Előző fejezet Következő fejezet

Egy hagyomány feltámasztása

 

Hatvan éve is lesz már annak, hogy a IV. Finnugor Kultúrkongreszuson elhatározták a résztvevők: minden esztendő októberének 3. szombatja és vasárnapja a rokon népek napja legyen.

Vajon mi oka lehetett 1931-ben a finnugor népekkel és nyelvekkel foglalkozó tudósoknak erre? Észtország, Finnország és Magyarország az első világháborút követően vált önálló, független országokká. A területüket (legsúlyosabban Magyarországét) érintő békék nem hoztak igazi békét, s a létüket veszélyeztető világpolitikai helyzet az élet minden területére rávetette az árnyékát. De, éppen itt mutatkozik az október 21-i határozatnak a jelentősége, most nem a függetlenné vált finnugor nyelvű népekről volt szó!

A 20-as évek végére, a 30-as évek elejére világossá vált, hogy a Szovjetunióban nem a hirdetett lenini nemzetiségi politika valósul meg, hanem éppen az a nagyorosz sovinizmus, amely birodalmi érdekeit a proletár internacionalizmus és a nemzetek feletti szovjet ember eszménye mögé rejti. Kétségtelen, hogy a határozat politikai elemzés alapján született, de a célja a nemzetmentő szolidaritás kifejezése volt. A rokon népek napján a megemlékezések, a műsorok azoknak a kis népeknek nyújtottak támaszt, amelyeknek a létük került veszélybe.

A rokonságtudat ébren tartása erősítette a közösségi összetartozást is. Erre az összetartozásra szükség volt azért is, mert a határokon túl (legsúlyosabban a magyarságot érintette) sok észt, finn és magyar élt, akik számítottak az anyanemzet támogatására. Sokan elgondolkozhatnának azon, hogy a politikai érzékenységünk egyik oka éppen az ilyes megosztottság iránti részvétünkből fakad. Hogy ezt "hídszerepként" fogjuk fel, vagy "megtartó tudatként" - álláspont kérdése. A lényeg azonban az, a kapcsolatok különböző szintjei, körei mégis az emberek közötti érintkezést mélyítik el.

A második világháború előtt élő hagyománnyá vált a rokon népek napjának megünneplése. A rokonság-tudat a szovjet-finn téli háború idején lángolt a legmagasabbra, a Négykezes - Nelikäisti újság hosszan ismerteti az önkéntesek névsorát. A középiskolákban, például a szegedi Barossban is, minden évben műsorral ünnepelték. (Egyik szervezője Virányi Elemér, a korábbi tartui lektor volt.) A háború után a szocializmus építése háttérbe szorította a finnugor, a kis létszámú etnikumok problémáját. 1960-ig kellett várni, hogy nemzetközi fórumon szó essék a kis finnugor népekről.

1989-ben Szolnokon, Mall Hellam szavai után nyilatkozott úgy a finnugrisztika néhány művelője, hogy fel kell ébreszteni ismét ezt a hagyományt. Az ez évi augusztusi nemzetközi kongresszuson kiderült, hogy a merják, muromák, kamaszok mellé a líveket is felírhatjuk a kihalt nyelvek listájára. S ez a veszély fenyegeti a szibériai nyelvrokonokat, a vogulokat, osztjákokat, szamojédokat is. Ha valamikor, most ismét jelentősége lenne a szolidaritásnak, az összetartozás tudata ébrentartásának!

A Deák Ferenc Gimnázium tanulói a magyar munkaközösség ösztönzésével és a Dugonics András Tollforgató Társaság tagjainak közreműködésével október 20-án műsorral emlékeznek meg a rokon nyelvet beszélő népekről. Diákok és tanáraik azzal a kéréssel fordulnak minden oktatási intézményhez, minden kommunikációs eszköz szerkesztőihez, hogy a jövőben ők is emlékezzenek meg október harmadik szombatján és vasárnapján a velünk egy nyelven és a miénkkel rokon nyelven beszélő emberekről és kultúrájukról!

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet