K?etkez?fejezet

Összefoglaló

 

A Duna, a Tisza és mellékfolyóik hazai szakasza mentén elhelyezkedő holtágak közül kiadványunkban a legalább négy hektár kiterjedésűeket, illetve az annál nagyobbakat ismertettük. Összesen 237 holtágat mutattunk be, - 57-et a Duna-völgyből, 180-at a Tisza-völgyből. A holtágak folyók szerinti megoszlása a következő: Duna 17, Ferenc-tápcsatorna 5, Ráckeve-Soroksári Duna-ág 2, Mosoni-Duna 6, Dráva 15, Mura 2, Rába 3, Rábca 7, Tisza 80, Maros 2, Hármas-Körös 36, Kettős-Körös 5, Fekete-Körös 1, Sebes-Körös 6, Berettyó 1, Zagyva 7, Tárna 1, Hernád 5, Takta 8, Bodrog 22, Szamos 5, Túr 1. A megyénkénti megoszlást - összefoglalónk után - táblázatos formában közöljük.

Keletkezésükre nézve a holtágak kétfélék: az anyafolyóról természetes úton fűződtek le, vagy folyószabályozás (mederátvágás) révén keletkeztek. Az első csoportba 78, a másodikba 159 holtág tartozik. A holtágak nagyobb része (141 holtág) az árvízvédelmi töltésen kívül, az ún. mentett oldalon helyezkedik el, kisebb részük (86 holtág) a töltések közötti hullámtéren, néhány (10) holtág a nyílt ártéren van (ebből ötöt nyárigát véd).

A holtágak tulajdonviszonyai az elmúlt évtizedben lényegesen megváltoztak, s ma is változóban vannak. A holtágak több mint fele (131 holtág) állami tulajdonban van, s ezekből 58 holtág esetében a területileg illetékes vízügyi igazgatóság a vagyonkezelő. A legutóbbi években egyre több holtág, elsősorban „szentély"-típusú holtág, került a nemzeti parkok kezelésébe (2001. közepéig 42 holtág). A legfeltűnőbb változás az önkormányzati tulajdon és - a legutóbbi években - a magántulajdon előretörése. Előbbi 66 holtágra, utóbbi 40 holtágra jellemző.

A számba vett holtágak összes területe (pontosabban átlagos vízfelületének nagysága) 6978 hektár, ebből a mentett oldali holtágak területe 5110 hektár, a többieké 1868 hektár. A legnagyobb (150 hektárnál nagyobb) holtágak nagyság szerinti sorrendben a következők: Tolnai Holt-Duna (234 ha), Tunyogmatolcsi Holt-Szamos (225 ha), Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös (207 ha), Fadd-Dombori Holt-Duna (180 ha), Dunakiliti-Cikolai Holt-Duna (174 ha), Montaj-tó (170 ha), Peresi Holt-Körös (165 ha), Halásztelek-Túrtő-Harcsás Holt-Körös (161 ha), Gyálai Holt-Tisza (160 ha).

A holtágakban tárolt víz összes térfogata - átlagos vízháztartási körülmények között -119,4 millió m\ melyből 87,2 millió m3 a mentett oldali holtágakban, 32,2 millió m3 pedig a hullámtéri-ártéri holtágakban van. A víztérfogatot nézve legnagyobb holtágunk a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös (4,5 millió m2).

A holtágak főbb hasznosítási formái a következők: belvíztározás és belvíz-továbbvezetés, öntözővíz-tarozás és -szállítás, halászat, horgászat, üdülés, vízi sportok, ipari hűtővíz tarozása. A holtágaknak, mint vizes élőhelyeknek, sajátos és kiemelkedő szerepük van a természetvédelemben, s tájformáló szerepük is figyelemreméltó. Különösen a hullámtéri holtágak védelme fontos, mert ezek több ritka állat- és növényfaj szinte kizárólagos előfordulásának helyei. A tárgyalt holtágak között összesen 50 olyan van (ebből 36 a Tisza vízrendszerében), amelyet a fokozottan védendő ún. „szentély"-típusú holtágak közé sorolt a Tárcaközi Bizottság. (A „szentély" típusú holtágak listáján további hat olyan holtág szerepel, amit kötetünk vagy a túl kis kiterjedése vagy mocsár jellege miatt nem tartalmaz).

A holtágak medrének állapotára általában az erőteljes feliszapoltság, a növényzettel való túlzott benőttség a jellemző. A parti területek állapota a hasznosítás jellegétől és mértékétől függ. Ahol elsősorban üdülés, strandolás, vízisportolás folyik, ott az antropogén tényezők hatására a parti területek állapota az idők során leromlott.

A holtágak vízforgalmát a folyók hullámterén döntően a folyó vízállás-változásai határozzák meg, míg a mentett oldalon a meteorológiai tényezők dominálnak. A holtágak helyenként és időnként a belvizekből is jelentős utánpótlást kaphatnak. Mintegy száz holtágnak van nagyobb belvízgyűjtő területe. Viszonylag kevés (alig félszáz) azoknak a holtágaknak a száma, amelyek - mint víztározók - be vannak kapcsolva valamelyik öntözőrendszerbe.

A víz minőségét a holtágaknak csak felénél vizsgálták több-kevesebb rendszerességgel. Hozzávetőleges értékelés szerint ezek 25%-ánál a vízminőség kifejezetten rossz, 60%-uknál enyhén szennyezett a víz, s azt csupán 15 %-uknál lehetett kifogástalannak minősíteni. A holtágakban leülepedett iszapot csak egy-két helyen, kivételesen, a kotrási munkák előkészítése során vizsgálták. A víz ökológiai szempontú vizsgálatát csak néhány kutatási célra kijelölt holtágnál végezték el.

A holtágakkal kapcsolatos feladatok számos területen fogalmazódnak meg. Ezek mind a kutatás és a vizsgálat, mind pedig a holtágak megőrzése, illetve rehabilitálása területén széles skálát jelentenek. Fontos azonban látni, hogy a holtágak legértékesebbjeit, a „szentély" típusúakat, már kiválogatták. A többi holtág jórészt és meghatározóan helyi, szűkebb érdekkörök, kisebb közösségek vízgazdálkodási, jóléti, vagy gazdasági célú törekvéseit szolgálja. A holtágak szükséges ráfordításaiból tehát az államnak és a helyieknek egyaránt ki kell venni a részüket. Az államé a szabályozó és lehetőségteremtő feladat, a helyieké a döntés és az önrész előteremtése. Kötetünk a feladatmegosztáshoz is segítséget nyújt.

 

  
K?etkez?fejezet