23. hét - A marxista esztétika

Napjainkban, több mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után, még mindig igen kényes feladat a marxizmusról objektíven beszélni, hiszen a huszadik század második felében hazánkban is uralkodó, sőt elnyomó jellegű kommunizmus és szocializmus kétségtelenül a marxizmus alapjaira épült. Ráadásul, az önkényuralmi rendszer központi ideológiája - ezt sem kell hosszasan taglalnunk - a filozófia, az esztétika, a művészetelmélet terén és voltaképpen az összes tudományos területen szigorúan elutasított, sőt elnyomott mindent, ami nem marxista-materialista alapokra épült.

Ami az esztétika területét illeti, kis túlzással azt állíthatjuk, hogy a marxista(-leninista) esztétika úgy tartotta, önmaga az esztétika fejlődésének csúcspontján áll, az előtte lévő iskolák, irányzatok szinte kivétel nélkül téves, de legalábbis tökéletlen eszméket vallottak, számos kérdésre nem tudtak válaszolni, ám a marxizmusban mindezen problémák megoldásra lelnek.

Mindezek ellenére meg kell jegyeznünk, hogy a marxista világnézetet és az ezen alapuló művészetszemléletet nem szabad mindenestül elutasítanunk, hiszen - és itt elsősorban a leghíresebb magyar származású marxista filozófusra, esztétára, Lukács Györgyre gondolunk - ez is számos lényeges, a művészethez kapcsolódó alapvető kérdésre keresi és adja is meg a választ. Marx és a kommunizmus időszakában tőle szinte elválaszthatatlannak tűnő Engels kifejezetten esztétikai problémákkal nem foglalkoztak, mégis érdekes és tanulságos megfigyelni, milyen nagy jelentőséget tulajdonít nekik az 1972-ben megjelent Esztétikai kislexikon. (Az itt következő idézetek értékelésétől szándékosan tartózkodunk, a te feladatod lesz, hogy kihámozd belőlük azt, ami nem a hivatalos központi ideológia része. Lásd a hét anyagához kapcsolódó kérdéseket!)

"...Marx és Engels, akiknek fellépése az esztétikai elmélet számára is forradalmi jelentőségű változást jelentett, hiszen a dialektikus és történelmi materializmus általános elmélete immanensen magában foglalja a marxista-leninista esztétika legáltalánosabb elveit is, és ilyen módon mindazok a problémák, amelyekkel a korábbi idealista és mechanikus materialista szemléletű kutatás csak részleges eredményekre jutva birkózott, potenciálisan megoldhatóvá váltak. S noha Marx és Engels egyébirányú alkotótevékenysége mellett igen kevés figyelmet szentelhetett az esztétikai szakkérdéseknek, amint a 20. sz.-i marxista esztétikatörténeti kutatások minden kétséget kizáróan bizonyították, az elméleti hagyatékukban fellelhető esztétikai vonatkozású gondolatmenetek kellő alapot nyújtottak ahhoz, hogy összefüggően ugyan ki nem fejtett, de logikailag zárt egységet alkotó esztétikai nézeteik rendszerét rekonstruálhassuk. Kellő mennyiségű kifejtést nyert műveikben mindenekelőtt a művészet és a társadalmi viszonyok fejlődésének dialektikus kapcsolatára vonatkozó tanítás, amelyben leszögezték, hogy a történelmi fejlődés fő mozgatója a társadalmi alap, és a társadalmi felépítményhez tartozó tudatformák - mint a művészet - fejlődése végső fokon a gazdasági fejlődésen alapul, ám a gazdasági fejlődés hatásai mindig az illető tudatformák belső, sajátos feltételein belül érvényesülnek, áttételeken keresztül hatnak, s így e tudatformák relatív önállósággal rendelkeznek és mind visszahatnak egymásra és a gazdasági alapra is. Ehhez a tételhez kapcsolható az a fontos gondolatmenet, amelyben Marx a régebbi művészeti alkotások értékeit tagadó, ill. "örök emberi lényegek" ábrázolására visszavezető téves polgári nézetekkel szemben bizonyítja, hogy a művészetnek azok az alkotásai maradandóak, amelyek a történelmi fejlődés egy-egy szakaszát a maguk konkrét valóságában tárják a későbbi korok elé; de hogy e művek példaképei a későbbi művészetnek, az nem jelenti azt, hogy utánzásuk hasonló eredményre vezethetne: a későbbi korok embere gyönyörködik a korábbi művészetben, ám ha utánozza azt, gyerekessé válik."

A marxizmus esztétika alapvető kategóriáit mindenekelőtt a már említett Lukács György (1885 - 1971) alkotta meg, aki korábban kantiánus, majd Hegel követője volt, és a marxizmus felé a 30-as évektől fordult. Fő műve az 1965-ben megjelent Az esztétikum sajátossága. Ismét a Kislexikont idézzük: "...itt a művészettel azonosított esztétikum specifikumainak vizsgálatát az emberi cselekvés és megismerés legkülönbözőbb formáival egybevetve végzi el, részletesen elemezve a mágikus, a vallásos, a tudományos és a hétköznapi visszatükrözés, valamint a művészi mimézis különbségeit és azonosságait. Koncepciója szerint a művészi mimézis legdöntőbb kritériuma az, hogy az antropocentrizmus és az intenzív totalitás feltételeinek eleget tevő ábrázolás valamely egynemű közegben rögzítve megvalósítsa a mű világszerűségét, ezen belül pedig a valóság tükrözése a partikularitást felfüggesztő, a nembeliség szempontjaival azonosuló szemlélettel történjék. Ilyen esetben a mű Lukács György okfejtése szerint alkalmassá válik arra, hogy a köznapi életben az egész ember jellemvonásainak megfelelően tevékenykedő befogadót időlegesen az ember egészének szférájába emelje, betöltse a művészi defetisizálás funkcióját, és beépüljön az emberi nem öntudatába. Lukács [...] kimutatta a befogadói tudat és a művészi élmény kapcsolatainak bonyolult dialektikáját, s az adekvát befogadói aktus eredményeként a katarzist jelölte meg."

* * *

- feladatok -

- vissza a tematikához -