Sulinet Tábor és IKT műhely 2010

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. eLearning Igazgatósága 2010. július 12-17. között ismét megszervezte a több éves hagyománnyal bíró Sulinet Tábort. A táborba jelentkező pedagógusok szakmai programját a web 2.0 eszközök oktatási alkalmazási lehetőségeit bemutató eTwinning továbbképzés és az IKT műhely 2010 filmjeinek felvétele adta. A tábor résztvevői között voltak a suli.net.tan pályázat nyertesei, akik jó gyakorlatuk kidolgozásának részeként egy-egy 30 perces órarészlet felvételére készültek fel a velük táborozó diákokkal. Az eLearning Igazgatóság szakmai és szabadidős programokat, illetve a technikai hátteret biztosító munkatársaival együtt több mint 200 fő vett részt a táborban.

A tábor első három napján, Tiszafüreden egy akkreditált eTwinning továbbképzés zajlott a Hámori András Szakközépiskolában. Ezzel egyidőben a suli.net.tan Senior pályázók a velük érkezett diákokkal az IKT műhely 2010 keretében megvalósuló tanórák forgatására készültek fel, a suli.net.tan Junior pályázat résztvevői pedig módszertani szemináriumon vehettek részt. Az eLearning Igazgatóság szakértői a suli. net.tan pályázók számára folyamatos szakmai konzultációs lehetőséget biztosítottak. A diákok szabadidejükben többféle szabadidős játék és sport közül választhattak, komppal, motorcsónakkal kirándultak a Tisza-tavon és megismerték a tiszafüredi tanösvényt.

A táborozó tanárok és diákok a negyedik nap reggelén buszra szálltak, hogy Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán részesei legyenek az IKT műhely 2010 forgatásának. A tanórák filmre rögzítését komoly technikai és pedagógiai előkészületek előzték meg. A diákok és tanáraik felhasználták az oktatásban ismert technikai eszközök szinte teljes palettáját. Két szekcióban összesen 20 film felvételére került sor három nap alatt, két forgatás külső helyszínen zajlott. A Lyceum TV munkatársai kiváló munkát végeztek. A tantermekben 3 kamerával készült a felvétel, a képet és a hangot pedig az adásrendező élőben közvetítette a szekciótermekbe, ahol a továbbképzésen résztvevő pedagógusok élő adásban követhették a foglalkozásokat. Minden forgatás után óramegbeszélés következett, ahol a foglalkozást tartó kolléga a szekcióteremben személyesen válaszolt a feltett kérdésekre. A szakmai programot a rendezvényt támogató partnerek bemutató előadásai színesítették, ahol a résztvevők a legújabb IKT eszközökkel, és digitális tananyagokkal ismerkedhettek meg. A Sulinet Táborban bemutató előadást tartott a Balázs Diák Kft., az LSK Hungária Kft., a Cleverboard Kft., a Stiefel Kft. , a WebCam Laboratory és az Eutrust Zrt. képviselője. A diákoknak Egerben is változatos szabadidős programokat szerveztünk, megnézték a város nevezetességeit, ellátogattak az egri csillagvizsgálóba és a Varázstoronyba is. Az esti programok keretében Varró János népzenei bemutatóján vehettek részt az érdeklődők, Dr. Murányi Zoltán pedig kémiai kísérletekkel szórakoztatta az egybegyűlt diákokat.