Előző fejezet Következő fejezet

A VÍZCSINÁLÁS KALANDJA

 

Szakál Antal tanácselnök úgy beszél a vízhálózat építéséről, mint valami különös izgalmas kalandról. A tárgyilagos száraz jelentésekből ismert műszavak: búvárszivattyú, hidroglóbusz, ennyi és ennyi méter eternitcső — az ő tudósításában nemcsak önmagukat jelentik, hanem a vállalkozás egy-egy fontos állomását.

Valamikor csak a templomtorony jelezte az országúton haladó járműveknek, hogy egy-egy falu határában haladnak. Új templomtorony — új falu. Más nem emelkedett ki a földszintes házak sorából. Manapság a templomtorony mellett nem ritka látvány a csillogó hidroglóbusz sem. Fémgömbje a civilizáció előretöréséről tanúskodik, és figyelmezteti a városi utazót, hogy a falu életében ne a régi hazug romantika idilljét keresse.

A    vízhálózat    megteremtése    valószínűleg más községekben is külön história a falukrónikában. Hisz a víztársulások megszervezéséhez kevés volt a közös pénz, tetemes hozzájárulást kellett vállalnia a lakosságnak is. S az csak messziről tűnik evidenciának, hogy a jót — nevezetesen a  magasnyomású  folyóvizet — mindenki akarja. Ha megfelelt eddig az ásott kút, megteszi ezután is — hangzott el gyakran a    konvencionális    ellenvetés.    Vagy: - amennyi nekem még hátravan, azt. kiböjtölöm kútvízzel, végtére nem élünk a városban. A tanácsi   vezetők  sokáig  mesélhetnének   róla, mennyiféle ellenvéleménnyel kellett megküzdeniük, amíg meggyőzték az embereket, hogy a folyóvíz akkor is „jó üzlet", ha pénzükbe kerül.

Zsombón azonban még nagyszabású agitációra sem volt szükség, ugyanis jóval olcsóbban csinálták meg a vízhálózatot, mint a legtöbb községben.

 De ezt már mondja el Szakál Antal:

 - Volt nekünk egy igen jó artézi kutunk három kifolyóval, az látta el a falut vízzel. Egyszer csak észrevettük, hogy nagyon megcsappant a mi kutunk vize, egyre kisebb lett a nyomás. Tudtuk már, hogy új kutat kell fúratni, méghozzá a saját pénzünkből.  Megállapodtunk a téesz kútfúró brigádjával, megkezdték a fúrást. Hamar kiderült, hogy az új kútnak se lesz több vize, mint a réginek. Akkor még mélyebbre fúrattunk, de csak nem erősödött a nyomás. Most már azon kezdtünk tanakodni, hogyan lehetne kút helyett létrehozni egy vízművet. Voltak a vízműnél jó ismerőseink, azok   tanácsolták,   hogy   vásároljunk búvárszivattyút meg hidroglóbuszt. Szerencsések voltunk, sikerűit a munkához való anyagot nagykereskedelmi áron megszerezni, így aztán nálunk nem kellett olyan sok pénzt szedni a lakosságtól, mint másutt. Kétezer forint   közműfejlesztési   hozzájárulást   kértünk telkenként. Akkor megegyezkedtünk a vízmű egyik brigádjával, hogy szabad idejükben elvégzik nálunk a szakmunkát. Szóval szombaton meg vasárnap. Ezzel megint   egy   csomó pénzt megtakarítottunk, mert csak a munkadíjat kellett kifizetnünk. Nem volt gondunk a vállalati haszonra. A földmunkát meg   a   lakosság vállalta. Azóta is folyamatosan kötik be a vizet a házakhoz. Az egyik vízműves ember odabent nem egyezett a kollégákkal   kijött ide, a  szakszövetkezetbe dolgozni. Ő csinál mindenféle javítást a vízhálózaton, nem engedjük, hogy akárki belekókányoljon. Hát így van nekünk magasnyomású vizünk 1972 óta.

Hogy honnan ért Szakál Antal a vízműépítéshez? Meg az útcsináláshoz, meg az iskolabővítéshez? Hát beletanult. Nem született vele egyik tudomány sem.

Eredetileg cipész mesterséget tanult az édesapja után, aki hadirokkantként jött vissza az első világháborúból, és a hatóságok segítségével cipésznek képezhette át magát. A család idevaló a zsombói tanyákra, nem is jutott senkinek eszébe másutt meggyökeresedni. A szükség zavarta fel Pestre Szakál Antalt 1945 után, mert hiába próbálta folytatni az ipart, anyag híján nem tudta magát fenntartani. S akkor már, mint friss házasembernek, a feleségéről is gondoskodnia kellett. A fővárosban beállt építőipari segédmunkásnak, hétvégén meg utazott haza. Ahogy ma mondanánk: ingázó lett belőle. Szerencsére nem kényszerült sokáig erre a vándoréletre. Üllésen megalakult a cipész szövetkezet, egy részleget Zsombóra telepítettek. Szakál Antal visszatérhetett eredeti szakmájához. De nem tartott ki sokáig mellette. Néhány év múlva, 1953-ban elcsábították a tanácshoz. Hálátlan feladatot kapott, begyűjtési megbízott lett.

Amikor elcsodálkoztam, hogy ilyen kétes tekintélynek örvendő funkcióból hogy maradt meg több mint húsz éven át tanácsi tisztviselőnek, egyszerű magyarázattal szolgált.

— Az elődöm mindig magasabb, kötelezettséget rótt ki a parasztokra, mint amennyit a törvény megszabott. Én meg csak annyit kértem, amennyi szabályos volt. Igaz, nem teljesítettem túl a begyűjtési tervet, de az emberek elégedettek voltak velem. Még az is előfordult hogy némelyikük visszafordult az ajtóból   figyelmeztetett, hogy bizonyosan elszámítottam    magam,   lehetetlen,   hogy   „csak ennyit kell neki beszolgáltatni.

Egy évvel később kinevezték tanácstitkárnak. Ebben a minőségében aztán módja meg ideje volt megtanulni, hogyan lehet egyközség életét irányítani. Ismétlem, ideje is volt rá, hisz egészen 1973-ig tanácstitkárként tevékenykedett. Akkor megválasztották tanácselnöknek.

Látogatásom első   napján   sajnálkozva   fogadtak a tanácsházán. .

— Szakál elvtárs bent van Szegeden, pedig ő tudja legjobban a zsombói dolgokat.

De aztán valaki megvigasztalt:

— Azért nézzen be késő délután, olyan úgy se fordult még elő, hogy Szakál elvtárs, akár mikor ér haza, be ne jöjjön a tanácsházára.

Csak úgy találomra odamenteni tehát délután. A munkatársai jól ismerik Szakál Antalt, épp a tanácsháza előtt összetalálkoztunk. Nemrég érkezett vissza Szegedről.

Másnap hosszasan elbeszélgettünk. Nem éppen zavartalanul. Hol telefonhoz hívták, hol egy járási vizsgáló bizottság tagjai sürgették, máris indulniuk kellene a szomszéd községbe'

De azért a faluról szívesen beszélt. A víz hálózaton kívül az iskoláról, az óvodáról, és a ki tudja mikor megvalósuló tervükről, az új egészségházról.

Annál szűkszavúbban önmagáról. Már búcsúzkodtunk, amikor megkérdeztem:

— És a család? Gyerekei vannak?

Vannak. Három fiú. Csak annyit tudtam meg róluk, hogy egyikük Szegeden, a másik Sándorfalván dolgozik, a harmadik most tölti katonaidejét. Zsombó életrajzát megismertem Szakál Antal elbeszéléséből, de az övét alig.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet