A 18. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon a felvilágosodás, amelynek magyar képviselői - a hazai polgárság hiányából következően - a nemességből, s elsősorban a köznemességből kerültek ki. Mivel ez a nemesi réteg a rendi kiváltságait nem kívánta feladni, ezért a felvilágosodás eszméit kizárólag a nemességre vonatkoztatta. A nemzetet a nemességgel azonosították, a felvilágosodás természetes szabadságról vallott nézetét pedig az uralkodóval szembeni szabadságként értelmezték. Gyakran a műveltség kiterjesztésének a programját sem vonatkoztatták a népesség egészére. A voltaire-i egyházkritika és a vallási türelem azonban nem ellenkezett a nemesi nézetekkel, hiszen a katolikus egyházat a Habsburg-dinasztia feltétlen támogatójaként tartották számon.
A magyar felvilágosodás képviselőinek nem csak a társadalom szerkezetét kellet
volna megreformálniuk, hanem szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy Magyarország
kulturális elmaradottsága hatalmas Európával szemben.
Az újítás igénye tehát minden téren áthatotta a felvilágosodás gondolkodóit.
Új stílusirányok jöttek létre (klasszicizmus, szentimentalizmus) és ennek
megfelelően új műfajok is (pl. szentimentális levélregény stb.). Azonban
ez a folyamat viszonylag lassú volt, mert kezdetben csak az arisztokrácia került
érintkezésbe a felvilágosodás szellemiségével. Egyes arisztokrata családok könyvtáraiban
megtalálhatóak voltak a francia felvilágosodás legismertebb művei, majd később
néhány főúr közvetlen kapcsolatba is került az európai felvilágosodással:Teleki
József Rousseau-val, Fekete János pedig Voltaire-rel levelezett.
Azonban az arisztokrácia mégsem volt alkalmas a felvilágosodás elterjesztésére
kis létszáma és speciális társadalmi helyzete miatt. Ez a feladat a középnemességre
várt, amely látóköre azonban nem terjedt ki az európai kultúrára. Ez az akadály
akkor hárult el, amikor Mária Terézia megszervezte Bécsben a magyar testőrséget,
amelynek tagjai a magyar középnemesség tagjaiból kerültek ki.
A testőrírók közül kiemelkedik Bessenyei György (1746-1811), akinek első
művei 1772-ben jelentek meg nyomtatásban, s ezért ezt a dátumot tekinti az irodalomtudomány
jelképesen a magyar felvilágosodás kezdetének. A kor másik kiemelkedő alakja
Batsányi János (1763-1845), ki Baróti Szabó Dávid (1739-1819)
és Kazinczy Ferenc társaságában megalapította az első irodalmi lapot,
a Magyar Museumot (1778-1792).
Az
irodalmi vezér Kazinczy Ferenc (1759-1831) lett . Az ő tehetsége, ha
szigorúan nézzük, az irodalmi élet megszervezésében teljesedett ki. Miután elhagyta
a Magyar Museumot, önálló folyóiratot alapított Orpheus címmel.
Az életművének legterjedelmesebb részét is a fordításai alkotják (pl. Bácsmegyeynek
összveszedettt levelei).
A Kazinczy által megkövetelt fentebb stíl eszménye klasszicista választékosságra
és emelkedettségre épült, amely összességében jótékonyan hatott a hazai irodalomra,
mert az alkotóktól megkövetelte a nyelvi tudatosságot és az igényességet. Azonban
meg kell jegyezni, hogy a fentebb stíl eszmény szorította az irodalmi élet perifériájára
Csokonait, majd később Berzsenyit.
A stíluseszménnyel szorosan összefüggött a nyelv megújításának igénye. Kazinczy
Bessenyeihez hasonlóan erre legalkalmasabb eszköznek a fordítást tartotta. Ebben
a programban a tudatosság volt a legmeghatározóbb jegy. A nyelv fejlesztését
Kazinczy sietetve, mesterséges beavatkozással végezte, amely miatt szembe került
a nyelvújítást ellenző maradi ortológusokkal, illetve később a fiatal romantikusokkal,
akik a nyelv változását, fejlődését természetes folyamatként fogták fel.
A felvilágosodás elindította változások végül az európai folyamatoknak megfelelően
a romantikában folytatódtak, amely Magyarországon természetesen nem volt mentes
az irodalmi hatalmi harcoktól.
- feladatok -
- versenyfeladatok -