VÁRADI BÉKE (1538)


Ezentúl a császári felség és mi [V Karoly császár és I. Ferdinánd] leveleinkben s mindenütt másutt felséges János királyt testvérünknek és Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának fogjuk írni és nevezni, s ő is ezt teszi a császári felséggel, velünk s mindkettőnk fiaival és örököseivel...
Ami Magyarország állapotát és kormányzatát illeti, megegyeztünk és elhatároztuk, hogy mindenik közülünk az ország s a neki alávetett tartományok ama részét, amelyet most tényleg bír, szabadon, a királyi hatalom teljességével bírja és birtokolja azon határokkal, amelyeket nyolc magyar ember határoz meg; ezt a nyolc embert közösen választjuk ki azokból, akik ismerik a megyék fekvését, határait és viszonyait; Tótország [Szlavónia] Horvátországgal és Dalmáciával a mi kezünkben marad, Erdély pedig életfogytiglan a felséges János király hatalmában.
Minthogy pedig felséges János királynak most sem felesége, sem gyermekei nincsenek, ha Isten kiszólítaná ez árnyékvilágból, még ha volna is akkor fia, az ország és a keresztény világ üdvére való tekintetből, amelyet ebből a békéből és szövetségből Isten segítségével bizton remélünk, és hogy ezáltal végre már vége legyen annak a sok bajnak, amelyet ez az ország az elmúlt évek alatt s már régebben is szenvedett, a saját családja és utódai dicsőségét a közjó érdekének alárendelni akarván, beleegyezett abba, hogy halála után, még ha volna is fia, az egész magyar birodalom összes országaival, tartományaival s alávetett részeivel s a királyi jog egész teljességével mi reánk, vagy ha mi időközben meghalnánk, fiunkra szálljon és maradjon, akit az ország köteles lesz közös megegyezéssel királlyá választani, és ha az is elhalna, az ő törvényes s a fiaitól vagy azoknak törvényes örököseitől leszármazó örökösökre és utódokra és ha azok is kihalnának, a császár ő felségére s az ő fiaira és törvényes örököseire szálljon...
Ha pedig az említett örökösödésre kerül a sor, mi vagy fiunk, vagy említett örököseink, mielőtt az ország és tartományai s a neki alávetett részek uralmát átvennék, kötelesek a magyar királyok szokása szerint ünnepélyesen megesküdni, hogy szabadságait, törvényeit, szokásait megtartják.
Minthogy pedig magyar királlyá választásunkkor megígértük, hogy tiszteletben tartjuk Magyarország jogait és szabadságait, s erről az országnak és párfeleinknek levelet is adtunk, kötelesek leszünk ily levelet adni e béke s az országlakosok esküjének kihirdetésekor azoknak is, akik János király halála után, amikor az ő utódává leszünk, engedelmességünkre térnek.

Forrás: Történelmi olvasókönyv III.
Forrásszemelvények az egyetemes történelem (1640-1849) és Magyarország története (1526-1849) tanításához.
Összeállította: Unger Mátyás. Tankönyvkiadó. Budapest, 1974, 245-246.

- vissza -