19. HÉT: AZ EURÓPAI UNIÓ KIALAKULÁSA,
INTÉZMÉNYEI, MŰKÖDÉSE, TÁVLATAI


Probáld: Földrajz II.: 44 - 73. o.
Probáld: Regionális földrajz: 11- 25. o.


1. AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ FŐBB ÁLLOMÁSAI


a) Az európai integráció előtörténete

Az európai egység gondolata nem csupán a II. világháború utáni korszak jellegzetessége. Már a 17. században megfogalmazódtak olyan elképzelések, amelyek valamilyen formában arra utaltak, hogy a nemzetállamoknak közös ügyeiket szervezetten, közösen kellene megvitatniuk. Az európai parlament gondolatát például az angol William Penn már 1693-ban felvetette, és Victor Hugo használta első ízben az Egyesült Államok kifejezést.
Az I. világháborút követően a 20-as és 30-as években, Európának a világtörténelemben és világgazdaságban játszott szerepének visszaszorulásával már gyakorlati lépések is történtek az európai gazdasági és kulturális egység erősítésére (pl. Páneurópai Unió - gróf Coudenhove-Kalergi). Ezek a kezdeményezések azonban végül hamar elhaltak, mert az európai országok nacionalizmusa gátat szabott a közös cselekvésnek.
A II. világháború után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi politika alakulását a szovjet-amerikai viszonyok (hidegháború) határozzák meg. Nyugat-Európa az Egyesült Államok számára fontos térséggé vált a Szovjetunióval szembeni politikában. Ez egyrészt azt jelentette, hogy az USA támogatta Nyugat-Európát abban, hogy egy regionális katonai-védelmi rendszert építsen, másrészt a háború során gazdaságilag meggyengült nyugat-európai országok számára egy olyan tervet dolgozott ki, amelynek célja az volt, hogy segítsen áthidalni az újjáépítés gazdasági nehézségeit.
Az 1947-ben megszületett Marshall-terv koordinálására születtek meg az európai integráció első intézményes formái. 1948-ben jött létre az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (Organisation for European Economic Cooperation - OEEC), a mai OECD előfutára. Ezzel párhuzamosan, erre támaszkodva újult meg a nyugat-európai valutapolitikai együttműködés rendszere is, és 1950-ben létrejött az Európai Fizetési Unió (European Payment Union - EPU).
Az amerikai támogatás mellett a nyugat-európai országok maguk is igyekeztek az egymás közötti szálakat szorosabbra fűzni. E mozgalmak alapját azok az erők alkották, amelyek valamilyen formában az USA-tól és a Szovjetuniótól is független Európát kívántak létrehozni. Ennek első jelentős eredménye az Európa Tanács (Council of Europe) megalakulása 1949-ben. Az európai egység fő szószólói elsősorban a franciák, a németek és a Benelux-államok voltak. Anglia azonban vonakodott a szupranacionális (nemzetek feletti) integráció eszméjétől, így hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az integrációs folyamatokban Anglia nem vesz részt.
Az európai integrációs folyamat gerincét a francia-német kapcsolatok erősödése adta. 1950-ben Robert Schuman, francia külügyminiszter javasolta a francia és német szén-és acéltermelés közös felügyelet alá vonását egy olyan szervezet keretein belül, amely nyitva áll bármely európai ország számára. Ennek eredményeképpen a Benelux-országok, Franciaország, az NSZK és Olaszország részvételével 1951 áprilisában megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), azaz a Montánunió.
A gazdasági szálak még szorosabbra fűzését a Benelux-államok kezdeményezték, aminek eredményeképpen a hat ország (a továbbiakban Hatok) 1957. március 25-én Rómában aláírták az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM) megalapítására vonatkozó szerződéseket, amelyek 1958. január 1-én léptek hatályba.

A Római Szerződés 11 pontban foglalta össze a megvalósítandó intézkedéseket:

  1. vámok és mennyiségi korlátozások (kvóta) megszüntetése;
  2. közös vámtarifa és kereskedelempolitika harmadik országok felé;
  3. a személyek, szabad áramlása, a munkavállalás szabadsága, a tőke szabad áramlása;
  4. közös politika a mezőgazdaságban;
  5. közös fuvarozási politika;
  6. közös versenypolitika;
  7. gazdaságpolitikák összehangolása;
  8. jogalkotás közelítése;
  9. dolgozók munkalehetőségeinek javítása, Európai Szociális Alap létrehozása;
  10. Európai Beruházási Bank létesítése;
  11. tengerentúli országok társulása.

A Római Szerződés a fenti pontok megvalósítására az 1958-1973-as időszakra tűzte ki.

 

b) Az integráció mélyülésének fő lépései



2. AZ UNIÓ INTÉZMÉNYEI

a) Az Európai Unió Tanácsa vagy Miniszterek Tanácsa

Az Európai Unió legfőbb jogalkotó és döntéshozó szerve, székhelye Brüsszel. Tagjai a tagállamok kormányait képviselő szakminiszterek, akik szavaznak az Unió jogszabályairól. A jogalkotás rendeletek (regulations), határozatok (decisions), irányelvek (directives) alkotásával történik. Az ajánlások (recommendations) és a vélemények (opinions) nem jogszabályértékű állásfoglalások. A Tanács miniszteri szintű fórum, amely az egyes szakterületekhez alkalmazkodó összetételben ülésezik (pl. ipar, mezőgazdaság, energiaügyek stb.).

A Tanács elnöki tisztét a tagállamok - rotációs alapon - félévenként történő váltással töltik be. A Tanács üléseinek vitaanyagát a tagállamok állandó képviselőiből álló bizottság (Coreper) készíti elő, melynek munkáját az illetékes nemzeti minisztériumok köztisztviselőiből álló munkacsoportok segítik. A döntések előkészítésében és végrehajtásában a Tanácsot a Brüsszelben székelő Főtitkárság segíti.

A Tanács az Unió törvényhozója annak ellenére, hogy feladatait megosztja az Európai Parlamenttel. A Tanács és a Parlament az Unió költségvetése felett is közös ellenőrzési jogot gyakorol. A Tanács fogadja el és hagyja jóvá a Bizottság által előzetesen megtárgyalt nemzetközi megállapodásokat, és felel a tagállamok általános gazdaságpolitikáinak összehangolásáért.

A döntéshozatali eljárás során különbséget tesznek az egyhangú (konszenzusos), egyszerű többségi és minősített többségi (legalább 62 szavazat az összes 87-ből) szavazás között. A szavazatokat a képviselt ország nagysága és lakossága alapján a következőképpen súlyozzák: Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak tíz-tíz szavazata van; Spanyolországnak nyolc; Belgiumnak, Görögországnak, Hollandiának és Portugáliának öt-öt; Ausztriának és Svédországnak négy-négy; Dániának, Finnországnak és Írországnak három-három; Luxemburgnak pedig kettő. A minősített többség ma már számos területre kiterjed. Egyhangú szavazásra csak "alkotmányos" fontosságú kérdésekben van szükség (szerződések módosítása, vagy egy új állam csatlakozása), illetve egyes érzékeny területeken, mint például az adózás.


b) Európai Tanács (European Council)

Az Európai Tanács abból a gyakorlatból jött létre, hogy a Közösség kormányfői (Franciaország esetében államfője) 1974-től kezdődően rendszeres találkozókra gyűltek össze. Ezt a gyakorlatot hivatalosan az Egységes Európai Okmány (1987) intézményesítette. Az Európai Tanács minden évben legalább kétszer ülésezik, ahol a Bizottság elnöke is részt vesz. Az Európai Parlament elnöke az Európai Tanács ülésein kifejtheti a Parlament nézőpontját.

Ahogy az európai ügyek a tagállamok politikai életében egyre nagyobb jelentőséget kaptak, világossá vált, hogy szükség van az államok vezetőinek találkozójára az Unió által vizsgált fontos kérdések megvitatására. A Maastrichti Szerződés az Európai Tanács szerepét az Unió főbb politikai kezdeményezéseinek elindítójaként és az Európai Unió Tanácsában meg nem oldott vitás kérdések rendezésének fórumaként határozta meg.

Összetétele és az elnöki tisztek váltakozása megegyezik a miniszteri szintű tanácsokéval.

c) Európai Bizottság

Az Európai Bizottság Brüsszelben székel, a Közösség egyik kulcsfontosságú intézménye. A Bizottság 1995. január 5-étől 20 tagból áll (kettő-kettő Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság esetében, a többi ország mindegyikénél egy-egy). A biztosokat a tagállamok közös megállapodással jelölik öt évre, a Parlament pedig kettős szavazással dönt a Bizottság beiktatásáról. Az Amszterdami Szerződés értelmében az elnököt a tagállamok kormányai, az Európai Parlament jóváhagyásával, közös megállapodással jelölik. Ezt követően a tagállamok kormányai az elnökjelölttel együtt kijelölik a Bizottság többi tagját. Végül a Bizottság, mint testület jóváhagyásáról a Parlament szavaz.

A Bizottság feladatai teljesítése során nagyfokú függetlenséget élvez. A Közösség érdekeit képviseli és kötelezettségei teljesítése során a nemzeti kormányoktól függetlenül kell eljárnia. A Szerződések védelmezőjeként gondoskodik a Tanács által elfogadott rendeletek és irányelvek maradéktalan végrehajtásáról. Bíróság elé vihet ügyeket, hogy a közösségi jog érvényesítését biztosítsa. A Bizottság kizárólagos jogszabály-kezdeményező, és a törvényhozó folyamat bármelyik szakaszában közbeléphet a Tanácson belüli, illetve a Tanács és a Parlament közötti megállapodás elősegítése érdekében. Végrehajtói feladata is van, amennyiben a Tanács által meghozott döntések végrehajtásáról gondoskodik, például a közös agrárpolitika terén. Jelentős jogkörrel rendelkezik a közös politikák tekintetében, melyek költségvetését ő kezeli: ezek között szerepel a kutatás és technológia politika, fejlesztési segélyek és a regionális kohézió.

A Bizottságot egy főleg Brüsszelben és Luxemburgban székelő köztisztviselő kar segíti. Ez 24 részlegből áll, melyeket Főigazgatóságoknak (Directorate General) neveznek, és mindegyikük az adott közös politikák és területek általános igazgatási kérdéseiért felelnek. A hagyományos nemzetközi szervezetek titkárságaival szemben a Bizottság, mint a szerződések védelmezője, teljes függetlenséget élvez előjogai gyakorlásában.
d) Európai Parlament

Az Európai Parlament Strasbourgban ülésezik, demokratikus fórumot biztosít a vitákhoz, politikai ellenőrzést gyakorol, továbbá részt vesz a törvényhozó folyamatban is.

Az Európai Parlament tagjait 1979 júniusa óta ötévenként általános választójog alapján választják. A Parlamentnek jelenleg 626 tagja van: Németországnak 99, Franciaországnak, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak 87-87, Spanyolországnak 64, Hollandiának 31, Belgiumnak, Görögországnak és Portugáliának 25-25, Svédországnak 22, Ausztriának 21, Dániának és Finnországnak 16-16, Írországnak 15 és Luxemburgnak pedig 6.

A Parlament többnyire Strasbourgban tartja plenáris üléseit évente 12 alkalommal. Az üléseket előkészítő 20 bizottság és a politikai csoportok Brüsszelben üléseznek, míg a Parlament titkársága Luxemburgban tartja székhelyét.

A Parlament és a Tanács osztozik a jogalkotói feladatokban: a Parlament részt vesz az irányelvek és a rendeletek kidolgozásában, véleményt nyilvánít a Bizottsági javaslatokat illetően. A Bizottságnak ugyanakkor figyelembe kell vennie a Parlament módosítási javaslatait.

A Parlament a költségvetési jogkört is megosztja a Tanáccsal. A költségvetést elfogadhatja vagy elutasíthatja, ahogy azt a múltban számos alkalommal megtette. Ilyen esetekben az egész eljárást elölről kell kezdeni. A Parlament teljes mértékben kihasználja költségvetési jogkörét, hogy befolyásolja a közösségi politikákat.

A Parlament figyelemmel kíséri a közös politikák végrehajtását a Számvevőszék által készített jelentésekre támaszkodva. Ugyancsak felügyeli a közös politikák napi végrehajtását a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett szóbeli és írásos kérdések révén.

e) Az Európai Bíróság

Az Európai Közösségek Bírósága Luxemburgban székel, a 15 bírót és kilenc főügyészt a tagállamok egyetértésével jelölik ki, akik tisztségüket hat éves megújítható időszakra töltik be. A bírók függetlenségét az Alapokmány garantálja. A Bíróság biztosítja azt, hogy a közösségi jogot a szerződésekkel összhangban értelmezzék és alkalmazzák.

A Bíróság például kimondhatja, hogy egy tagállam elmulasztotta teljesíteni valamely, az európai szerződésekből eredő kötelezettségét; elrendelheti a közösségi intézmények által meghozott kötelező döntések megsemmisítését; és elbírálja a közösségi jog által előírt kötelezettségek teljesítésének elmulasztása miatt, a Tanács, a Parlament ill. a Bizottság ellen benyújtott keresetet.

A Bíróság az egyetlen testület, amelynek joga van a szerződések helyes értelmezéséről, a közösségi intézmények által elfogadott jogszabályok érvényességéről és értelmezéséről véleményt alkotni, amennyiben egy nemzeti bíróság erre kéri. Ha ilyen jellegű kérdés merül fel egy nemzeti bíróság előtt álló ügyben, az Európai Bíróságot meg lehet és bizonyos esetekben meg kell kérni, hogy előzetes döntést hozzon. Ez a rendszer a közösségi jog egységes értelmezésének és alkalmazásának záloga Közösség-szerte.

f) Az Európai Számvevőszék

A Számvevőszéket az 1975. július 22-én kötött szerződés értelmében hozták létre, székhelye Luxembourg. 15 tagját a tagállamok egyetértésével hat éves időszakra nevezik ki az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően. Feladata annak ellenőrzése, hogy a bevételeket és kiadásokat "törvényes és elfogadott módon", a Közösség pénzügyeit pedig megfelelően kezelik-e. Vizsgálatait minden év végén éves jelentésekben teszi közé. Az Európai Unióról szóló Szerződés megnövelte a Számvevőszék hatáskörét azzal, hogy intézményi jogállást biztosított számára. Így vált az Európai Unió sorban az ötödik intézményévé.


Egyéb szervek:


3. MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ KAPCSOLATA

Magyarország és az Európai Közösség között 1988 júliusától indultak meg a diplomáciai kapcsolatok, amikor az EK és a KGST közös nyilatkozatot írt alá a hivatalos kapcsolatok felvételéről. Ennek folyományaként már ugyanezen évben gazdasági együttműködési és kereskedelmi egyezmény született az EK és Magyarország között. A megállapodás a kétoldalú gazdasági kapcsolatok ösztönzését szolgálta, és ún. Vegyes Bizottság felállításáról is intézkedett, amely a rendszeres konzultációk fórumaként szolgált. A kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését erősítette, hogy a Közösség 1989-ben kiterjesztette a magyarországi importra az Általános Kedvezmények Rendszerét (GSP), és 1990. január 1-jétől megszüntette a behozatal mennyiségi korlátozását (kivéve az ún. érzékeny cikkek egy részét).

1989-ben, a szovjet blokk összeomlása után nem sokkal dolgozta ki az EK az ún. PHARE (Poland and Hungary: aid for economic restructuring) programot, amelynek célja, hogy a gazdaság különböző területein pénzügyi és technikai-szervezési segítséget nyújtson az erre kiválasztott országok kormányainak a piacgazdasági átalakuláshoz. Magyarország (Lengyelország mellett) a kezdetek óta haszonélvezője a programnak.

1991 decemberében írták alá az Európai Megállapodást Magyarország és az EK között, amelyet társulási egyezményként is neveznek. A társulás egyik funkciója, hogy felkészítse Magyarországot a teljes jogú tagságra. A korábbi együttműködési megállapodás helyébe lépő egyezmény szabályozza a kereskedelmi és gazdasági együttműködést, előirányozza a jogharmonizációt, felöleli a kulturális együttműködést és a politikai párbeszédet is. Lényegében az együttműködési fejezetek tartalmazzák az Európai Unióhoz való csatlakozást előkészítő integrációs elemeket. Magyarország 1994. április 1-jén nyújtotta be az Európai Unióhoz csatlakozási kérelmét.

Az EU - történetében először - politikai és gazdasági kritériumokat határozott meg a csatlakozni kívánó országok számára. Az Európai Tanács 1993 júniusában Koppenhágában a következő elvárásokat fogalmazta meg (noha objektív mércét ezekhez nem állapított meg): 1. a demokrácia és intézményeinek stabilitása; 2. működő piacgazdaság, amely képes megfelelni az egységes belső piac által támasztott versenynek; 3. az EU közösségi vívmányainak átvételére való képesség.
1995 júniusában az Európai Tanács Cannes-i értekezlete elfogadta az ún. Fehér Könyvet, amely részletesen ismerteti a csatlakozáshoz vezető legfontosabb teendőket, a nemzeti jogi és intézményi rendszernek az Unió rendszeréhez történő közelítésére vonatkozó javaslatokat. Ennek megfelelően dolgozták ki Magyarország az EU-jogszabályok átvételének nemzeti programját. A Fehér Könyv megfogalmazza azt is, hogy az EU-nak fokozott szerepet kell vállalnia az integrációs folyamat pénzügyi feltételeinek biztosításában. Ennek eredménye, hogy 2000-től a PHARE keretén kívül két ún. előcsatlakozási alap (ISPA és SAPARD) segíti a csatlakozásra történő felkészülést. Az előbbi a közlekedés és környezetvédelem területén, az utóbbi a mezőgazdaságban támogat beruházásokat.
A csatlakozási folyamat során az EU Bizottsága többször készít országjelentést a csatlakozni kívánó országokról, amelyben azt vizsgálja, hogy az adott ország milyen mértékben teljesíti a koppenhágai kritériumokat. A tag-jelölt kelet- és közép-európai országok felvételének időpontjára az EU részéről hivatalos állásfoglalás még nem történt. Feltételezhető azonban, hogy az EU először saját belső reformjait kívánja véghezvinni a további bővítés előtt.

Kiegészítések

Az Európai Unióval kapcsolatban számos átfogó könyv jelent meg Magyarországon is. Ezek közül elsősorban gazdasági jellegű Palánkai Tibor: az európai integráció gazdaságtana (Aula, 1997). Az európai integráció lépcsőfokairól és az egyes intézményekről ad áttekinthető képet Gazdag Ferenc: Az európai integrációs intézmények című könyve (KJK, 1992). Érdemes lehet ellátogatni az EU hivatalos honapjára http://www.europa.eu.int, ahol minden EU-val kapcsolatos témában találunk olvasnivalót. További előnye, hogy aki a legújabb fejleményekre kíváncsi, az lényegében első kézből értesülhet az EU döntéseiről.
A magyar-EU kapcsolatokról a Külügyminisztérium web-oldalán lehet infomációkhoz jutni.

- feladatok -

- archívum -

- versenyfeladatok -

- 18. heti versenyfeladatok megoldása -

- vissza a tematikához -