Előző fejezet Következő fejezet

Egy család az észt irodalomban

 

Ha megkerüljük a tallinni Niguliste-templom gótikus épületét, akkor az óvárosból kivezető Harju utcába jutunk. Az utca végén van a Loomingnak [‘Alkotás’], a Tiszatáj testvérlapjának szerkesztősége. Az épülettömb másik oldalán „szolgálati” lakások találhatók, a legfelső emeleten él Jaan Kross és családja.

E név nem ismeretlen nálunk,  nemcsak művei  jelennek meg, nemcsak egyik tolmácsolója a magyar irodalomnak, de többször járt hazánkban feleségével,  Ellen Niittel író-olvasó találkozókon. Szegeden a 70-es évek végén a Somogyi Könyvtárban találkoztak olvasóikkal,  beszéltek életükről, terveikről.  A korábban csak írásaikból ismert házaspárral ekkor kötöttem személyes ismeretséget.

Amikor megnyomtam a csengőt, még lihegtem a kapaszkodástól. Kevés időm volt, s olyan sok helyre kellett mennem, hogy az út idejével takarékoskodtam inkább.  Ráadásul rám tört az elfogódottság, nem is szólva az idegen nyelv miatti izgalomról.  Így nem csoda, hogy amikor ajtót nyitottak,  alig tudtam megszólalni.  Szerencsére az ajtónyitó Ellen Niit,  aki maga is költő, fölismerte: mi a legnagyobb gondom. Szíves invitálás után körülvezetett a lakásban, s közben hagyta, hogy  lecsillapodjak és fölbátorodjak. A lakás az átlag tallinni lakásához hasonló - az épület még a századforduló és a harmincas évek között épülhetett. Valójában a berendezés funkcionalitásában mutatkozik meg lakói egyénisége. A konyhában, a társalgóban, de másutt is az észt népművészet hagyományos szőtteseit, nem kihívóan rusztikus tárgyait,  eszközeit láthattam; minden nap használják - nem kirakatnak vagy dísznek szántál. A dolgozószoba már a tetőtérből lett  ellopva, a faborítás hajóbelsőt idézne,  ha a rengeteg könyv nem emlékeztetne arra, hogy egy irodalmár családnál vagyunk. Összességében nagyon praktikus   minden.

- Hiiuma szigetén van egy kis nyaralónk, kocsival könnyen ott lehetünk - hallom kísérőm hangját. (Távolságban kb. Budapest-Balatonnak felel meg.)

Igazából mégsem a lakás kötötte le a figyelmem, hanem a kalauzoló háziasszony. Ellen Niit a középtermetűnél valamivel alacsonyabb, mozgása fiatalos, pedig nagymama korban jár. Becsületes arcán derű, az embert próbáló idők emléke csak őszülő haján látszik. Kivételes egyéniségével elfelejtette azt a drukkot, amely abból fakadt,  hogy észtül addig nem beszéltem,  csak olvastam.  Versei alapján is ilyennek képzeltem őt. (Költeményei magyarul különböző folyóiratokban, az Észt költők  antológiában jelentek meg, de van egy önálló gyermekkötete is - Meseország -,  sőt 1986-ban az Európa Könyvkiadó Új Pegazus sorozatában ezersoros válogatás jelenik meg Rab Zsuzsa fordításában  Versek címmel.)

Írásai hangulatát és egyénisége varázsát megkísérlem egy versének fordításával felidézni; költészetére jellemző a báj, a mindennapok szürkeségét színesítő érzelem élményének ábrázolása.

Boglárka (Tulilill)

Az élet adta derűs pillanatok

emlékétől is forró lesz szívem.

Udvarunk gyepéről tavasz-virágot

szakított nekem a gyermekem.

 

Élete első bokrétáját hozta

sikongatva: örüljön mamája -

most vázájából hajol bókolva,

illatozik a boglárka virága.

 

Asztalom, szobám virágba öltözött,

simuló szekfűn a bársonyos rózsák,

s fehér kála széles levelei között

mindent övező mezei boglárkák.

 

Deríti kedvem, hangulatomon

uralkodik kedves illat-árja.

Örömöm tiéd is, ha asztalodon

nyílik, virágzik a sárga boglárka.

Niit beszélt a fordítás szép feladatáról, kedvenc magyar költőiről - Petőfi, Ady, József Attila, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Károlyi Amy stb. -, s az őt fordító Rab Zsuzsáról és Képes Gézáról. A legnagyobb büszkeségét, a csaknem teljes Petőfi-fordítását már férje mutatta meg, mert neki el kellett mennie.

Jaan Kross hatalmas termete a kovács és halász ősöket idézi, az ötvenes években bányában dolgozott. Az arcát övező tengerészszakáll komollyá teszi, de ha szemüvege fölött elnézve megcsillan szeme, vagy ha beszéd közben hunyorít, akkor megérződik rejtőzködő barátságos természete. Türelmesen és szinte kézen fogva vezet a társalgás során.

Jaan Kross is költőként indult. A negyedik x után, a hatvanas években jutott el a „csúcsra” - e korszakból való az alábbi költemény.

Három vakról  (Kolm pimedat meest)

MILTON

TEIRESIAS

HOMEROS

Fekete madár ereszkedett szememre

Fekete madár ült költeni szememre

Fekete madár költött arcomon

amíg fiókái összehasogatták

szemem fészek-világát

 

szemüregemből száradt pörkök

hullanak alá a földre

szárnyrakapó ifjú madarak

gödörfészketekről repüljetek

tollaitokon a nap

Ekkor születnek a nagy gondolati versek, amelyekből a jelentősek magyarul is megjelentek (Észt költők). Ezzel egyidőben bontakozik ki epikája: történelmi tárgyú regények és elbeszélések sorjáznak tolla alól. Az írások az észt irodalom-, kultúr-, és művelődéstörténet sorsfordulóit állítják középpontba, az akkor  és ott lehetséges/szükséges kérdéseinek feltevését és megválaszolását úgy vázolja, hogy a mának szóljon az üzenet. Nem igazi történelmi regények ezek, nem is parabolák, leginkább Szókratész bölcsesség-közelítési módszeréhez hasonlítható, csak észt példákat használ. Magyarul többek közt A cár őrültje című regényét és A menny-kő című elbeszéléskötetét találhatjuk a könyvespolcokon. Sokat fordít, magyarból is - egyik legnevezetesebb munkája Az ember tragédiája. Nemcsak fordította, de a rendező munkatársa is volt, így lett oroszlánrésze  az „Estonia” Színházban elért sikernek.

Most épp Stefan Zweig Emlékiratait fordította, s mellette új regényén dolgozott. Ennek hőse a múlt századi Észtországban született európai hírű csillagász, Bernhardt Schmidt  (1879 - 1935) lesz. Valószínű problémaköre pedig: mit tehet hazájáért egy tudós az emigrációból s az emigrációban, valamint mi tarthatja meg észtnek.

Szó esett még a nemzeti megújulásról, a múlt századi észt-magyar irodalmi és politikai kapcsolatokról, az észt irodalom nagyjaihoz fűződő emlékeiről és élményeiről.

Sajnos mennem kellett. Szállásomig leánya, Maarja Kross kísért. Útközben megtekintettük a „Kiek in de Kök” [‘Kukkants a konyhába’] bástyatoronyban berendezett várostörténeti kiállítást. A legfelső szint ablakaiból az óváros csodálatos panorámája tárult elénk.

A beszélgetés közben Maarja elmesélte, hogy az Iparművészeti  Főiskolán végzett. Ő is ír, természetesen álnéven - a saját erejéből, tehetségéből akar sikereket elérni. Újságok és antológiák után megjelent első kötete, a Tõsimang [‘Komoly játék’]. Az induló „Madli Morell” már komoly dicsérő kritikákat kapott.  Talán kedvet kap valaki a fordításához, ha ezt a sajátos mitológiai-értelmezést  olvassa:

Artemisz  (Artemis)

Hidd az élet elpusztíthatatlan

és nem támad ellened gonosz

Hidd unikornisok futnak mindig hozzád

és öledbe hajtják fejüket

Hidd íjad idege feszes

nyilad célba találó

Hidd napfoltod mindannyiszor megleled

én tudom

gyökerek szívósságával

kapaszkodsz

s hordod testvéred gyümölcsét

jó termést ígérnek

rugdalásai

Te higgy s akkor hisznek mások is

és minden

igaz is lesz   

Nem egyedüli eset Krosséké, tudniillik hogy az egész család az irodalommal foglalkozik. Említhetném a Beekmann-házaspárt, a Tuulik-ikreket, vagy Minni Nurmét s leányát, Eeva Parkot. S van rá példa nálunk is.

Krossék ismeretsége, barátsága akkor is értékes lenne, ha nem lennének híres emberek. A művek fenntartják-folytatják a beszélgetést, az író-olvasó találkozókon viszontláthatjuk egymást, a levelek a személyes kötődést erősítik. De nem a személyes kapcsolaton múlik. Nem is Krossék könyveinek, műveiknek ismeretén.  Még csak nem is az észt irodalom, történelem, művészet kedvelésén. Hanem azon, hogy a földiséget, ezt az elvont, elméleti kapcsolatot, amely a többi sokmilliárd, jelenben, múltban és a jövőben létező emberekhez fűz minket, valóságosnak és emberinek érezzük. Ezt taníthatja meg nekünk  (másokkal együtt) a Kross-család.

Kívánom mindenkinek: ismerkedjék meg velük. Először a könyvek, a versek, regények, elbeszélések segítségével. Baráti kézfogásra mindenkinek nyújtják kezüket.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet