Előző fejezet Következő fejezet

I.  FEJEZET

 

A VISEGRÁDI-HEGYSÉG ÉLŐVILÁGA

 

„ENGEM AZ ERDŐ VED S SZERET,

UTAIMON ERDŐK KISÉRTÉK:

BÜKKÖK, GYERTYÁNOK, ÉGEREK,

TÖLGYEK. FENYŐK IS. ÉGIG ÉRTEK.

 

"Áprily Lajos

 

A várost övező hegyek világa színes, erdei világ. Növényföldrajzi szempontból ez a terület a magyar (pannóniai) flóratartomány szerves része, flóravidéke pedig a Dunántúlhoz tartozik. A Dunántúli-középhegységnek ez a nagy folyammal keretezett része, önálló flóravidék szubmediterrán klímával, mediterrán, atlanti és illír elemekkel. A Visegrádi-hegység a Duna-jobbparti triász rögökkel Visegradense néven önálló flórajárásként szerepel. E terület florisztikai képe a vele ízesülő Pilisense flórajárással együtt sokkal színesebb, mint a tőle északra elhelyezkedő Neogradense, mert itt, a középdunai flóraválasztó környékén találkoznak egymással a kárpáti, balkáni, erdélyi, mediterrán, atlanti elemek és teszik ezt a területet a legváltozatosabb flórajárássá.

A Dunazug-hegység északi részét alkotó Visegrádi-hegység vulkáni andezit és a tőle délre elhelyezkedő Pilis hegység üledékes mészkő növényvilága között azért nem helyes éles határt vonni, mert sok olyan növénytársulás található itt, amely mind a két alapkőzeten megtalálható. Ez a növényföldrajzi jelenség azzal magyarázható, hogy az andezit is tartalmaz kevés kalciumot, amely a kőzet mállása során felszabadul, és a málladék már meszes, bázi kus hatású.

 

Színes erdei világ a Visegrádi-hegységben.
A Duna-lpoly Nemzeti Parkot az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította

 

A hegység növénytársulása rendkívül színes képet mutat. A középhegységi vidék két zo-nális lomboserdő-társulása a tölgyes és a bükkös. A zárt tölgyesek öve két részre osztható: a középhegység alacsonyabb, melegebb és szárazabb régiójában a cseres-tölgyes, a magasabb, hűvösebb és nedvesebb régiójában pedig a gyertyános-tölgyes társulás a jellemző. A cseres-tölgyes 70-90%-ban záródott szál- és sarjerdő. Koronaszintjében kocsánytalan és csertölggyel, kevés juharral. Napfényes, virágdíszes tisztásai, szép növekedésű fái különösen tavasszal tetszetős látványt nyújtanak. A vulkáni kőzet északi, törmelékes lejtőin és a kevésbé mély talajokon mészkerülő tölgyesek találhatók. A középhegység északi lejtőin, a tetőkön és a völgyekben gyertyános-tölgyesek vannak.

A Visegrádi-hegység legmagasabbra hatoló, legzártabb erdeje a bükkös, a magyar krónikák „sötéterdeje". A bükkös koronaszintje vagy teljes, vagy majdnem teljes záródású. Éghajlata hűvös, ezért az erdő sötét, árnyékos. A bükkösökbe csak ritkán szállal bele a kocsánytalan tölgy, a hegyi juhar és a kőris. A bükk méltóságát csak növeli sűrű lombkoronája, amely megszűri a napfényt s a félhomályból szürkésfehér oszlopként világítanak a sudár bükktörzsek. Ez a magyarázata annak, hogy az árnyékos erdőben nem található cserjeszint. Csak tavaszi időben virítanak az alattuk élő gumós-hagymás növények. Maradványnövénynek számít a középhegységi terület hársas-kőrises erdeje. A hárshoz és a magas kőrishez sokszor a platánlevelű juhar is társul. A hazánkban nem őshonos feketefenyő a Nagy-Villám nyugati oldalában, a Görgey-bérc környékén, kisebb foltokban vagy elegyesen fordul elő. A folyóvízi növénytársulások a Duna partjain és elsekélyesedő öbleiben és az ártereken vagy zátonyszigeteken szervezkednek zonációkba. A Duna széles árterét és a zálonyszige-teket ártéri fűz, nyár ligeterdő borítja. Ezüstös és szürkés szalagként kíséri a folyót a fehér fűz és a törékeny fűz, amely helyenként fekete nyárral elegyedik. Magasabb ártéren, melyet csak árvizek idején önt el a Duna, kisebb foltokban megjelenik a szil, a kőris, vagy tölgy ligeterdő is.

 

Üreg nyárfák és fűzfák a Visegrád-Nagymaros közötti révállomás közelében
 
Virágzó szomorúfűza visegrádi Duna-parton Virágfüzér a sápadt kosbor tavaszi virágaiból

 

Elegyes őszi erdő, előterében vörösfenyőkkel a Bertényi Miklós Füvészkertben

 

A szűk, gyakran szurdokszerű patakvölgyek is rejtenek növényi ritkaságokat. Ilyen az Apátkúti-völgy, a Lepence-völgy és a Császár-völgy. E völgyek jellegzetessége számos mohafajta. Az erdők és patakvölgyek, rétek, tisztások színpompás növényvilága tavasztól őszig szemet-lelket gyönyörködtető látvány. Megismerésükre legjobb terep a várostól északkeletre, a Salamon-torony fölött emelkedő Kiránduló Központ, a Kis-Villám, Nagy-Villám és a Mogyoró-hegy területe. Ez olyan egysége, szerves része a Duna-1 poly Nemzeti Parknak, amelyet az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánított. Az Erdei Művelődési Ház kezelésében lévő terület ideális terepe a természetvédelmi táborozásnak. A mogyoró-hegyi, a nagy-villá-mi, kis-villámi és Áprily-völgyi területen információs táblákkal felszerelt tanösvények hálózatának bejárása ad kiváló lehetőséget az itt található természeti értékek megismerésére. Itt kerülhetünk közelségbe és tanulságos ismeretségbe a bokorerdő fáival, a virágos kőris, a molyhos tölgy, a mezei juhar egyedeivel és 51 védett növény itt élő fajtájával. A színes palettán pacsirtafű, kakukkfű, véreslapu, nagyezerjófű, pázsitos nőszirom, agrárkosbor, magyar szegfű, árvalányhaj, bíborkosbor, bérci és pirosló here, nagy pacsirtafű, arany és csillagos őszirózsa is szerepel. Az erdei talajokon számos gombafaj tenyészik. A nagy őzláb-, a szarvas-, a galamb-, róka-, kucsma- és keserűgomba mellett bőven található itt az ehető ti-nórugomba sokféle változata is.

 

Kétbibés galagonya virágzásban (lent)

 

De nemcsak az erdőben él számos növényfajta. A település néhány kertjében hatalmas tiszafák találhatók. A Várkert peremén álló kertben - (itt állt hajdan a Szent András-monostor) - amerikai fenyő, cédrus, ausztrál fenyő, törökmogyoró és tiszafa is található. Ezeket a fákat és díszcserjéket a 20. század elején a terület akkori birtokosai, a Latinovits család tagjai honosították meg ezen a területen. A Várhegy északi lankáit átszelő völgyekben a szelídgesztenye alkot kisebb erdőséget. A legöregebb egyede a főesperesi templom feltárt romjai mellett hívja fel magára figyelmünket. Ezt a különlegességnek számító fafajtát - a hagyomány szerint - Károly Róbert és fia, Nagy Lajos a 14. században telepítette Visegrádra és az akkor ikervárosnak számító Nagymarosra. A Malom-patak városi szakaszának két partját összefüggő égerliget díszíti. A hosszabb erdei túrára indulók a város körüli környékén az Erdőanyai rét szép bükkösét, vagy a Nagysom-hegy oldalán található fenyvest és tölgyes keresik fel szívesen.

A Visegrádi-hegység közjóléti erdei arra is adnak lehetőséget, hogy egy viszonylag kis területen, a Füvészkert közel negyven esztendő alatt kialakított változatos környezetében, egyórás séta keretében ismerkedhetnek meg a hazai erdők őshonos és egzóta fafajtáival. A Füvészkert tervezésénél és a telepítésnél az erdész és kertész szakemberek arra törekedtek, hogy fajtagazdagítással, a mikrotáj szépségének emelésével, az idős erdőállomány megtartásával cserjés csoportokat alakítsanak ki úgy, hogy abban helyet kapjanak az egzóta fajták is. így kerültek duglász és erdeifenyves foltok egymás mellé és adnak részletes ismére tet egy kellemes séta keretében. (A Füvészkert részletes bemutatására egy későbbi fejezetben visszatérünk. )

 

A Lila leánykökörcsin a tavasz pompás virága

 

Mácsonya, Kis téli zöld metáng

 

Bükköny

 

Olocsán csillaghúr

 

Illatos ibolya

 

Pázsitos nőszirom Bársonyos szellőrózsa

 

 

Ménfű Őszi kikerics

 

 

Közönséges bogáncs Mocsári kosbor

 

 

 

Sömörös kosbor

 

Agárkosbor

 

Csertölgyek párosban
Gyapjas tin tagomba, Nagy őzláb gomba, Érdes nyelű tinorú (fentről lefelé)

 

Barna fülöké

 

Őszi színek a Bertényi Miklós Füvészkertben

 

Őszi színek a Bertényi Miklós Füvészkertben

 

Őszi színek a Bertényi Miklós Füvészkertben

 

A várost körülvevő hegységben a magyar középhegységek szinte minden állatfajtája megtalálható. Területünk a közép-dunai faunakerület Pilisicum járásához tartozik. A hegység állatvilága hosszú évezredek folyamán alakult ki, és döntően a klíma változásai alakították fejlődésüket vagy pusztulásukat. Hajdan gazdag állatvilág élt ezen a területen. Gyakori volt a rénszarvas, a barlangi medve, a hód és a mai tundrákon élő egyéb állatfajta. Európai bölényre, barna medvére, hiúzra és farkasra - a leírások alapján - még Mátyás király idejében is vadásztak. A múlt század harmincas éveiben próbálkoztak a bölény visszatelepítésével, de a próbálkozás nem vezetett eredményre. A kísérlet emlékét a Füvészkert fölött található erdőrész, a „Bölényes" őrzi. Az elpusztult nagyemlősök csontjait a közeli Pilis és Börzsöny hegység barlangjaiban találták meg.

A magyar középkorban, különösen akkor, amikor Visegrád volt a magyar királyság székvárosa, a Visegrádi- és a Pilis hegység volt az ország egyik leggazdagabb vadászterülete. Akkor még középkori fegyverekkel, íjjal vagy dárdával és kutyákkal folyt a vadászat. Ilyen életszerű, izgalmas vadászat elevenedik meg Áprily Lajos Visegrádi vadászat című versrészletében.

Napjainkban számos gerinces állat él hegységünkben. A patások közül a gímszarvas az erdők királya. Utána az őz fedezhető fel számos, szép példányával. Félve fedezzük fel az erdő sűrűjéből hirtelen előbukkanó vaddisznó méretes példányait. A muflon, a Korzikából telepített vadjuh is jelentősen elszaporodott erdeinkben. Érdekességnek számít, hogy korábbi élőhelyén kipusztult, és a vadászok innen honosították vissza Korzikára. A szőrmés állatok sorából veszélyesnek minősítjük a vadmacskát. Erdeinkben is él, de számuk kevés, ezért ritkán lehet találkozni velük. Ide tartozik a borz is, az erdő és a szőlőtőkék éjszakai vadásza. Amikor megfosztják gereznájától, kiváló pörkölt készül húsából szüret idején. Rőtvörös bundájával belesimul az őszi erdőbe a róka. Veszettségi járvány idején messze kerüljük el, ha találkozunk vele. Ritka látogató az erdőben a nyuszt és a nyest. Mókussal leggyakrabban találkozhatunk a Füvészkert fenyőfái között. A sas az erdős vidék legnagyobb ragadozó madara. A parlagi sas ritka vendég környékünkön. Különösen szerencsés az, aki találkozik a Duna fölött repülő halászsas példányával. Sétáink során találkozhatunk ölyvekkel és fekete hollóval, Mátyás király címerállatával.

A Duna gazdag halállománya ősidők óta vonzotta a környékén kialakult települések lakóit. A középkor krónikásai arról áradoznak, hogy több ízletes hal volt a Dunában, mint víz. Szinte forrt a folyó felülete bőségüktől. Az is bizonyos, hogy városunk korai lakosai és a királyi udvar népe is egyik fő táplálékának tekintette a halat. Külön halászati joga volt a Dunán Visegrádnak és a szomszédos Dömösnek is. Bizonyos halfajták neve ugor eredetű. Ide sorolható a keszeg, kecsege, sügér, ponty, viza, harcsa, csík, süllő, tok. Török eredetre utal viszont a compó és a garda. Későbbi időkből ismert a bálin, csuka, dévér, márna, kárász és a domolykó.

"Kürtszó búg a tetőn - hallali, hallali szól?

Már ritkulnak áfák s tisztássá tágul az erdő,

s újra feszül a futás. Most! A szügyében a nyíl.

Felszökken magasan s rogyadozva a gyepre ledobban

súlyos agancsa a dér-verte harasztra ledől. "

 

 

 

 

 

Szarvasbikák párosban

 

Muflonok csapata havas télidőben

 

Párját keresi a magányos szarvasbika

 

Fiatal őzike tavaszi vírágmezáben

 

Tisztás szélén agancserdő

 

Fiatal őzbakfigyelőben

 

Szarvasbőgés

 

Ravasz róka

 

Muflonok párban

 

Hegyén-hátán vadmalac

 

A vadmacska ugrásra készül

 

Üres a vadles, sétál a vaddisznó

 

Gazdag teríték vadászat után

 

Vadkan takarásban

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet