Előző fejezet Következő fejezet

Virányi Elemér emlékezete

 

1976 februárjában, amikor ismerkedni kezdtem az észt nyelvvel, sehogyan sem ment a fejembe, hogy miért ne tanulhatnának észt nyelvet a szovjet Észtországban a szocialista Magyarországról érkező magyar szakos egyetemisták. Hogy Tartu „zárt város” volt, ez csak növelte kíváncsiságomat. Kutatni kezdtem a kapcsolatok történetét, s így merült föl az első észtországi magyar lektor: Virányi Elemér neve. Sajnos, mire eljutottam a kortársak közül a későbbi utódokhoz: a jánoshalmi származású Lakó Györgyhöz és a budapesti Sz. Kispál Magdolnához, akkor már egyikük sem tudott érdemben nyilatkozni. A „hivatalos” tudománytörténetben pedig szinte semmit nem találtam róla, csak a neve fordult elő gyanúsan sokszor a bibliográfiákban - akár Lavotha Ödöné.

A diploma megszerzése után először egy szegedi általános iskolában, majd 1982-től a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskolában kezdtem tanítani. Ez az iskola többé-kevésbé a volt Baross Gábor (Fő)reáliskola jogutója volt: legalábbis ugyanabban az épületben működött, a széthordott könyvtár törmelékes maradékával. Meglepődtem, amikor - érdeklődvén az iskola múltja iránt - az Évkönyvekben lapozgatva újra szembekerültem Virányi Elemér nevével, aki hét évig tanított itt. Elolvastam az iskola megmaradt, ezekre az évekre vonatkozó iratait - aztán abbahagytam a vizsgálódást: Virányi Elemérre senkinek sem volt szüksége. Sem az egyetem, sem a könyvtár, sem a város nem volt fogadó fél.

1990-ben megjelent a Finnugor Életrajzi Lexikon. Láttam, hogy tanárelődöm már önálló szócikket kapott - bár az adatok pontatlanok voltak. Szerettem volna kiegészíteni (valljuk meg: újraírni), de nem volt rá érkezésem. Ám nem hagyott nyugodni a kérdés, főleg, amikor kiderült, hogy Tartuban is érdeklődni kezdtek az észt-magyar baráti és kulturális kapcsolatok robotosáról. Az anyag lassan rendeződni kezdett, már nyilvánosságot kért. S ekkor kaptam a fölkérést a Baross Öregdiákok szövetségétől: a százéves születési évforduló kapcsán én tartsam meg a pályát bemutató előadást. Az előadás után azok a volt diákok, akiket még tanított, fölidéztek néhány emléket - valamint újabb adatokat kaptam Firbás Zoltántól és Péter Lászlótól, akiknek addig, amíg Virányi Budapestre nem távozott, osztályfőnökük is volt: köszönöm segítségüket. Bátorításukkal jártam meg még egyszer az eddig megtett utat, ellenőriztem, kiegészítettem az adatokat. Ezért kértem segítséget Pávai Gyula aradi helytörténésztől (az aradi Csiky Gergely Líceum magyartanárától) és Pomozi Pétertől, a tartui egyetem magyar lektorától.

*          *          *         

Virányi Elemér 1897. október 30-án Aradon született - később többször is kiemelve: római katolikus családban. Édesapjáról, Virányi Jánosról, foglalkozásáról, származásáról vagy családjáról még a helybéli Pávai Gyula sem tudott semmit sem kideríteni. Amit sejteni lehet, az a névből következtethető ki: az apa is, a fia is elmagyarosodó család sarja lehetett. Ezt támasztja alá az édesanyja neve is: Stanek Mária német és/vagy szláv származású. Testvéreiről nincs közvetlen adatom, de „időbe illően” még két Virányi-fiú fordul elő az aradi középiskolák értesítőiben - s mert a Virányi név elég ritka, gyanítom: ebből a családból származtak. A nagyobbik, az apa nevét viselő Virányi János 1912-ben érettségizik az aradi felsőkereskedelmi iskolában: majd, 1914-ben a főgimnázium magántanulója (s ugyanitt később önkéntesnek említik). A kisebbik, Virányi Endre az 1916/17-es tanévben lesz a főreál tanulója.

Nem tudom, hogy Virányi Elemér hol végezte elemi iskoláit. Az alapozó képzés nem lehetett rossz, mert a későbbi eredmények azt mutatják, hogy a középiskolai tanuló tehetsége és szorgalma alapján lehetett tandíjmentes. Hogy mit tanultak, arról részben a hasonló elemi iskolák tananyaga, részben a kétkötetes Magyar Pedagógiai Lexikon nyújt információt. Aradról meglehetősen sokat ír Márki Sándor, a Jókai Mór és Rudolf főherceg szerkesztette Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozat cikkírója, de a századforduló gyors fejlődését ez a híradás sem tudta követni. Aki ma járja a várost, az láthatja, hogy a belvárosi jelentősebb épületek magukon viselik a „boldog békeidők” stílusjegyeit. Ekkor élte gyermekkorát Virányi Elemér - szinte együtt nőtt a várossal.

Hogy a születési és a felnevelődési környezet hogyan határozta meg a Virányi-család gondolkodását, erkölcsi normáit, arra még következtetni sem tudok. Amit sejteni engednek a gyér életrajzi adatok, azok a magyar asszimilálódásra következtetnek - ennek egyik legszebb példája a szinte szomszédban felnövő Herczeg Ferenc (talán nem véletlen, hogy éppen ő lesz Virányi kedves írója!). Az azonban bizonyos, hogy a három fiút középiskolába járatják - s a reáliskola választása praktikus elveket takar.

Virányi Elemér Sándor (a Sándor keresztnevet másodikos korától már nem használja, később sem) abban az aradi főreálban kezdi középiskolai tanulmányait az 1907-1908-as tanévben, ahova például Kerényi Károly, a világhírű klasszika-filológus is járt. A család feltehetően a (feltételezésem szerinti) bátyja itteni tapasztalatai miatt választotta ezt a középiskola-típust. Az előbb már említett Virányi János ekkor itt III-os - majd a IV. után átmegy először a főgimnáziumba, aztán a felsőkereskedelmibe.

Tanárai közül kiemelném osztályfőnökét, dr. Elek Oszkárt (1880.02.04-1945.06.10.), aki a magyart, a franciát és a latint tanította neki. A tudós tanárnak önálló szócikket szentel az Új Magyar Irodalmi Lexikon (I.: 492.o.), a Magyar Irodalmi Lexikon (I.: 284.o.) és a Ványi Ferenc szerkesztette Magyar Irodalmi Lexikon (240.o.). A szakcikkek írói kiemelik, hogy „főképp a néprajz és az összehasonlító irodalomtudomány művelője. Értekezései éles szemről, széles látókörről, alaposságról tanúskodnak.” (1963) Valószínűnek tartom, hogy a pályaválasztás, pályamódosítás az ő hatásának köszönhető. Lehetséges az is, hogy Budapesten - itt tanulva és/vagy ide kerülve - többször is fölkereste az 1918-tól szintén itt tanító mentorát.

Virányi Elemér az Értesítők adatai alapján végig bekapcsolódott az iskola életébe: gyűjtések, kirándulások, rendezvények névsorában találkozhatunk vele; jó tanuló, végig tandíjmentes. Tanulmányi előmenetelét az Értesítők adatai alapján így összegezhetem:

Tantárgyak: I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII.
Vallástan 1 1 1 1 1 1 1 1
Magyar nyelv 1 1 2 1 1 1 1 1
Német nyelv 1 2 2 1 1 1 1 1
Francia - - 1 1 1 1 1 1
Történelem - - 1 1 1 1 1 1
Földrajz 2 1 2 - - - - -
Természetrajz 2 1 - - 1 1 - -
Természettan - - 1 1 - - 2 2
Vegytan - - - - 2 1 1 -
Mennyiségtan 1 2 3 2 2 1 1 1
Rajzoló geometria 2 2 2 2 - - - -
Ábrázoló mértan - - - - - 1 1 1
Szépírás 2 1 - - - - - -
Szabadkézi rajz - - 2 2 2 2 2 1
Testgyak.(Torna) 2 2 1 1 1 2 2 -
Bölcsészet - - - - - - - 1
Latin - - - - 1 1 1 1
Egészségtan - - - - - - 1 -
Gyorsírás - - 1 1 1 1 1 -
Ének 2 2 2 2 1 - - -
Magaviselet 1 1 1 1 1 1 1 1

Az iskola történetét vizsgálva úgy tapasztaltam, hogy nagyon jó, színvonalas oktatás folyt itt. A reál tárgyak tanítása során a napi tudományos eredmények bemutatásáig jutottak el a tanárok - pl. röntgen-kép készítése -, nem zárták ki a humaniórák tanulmányozását, sőt az élő idegen nyelvek mellett a Markovits-Radnai-féle gyorsírást is bevezették.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az idegen nyelvi „érzékenység” mellett (a német és a francia mellett a latint is fölveszi külön tárgyként - sőt görögből is érettségizik!) Virányi Elemér a gyorsírásban tűnik ki. Még III-ban (13 évesen) megkezdi ennek a „rendkívüli” tárgynak a tanulását, IV-ben már a szegedi tankerületi versenyen is dicséretet kap, V-ben a házi versenyek előkelő helyezettje, VI-ban „20 K. jutalomban részesült Virányi Elemér (a főreáliskola ez évi gyorsíróbajnoka)”. A VII. osztályban pedig a sok jutalom mellett az iskolai gyorsírókör ellenőre és alelnöke - sajnos, a VIII. osztályban a háborús körülmények miatt csökkennek a lehetőségek, a gyorsírás-oktatást is fölfüggesztik.

Bizonyos vagyok abban, hogy Virányi később majd fölhasználja középiskolai emlékeit, tapasztalatait a tanításban. A tanításhoz szükséges tanfolyam és alapvizsgák csak a dokumentációs hátteret szolgálják. Volt tanítványainak emlékezése szerint a gyorsírás óráin „elengedte” magát, nem volt annyira feszes, mint egyébként. A tanulók figyelmét fölhívta arra, hogy a gyorsírás nem pusztán a gyakorlatias hasznosíthatósága miatt fontos, hanem az intelligencia-szint emelését, szinten tartását is szolgálja.

A VIII. osztályban - talán a háború hatására - a történelemmel kezd foglalkozni. Az Értesítő tanúsága szerint „Arad szab. kir. város Közművelődési Intézetének felügyelő-bizottsága az aradi 13 vértanú emlékszobrának leleplezése alkalmával vert emlékérem két példányát adta jutalmul a történelemben kiváló eredményt elért két növendék számára. A tanári testület Skuteczky Ernő és Virányi Elemér VIII.oszt. tanulóknak ítélte oda.” (Értesítő 1914/15.: 67.o.)

Az érettségi vizsga lebonyolítása a háború ellenére olyan, mint a békeéveké: 1915. május 17-19-én (írásbeli) és május 31-június 2-án (szóbeli) történt. Magyar nyelvből Kemény Zsigmond báró történeti regényei volt az írásbeli tétel. Jelesen érettek: Jakó Sándor, Molnár Pál, Skuteczky Ernő és Virányi Elemér. Szinte halljuk a bankettező diákok beszélgetését, nótázását - a szabadság azonban nem úgy következett be, ahogyan elképzelték.

Úgy vélem, hogy nemzedéke tagjaihoz, s a kortársak többségéhez hasonlóan a frissen érettségizett, magyarságában sértettséget érző diákot is elragadta a világháborús lelkesedés szele: 1915. augusztus 16-án önként jelentkezett katonának (11/VIII-53-23. 1933.01.21.). Lehet, hogy ebben a családi élmény is közrejátszott: a bátyja, Virányi János is önkéntes!

Ám lehet, hogy csal a látszat: a vidám masírozó azonban megfontolt is volt egyben, mert miközben porzott a föld a menetelés közben:

„Beállok, rózsám, katonának:

Vagy huszárnak, vagy bakának;

Szüksége van rám a királynak,

A császárnak, a hazának.

Ne sírj utánam, Katikám, Katikám,

Lesz még belőlem, kapitány, kapitány!

Beállok, rózsám, katonának:

Vagy huszárnak, vagy bakának...”

a népfelkelésről szóló törvényt, s az azzal járó szinte azonnali frontra kerülést az önkéntesnek történő jelentkezéssel egy ideig ki tudta kerülni.

A szokásos, de a békebeli egy évnél rövidebb kiképzés után (Aradon? környékén? kapta) karpaszományos tisztjelöltként a császári és királyi 28-as tábori vadászzászlóaljba kapott beosztást - nem tudtam kideríteni, hogy 1916-ban-e. Ha azonban arra gondolunk, hogy a román támadás 1916. augusztus 28-tól megkövetelte az erdélyi erők bevonását, akkor sejthetjük, hogy Virányi hamar áteshetett a tűzkeresztségen.

A háborúra vonatkozó adatokból ismert, hogy a Monarchia hadserege mekkora veszteséget szenvedett a hivatásos, kiképzett tisztekben és tiszthelyettesekben a háború első éveiben. Nyilvánvaló, hogy az önkéntesekre, pontosabban az önkéntesekből képzett tiszthelyettesekre és tisztekre nagy szükség volt. Nem kizárt, hogy Virányi hadapród tapasztalhatta a katonai érvényesülés jeleit, s hogy jó döntésnek találta a tartalékos tisztképző tanfolyamra történő jelentkezést.

Ugyanakkor tapasztalhatta azt is - ha a román konfliktusban nem is vett részt, akkor az olasz fronton -, hogy a gyorstalpalón szerzett ismereteket mennyi devalválja vagy éppen „élővé” teszi a közvetlen harcérintkezés. A résztvevők egyike így emlékezett vissza:

„Megindul a pergőtűz.... Percről percre fokozódott a tűz ereje s tartott ötven órán át éjjel-nappal szakadatlanul... A védő nem tehetett ez ellen a pokol ellen semmit.... Az egész vidék rengett, a nappal sötét volt a füsttől, az éj világos volt a rengeteg számú robbanástól. Elviselhetetlen, fojtó lőporgázok feküdték meg az egész vidéket. Minden közlekedés a lövészárkainkban lehetetlen volt, étkezés, víz hordása ki volt zárva... Az első percekben felülkerekedik az életösztön, a pokoltól meglepett ember akarva nem akarva azon gondolkozik, hova lehetne menekülni. De a vaszápor csak nem múlik, kővel vegyesen egyre jobban zuhog. A menekülés gondolatát a csendes kétségbeesés váltja fel. Az ember belátja, rémülten látja be, hogy menekülés nincs. Az idegek a végsőkig feszülnek, majd beáll az apáthia, a csendes rezignáció, a végzetbe való beletörődés. Az ember egy ideig megüvegesedett szemekkel bámult a borzalomba, majd a kéz önkéntelenül a cigaretta avagy a pipa után nyúl - s a varázslat a bátor szívben meg van törve.” (Dittrich - Kún - Pilch i.m. 129-130.o.)

A csapattiszt nem szakadhatott el a legénységtől - s bár olyan személy visszaemlékezését nem olvastam, aki Virányi alatt szolgált volna, de az sokat elárul gondolkodásáról, hogy egyrészt későbbi éveiben is tartózkodó volt a politikai nézeteiben, másrészt nem tudunk arról sem, hogy radikalizálódott volna. Háborús tetteiről nincs hát adatom - talán élnek még, akik emlékeznek a barossbani vagy a werbőczys órák „lazításainak” történeteire? -, de a későbbi lexikoni ismertetők szerint kapott bronz vitézségi és egy sebesülési érmet (ez utóbbit az olasz fronton!), megkapta a Károly-csapatkeresztet és a leszerelési okmányban szereplő elért hadnagyi rang tanúsítja hűségét, bátorságát és odaadását.

Virányi forradalmak alatti viselkedését, pontosabban az arról való adatok hiányát magyarázza a világháború végén kialakuló kaotikus állapotok. A hivatalok összeomlása mellett családját, rokonságát kellett istápolnia, mert sem a Károlyi-éra, sem a tanácskormány ideje alatt nem foglalkoztak a leszakított területek személyes kérdéseivel. Ha nem is tudjuk, hogy mit csinált, mi történt, azt azonban sejthetjük, hogy elrendezettnek és/vagy lehetőségeit meghaladónak ítélte a helyzetet - különben nem jött volna Budapestre tanulni.

Virányi hadnagyot sebesülése miatt (melynek természetét nem sikerült megtudnom) a hátországba irányították. Még nem szerelt le, amikor 1918 őszén megkezdi egyetemi tanulmányait magyar-francia szakon (Elek Oszkár hatására?) a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. A pesti évek alatt válik biztossá az otthonról és a középiskolából hozott, a k.u.k. hadseregben és a front(ok)on gyakorolt német tudása, itt ismerkedik meg a finn és az észt nyelv alapjaival.

A hivatalosan 1919. január 30-án leszerelt hadnagyból először hontalanná lett menekült - ki tudja, mi történt a családjával? -, majd  a budapesti Eötvös Kollégium lakója, tanulója lett. Ez sosem volt csupán szociális feltétel következménye, Virányi szigorú rostán felelt meg - s a felvételi bizottság nem csalódik a jelöltben. Sajnos, az Eötvös Kollégium adattára hiányos, nagyon keveset tudunk ezekről az évekről, nem találtam adatot Virányi Elemér itteni életéhez. Nincs kizárva, hogy a kollégiumban folyó sajátos „posztgraduális” képzés hatására, az itt tanító tanárok, valamint bővülő latin és francia nyelvi ismeretei irányítják a figyelmét a háborús körülmények között megismert olasz nyelvre is.

Nem tudjuk, hogy a Horváth Jánost is tanárának és mesterének valló Virányi Elemér mikor és hogyan került kapcsolatba a finnugor, uráli nyelvi rokonságtudattal és a finnugrisztikával, uralisztikával. Mint magyar szakos hallgató Gombócz Zoltán, Simonyi Zsigmond, Szinnyei József tanítványa, akik annak idején még Szabó Dezsőre is nagy hatást gyakoroltak! Tanárainak személyisége, elkötelezett tudományos meggyőződésük a finnugor rokonságban, illetve a hontalanság, elveszettség-érzet magyarázhatja: hogyan kerül kapcsolatba a turanizmussal.

A háborús, de főleg a háborút és a forradalmakat követő évek, egy egész kultúrtörténeti korszak néprokonsági felfogása magyarázza Virányi irányultságát, pályaválasztását. Úgy vélem, hogy a nemzeti tudat megrendülésének, a gyermekkori Magyarország összeomlásának élménye motiválhatta Virányi Elemért abba az irányba, hogy a szószóló nélküli kis finnugor népek felé fordul. Ilyen jellegű tevékenységének megkoronázása, hogy végzős egyetemistaként 1921. december 19-én a Magyar-Finn-Észt Ifjúsági Egyesület ifjúsági elnökének választják. Az egyesület jelentőségét a lezajlott I. Finn-ugor tanügyi kongresszus adhatta.

A három nagyobb finnugor nyelvű nép összefogását szorgalmazó egyesület tevékenységéről másutt tájékozódhatunk; a tagok tevékenységét a trianoni béke után nem annyira a tudományosság, mint inkább a politizálás jellemezte. Hogy Virányi hogyan kapcsolódik be a munkába, nem tudjuk; úgy véljük, ekkor még inkább tudósjelölt, talán ezért is jár 1922 nyarán tanulmányúton Észtországban és Finnországban.

Nincs semmilyen arra vonatkozó adatunk, hogy mit csinál, hol él - s miből - Virányi Elemér 1922 nyárvégétől 1923 februárjáig. Helyzete bizonytalan, valószínűnek tartom, hogy a társadalmi életben forgolódik, hogy aradi ideszakadtként valamiféle egzisztenciát teremthessen magának. Ma már kideríthetetlen, hogy milyen összeköttetések révén kapta meg az észt lektori állást (lehetséges, hogy az ismert Nagy Iván politikai kapcsolatai vagy a Turán Társasággal rokonszenvezők segíthették). Az bizonyos, hogy a magyar és az észt állam kialakuló kapcsolatainak fölértékelődését nem a rokonságtudat, hanem a külpolitikai elszigeteltségből történő kitörés és kibontakozás okozta. Ezt a kedvező helyzetet természetesen a tudományos élet is igyekezett kihasználni.

Virányi Elemér 1923 február végén, Lengyelországon át utazva érkezik Tartuba, ahol a magyar nyelv és irodalom lektora lett. A tanítást hivatalosan március 6-án kezdte meg. Itt az európai hírű jogászprofesszorral, Csekey Istvánnal dolgozik együtt. Nyelvórái mellett Madách művét elemzi a diákokkal, illetve ismeretterjesztő előadásokat tart. A kecskeméti Jogakadémia (később a szegedi egyetem) jeles tanára így vall kollégájáról: „Munkálataimban nagy segítségemre volt Virányi Elemér, az Eötvös Kollégium volt tagja, aki 1923 februárja óta a dorpati egyetemen a magyar nyelv és irodalom lektoraként működött.” (Csekey 51.o.)

A Dorpati Magyar Tudományos Intézet (Tartu Ungari Teaduslik Institut) megalapítása és felvirágoztatása (lásd Csekey és Deér összefoglalásai) mutatja a fiatal tudós tevékenységét, bizonyítja felkészültségét. A bécsi, római vagy berlini Collegium Hungaricum mintáját követő, ezek baltikumi  mását megteremteni kívánó lelkes oktatók mindent elkövetnek, hogy részint Magyarországot, részint a rokonságtudatot népszerűsítsék. Kiadványaikba Virányi sok cikket ír, de azok a periodikák is magukon hordozzák kézjelét, amelyeket mások írtak. A Bibliotheca Hungarico-Estica Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis periodika ma is forgatott anyag a szakkönyvtárak olvasói kezében.

Ekkor írja a doktori értekezésének elfogadott összehasonlító munkáját Thales Bernard-ról. Rónay Mihály András, a Világirodalmi Lexikon 1. kötetben szereplő szócikk írója (859.o.) ugyan nem tud Virányi értekezéséről - terjedelmi korlátok is vannak -, de a Petőfi népiességére és a magyar forradalomra is felfigyelő francia, kortárs költő, író, műfordító bemutatásával érthetővé teszi Virányi Elemér választását.

A szépen induló pálya íve azonban megtörik: „Sajnos azonban, hogy a magyar intézet működésében érzékeny veszteség fog beállani, mert Virányi Elemér lektor a félév végével visszatér Magyarországba, miután tizenegy szemeszteren át a legeredményesebb tevékenységet fejtette ki számtalan tudományos és népszerű előadás és több derék tudományos és irodalmi munka és cikk megírásával. Emellett az észt nyelvet oly tökéllyel sajátította el, hogy már a második félévben kijövetele után észtül tartotta előadásait.” (Csekey I.: i.m. 52-53.o.)

Elutazása előtt még bekapcsolódott az 1928-as Finnugor Közművelődési Kongresszus szervezésébe, ám a magyar kapcsolatait még annak ellenére sem sikerült realizálható szintűre bővítenie, hogy egyik szerzője a FINNEK, ÉSZTEK... című tanulmánykötetnek.

A tartui egyetemen a 1990-es évektől ismét van magyarországi magyar lektor - korábban a Szovjetunió magyar nyelvű polgárai lehettek csak azok. A magyar kutató, Pomozi Péter segítségével, irányításával jelenleg is folyik a magyar vonatkozású múlt kutatása. Ennek a munkának az ottani eredményei elsősorban Virányi észt kapcsolatait tárták fel (K. Mesipuu cikke).

Virányi Elemér 1928-ban tér haza, Magyarországra, gondok közé. Hiába kutattam, a lektori megbízás megszűnésének nincs oka; az időleges lektori tevékenység szüneteltetése miatt úgy vélem, hogy a magyar külpolitikai változások hozták magával szerződésének megszüntetését. A legközelebbi magyar lektor, Györke József ugyanis csak 1931-ben kezdi meg működését. Érdekes - és nincs rá magyarázat -, hogy a hazatérő harmincegy éves férfi sem az egyetemeken, sem a tudományos kutatóhelyeken nem kap állást. Valószínű, hogy a megélhetés kedvéért és/vagy tanulmányainak befejezéseként is megszerzi a középiskolai tanári oklevelet (1929.05.28. 6777.sz.), véglegesített esküjét majd 1933. július 9-én teszi le, Szegeden. Közben Kecskeméten, a helyi női kereskedelmi iskolában kap helyettes tanári állást - nincs kizárva, hogy családi kapcsolatok révén, esetleg a Kecskeméten ismerős Csekey István professzor ajánlásával.

Ha rápillantunk a gyenge minőségű, később készült fényképre (Werbőczy Értesítő 1936-37.: 51.o. csoportképből lett kinagyítva), akkor nem véletlenül fedezhetünk fel Virányi Elemérben Tóth Árpád-i hasonlóságokat. A vékony, energikus barna férfi aranykeretes szemüvegével tekintélyt sugároz, a tanítás, a tudományos kutatás és a kutatás eredményeinek népszerűsítését fölvállaló ember alakját idézi. A jólöltözöttség nem a polgári elegancia, hanem tárgyunk és tanítványaink megbecsülését fejezi ki. Arról nem is szólva, hogy az iskolában a figyelő diákszemek még kritikusabbak.

Az itteni egy év éppen csak levegőhöz juttatta; az állás és a megélhetés bizonytalanságát mutatja, hogy már az 1929/30-as tanévtől Szegeden találjuk: itt a Horthy Kollégium felügyelő tanáraként alkalmazták. Fontos szerep a nevelőé, ám gyanítjuk, hogy nagyobb örömet jelentett számára, hogy az egyetemen ideiglenesen a finn és az észt nyelv lektora lesz: „megválasztatott és megerősíttetett 1930.03.04. (V.K.M.: 410-11-152/1930)” - írja a Szegedi Új Nemzedék 1930.06.15.

Későbbi pályafutását befolyásolja majd, hogy az egyetemi oktatásba való bekapcsolódás mellett helyettes tanár lesz a Baross Gábor Reáliskolában (abban az iskolában, amelynek jogelődjében Babits Mihály is tanított!). „Változás a tanári testületben. Az egész év folyamán betegség miatt szabadságon volt Simits Ferenc r.tanár. A V.K.M.-től nyert felhatalmazás alapján a tankerület főigazgatója a helyettes tanári minőségben alkalmazott dr. Virányi Elemért, a Horthy kollégium felügyelő tanárát osztotta be.” (Baross Értesítő, 1930. 26.o.)

Itteni munkahelyét -  franciát (14 óra) és németet (3 óra) oktat - a volt Eötvös kollégista igazgatóhelyettes, dr. Firbás Oszkár tudatosan biztosítja. A kiemelkedő tudományos munkát végző igazgató, Czógler Kálmán mellett iskolaépítővé emelkedő volt kollégistatárs azonban mindenben nem tud segíteni. Így aztán Virányi kezdetben a kollégiumban lakik, anyagi helyzetén kedvezően változtat az, hogy  következő tanévben belföldi tudományos kutatói ösztöndíjat is nyer.

Szegeden ismerkedik meg későbbi feleségével, dr. Virágh Rózsával, magyar-német szakos középiskolai tanárral, akivel 1931. január 12-én köt házasságot. Ekkor már Virányi a Barossban osztályfőnök, emellett franciát tanít 12 órában, magyart 6 órában. Felesége 1932 május 31-től a Horthy Kollégium felügyelő tanára, majd az Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban tanít 1933-35 között magyart, gyorsírást és kézimunkát. Gyermekük nem született, családi életükről többet nem tudok.

Nincs kizárva, hogy a Virányi-család szegedi meggyökerezésében nagy szerepet kapott az aradi származású Schill Fülöp tanügyi főtanácsos, címzetes tankerületi főigazgató, az Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnázium igazgatója (lásd a későbbiekben az Aradiak Szövetsége). A külső támogatásra nagyon is szüksége volt a Virányi-családnak: ne feledjük, ezek az évek a gazdasági válság évei. Még a legjobbak is segítségre szorultak, hogy munkahelyüket megőrizhessék.

Virányinak Elemérnek az 1931-32-es tanévben már 9 magyar órája volt a 11 francia mellett. A visszaemlékezők tanúsága szerint igen alapos volt, már-már pedáns; nagy figyelmet fordított a nyelvtan, a nyelvhelyesség követelményeire. (Gyaníthatóan volt osztályfőnöke, dr. Elek Oszkár lehetett példaképe.) 1932. 06.17-én Firbás Oszkár igazgató jutalomként (!) felterjeszti gyorsírás-tanítási tanfolyamra: „mind pedagógiai, mind didaktikai képességeinél fogva ezen tárgy tanítására igen alkalmasnak tartom.”

Irodalomelméleti és esztétikai nézeteiről sokat árul el az 1931-es tanulmánya: ebben a szerző azt kísérli meg, hogy lehetséges-e a Riedl Frigyes-féle, Horváth János által kimunkált szellemtörténeti fölfogás alapján az észt irodalom történetét az ismert magyart múlt ekvivalens eseményeivel összevetni. Az Értesítőben megjelent dolgozatának, akárcsak későbbi több cikkének, közös jellemzője, hogy - engedve a tudományos ismeretterjesztés korabeli gyakorlatának - a magyar befogadó mentalitását és ismereteit figyelembe véve az analógiákat és a hasonlóságokat igyekszik kiemelni.

1933-ban büszkék lehetnek tanítványai: jelen vannak azon az ünnepségen amelyen tanáruk az észt Védőőrség Sas-rendjének III. osztályú kitüntetését kapja „a több évre kiterjedő észtországi egyetemi működés alatt az észt-magyar kultúrkapcsolatok kimélyítésében szerzett érdemeiért”. Magyar (9 óra) és francia (7 óra) mellett már gyorsírást is tanít. Hogy a diákság is megbízik benne, mutatja: ekkor a Barossban az Eötvös-önképzőkör és a Bódogh János Gyorsírókör vezetője. A bizalom további jelének is tekinthető, hogy minderre ráadásul a tanárértekezleti jegyző hálátlan feladata is az övé.

1933. június 19-én rendes tanárrá nevezik ki (1929-hez képest!)!

1934-ben az észt Vöröskereszt II. osztályának első fokozatával tüntetik ki, és megválasztják az Észt Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagjává. A „tudós tanár”-eszményének megfelelni kívánó férfi bekapcsolódik a helyi kulturális közéletbe: szabadegyetemi előadásokat tart, felolvas a szegedi Dugonics Társaság ülésein és Kner Izidor gyomai nyomdájában megjelenik három, 1933-ra datált fordításkötete.

Könnyű dolga lehet a kíváncsi olvasónak: hogy milyen értelemben és mértékben lehet Virányit fordítónak és tudósnak nevezni, elég kézbe venni az eredeti kötet íróinak bemutatását és a Világirodalmi Lexikon megfelelő köteteit. Ha Fehérvári Győző összefoglalásait olvassuk, akkor csak csodáljuk Virányi esztétikai megérzését: Tuglas európai jelentőségű alkotóvá nőtte ki magát! Fordításáról pedig annyit, hogy Az észt irodalom kistükre jóval később változatlanul közli Tuglas-fordítását, A világ végént. Irodalomtörténeti jelentőségű a K. E. Sööttel folytatott levelezése!

Most 1935-ös minősítéséből idézünk: „Virányi Elemér dr. az Észt Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagja. Tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Turáni Társaságnak, az Eötvös Kollégium Volt Tagjai Szövetségének. Cikkeket ír a helybeli napilapokban.” Iskolai, nevelői munkájának megbecsüléséről sokat elárul az, hogy 1935-től helyettes igazgatónak veszi maga mellé dr. Firbás Oszkár igazgató. Ez időből származó megjelent és kéziratos anyagai arra engednek következtetni, hogy megpróbál tudományos értelemben is pedagógussá válni.

1936-ban némileg megbolydul a Virányi-család élete: „A vallás- és közoktatásügyi minisztérium Virányiné dr. Virágh Rózsa óraadó helyettes tanárt, internátusi nevelő tanárt az újpesti áll. Kanizsay Dorottya leánylíceumba helyezte át.” (Értesítő 1935/36.) Sajnos, nincs adatom arról, hogy a kétlakiság milyen következményekkel járt a házaspár magánéletére.

Virányi Elemér szervezőkészségét és munkabírását igazolja, hogy 1936-ban a Szegedi Pedagógus Kör főtitkára, a Finn-ugor Kultúrbizottság Magyar osztályának titkára, az Országos Magyar Középiskolai Tanáregyesület választmányi tagja, a Magyar Pedagógiai Társaság kültagja és a Szeged város Törvényhatósága Iskolánkívüli Népművelési Bizottságának a szegedi Királyi Főigazgatóság által delegált tagja. Bekapcsolódik a Magyar Pedagógiai Lexikon kiadásának a munkálataiba. Emellett az egyetemen megszerzi az olasz nyelv tanításához szükséges alapvizsgákat is.

1936. július 7-én „saját kérelmére” (feltehetően családi indokból) áthelyezik az I. kerületi Cukor utcai Állami Werbőczy István Gimnáziumba, a Pázmány Péter Tudományegyetem gyakorló gimnáziumába. (Szegedi Napló 1936.07.15.) A tantestület szelleme mellett biztatást jelenthet az is, hogy a nagy észt- és finn-barát Bán Aladár is innen ment nyugdíjba - s még mindig tartja a kapcsolatot az iskolával. (De például itt tanított Pintér Jenő, a korszak klasszikus irodalomtörténésze is.)

Családi életük rendeződik: immár lakásuk is Budapesten, az I. kerületben van - Mátray u. 5. Virányi élvezi, hogy újra a fővárosban mozoghat, dolgozhat - ám továbbra is, haláláig tartja a kapcsolatot a Barossal - lásd dr. Firbás Oszkárnak írt levele (Péter Lászlónál).

A gimnáziumban számítanak szakértelmére és munkájára: úgy kapcsolódik be a munkába, mintha csak visszatért volna. A magyar, a francia (érettségiző osztályt adnak neki!) és a gyorsírás mellett olaszt is tanít. Megkapja az értekezleti jegyző bizalmi feladatát is.

A következő tanévben pedig már osztályt is kap: 54 diák figyeli óráit az V/A-ban: magyart 3, olaszt 4 órában tanít nekik; van még 2 természetrajz és 5 egyéb olasz órája. A tanítás mellett hamar bekapcsolódik a fővárosi közművelődés életébe: előadásokat tart a La Fontaine Társaság rendezvényein; emellett a Turáni Társaság igazgatótanácsának, az állandó finn-ugor kultúrbizottságnak a tagja.

1939-ben a következőket tudjuk róla: a Magyar-Észt Társaság alelnöke, a Turáni Társaság főtitkára, a TURÁN című folyóirat szerkesztője (korábbról is gyaníthatóan sok szerkesztőségi megjegyzésnek ő a szerzője, innét majdnem bizonyosan övé az összes észt és finn tárgyú, kulturális jellegű szignálatlan írás). Az avatottabb folyóirat-történész meg fogja állapítani, hogy miben és mennyiben jelentett újat Virányi szerkesztősége a folyóiratnak.

Ugyanebben a tanévben az induló I/A osztályban megjelenik a beírtak között Virányi Károly evangélikus tanuló - mivel gyermekük nincs (Szegeden legalábbis nem született) gyaníthatóan unokaöccse lehetett.

1940-ben a Finn Köztársaság elnöke a Fehér Rózsa Rend I.osztályú lovagkeresztjével ismeri el eddigi tudományos működését. Az olasz mellett (az e nyelvvel való elmélyülő kapcsolatot a bibliográfia is bizonyítja) filozófiát is tanít a végzősöknek. Két kollégájával iskolai kirándulást szervez május 6-8. között a visszacsatolt Kárpátaljára.

Az 1940/1941-es tanévben amellett hogy végzős osztályfőnök, ráadásul a gimnáziumi Önképzőkör tanár-elnökévé is választják. „Október 24-én a Turáni Társasággal karöltve finn-ugor néprokonsági ünnepélyt tartottunk, amelyen megjelent Aarne Wuorimaa finn követ, Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár és sok más közéleti előkelőség.”(Werbőczy Értesítő 1941.26.o.) Ezekről az évekről szól Klaniczay Tibor visszaemlékezése (lásd melléklet). Valószínűnek tartom, hogy ahogyan Elek Oszkár egyénisége, tanári munkássága befolyásolta Virányi pályaválasztását és későbbi munkásságát, hasonló szerepet játszhatott vitéz Klaniczay Tibor pályaválasztásában, későbbi pályájában ő is. Az érettségizőkről annyit, hogy a 41 főre lemorzsolódott osztályából érettségin javít 5, érettségi vizsgát ismétel 7, végleg elbukott 1 tanulója.

1942-ben a Gárdonyi Társaságnak is tagja lesz, valamint megválasztják az Aradi Szövetség titkárának. Komoly szerepe van az Aradi Szövetség Csiky Gergely emlékünnepségének megszervezésében, maga is tart előadást. Emellett kapott még egy végzős VIII/A osztályt is!

Úgy tartom, hogy szintén unokaöccsének tekinthető a IV/A-ba járó Virányi Károly mellett az V/A-ban megjelenő Virányi Árpád evangélikus tanuló is. Sajnos, a családi emlékezések nem ismertek.

Az év közepéről származik az a levél, amelyet dr. Péter László talált meg - sokat elárul Virányi gondolkodásáról az, amit ír dr. Firbás Oszkárnak: „Idei esztendöd legnagyobb eredménye, hogy két nevelted rajzott el Töled  a Délvidékre s ment iskolát igazgatni a „szegedi szellemben”. Valami jelképes van abban, hogy Te is, Vajtai barátunk is, lenn jártatok iskolát látogatni, érettségiztetni. Ti vagytok az uttörök, az uj hóditók s az uj egybeépitök. Amiröl évtizedekig csak beszéltünk, föleg iskolai ünnepélyeken, valósággá változik: tettekké és munkává. Az uj magyar expanzió, uj élet korszaka jött el. Valami nagy változás történik körülöttünk. Még itt Budapesten is nem mulik el nap, hogy néhány gyermekét szive alatt hordó asszonnyal ne találkoznék. S mennyi bölcsöt tologató fiatal bájos anya... Más szellem ez, mint a huszas-harmincas éveké.” Ugyanakkor föltűnik a baljóslatú jövő is: „ Nagy szükség van a testi egészségre és lelki rugalmasságra, különösen ezen az öszön, amikor alighanem szembe mered velünk a végső s talán végzetes: vagy-vagy....” (1942. június 27. 2.o.). Megjegyzem, Virányi már 1934-ben is úgy látja, hogy az új háború elkerülhetetlen: „Ha lesz háború, akkor legyen. A helyzetünk csak javulhat.” (1934.12.02. K. E. Söötnek)

A Stádium Könyvkiadó Budapesten megjelenteti A finn-ugor népek élettere című könyvét. A kötet részben ismeretterjesztő jellegű írás - bemutatja a rokon nyelvű népek életének alakulását a szovjet rendszer alatt -, részben pedig a jövőre vonatkozó elképzelések gyűjteménye. Feltehető, hogy a sikeresnek mutatkozó háborús hónapok vágyai jelennek meg a könyvben; s bizonyosnak mondható, hogy az ebben írtak és a Turáni Társaságban, illetve a TURÁNban végzett munkája következményeként diszkretidálódik a finnugor nyelvtudomány mint „szakma” és az 1947 utáni politikai rendszer vezetői, képviselői előtt.

Valószínű, hogy a nagy 1942-es őszi Turán-túrája is könyvével áll kapcsolatban: „A Turáni Társaság vidéki gyűlésein a finn-ugor népek sorskérdéseit ismertette (Miskolc, Kaposvár, Nagyszalonta, Szombathely, Érsekújvár, Kispest, Vác, Nagykároly).” (Werbőczy Értesítő 1943. 24.o.) Elfoglaltságához - és pedagógusi képességeinek helyi méltatásaként annyit tennék hozzá, hogy most az I/B-ét (10 éves korosztály) kapja osztályául.

1943-ban a TURÁNban megjelenő cikkében is, a Werbőczy Értesítőben is jelzi, hogy „előkészületben „Magyar gondok, emberi bánatok” című tanulmánykötete." Vélhetőleg eddigi írásait gyűjtötte volna össze benne, feltehetőleg sok személyes vonatkozással. Ez azonban már nem jelent meg; ha volt is korrektúrája, kézirata, tervezete - megsemmisült és/vagy megsemmisítették a háborúban, a harcok idején vagy az ezeket az éveket követő esztendőkben.

Az Értesítő adataiból kiderül, hogy Virányi Károly nem lép az V/A-ba, Virányi Árpád viszont a VI/A tanulója.

Virányinak egyre több az iskolai elfoglaltsága: a tanévben már 24 órája van, emellett a II/B osztályfőnökeként 45 tanulót nevel. Úgy gondolom, hogy háborús sérülése a magyarázata annak, hogy ezekben az években nem hívták be a tartalékos hadnagyot - hiszen a háborús veszteségek egyrészt közelítenek a korábbi háborúéhoz, másrészt a Szálasi-kormány nagyon kevés kibúvót hagyott. Helyette a légoltalom és a polgári védelem szakszolgálati munkájából vette ki a részét.

Virányi tudta, mire vállalkozott, amikor kitartott a posztján. 1944 novemberében a Sopronba induló dr. Firbás Oszkár kérdésére - ti. hol lehet biztonságban ma az ember - azt felelte: vagy a sivatagban, vagy a nagyvárosban. Ő maradt, a front pedig bezárult. A hadszíntérré vált főváros nehézségeit már nem enyhítette a tanítás missziója. Némi vigaszt jelenthetett, hogy volt szegedi tanártársával, dr.Tatai Molnár Józseffel tölthette együtt a légoltalmi riadók és a tüzérségi előkészítések idejére pincébe szorított órákat.

Negyvenhét éves volt, mondhatni úgy is, hogy a kibontakozó tudományos pálya elején, amikor élete befejeződött. A hivatalos adatok homályosságát a Kniezsa István-i jelentés alapozta meg: a „tagok közül... Virányi Elemér. Mindhárman Budapest ostroma alatt értek tragikus véget. Emléküket kegyelettel őrizzük.” (Magyar Nyelv 1946.) A halál helyes dátuma: 1945. január 25. Firbás Zoltán szóbeli közlése szerint (özvegy dr. Visy Józsefné Tatai Molnár Magdolna nyilatkozatára támaszkodik) egy légiakna úgy találta el az óvóhelyet, hogy dr. Tatai Molnár József a légnyomás következtében hunyt el. az ablak mellett ülő Virányi Elemér pedig a szó szoros értelmében eltűnt. Temetése a korabeli viszonyoknak megfelelő volt, sírjára nem találtam rá.

Volt kollégái közül sajnos már nem találkozhattam senkivel, aki fölidézhette volna alakját. A Baross alapításának 100. éves évfordulóját ünneplő rendezvényen akadt egy-két volt tanítványa, de alig emlékeztek vissza az őket elsősorban idegen nyelvekre - és rövid ideig - tanító Virányi Elemérre. Szigorúnak tartották, s valahogy úgy érezték, nem köti le a tanítás.

A szóbeli emlékek azonban esetlegesek. A függelékben közlöm az egyik,  talán legnagyobb ívű pályát befutó tanítványának emlékezését. Klaniczay Tibor levélzáró ígéretét sajnos nem tudtam kihasználni. Talán akadnak még élők az 1941-ben végzett osztályából, de megkeresésüket a közelükben élőkre hagyom. A dolgozatíró meghajtja a fejét.

Idézzük meg mi az emlékét utolsó képeinek egyikével - tabló-csoportképből lett kiemelve (Werbőczy Értesítő 1938-39.: 57/a) - és egy olyan lírai vallomással, amely éppen költői kitárulkozásával vall arról az emberről, aki el akartak felejte(t)ni!

Takarodó

 

Haza,

Hívjátok őket mind haza!

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel...

Talpra szökkenve fussatok ki az utcákra s a terekre,

Hágjatok föl a Kárpátok felleges ormaira,

Álljatok ki, ha kell, a világnak mind a négy sarkára, és

Kongassátok meg a harangok szelíden hívó szavát,

Ríkassátok az ősi sípokat,

Zengessétek a mélabús tárogató lágy dallamait,

És búgassátok, ha kell, a riasztó szirénákat,

Hogy végre mindenki fölriadjon vak nyugodalmából

S tizenkétmillió torokból

Harsanjon meg az égbekiáltó szózat:

Haza,

Gyertek haza,

Mindnyájan gyertek haza, magyarok!

 

Gyertek ki a napra az óvilág szennyes vackaiból

Meg a Balkán bűnnyomos odvaiból;

Hagyjátok el az újvilág lidérces fényben sugárzó útjait,

Fertelmes mocsarak partjáról, s duvadak lakta őserdők mélyéből,

Idegen puszták, tikkasztó sivatagok sátrai alól,

Műhelyek fojtó gőzéből, irodák robotos asztala mellől

Gyertek vissza hozzánk, hol vár az új élet,

Új munka, lángoló nap, akácok illata, friss kárpáti szél,

Szabad Alföld tágas térsége, városok, falvak puha otthona:

Jöjjetek haza mind, sápadtarcú magyarok milliói!

Ne higyjétek, hogy idegen városban szikrázóbb a villany,

Mint a magyar éjszakák csillagos boltozata,

S puhább a fekete föld fehér kenyere túl a tengeren,

Mint öreg Dunánk és szelíd Tiszánk partjain.

Senki ne kérdje, miből telik a hajójegy ára,

Kivel cserél majd batyut vagy tömör aranyrudat;

Gyertek csak, gyertek

A szélrózsa minden irányában elszórt magyarok,

Mert tárulnak az új élet kapui az ősi földön

S harcolni, dolgozni, tűrni és vigadni kell nektek is

Velünk együtt a második ezredév pirkadó reggelén,

Hogy Magyarország, csak azért is,

- Most és mindörökre -

Magyar ország maradjon!

Görgey-bástya, 1940 Nagyboldogasszony napján.

 *                                 *                                 *

Hogy kivé lehetett volna? Ez nem a kutató kérdése, hanem az olvasóé - ha visszaemlékező nem, regényíró talán felelhetne erre a kérdésre.

Hogy ki volt Virányi Elemér? Erre egyedül írásai felelhetnek. Ezért gyűjtöttem össze a függelékben az irodalomjegyzéket, s remélem: ma már hozzáférhetőek ezek a kiadványok (talán akadna olyan is, aki közreműködne egy válogatás közzétételében)! Az esetleges pontatlanságokat kérem: javítsák!

 

Függelék:

I. A felhasznált irodalom:

A Baross Gábor Gimnázium iratai Szegedi Városi Levéltár VIII/53/1928-1936-ig. Különösen: VIII/53-22/1932.; VIII/53-23/1933.; VIII/53-24/1935.; VIII/53-24/1936.; VIII/53-40/ Tanárok névsora A-Z.

A budapesti Magyar Királyi Állami Werbőczy István Gimnázium Értesítői az 1936/37.; 1937/38.; 1938/39.; 1939/40.; 1941/42.; 1942/43. tanévekről Budapest, 1937-1944.

A szegedi Magyar Királyi Állami Árpád házi Szent Erzsébet Leánygimnázium Értesítője az 1932/33.; 1933/34.; 1934/35.; 1935/36. tanévekről Kiadja Schill Fülöp igazgató Szeged, 1933-36.

A szegedi Magyar Királyi Állami Baross Gábor Reáliskola LXII-LXVIII. Értesítői az 1929/30.; 1930/31.; 1931/32.; 1932/33.; 1933/34.; 1934/35.; 1935/36. tanévekről Szeged, 1930-1936.

Az államilag segélyezett Aradvárosi Felső Kereskedelmi iskola és a vele kapcsolatos internátus huszonhetedik évi jelentése az 1911-1912. iskolai évről Közzéteszi dr. Somogyi Gyula Arad, 1912.

Az aradi Magyar Királyi  Állami Főgimnáziumnak az 1913-1914. és az 1914-1915. iskolai évről szóló Értesítője. Közzéteszi Burián János Arad, 1914., 1915.

Az aradi Magyar királyi Főreáliskola Értesítője az 1907-1908., 1908-1909., 1909-1910.,          1910-1911., 1911-1912., 1912-1913., 1913-1914., 1914-1915. 1915-1916. és 1916-1917. iskolai évről Összeállította Boros Vida (1910-ig) és Jancsovics Ferenc (1910-től). Arad, 1908-1917.

Az észt irodalom kistükre Válogatta, a bevezetőket és az ismertető szövegeket írta Jaan Kross Bp., 1969.

Beszámoló a Magyar Királyi I. Ferenc József Tudományegyetem 1928/29.; 1929/30.; 1930/31.; 1931/32.; 1932/33.; 1933/34.; 1934/35.; 1935/36. évi működéséről Szeged, 1930-1938.

Csekey István: Északi írások Bp., 1928.

Deér I.: A külföldi Collegiumok Magyar Szemle 1931.; Magyar Minerva 1932.

Dittrich Ede - Kún Vilmos - Pilch Jenő: Az olasz háború in A nagy háború írásban és képben Harmadik rész Szerkesztette Lándor Tivadar Bp., é.n. 456.o.

Domokos Péter: A finn irodalom fogadtatása Magyarországon Modern Filológiai Füzetek 15. Bp., 1972.

Finnugor Életrajzi Lexikon Szerk.: Domokos Péter Bp., 1990.

Évkönyv 1997. 100 év krónikája az Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumtól a Tömörkény István Gimnáziumig Válogatta és szerkesztett: dr.Ádám Zsolt, Hunyadi Csaba Szeged, 1997. vonatkozó írások

Horváth Zoltán: Magyar századforduló A második reformnemzedék története (1896-1914) Bp., 1974. vonatkozó részek

Jávori Jenő: A finnugor népek irodalmának bibliográfiája Bp., 1975.

Keresztény Magyar Közéleti Almanach II. kötet Bp., 1940.

Kniezsa István: Társulati jelentés 1944-ről MNyelv 1946. 86.o.

Kún Vilmos: „A román háborúról” in A nagy háború írásban és képben Északon és délen IV. kötet Szerkesztette Lándor Tivadar Bp., é.n. [1926 után] 46-224.o.

Magyarország Tiszti Cím- és Névtára 1944. Bp., 1944.

Magyar Irodalmi Lexikon Szerkesztette dr. Ványi Ferenc Bp., 1926.

Magyar Irodalmi Lexikon I. Főszerkesztő: Benedek Marcell  Bp., 1963.

Mesipuu, Kairi: Virányi Elemér - az első magyar lektor in Észt Hungarológia 75. Tartu, 1997.

Nagy Iván, vitéz: Művelődési kapcsolataink Finn- és Észtországgal Turán 1935.

Radó György: A Szovjetunió uráli és türk népeinek irodalma Magyarországon Modern Filológiai Füzetek 24. Bp., 1976.

Trombitás Gyula dr.: A budapesti Magyar Királyi Állami Werbőczy István Gimnázium 50 éve (1892-1942) Bp., 1942.

TURÁN A Turáni Társaság folyóirata 1913-1945-ig

Új Magyar Irodalmi Lexikon I. Főszerkesztő: Péter László Bp., 1994.

Világirodalmi Lexikon 1. (Bp., 1970.), 3. (Bp., 1975.), 6. (Bp., 1979.), 15. (Bp., 1993.) vonatkozó adatok

Zsirai Mikós: Finnugor rokonságunk Bp., 1937.

 

II. Klaniczay Tibor levele (közlését 1991 augusztusában engedélyezte - Á.K.)

(1980 november 17.) „Kedves Árpás Károly! Megkaptam október 23-án kelt levelét, melyben volt tanárom, Virányi Elemér után érdeklődött. Valóban nem tévedett, én a budapesti Werbőczy István Gimnáziumban végeztem és ott Virányi 1937-től 1941-ig tanárom volt. Vagyis a gimnázium akkori V-VIII. osztályában. Sőt, nemcsak tanárom volt, de e négy év alatt osztályfőnököm is, aki a magyart és az olaszt tanitotta.

Virányi Elemérről tul sokat egyébként nem tudok. Egyetemi tanulmányai során az Eötvös Kollégium tagja volt, az Eötvös Kollégium ma is meglévő irattárában könnyen utána lehet nézni származásának, gimnáziumi tanulmányainak, egyetemi tanulmányainak. Sajnos, olyan kiadvány nincsen, mely az Eötvös Kollégium egyes tagjainak adatait közölné. Az ő kollégiumi ténykedéséről egyébként semmit sem tudok, mikor én 1941-ben a Kollégiumba, többek között éppen Virányi ajánlatára bekerültem, a kollégisták között semmiféle hagyomány, legenda nem élt vele kapcsolatban.

Érdekes, hogy magyar-francia szakos volta ellenére, mindig más irányban érdeklődött. Részben a finn-ugor népek iránt, részben az olasz iránt. Szabó Mihállyal együtt ő dolgozta át Koltay-Kastner Jenő régebbi magyar-olasz, olasz-magyar kisszótárát, mely a háboru előtt általánosan használatos volt. Főként azonban a finnugorság problémája vonzotta, ezen a téren azonban nem annyira szolid tudományos kutató szempontok vezették, mint inkább valamiféle délibábos turánizmus. Nagyon jól emlékszem arra, hogy sokat emlegette, milyen kár, hogy a mordvinok nem 40 milliónyian vannak és a vogulók nem 2 milliónyian, stb. stb., hiszen akkor a magyar egy óriási finn-ugor birodalom nyugati tartománya lehetne. Ezekben az álmodozásokban egészen odáig jutott - sajnálatos módon, - hogy a németek oroszországi előnyomulása nagy lelkesedéssel töltötte el, mert ez szerinte megnyitja az utat afelé (!), hogy Oroszország európai részének legalább a fele finn-ugor uralom alá kerüljön.

Az ilyenektől eltekintve, precíz, színvonalas tanár volt, akinek én magam személy szerint sokat köszönhetek. Ugyanakkor száraz, visszavonuló, magányosan élő ember. Állandóan valami belső meghasonlottság élt benne: kiérezhető volt gyakran megnyilatkozásaiból az egykori Eötvös Kollégium lázadó szellem, de ugyanakkor igyekezett szigoruan korának tekintélyei előtt meghajolni. Utolsó gimnáziumi évemben erősen megromlott vele való viszonyom, egy jellegzetes eset kapcsán. Ő az önképzőkör tanár-elnöke volt, én pedig a választott ifjusági elnök. Egy alkalommal Virányi kívánságára valamelyik társunknak egy Herczeg Ferencről szóló előadását kellett napirendre tűzni. Herczeget a legtöbben szivből utáltuk, hiszen a velem egykoruak irodalmi téren igényesebb része a Nyugat irói, illetve sokan a népi irók iránt lelkesedtek, s a hivatalos konzervativ irodalom képviselőit megvetették. Mikor nem lehetett elkerülni, hogy a Herczegről szóló felolvasásra sor kerüljön, barátaink közül többeket felbiztattam, hogy szólaljanak majd fel és mondják el bíráló megjegyzéseiket Herczegről. Így is történt, de mikor az első hozzászóló bírálni kezdte Herczeget, Virányi dühbejött, közbeszólt és beléfojtotta a szót. Mire én kijelentettem, hogy az ülést feloszlatom, tekintve hogy nincs mód az előadást megvitatni. Bár ezután később a megfelelő udvariassági formák között fennmaradt köztünk az egyébként becsült tanár és az általa továbbra is pártolt tanítvány közti viszony, ez már jóvátehetetlenül hüvös maradt, s az érettségi után nem is volt további kapcsolatunk. Én is csak Budapest ostroma után értesültem róla, hogy az ostrom során, általam nem ismert körülmények között meghalt.

Hirtelenében ez az, amit el tudok Virányiról mondani, lehet, hogy az Ön esetleges későbbi konkrét kérdéseire még más is eszembejut. Szivélyesen köszönti: (Klaniczay Tibor) [A levél szövegének közlésekor ragaszkodtam a hű átíráshoz - Á.K.]

 

III. Virányi Elemér munkásságának áttekintése:

Az adatolt eredeti Virányi-cikkeket arab számozással jelöltem. Amelyeket szignálatlanul közölt, de szerzősége vitathatatlan, azt egy utána tett *-gal különböztettem meg. A [] tett részek olyan Virányi-szövegeket jelölnek, amelyek vagy nem álltak a rendelkezésünkre, vagy pedig ma sem tudjuk: léteztek-e legalább kéziratban. Mégis feltüntetjük ezeket, egyfajta gesztusként Virányi előtt fejet hajtva, és egyfajta jelzésként: mit, mikor s talán merre lehetne még keresni. A {} közé tett részekről nem tudtam megállapítani Virányi szerzőségét, de a tartalomból és a környezetből valószínűsíthető. NB! Valószínűnek tartom, hogy lesz majd néhány észt nyelvű kiegészítés, ha a tartui kutatók elvégzik a rostálás időigényes munkáját.

1922

1. Észtországi tapasztalatok T(urán) 1922.

1923

2. Észt rokonaink műveltségi viszonyai N(apkelet) 1923.

[Előadást tart V.E.Tartuban, az egyetem aulájában 1923.március 15-én] T 1923.

1925

3. Az első észt irodalmi emlékkiállítás N 1925.

4. ? Postimees 1925.12.12.

1926

5. ? Üliõpilasleht 1926/3.

[Üliõpilasleht 1926.márciusi száma] T 1926.

[A "Magyari ja Soome" egyesület 1925.decemberi ülése Tartuban] T 1926.

[Rokonnépi megemlékezés Tartuban 1926.március 15-én] T 1926.

[A Postimees 75 éves jubileuma 1925.december 12-én megjelent helyi cikke] T 1926.

6. Le travail linguistigue en Estonie Revue de Études hongroises et finno-oungrienns 1926.

1927

7.  Ferenc Herczeg ja tema kirjanduslik toodang Referat: Franz Herczeg und seine schriftstellerische Tätigkeit Bibliothec Hugarico-Estica Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.4. Tartu (Dorpat) - Budapest, 1927.

8. Ungari ajalookirjanduse peajoonid Referat: Die Hauptzüge der ungarischen Geschichtsforschung Bibliothec Hugarico-Estica Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.5. Tartu (Dorpat) - Budapest, 1927.

9. Ungari uurimused hõimurahvaste ja algkodu ülesotsimiseks Referat: Ungarische Forschungen zwecks Feststellung der sprachverwanden Völker und der Urheimat Bibliothec Hugarico-Estica Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.6. Tartu (Dorpat) - Budapest, 1927.

10. Az észt nemzet "mohácsi vészének" emlékezete T 1927.

[Beszámoló tartui cikkeiről] T 1927.

[Tartui előadásokról beszámoló] T 1927.

[Tallinni előadása: Magyar kutatások a rokon népek és az őshaza megállapítása céljából T 1927

11. Az újabb észt irodalomról Pallas Almanach Estnischer Dichtung und Kunst N 1927.

12. Magyar irodalom Észtországban N 1927.

1928

[Beszámoló a III.Finn-ugor Kultúrkongresszusról] T 1928.

[Ismertetés tartui előadásairól] T 1928.

[Ismeretterjesztő előadások Észtországban] T 1928.

13. Az észt nép társadalmi viszonyai in Finnek-Észtek. A magyarok testvérnépei Bp., 1928.

14. Aus den Forschungsarbeiten der Mitgelieder des Ungarichen Wissensschaftlichen Istituts in Dorpat Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.7. Tartu-Derpt 1928. !Előszó!

15. Aus den Forschungsarbeiten der Mitgelieder des Ungarichen Wissensschaftlichen Istituts in Dorpat Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.8. Tartu-Derpt 1928. !Előszó!

16. Thales Bernard littérateur francais et ses relations avec la poésie populaire estonienne et finnoise Bibliothec Hugarico-Estica Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.9. Tartu (Dorpat) - Budapest, 1928.

17. Aus den Forschungsarbeiten der Mitgelieder des Ungarichen Wissensschaftlichen Istituts in Dorpat Instituti Litterarum Hungarici Dorpatensis Nr.10. Tartu-Derpt 1928.      !Előszó!

1929

[Thales Bernard... Tartu, 1928. ismertetése] T 1929.

18. Kalevipoeg. Az észtek nemzeti eposza Fordította Bán Aladár Bp., 1929. N 1929/1.

19. Csallóközi Múzeum N 1929/6.

20. Mécs László Istenhite Sz(egedi) Ú(j) N(emzedék) 1929.11.6.

21. Mécs László Sz(egedi) N(apló) 1929.11.6.

22. Az újabb magyar irodalom észt nyelven Hiradó (Pozsony) 1929.12.12.

1930

23. Põld Péter halála T 1930.

24. Az újabb magyar irodalom észt nyelven Pásztortűz (Kolozsvár) 1930/4.

25. Az újabb magyar irodalom észt nyelven N 1930/4.

26. Sík Sándor költészete SzN 1930.04.27.; 1930.04.30.

[1930.05.08.a pályaválasztásról értekezett - kivonattal] "Baross Értesítő" 1929/30. 31.o.

27. Kazinczi Ferenc élete és működése Írta Czeizel János SzN 1930.06.21.

28. A finnugor néprokonság megünneplése a Baross Gábor-reáliskolában - Virányi Elemér dr. előadása in Sz(egedi) Sz(emle) 1930.október 31. 2-4.o.

1931

[Szegedi február 24-i előadása a MANSz Leánykörnek] T 1931., "Baross Értesítő" 1930/31. 35.o.

29. A MANSZ Finn-Észt kulturünnepe dr.Virányi Elemér előadása SzSz 1931.február 28. 10-12.o.

30. Fejlődéstani szempontok az észt irodalomban "Baross Értesítő" 1930/31. 4-12.o.

31. Fejlődéstani szempontok az észt irodalomban Szeged, 1931.

[A finn-ugor rokonnemzetekről című előadása a finn-ugor rokonság napján] "Baross Értesítő" 1930/31. 35.o.

[A magyar iparpártolásról című előadása] "Baross Értesítő" 1930/31. 35.o.

32. Észt-magyar művelődéstörténelmi kapcsolatok Fenno-Ugrica III. Bp., 1931.

[Észt-magyar művelődéstörténeti kapcsolatok] "Baross Értesítő" 1930/31. 35.o.

1932

33. Põdder tábornok - az észt Bem apó T 1932.

34. Finn regény a honfoglalásról Maahantolo. Porvoo N 1932.

1933

35. Dr. Albert Saareste: Die Estnische Sprache Tartu, 1932. Nyelvtudományi Közlemények  1933/2.

36. A. Gailit: A tenger Három elbeszélés Gyoma, 1933. /ism.: Berczeli A.Károly T 1934., ? Sz(éphalom) 1933./

37. August Gailit (ugyanitt)

38. A. Kivikas: Lápvirágok Öt elbeszélés Gyoma, 1933. /ism.: Berczeli A.Károly Sz 1933., T 1933, L(iteratura) 1934./

39. Albert Kivikas (ugyanitt)

40. F. Tuglas: Végzet Három elbeszélés Gyoma, 1933. /ism.: Berczeli A.Károly Sz 1933., T 1933, L 1934./

41. Friedebert Tuglas (ugyanitt)

42. A középiskolai reformhoz "Baross Értesítő" 1932/33. 7-24.o.

43. A középiskolai reformhoz Szeged, 1933.

[A magyarság eredete és őshazája - előadás a Szegedi Egyetem Barátainak Egyesületének 1933. november 30-án] T 1933.

44. Észt regények és elbeszélések magyar nyelven T 1933. *

45. Bauer, Henrik Miklós in Magyar Pedagógiai Lexikon I. Bp., 1933. 186.o.

46. Észtország közoktatásügye in Magyar Pedagógiai Lexikon I. Bp., 1933. 537-542.o.

1934

[Sas-renddel való kitüntetése] T 1933., "Baross Értesítő" 1933/34. 33.o.

47. Nemzeti hagyományaink és az új magyar öntudat "Baross Értesítő" 1933/34. 16-29.o.

48. Nemzeti hagyományaink és az új magyar öntudat Szeged, 1934.

49. Loorits, Oskar: Estnische Volksdichtung und Mythologie Tartu, 1932. T 1934.*

50. Kann, Miklós in Magyar Pedagógiai Lexikon II. Bp., 1934. 9.o.

51. Pold, Péter Miklós in Magyar Pedagógiai Lexikon II. Bp., 1934. 522.o.

[Előadása Thales Bernard-ról 1934.02.23.] T 1934/1-4.

[Jelzi cikkeit: Magyar Nyelv, Magyarosan, Nyevtudományi Közlemények folyóiratokba és a helyi lapokba - nincs felderítve] "Baross Értesítő" 1933/34. 33.o.

1935

52. Kelet-Karjala, a "Finn Erdély" problémája Sz(egedi) F(üzetek) 1935/1.

53. A finn-ugor néprokonság eszméje az irodalomban A néprokonsági eszme megnyilatkozása a finn, észt és magyar irodalomban T 1935.

[Nemzeti hagyományaink és az új magyar öntudat címmel szegedi cikke] T 1935.

54. A finn és észt közoktatásügy szervezete "Baross Értesítő" 1934/35. 3-23.o.

55. A finn és észt közoktatásügy szervezete Szeged, 1935.

[Jelzi előadásait és cikkeit a helyi lapokba - nincs felderítve] "Baross Értesítő" 1934/35. 51.o.

56. A százéves Kalevala SzF 1935/2.

[A finn és az észt közoktatásügy szervezete címmel szegedi cikke] T 1935.

[A száz éves Kalevaláról címmel szegedi előadása] T 1935.

57. A finnugor néprokonság napja (1.o.) 1935. október harmadik szombatja 16/VIII-53-24.

[A közoktatásügy szervezete Finnországban és Észtországban címmel szegedi előadása] T 1935.

[Jelzi előadásait: Magyar Néprokonsági Egyesület, V.Finn-ugor Kultúrkongresszus - és cikkeit a helyi lapokba és Budenz-Emlékkönyvbe - nincs felderítve] "Baross Értesítő" 1934/35. 51.o.

1936

58. Jelentés az osztályfőnöki órán szerzett tapasztalatokról 1-2.o. [1936. febr.1.] in 21/VIII -53 - 24.

59. A középiskolai tanárképzés (1-5.o.) [Az igazgatói értekezlet tárgysorozatához kidolgozott tételek felterjesztése - 1936.febr. 10.] in 33/VIII - 53 - 24.

[Az V. Finn-ugor Kultúrkongresszusról - Virányi a Finn-ugor Kultúrbizottság magyar osztályának a titkára] T 1936.

[A finnugor néprokonsági eszme a magyar irodalomban című előadásáról] T 1936.

[A közoktatási reform Magyarországon című előadásáról] T 1936.

[Jókai és a finnek című előadásáról] T 1936

[Cikke a Budenz-Emlékkönyvbe]. Baross Értesítő 1936. 56.o.

1937

[Jelzi tudományos munkásságát - nincs felderítve] "Werbőczy Értesítő" 1936/37. 55.o.

1938

60. Magyar-olasz szótár Koltay-Kastner Jenő anyagának 2. átdolgozott és bővített kiadása Szabó Mihállyal Pécs, 1938.

1939

{F.E.Sillanpää: Silja Egy régi családfa utolsó hajtása T 1939.}

{F.E.Sillanpää: Silja Egy régi családfa utolsó hajtása ÉR1939.}

{F.E.Sillanpää: Silja Egy régi családfa utolsó hajtása É(let) 1939.}

{F.E.Sillanpää: Silja Egy régi családfa utolsó hajtása M(agyar) K(ulturszemle) 1939/2.}

61. A.Kitzberg: Ordasok Nemzeti Színház 1938. T 1939.

62. Arvi Järvanteus Nekrológ T 1939.

63. Arvi Järvanteus Nekrológ É(szaki) R(okonaink) 1939.

64. H.Visnapuu: Északi vártán fordította Képes Gézával T 1939.

1940

65. Csekey István: A Szózat és a nagyvilág Bp., 1940. T 1940.

66. A Kalevala száz év távlatából T 1940.

67. A Kalevala száz év távlatából Néprokonsági dolgozatok 9. Bp., 1940.

68. Artturi Järviluoma: Északiak Nemzeti Színház bemutatója T 1940.

69. Új észt regény magyar nyelven: Hír Gailit Bíborhalál című regényéről T 1940.*

70. "Tündöklő dilettantizmus" avagy "A százéves Kanteletár" Megjegyzések Vándoryné <Kövér Ilona> cikkéhez T 1940.

71. F.E.Sillanpää: Egy férfi útja Bp., 1940. T 1940.

72. F.E.Sillanpää: Egy férfi útja Bp., 1940. MK 1940/3.

73. Hazanézek Aradra (vers) M(agyar) N(emzet) 1940.08.10.

74. Takarodó (vers) M.N. 1940.08.07.

75. F.E.Sillanpää: Egy férfi útja Bp., 1940. M K 1940/12.

76. Olasz-magyar szótár Koltay-Kastner Jenő anyagának 2. átdolgozott és bővített kiadása Szabó Mihállyal Pécs, 1940.

77. Magyar-olasz szótár Koltay-Kastner Jenő anyagának 2. átdolgozott és bővített kiadása Szabó Mihállyal Pécs, 1940.

1941

78. F. E. Sillanpää: Egy férfi útja Bp., 1940. Élet 1941.

{H. Vuolijoki: Niskavuori asszonyok Bemutató a budapesti Nemzeti Színházban 1941. február 8. ÉR1941/4.}

[Jelzi tudományos munkásságát - nincs felderítve] "Werbőczy Értesítő" 1940/41. 26.o.

{Kivi, Aleksis: Hét testvér Fordította Kodolányi János Stádium, Bp., é.n. (1942)  M.K. 1941/4.}

79. Az észt nép művelődési törekvései a XIX.században T 1941.

1942

80. Gailit, August: Paap Meeme zászlós a halál révén (Részlet az Ősi föld című regényből) T 1942.

{A Finn Nemzeti Színház jubileuma 40 éves a Finn Nemzeti Színház T 1942.}

{Kivi, Aleksis: Hét testvér Fordította Kodolányi János Stádium, Bp., é.n. (1942)  M.K. 1942/5.}

[Jelzi tudományos munkásságát - nincs felderítve] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

[La Fontaine és a mese című előadása a La Fontaine Társaságban] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

[Csiky Gergely drámairodalmunk távlatában című előadása az Aradi Szövetségben] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

[A volgai és az urali finn-ugor népek című szentesi előadása] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

[„Megjelent „Az észt nép művelődési törekvései a XIX.században” című dolgozata”] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

[Könyvismertetések a Turán, a Magyar Nemzet és a Gazetta de Hongrie című újságokban] "Werbőczy Értesítő" 1941/42. 24.o.

81. A finn-ugor népek élettere Bp., é.n. (1941/1942?)

1943

[Jelzi tudományos munkásságát - nincs felderítve] "Werbőczy Értesítő" 1942/43. 24.o.

[Lamartine jelentősége című előadása a La Fontaine Társaságban] "Werbőczy Értesítő" 1942/43. 24.o.

[Két aradi vers című nyomtatványa] "Werbőczy Értesítő" 1942/43. 24.o.

1944

{Északi csillagok Finn rokonaink költészete [Antológia] Szerkesztette, magyarázatokkal ellátta Kodolányi János, Képes Géza Stádium, Bp., é.n. (1944) M.K. 1944/4.}

82. Gailit, August: Paap Meeme zászlós a halál révén (Részlet az Ősi föld című regényből) Északi vártán 1944.; 1945.

83. A.Kivikas: Túl a lápon Északi vártán 1944.; 1945.

84. F.Tuglas: Szabadság és halál Északi vártán 1944.; 1945.

85. F.Tuglas: A világ végén Északi vártán 1944.; 1945.; Az észt irodalom kistükre Bp., 1969.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet