SZEMÉLYISÉGPSZICHOLÓGIA IV.

A fejezet címszavakban:

VII. A személyiség működésére vonatkozó kutatások a kognitív személyiségelméletekben

Személyiségműködés a kognitív énelméletek szerint
A személyiség alkotóelemeinek az énfogalmakat tartják és azt feltételezik, hogy a személyiség működése az alkotóelemek viszonyának függvénye. Az én és az énideál közti távolságtól függ, hogy a személy reagálása egy adott helyzetre patológiás, vagy a fejlődés szempontjából előremutató lesz-e (ld. Rogers elméletét). Higgins szerint abból, hogy mely énösszetevők között van diszkrepancia, meg lehet határozni a patológiás reakció típusát is: ha az én és az énideál nem illik össze, akkor depresszió, ha pedig az én és az elvárt én között túl nagy a távolság, akkor neurotikus szorongás következhet be.
Véleményük szerint a működés célja a "jó közérzet" elérése.
Csikszentmihályi személyiségműködési modellje
Szerinte a jó közérzet ("tökéletes élmény") állapota nem kiegyenlített állapot, hanem valamiféle "áramlat", "flow", tehát maga a dinamika. A működés önmagában jutalmazó értékkel bír, az ember annyira feloldódik magában a tevékenységben, hogy szinte elveszti önmagát, ilyenkor nincsenek önértékelési problémái. Ez az élmény akkor jön létre, ha a személy rendelkezik az adott feladat megoldásához szükséges készségekkel és képességekkel és ezek szintjét optimális mértékben haladják meg a lehetőségek és követelmények. Amennyiben azonban az elvárások ugyanazon a szinten vannak, mint képességeink, akkor unatkozni fogunk (nincs kihívás), de ha sokkal többet várnak el tőlünk a követelmények, mint amennyire képesek vagyunk, szorongás lesz a végeredmény.
A működtető erővel és a működés dinamikájával kapcsolatos nézetek
Kelly szerint a "toló" elméletek a cselekvés beindításáért a drive-okat, motivációkat, jutalmazást és büntetést aktiválják, míg a "húzó" elméletek a személt célképzeteit, értékeit és terveit tartják fontosnak.
White motivációs elmélete szerint vannak olyan biológiailag megalapozott késztetéseink, melyek kielégülése nem magyarázhat drive-redukciós elvekkel, mivel céljuk nem valamilyen hiányállapot megszüntetése, hanem inkább ellenkezőleg: az arousalt nem csökkenteni, hanem növelni szeretnék. Ilyen késztetések a effektancia és a kompetencia motivációk, melyek arra irányulnak, hogy folyamatosan interakcióban legyünk a környezettel: vagyis a toló, vagy húzóerők helyett maga az aktivitás lesz a felelős a működésért (ld. Csikszentmihályi flow-ja).
Kelly nem a működés miértjét, hanem inkább a hogyan-ját akarta megismerni, és a választ a fogalmaink, illetve fogalmi rendszerünk kialakításának módjában találta meg: ahhoz, hogy boldogulni tudjunk, tapasztalataink alapján le kell képeznünk a világot olyan konstrukciókban, melyek alkalmasak arra, hogy segítségükkel anticipálhassuk a jövőbeni történéseket.
A személyiségműködés "önszabályozási" modellje
Az ember tapasztalatai alapján egyre pontosabb képet alakít ki magáról és környezetéről és viselkedés iránymutatója ez a belső térkép, séma lesz, melyek nem tudatos formában is vezérlik viselkedését. A viselkedés nagy rész automatikusan zajlik addig, amíg minden tervszerűen, forgatókönyvszerűen halad, de programváltoztatásra és fokozott tudatosításra van szükség akkor, ha a helyzet összetevőinek egyikében olyan változás következik be, ami a szokásos módon való cselekvést megakadályozza.
Az ember valóságismerete, önismerete és tapasztalatai alapján viselkedésprogramokat készít (forgatókönyvek), melyek különböző eseménysorok megértését szolgáló sémák, sztereotípiák. Akkor jelentkeznek negatív érzelmek, ha a viselkedésprogram egy zavaró körülmény miatt nem kivitelezhető, ilyenkor marad a módosítás, vagy más program alkalmazása.
Powers szerint a viselkedésszabályozás mentális programjai hierarchikus felépítésűek és visszacsatolásos kapcsolatban állnak a környezettel. A legalsó szintet az egyszerű programok képviselik, melyek a viselkedés konkrét lépéseit írják elő. A következő szinten az elvontabb, általánosabb tervek találhatók, melyeket elveknek nevezünk (abban van a választási lehetőség, hogy az adott elvet milyen viselkedésprogrammal teljesítsük). A legmagasabb szinten a rendszerfogalom található, melyen olyan általános jellemzőket ért, mint például egyfajta általános "énérzés", amit a személy mindenáron próbál fenntartani.
A sokféle cél és terv természetesen egymással is konfliktusba kerülhet, ezért a konfliktus jelzése lehet belső történéseinknek, és így jellegéből kikövetkeztethetjük a viselkedésünket vezérlő célt.

VIII. A személyiségműködés zavarai

Az integráció fönntartása valamely funkció inadekvát túlműködtetése árán is
A viselkedés irányítását tehát különböző szintű belső szabályozórendszerek végzik és a viselkedés kivitelezéséről visszajelzést kapunk a környezetből. A viselkedésszabályozó rendszer igyekszik összehangolni összetevőit, melyek természetesen nem mindig egyenletesen kidolgozottak és nem azonos erejűek. Ebben az esetben az erősebben kidolgozott funkció átveheti az irányítást akkor is, ha nem az lenne a feladathoz a legadekvátabb. Az egyes személyiségszinteken megszilárdult funkciók nehezen adják fel vezető szerepüket és engednek helyet az új funkcióknak (ld. Freud fixáció problémája). Más nézőpontból úgy értelmezhetjük ezt a jelenséget, hogy a szervezetnek hajlama (diszpozíciója) van arra, hogy már kialakult funkcióit megerősítse és fenntartsa (kognitív konzervatizmus).
Taylor az énképekkel kapcsolatos torzításokat pozitív illúzióknak nevezi és három jellegzetes formáját különbözteti meg:
1. illuzórikusan pozitív énkép: hajlamosak vagyunk az énképet értékminőséggel ellátni, magunkat másoknál jobbnak megélni.
2. a kontroll illúziója: belső késztetésünk van hatékonyságunk megélésére, és mialatt tudatosul bennünk, hogy a külvilág egy tőlünk független létező, ráébredünk arra is, hogy mi is elkülönül lények vagyunk, kialakul a testséma, énséma önmagunkról. Agyunk leképezi határainkat és funkcionális térképet készít saját tetteinkről és azok következményeiről, így kialakul egy funkcionális tervrajz, ami később a viselkedést irányító programként fog működni. Ez a program nem feltétlenül tudatos, de meg is jelenhet számunkra, mint a környezet és a köztünk lévő ok-okozati viszonyok térképe. Optimális esetben ez valósághű tudást jelent, de ha mindig minden összetevőt figyelembe vennénk, akkor elvesztenénk spontán reagálóképességünket és egészséges megközelítésmódunkat. Ezért arra a belső érzésre hagyatkozunk, hogy képesek leszünk uralni az eseményeket. Ezt a vélekedést kontrollhitnek nevezzük. Az emberek jellemezhetők egy kontrollhely dimenzió mentén (Phares), ahol a két szélsőség a belső kontrollhit és a külső konrtollhit.
  Belső kontrollos az, aki hisz abban, hogy a dolgok tőle függnek, míg a külső kontrollos úgy érzi, hogy nincs befolyása az élet eseményeire. Taylor szerint az emberek akkor maradnak működőképesek, ha abban az illúzióban vannak, hogy az ő kezükben van a kontroll (a kontroll elvesztésével kapcsolatban a tanult tehetetlenség jelensége lehet példa). Természetesen az egészséges kontrollhittel rendelkező személyeknek meg kell tudniuk különböztetni az a kontrollálható és nem kontrollálható helyzeteket.
3. illuzórikusan optimista jövőkép: a jövőről gondolkodva hajlunk arra, hogy saját jövőnket pozitívabbnak lássuk, mint másokét, életünket egyfajta felfelé ívelő folyamatként szemlélni (a haladás illúziója)
Dezintegráció: a személyiség egységének megbomlása
Előfordulhat, hogy valakinél több azonos erejű szabályozó funkció is működik, és egyszer az egyik egyszer a másik jut irányító szerephez az adott szituációban, de mindig csak a saját felügyelete alatt álló személyiségrészeket aktiválják. Ilyenkor azt lehet észrevenni, hogy a személy különböző helyzetekben vagy időpontokban annyira eltérően reagál, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Ezt a jelenséget disszociációnak nevezzük (a személyiség olyan szétesése, mely a kívülálló számára kiszámíthatatlan, de maga a személy nem észleli ezt - például a többszörös személyiségek esete).
A pszichoanalitikusok ezeket a hibákat az Én (Ego) zavarainak tulajdonították, míg Jung és a humanisztikusok szerint a self zavara eredményezi ezt a szabályozási hibát. Powers modellje is ezt támasztja alá: akinél hiányzik a mindent koordináló rendszerfogalom, azok könnyebben áldozatul esnek az elvek szintjén működő személyiségösszetevők vetélkedésének. Arra a konklúzióra jutott, hogy a tökéletes egység csak úgy érhető el, ha valódi önmagunkkal irányítunk (ezáltal válunk képessé arra, hogy meghaladjuk énes létformánkat).
Haan ötvözte a pszichoanalitikus és az interakcionista nézőpontot: alapul véve, hogy az ego mennyire hatékony, három jellegzetes működési módot különített el.
1. ha az ego tökéletesen működik, akkor képes környezetét és önmagát adekvát problémamegoldási eszközökkel egyensúlyban tartani. Ezt megküzdésnek nevezzük és az egészséges személyiséget jellemzi.
2. ha az ego eszközei hiányoznak ahhoz, hogy meg tudjon küzdeni a külső követelményekkel, akkor a szorongáscsökkentésre fog koncentrálni és működésbe lépnek az elhárító mechanizmusok. Ez a megoldási mód a neurotikusokat jellemzi.
3. ha az ego már az ideiglenes belső rend fenntartására sem képes, akkor a külső valósághoz már egyáltalán nem tud alkalmazkodni. Ez a szétesett állapot a fragmentáció és a pszichotikus betegek működésmódját jellemzi.
A megküzdés jelensége
Interakcionista megközelítés szerint a stressz a megterhelő környezeti hatás és az erre adott speciális pszichofiziológiai válasz kombinációja, melyben kulcsszerepe van a helyzet kognitív értékelésének (veszélynek, vagy kihívásnak éljük meg a helyzetet). Lazarus megküzdésnek (coping) nevezi a stresszhelyzet megoldását célzó alkalmazkodási próbálkozásokat és probléma-, illetve emóciófókuszú copingot különít el. Az emóciófókuszú megküzdés megoldási módjait akkor tekinthetjük valódi megküzdésnek, ha a személy csak addig használja őket, amíg nem talál optimálsabb megoldást, vagy akkor, ha a stresszhelyzet nem változtatható meg. Oláh Attila szerint léteznek olyan, a megküzdő kapacitást biztosító személyiségtényezők, melyek rendszert alkotnak és így pszichológiai immunrendszerként definiálhatók. Ilyen tényező például a pozitív gondolkodás, a környezeti, vagy szociális források kezelésére hivatott kompetenciák, stb. A hangsúly nem azon van, hogy mi okozza a pszichés rendellenességet, hanem azon, hogy mik azok a tényezők, amelyek a személy jól működését biztosítják - így a gyógyítás mellett a prevenció is nagyobb szerephez juthat.

- feladatok -

- versenyfeladat -

- vissza a tematikához -