Előző fejezet Következő fejezet

LUXUSLAKÁS A TANYÁK KÖZÖTT

 

Ismerkedésem a faluval úgy kezdődött, hogy a tanácsházát keresve előbb végigautóztunk Zsombó közepén. Autóból persze nem sokat látni a világból, én legalábbis minden új várost, községet gyalog szeretek bejárni. Ha mást nem, a főteret, a főutcát, szóval a centrumot lépésről lépésre próbálom felfedezni. Megállok a köztéri szobroknál, a moziplakátnál, elnézem a kirakatokat, egyik-másik üzletbe benyitok. Az élelmiszerbolt például mindig árulkodó. Ugyanígy a húsbolt .— ha van —, vagy a műszaki üzlet. De érdemes megbámulni még a helyi fényképész fotográfiáit is, meg egyáltalán az utcán járókelő embereket.

A legfeltűnőbb sajátosságok azonban még az autóból kitekintő szemnek is megmutatják magukat. Zsombón például a vadonatúj házak, s köztük is leghivalkodóbban az emeletesek. Mert ahhoz nem kell alapos felfedező körutat tenni, hogy meglepetten felkiáltsunk: mennyi új családi ház! A friss vakolás és még frissebb meszelés, az ajtó és ablakkeretek vadonatúj máza valósággal utánakiabál az embernek. Az emeletes házakat hirtelenjében nem is értettem. Valamilyen középületet sejtettem bennük. Máskülönben hogy kerülnének ide. Látványnak is szokatlan volt az aprócska községben a csupaüveg , csupafüggöny épületek képe.

A magyarázat nem váratott magára sokáig. Mindenekelőtt az derült ki a kimutatásokból, hogy Zsombót   2060   ember   lakja.   Mint tudjuk, az ötvenes évekig   csak   néhány  ház épült a jelenlegi belterületen, majd felhúzták az első, még kezdetleges családi házakat.

A belterületi épületek többsége azonban a hatvanas, sőt hetvenes években készült el. Ha tehát tudjuk,  hogy most már 214 lakóházat tartanak nyilván a  falu belső részén, mindjárt magyarázatot találunk rá, hogyan került ilyen feltűnően sok új ház a faluba. Még így is többen élnek a tanyákon,   499   kisterületi lakóház szerepel a nyilvántartásban. A tendenciát könnyű megfogalmaznunk: egyre többen és többen költöznek a falu központjába.

Mindez mutatja a falu életének átrendeződését. Hisz a villanyvilágítástól a magasnyomású vízen át az óvodáig, iskoláig' az élelmiszerbolttól, húsbolttól a vendéglőig, az orvosi rendelőtől a művelődési házig egyre újabb és újabb civilizációs, kulturális vívmány csalogatja beljebb a korábbi tanyalakókat.

De még így is: mit keresnek Zsombón az erkélyes, emeletes házak?

Erre a kérdésre Becherer Mátyásné népfronttitkártól kaptam szemléletes választ. Nemcsak ismertette a KISZ társasházak történetét, hanem mindjárt meg is mutatta a lakásokat belülről. Ugyanis a KISZ társasházakat bizonyosan ő találta ki, és a szükség hozta meg a találékonyságát.

Míg ezek a házak föl nem épültek, ők maguk is meglehetős szűken voltak a két és félszobás családi házukban. Nekik, mármint a Becherer házaspárnak és a két gyereknek persze elég tágas volt a lakás, de hát a gyerekek felnőnek és az a szokásuk, hogy gyorsan meg is házasodnak. Ez történt Irénke lányával, fiával, s ami ebből egyenesen következik, jelentkeztek az unokák. Végül már kilencen kerülgették egymást Bechererék családi házában. És nyilván mind azzal a gondolattal, hogy valamit ki kellene találni végre.

 Hát Becherer Mátyásné kitalálta.

Mert ha lehetnek KISZ társasházak Szegeden meg számtalan más városban, miért ne lehetnének Zsombón? KISZ-tagok, egyben lakásra váró fiatalok itt is vannak szép számmal, és nekik is lakniuk kell valahol.

Az első három társasház építéséhez 1972 őszén kezdtek hozzá, és 74 nyarán már költözhetett a tizenkét lakástulajdonos. Az OTP 135 ezer forint kölcsönt biztosított, ehhez adódott hozzá a szociális kedvezmény, kinek mennyi jár, a gyerekek száma szerint. Végül a lakások teljes ára nem érte el a 300 ezer forintot, de ebből az összegből a tulajdonosok még 100 ezer forintot sem fizettek ki. S hogy milyen lakások sorakoznak a társasházakban? Sajnálom, hogy nem mellékelhetek róluk fényképeket.

Az előszobából a   mai   lakások   méretéhez viszonyítva teremszerű nappaliba lép a látogató, ennek a szobának egyik fala az utcára néző ablak. Lépcső vezet fel innen a második szintre, ahonnan a két hálószoba meg a fürdőszoba   nyílik.   A   földszinten   van   még   a konyha, a kamra, és egy mosdóhelyiség vécével. A lakás alapterülete 110 négyzetméter. Bechererék most már lélegzethez juthattak, mert az első lakásfoglalók között volt Irénke lánya — egyébként a művelődési ház igazgatója - férjével, Polyák István gépésszel, meg ötéves kisfiával. A költözés után fél évvel — éppen ott jártamkor -   született   az   új   lakás legfiatalabb  lakója. Polyák  István szerint  ez még csak a kezdet, mert ilyen kényelmes, tágas   lakásban   nem   érdemes   megállni   négy gyerekig.

Múlt év márciusában újabb négylakásos társasház alapját ásták ki, és már ősszel készen állt a ház, költözhetnek a tulajdonosok.

És épül a következő. Bechererné fia különben asztalos mester - éppen az erkélyrácsokat festette rajta. Az újabb házakhoz már 160 ezer kölcsönnel járult hozzá az OTP. A tulajdonosok - csupa vagyonosnak igazán nem mondható fiatal ember - úgy segítenek magukon, hogy a segédmunkát elvégzik. Aki pedig teheti - mint Irénke fia -, a szakmunka egy részét is. A készülő lakást például ők parkettázták az édesapjával.

Az újabb lakások — bár alapterületük kisebb, mint az előzőké — még több helyiségből állnak. Szerkezetük a korábbiakhoz hasonló két-, sőt háromszintesek, mert most már a padlásteret is beépítették. Mindenesetre valamennyi olyan jellegű, hogy az újságok hirdetés rovatában bátran nevezhetnék luxuslakásoknak őket.

- Akik egyszer itt letelepedtek - mutatott körbe Becherer Irénke a napfényes nappaliban - biztosan nem vándorolnak el Zsombóról.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet