FEJLŐDÉSPSZICHOLÓGIA II.

A fejezet címszavakban:

A szocializáció és a normaátadás folyamatai
A szoicalizáció normák, készségek, ismeretek, konkrét szabályok és komplex vélekedésrendszerek elsajátítását is jelenti. A kognitív-szociális tanuláselméleti megközelítés a tanulás hátterében három összetevőt feltételez: a direkt instrukciókat, a formálást és az obszervációs tanulást.
1. Direkt instrukciók
  Információt közölnek arra vonatkozóan, hogy mit kell/vagy nem szabad csinálni és mondani ill. mikor. Az utasítások lehetnek konrétak, vagy általánosak, és gyakran csak a tekintélyt képviselő személyek jelenlétében hatékonyak.
  Az ilyen megoldások gyakran azért nem hatékonyak, mert az egyik fél nem érti, vagy nem azt érti a máik fél kéréséből, amit az közölni akar.
  A direkt instrukciók önmagukban leginkább csak az oktatás különböző formáiban alkalmazhatók sikerrel.
2. Formálás: büntetés és jutalmazás
  A formálás azokat a folyamatokat takarja, amikor a klasszikus és operáns kondicionálást a társas-társadalmi célok elérése érdekében alkalmazzák. Manapság inkább a formálást olyan tanítási technikaként tekintjük, mellyel csak az elvárásoknak megfelelő viselkedést erősítik meg, és az ezzel nem kongruenseket kioltják.
  - Büntetés és jutalmazás: a következmények fontossága
    A viselkedéshez, az új dolgok megtanulásához, vagy a viselkedés megváltoztatásához a motivációt leggyakrabban a tettek lehetséges következményei szolgáltatják. A viselkedés következménye lehet pozitív, vagy negatív, és a következményeknek négy típusa különböztethető meg: a pozitív megerősítés alkalmazásával egy adott válaszviselkedés valószínűsége növekszik, a negtaív megerősítéskor egy korábbi kellemetlen állapot megszüntetése szintén növelheti egy viselkedés valószínűségét, a pozitív büntetés, mint a nemkívánatos válaszhoz társított kellemetlen esemény csökkenti az adott viselkedést, és végül a negatív büntetés ugyanezt kívánja elérni, csak ezt egy korábbi jutalomértékű mozzanat megvonása révén teszi.
    A pozitív és a negatív jelző csupán a környezeti reagálás irányát jelzi, nem pedig a megélt állapot kellemes, vagy kellemetlen voltát. A következmény hatása attól függ, hogy a végső eredmény jutalom, vagy büntetés értékű-e az adott személy számára.
    A büntetésnek többnyire azonnali hatása van, míg a megerősítések eredményei általában nem ilyen gyorsak és látványosak, viszont kérdés, hogy mennyire lesz hosszútávú a büntetés hatása például a büntető személy jelenlétének hiányában. A szocializáció alapvető célja pedig éppen az, hogy a viselkedésirányítás olyan belső szabályozórendszere alakulojn ki, mely hosszútávon nem a külső megerősítések függvényében, hanem az elsajátított normák és meggyőződések szerint vezérli az egyén viselkedését. A büntetés több nemkívánatos mellékhatással is járhat: emocionális zavarok keletkezése, félelem és szorongás fokozódása, a büntető személy elkerülésére tett erőfeszítések, stb. Ezek gyakran életreszólóan alakítják a személyiség formálódását. A mellékhatások csökkenthetők, vagy elkerülhetők, ha a büntetést kellő körültekintéssel alkalmazzák, az enyhe büntetés a kívánatos viselkedés megerősítésével nagyon hatékonynak bizonyul. Az azonnali büntetés többnyire hatékonyabb, mint a késleltetett, főleg fiatalabb életkorban, valamint a büntetett egyénnel érzelmileg pozitív viszonyban álló személy által adott büntetés és gátlás szintén hatékonyabb. De az alkalmazott eljárás hatékonyságának az egyik legfontosabb szempontja a konzekvens alkalmazás.
    A megerősítés hatása attól függ, hogy az egyén milyennek észleli cselekedete és a következmények közötti viszonyt, de az összetett szociális aktusok tengerében nem könnyű meghatározni, hogy a komplex viselkedés elemei közül a megerősítés pontosan mihez kapcsolódik. A megerősítés kapcsán beszélni kell a jutalmazás potenciális negatív motivációs hatásáról is. Lepper és Greene vizsgálatukban kimutatták, hogy az ok a gyerekek, akik jutalmat kaptak valamilyen korábban szívesen és spontán végzett tevékenységért. Elvesztették érdeklődésüket az adott aktivitás iránt.
    Fontos továbbá, hogy a szociális viselkedés egyszerre tartalmazhat szociálisan kívánatos és negatív elemeket is. Az ilyen esetekben a nevelő nehéz döntési helyzetbe kerül, és a döntést többnyire az általuk érvényesnek és adaptívnak tartott norma- és szabályrendszer alapján hozzák meg.
3. Modellálás, megfigyeléses tanulás
  Központi szerepe van a szociális tanuláselméletben, mások viselkedésének megfigyelését jelenti, melynek révén az egyén új viselkedéselemeket sajátíthat el, ráismerhet a viselkedések következményeire, stb. A megfigyeléses tanulás során a tanulás nem csak a vizuális információk alapján történik, hanem más szenzoros modalitások is szerepet kapnak, például a verbális megnyilvánulások. Az utánzás és a megfigyeléses tnaulás formája a fejlődés során is változó és megjelenésének valószínűsége egyre több tényező függvénye.
  - Direkt utánzás és direkt ellenutánzás:
    A cselekvés relatíve pontos megismétlése azonnal, vagy egy későbbi időpontban. A direkt ellenutánzás során pedig a megfigyelt viselkedés utánzásának valószínűsége csökken a megfigyelt viselkedés negatív következményei miatt.
  - Gátló és gátlástalanító hatások:
    A modell viselkedése olyan viselkedéseket is facilitálhat, melyek a megfigyelttel azonos kategóriába tartoznak, de attól szinte mindenben különböznek, ilyenkor a hasonló válaszok száma általánosságban emelkedik, vagyis gátlástalanodik.
  - A modell karakterisztikumainak jelentősége
    A modell tulajdonságai erősen befolyásolják azt, hogy a viselkedés mennyire lesz vonzó a megfigyelő számára. Bandura és mtsai azt találták, hogy a modellkövetés valószínűségét fokozza: ha a modell hatalommal, presztízzsel rendelkezik, fogyasztója bizonyos vonzó javaknak, gondoskodó, ügyesebb készségekkel rendelkezik, mint a megfigyelő, illetve ha a megfigyelőt erős érzelmi szálak fűzik hozzá. Ilyen tulajdonságokkal elsősorban a szülők rendelkeznek. A serdülőkor elérése után a modellek szerepe a gyerek alakuló identitásán múlik, vagyis azon, hogy mennyire hasonlítanak a szülők ahhoz az ideális képhez, amilyenné a gyerek válni szeretne.
4. Identifikáció
  Arra a folyamatra utal, melyben és melynek révén az egyén a fontos és életében jelentős szerepet játszó személyek szerepeit, véleményét, ízlését, stb. sajátítja és veszi át. Ma az identifikációt összetettebb folyamatnak tartják, mint az utánzást, melytől abban különbözik, hogy a modell viselkedésének átvétele nem csak meghatározott viselkedéselemekre vonatkozik, az egyéne ezeket az átvett elemeket a sajátjaként éli meg, valamint erős motivációs késztetés jellemzi, olyanná szeretne válni, mint a modell. Ugyanakkor félelem is adhat indíttatást az identifikációra.
5. Interiorizáció, internalizáció
  A viselkedés a fejlődés során fokozatosan függetlenedik a külső konrtolltól. Az internalizáció az affektív és kognitív tényezők együttesének mechanizmusa, melyek a külső események funkcionális tulajdonságai fölé helyeződnek, vagy helyettesítik azokat. A viselkedés belső kontrolljának kialakulásában a szocializáció fentebb említett folyamatai játszanak szerepet (büntetés-jutalmazás, megfigyeléses tanulás, identifikáció). Az internalizáció mögöttes tanulási folyamata nagymértékben függ a gyermeknevelés érzelmi légkörétől.
Szocializáció csecsemőkorban
1. A korai kötődés periódusa
  A csecsmőkor szociális fejlődésének legfontosabb eseménye a ragaszkodás kialakulása: a gyerekek 7-9 hónapos koruktól sajátos kötődést mutatnak az őket gondozó felnőttek iránt, mely a későbbi társas, morális és személyiségfejlődés fontos meghatározója. Ez a kapcsolat azonban csak meghatározott feltételek mellett alakul ki megfelelően, korszakát két egymásra épülő fázis jellemzi: a korai kötődés és a ragaszkodás. A fizikai szükségletek kielégítése önmagában nem elegendő az egészséges fejlődéshez (ld. Harlow majomkísérletei). Arra a kérdésre, hogy miért alakul ki ez a sajátos kacsolat a gyermek és gondozója között, Bowlby a következő választ adja: az élővilágban egy bizonyos fejletségi siznten túl minden utód rászorul a felnőtt egyedek segítségére. Azonban a többi fajtól eltérően az embercsecsemő nem képes helyváltoztatással biztosítani a felnőtt egyedek közelségét, hanem mosolygással, sírással tartja magához közel őket, hiszen gondoskodásuk a túlélést jelenti számára. Tehát a csecsemő eleve prediszpozíciókkal rendelkezeik a szociális interakciókra.
  Az újszülöttek olyan eszközökkel rendelkeznek, melyek nagyon hatékonyak a felnőttek figyelmének felkeltésére: szociábilisak (fogékonyak a társas jelenlétre, érzelmi válaszaik további gondozói viselkedést serkentenek), vizuális preferenciával rendelkeznek az emberi arcra, megismerik gondozójuk hangját, s preferenciájuk facilitálja a szociális interakciók fejlődését is. Sírásuk az emberi fül sázmára az egyik legkellemetlenebb hangfrekvencia, emeli az anya vérnyomását és a pulzusszámot, megszüntetése nemcsak a csecsemőt, hanem gondozóját is megnyugtatja. A csecsemő kompetens, viselkedése nagyon jól szervezett bizonyos célok elérése érdekében. Külső megjelenésével is hat, a tipikus bébivonások pozitív érzelmeket váltanak ki, és tulajdonképpen az anyai viselkedés kiváltó faktorai. Reflexei, a fogó- és szopóreflex, valamint sírása és mosolygása a szülők számára gyakran a gyerek szociális válaszolóképességének bizonyítéka akkor is, ha racionálisan tudják, hogy nem így van. Ez cirkuláris reakcióként facilitálja a szülő válaszkészségét. A csecsemő és gondozója közötti viszony érzékeny reciprok folyamat. A csecsemők egyéni karakterisztikumokat mutatnak, melyek segítségével a szülők válaszai tovább árnyalhatók.
  A csecsemők egyéni különbségeit vizsgálta Thomas és Chess a jól ismert New York Longitudinal Study-ban, és kilenc faktorban (aktivitási szint, ritmikusság, eltéríthetőség, közeledés/visszahúzódás, adaptivitás, a figyelem terjedelme és időtartama, a reakciók intenzitása, a válaszreakció küszöbe és a hangulat minősége) regisztráltak különbséget az egyes gyerekek között. A talált különbségeket viselkedési stílusnak, temperamentumnak nevezték el, mely kétféle módon befolyásolja a csecsemők tapasztalatait: a csecsemő diszpozíciói különböző gondozói viselkedést váltanak ki, ugyanakkor a különböző csecsemők különbözőképp reagálnak ugyanarra a környezeti hatásra.
2. A ragaszkodás (attachment) időszaka
  A ragaszkodás egy specifikus személyhez fűződő tartós érzelmi kötelék, jól látható ismérvei vannak (Maccoby): közelségkeresés, szeparációban kellemetlen állapot, a személy visszatértekor öröm, a kitüntett személy felé való orientáció. A ragaszkodás fejlődésében Bowlby négy szakaszt különböztetett meg:
  1. a differenciálatlan szociabilitás szakasza (0-3 hónap), mikor a csecsemő nyitott a szociális helyzetekre, de eszközei mindenki felé irányulnak, mindenkire egyformán reagál.
  2. differenciálódó szociabilitás (3-7 hónap), a szociális mosoly megjelenésével kezdődik. Kiváltója specifikusan szociális inger, de még itt sem válogat, hanem mindenkire egyformán mosolyog. A szakasz második felétől kezdi preferálni az ismerős személyt, de barátságos az idegenekkel is.
  3. specifikus, megkülönböztetett szociabilitás (7-24 hónap), itt már barátságtalan az idegenekkel, egyértelmű jelét adja, hogy a specifikus személy közelében akar lenni, itt már kialakult a ragaszkodás közte és gondozója között.
  4. a partneri viszony (24. hónaptól), a kisgyerek lassan kezdi figyelembe venni és elfogadni mások szempontjait is.
  Bowlby szerint a csecsemő egy belső modellt alakít ki magában a gondozójával való tapasztalata alapján az emberi kapcsolatokról általánosságban. Biztonságos viszony esetén a jövőbeli kapcsolatokba is nyitottan, bizalommal lép.
  - Különbségek a ragaszkodásban
    Ainsworth és munkatársai olyan vizsgálati módszert fejlesztettek ki, mellyel mérni lehet a ragaszkodás minőségét (Idegen Helyzet Kísérlet), és a gyerekek reakciói alapján három csoportot különítettek el:
    1. Biztonsággal kötődő gyerekek (a minta kb 60%-a), akik anyjukat biztonsági bázisnak tekintik, elmenetelekor izgatottak és sírnak, visszatérését örömmel fogadják.
    2. Ambivalensen kötődő gyerekek (20%), mintha nem bíznának teljesen az anyjukban, mert nyugtalanok, mikor az nincs jelen, de ha visszatér, akkor is nehéz őket megnyugtatni.
    3. Elkerülő gyerekek (10%), visszatérése után elkerülik anyjukat, néhányan barátságosabbak az idegennel, mint saját anyjukkal.
    Azt, hogy bizonyos esetekben nem alakul ki biztonságos kötődés, a szerzők azzal magyarázzák, hogy a korai anya-gyerek kapcsolat zavart szenvedett. Követéses vizsgálatukban kimutatták, hogy az anyák gondozói viselkedésük során jelentős különbségeket mutatnak az alábbi faktorokban: érzékenység a gyerekre, elfogadás, kooperáció, elérhetőség. Eredményeik szerint a biztonságosan kötődő gyerekek anyját a szenzitív válaszkészsége jellemezte.
    A vizsgálat általánosíthatóságát többkritika is érte: Kagan szerint az egyes csoportokba sorolást sok esetben a gyerekek eltérő temperamentuma dönti el, másrészről a korábbi tapasztalatok is meghatározóak reakcióikat tekintve.
  - Ragaszkodás más személyekhez
    Az apák involváltsága a gyereknevelésben kultúránként jelentősen eltér, pedig ugyanolyan jól interpretálják a csecsemő jelzéseit, miant az anyák (csak ritkábban használják ezt a képességüket). 7 hónapos kor körül a gyerekek ugyanúgy ragaszkodnak mindkét szülőhöz, de ismeretlen helyzetben az anya iránti preferencia erősebb. Az apáknak egyedi szülői stílusuk és szerepük van a fejlődés legelejétől, pl eltérő interakciós stílussal rendelkeznek: az anyák inkább többet beszélnek a gyerekhez, míg az apák többször érintik meg őket, valamint játékstílusuk is eltérő (az apák több fizikai játékot kezdeményeznek), tehát a két szülő eltérő tapasztlatokat szolgáltat a gyerek számára.
3. Az éntudat kialakulásának szocializációs következményei
  A második életév vége felé a dacosság, akaratosság gyakoribbá válik, a gyerek bár még kezdetlegesen, de irányadó normákat és mércéket sajátít el, vannak kognitív reprezentációi a jóra és a rosszra vonatkozóan (de az összefüggések felismerése még bizonytalansággal jár). Ebben a korban már célokat állítanak fel maguknak, nem törődve azzal, hogy hogyan reagálnak ezekre a szülők. Ezek olyan ügyességi mércék, melyek azt próbálgatják, hogy mit képesek megtenni. E jelenségek mögött egy jelentős fejlődési változás, az éntudat kialakulása áll. A gyerekek 2-3 éves korukig nem használják az "én" személyes névmást, magukra saját nevükkel utalnak. Az én mögütt egy olyan tapasztalati, összetett jelentéstartalom áll, melyeket elemi formában körülbelül a 3. év elejére dolgoznak ki.

- vissza a tematikához -