(1552. augusztus 6.)
Parancs Ahmed pasa vezírnek: boldogságos udvaromhoz most levelet küldöttél és
a következőket tudattad: "a meghódított Temesvár őrzésére 750 katonát vezényeltem
át Becse és Becskerek várakból. Ezenkívül még 1600 főt kell összeírni, hogy
megfelelőképpen őrizzék és védjék [a várat]. Bár a katonák zsoldját egy évig
[központi] kiadásokból kell fedezni, úgy tűnik, egy év múlva a vilajet legelőiből,
a bányák és a falvak hozamából nemcsak a zsold fog kitelni, hanem még nagy haszon
is nyerhető. A szükséges katonaság lajstromának egy példányát felküldtem."
Az általad felállított őrség zsoldját a jelentésedben leírtak szerint előkészítik
és el fogják küldeni. De jól tudod, hogy az ilyen újonnan meghódított földeket
a beglerbégek a nekik tetsző embereknek szokták osztogatni szandzsák, timár,
ziámet vagy elpusztult helyek helyreállítása címén, hogy azok hivatalé és javadalom
birtokába jussanak. Ám nem sokat törődnek azzal, hogy a tartomány őrzésére rendelt
katonák zsoldjára, a várak felszerelésére és fegyverzetére elegendő jövedelmet
különítsenek el, így folyton a belső tartományokból folyik a pénz oda, a vidék
pedig nem virágzik fel és nem hajt hasznot, hanem csak fölösleges kiadásokat
okoz. De te a nagyúri kincstár gyarapítása és a tartomány rendbetétele érdekében
kifejtett dicséretes buzgalmad és tökéletes tulajdonságaid miatt teljes bizodalmamat
élvezed, ezért annak a vidéknek az ügyeit a te bölcs belátásodra bízom. Egy
év alatt, mielőtt a területet elhagynád, tedd meg azokat az intézkedéseket,
amelyek szükségessé válnak: a várakat helyezd jó karba, a szultáni hászokat,
a beglerbég és a szandzsákbégek hászait és más birtokokat mind megfelelő módon
jelöld ki. A szultáni hászokat úgy alakítsd ki, hogy a kiadásokkal arányosak
legyenek a bevételek. Mindent úgy fektess le [a defterekben], hogy Isten - hála
legyen néki és magasztaltassék! - kegyelméből semmi se maradjon zavarosan és
bizonytalanul,... hanem minden rendben és jó karban legyen. Az általad összeírt
katonák defterét lepecsételve küldd fel, hogy kinevezési okmányaik kiadassanak.
Forrás: A szultáni tanács 1552. augusztus 6-i rendelete a Temesvárt és a Temesközt
meghódító Ahmed pasa vezírnek.
Istanbul, Topkapi Sarayi Müzesi Kütüphanesi, Koguslar 888, 347a-347b.
Törökből fordította: Fodor Pál.
- vissza -