Előző fejezet Következő fejezet

II.  FEJEZET

 

RÓMAI ÖRÖKSÉGBŐL MAGYAR MEGYE SZÜLETIK

 

Az ország igazgatása egyrészt a királyi udvarhoz tartozó intézményekhez, másrészt a területi igazgatás intézményeihez kötődött.  A királyi udvar ebben az időben azoknak a személyeknek összességét jelentette, akik a király környezetében tartózkodtak.  Az udvar szervezte a király mindennapi életét, és egyben az államkormányzatnak a központja volt.  Ide tartoztak a szolgálónépek és a királyi tanács főméltóságai.  Az udvarnak Esztergom volt a központja, de a király az esztendő nagyobb részét nem ott, hanem az ország különböző részein töltötte.  Az udvarban a nádoré volt az első méltóság.  A nádor elsősorban a gazdasági feladatok végzését látta el, csak a későbbi századokban bővült ki országos hatásköre, amely már a bírói feladatok ellátását is jelentette.  Ez azzal járt, hogy a gazdasági feladatokat akkor már az udvarispán vette át.  A 13.  századtól hallunk az udvari asztalnokokról, lovászokról és a pohárnokmesterről stb.  Ezeket a méltóságokat a király bizalmából előkelő emberek látták el, akik egyben a királyi tanács tagjai is voltak.

 

A történetíró (Kálti Márk?) (Képes Krónika)

 

A királyi tisztségviselők az ispánságok élén álltak.  Külön feladatokat láttak el a királyi szolgálónépek, kik királyi udvarházakban éltek és ott különleges szolgáltatásokat végeztek.  A királyi várszervezet helyi egységei a várispánságok voltak, amelyek erődített ispáni várral rendelkeztek.  A megye az ország területi igazgatásának alapintézménye volt, melynek hatásköre a királyi vár uralmi körzetére terjedt ki.  A megye a várispánságon túlmenően a határain belül lévő királyi, egyházi és magánbirtokokat is magába foglalta.  Ebben a körben tűnik fel először Visegrád vára és megyéje, melynek kialakulását és fennállását érdemes végigkísérni.  Arra már a honfoglalás idejének tárgyalásánál is rámutattunk, hogy a régi római erődöt Kurszán a mai Óbuda területén felhasználta.  Később az államalapítás korával foglalkozó történészek több tanulmányban foglalkoztak azzal, hogy a magyarországi várak, erődök újrafelhasználása a Duna mentén végig kísérhető: Oroszvár, Győr, Esztergom, Visegrád, Zimony, Kevevár, Harámvár.  Orsova.  Ide lehet sorolni még a szintén római kőanyagra támaszkodó német-olasz mintájú korai kőépítészetet: Veszprém, Székesfehérvár.  A kőfalú várak a föld- és favárakkal együtt alkották az új, István-kori állam területi központjait.

Ilyen területi központ volt Visegrád vára.  A korai alapítás jelentősége miatt kívánatos, hogy teljes terjedelmében megismerjük a király által kiadott alapítólevél szövegét:

 

Szent István király által a veszprémi püspökség számára kiállított 1009-es oklevél, amelyben Visegrád neve először olvasható a történeti forrásokban.

 

A VESZPRÉMI PÜSPÖKSÉG SZÁMÁRA ADOTT ADOMÁNYLEVÉL (1009)

,,A szent és oszthatatlan háromság nevében István Isten kegyelméből a pan-noniaiak királya.  Ha kegyességünk nagyságából nemcsak legkedveltebbjeinknek, hanem elénk járuló híveinknek méltányos kéréseit is teljesítjük, különösképpen illő, hogy lelkünk teljéből a mennyeieknek igyekezvén szolgálni, szentegyházaink kérései iránt hajlandósággal legyünk, és azokat javakkal és birtokokkal ellátva felmagasztalni sürgős kötelességünknek ismerjük.  Tudatjuk tehát Isten szent egyházának, valamint mimagunk minden élőés eljöven-dőhívével, hogy lelkünküdvéért négy várat, név szerintVeszprémet, ahol a püspökség székhelye van, Fehérvárt, Kolon és Visegrád várát minden egyházukkal, kápolnájukkal és oltáraikkal, nemkülönben összes határaikkal és területükkel Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá.  Továbbáátengedjük, adjuk és adományozzuk királyi beleegyezésünkkel és hatalmunkkal az említett veszprémi egyháznak Kér nevű falut Veszprém megyében, ahol - mint mondottuk - a püspökség székhelye van és a Fehérvár megyéjében fekvő három falut, név szerint Ősit, Kért és Börgöndöt, ugyanígy Kolon vár területén egy falut, Marcalfőt, Visegrád megyéjében a Duna fölött fekvő falut, amelynek jobb oldalán az Apor-ügy nevű patak folyik; hasonlóképpen Füle nevű falut, amely Úrhida vár kerületében fekszik, minden törvényes haszonvételükkel és tartozékaikkal, úgymint szolgáikkal és szolgálóikkal, rétjeikkel, szőlőikkel, szérűkkel, épületekkel, mezőkkel, földekkel, megművelt és meg nem művelt szántóföldjeikkel, halászattal, vadászattal, vizeikkel és vízmedreikkel, malmokkal, utakkal, bárminemű jövedelmeikkel, hogy mindezeket, miként adtuk, az idők végéig meg-támadhatatlanul birtokolja.  És joga legyen Szent Mihály említett veszprémi egyházának, melyet a legszentebb István püspök adományoz, a mondott váraknak és falvaknak birtokolásához úgy, amint ezt előrebocsátottuk, valamint ahhoz, hogy ezeket a nevezett István püspöknek, aki ezt az egyházat kormányozza és az ő utódainak örök időkre alárendelje, elhallgattatva bárkinek az ellentmondását.  Végezetül királyi hatalmunknál fogva parancsoljuk, hogy semmiféle herceg, határgróf, ispán, püspök, érsek, alispán, száznagy, bíró, adószedő, sem bárki más nagy vagy kis személyisége országunknak ne merészelje Szent Mihály veszprémi egyházát a fent mondottaktól megfosztani, vagy bármely ingó és ingatlan, szerzett vagy szerzendő javaiban és mindazokban, amik az említett várakban, azok tartozékaiban és határaiban és a falvakban hozzá tartoznak, vagy bárhol is alája vannak rendelve, megrövidíteni, avagy e szentegyház püspökét, Istvánt és utódait háborgatni.  Aki pedig jelen parancsunkat megszegné, vagy Szent Mihály említett veszprémi egyházának jótevő püspökét, Istvánt és utódait a fent írt egyházi javakban és adományokban háborgatni megkísérelné, tudja meg, hogy (nyolc) ezer font színaranyat kell fizetnie, felét kamaránknak, másik felét Szent Mihály veszprémi egyházának és kiváló püspökének, Istvánnak és utódainak, a 318 atya átka fogja őt sújtani, örök büntetés lesz osztályrésze, és a pokol tüzében fog örökké égni.  Hogy ez nagyobb hitelű legyen és mindenki szorgosan betartsa, e levelet saját kezünkkel megerősítjük, és alján gyűrűs pecsétünk rányomásával megjelöltettük.  István úr, a legbékésebb király jegye.  (Kelt Sólyban, Szent István vértanú kápolnájánál.  Az Úr megtestesülése után az 1009.  esztendőben. )"

 

A Sibrík dombon levő ispáni vár és esperesi templom számítógépes rekonstrukciója

 

Az ismertetett adománylevél először Visegrád váráról, majd néhány sorral lejjebb Visegrád megyéjéről emlékezik.  Ez azért fontos, mert légyegében ez Visegrád ezeréves fennállásának alapító okirata.  Mi is volt Visegrád első vára, amelyről az adománylevél beszél? Az a rómaiak által épített katonai tábor, amelyet a limes védelmére I.  Constantinus császár idejében építettek a Sibrik-dombon, és amely megélte a honszerzés idejét.  A vastag falakkal övezett katonai tábor belső területén épült meg az államalapítás korában az az épületcsoport, amely az itt székelő ispáni vár vezetőinek otthona lett.  Ez az erődítmény a letelepült magyarság életében már akkor szerepet kapott, amikor 973 tájékán Fehérvárról Esztergomba költözött Géza fejedelem.  A Dunakanyar felső kapuját ellenőrző Géza nagyfejedelem stratégiai helyként használta ki ez t az erősséget a folyamszurdok alsó szakaszának ellenőrzésére.  Ennek bizonyítékait Szőke Mátyás régész találta meg a katonai tábor megmaradt kaputornyának egyik részén, ahol egy kisebb kőházat építettek.  A várispánság központjának alapfalait a régészek tárták fel az elmúlt évtizedekben.  A nagyobb méretű kőház maradványában az ispáni lakot vélték felfedezni a kutatók.  Az átépítés idején a várfal tornyain is változtatások történtek.  A biztonság növelése érdekében elfalazták a tornyok földszinti bejáratait, és az új ajtónyílásokat az első szinten alakították ki.  A maradványok alapján azt is megállapították, hogy az ispáni vár területén az építkezéseket alt.  század második felében is folytatták.

Nem lehet a megyei (várispánsági) központról úgy emlékezni, hogy ne térnénk ki egy fontos mozzanatra, nevezetesen arra, hogy a területek világi igazgatási központjainak kialakítása nem önmagukban, hanem az egyházi igazgatás megszervezésével együtt történt.  így kap értelmet, hogy Visegrádon a várispán ság alapításával párhuzamosan főesperesség is szerveződött.  Meggyőzőnek tekinthető az a vélemény, hogy a világi és az egyházi igazgatás kiépítése párhuzamosan, egyszerre történt.  Minden olyan helyen ahol vár állott és ispáni központ volt, már a 11.  század elején keresztelőegyház épült.  Ebből alakult ki a főesperesség intézménye annak mértéke szerint, ahogyan papjaik feladták pasztorizációs tevékenységüket és inkább igazgatási feladatokat láttak el.  Később ezek a főesperességek betagozódtak a veszprémi káptalanba.

Visegrádon sajátosan lehet az egyházi igazgatás fejődését végig kísérni.  Az ispánsági vár közelében - attól pár száz méter közelségben - először plébániatemplom épült.  Ez még egy kicsi, alig 10 méter hosszúságú, 4,5 méter szélességű, félkörös szentélyű templom volt, melynek falait kőből húzták fel.  Erről a régészek megállapították, hogy a 11.  század második felében elbontották, és helyette nagyobb alapterületű, igényes, belső díszítésű templomot emeltek.  Az egyenes záródású, magasabbra emelt szentély főoltárához három lépcső vezetett.  A szentély hajó csatlakozásánál mindkét oldalon egy-egy mellékoltár is állt.  A liturgikus teret a hívők részére fenntartott helytől egy szentélyrekesztő korlát választotta el.  A hajó nyugati végében három méter széles karzatot alakítottak ki, melyet középen elhelyezett két pillér tartott.  A karzatra csak kívülről, egy kicsiny lépcsőtoronyból lehetett feljutni.

Az egyházi épületeket feltáró Szőke Mátyás régész véleménye szerint ezt a templomot királyi személy építtette, mert a belső díszítés magas színvonala ezt bizonyítja.  A feltárt kőfa-ragvány-töredékek alapján valószínűsíthető, hogy ezt a templomot annak a kőfaragó műhelynek a tagjai készítették, aki ebben az időben Veszprémben, Tihanyban és Pilisszentkereszten is dolgoztak.  Az édesvízi mészkőből készült oszloptöredékek és más kőanyagok tájékoztatást adnakerről.  Külön kell megemlékezni az egész templomot kifestő mester munkájának színvonaláról.  A falcsonkokon és a lábazati részben ugyanis freskórészletek maradtak meg.  Ezeken kerek vagy négyszögletes kereteléssel osztott mezőkben állatalakok láthatók.  Az itt megtalált freskótöredékek hazánk legkorábbi ilyen jellegű emlékei.  A régészek értekelése szerint ilyen emlékanyag Közép-Európában sem található a 11.  századból.

A feltárás során egy faragott kövekkel kifalazott sír is előkerült a templom szentély előtti belsejéből, amely akkor már üres volt.  Az ásatások alatt előkerült arany ékszerekből a régészek arra következtettek, hogy az ékszerek tulajdonosa előkelő személy lehetett.  A szentély keleti végfala előtt a templom régen volt esperesének csontmaradványait sikerült feltárni.  A csontváz és a mellette lévő áldoztató kehely és az ehhez tartozó patena (ostyatányérka) az elhunyt pap magas rangját bizonyítja.  A felsoroltakon kívül az is értékes emlék, hogy megtalálták a templom oldalához épített lakóépület maradványait is.  Az épület földszinti tere a templomba érkező hívek gyülekező helye volt.  A fölötte lévő emeletre lépcsőtornyon keresztül lehetett feljutni az esperes lakóhelyére.  Az épület mellet egy kisebb gazdasági udvart is sikerült feltárni.

 

Az espercsí templom 11.  századi kiegészítőit oszlopfője

 

A XI.  századi espercsí templom rekonstrukciója

 

Az eddig ismertetett két templomhoz egy több száz sírt őrző temető tartozott.  A múlt század hetvenes éveiben folytatott ásatások során ebből 221 sírt sikerült feltárni.  Az esperesség templomának pusztulási idejét, a 12.  század második felét éppen abból sikerült megállapítani, hogy a temetkezések ebben az időben elmaradtak.  A hivatkozott ásatások sikerével arról nyertünk bizonyosságot, hogy az esperes is Visegrádon, az ispánnak is központul szolgáló vár közelében működött olyan templomban, amely magas színvonalon képviselte az államalapítás korai szakaszának építészetét és művészetét.  Megválaszolatlan kérdés voltaképpen csak az maradt, hogy esperesi vagy főesperesi státuszt képviselt-e a Visegrádon szolgáló pap, illetve papok.  A főcsperesről szóló írásos adatok ugyanis már nem ide, hanem Szentendréhez kötődnek, ahol a veszprémi püspököknek már 1146 óta volt kúriája.  Az itt szolgáló Ful-co klerikus írnok végrendeletéből tudjuk, 1146-tól nevezték el az Apor-ügy nevű patak jobb partján fekvő falut Szentendrének.  A történeti forrásokban 1226-ban említik Szentendrét mint a főesperesség székhelyét, ettől kezdve működtek itt prépostok, főesperesek, akik több alkalommal viselték a királyné alkancellárja címet is.  Egy 1311 -es írásos emlék szerint Szentendréről Budára költözött a valamikor volt visegrádi esperesség vagy főesperesség.

***

Az eddigiekben végigkísértük a visegrádi várispánság világi és egyházi igazgatásának történetét, és az ásatások során ismét felszínre került emlékeit, denem adtunk választ néhány fontos kérdésre, amely a történészek körében heves vitákat váltott ki.  Az 1009.  évi oklevélben említett negyedik vár Visegrád volt.  Ez Visegrád megyéjének (comitatus Wysagradiensis civitatis) első és egyben utolsó előfordulása.  Visegrád megye éppen olyan megyeként és várhoz kapcsolt ispánságként kelt életre, mint az adománylevél előbb említett három megyéje.  Perdöntő bizonyságát szolgáltatja az az egykori római katonai tábor felhasználásával kialakított ispánsági központ, amely a mai Sibrik-dombon és a Várkert területén állott, és amelyet az előzőekben részletesen megismertünk.  Ugyanez vonatkozik a főesperesség alapítására és működésére is.  De ez az adománylevél nem örökítette ránk a veszprémi püspökség határait, kiterjedését.  Ennek ellenére csak a délnyugati és az északkeleti irányú kiterjedés lehet vitás, mert 1009-ben már létezett az esztergomi, a győri és a frissen akkor létesített pécsi egyházmegye, amelyek több oldalról megszabták a veszprémi püspökség kiterjedését.  Veszprém és az oklevélben felsorolt Kolon, Fejér megye létrejötte viszont az 1000 körüli időre tehető.

Ezen belül Visegrád megye egyházigazgatási határai meghatározhatók.  Északi határai -Kristó Gyula szerint - Neszmély és Nyergesújfalu, keleti határa Budakalász és Adony között a Duna jobb partján húzódott.  Délnyugaton Neszmély és Adony között Bánhida és Csút, a Tárnok határában lévő Berkipuszta és Iváncsa, míg északkeleten Nyergesújfalu és Budakalász között Kerche, valamint Borosjenő jelzi a határt.  Ebből Kristó azt a következtetést vonta le A vármegyék kialakulása Magyarországon című kötetében, hogy Visegrád várának me-g)'éje nem a Duna két partján terült el, hanem csak a folyam jobb partjára szorítkozott.  Ezzel szemben Zsoldos Attila több tanulmányában különösen Visegrád vármegye és utódai című munkájában ízekre szedte Kristó érveit és Györffy György korábbi kutatási eredményeire hivatkozva megállapította, hogy „Visegrád vármegye a Duna mindkét partjára kiterjedő igazgatási egységként jött létre. " Annak alapján jutott erre az eredményre, hogy a váci egyházmegye határai csupán egyetlen szakaszon esnek egybe megyehatárral, jelesül a Zagyva folyónál, ahol is a váci és az egri püspökség határa Pest és Heves megye határát követi, megőrizvén azt a korábbi - 1009-ben érvényes - állapotot, amikor is itt húzódott a veszprémi és az egri egyházmegye, illetve a Visegrád és Újvár megye közötti határ.

 

Az esperesi templom 11.  századi falképei a régészeti feltáráskor

 

Az esperesi templom 11.  századi falképei a régészeti feltáráskor

 

A Szent András monostor temploma első terének számítógépes rekonstrukciója

 

A Szent András monostor templomának keresztmetszete

 

A Szent András monostor, a várkerti templom, a sibriki ispáni vár és az esperesei templom számítógépes rekonstrukciója

 

A várkerlifalu rekonstrukciós rajza

 

A másik fontos kérdés, amely éppen az 1009-ben kelt adománylevélben fordul elő, a Visegrád név használatával kapcsolatos.  Mivel Visegrád neve általában latin, vagy később német formában ismert, ezért választ kell adni arra a kérdésre, hogy honnan ered az elnevezés.  Azt már az előzőekben érintettük, hogy a szlávok tartós itt létére az eddig alaposan felkutatott területeken egyetlen tárgyi lelet sem utal.  Az is tény, hogy a morva terület határa a honalapítás előtti időkben a Garam folyó volt, a az Ipolyig terjedő terület pedig néhány térkép szerint ütköző zóna szerepét töltötte be.  Az is feltételezhető, hogy ennek ellenére a Garamtól nyugatra élő szláv népesség rövid időre szintén használtba vette a rómaiak által épített katonai tábor biztonságot nyújtó épületeit, akik saját nyelvükön Visegrádnak nevezték ezt az erősséget.  Ezt vehették át a területet már Kurszán korában birtokba vevő magyar törzsek.  Visegrád latin neve az okiratokban, vedutákon vagy litográfiákon a következő alakokban szerepelnek: VICEGRAD, V1CEGRADE,VICEGRADI, VICEGRAD1A, VICEGRADO, Vicegradt, V1CIGRAD, VISEGRÁD, Vissegrade, Vizegrad, VIZEGRAG, VIZZEGRADO; német alakban: Blin-denburg, BL1NDENBVRG, PLINDENBURG stb.

***

A Várkert területén Czobor Béla vezetésével 1890 és 94 között - Sántha Kálmánné és Scheilí József telkén - értékes leleteket fordított ki a földből a kutatók ásója.  A leletanyag tudományos feldolgozása során derült fény arra, hogy az ásatáson dolgozó régészeknek I.  András király egyik kolostorát sikerült felfedezni.  Korabeli krónikások, akik még teljes épségében látták a monostort, úgy emlékeznek, hogy Visegrád első várának közelében, erdős területen, tehát szerzeteseknek megfelelő, magányos helyen állott.  A benne lakó szerzetesek biztonságát a fejük fölött magasodó ispáni vár katonái vigyázták.  Amikor 1.  András kijevi száműzetéséből hazatért, feleségét, I.  Jaroszláv kijevi fejedelem leányát hozta magával, aki a görög szertartást követte.  A királyné bazilita szerzeteseket is hozott magával és számukra építtette a Szent Andrásról elnevezett monostort.  Ez a görög szerzetesrend a magas fokon álló kijevi kultúra építészetének legszebb emlékét hozta létre a Várkertben.

Az ásatások befejezése után az is kiderült, hogy néhány eredeti faragvány kivételével nem az eredeti, hanem a később átalakított kolostor késő gótikus alaprajzú templomát és a hozzáépített kolostor épületét sikerült feltárni.  A templom oldalához kisebb, félkörös apszisú kápolna is csatlakozott.  Az épületegyüttes alaprajzának méreteiről azt is meg lehetett állapítani, hogy ez volt Visegrád államalapítási korának legnagyobb méretű épülete.  A templom hajójának hossza 25, szélessége pedig 10 méter volt, amelyhez egy 10 méter hosszúságú szentély csatlakozott.  A templom jobb oldali falához a kolostor kerengőjének egyik folyosója és épületszárnya csatlakozott.  Itt voltak a különböző célokat szolgáló helyiségek, a refektó-rium, vagy káptalanterem, a szerzetesek gyülekező helye, mellette a sekrestye, a parlatórium, a látogatók számára létesített társalgó, az étkező, majd a dormitórium, az alvószobák.  A kolostorra ráépülő Latinovits villa építésekor, az 1920-as években kerülhettek elő azok palmettadíszes vállkövek, amelyek a 11.  századi kőfaragóművészet kiemelkedő alkotásai.  A megismert adatok szerint a baziliták több, mint száz évig birtokolták ezt a épületet.  Lakóit 1221-ben - mivel nyelvüket a lakosság nem értette - latin nyelvű szerzetesekkel cserélik fel.

A feltárt leletanyagból számos 15.  századi faragvány, kapuzattöredék, boltozati bordák kerültek elő.  Az ezt megelőző századokból egy sírkövet is találtak „MAGISTER SIMON NÓTÁRIUS" felirattal.  Tudomásunk van arról is, hogy I.  András királyunk - a visegrádi telepítéssel csaknem egy időben - Szent Ányos tiszteletére a Balaton mellett, Tihanyba is telepített bazilita szerzeteseket.  A történelmi Magyarország déli területén, Szávaszentdemeteren - az egykori Sirmium, Pannónia Secunda egykori fővárosának helyén - is épült bazilita kolostor, amely I.  Endre építőtevékenységét örökítette meg.

***

A következőkben azt szeretném felvázolni és bemutatni, hogy milyen volt az élet a várispánságban, az ispáni vár alatt, a Várkertben kialakult falu lakosainak mindennapjaiban.  A várispánság élén álló személy azonos volt a megyét igazgató megyésispánnal, aki kettős minőségben számos katonai, kiterjedt bírói, ezen felül gazdasági és igazgatási jogokkal rendelkezett.  A megyének ezt a korai típusát szokás királyi vármegyéneknevezni, melyet ispánja a helyi várispánság intézményein keresztül kormányozott.  Az ispán és emberei útvámot, a folyók átkelőhelyén, így Visegrádon is hídvámot szedtek.  A várfalon kívül, a váralján hetipiacot, a nagyobb települések vásárokat tartottak.  A kereszténység elterjedése és általánossá válása után vasárnap nem volt szabad dolgozni, ezért a vásárokat szombatra tették át.  Ennek emlékét számos falu neve mindmáig megőrizte.  Az első megyék az ország sűrűbben lakott területein, a mi esetünkben a római emlékek birtokba vétele után a régi főutak mentén alakultak ki.

 

András király Magyarországra jövetele (Képes Krónika)

 

A Szent András monostor XI.  századi vállköve

 

11.  századi vállkő töredék a Szent András monostorból

 

A település népességének gyarapodása után már a 11.  században megkezdődött a környező erdők kivágása azért, hogy az irtásföldekből tágasabb legelőterületet alakíthassanak ki, az erdő fáját pedig építkezésre használják.  A Várkertben megindul t építkezésekből lassan faluszerű település alakult ki.  Itt már az előző században megjelentek a félig földbe süllyesztett, később pedig a föld felszínére épített lakó- és melléképületek is.  Ezek az építmények megfeleltek azoknak a háztípusoknak, amelyek a korabeli Európa szomszédos államaiban kialakultak.  Az államalapítás után a vármegyeszervezet és az egyházi igazgatás tevékenysége nyomán a világi nagybirtok megszervezése is a tartós letelepedés irányába hatott.  Ali.  századi adománylevelekben a közrendűek lakóhelyeként csak rögzített határokkal rendelkező falu tűnik fel.  A későbbi századokban a falunak már volt vezetője: a falunagy, akit csak később kezdtek bírónak nevezni.  A falvak lélekszáma eltérő volt.  Lélekszámuk 16 és 65 család között ingadozott.  A királyi és egyházi birtokok népei közül a mezőgazdasági vagy kézműves szolgálattal tartozók éltek népesebb falvakban.  Ilyen volt a korai Visegrád is, mert az itt élő családok, a váralja lakói nemcsak az ispáni várnak, hanem az esperességnek, de még a Szent Andrásról elnevezett kolostor lakóinak is tartoztak szolgáltatásaikkal.

 

Salamon és Géza csatája Pozsonynál (Képes Krónika)

 

Az egykori falu területén feltárt egyszerű műhelyek nyomai arról tanúskodnak, hogy az akkor itt élt emberek egy része kézművességgel foglalkozott.  Munkájuk mellett élelmükről elsősorban a természet gondoskodott.  A ház közelében számos állatot is tartottak, de a nagy folyam halbősége akkor még szinte kimeríthetetlen volt, ezért ez egyik fő tápláléknak számított.  Azt is számításba kell venni, hogy az ország közepének mondott terület, amely akkor a Dunakanyartól a Balaton északkeleti vonaláig húzódott, egy hatalmas erdőség volt.  Ebben az időben az erdő elsősorban védelmet adott, de emellett az egyik legfontosabb építő-, fűtőanyag és táplálék forrása is volt.  Az itt élő vadállomány kiváló eledelnek számított, de a gombák számos válfaja is gazdagította az akkor divatos ételfajtákat, az erdők gyümölcse, a szamóca, a vadcseresznye, az erdei málna, a som pedig kiváló csemege volt.  A Várkert területén megépített falu életét elsősorban természeti környezete határozta meg.  A Duna közelsége meghatározó jelentőségű volt.  Kutakat nem kellett ásni, mert a Duna vize iható volt.  Árvíztől azért nem kellett tartani, mert a házak a folyam magasabb teraszára épültek.  Az 1955 és 2004 között több kényszerű megszakítással végzett régészeti feltárás eredményei alapján a 10.  századtól a tatárjárásig, ill.  talán tovább is használt falu központjának településrekonstrukcióját Sabján Tibor etnográfus-építész segítségével lehetett elkészíteni.  E korai településben bokorban helyezkedtek el a veremházak és a közelükben álló építmények.  Szent István egyik törvénye tíz falvanként előírta egy-egy templom építését.  A falu kicsiny, félköríves szentélyű temploma az ősi Visegrád világi és egyházi igazgatási együttesének harmadik egyházi építménye.  A Várkert területén feltárt falu igen nagy- a Dunától a sibriki várig húzódó - kiterjedésével, egyedi háztípusával, ipartörténeti emlékeivel a feltárást végző régészek: Méri István, Kovalovszki Júlia, Gróf Péter munkájának köszönhetően különleges helyet foglal el a 10-11.  századi népi építészetben.

***

A 11.  század épített örökségének gazdag maradványain kívül az eseménytörténet is tartogat érdekes emléket, amelynek színtere Visegrád várához, az ispánság központjához kötődik.  Ez a trónjától elűzött Salamon király visegrádi fogsága volt.  Valószínű, hogy már korábbi kötődés is kapcsolta őt Visegrádhoz, mert apja, I.  András király minden bizonnyal éppen születésének idején, 1053 körül kezdte meg az előzőekben tárgyalt várkerti kolostor építését, ahová feleségével, Anasztázia orosz hercegnővel együtt telepítették ide az ortodox hitű rendet.  Ez Salamon zsenge gyermekkorára elkészült.  Egyik legkalandosabb életű magyar királyunk azonban már gyermekéveiben a diplomáciai események középpontjába került.  Apja már ötéves korában - a magyar-német béke megkötésének feltételeként -eljegyezte számára IV.  Henrik testvérhúgát, Juditot.  Salamont már gyermekkorában megkoronázták.

 

Salamon király és Géza herceg (Képes Krónika)

 

Salamon a német császár segítségét kéri (Képes Krónika)

 

Kalandos életében először András király öccsével, Bélával került ellentétbe, majd a fiatal király helyett uralkodó Anasztázia úgy szőtte a diplomácia szálait, hogy Béla fiai, Géza, László és Lampért lengyel hadak támogatásával megszorították Salamont.  Kíbékülésük után 1074-ben, a mogyoródi csata után, Gézát is királlyá koronázták, így egyszerre két uralkodója lett az országnak.  Közben Salamon családi élete is felborult.  Amikor I.  Géza meghalt, öccse, I.  László fejére került a korona.  Családja után korábbi hívei is hátat fordítottak Salamonnak, így kényszerült a királyi cím feladására.  Ezután Salamon is hajlott arra, hogy a szembenállás helyett a békés utat válassza.  A Képes Krónika így számolt be a következő eseményekről:

,,. . .  országlásának negyedik esztendejében (László) kibékült Salamonnal, és elegendő költséget adott neki királyi szükségleteire.  Az ország főemberei azonban óvatosan elejét vették annak, hogy újra veszedelem és háborúság támadjon: nem tűrték, hogy Salamonnal megosztozzék az országon. " László és Salamon között azonban a béke nem teremtett nyugalmat.  Salamon újra szervezkedni kezdett, és László életére tört.  A krónika ilyen képet rajzolt Salamon lelkiállapotáról:

,,Salamon felsebzett lelkét emésztő harag és keserűség marcangolta.  Háborogva és dühös lélekkel Lászlóártatlan vérének veszedelmére mesterkedett: de maga esett a verembe, melyet ásott. . .  László király pedig rajta kapta a gonoszságon Salamont, elfogta és Visegrádon börtönbe vetette. " Életére törő rokonát Visegrád ispánsági várának valamelyik épületében házi őrizetben tartotta, mert miként a krónika írja: „. . .  királyi atyjafia folyvást fenyegetőzött, hogy rosszabbakat cselekszik, mint a múltban. . . " A királyi rangról lemondott Salamont még 1081-ben fogatta el, hogy megakadályozza gonosz tervének végrehajtását.  Később, amikor László 1083-ban 1.  István szentté avatására készült, a pápa által elrendelt kanonizációs eljárás előtt fel kellett venni sírjából István király tetemét.  Ekkor engedte ki László király Sa lamont.  A fogság helyével foglalkozó néhány magyar történész már nem tudott a Sibrik dom bon valamikor volt ispáni várról, és az alsó vár lakótornyát jelölték meg a fogság helyéül.  így ragadt rá a lakótoronyra a Salamon tornya elnevezés.  Akkor még nem tudtak, hogy Sa Iámon 1083-ban szabadult őrizetéből, az alsó vár lakótornyát pedig IV.  Béla király ajándé kozta feleségének, Lascaris Máriának.  Csak később derült fény arra, hogy a lakótorony Sa lamon exkirály fogságától 176 évvel később épült.

A kanonizációs ünnepségek befejezése után Salamon valóban végleg kiszabadult viseg radi fogságából.  Utána elhagyta az országot.  Regensburgba vette az irányt, hogy találkoz /ék feleségével, Judittal.  A hosszú idő elteltével annyira elhidegült kapcsolatuk, hogy a házasságot már nem sikerült helyreállítani.  A Képes Krónika szerint: futva ment Kutesk besenyő vezérhez", akiben szövetségest keresett László ellen.  Erdélyt odaígérte neki ajándékba, ha segít László ellen.  Ez a szánalmas akció is sikertelenül végződött.  Hosszú bolyongás után Isztriában, Pula város környékén fejezte be hányatott életét, ott is temették el.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet