SZEMÉLYISÉGPSZICHOLÓGIA V.

A fejezet címszavakban:

14. hét: A személyiség értelmezései
    
    1. Bevezető
       
    2. A személyiség szerkezete
       
15. hét:
    
    3. A vonáselméletek története
       
16. hét:
    
    4. Sigmund Freud pszichoanalitikus elmélete
       
    5. Carl Gustav Jung személyiségelmélete
       
    6. Carl Rogers személyiségelmélete
       
17. hét:
    
    7. A személyiség működésére vonatkozó kutatások a kognitív személyiségelméletekben
       
    8. A személyiségműködés zavarai
       
18. hét:
    
    9. A személyiség fejlődése

IX. személyiség fejlődése

Biológiai-lelki fejlődésünk egy olyan úton halad, melyen bizonyos időpontokban és helyeken (látszólagos külső ok nélkül is) változás, vagy funkcióátrendezés válik szükségessé. Ezeken a fordulópontokon a változás tudatosítása elengedhetetlen. A legtöbb kultúrában hagyományok őrzik a különböző beavatási rítusokat, melyekkel az emberek ezekre a változásokra előkészíthetők. A szertarások erősítették az egyént: segítették az új képességek kialakítását, az átalakult személyiség ön- és a közösség általi elfogadását (ilyen életfordulók például a születés, serdülés, házasságkötés, halál stb.). Mindezek mellett szimbolikus tanítások (mesék, mítoszok) is előkészítették az egyént a személyiségváltozást követelő életfeladatokra.

1. Freud és az énanalitikusok fejlődéskoncepciója
   Freud struktúrális modelljében azt feltételezte, hogy egyedül az ösztönén adott születéskor és belőle később differenciálódik az én (az ösztönén és a környezet konfliktusainak hatására), és a felettes én pedig a szülők közvetítésével kerül be a személyiségünkbe (hogy igazodjunk a szociális normákhoz).
   Később, a libidófejlődési stádiumok bevezetésével megközelítése fejlődésközpontúvá vált: a pszichoszexuális fejlődési stádiumokat a testi érés határozza meg, vagyis libidónk minden állomáson az újonnan funkcióképessé vált testtájakat szállja meg és készteti fokozott működésre (orális, anális, fallikus, genitális funkciók).
   A klasszikus pszichoanalitikus elmélet szerint a személyiség fejlődése a felettes én kialakulásával és a genitális szakasz elérésével (kb. a serdülőkor) be is fejeződik (a későbbi pszichoanalitikusok közül többen megkérdőjelezték ezt a tézist).
   Hartmann szerint például az én nem kizárólag az ösztönénből ered, hanem énmagok formájában születéstől adott összetevője személyiségünknek (itt jelenik meg először az a gondolat, hogy személyiségünk potenciáljaiként nemcsak ösztönös funkcióink, hanem individuális elemeink is veleszületetten léteznek és a személyiségfejlődést ezeknek a lehetőségeknek a kibontása jelentheti).
   
   
2. A tárgykapcsolati elméletek fejlődésmodellje
   A személyiségfejlődést a szociális kapcsolatok által determináltnak tartják.
   Kohut (tárgykapcsolati teoretikus, selfpszichológus) szerint a személyiség alakulása szempontjából kritikus fejlődési szakaszok a legkorábbi életévekben vannak. Társkapcsolatok nélkül nem tud kialakulni az az individualitásélmény, amelyben énként, selfként élhetjük meg magunkat. Az én kialakulásában legfontosabb szerepet játszó interakciók 2-3 éves korig lezajlanak.
   Kohut elméletében kulcsfogalom a selftárgy, melynek segítségével az ember egységesként és értelmesként élheti meg önmagát, mikor egy másik emberrel kapcsolatba kerül, mivel a selftárgynak tükröző funkciója van: a selfmagok (melyek csíraállapotban bennünk vannak, önmagunk központját alkotják) a másokkal való interakciók során kerülnek a felszínre és a környezet reagálásában tükröződnek vissza, mi ezt a visszatükrözött jelentést látjuk és ezáltal nyerik el tudatosítható jelentésüket. A megfelelő empátiás fogadtatás után a self háromdimenziós fejlődésbe kezd: az első irány a grandiózus self útja, ami később az egyéni ambíciók központjává válhat, a második fejlődési irány az idealizáló self kialakulása (olyan érzések központja, hogy valami nálunk nagyobb erő tart fenn bennünket), ez személyes etikává, gondoskodó magatartássá formálódhat, végül az énfejlődés harmadik iránya az ikerkereső self megjelenése, a hozzánk hasonlókkal való kapcsolat keresése, mivel az ő visszatükrözésük révén erősödhetnek meg énünknek azok az összetevői, melyek hovatartozásunkat (faji, kulturális, stb.) fejezik ki.
   Mahler a pszichológiai én születésének folyamatát szeparációs-individuációs folyamatnak nevezi, melynek két előszakasza és négy normál alfázisa van.
   
   • Előszakaszok (a self még differenciálatlan):
     
     1. autisztikus fázis (a csecsemőt ingerbarrier veszi körül, még nem nyitott a külvilág ingereire)
        
     2. szimbiotikus fázis (az anyával szoros egységet képez a csecsemő)
        
   • Alfázisok:
     
     1. differenciáció és a testkép kialakulása ("kikelés", a gyerek figyelme kezd a külvilág felé fordulni)
        
     2. gyakorlás (kezdi próbálgatni saját funkcióit - mászás, járás - el mer távolodni az anyától és csak "tankolni" jár vissza, egészséges nárcisztikus énérzést élhet át, mely fontos a későbbi ambíció és önbizalom szempontjából)
        
     3. újraközeledés (a gyerek az anyával való kontaktus akaratlagos keresését és elutasítását próbálgatja, megkezdődik a pozitív anyai és apai részekkel való azonosulás - a szabályok belsővé tétele)
        
     4. az individualitás konszolidációja és az emocionális tárgykonstancia kezdetei (kb. 3 éves kor, stabil énhatárok és megfelelő nemi identitás megélése, a selftárgyak pozitív és negatív tulajdonságait már egységben látja és megtanulja elfogadni - enélkül csak haszonelvű kapcsolatok kialakítására lenne képes)
        
        
3. Erikson modellje a pszichoszociális fejlődésről
   Serdülőkorig nagyjából Freud modelljét követi, elmélete szerint személyiségünk összetevői veleszületetten adottak és az egyes összetevők kimunkálásának van egy életkor-függő optimuma, továbbá az összetevők végső formájukat társas interakciókban nyerik el.
   8 életkori ciklust különít el, melyek meghatározott sorrendben követik egymást (nem lehet felcserélni őket, az epigenetikus elv szerint működnek). Az egyes ciklusokat kritikus időszaknak nevezi, mert minden állomáson át kell esnünk egy normatív krízisen: erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az adott szinten megjelenő képességeinket megfelelően kiterjesszük és birtokba vegyük. Erikson ott jelölt ki új fejlődési stádiumot, ahol a testi-fizikai érés, mentális műveletek és a társkapcsolati jellemzők együttesen jellegzetesen új mintázatot mutattak, de a nyolc szakasz nem teljesen azonos értékű, mivel az ötödik állomás, a serdülőkor kitüntetett jelentőséget kap: itt integrálódik tudatosan először az összes korábbi periódus.
   
   1. szakasz: bizalom - bizalmatlanság (a csecsemőkor időszaka, megtanulja hogyan kell kapni és elvenni (oralitáson keresztül) és megtanítja az anyát adni. Ha egymásra hangolódnak bizalom, ha nem, akkor bizalmatlanság alakul ki) "az vagyok, amiben reménykedem, s amilyen reményt nyújtok"
      
   2. szakasz: autonómia - szégyen, kétely (korai gyermekkor, az analitás időszaka. Lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, itt tudja átélni, hogy az anyától független, autonóm lény) "az vagyok, amit szabadon akarhatok"
      
   3. szakasz: kezdeményezés - bűntudat (óvodáskor, fallikus fázis, az Ödipusz-komplexus megjelenése, Freud szerint az lehet a konfliktus és bűntudat feloldása, ha a gyerek az azonos nemű szülővel azonosul) "az vagyok, aminek el tudom képzelni magam"
      
   4. szakasz: teljesítmény - kisebbrendűség (iskoláskor, a teljesítményképesség időszaka, latencia periódus. A gyerek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot, de ha ezt nem tudja átélni, kisebbrendűségi érzés alakul ki benne) "az vagyok, amit működtetni tudok"
      
   5. szakasz: identitás - szerepkonfúzió (serdülőkor, genitális fázis. Erikson szerint ez a legfontosabb, egyben legkritikusabb szakasz. Az identitáskrízis elnyúló időszakát moratóriumnak nevezzük. Ekkor birkózik meg a serdülő a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságaival és itt integrálja mindazt, amiket az előző időszakokból hozott magával)
      
   6. szakasz: intimitás - izoláció (fiatal felnőttkor, meghaladjuk énes korszakunkat, az érett párválasztás időszaka) "azok vagyunk, amit szeretünk"
      
   7. szakasz: alkotóképesség - stagnálás (felnőttkor, az érett embert foglalkoztatja az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, annak átélése, hogy szükség van rá. Akinek nincs meg ez a lehetősége, fokozatosan beszűkül, elsivárosodik)
      
   8. szakasz: integritás - kétségbeesés (öregkor, megbékélt bölcsesség átélése pozitív esetben, negatív esetben pedig a halálfélelem kétségbeesése jellemzi. Erikson a teljesség kifejezést használja, ezzel a személyiség elfogadott egységére utal) "az vagyok, ami fennmarad belőlem"
      
      
4. Maslow fejlődésmodellje
   Öt alapvető emberi szükségletet ismert fel, amelyek sajátos hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetnek viselkedésre. A hierarchia első négy szintjének működése minőségileg más, mint az utolsó szinté: az első négy szükséglet deficit- vagy hiányszükséglet, vagyis kielégülésük után megszűnnek hatni. Működésük elve homeosztatikus, vagyis céljuk a feszültségcsökkentés és egyfajta egyensúly beállítása. Ezzel szemben az ötödik szükséglet növekedési- vagy létszükséglet, vagyis nincs egy meghatározott elérendő célja, hanem maga a viselkedés a cél, a folyamatos előrehaladás, fejlődés.
   
   1. fiziológiai szükségletek (a legalapvetőbb szükségletek, születés után ezek vezetik a viselkedést)
      
   2. biztonsági szükségletek (e szükségletek kielégülését tartotta legfontosabbnak az egészséges személyiségfejlődés szempontjából. Úgy alapozhatjuk meg, ha a gyerek felismerheti és magáévá teheti a világ rendezőelveit, így következtetéseket tud tenni a jövőbeli eseményekre, megkapja a szükséges téri és idői támpontokat is, melyek a mentális és érzelmi fejlődéshez egyaránt fontosak. A biztonságérzés szempontjából legfontosabbnak a társas környezet kiszámíthatósága tűnik)
      
   3. a szeretet és a valahová tartozás szükséglete (még nem az igazán érett, önzetlen szeretet jelenti, hanem fontos a viszonosság, tehát egyfajta "követelő szeretet"-ről van szó)
      
   4. a megbecsülés és önértékelés szükséglete (az egészséges személyiségműködéshez fontos, hogy értékesnek élhessük meg magunkat, szükség van a környezet elismerésére, valamint arra, hogy magunk számára is bizonyítsuk erőfeszítéseink segítségével, hogy rátermettek és ügyesek vagyunk)
      
   5. az önmegvalósítás szükséglete (aki eljut erre a szintre, az a teljességgel működő ember életét élheti, mely nem önző és énközpontú, hanem inkább altruisztikus. Tárgyilagosan, szubjektív érzelmektől mentesen tudja az embereket és az eseményeket észlelni, de függetlensége nem jelent közönyt. E korszak megjelenéséhez azonban fontos, hogy a háttérben erős, jól kidolgozott én álljon)
      
   A személyiségfejlődésnek két igazán kritikus pontja van: az első, mikor a gyereknek meg kell tanulnia önmagát "én"-ként, a környezettől független létezőként megtapasztalni, a második pedig mikor képes lesz énjét önmagán túlmutató célokért háttérbe szorítani. Önmagunk identitással bíró énként való megélésének képessége szociális közvetítéssel formálódik, bennünket visszatükröző tárgyak (személyek) nélkül nem alakulhat ki éntudat (kulturális különbségek vannak azonban abban, hogy identitásunkba mennyire épülnek be a társak).
   
   
5. Wilber fejlődésmodellje
   Tudatfejlődési spektrummodell: a keleti és a nyugati kultúrák humán fejlődésre vonatkozó tanításait összehasonlítva kiemelték a közös elemeket.
   Kilenc kötött sorrendű fejlődési szintet különítettek el, melyeket a tudat alapstruktúráinak tekinthetünk. Az első három fejlődési szakaszban még, az utolsó háromban pedig már nincs éntudatosság. A Self minden fejlődési szinten jelen van és mint a létra fokait, úgy járja be az egyes fejlődési lépcsőket, ami azt is jelenti, hogy minden stádiumban más perspektívából éli meg a világot és önmagát.
   Wilber szerint a tudati struktúrák születéstől kezdve adottak, de kidolgozásuknak és birtokban vételüknek van egy optimális időbeli sorrendje. Problémához vezethet, ha valamilyen hatásra egy magasabb szint idő előtt megjelenik és arra készteti a személyt, hogy e tudatszint élményeit keresse, miközben még nem dolgozta ki az alacsonyabb szintek feladatait, illetve az is problémát okozhat, ha a személy úgy halad át egy szinten, hogy nem végzi el annak munkaigényes birtokbavételét.
   A pszichés megbetegedések jellegéből kiolvasható, hogy melyik tudatfejlődési szinten van a probléma és ezért a terápiás módszert úgy kell megválasztani, hogy az megfeleljen a problémát okozó tudati fejlődési szint jellegének.

- feladatok -

- versenyfeladat -

- vissza a tematikához -