Előző fejezet Következő fejezet

A független Észtország köszöntése

 

Furcsa jubileum ez a 75. - hiszen az ünneplő Észtország alig három éve szabad. S ennek a szabadságnak a létrejötte is milyen nehézkes, elhúzódó születés volt. 1988 április 13-án hangzik el a felhívás a tévében egy, a peresztrojkát támogató népfront létrehozásáról. S október 2-án már Tallinnban ülésezik a különböző szervezetekből megalakult Észt Népfront kongresszusa! Míg a szocialista kormány az Észt Sz. Sz. Sz. K. gazdasági és pénzügyi autonómiájának felvillantott ködképét kergeti, a politikai nyomást az észtek (és a baltiak) megmozdulásai - Dalosünnepek, tüntetések - teszik komollyá. Az Észt Kommunista Párt vezérkara is, élén V. Väljasszal együtt menetel honfitársaival, s ez nagy könnyebbség a diplomáciai csatározásokban, amelyekben az észtek egyetlen ütőkártyája igazságuk és hazaszeretetük. Az Észt Legfelső Tanács rendkívüli ülésszaka november 16-án kinyilvánítja a szuverenitást, de ezt a szovjet parlament érvényteleníti.

A moszkvai vezetés egyrészt gazdasági zsarolással próbálkozik, másrészt az általuk megszervezett Interfront demagógiájával akarja megfélemlíteni az igen jelentős (kb. 46%) kisebbséget. 1989 január 18-án elfogadják a nyelvtörvényt. Ez egyrészt az észtet államnyelvvé nyilvánítja, másrészt arra kötelezte a helyi orosz hivatalos személyeket, hogy tudjanak észtül. A december 10-i választásokon (az augusztus 8-i választójogi törvény érvényében) pedig a Népfront győzött - de a szovjet alkotmány indáiból nem lehetett kikeverednie (a 2500 fős össz-szovjet tanács ellenében nem tudtak lépni, ahogy a többi balti nép sem.)

1989 őszén újrarendeződnek a szövetségek: átalakul a népfrontmozgalom és a kommunista párt is. A Baltikumban a politikai vezető szerepet a litvánok veszik át. Az európai események sodra a kelet-európai „népi demokráciáit” viszi csak nyílt vizekre. A világ dicséri Gorbacsovot, Szovjetunió-Oroszország az összeomlás állapotában van (de az impérium határait érinthetetlennek nyilvánítja) - a Nyugat egy lehetséges, a kelleténél nagyobb áldozattal járó beavatkozástól tart: rossz néven venné, ha a rab nemzetiségek erőszakosan szakadnának ki a birodalomból.

1990 elején az Észt Állampolgári Bizottság kezdeményezi az Észt Kongresszus létrehozását: február 24-én, a függetlenség ünnepén az egykori Észt Szabadállam állampolgárai és jogutódjai megválasztják a képviselőiket Akár parlamenti, akár népszavazással akarja Gorbacsov, illetve az imperialista módon viselkedő Sz. K. P. akadályozni a kiválást: jogi érve nincs már rá. Csak a fegyverek beszélhetnek. S Litvániában, a Sajudis március 25-i elsöprő győzelme után fenn is áll ennek a veszélye. Így - bár az észt parlament március 30-án deklarálja függetlenségét - csak a lassú átalakulás a lehetséges. A függetlenségi nyilatkozatot a Szovjetunió nem akarta elfogadni - s mi sem, mert nemzeti fontosságú ügyeink voltak a szovjet vezetéssel.

Május 14-én a három balti állam létrehozza a Balti Tanácsot, hogy egyeztessék politikájukat (újabb érv a támadásra, hogy ennek jogelődje 1934-1940 között ugyanezért dolgozott).

Gorbacsov azonnal, már másnap érvénytelennek nevezi a döntést. November 22-én a balti nemzetek képviselői kinyilvánítják akaratukat: semmilyen formában nem akarnak csatlakozni a szovjet (vagy volt szovjet) államok semmiféle szövetségéhez. Külön történet lesz egykor, hogy az Sz. K. P.  konzervatív erői mi mindent meg nem próbálnak a Baltikum megtartására. A hol komikus, hol tragikus mesterkedések sikertelenek: a december 24-i határozatnak is eleget tesznek az észtek - a szovjet népi küldöttek kongresszusa népszavazással kívánta megmenteni a tagköztársaságokat. 1991 március 3-i észt és lett népszavazások eredményei a korábban (február 9-én) tartott litvánéval azonosak: önállóak akarnak lenni ez országok lakosai - a "kisebbségek" is. Az összeomló puccs valóban maga alá temeti a birodalmat: augusztus 24-én Oroszország elismeri az észt és a lett függetlenséget.

S vajon mi mikor ismertük el az Észt Köztársaságot? Augusztus 26-án Izland az első, követi Dánia, Norvégia (27.), majd Németország, Svédország (28.), Finnország (29.) és szeptember 2-án az USA is. Ugyanezen a napon mi is bátorkodunk - a rokonnyelvűségünk szégyenkezzen, a demokratikusságunk vagy az anyagiasságunk: válasszon ki-ki. Ez megmagyarázható is lenne, de hányszor szajkózta a magyar sajtó az észt diszkriminációt, ami persze nyelvvédelem volt a javából; hányszor támadták az új észt alkotmányt, amely valójában az észt demokrácia záloga azzal, hogy a volt megszállóknak, önkéntes és öntudatlan parazitáknak mégsem akarja a kezébe adni a kormányrudat. S így mellékesen: tudja-e a magyar közönség, hogy az észt kisebbség-védelem a legkorszerűbbek egyike Európában - mint ahogy a régi észt alkotmány is az volt, s ez többek közt Csekey István magyar jogtudós eredménye.

Lehetne-e szebb tisztelgés a fiatal Észt Köztársaság előtt hasznosabb annál, hogy felelevenítenénk ama másik létrejöttét?

1884-ben a  tartui egyetem észt diákjai használni kezdik a kék-fekete-fehér trikolórt, amely később a nemzeti zászló színe lesz. A russzifikációs nyomás csak a kulturális életet engedi meg, a jövő politikusai itt nevelődnek.                               

1917 április 12-én (Gergely-naptár) az orosz birodalmi Ideiglenes Kormány beleegyezik, hogy az észtek homogén etnikumú kormányzóságot hozzanak létre a régi Estland és Észak-Lívland tartományokból.

Júliusban összeült a Maapäev - a duma észt változata, körülbelül hasonló nehézkességgel. A német fenyegetés ellensúlyozására (a császári csapatok - még folyik az első világháború - októberben elfoglalták Saaremaat) nagy létszámú katonaság állomásozik az országban, s ennek vezetői november 9-én V. Kingissepp és J. Anvelt vezetésével átveszik a hatalmat. 13-án felszólítják a Maapäevet, hogy oszoljon fel - erre az 15-én az az észtországi demokratikus kormányzó hatalom egyedüli, legfölső szervévé nyilvánítja ki magát és illegalitásba vonul.

Az 1918. január 21-22-i alkotmányozó nemzetgyűlési választások - akárcsak Szovjet-Oroszországban - a bolsevikek vereségét jelentenék, ám ezt egyrészt nem ismerik el, másrészt a német előrenyomulás miatt február 23-án összeomlik az első tanácshatalom.

Az illegális tanács már  december 24-én elhatározta, hogy ha Németország megszállja Észtországot, akkor kikiáltják a függetlenséget, hogy így az észt kérdés nemzetközivé váljon. A Vörös Hadsereg kivonulásának hírére az illegális tanács február 24-én Tallinnban kikiáltotta az önálló, demokratikus Észt Köztársaságot a történelmi és a nemzeti határok fenntartásával!

Az új észt ideiglenes kormány feje K. Päts lett. Ez azonban csak szimbolikus lehetett, mert a 25-én benyomuló német csapatok nem ismerték el.

