Nemes Magyarország jogainak és szokásainak hármas felosztásáról általában
…most már különösen e nemes Magyarországnak szokásairól kívánok értekezni
Minthogy tehát minden jogi szokás, amellyel élünk, vagy személyekre, vagy a
dolgokra, vagy a törvénykezésre tartozik, márpedig bizonyos, hogy minden jog
a személyek kedvéért keletkezett, azért méltónak látom, hogy a fölvett tárgyat
a személyek jogán kezdjem, és azután a szokásjog másik két részéről értekezzem
(nem mindig következetesen ugyan, hanem néha megfordított rendben, miként tudniillik
a törvényszéken felmerülő dolgok rendje és állása kívánja), és ezért helyesnek
láttam e munkámat három részre osztani.
E1ső részben ugyanis szólok a személyekre tartozó dolgokról, tudniillik: a mi
nemességünk eredetéről és szabadságáról, jószágok és birtokjogok szerzésértől,
kormányzásáról, megosztásáról, eladásáról, elidegenítéséről, cseréléséről, elévüléséről,
zálogba adásáról, a határjárásról, a leánynegyed és hittbér fizetéséről, az
ingó és ingatlan javak becsüjéről.
Második részében pedig a most említett jószágok és egyéb dolgok iránt indítandó
és támasztandó perekről, végrehajtásokról és az azok iránt hozandó í4téletek
rendjéről.
Végül a munkának harmadik és utolsó részében szólok a maga rendjén azoknak az
ügyeknek és pereknek rendjéről és módjáról, amelyeket az ország vármegyéiből,
Horvát-Szlavón-országból, Erdé1ybő1 és a szentszékektől föllebbezés utján a
királyi kúriához följebb vinni és átküldeni szoktak. Úgyszintén a szabad városok
törvényeiről, a bűnügyekről és ezek eldöntéséről; mindig azokkal a szükséges
dolgokka1, melyek az említett tárgyakra nézve kívánatosak és szükségesek.
Az ország jogainak és szokásainak első részéről különösen és először:
Hogy úgy az egyházi, mint a világi személyek egy és ugyanazzal a szabadsággal élnek
Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy azok a személyek, akiknek jogairól és szokásairól
most szó van, vagy lelkiekkel foglalkozó, azaz: egyházi személyek vagy pedig
világiak.
És habár a lelkiekkel foglalkozó személyeket, akiket Urunk és Megváltónk az
emberek üdvösségét szolgálni rendelt, méltóbbaknak tartják a világi személyeknél,
mindazonáltal e Magyarországnak minden főpap, egyházfő és báró urai és többi
mágnásai, nemesei és előkelő nemességükre és világi javaikra nézve a szabadság,
kivételesség és adómentesség egy és ugyanazon előjogát élvezik; nincs is valamely
úrnak nagyobb és valamely nemesnek kisebb szabadság. Innen, egy és ugyanazon
törvénnyel és szokással és a törvényszékeken szintén ugyanazzal a törvénykezési
eljárással is élnek, egyedül csak a vérdíj mennyisége tekintetében különböznek
egymástól.
Mert a főpap és báró urakat száz, a nemeseket pedig ötven márka vérdíj illeti,
amint ezt alább világosabban el fogom mondani, és ez is nem szabadságuk, hanem
méltóságuk és hivataluk tekintetéből, amelyet viselnek, és amellyel őket a fejedelem
kitünteti.
Amiért közelebb is állanak vagy ülnek a királyhoz, és legelőször szólnak a tanácsban,
a közjó előmozdításában és a haza védelmezésében előbb állanak a többi nemeseknél,
és méltóságuknál s hivataluknál fogva méltán azok fölé emelkednek.
Nemességünk eredetéről és arról, hogy az uralkodást miképp ruházták át fejedelmünkre
Ámbár nem történetírásra, hanem az ország saját szokásainak és jóváhagyott
törvényeinek ismertetésére határoztam el magam, de mivel azt mondtam, hogy minden
főpap, báró úr és nemes a mentességnek és szabadságnak egy és ugyanazon előjogával
él, és mivel különben is sokan kételkedni szoktak afelől, hogy a mi nemességünk,
amelyből a báróság és minden egyéb főuraság származik, honnan ered, és hogy
az ország valóságos nemesei alatt kiket kell értenünk, ugyanazért ennek a nemességnek
eredetét és kezdetét szándékom röviden megmagyarázni.
Ahol is tudnunk kell, hogy ámbár a tudósok közös véleménye szerint nemes az,
akit saját érdeme megnemesít, mindamellett célunkhoz képest a nemesség, amelyet
többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg
a hunok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Szkítiából Pannóniába nyomultak,
amelyet most, megváltozott néven, az itt lakó magyaroktól Magyarországnak neveznek;
mégpedig ily módon:
Midőn ugyanis a hunok feleségestől, fiastól, leányostól és egész háznépestől
Szkítiából kijöttek, több tartománynak bejárása és bebarangolása után kapitányokat
tettek, és ezenkívül a viszálykodók pereinek elintézésére, a tolvajok, rablók
s egyéb gonosztevők megbüntetésére közakarattal elöljárót választottak és állítottak
be, mindnyájának közös egyetértésével és végzésével elhatározván, hogy amikor
az egész közösséget egyenlően érdeklő dolgok merülnek fel, vagy a hadseregnek
általános felkelése válnék szükségessé, akkor a hunok lakása helyén és táborában
vérbe mártott tőrt vagy kardot hordozzanak körül és hangozzék a hirdető szó,
mondván:
"Istennek szava és az egész közösségnek parancsa az, hogy mindenki ezen
s ezen a helyen (megnevezvén azt a helyet) fegyverrel, vagy amint teheti, a
közösség tanácsának s egyszersmind parancsának meghallgatására menjen."
Ezt a szokást a magyarok közt Szent István első magyar király, dicsőséges fejedelmünk
és apostolunk atyjának, Géza vezérnek koráig sértetlenül fenntartották, amely
szokás a hunok közül sokat örökös szolgaságra juttatott.
Mert elhatározták és végezték, hogy az ily parancs áthágóit, hacsak helyes mentségét
nem adják, pallossal kell kettévágni, vagy közönséges és örökös szolgaságra
vetni.
Azt állítják, hogy ez a végzés (amint mondtuk) igen sok magyar juttatott a parasztság
állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik úrrá, a másik szolgává,
ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan ugyanegy nemzetségből,
tudniillik Hunortól és Magortól származtak.
Miután pedig a magyarok a Szentlélek kegyelmének ihletéből, szent királyunk
közreműködése által az igazságnak felismeréséhez és a katolikus hitnek vallásához
jutottak, és őt önként királyukká választottak és meg is koronáztak: a nemesítésnek
s következésképpen a nemeseket ékesítő és a nem nemesektől megkülönböztető birtok
adományozásának jogát s teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt
a közösség a maga akaratából az ország szent koronájának joghatósága alá helyezte,
és következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta; ettől fogva őtőle
ered minden nemesítés és e két dolog mintegy viszonos átruházásnál és kölcsönösségnél
fogva annyira szorosan függ egymástól mindenkor, hogy egyiket a másiktól különválasztani
és elszakítani nem lehet, s egyik a másik nélkül nem történhetik.
Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem
teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal.
A nemeseknek négy fő és kiváltságos jogáról
Ámbár pedig a nemeseknek fejedelmi kiváltságlevelekből és rendeletekből kitetsző1eg
igen sok joguk van, mindazáltal közülük négy a legfőbb, amelyeket ide iktattam:
Az e1ső tehát az: hogy őket előzetes idézés vagy perbe hívás és törvényes elmarasztalás
nélkül, senkinek unszolására, panaszára vagy kérésére személyükben senki sehol
le nem tartóztathatja.
Megszorítást szenved azonban ez a jog büntettek és bűnügyek, úgymint: a szándékos
gyilkosság, faluk felgyújtása, tolvajság, rablás vagy haramiaság, sőt az erőszakos
paráznaság esetében is, amelyekben a nemesség tisztségét, címét és szabadságát
mindenki elveszti. És így az ilyent a tett színhelyén parasztkézzel is le szabad
mindig tartóztatni, és kihágásához képest elmarasztalni és megbüntetni.
Ha azonban a tett színhelyéről elfutott, és ellenfeleinek kezei közül kimenekült;
azután nem másképp, hanem csak idézés vagy perbe hívás és törvénykezési eljárás
utján lehet őt elítélni és büntetni.
A második fő jog az: hogy az egész ország nemesei (amint előbb említettem) senki
másnak hatalma alatt nem állanak, mint a törvényesen megkoronázott fejedelemnek;
sőt fejedelmünk maga is, rendes hatalmánál fogva, bárkinek puszta panaszára
és gonosz besúgására, közülük senkit, a törvény útján kívül és kihallgatása
nélkül, sem személyében, sem vagyonában meg nem háboríthat.
A harmadik az, hogy törvényes jogaikkal és földbirtokuk határain belül fekvő
minden jövedelmeikkel, tetszésük szerint mindenkor szabadon élhetnek; mindennemű
jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás és egyéb adó, vám és harmincad fizetésétől
mindörökre teljesen mentesek és ki vannak véve, csupán csak az ország védelmére
tartoznak katonáskodni.
A negyedik és az utolsó (hogy a többit mellőzzem) az, hogy ha bármelyik királyunk
vagy fejedelmünk, a néhai második, vagy melléknevén Jeruzsálemi András király
úr és fenséges fejedelem országos végzésében (amelynek megtartására minden magyar
király, mielőtt a szent koronát fejére tennék, meg szokott esküdni) kinyilvánított
és kifejezett nemesi jogok ellenére tenni merészelne, akkor örök időkre szabadságukban
áll annak ellene szegülni és ellene mondani, anélkül, hogy a hűtlenség vétkébe
esnének.
Hogy fejedelmünk az ország minden báró urának és nemeseinek
igaz és törvényes utóda
Mivel fentebb azt mondottam, hogy minden nemesítésnek és birtokadományozásnak
teljes hatalma fejedelminkre szállott át, azért meg kell jegyeznünk azt is,
hogy fejedelmünk minden báró úrnak és mágnásnak, az ország többi nemeseinek
és birtokosainak igazi és törvényes utódja, abban az esetben, ha valamelyikük
örökösök és maradék nélkül halna el.
Mert azoknak összes jószágai és birtokjogai a jelzett átruházás erejénél fogva,
eredetileg Magyarország szent koronájától függenek, és törvényes birtokosuk
magvaszakadtával mindig ugyanerre is néznek és háramlanak.
Ez oltotta belénk azt a rég törvényerőre emelkedett szokást, hogy minden egyedülálló
és magára maradt személy, akinek igazi és törvényes örököse nincsen, birtokjogairól
királyi jóváhagyás nélkül, örökre szóló joggal éppenséggel nem rendelkezhetik.
Sőt azokat közbecsün felül még zálog címén sem vallhatja be, amint ezt alább
a maga helyén bővebben előadom.
Ezenkívül fejedelmünk valamennyi főpap úrnak és egyházi férfiúnak is hasonlóképpen
igaz és torvényes utóda; nem abban az értelemben, mint-ha a jószágokat és birtokjogokat
az egyháztól elvehetné vagy elszakíthatná, hanem abban, hogy ezeket (megürülvén
a főpapi és egyházfői székek) az egyházzal együtt kormányzás céljából eladományozhatja.
Az érsekségekben és püspökségekben való megerősítés joga épségben maradván,
amely csakis a római szentegyház joghatósága alá tartozik.
- vissza -