepel az első régészeti adat: egy csiszolt kővéső, ami 1924-ben került elő.
Kb. ötezer évvel ezelőtt a kistérség területét hatalmas, szinte áthatolhatatlan erdők borították. A Koppány ekkor még bővizű, halban gazdag folyócska volt, mely az őszi és tavaszi esőzések alkalmával kilépett medréből és termékeny iszappal borította be a part menti területeket. Mindezek a körülmények az itt élők számára kitűnő megélhetést biztosítottak. Ekkor már ismerték a földművelést, a talajt ásóbottal, faekével készítették elő a magvak számára, az aratást pedig sarlóval végezték. Mivel a fémet még nem ismerték, az eszközök fából és kőből készültek. Számos ilyen lelet került elő a tabi Falualatti rétekről, a kapolyi Hegyháti dűlőből és Zaláról.
Sok kerámialelet bizonyítja, hogy az élelem tárolásában, a főzésben nagy szerepet játszott a cserépedény. Nagy számban maradtak meg az e korra jellemző finom, díszes edények, melyek agyagból készültek.
A következő, ún. rézkori időszakhoz tartoznak azok az edénytöredékek, amelyek Tab határában, a Dunatéj dűlőben kerültek elő 1961 őszén egy mélyszántás alkalmával. Ez a terület jelentős régészeti lelőhely volt. Draveczky Balázs régész közlései alapján, a területen a lengyeli és péceli kultúrába sorolható, valamint jellegtelen bronzkori és korai népvándorlás kori edényeket lehet találni, amely feltételezi, hogy itt egy vagy több település húzódott.
Krisztus előtt 1900 táján új fejlődési szakasz, a bronzkor kezdődött meg a mai Magyarország területén. Csabapusztán is találtak késő bronzkori kincsleleteket. 1928-ban Tabon a Királyi Adóhivatal udvarának mélyítése alkalmával a föld színe alatt két méter mélyen egy 181 cm-es hosszú és 80 cm magas ép agyagurna került elő, benne állatcsontok. Az agyagurna mellett emberi csontvázat találtak. Az előkerült sír a bronzkor második periódusához tartozott.
A korai vaskor időszakából származó leletek nem ismeretesek a környékről, késői vaskori edénytöredékeket azonban már találtak a többször említett Dunátéj dűlőben. Ugyanúgy fellelhetők a római népvándorlás emlékei is. 1997 októberében Tab - Ugajon Németh Péter régész a volt orosz laktanya közelében római villa nyomait rögzítette. Ilyen villa maradványai kerültek elő Kapoly területén is. A jellegzetes római falmaradványok mellett a nagy számban előkerült korabeli leietek is bizonyítékul szolgálnak. A villához tartozó egyszerűbb település lakói egy külön temetőben helyezték el halottaikat. A Szántód-Kapolypusztai útelágazás kialakításánál több, négyszögletes téglával körülvakolt sír került elő, melyek a római kori csontvázas temetkezésre utalnak. Sajnos az útépítés miatt a leleteket széthordták, s a földmunkák során negyven római sír pusztult el.
1978-ban a tabi Videoton ipartelepen vízelvezető árok ásása közben is nagyszámú régészeti lelet került elő: 2 bronz fibula, törött bronztárgyak, emberi és állati csontok, kerámiatörmelékek. Ezek egy római sír együttes maradványai lehettek. A sírmaradványok között, illetve a felszínen elszórva őskori, réz és bronzkori kerámiaanyag, nagyszámú pattinték, penge és vakaró került elő különböző állatcsontok kíséretében. Sajnos, a telep vezetősége elmulasztotta a kötelező leletbejelentést és a munkavégzés felfüggesztését, így a leletek nagy része megrongálódott, illetőleg teljesen megsemmisült. A római időszak itteni intenzív meglétének bizonyítékai az előkerült tegula és imbrex töredékek.
Az V. századtól a keletről nyugatra özönlő barbár népek támadásai miatt a Koppány vidéke szinte elnéptelenedett. Bizonyos csoportok, így az ókeresztény városi lakosság, valamint a megmaradt bennszülött (kelta) népesség helyben maradtak. Erre bizonyíték az a leletcsoport, amely a ságvári erdőben elrejtve feltárást nyert.
A környék ezt követően hun, keleti gót, longobárd, majd avar fennhatóság alá került. Ezt igazolják az előkerült leletek: pl. a Kapoly-Hegyhát dűlőben megtalált VII.-IX. századi avar temető sírmezője. A népvándorlás időszakának Tab környéki lelete az 1881-ben özv. Strasser Józsefné pusztáján talált népvándorlás kori tőr hüvelyét borító arany pánt. Ugyancsak Tab mára már ismeretlen lelőhelyéről származik egy kengyelvas is.
Bizonyítékok vannak arra is, hogy a kistérség néhány települése már a honfoglalás előtt lakott volt. Andocs egy hajdani hadiút mellé települt, a falu határában őskori, neolit, bronzkori, illetve római kori lelőhelyek találhatók. Az ásatások azt bizonyítják, hogy Karád is benépesült már a római korban. Az Akasztófai-dombon végzett feltárások során Marcus Aurélius császár korabeli fémpénzek, tégla és habarcsmaradványok kerültek elő. A tengődi határban, Hékút-pusztán Árpádkori temetőt tártak fél. A Dunántúlon is egyedi régészeti lelőhelynek számít a temető azért is, mert feltárt sírjai között olyan lovas sírok is voltak, ahol a lovast és lovát közös sírba helyezték. Ez utal arra is, hogy az itt élők katonai szolgálatot láttak el, a középkorban katonáskodó középréteghez tartoztak és jellegzetes nomád harcmodorban harcoltak.
A magyar történelemkutatás alapvető kérdései közé tartozik a honfoglalás és az államszervezés menetének vizsgálata.
Jellegzetes honfoglalás kori leletek kerültek elő Törökkoppányban és Bábonymegyeren. Ebből a korból alig maradtak fenn írásos emlékek, de sokat elárulnak e fontos eseményekről a helynevek, településnevek.
Régészeti adatok igazolják, hogy a területen élő avar népesség jelentős része megérhette a honfoglalás időszakát. Kutatások szerint Somogy első megszállója Bogát vezér volt. Őt követték Bulcsú-Bél-Bő népei. Géza fejedelem idejében a megye egy részének Koppány volt a birtokosa, kinek nyári szállása a mai Koppány-völgy területén lehetett. Koppányt István király 997 körül csatában legyőzte, s birtokainak javarészét elvette. Tab és közvetlen környéke (Csaba, Ugal) a XI.-XII. században elsősorban a király, a királyné, majd a különböző egyházi birtokosok (pannonhalmi bencések, tihanyi apátság, veszprémi püspökség), illetve különböző nemzetségek kezében lehettek. István király az oldalán Koppány ellen harcoló német lovagok egyikének adományozta pl. Tab környékét. Első említését egy 1211-ben kelt oklevélből ismerhetjük Thob elnevezéssel, mely feltehetően a német Theobáld személynévből alakult ki rövidítéssel. Ez a Theobáld egy híres somogyi nemzetség Tibold őse lehetett. Csánki Dezső a Somogy vármegye című könyvben azt írja „Legmesszebbre nyúló történeti hagyománya van a negyedik törzsökös nemzetségnek, a Tibold-nemnek, mely Kézai szerint még Géza fejedelem idején költözött be."6
Mások szerint Tibold Koppány leverése után kapott dél-somogyi birtokokat, de Tabon is lehetett udvarháza. Ugyancsak Csánki írja: „Már 1320-ban említik a Szent Péter apostol tiszteletére épült egyház itteni birtokait".7
Nem egyedül volt azonban, aki jelentősebb birtokadományokkal rendelkezett, s szerepelt a települések névadójaként. Így a besenyők, a berények, az oszbárok, a nádorok, illetőleg a Megyer, a Kér és más népek települései őrződtek meg a helységnevekben (Karád, Bedegkér, Bábonymegyer). Ezen helynevek alapján jól nyomon követhető az István király által Somogyban végrehajtott államszervezési munka.
A településneveken kívül néhány régészeti emlék is maradt ránk, elsősorban a somogyi várak maradványai őriztek meg valamit ebből a korból. Koppány vezér udvarháza Törökkoppány és Koppányszántó területén állhatott. Ezen a vidéken több honfoglalás kori temető is előkerült. A somogyacsai vár különlegességnek számít abból a szempontból, hogy a hatalmas várbelsőben akár egy egész nemzetség is elfért.
1950 júniusában Takáts Gyula akkori kaposvári múzeumigazgató Ugajpusztán honfoglalás kori temető maradványait találta meg. Később egy szovjet laktanya települt ide, így a sírleletek megvizsgálására nem került sor. Az őskori lelőhelyként is többször emlegetett: Dunatéj dűlő előtt található Csaba-tag vagy Csaba-dűlő. 1961-ben Draveczky Balázs régész itt jelentős mennyiségű Árpád-kori edénytöredéket talált, valamint egy elpusztult középkori falu nyomait tűzhely-, és sárból tapasztott házfal-maradványokkal. 1975-ben az Ugajpuszta házaitól északra vezető földúton a Törökhagyás dűlő területén egy 50 x 100 méteres felületen középkori kerámiákat és embercsontokat találtak, mely arra utal, hogy itt az Árpádés a középkorban kisebb falu állt.
Ha megnézzük Tab és környékén az Árpád-kori településhálózatot, akkor azt látjuk, hogy 40-45 birtok az Árpád-kor végén már biztosan megvolt. A XI. századtól tehát itt egy sűrű, egymástól pár km-es falu és településhálózatot találhatunk. Ezek a falvak a középkori, XIV.-XV. századi forrásokban már rendszeresen szerepelnek.
A török uralomtól napjainkig
A Mohácsi csatavesztés után rövidesen Somogyban is megjelent a török. Az első török támadások 1542 körül érték el Külső-Somogy területét. 1551-53-ban a budai pasa elfoglalta Koppányt, s szandzsákká (kerületi székhellyé) tette, 5 nahie-vel (járással). Ebből a koppányi nahie volt a legjelentősebb, kb. 60 településsel. A török periódusban elsősorban a vár épült tovább. Kultikus és igazgatási célokra részben a meglévő épületeket használták (kúria, templom), részben saját igényeik szerint építettek (fürdő, kút, vízvezeték).
A nép élte a hódoltság békésnek koránt sem mondható mindennapjait. A lakosság kétfelé adózott, s közben szenvedte a török és a magyar végvárak katonái gyakori portyázásait. Zrínyi György és Nádasdy Ferenp a pápai várőrséggel 1587-ben rajtaütött Koppányon (koppányi csata), s rövid időre visszafoglalták. Nem sokkal később azonban Koppány ismét török kézen van, erre utal, hogy 1589-ben Ibrahim, a török császár zászlós agája Koppányból keltezte párbajra hívó levelét Piski Istvánnak, Tihanyba. Valószínűleg ez a párbaj kihívás adta a hagyomány alapját Fekete István, A koppányi aga testamentuma című regényének.
A hódoltság alatt a falvak jelentős része elnéptelenedett. A lakosság erdőkbe, mocsarakba menekült, a magyar nagybirtokosok királyi területen kerestek biztos menedéket. (Törökkoppány 1574-ben 23, 1583-ban 15 adózó házból állt. Tab 1573-ban mindössze 12 adózó házból állott, az 1695-ös birtok összeírásban pedig nem is szerepel). Az elhagyott magyar falvakba a török rácokat telepített. Igénytelen, munkát nem szerető nép, ha egy területet feléltek, egyszerűen továbbálltak. Még a következő évszázadokban is iszonyatos szenvedéseket okoztak a magyar népnek.
Buda 1686-os felszabadítása után rövidesen sor került a Dunántúl visszafoglalására is. Törökkoppány 1689-ben került ismét magyar kézre. A kivonuló török azonban hatalmas pusztításokat végzett: az útjába eső településeket felégette, a várakat lerombolta. A középkori építészeti emlékek zöme elpusztult.
A XVIII. század első felében az egykori Somogy megyébe nagy számban érkeztek bizonytalan jogállással jobbágyok, zsellérek. Magyarok legnagyobb számban, de horvátok, szlovákok, tótok, később németek is. Ennek köszönhetően a felszabadult területek gyorsan benépesültek. Jelentős számú zsidóság megtelepülésére utal, hogy 1762-ben Tabon épült meg a megye legrégibb imaháza.
A török uralom után a fejlődés hol népességcsökkenést, hol pedig népesség gyarapodást mutat. Somogyban a különböző nemzetiségű és vallási összetételű települések lakói gazdaságilag és kulturálisan is hatottak egymásra. A német nemzetiségű községeknek jutott a fő szerep a dohánytermesztésben, mely által az érintett falvak extra jövedelemhez jutottak (Zics, Miklósi, Bonnya). A horvát falvakban kiemelkedő színvonalú volt a fehérbor készítése. A földműveléssel foglalkozó lakosság mellett azonban a népszámlálás jelentékeny számú polgárságot és még több zsellért tűntetett fel8.
A kereskedelem és ipari szolgáltatás tekintetében meghatározó volt az egyik legnagyobb „zsidólakta" település, Tab. Nekik köszönhető, hogy kialakult az a kereskedői hálózat, amely képes volt a Koppány völgyében felvásárolni a lakosság terményfeleslegeit, s a korabeli igényeknek megfelelően az ipari, ruházati igényeket kielégíteni. A rendszeresen tartott heti vásárok sikeri arra késztették a község lakosságát, hogy országos vásárok tartásáért folyamodjon. A Helytartótanács 1847-ben megadta ezt a jogot Tabnak, s ez egyben mezővárosi státusszal járó feladatokat is jelentett. A mezőváros gazdasági fejlettsége és földrajzi központi szerepe miatt 1871-ben járási székhely lett.
A XIX. század frissítő eszméi és reformtörekvései Somogyban is nagy változásokat indítottak el. Megsokasodtak az egyesületek, a különböző körök, s ezek vették át a társadalmi élet szervezését. (Külsősomogyi Evangélikus Református Tanítói Egyesület, Tabi Kerületi Népnevelési Egylet, olvasókörök, tűzoltó egyesületek, leventeegyesületek). Tabon pénzintézetet hoztak létre, amely segítette a gazdasági élet fellendülését. Likőr és rumgyár, valamint nyomda is működött. Korszerűsítették az orvosi ellátást, az úthálózatot. 1905-tól elindult a vasútépítés. A vasútállomás szomszédságában modern gőztégla és cserépgyár működött, amely a környék munkaerőinek nagy részét foglalkoztatta.
Az I. és II. világháború súlyos emberveszteségeket okozott a térségben. A két világháború közötti időszakban nem történtek látványos változások, de szép csendben átalakult a vidéki lakosság élete. A megye adottságaihoz és a munkaerőpiachoz alkalmazkodva elsősorban az állati és növényi termékeket feldolgozó könnyűipari ágazatok fejlődtek. A hagyományos falusi kézműves iparágak mellett megjelentek a polgári igényeket kielégítő szolgáltató ágazatok, órások, fodrászok, szobafestők, szabók, kézművesek, cipészek, villanyszerelők. Jelentős volt a közművelődési élet. Az apró, nehezen megközelíthető falvakban is iskolákat építettek.
Az 1945 utáni új korszak új reményekkel indult. Földreformot hajtottak végre, megalakultak az első termelőszövetkezetek, melyeket újabb csoportok követtek. Az 1950-es évek elején, a tanácsok létrejöttével a tabi járás területe is megváltozott. Siófoki járási székhelyként Somogy megyéhez került, Tab pedig Tolna megyéből és a megszűnt igali járásból kapott falvakat, ezzel egészítve ki járása területét. Ez visszalépést jelentett, de nem vetette vissza a megkezdett, nagyléptékű ipartelepítést. A már meglévő zsák és ponyvaüzem mellett 1969-től megkezdte működését a Budapesti Vegyipari Gépgyár, majd a Videoton gyáregysége. (1991-ben zárta be kapuit).
A közigazgatási átszervezés újabb lépéseként Tab 1984-ben városi jogú nagyközség lett, 1989-ben pedig elnyerte a városi rangot. Ezzel a kistérség egyetlen városává, s egyben kereskedelmi, ipari, közlekedési majd oktatási központjává vált. A legjelentősebb gazdasági társaság a Flextronics International Kft., amely a környék lakói közül jelenleg 1100 embert foglalkoztat. A városban két általános iskola (1 állami és 1 római katolikus), gimnázium és középiskola várja a tanulókat. Az önkormányzati óvoda mellett katolikus egyházi óvoda is létesült, a legkisebbek ellátásáról pedig a bölcsőde gondoskodik.
Természeti környezeti értékek
A terület növénytani, állattani értékeit és régészeti emlékeit az előző fejezetekben már részletesen bemutattuk.
Természeti örökségünk részét képezik a patakok, tavak, mocsarak, lápok is. Andocs határában több országosan védett láp található, melynek összterülete több mint 52 hektár.
Kiemelkedően fontos érzékeny természeti terület térségnek számítanak a Balaton déli vízgyűjtőjének szárazulatai, nádasok, berkek, gyepek, lápos talajon kialakult szántók, halastavak. Ezek a növény és állatvilág fokozott védelme érdekében be nem építhető mezőgazdasági területek, és az ökológiai védett hálózat részei. (Kisbárapáti, Lulla, Sérsekszőlős, Tengőd, Törökkoppány).
Az Andocsra látogató idegent két festői tó fogadja. Az Öreg-tó nevű halastó a falu északi részén terül el mintegy 18 hektáron. Egy völgyzáró gát mögött jött létre, két patak, és egy sajátforrás táplálja. Az 1989-ben telepített halállományt egyszer sem halászták le, így a kisebb kárász, ponty mellett nagyobb csuka, harcsa, busa, sőt akár 50 kg-os amur akadhat a horgászat szerelmeseinek horgára.
A község határán kívül, a völgy alján dombokkal körülvéve fekszik a Sziget-horgásztó. Nevét a középen elterülő, csodálatos látványt biztosító kis szigetről kapta. A tó partján szép számmal vannak meghitt, csendes zugok, ahol a pihenésre vágyó emberek jó levegőn elfelejtik a mindennapok gondját-baját. A szabadidő kellemes eltöltéséhez hozzájárulnak a szabadtéri tűzhelyek, padok, asztalok, s a gyerekek számára kialakított játszótér.
Helyi jelentőségű természeti értékek közé tartozik a nágocsi Zichy-park. A nágocsi kastélyt a Zichy-család építtette 1714-ben. A park építésében két telepítési időszakot lehet megállapítani. Az első időszak a kastély építésének időpontjával tekinthető azonosnak, a második a múlt század közepére tehető. A kastélyparkot angolparknak építették ki, ahol több egzóta is található.
Legidősebb fái a vasfák (ez a faj Észak-Amerika területéről származik), koruk meghaladja a 110 évet.
Hatalmas fákká fejlődtek a fekete diók és platánok is, két óriás csertölgye még az egykori vegetáció nyomát őrzi. További dendrológiai értéket képvisel a park öreg gyantás cédrusa és tiszafái. Megtalálható itt a hazai hárs és kőrisfák mindegyike, de akár atlanti cédrus, szerb lucfenyő vagy kolorádófenyő alatt is megállhatunk pihenni. Tavasszal színpompás látványt nyújtanak a hamis jázminok, aranyfák, aranyesők, galagonyabokrok virágtengerei. A kastélypark fa és cserjeállománya kb. 200 fajra és 2000 egyedre becsülhető.
A 10 hektárnyi területen a kastély és környéke mutat igazi park jelleget, míg a terület nyugati részén az egzoták a természetes hazai fajokkal vegyesen erdőszerűvé nőttek. A hajdani sétáló utakat ezen a területen ma már csak a facsoportok elrendezéséből lehet kikövetkeztetni.
Nem elsősorban természetvédelmi, hanem inkább kultúrtörténeti értékek miatt kapott védelmet a zalai Zichy-park. A 12 hektáros parkot kettéosztja a falu közlekedési útja és a Zala patak, amely néhány km-rel arrébb a Kis-Koppányba torkollik. A felső parkban lucfenyők fogják közre a kúriát, az alsó park sétányát idős vadgesztenyesor szegélyezi.
A méretes korai juharok, kocsánytalan tölgyek, platánfák, magas kőrisek és erdei fenyő csoportok emlékezésre késztetnek.
A természetvédelmi terület figyelemreméltó érdekessége a kis csobogó patakokkal párhuzamosan telepített vasfasor.
A parktól nem messze, a község temetőjéhez vezető kövesút mellett van a híres festőművész Zichy Mihály és hozzátartozóinak nyughelye. A sírkertben eredetileg telepített erdei fenyők és másodlagosan invazív gyomként benyomuló akácfák lombjai alatt pihennek a Zichyk.
Országos jelentőségű védett természeti területek, és ökológiai hálózattal érintett területek vannak Somogyacsa környékén, elsősorban vízfelületek és a nagy kiterjedésű déli erdők környezetében. A település természetvédelmi értékei közé tartozik két földvár: a Pogány-domb és a Kócos-hegy.
A Kelet-külső-somogyi dombvidék központi települése, s egyetlen városa Tab. A település rendelkezik komplex rendezési tervvel, melynek 1. sz. melléklete a természet és tájvédelem alá eső értékeket sorolja fel.
Országos műemléki védelem alatt álló természeti értékek:
Helyi védelem alatt álló természeti értékek:
Ezen kívül a rendelet számtalan fasort, facsoportot javasolt védelem alá venni.
Az egyes települések látnivalói melyeket magyaráz és kiegészít a térség-és településtörténet a különböző kultúrák emlékeiről, ezek váltásáról, egymásra épüléséről vallanak.
A megye egészéhez hasonlóan itt is jellemző az aprófalvas településszerkezet. Igaz, a hadak járása, a közigazgatási szerepváltások átrajzolták az egyes települések arculatát, de a látnivalók ma is gazdagon idézik a múltat.
Vallási, vallástörténeti emlékek
•Római katolikus templom (Nagyboldogasszony) Andocs
A megye egyik legnagyobb műemléktemploma Andocson található. A községben már az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint plébánia működött. A török uralom idején a lakosság egy része elmenekült, s a templomot a jezsuiták tartották fenn 1686-ig. A leromlott, pusztuló épületegyüttesben egyedül a Szűzanya szobra maradt épségben. Az andocsi misszió jezsuita atyája Horváth Miklós csodának tartotta ezt a jelenséget, s ez alapján igen gazdag búcsúkat eszközölt ki a Szentszéktől, s híres búcsújáró szentéllyé fejlesztette. A jezsuiták távozása után az andocsi Kegykápolna harminc évig gondozók nélkül maradt, majd a ferencesek kezébe került, akik új rendházat emeltek. Ez a második ház 1723-ban egy véletlen folytán leégett, de a kápolna csodával határos módon most is ép maradt.
Az új kolostor alapkövét 1739. május 8-án Szent Ferenc testének átvitele ünnepén tették le, s mintegy másfél évtizedig dolgoztak rajta. A bővítések során a templomhajót barokk stílusban építették hozzá a gótikus kegykápolnához, amely az új templom szentélye lett. Később a kegykápolna régi szúette gótikus oltárát lebontották, helyére Zichy Ádám a mostani díszes barokk oltárt építtette. 1747-ben szentelték fel.
A templom védőszentje a mennybefelvett Istenanya lett. Fő búcsúja augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén van, de Szent Ferenc és Szent Antal napján is ezrével keresik fel a hívek a zarándokhelyet.
A híres búcsújáróhely templomáról legendák maradtak fenn. Andocs a csodatévő Mária-szoborról ismert. A legenda szerint a mohácsi vész előtt, 1520 körül egy éjszaka Somogy fölött nagy fényesség ragyogta be az eget. Angyalok éneke zendült, s a fény meg a csodás himnuszok zengése egyre közeledett Andocshoz. Ezen az éjszakán angyalok seregével Mária szállt a község fölé. Másnap reggel a munkába induló emberek a falu közepén egy tornyos kis kápolnát találtak. A legenda szerint a kápolnát a csodatévő Mária-szoborral együtt az angyalok hozták ide Kalocsáról. (A kalocsaiak ma is a magukénak érzik, s minden évben elzarándokolnak a Szűzanyához, számtalan fogadalmi ajándékkal halmozva el a szobrot és a templomot).
Feltétlenül meg kell néznie az idelátogatónak a világhírű Mária ruhák múzeumát. A kegyszobrot 1747 óta öltöztetik. Az első palástot Széchenyi Katalin ajándékozta, s utána sokan követték példáját. Az Európában egyedülálló gyűjtemény jelenleg 258 öltözéket jelent. A legtöbb köntös Magyarországról, illetve a határon túli magyaroktól érkezett, de vannak Írországból, Kanadából, Dél-Amerikából, Kínából, Venezuelából származók is. Minden második pénteken öltözteti át két helyi asszony a szobrot, illetve az ünnepi alkalmakhoz kap új ruhát Szűz Mária. A ruhákat az aktuális időszak liturgikus előírásai szerint választják ki.
A zarándokok mellett tavasztól őszig sok turista gyönyörködik a barokk műemlék templomban és gótikus szentélyben.
Az andocsiak kincse a csodakút is. A hívek csodás erőt tulajdonítanak a kút vizének, s úgynevezett búcsúi keresztgyereküket is meghintik a szent kút vizével. A kutat tápláló Szent-tó és annak forrása mára már majdnem teljesen kiszáradt, emiatt a kút vize is nagyon alacsony. A kút mögött álló három fűzfának is csodatévő erőt tulajdonítottak. A zarándokudvart felkereső asszonyok közül sokan e fák kérgébe tűzték hajtűjüket, kérve a Szűzanyát, hogy űzze el fejfájásukat. Sajnos a fákat ki kellett vágni, mert elöregedtek, elkorhadtak, de egy vesszőkosárra való hajtű őrzi ma is a hozzájuk fűződő imádságokat.
Külső-Somogy keleti részén fekszik Bábonymegyer. Az 1927-ben Nagybábony és Koppánymegyer egyesítésével jött létre a község.
• Evangélikus templom
A török hódoltság után több köznemes jutott itt földbirtokhoz, akik a magyarok mellett tótokat telepítettek Bábonyba, szabad vallásgyakorlást ígérve számukra. Ide vezethető vissza az evangélikus templom létrejötte. Az 1732-ben megalakult evangélikus eklézsiát azonban húsz év múlva Padányi Bíró Márton katolikus püspök parancsára megszüntették, s megfosztották őket iskolájuktól is. A ma látható templom klasszicizáló, késő barokk stílusban épült 1832-ben. Az oltárkép Rudnay Gyula festőművész alkotása. Az ő nevéhez is fűződik a templom előtt álló, különlegesen szép, a háborúk áldozatai tiszteletére emelt emlékmű.
• Református templom
Az 1768-ban épült templom klasszicizáló késő barokk műemlék. A famennyezetes, eredetileg zsindelyfedésű templom tornya amely romantikus díszítő elemeket is hordoz az 1820-as években épült. A belső festmények szintén Rudnay Gyula keze munkáját őrzik.
A két templom műemléki környezetbe egymáshoz kapcsolódik, és fedésben van a patak mellett kialakult helyi védelem alatt álló területtel. Mindkét templom országos védettségű épület.
• Római katolikus templom
Helyi védettségű épület a község rendezési terve alapján. Az 1930-as években épült korai modern templom.
• Kánya Szent László római katolikus templom
A falu barokk stílusú katolikus templomát 1754-ben Szent László tiszteletére gróf Viczai Jóbné (szül.: Ebergényi Eszter) építtette. Különösen értékes a barokk fő és mellékoltár, valamint műemlékszámba menő rokokó gyertyatartói. A rossz állapotban lévő templomot a közelmúltban felújították.
A templom kertjében található egy jelenleg fehérre meszelt homokkő kereszt, valamint az 1865-ből származó Nepomuki Szent János szobor.
• Nágocs római katolikus templom (Szent György templom)
A Zichy család nevéhez, gazdasági törekvéseihez kapcsolódik Nágocs több építészeti értéke közül a két templom. Zichy Ádám a XVIII. sz. első felében német telepeseket hozott a községbe, birtokát kettéosztotta: északon a katolikus németek, délen a református magyarok éltek. A katolikusok 1754-től 1760között építették fel kőtemplomukat, amelyet Dorfmeister freskói díszítenek, a szomszédságban pedig Zichy József alapította meg a század végén Copf stílusú plébániát.
A reformátusok 1794-ben készültek el fatemplomukkal. A végleges templom közel száz évvel később 1883 eklektikus stílusban készült.
A Koppány-völgyet délről lezáró dombsor egyik kisebb emelkedőjére települt egyutcás falu, Somogyacsa. A főutca elején, a település „kapujában" található a Kálváriadomb, s rajta a keresztút állomásai. A kálváriát 1929-30-ban emelték a régi pincék helyén. Feltehetően valamelyik földesúr adta az építéshez a pénzt, a hívek pedig munkával segítették az elkészítést. A jobb oldalon kezdődnek a stációk, melyeket téglából építettek, a fülkék félkörívesek. Hét-hét állomás van a két oldalon, melyek Jézus keresztúti szenvedését ábrázolták. A stációk fülkéi ma üresek, mert a belső képek valaha papírból készültek és tönkrementek.
A dombtetőn áll Jézus nagy kőkeresztje, jobbról és balról a két gonosztevő, akiket Jézussal együtt megfeszítettek. Az ácsai kálvária felújítását már régóta tervezik a hívek, ám a kis létszámú település önerőből nem tudja megvalósítani.
A kálvária dombtól mintegy 150 m-re áll a község XVIII. század-béli késő barokk katolikus temploma.
A településhez tartozik Gerézdpuszta, ma külterületi lakott hely. Figyelemreméltó épülete az 1892-ben épült Szent Márton kápolna, mely klasszicizáló stílusjegyeket visel.
Érdekes és értékes épület a somogymeggyesi kéttornyú evangélikus templom, amely hazánkban az egyetlen ilyen. A templom alapkövét 1950-ben helyezték el, s az egész épület a hívők kétkezi munkájával épült fel. Mára sajnos igen leromlott az állapota, a tető beázik, omlik a külső és a belső vakolat. A gyülekezeti tagok úgy tervezik, hogy a nemrég érkezett új lelkész irányításával egy-két éven belül felújítják.
Műemlék jellegű barokk stílusú Római katolikus templom (védőszentje: Bűnbánó Magdolna) található Zalán, amely 1754-ben épült. Az okiratok 1278-ban Szent Kozma és Dámján tiszteletére emelt templomát említik meg a községnek. Legközelebb 1748-ban található említés róla. A templom régi voltát az 1975-ös tatarozási munka igazolta. A vakolattól megtisztított falon láthatóvá váltak az egykori román stílusra utaló köríves kis ablakok, és a szentélyen most is látható régebbi ajtó kőből faragott kerete.
A templomban látható Zichy Mihály Krisztus a keresztfán című képe.
Az oltárképet a festő testvérbátyja Zichy Antal készítette, és Mária Magdolnát ábrázolja. Az 1824-ből származó orgona jelenleg is működik, ami annak köszönhető, hogy Bartos Csaba és felesége (az operaház tagjai) segítséget nyújtottak a felújításhoz. A templom tatarozására és helyreállítására több alkalommal is sor került, legutóbb 2001-ben.
Kis falu kis templomába is érdemes ellátogatni az itt pihenő turistának. A Zichy nemzetség költségén épült 1786-ban a zicsi római katolikus templom (védőszentje: Sarlós Boldogasszony) késő barokk stílusban. A barokk templom homlokzati része arányaival olyan monumentális hatást kelt, hogy párját ritkítja. A templomban lévő kriptazáró kő latin szövegének megfejtése néhai Szalay János plébános érdeme. A templom alatti, több mint 110 éve lezárt kriptában a Zichy család 15 tagját temették el. Kilenc lépcsőfok vezet le ide, s alapterülete egyezik a templomszentély főtengelyével. A halotti anyakönyv bejegyzése szerint a kripta elsősorban gyermekek sírhelye (kilenc gyermek és hat felnőtt). A bejárathoz legközelebb lévő sírba temettek utoljára, a felirat szerint 188Z november 9-én.
Érdemes megnézni a templom freskóit, amelyeket a Zichy család megbízásából idősebb Dorfmeister István készített.
A templom előtt 1832-ből való, a környéken igen ritka vasfeszület áll.
Dorfmeister neve a kistérség több településével is összefűződött. A tabi római katolikus templom kupoláját, szentélyét és falait is az általa készített késő barokk stílusú freskók díszítik. A feljegyzések szerint Szent Péter tiszteletére már 1320-ban emeltek itt templomot, ami az évszázadok során fokozatosan pusztult. 1743-tól Mérey M. Mária bárónő kezdte újjáépíteni. A ma is látható templom építése 1762-ben fejeződött be.
Ha belépünk a templomba, azonnal szembe tűnik az oltárkép, amelynek témája az utolsó vacsora (alkotója ismeretlen). Van a templomnak még két festménye, sajnos ezek alkotója is ismeretlen. Az egyik témája: Szent István király felajánlja a Magyar Szent Koronát Szűz Máriának, a másikon Remete Szent Pál és Szent Antal találkozása látható. Mindhárom kép Nagy Ferenc kanonok ajándéka.
A templomban márványtábla őrzi a II. világháború idején a községben bújtatott lengyel menekültek emlékét.
A falu jelentős része II. József uralkodása alatt tűzvész áldozata lett. Valószínű, hogy a lakók ekkor tettek fogadalmat, egy Szent Flórián szobor3 felállítására. A szobor a templomkertben állt 1999-ig, ekkor a tűzoltószertár előtt került felállításra.
A Koppány-völgy legjelentősebb műemléke a kisebb parkkal körülvett törökkoppányi Katolikus templom. Az egyházi feljegyzések 1490-re teszik a szentély és a késő gótikus teremtemplom építésének dátumát. A templomot a török hódoltság idején feltehetően imaháznak használták, ennek köszönheti, hogy jelentős károsodást nem szenvedett. A XVIII. század elejére azonban az épület állaga megromlott, renoválásra szorult, amelynek során barokk stílusjegyeket kapott. Erősen megrongálta a templomot az 1789-es földrengés, ezután teljesen át kellett építeni. A gótikus szentélyt meghagyva építették a barokk templomhajót. Az 1970-es évek közepén a műemléki felügyelőség irányításával régészeti kutatást végeztek, s helyreállították a középkori szentélyt.
A templom idegenforgalmi látványosság is. A szentély déli oldalán nyílik a sekrestye, az északin pedig helytörténeti múzeum található a község nép és egyházművészeti emlékeivel, török kori leletekkel. Érdekes emlékek a kőtöredékek, amelyek a templom egykori kapujához tartoztak. A török korból való az a mosdómedence, amelyet egyetlen kőtömbből faragtak, de itt látható egy máig fennmaradt török turbános sírkő, melyet a hagyomány az egykori koppányi aga síremlékeként tisztel.
A falvakba betelepülő emberek nem csak saját házaikat építették fel, hanem isten házát is magasba emelték. Fontos része minden falu históriájának a templom, amely tükrözi a község lakóinak vallási hovatartozását. A kistérség 25 községe közül 17-ben található műemléki védettségű épület.
Történelmi emlékek
A két világháborút megélt emberek a hősök emlékét nem csak a szívükben őrzik tovább, hanem a jövő generációja számára emléktáblák formájában a templomokban; vagy a templomkertekben, főtereken emelt szobrok, emlékművek formájában is. Ilyenek minden faluban találhatók, ezért ezek részletezésére nem térek ki.
A falvak népe azonban másra is emlékszik. A XX. sz. elejének kivándorlási lázában Andocsot 111-en hagyták el. A kolostor előtt áll az a Szentháromság szobor, amelyet az idegenből csalódottan visszatérők csoportja állíttatott.
A XIX. sz. második felében a bábonyi erdők jelentették a biztos menedéket a bujkáló betyároknak. A betyárvezérről, Patkó Pistáról az a hír járta, hogy nem fogja a golyó. Egy gazda feljelentése nyomán azonban lecsaptak a bandára, ahol Balassa Józsit lelőtték és Patkó Pista is megsebesült. Bábonyban találtak rá halálos sebbel egy kazal tövében.
Egyházi szertartás nélkül hantolták el őket a régi temető árkában. Dr. Halasy Miklós10 faragtatott 1986-ban bükkfa oszlopot a két betyár sírjára. Az emlékhely és a tabi Nagy Ferenc álta! készített kopjafa a bábonyi temető mellett őrzi a betyárok emlékét.
Ha Karádon járunk, bőségesen találkozunk történelmet idéző építményekkel. Az I. világháborús hősöknek állít emléket az „oroszlán-szobor". Még régebbi múltat idéz a Kopácsykúria, amely az 1890-es években épült klasszicista stílusban. Régebben itt volt a jegyzőség, jelenleg ipari üzemként használják.
A régi óvoda épülete 1804 körül épült. A veszprémi püspökség építtette, a felhasznált téglákat leventék égették a helyi téglaégetőben. Az óvoda észak-déli szárnya cseh-süveg boltozatos, a kelet-nyugati szárny stukatúrozott, gerendafödémmel kettős cserépfedéssel.
A történelmi források szerint a törökök már 1543-ban palánkvárat építettek Karádon, valószínűleg a már ott álló kastély köré. A négy torony közül a délnyugati maradványaiban ma is látható. Az egykori karádi vár pontos körvonalait azonban csak régészeti kutatással lehetne feltárni.
Somogy a déli határvédelem egyik fontos pillére volt. Ez a védelmi munka Géza fejedelem, majd István király korában egy nagyon intenzív belső, illetőleg határvédelmi szempontból is jelentős föld és kővár építkezéssel is összekapcsolható.
Somogyacsa Pogánydomb földvára is ebből az időből maradhatott fenn. A vár két részre oszlik, melyeket sánc és árok vesz körül. Sajnos az építmények nem részesülnek védettségben, ma már alig van nyomuk.
Az egykori leírásokból és rajzokból ismert Koppányi várból is alig látszik valami. A község főutcájától, illetve a templomtól északkeletre a kissé kimagasló helyen állt egykor. Területe teljesen beépült, a hajdani sáncok helye ma csak terepalakulatokban követhető nyomon. Egyes adatok szerint a vár még 1526 előtt épült, mások szerint a végvári harcok terméke. A vár a magyar történeti irodalomban nagyon sokszor szerepel.
A koppányi török hagyományok egyik kézzel fogható emléke a ma is látható Török kút. A községtől délre, a Cseszmei-erdőben található. A kút történeti értékén túl komoly lehetőségeket rejt a község idegenforgalmának szempontjából. Rövid sétával vagy kiépített kövesúton autóval is megközelíthető az erdőgazdasági parkterület, amelyet nemrégiben társadalmi munkával alakítottak ki. Turistaház, szalonnasütő helyek, játszótér és sétautak várják a festői környezetben megpihenni vágyókat, ezen kívül innen nyílik a legszebb kilátás a Koppány-völgyre.
Építészeti emlékek
A védett épületek egyedi, sajátos csoportjába tartoznak a népi műemlékek. Egy utcás, somogyi falvakban megbúvó zsúptetős házak, pajták, górék, szőlőhegyek pincéi őrzik az ősi építéstechnikát. A legrégebbi népi építészeti emlékek tölgyfából készültek, úgynevezett keresztvéges kialakítással. A XIX. sz. elejétől már áttértek a kevesebb fát igénylő „talpasházak" építésére. A lakóházak sokféle alaprajzot mutattak. A legrégebbiek, s legegyszerűbbek egyetlen helyiségből, a „füstös konyhából" álltak. Ebből alakult ki a kétsejtű szoba-konyhából álló; majd a három osztatú, szoba-konyha-szoba, majd szoba-konyhakamra alaprajza. A fűtésben áttértek a szabadkéményes megoldásra.
Jellegzetes eleme a háznak a tornác, illetve pitvar. Somogyban számtalan változatával találkozhatunk. A külső-somogyi házakra a falazott, hosszanti oldalán tégla boltozatú tornác a jellemző. Ilyent láthatunk pl. Andocson.
A kistérség egy olyan településsel is büszkélkedhet, amelynek egyes szakértők szerint nincs párja hazánkban. Somogydöröcskén egy nyolc épületből álló 1900 körül épült házsor őrzi a betelepített németajkú lakosság sajátos építési megoldásait. A házak kialakítása eltér a Koppány-völgyben szokásos népi lakóházaktól. Egységes az utcakép a fésűs beépítésű portákkal. A legtöbb ház kétablakos, vakolatdíszes homlokzatú, az udvari részen faoszlopos tornáccal. Valamennyi házat az északi telekhatárra építették, mindegyik előtt virágos kiskert van az utcafronton. A gazdasági épületeket a lakóépület végén emelték, egybeépítve a házzal. A legtöbb ház alaprajza azonos: általában két szoba veszi körbe a konyhát. Valamennyi helységbe a tornácról nyíló ajtón lehet bemenni.
Csaknem másfél évtizede az építészeti értékek megőrzése végett a Pollack Mihály főiskola hallgatói a kaposvári tervező-kisszövetkezet építészeinek irányításával felmérték a falu régi házait. Somogydöröcske pedig egyedülálló módon őrzi építészeti hagyományait. A 90-es évek elején több család felújította a régi parasztházukat úgy, hogy közben mindent megőriztek eredeti formájában, így sok helyen megmaradt a jellegzetes faoszlopos tornác és a veranda is.
A falu képviselői 1988-ban, Luxemburgban átvehették mindezért az Európai Falu-felújítási Díjat.
A Koppány-völgyi népi építészet jellegzetességeit őrzi néhány lakóház Kárában, Miklósiban, Törökkoppányban, Bábonymegyeren, Bedegkéren. A helyi rendezési tervek alapján valamennyi helyi védelem alatt áll.
Nágocs község belterületén található a műemléki védettséget élvező volt Zichy kastély. A kastélyt a Zichy család építtette 1714-ben barokk stílusban, majd 1820-körül emelet ráépítéssel bővítették, s klasszicista jegyeket kapott. Az idők folyamán az épület többször cserélt gazdát - volt iskola, TSZ-iroda, orvosi rendelő s közben állaga egyre romlott. Sajnos, értékes könyvtára is elkallódott. Jelenleg gyermekotthon van az épületben, gondozott park is csak a nevelőotthon környezetében található (A kastélyhoz valamikor 15 hektárnyi park tartozott, amit az előző fejezetekben már bemutattam).
Az, hogy pontosan mi található jelenleg a park területén és az milyen értéket képvisel, csak akkor derül ki kellő pontossággal, ha részletes helyzetértékelés készül. A park természetvédelmi terület, nagy szükség lenne a terület karbantartására, a kastély felújítására.
Nágocs nagy múltú település, sok műemléke van és sajátosak a kultúrtörténeti emlékei. A műemlékek közül kiemelkedik a kastély főkapujánál álló Nepomuki Szent János szobor". Somogy megye honismereti könyve alapján az ország összes hasonló szobra közül a nágocsi a legszebb. A barokk szobor környezetét az iskola tanulói és az egyesület tagjai gondozzák. A szobor talapzatán látható készítésének dátuma -1787., illetve az állíttató Zichy József neve, a család címerével.
A környék nevezetességeit felfedezni vágyó látogatók nem mehetnek el közömbösen a tabi főút mentén álló, a XIX. sz. első felében klasszicista stílusban épült Welsersheimb-kastély mellett. A II. világháború idején ideiglenes hadikórház volt. Ma szociális otthonként működik, ahol pszichiátriai betegeket és értelmi fogyatékosokat gondoznak.
Az 1906-ban épült Kossuth Lajos utcai gyógyszertár szecessziós stílusú, gazdagon díszített homlokzatú épület. Településtörténeti és építészeti érték. Felújítása jelenleg folyik.
Kis települések nagy emberek
Tab két kimagasló művészegyéniséget adott hazánknak. 1911. február 4-én született Takáts Gyula költő, műfordító. Költészetéből sugárzik a pannon táj iránti szeretet.
„Déltől, honnan leghamarabb éri el a langyos adriai szél, az Alpok jegéből napfényre siető Dráva határolja. Északról meg tavunk meleg fényű tükre és vadvizes berkeinek síkja. Szélein még annyira sem lebbennek fel a dombok, mint az andocsi vörös barátok kegy-templomának tornya, de a bennszülött már így szól: itt kezdődik Baranya, amott meg Zala a Völgység égbe nyúló lapályán túl Tolna kéklik."
Sajnos a Kossuth-díjas költő Fő utcai szülőházát 1974-ben lebontották.
Tabon található a helyi születésű Nagy Ferenc fafaragó népművész, szobrászművész galériája, amely egész évben látogatható. A neves művész állandó életmű-kiállítását 1983-ban nyitották meg. A bemutatóhoz Takáts Gyula a következő sorokat írta:
A bemutatott tárgyak között szerepelnek gyűjtőnevükön dobozoknak emlegetett fedeles tartók, melyeket inkább ékszeres ládikáknak nevezhetnénk. Ezek a használati tárgyak kötődnek leginkább a népművészet hagyományaihoz. A dobozokhoz csatlakoznak az apróbb barack-, szilva-, cseresznyemag faragással készült nyakláncok, karperecek, rózsafüzérek. Szarukürtjei és serlegei is kiemelkedő darabjai munkásságának. Fa-, és szarufaragásai a történelem, a monda-, és betyárvilág is helyet kap. Domborműveinek témája is a történelemből és a nép életéből származik. A galériában a paraszti élet fából faragott emlékeit, eseményeit is megtaláljuk. Alkotásai gyönyörködtetnek és elgondolkodtatnak, érzelmeket keltenek a látogatóban. A tabi Nagy Ferenc Galéria Somogy múzeumainak sorában egyedülálló, kiemelkedően jelentős, és sajátos értéket képvisel.
A Tabtól északra, 5 km-re fekvő település Bábonymegyer messze földön híres és ismert. Rudnay Gyula festőművésznek köszönhető ez, aki életének egy jelentős szakaszában itt lakott. Az ő irányításával, közreműködésével készültek a református templom freskói és az evangélikus templom előtti, a háború áldozatai tiszteletére emelt emlékmű.
A festőről elnevezett utcában egykori háza falán márványtábla jelzi, hogy itt lakott a világhírű művész. A házat születésének 100. évfordulóján 1978-ban visszavásárolta unokája dr. Halasy Miklós főorvos. Az államosított, tönkrement nagyapai házat rendbe tetette és emlékházzá alakította át. Az utóbbi években Rudnay Gyula keresztlánya gondozza az emlékházat, melynek udvarán helyezték el a festő szobrát.
Többször tettem már említést a zalai Zichy kúriáról, amely Zichy Mihály festőművész szülőháza. Ma itt van a Zichy Mihály Emlékmúzeum. A neves festőművész életútját, művészi pályáját meghatározták a Szentpéterváron, az orosz cári udvarban töltött évek. Orosz feleségével és négy gyermekével költözött haza Zalára, és a kúriához épített műteremben alkotott. Utódai a festőművész képeiből, könyvtárából, fegyver-, és közép-ázsiai néprajzi gyűjteményéből először 1927-ben nyitottak múzeumot. A II. világháború alatt sajnos pótolhatatlan értékek tűntek el, de a múzeumban látható bútorok eredetiek, ezeket sikerült megmentetni a háború és a műgyűjtők elől.
A kiállítást 1979-ben nyitották meg újra, majd felújítva 1992-ben adta át a köztársasági elnök Göncz Árpád.
A gyűjtemény megtekintése nagy élményt jelent az idelátogatóknak, akik abban a páratlan szerencsében is részesülhetnek, hogy személyesen találkozhatnak Csicsery-Rónay Istvánnal, a festőművész dédunokájával.
Ha Zalán járunk, érdemes átruccanni a szomszédos faluba, Kapolyra, amely elsősorban régészeti leleteivel, gyűjteményeivel hívta fel magára a figyelmet. Megnézhetjük azonban azt a házat is igaz csak kívülről -, ahol Kádár János nevelkedett.
Említést érdemel még néhány neves személyiség, akik emlékét őrzik valamilyen formában a kistérség lakói. A bedegkéri temetőben található Liszt Borbála (Liszt Ferenc nagynénje) síremléke. Tengődön született kora egyik legkiválóbb várkapitánya, Bornemissza János.
Az andocsi önkormányzat márványtáblával állított emléket Sárdi János operaénekes, színész emlékének. A világhírű művész családja 1910-ben költözött a faluba, ahol kis üzletet nyitottak. Az Érdemes művész címet elnyert Sárdi gyermekkora boldog éveit töltötte itt.
Karádon kapott segédtanítói állást 1882-ben Zeigler Géza, aki később Gárdonyi Géza néven vált ismertté. Az én falum című novelláskötete a Karádon eltöltött négy évet idézi fel. A későbbi híres író emlékét őrzi egy utcanév, az általános iskola neve, és az iskola falán elhelyezett emléktábla.
Néphagyományok, népművészet
Bizonyos, hogy a népművészet kedvelői kíváncsiak lesznek a viseletéről, dalkincséről, tánchagyományairól is híres Törökkoppányra. A látványos népviseletnek, népszokásoknak máig élő, gazdag hagyománya van.
A XIX. század fordulóján híressé vált népviselet különösen a nők öltözékében volt díszes. Rövid, bevarrott ujjú gyolcs vagy pamutvászon inget hordtak. A bokrosra felhúzott ujj kézelőjét és az ing elejét fehér hímzéssel, vagy piros keresztszemekkel díszítették. A bő szoknya selyemből vagy bársonyból készült. A slingelt alsószoknyák (péntők) házi vászonból készültek, s gondosan ügyeltek arra, hogy mindig tökéletesen ki legyenek keményítve. A péntők mennyisége és minősége viselője anyagi helyzetéről árulkodott. Az öltözéket keskeny kötény egészítette ki.
A hajviselet is sajátos volt. A lányok „cicába" fogták a hajukat (egy ágba fonták), s tarka szalagot kötöttek a végére. Az asszonyok ezt a fonatot kontyba tekerték, s erre főkötő került. Ebből alakult ki a későbbi pille.
A férfiak ruhája egyszerűbb volt, mint a nőké, de ez a viselet is tükrözte a faluban betöltött rangot. Pamut vászoninget hordtak kézelőjén sűrű fehér hímzéssel. A széles, alján subrikálással készített rojtos gatyához fekete vagy sötétkék, sűrű zsinórozású posztó mellény vagy posztó kabát tartozott. A kalapról nem maradhatott el a rozmaringszál.
A népviselet néhány még megmentett darabja a helytörténeti kiállításon látható.
A népviseletet a törökkoppányi asszonykórus örökíti tovább, amely mára már országos hírű.
A faluban négyen ápolják a ősi hagyományt, a festett tojások karcolását. Egyikőjük 2003-ban elnyerte a népi iparművész címet. A minták között találunk galambosat, pávásat, makkosat, búzakalászosat, de különböző virágmintákat is. Minden év októberében Siófokon kerül sor az országos tojásfesztivál megrendezésére, ahol a koppányi asszonyok is megmutathatják piros, kék, zöld... csodáikat.
A nagy múltú település történetében mind sikeresebb idegenforgalmi rendezvényt jelentenek az évenként megrendezésre kerülő Koppány-völgyi Napok.
Világszerte ismert a karádi hímzés, melynek jellegzetessége, hogy különböző motívumokat alkalmaz és öltéstechnikája megkülönbözteti más Somogy megyei fehér hímzésektői. A jellegzetes díszítő motívumokat (lyuk, levél, száröltés) eredetileg csak fehér vászonból készült férfiingek díszítésére használták, mára azonban díszpárnákon, térítőkön, futókon, egyéb használati és lakásdíszítő kelméken csodálhatjuk meg őket. A népművészet fénykora a községben a XIX. század közepére tehető, ebben az időszakban alakultak ki a szövés, a hímzés, a csipkeverés maradandó motívumai.
A Karádra látogató felejthetetlen élményt szerezhet erről a különösen gazdag népművészeti múltról, ha felkeresi az 1993-ban megnyílt tájházat. A jellegzetes fehér tornácos épületben ízelítőt kaphat a hajdani otthonok berendezési tárgyairól, a tányérokat, korsókat, használati eszközöket díszítő népművészeti formakincsekről, a népviseletről, a karádi hímzés formagazdagságáról.
A község szinte páratlan értékű népdalkincsének őrzését tartja fontos feladatának a Rozmaring nyugdíjas-klub kórusa. A népzenetudósok Dávid Gyula, Kodály Zoltán, Vikár Béla több mint 1500 dalt gyűjtött a faluban, mely könyv formájában is megjelent. (A kórus előadásában, 2003-ban CD lemezen is kiadtak egy válogatást).
A XIX. századra nyúlik vissza a településen a néptánc hagyománya. Pajor János, a művészeti iskola és táncegyüttes vezetője elmondta: „Legfontosabb feladatuknak tartják a magyar nyelvterület néptánc hagyományainak őrzése mellett Somogy azon belül is a karádi népzene és néptánc kincseinek feltárását"13.
Napjainkig tartó töretlen fejlődését mutatja, hogy a Karád Néptánc Együttes Európa számos városában aratott sikert. Az együttes szervezésében nyaranta népzenei és néptánc tábort, valamint nemzetközi népművészeti fesztivált rendeznek.
Bár a kistérségnek nincsen túl sok védelem alatt álló természeti értéke, nem szabad elhanyagolni annak a tájképi értéknek a jelentőségét sem, amely az ide érkező látogatókat fogadja. Akit a múlt mellett a jelen látnivalói, pihenőhelyei, szórakozást nyújtó lehetőségei is csábítanak, azokat várja a karádi vadászház, a törökkoppányi Cseszme-tábor, a tabi Gyöngy panzió vagy a bonnyai üdülőfalu.
A karádi Kossuth Vadásztársaság területén egyaránt megtalálható az összefüggő erdő, valamint a füves-fás-cserjés terület, és a kultúrnövényeknek helyt adó szántó is. Ezek a területek kiváló élőhelyei az itt fellelhető valamennyi vadfajnak. Ezt bizonyítja, hogy az elejtett vadak között nem ritka a 8-10 kg-os trófeát viselő szarvasbika, valamint a 20-23 cm-es agyarral rendelkező vadkan sem. A vadásztársaság évente 4-5 alkalommal rendez vaddisznóhajtásokat. A jó teríték miatt a világ sok országából jönnek ide élményt keresve a külföldiek, akiket bőséges vadvacsora és baráti társaság fogad.
A Somogyi-dombság közepén létezik egy község: Bonnya. A különleges mikroklímával megáldott hely nyugalmával, különleges növényeivel, állataival, dombjaival szinte kiemelkedik a határoló Mezőföld, illetve Sárköz lapos területeiből. Ebben a varázslatos környezetben, a táj, a növény és állatvilág, valamint a pihenni vágyó ember harmóniáját megteremtve épült Somogy kertje üdülőfalu.
Ebben a kis faluban egy olyan üdülőfalu jött létre, amelyben egy élő község megőrizte múltbeli romantikáját, összefonódva egy modern kényelmet biztosító üdülőhellyel. Itt a jövő embere kikapcsolódhat megszokott életritmusából, a természettel harmóniát teremtve felfrissülhet, az aktív pihenéssel feltöltődve kezdheti meg újra a munkás hétköznapokat.
A lustálkodni vágyók békére lelhetnek, a mozgás szerelmeseit teniszpálya és kondicionáló mozgásprogramok várják életmód és étrendjavaslatokkal kiegészítve.
Kora ősszel szarvasbőgéstől hangos a táj. A vadászat szerelmesei ideális terepet találhatnak szenvedélyük kielégítéséhez. Más természetbeli sportok is űzhetők, mindenki választhat: lovagolni, vagy kocsit hajtani van-e kedve, kerékpározással vagy tájfutással akarja-e formába hozni magát.
A nyugalmat árasztó gyönyörű dombok között családi és baráti társaságok is felejthetetlen emlékeket szerezhetnek.
A kistérségre jellemző, hogy az előzőekben vázolt csodálatos természeti környezetbe harmonikusan illeszkednek bele a települések. A községek egymástól viszonylag távol, elzártan helyezkednek el, nagy ipari üzemeket nélkülözve, így a turista valóban elmenekülhet a civilizáció káros hatásai elől.
A vadásztatás, természetjárás az egész kistérségre jellemző. Lépések történnek annak érdekében, hogy a lovas, kerékpáros és horgászturizmus is szerepet kapjon a környék életében.
Sajnos kevés kereskedelmi szálláshely üzemel a területen, és azok sem a megfelelő színvonalon működnek. A magánszálláshelyek száma is alacsony, s ezek elsősorban a balatoni nyaralókra vannak berendezkedve.
A jövőben elengedhetetlen feladat a meglévő kínálati elemek továbbfejlesztése, amely remélhetőleg a helyi tőkét gyarapítja, lehetőséget teremtve a további fejlesztésekre, bővítésekre.
|
|