A németek által kreált Landesrat áprilisban kérte a perszonáluniót Poroszországgal, s Szovjet-Oroszország az augusztus végi pótegyezményben le is mondott a Baltikumról - de a novemberi összeomlás keresztülhúzta a német számításokat.

1918. november 20-án a német fogságból kiszabadult K. Päts szervezni kezdi az ideiglenes kormány hadseregét. Erre szükség is van, mert 27-én a Vörös Hadsereg támadást indít. Narva 28-i elfoglalásával Anvelték úgy látják: megértek a feltételek az Észtországi Dolgozó Nép Kommünnjének kikiáltására (29.). Az erőteljes szovjet előrenyomulást csak december végére sikerült feltartóztatni, 1919. január 7-én aztán megkezdődött a Laidonner tábornok vezette ellentámadás. Január 18-án feloszlott a Kommün, prominens képviselői Moszkvába menekültek. Február végére nem állt észt földön idegen katona. Hosszú harcos idők jöttek még a tartui békéig (1920. február 2.), nemcsak a szovjet benyomulást kellett megakadályozni, hanem a német kalandorakciókat is, a fehérgárda támadásairól nem is szólva, de az észt szuverén hatalmat - a nagyhatalmak pártfogását élvezve - semmi nem fenyegette.

Ma már lehet írni arról a gyötrelmes érzésről, amely meghatározta minden általam ismert észt hangulatát; ebben a világban a 20-22 éves függetlenség emléke szembesült a negyvenegynéhány éves elnyomással. Ha a magyar nemzedékek sora úgy nőtt fel, hogy benne gennyesedett 1956 minden története és következménye, akkor mit szóljunk mi, hozzájuk képest? Nehezíthette életünket a "zsarnokság" állapota (Illyés Gyula), de kaptunk levegőt! Talán csak a szomszédos országok magyarjai - s nem "Picasso kétorrú hajadonjai" - érthetik meg: micsoda lélegzetvételt jelent az önállóság! Az  észteknek ugyanis a léte, anyanyelve, kultúrája került végveszélybe a "szovjet proletár internacionalizmus és szocialista hazafiság" miatt. S nekik még "anyaországuk" sem volt!

Nincs ideje a darvadozásnak - vagy ha igen, akkor a többi kis finnugor nyelvű népre gondolva (gondol-e rájuk valaki egyáltalán, ha már a "nagy testvér": a magyarság sem). Nosza rajta - sürgethetnénk a magyar közéletet -, tegyünk meg mindent, hogy legalább olyan kapcsolatok alakuljanak ki Európa egyik új államával, mint amilyen jók voltak nekünk a régivel.

S aztán, miért ne lehetne jobb? Ne higgyük, hogy csak a politikai, gazdasági érdekek köthetnek össze népeket. Talán egyszer igaz lehet Timár Máté lelkesedése: "Húgocskánkról, Eestiről szóljatok, a hozzánk hasonlóan tengersokat szenvedett kicsi népről, megváltozott életéről és jelenéről..., ahogyan a szerelmi házasság esküszavát rebegheti az ember." (A jövendő tavaszán Bp.1962.)

1983-ban jártam Észtországban. A Hosszú Hermann ormán még a szocialista zászló lobogott - ki tudhatta előre a változásokat. Azóta újságok, könyvek és levelek betűsorai fűznek a választott országhoz. A reménykedésnek tán első hangja szólal meg C. J. Odrajas költeményében:

Ma így énekelek

1. Nézd!                                   

micsoda infláció           

nyomát őrzi a föld          

eltékozolva aranyát                                 

sírrá mélyül az öl

 

2. Retinát vés az ablakon    

míg zúg a busz tova                 

sötétből fényre negatív 

lenyomat lesz a fa                    

 

3. Gladiátori hálóként

- szikrás szigonyhegyek -

borul a havazás rája

el-  bekövetkezett

 

4. Csonttáj körül mit szemed ér

tüze holddá békül

ám a szélfútta laposokon

vetés feje ékül

 

5. Megannyi lándzsa - eget tart

bízón fejet emel

megérkezel mert megjöhetsz

mert jöhetsz: érkezel

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet