|
|
|
Az a 12 ezer arany, amelyet a Starhemberg örökösök a 40 ezer arany visszaváltási ár felett a birtokba fektetett beruházásaik megváltásaként megkaptak, csak kisebb részben eredt a koronabirtok, a visegrádi uradalom betelepítéséből és az uradalmi gazdálkodás kiépítéséből. Az összeg legnagyobb részét a helyrehozott uradalmi épületek elvesztése miatt járó kárpótlás tette ki.55 A romos épületek helyreállításának a folyamatáról csak elszórt adatok vannak Visegrád városképén, amely Bél Mátyás művének illusztrációjaként készült, még jól láthatók a városfalak maradványai, bár ezeket később elbontották. Kivehetők még a templomok és a volt középületek, így a királyi pénzverőkamara maradványai.56 Az épületek közül néhányat már az eladományozás előtt helyrehozott a kamarai adminisztráció erdőmestere, Brunner György, a kamarai uradalom gazdasági vezetője, Kövér János udvarbíró és az ott tartózkodó bányatisztviselők, akik ezeket az épületeket lakták. Mégis az uradalom jelentős lakó- és gazdasági épületeit — amelyeket később, 1765-ben a kamarai birtokbavétel után átalakítottak és tovább építettek — a Starhemberg család állította helyre: Visegrád romokból való újjáépítése az ő tevékenységükhöz köthető. Az általuk végzett újjáépítés végeredménye részletesen megtalálható a birtokátadás alkalmával készített kamarai felmérésekben és becslésekben.57 Az 1749-ben és 1755-ben készített értékbecslések összehasonlításakor feltűnik, és a tények ismeretében furcsának tűnik, hogy a jelentősebb építkezések 1749 után történtek. Mintha Starhemberg Gundacker halála után az örökösök nem vették volna komolyan Grassalkovits Antal visszaváltási ügyködését, és az uradalmi gazdálkodást felfejlesztendő nagyobb arányú beruházásokba fogtak. Forrásadatok híján erre csak az 1755-ben felvett gazdagabb, az 1749. évinél több leírt objektumot tartalmazó épületleltár alapján lehet következtetni. A leltárakban, becsükben az épületeknek az átvétel idején megállapított értékét tüntették fel.
A Fellegvár (Häufler J. metszete, 1840-es évek)
A Salamon-torony északi oldala (Häufler J. metszete, 1840-es évek)
A fellegvárat már az 1688-ban készült kamarai összeírás is teljesen romosnak írja le, és kevésre becsüli, mindössze 60 Ft-ra. A vár valószínűleg nem is játszhatott volna semmiféle harcászati szerepet a kuruc korban, mégis az terjedt el a későbbi történeti szakirodalomban, hogy a többi magyarországi várral együtt 1702-ben felrobbantották. Ennek a robbantásnak a mai régészeti kutatások semmiféle bizonyítékát nem találták az ásatásoknál.58
A fellegvárral a Starhemberg örökösök nem törődtek, azt mind az 1749., mind az 1755. évi kamarai leírás használhatatlannak minősíti. Egyedül az 1755. évi birtokbecsű tartja említésre méltónak a várban található faragott terméskövekből készült két vízgyűjtő ciszternát, kutat, feltételezhető, hogy ezeket valamilyen módon hasznosították. (Talán innen itatták a Villámhegyen legelő állatokat.)
A mezőváros legjelentősebb épülete 1749-ben az uradalom gazdasági felügyelőjének (inspektorának), Riegler Jakabnak a lakóhelye. Az uradalmi majorház, kastély két különálló részből áll. Az intéző lakásául szolgáló részben hat lakószoba van, közülük az egyik boltíves, a többi vakolt mennyezetű. (A szobák számát az is indokolja, hogy itt kellett elhelyezni az uradalom esetleges magas rangú nemesi vendégeit is.) Az intézőlakáshoz egy kis boltíves pince, két éléskamra és két konyha is tartozott. Utóbbiakhoz csatlakozott egy kis gabonás csűr, amelyben 1749-ben csak a helyi tizedgabonát tudták tárolni. Ehhez a lakrészhez még két istálló is járult. A másik, a baloldali épületrész három szobából állt, az épület egyik felét nyers, durva téglából rakták, a másik fele jó minőségű kőből épült. A baloldali rész zsuppal fedett, de a tető hibás, két helyen is befolyik rajta a víz, a ház amúgy is javításra szorul. Nem is lakták, mert az 1729-es dunai áradás megrongálta, legutóbb 1744-ben egy ismételt áradás idején pedig az egész épület egy öl magasságban víz alá került. Az uradalmi épületegyütteshez (épületegyüttesekhez) nagy gyümölcsöskert is tartozik, amelyet a jelenlegi inspektor művei, és a termést is ő élvezi.
A leírásból nem derül ki pontosan, hogy a két épületrész össze volt-e építve egymással. Valószínűleg a baloldali rész mélyebben, a Dunához közelebb feküdhetett, hiszen az áradások nagyobb kárt tettek benne. Az egész leírásból arra lehet következtetni, hogy az uradalmi ház nem újonnan, nem egy időben épült, hanem részletekben, a régi középkori épületek átalakításával, felhasználásával állították helyre az igények fokozódásának megfelelő ütemben. Erre utal, hogy egyes helységek boltívesek, mások nem. A baloldali ház valószínűleg úgy készült, hogy egy régi kőből épült palotát toldottak ki téglafalakkal.
A földesúri épületek mind 1749-ben, mint 1755-ben földszintesek voltak. Az uradalmi épületegyüttest a kerttel együtt 1749-ben 1902 aranyra becsülték.
Az uradalmi gazdasági épületek fontos tartozéka volt a földesúri malom, amely a mai Malom-völgyben épült és a Malom-patak vize hajtotta. Maga a völgy is róla kapta a nevét. A török hódoltság utáni Visegrád egyik legrégebbi épülete volt, már az 1690-es években is használta az akkori budai kamarai erdőmester.59 Lehet, hogy a malom is középkori alapokon állt, mivel kőből készült cseréppel fedett épület volt, ami nem általános a közönséges falusi malmoknál. A malom ekkor már csak egy kővel dolgozott, holott 1699-ben még két követ hajtott. A molnár lakrészében egy szoba, egy konyha és egy kamra nyert elhelyezést. Értéke 450 Ft volt.
Földesúri épület volt még a kör alakú, jól épített kőfalból készült, cseréppel fedett mészárszék, ami minden bizonnyal szintén a hajdani város egy régi romos épületének a helyreállításával jött létre. 1749-ben 60 aranyat ért. A földesúri kocsma 1 helyiségből és egy istállóból álló épületét kivették a becsű alól, mivel azt egybeépítették a kocsmáros házával. A kocsmáros, Widermann György (visegrádi telkes jobbágy) egész évben a földesúr borát mérte. (A földesúri kocsmán kívül természetesen a falunak is volt kocsmája.) A kocsma földesúri része fa alapokon álló nyers, durva téglából készült épület volt, de még így is kiemelkedett a zömében vályogból épült zsúpszalmával fedett jobbágyházak közül.
Visegrád úthálózatának térképe, 1778
(Balla Antal, OL S 12. Div. XIV. No. 41.)
1755-re a földesúri kastély nem sokat változott, még mindig egyszintes építmény volt. Zavaró, hogy a leírás során a becsüsök összecserélték a bal és jobboldali épületrészt. A nagyobbik, az inspektor lakásául is szolgáló rész semmit sem változott, mindössze 3 évvel azelőtt — 1752-ben, amikor az uradalomban a Starhemberg örökösök nagy építkezéseket folytattak — korábbi zsindelytetejét újrafedték. A kisebbik részt helyrehozták, átépítették, ezután már csak két szobából, egy konyhából és egy kamrából állt. Az új tulajdonos, a kincstár megbízottja úgy vélte, hogy meg fog felelni a Visegrádon újonnan kinevezett — de más korabeli uradalmakban már meglévő — uradalmi tisztség viselőjének, a kasznárnak. A leendő kasznárlakot változatlanul zsúptető fedte. A közös udvaron álló két istálló közül a nagyobbakat az inspektor, helyi elnevezéssel a tiszttartó, míg a kisebbet a kasznár fogja használni. A tiszttartói épületegyüttes, a kastély értékét ekkor csak 1500 aranyforintban állapították meg.
A két kamarai felmérés között a Starhemberg család még egy uradalmi épületet emelt, amely két szobából, egy konyhából, egy kamrából és egy pincéből állt, istálló is tartozott hozzá. Ez a ház is középkori alapokon nyugodott — 1752-ben még bőven találhatók felhasználható romok az egykori királyi székhelyen —, de zömében vályoggal borított fából készült fallal egészítették ki és zsúppal fedték. Nincs rá adat, hogy a Starhemberg örökösök mire akarták használni, valószínűleg uradalmi vendégfogadó lett volna a jobbágyházhoz ragasztott földesúri kocsma helyett. A kamarai tisztviselő azt javasolta, hogy itt helyezzék el majd a kamarai uralom idején az uradalmi fővadászt. (Az uradalmi fővadász a 18. században már elsősorban erdészeti teendőket látott el.) Az épületet 60. forintra becsülték 1755-ben.
Három évvel a második felmérés előtt, 1752-ben készült el az új magtár, a kastélyhoz csatlakozó korábbi kis gabonatároló helyett. A magtár már kétszintes (a török kor utáni új mezőváros első kétszintes épülete) — sőt a teteje alatt a padláson harmadik szintet, rakodóteret is kiképeztek. A magtár szilárd falakból, kőből épült, cserépzsindellyel fedték. A többi — zömében felújított — visegrádi épülettel ellentétben nincs róla említés, hogy régi építmény alapjaira vagy annak felhasználásával készült volna, de azért ez nem zárható ki, már csak az alatta húzódó pince miatt sem. A magtár az uradalmi épületegyüttes szélén, már a faluhoz csatlakozva helyezkedett el, szinte hozzáépítve, a közelében egy kis jobbágyház állt. A kamarai becslők megjegyzik, hogy a gyúlékony falusi ház ilyen közelsége tűz esetén a magtárat is veszélyezteti, ezért az említett jobbágyházat és jobbágytelket a mezőváros másik szélére kell áthelyezni.
Az új magtár Visegrádra helyezése a mezőváros gazdasági székhely jellegét erősíthette volna a továbbiakban. Korábban Visegrádon csak a helyi tizedgabonát befogadó kis helyiség, kamra volt. Nagymaroson is csak a falu tizedgabonája számára elegendő csűr állt a mezőváros Kismaros felé eső határában. Ugyanakkor az új telepítések, Kismaros és Zebegény is fokozatosan népesedtek, a gabonatermelés nőtt; ideje volt hogy egy olyan korszerű épületet emeljenek, ahol az uradalom valamennyi falujából származó allodiális és tizedgabona elfért. A 18. század második felében a kamarai kezelés idején is itt tárolták az uradalomban termett összes tized és allodiális (vagyis a földesúri kezelésben lévő robottal művelt) földeken termett gabonát. Az új magtár értéke 850 Ft volt.
Végül, de a ma is fennálló műemlékek szempontjából nem utolsósorban az 1755. évi felmérés leírja a négy részből álló hatalmas borospincét. A pince már 1749-ben is létezett, alkalmanként használták, de nem volt olyan állapotban, hogy pénzértékét is kifejezhették volna. Lényegében a majorsági főépület, az uradalmi kastély alatt húzódott, fele részben régi épületmaradványból kialakítva (a boltíves termekből valószínűleg csak a törmeléket kellett kitakarítani), másik fele sziklákból kivájva a hegy alá nyúlt be. Nem derül ki egyértelműen, hogy ez a sziklába vájt rész is középkori eredetű-e. Értéke 1755-ben 460 Ft volt.
A két felmérés között nem változott semmit az uradalmi malom, a mészárszék és a Wiedermann János földesúri kocsmáros jobbágyházával egybeépített kocsma épülete.
Nem uradalmi, de az uradalom által építtetett épület volt a mezőváros első temploma. A mai iskola helyén álló középkori eredetű épület helyreállítását, illetve a helyreállításra a pénz gyűjtését már a kamarai bányatelepülés lakói megkezdték. A pénz az újonnan települt mezőváros kialakulásának az idejére sem jött össze, mert egy 1736-ban kelt vármegyei felmérés szerint a Keresztelő Szent János tiszteletére épített templomot egy romos épületből teljes egészében az uradalom hozatta helyre, illetve építtette fel kőből. A templom Mikovinyi Sándor városalaprajza szerint is a Duna partján állt, a mai iskola helyén. (Visegrádnak már a Starhemberg korszak előtti években is volt imaháza az 1690-es évek végén, és a lakosság éppen az istentiszteletek tartásához szükséges felszerelésre gyűjtötte a pénzt.60 A miséket a marosi plébános tartotta. (Nem lehet tudni, hogy a Starhemberg család a falusiak imaházát építette-e tovább, vagy új épületet jelölt ki a templom számára.)
Az új plébániatemplom 1712-ben lett készen, de az épület helyreállítása nem lehetett túl sikeres, mert az 1732-ben felvett Canonica Visitatio (egyházlátogatási jegyzőkönyv)61 arról számol be, hogy a templom falain hatalmas repedések vannak, renoválni kellene. A templom 1732-ben már bőven el volt látva a szükséges oltárral, felszereléssel és miseruhákkal, amelyeket a jegyzőkönyv részletesen felsorol. A templomban külön említésre méltónak találják a hatalmas, kőből készült keresztelő medencét. A szószék, a kórus és a padok fából voltak. A források szerint a kegyúr, a Starhemberg család ajándékozta a templomi berendezéseket is, de ezen és az épületen kívül a plébániának, az egyházközségnek semmi vagyont vagy ingatlant nem adott, a fenntartásról és a plébános ellátásáról a község gondoskodott.
Az 1756-os egyházlátogatási jegyzőkönyv62 szerint a templom renoválása megtörtént, amelynek során az épületet megnagyították, a templomnak már öt oltára volt. A főoltár természetesen Keresztelő Szent János tiszteletére volt felszentelve, oltárképpel ellátva. A többi oltár közül az egyik szűz Mária számára készült, a másik Szent Gyula mártír ereklyéit tartalmazta. Ez utóbbit Riegler Jakabnak az adományából emelték, aki az 1740-es években az uradalom tiszttartójaként tevékenykedett.
Visegrád látképe (Jacob Alt metszete, 1824)
Visegrád a Kálvária-hegy felől (Häufler J., 1840-es évek)
A negyedik oltár Szent Rókus és Sebestyén, míg az ötödik Szent Anna és Szent Vendel tiszteletét szolgálta. Megemlítik, hogy a templom a közeljövőben új szószéket kap. Van már orgona, és a templom kis fatornyában két kis harang szól. A templom felszerelése 1732 óta sokat gazdagodott. A mezőváros első templomát még temető vette körül, amelyet az anyakönyvek szerint szintén Keresztelő Szent Jánosról neveztek el.
1756-ban a mai Kálvária hegyen áll már a kálvária a stációkkal, a Szent Sírral, valamint egy kis kápolnában Mária oltárral. (A mai templom alapkövét 1776-ban rakták le.)
Az 1788-ban készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint63 a plébánia épületét a falu emelte 1751-ben. Mivel 1788-ban tatarozták, nem határozható meg pontosan, hogy milyen volt az 1751-ben készült plébánia épület eredeti állapota. Az 1788-as leírás szerint kőből emelt három szobás építmény, a szobák közül kettő boltíves mennyezetű, a harmadik vakolt. Ennek alapján feltételezhető, hogy ismét a régi város vagy palota valamelyik épületét hozták rendbe és alakították át erre a célra. A plébánia teteje cseréppel fedett, padlózatát deszkapalló borította. (Sajnos az épület elhelyezkedésére vonatkozóan nincs utalás a vizitációban.) Megfelelő konyha és a házicselédek elhelyezésére szolgáló lakrész is tartozott hozzá. Pincéjét is jónak mondja a leírás. Istállója tágas, 8 ló és 8 szarvasmarha befogadására volt alkalmas, zsúpszalma fedte. Szép kis konyhakert és gyümölcsös tartozott hozzá a pap ellátására.
Könnyen elképzelhető, hogy az uradalmi épületeken, a földesúri majorságon kívül a mezőváros nevezetesebb épületeit, így a plébániát is a régi város romos épületeiből állították helyre, vagy legalábbis köveiből rakták fel.
A mezőváros 18. század eleji képének a megismeréséhez jó támpontot ad Mikovinyi Sámuel városalaprajza, amelyet szintén Bél Mátyás országleírásához készített.64 Mikovinyi Visegrád Dunára nyíló látképén kívül Pest megye térképét is megrajzolta. A térképen feltüntette valamennyi település alaprajzát, bár az alaprajzok többsége sematikus. Visegrád azonban kivételnek látszik, a város látképéhez hasonlóan az alaprajz szerint is a volt várfalakkal és városfalakkal elkerített palotaromok — a későbbi földesúri, uradalmi épületegyüttes — térben és szintben elkülönülnek a tulajdonképpeni mezővárostól. A volt palota és a falak a Dunáig nyúlnak és tőlük nyugatra kezdődik a hosszú egyutcás, az utca mindkét oldalán telkekkel és házakkal beépített falu vagy mezőváros. A magtárat az uradalmi majorsági épületegyüttes szélén építették 1752-ben, így fordulhatott elő, hogy szinte egybeépült a falu szélső, gyúlékony zsúptetővel fedett házaival.
Visegrád város alaprajza a 18. század első felében
Mikovinyi Sámuel térképe alapján
(Bél M.: Notitia... III. 170/a. l.)
A megyetérképen látható alaprajz szerint 1733-ban a falu beépített területe még nem terjedt ki a Malom-patak mai medréig. Temploma a Duna partján állt. A kinagyított városábrázoláson a Salamon torony irányában, az uradalmi városrészben még egy kis templom, vagy kápolna található szintén a Duna partján.
Ami a jobbágyok házait illeti, Bél Mátyás azt állítja, hogy a lakosság a palota köveit hordta el házai építéséhez. A régészeti kutatások jelenlegi állása szerint ez az állítás nem igazolható.65 Ebben az esetben rejtély, hogy hova lettek a volt palota és város építőkövei. A mezőváros — amelyet Bél Mátyás inkább falunak tart — házai általában vályogból épült zsúpszalmával fedett falusi parasztházak voltak. 1732-ben a szokásos katonai beszállásolás alkalmával de Saintignon alezredes szakácsa felgyújtotta szállásadójuk zsúpszalmával fedett házát, tűzvész keletkezett. A jóvátétel és kártérítés ügyében a megye pereskedett a hadsereggel.66 Feltételezhető, hogy nemigen volt jobb ház a jobbágyházak között, mert a rangosabb tiszteket nem a falu legrosszabb házában helyezték el. Az azért lehetséges, hogy a házak alapozásához felhasználtak néhányat az értékesebb kövekből. A kövek elkerülhettek a hatvani uradalomba, a hatvani és a nagyoroszi földesúri Starhemberg épületekhez is.
Lábjegyzetek:
|
|
|