SZEMÉLYISÉGPSZICHOLÓGIA I.

A fejezet címszavakban:

14. hét: A személyiség értelmezései
    
    1. Bevezető
       
    2. A személyiség szerkezete
       
15. hét:
    
    3. A vonáselméletek története
       
16. hét:
    
    4. Sigmund Freud pszichoanalitikus elmélete
       
    5. Carl Gustav Jung személyiségelmélete
       
    6. Carl Rogers személyiségelmélete
       
17. hét:
    
    7. A személyiség működésére vonatkozó kutatások a kognitív személyiségelméletekben
       
    8. A személyiségműködés zavarai
       
18. hét:
    
    9. A személyiség fejlődése

A személyiség értelmezései

I. Bevezető

A személyiséglélektan a lelki folyamatok egyénen belüli egyedi szerveződésének és működésének törvényszerűségeit, illetve az egyes individuumok közötti hasonlóságok és különbségek jellemzőit és azok lehetséges okait kutatja.
Tárgya az egyén.
A személyiséglélektanhoz soroljuk azokat az átfogó pszichológiai elméleteket is, amelyek az ember lelki működését annak egészében szeretnék megragadni. Az elemi lelki jelenségeket kutató vizsgálatok gyakran elakadnak, ha nem képesek a vizsgált jelenséget egy komplex működési rendszer részeként is tekinteni.

1. A személyiség mint rendszer
   Freud az ösztönenergiákat a személyiség zárt rendszerén belül képzelte el (hidraulikus modell), míg Allport például inkább nyílt rendszernek tartotta.
   Ha a személyiséget mint rendszert tekintjük, meg kell határoznunk a rendszer alkotóelemeit, szerkezetét, működését, konzisztenciáját, valamint fényt kell derítenünk arra, hogy vajon megismerhetjük-e teljes egészében és összetettségében ezt a rendszert.
   
   
2. A személyiség alkotóelemei
   A vonáselméletek és típustanok szerint a személyiség fő alkotóelemei a tulajdonságok (személyiségvonások). Murray és Maslow szerint a szükségletek, Freud a tudatos és tudattalan folyamatokat, valamint az ösztönén-én-felettes én hármasát tartja meghatározónak, Kelley a fogalmakat és konstrukciókat, és természetesen meg kell említeni az ősi felosztás test-lélek-szellem egységét, mint a személyiség fő alkotóelemeit is.
   
   Személyiségösszetevők szempontjából két csoportról beszélhetünk: az egyik az összes alkotóelemet az organizmuson belül képzeli el, míg a másik a személy- környezet egység elemeként.
   
   1. Az első csoport szerint a személyiség lényege személyen belüli intrapszichés jellemzőkben rejlik (pl. Jung, Freud). Szélsőséges képviselői szeirnt a személyiség genetikusan determinált (Gall, Hippokratész, Galénosz típustanai, Kretschmer rendszere /piknikus, atletikus, leptoszom testalkatok/ Sheldon embriológiája /endomorf, ektomorf és mezomorf alkatok/). Ezek a tipológiák sajnos sztereotipizáláshoz vezethetnek, és utat nyithatnak a kuruzslás felé is. Az ide tartozó elméletek determináltabbnak, stabilabbnak és kevésbé szabadnak tételezik fel a személyiséget, a determinációt egyirányúnak feltételezik azt állítva, hogy lelki alkatunkat a testi történések határozzák meg (ellentétben Skinnerrel, aki szerint amit személyiségnek hívunk, az csupán a környezeti hatások terméke az emberben). Az egyik legfontosabb kutatási terület ebben a témakörben a temperamentumvizsgálat (a temperamentum az öröklött személyiségvonások összefoglaló elnevezése). Buss és Plomin szerint három veleszületett diszpozíciónk van, amelyek temperamentumnak tekinthetők: aktivitási szint, szociabilitás, emocionalitás, de az egyéni élettapasztalatok még ezeket is módosíthatják.
      
   2. A második csoport szerint a személy és környezet közös rendszerbe szerveződve alkotja a személyiséget: Lewin szerint az emberi viselkedés csak a dinamikus pszichológiai mező fogalmi keretén belül érthető meg. Angyal András erre a bioszféra fogalmát használja, ezen belül pedig 3, egymással kölcsönhatásban álló erőt különböztet meg: az szervezet részéről az autonómia és homonómia, a környezet felől pedig a heteronómia. Tehát a személyiség nem lehet független a környezetétől. A személy-környezet kapcsolat inkább személyiségfejlődési kérdés, vagyis a környezeti hatások fokozatosan beépülnek a személyiségbe és ott stabil tényezőkké válnak. Freud modelljében például a felettes én a szülői, társadalmi normák belsővé vált együttese. Az interakcionisták szerint a személy-környezet interakció a személyen belül zajlik, tehát a személy aszerint reagál a környezetére, ahogyan azt megéli és a maga számára leképezi és értelmezi.
      
      
3. A személyiség determináltsága, konzisztenciája és szabadsága
   A személyiség determináltságán egyfajta befolyásolhatatlan, egyenes oksági kapcsolatot értünk. A determináció egyirányú, biológiai folyamatok határozzák meg. Napjainkra az ilyen megközelítések egyre inkább a cirkuláris okság, vagy a reciprok determináció fogalmainak adják át helyüket.
   
   A biológiai determinációt feltételező elméletek szerint a személyiséget stabil, állandó és konzisztens szerveződésként kell elképzelni. Az interakcionista elmélet szerint (Atkinson) a személyiség konzisztenciája háromféle jellegzetes interakciótípusból adódhat:
   
   1. reaktív interakció - különböző egyének ugyanazt a szituációt eltérő módon élik át és értelmezik.
      
   2. evokatív interakció - minden egyén sajátos választ vált ki másokból.
      
   3. proaktív interakció - az embereket személyiségük bizonyos helyzetek elkerülésére, mások keresésére vezet.
   
   A személyiség szabadságáról: a személyiséget olyan önszabályozó rendszerként kezdik értelmezni, mely képes rálátni saját működésére, és akaratlagosan befolyásolni azt.

II. A személyiség szerkezete

1. A személyiség szerkezete Freud szerint
   Topológiai modellje szerint a személyiség két fő tartománya a tudatos és a tudattalan, valamint az ezek között található átjárható zóna, a tudatelőttes és leginkább a tudattalan határozza meg viselkedésünket. Később, strukturális modelljében az elméletet továbbfejlesztette az ösztönén, én és a felettes én személyiségösszetevők bevezetésével, ahol már e három összetevő erőviszonya határozza meg a viselkedést.
   
   
2. A személyiség szerkezete Jung szerint
   A személyiségnek három fő tartományát különböztette meg: tudatos, személyes tudattalan és kollektív tudattalan. Utóbbin belül fontos összetevők pl. a persona, tudatos én, árnyék és az archetípusok. A személyiség legkülső burka a persona, ez érintkezik a külvilággal, míg a személyiség működésének irányítója a Selbst, a tudattalan ősvalónk.
   
   
3. A személyiség szerkezete a vonáselméletek szerint
   A vonáselméletek szerint tulajdonságaink hierarchiába rendeződnek és faktorokat, dimenziókat képeznek. Kutatásaiban az a legfőbb kérdés, hogy hány ilyen fő faktorba rendezhetők a tulajdonságok. Guliford 13, Cattel 16 személyiségfaktort azonosított, mára azonban ezek száma redukálódott, Eysenck csak hármat, míg Wiggins csupán kettőt fogad el. A legáltalánosabb nézet szerint 5 szupervonás létezik. A hierarchia csúcsán elhelyezkedő vonásokat tartják determináló erejű alaptulajdonságoknak. Wiggins modellje szerint minden tulajdonságunk az alábbi két tényező függvénye:
   1. Milyen jellegű a hatalmi késztetésünk,
   2. Milyen a szeretet-viszonyulásunk.
   Ez a kétfajta viszonyulás független egymástól, ezért sajátos kombinációjuk adja személyiségünk egyéni mintázatát.

- versenyfeladat -

- vissza a tematikához -