2. HÉT: A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE. LEMEZTEKTONIKA ÉS HEGYSÉGKÉPZŐDÉS

Sárfalvi-Tóth: Földrajz I. 36 - 70. oldal
Nemerkényi: Általános természetföldrajz 28 - 56. oldal

A Föld belső szerkezete

A Föld belső felépítéséről, szerkezetéről nagyon kevés közvetlen adattal, megfigyeléssel rendelkezünk, hiszen még a legmélyebb kutatófúrások is csak mintegy 10 km-es mélységig hatolnak le (USA - 9000 m, Kola-félsziget - 12000 m), a Föld sugara pedig a mérések szerint 6378 km. A Föld belsejéről a földrengéshullámok elemzésével lehet közvetett ismeretekhez jutni. A földrengéshullámoknak három fő típusát szokták megkülönböztetni:

• P hullámok: longitudinális hullámok, a földrengés epicentrumából először ezek érkeznek meg az észlelőállomásokra (primer hullámok).
  
• S hullámok: transzverzális hullámok, csak szilárd közegben terjednek, az észlelőállomásra másodiknak érkeznek be (szekunder hullámok).
  
• L hullámok: több fajtájuk van, közös jellemzőjük, hogy a rezgés nagysága a mélységgel gyorsan csökken, ezért csak a felszín környezetében terjednek (felületi hullámok).
  
  Azokat a Föld belsejében kimutatható felületeket, amelyeken a földrengéshullámok sebességváltozást szenvednek törésfelületeknek vagy diszkontinuitási felületeknek nevezzük. A földrengéshullámok elemzésével különböző földszerkezeti modelleket alkottak. Jelenlegi ismereteink szerint a Föld belső szerkezete három földövre tagolható: földkéreg, földköpeny, földmag.

Földkéreg: Vastagsága nagyon változó, néhány km-től 75-80 km-ig terjedhet, az átlagérték 30-33 km. A magashegységek alatt vastagabb, a síkságok alatt vékonyabb, a kéreg vastagsága mintegy tükörképe a felszíni domborzatnak:

• Felső része (felső kéreg) a gránitokhoz hasonló összetételű, alumínium és szilícium oxidokban gazdag, fémekben szegény, átlagos sűrűsége 2,8 g/cm³.
  
• Alsó részére (alsó kéreg) a bazaltos kőzetek jellemzőek, kalciumban, magnéziumban és fémekben gazdagabb terület, átlagos sűrűsége 3 g/cm³.
  A földkéregnek két fő típusa különböztethető meg:
  
• A szárazföldi vagy kontinentális kéreg a kontinensek területén figyelhető meg, vastagabb, a felső és alsó kéreg egyaránt megtalálható benne, a kettőt a kb. 15-20 km-es mélységben elhelyezkedő Conrad-féle felület választja el egymástól.
  
• Az óceáni kéreg az óceánok és az északi sarkvidék alatt figyelhető meg, vékonyabb, mivel a felső, gránitos kéreg hiányzik, csak az alsó bazaltos kéreg található meg benne.
  A kéreg és a köpeny között húzódik a Mohorovičić-féle felület.

Földköpeny: A Mohorovičić-féle felülettől 2900 km-es mélységig terjed. A földköpenyt is két részre lehet osztani:

• A felső köpeny kb. 1000 km-es mélységig terjed, átlagos sűrűsége 3,4 g/cm³, ásványtani összetételére az olivin, piroxén, gránát és amfiból jellemző.
  
• Az alsó köpeny átlagos sűrűsége 4,7 g/ cm³, jóval kevesebb információval rendelkezünk róla.
  A felső és az alsó köpenyt a Repetti-féle felület határolja el egymástól.
  A hőmérséklet gyorsan nő a köpenyben lefelé haladva, alsó részén már a 4000 °C-ot is elérheti.
  A litoszféra vagy kőzetburok általánosabb megfogalmazás szerint a Föld szilikátos öve, amely a kérget és a köpenyt foglalja magába. Lemeztektonikai szempontból viszont a kőzetburok csak a szilárd kéregből és a felső köpeny vékony, közvetlenül a kéreg alatt elhelyezkedő részéből áll. A litoszféra nem egységes héj, hanem több, különböző méretű kőzetlemezből áll.
  Az asztenoszféra vagy gyenge öv a litoszféra alsó határától kb. 700 km-es mélységig terjed, tehát lényegében a felső köpeny litoszféra alatti részét jelenti, melynek halmazállapota képlékeny, így lassú, folyásos alakváltozásra képes, rajta úsznak a merev litoszféralemezek.
  A köpeny és a mag között húzódik a Gutenberg - Wiechert-féle felület.

Földmag: A Gutenberg - Wiechert-féle felülettől a Föld középpontjáig terjedő gömbszerű terület. A földmagot két részre szokták osztani:

• A külső mag vagy maghéj folyékony halmazállapotúnak tekinthető, mivel benne az S (transzverzális) hullámok nem folytatódnak. Anyaga fémekből, elsősorban nikkelből és vasból áll, sűrűsége 9-11 g/cm³.
  
• A belső mag szilárd halmazállapotú, de közel jár az olvadásponthoz, nagy viszkozitású, nagy sűrűségű (13-17 g/cm³) terület.
  A külső belső mag között kb. 5100 km-es mélységben húzódik a Lehmann-féle felület vagy öv.
  A Föld középpontjában a nyomás kb. 3,6-3,7 Mbar, a hőmérséklet pedig 3000-4000 °C. A Föld belseje felé haladva a hőmérséklet a radioaktív anyagok (urán, tórium, kálium) bomlása miatt egyre nő, ezt geotermikus grádiensnek nevezzük, melynek átlagértéke 33m/1°C = 100m/3°C.

Kőzetlemezek, lemeztektonika

A Föld legkülső vékony, szilárd gömbhéja, a litoszféra nem egységes, hanem kisebb-nagyobb darabokból, ún. litoszféralemezekből vagy kőzetlemezekből áll, melyek teljesen beburkolják a Földet. Hét nagy (Észak-amerikai-, Dél-amerikai-, Eurázsiai-, Afrikai-, Indiai-Ausztráliai-, Pacifikus- és Antarktiszi-lemez) és több kisebb (Karibi-, Cocos-, Scotia-, Adriai-, Égei-, Arab-, Iráni-, Nazca-, Fülöp-lemez) kőzetlemez különböztethető meg a Föld felszínén, melyek egymáshoz és a Föld forgástengelyéhez képest is állandó mozgásban vannak. A litoszféralemezek nagyobb része tartalmaz óceáni és szárazföldi kéregrészt is (pl: Eurázsiai-, Afrikai-, Amerikai-lemezek stb.), a Pacifikus-, a Fülöp-, a Cocos- és a Nazca-lemezek csak óceáni kéregből állnak.

A lemeztektonika az első olyan globális modell, amely a kőzetlemezek mozgását alapul véve magyarázatot ad az összes geodinamikai jelenségre (földrengések, vulkanizmus, hegységképződés stb.). A lemeztektonika modelljének megalkotásához vezető úton alapvető jelentőségű volt Alfred Wegener német meteorológus munkássága, aki az 1910-es, 1920-as években kidolgozta a kontinensvándorlás elméletét. Wegener elképzelése szerint a kontinensek egykor összefüggő szárazulatot alkottak (Pangea), amely később összetöredezett és darabjai, a mai kontinensek jelenlegi helyükre sodródtak. A lemeztektonikai elmélet kidolgozásában fontos szerepet játszott R. S. Dietz és H. H. Hess, akik az 1960-as években kifejtették az óceánfenék szétsodródásának (sea floor spreading) elméletét, majd X. Le Pichon kimutatta, hogy a lemeztektonika egyetlen, globális mértékben összefüggő mozgásképet nyújt Földünk szerkezetfejlődéséről.
A kőzetlemezek mozgásának mechanizmusát két konvekciós alapmodell magyarázza. A mélykonvekciós modell szerint a Föld belsejében termelődő hő hatására az egész köpenyben konvekciós áramlások keletkeznek, a sekélykonvekciós modell szerint ezek az áramlások csak a köpeny felső részére, az asztenoszférára terjednek ki.

A lemeztektonika elmélete a lemezmozgásoknak három fő típusát különbözteti meg:

• Egymástól távolodó (divergens) lemezek (pl.: Atlanti-hátság, Vörös-tenger): Az óceáni hátságok alatt a köpenyben a hőmérsékletkülönbség miatt konvektív oszlopok emelkednek fel és a kőzetlemezeknek ütközve szétáramlanak mindkét irányba, így szétrepesztik, majd magukkal szállítják, szétsodorják a litoszféralemezeket (sea floor spreading). Az asztenoszférából felnyomuló bazaltos köpenyanyag, a magma kitölti a lemezperemek közti rést, lehűl és óceáni kéreggé merevedik. Ezért a távolodó lemezszegélyeket gyarapodó vagy akkréciós szegélyeknek nevezik, az óceánközépi hátság az óceánok születésének és gyarapodásának helye.
  
  
  
  
• Egymáshoz közeledő (konvergens) lemezek: Lemeztípusoktól függően különböző események játszódnak le.
  
  
  • Óceáni lemez ütközése kontinentális lemezzel (pl.: a Dél-amerikai- és a Nazca-lemez): A nagyobb sűrűségű óceáni lemez általában 30-60°-os dőlésű sík mentén a kisebb sűrűségű kontinentális lemez alá bukik és nagy mélységre, akár 400-700 km mélyre is benyomul a köpenybe. Az alábukást szubdukciónak, az övezetet, ahol ez bekövetkezik szubdukciós zónának vagy konszumációs övezetnek nevezzük, mert itt az óceáni kőzetlemez beolvad a köpeny anyagába, azaz fölemésztődik. Ezt a helyet Benioff-övnek is nevezik, ugyanis H. Benioff kanadai kutató ismerte fel elsőként, hogy a lemezhatárokhoz kapcsolódó földrengések kipattanási helyei kirajzolnak egy kb. 45°-os szögben a felszín alá bukó sávot, mely övezet egy alábukó kőzetlemez helyét is megmutatja. Ahol az óceáni lemez behajlik a szárazföldi alá mélytengeri árok keletkezik. Az óceáni lemez felszínén szállított üledék egy része a szárazföldi lemezhez tapad és kb. 1 mm/év sebességgel gyarapítja azt, másik része az asztenoszférába szállítódik, ahol hozzájárul a lemezszegélyen kialakuló heves andezites-riolitos vulkáni tevékenység kialakulásához.
    
    
    
    
  • Két kontinentális lemez ütközése (pl.: az Eurázsiai- és Afrikai-lemez): A két szárazföldi kőzetlemez sűrűsége nagyjából megegyezik, a 2,8 g/cm³ sűrűségű kontinentális lemezekre olyan nagy a 3,4 g/cm³ sűrűségű köpeny felhajtóereje, hogy tartós alábukás nem jöhet létre. A két kontinentális kéregrész közötti óceán bezárul és az óceán fenekén felgyülemlett üledék felgyűrődik, hegységképződési folyamatok zajlanak le. A kontinentális lemezek peremeiről kisebb-nagyobb lemezdarabok, mikrolemezek válhatnak le, amelyek a hegységek kialakulásában fontos szerepet játszhatnak.
    
    
    
    
  • Két óceáni lemez ütközése (pl.: a Pacifikus- és a Fülöp-lemez): Az óceáni kőzetlemezek sűrűsége nem sokkal kisebb (kb. 3 g/cm³), mint a köpeny sűrűsége (3,4 g/cm³), ezért az egyik, általában az idősebb, jobban lehűlt, valamivel nagyobb sűrűségű lemez bukik a fiatalabb alá. Az alábukás vonalán mélytengeri árok és andezites-riolitos vulkáni tevékenység következtében szigetív alakul ki.
    
    
    
    
• Egymás mellett elcsúszó lemezek (pl.: a Szent András-vető Kaliforniában): Ezek egymással párhuzamosan mozognak, szegélyükön hatalmas vízszintes irányú vetődés alakul ki, amely mentén a lemezek egymás mellett elcsúsznak. Az ilyen lemezszegélyek felismerése nem könnyű feladat, mivel kőzetképződés vagy deformáció nem kíséri őket.

Hegységképződés

A hegységképződések tárgyalásakor általában két folyamatot szoktak elkülöníteni. A tektogenezis a gyűrődéses és töréses szerkezetek kialakulását, az orogenezis pedig ezeknek a szerkezeteknek a kiemelkedését jelenti. A litoszféralemezek vastagságuktól, tömegüktől függően eltérő mélységben merülnek az asztenoszférába. Ezt az egyensúlyi állapotot izosztáziának nevezzük. A tektogenezis során a kialakuló vastag takaróredők megbonthatják ezt az egyensúlyt, ami majd az orogenezis során bekövetkező függőleges irányú mozgással áll helyre. A hegységek anyaga sokszor tengerek, óceánok mélyén, hatalmas üledékgyűjtő medencékben (geoszinklinárisokban) halmozódik fel. A hegységképződések fő hajtóereje a lemezalábukás, ugyanis hegységek az ütköző lemezszegélyeknél alakulnak ki.

• Két óceáni kőzetlemez ütközésekor andezites-riolitos vulkáni hegységek, szigetívek keletkeznek.
  
• Egy óceáni és egy szárazföldi kőzetlemez ütközésekor az alábukás miatt az andezites-riolitos vulkáni tevékenység az uralkodó folyamat. Az óceáni lemezen szállított üledék egy része a szárazföldi lemez pereméhez gyűrődik, de ezek a gyűrt, üledékes kőzetek alárendelt szerepet játszanak
  
• Két kontinentális lemez ütközésekor a korábban köztük lévő óceáni lemez alábukással fölemésztődik, a rajta lévő üledék redőkbe gyűrődik, a két szárazföldi lemez ütközésekor kiemelkedik és zömében ezekből az üledékes kőzetekből álló hegység keletkezik.
  
  

Vulkanizmus

A Föld belső erői állandó működésének egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája a vulkanizmus.
A magma a felső köpenyben és/vagy a kéregben elhelyezkedő, nagy nyomás alatt álló magas hőmérsékletű szilikátolvadék. A magma a hőmérséklet- és nyomáskülönbségek hatására lassú áramlást végez, közben hatalmas feszítőerőt fejt ki a környezetére és mozgása során összetétele megváltozik (beolvasztja a mellékkőzeteket, alkotórészeinek eltérő oldódása és sűrűség szerinti differenciálódása miatt). Ha a magma mozgása során nem jut a felszínre, hanem a földkéregben szilárdul meg, akkor intruziv magmatizmusról vagy plutonizmusról beszélünk, ekkor mélységi magmás kőzetek keletkeznek. Ha a magma a felszínre kerül, akkor láva a neve, a folyamatot pedig effuziv magmatizmusnak vagy vulkanizmusnak nevezzük, melynek során kiömlési magmás kőzetek keletkeznek. Megkülönböztetünk szárazföldi és tenger alatti vulkanizmust, valamint felszín közeli (2 km-nél nem mélyebben lezajló) ún. szubvulkáni folyamatokat.

• A vulkánok elhelyezkedése
  
  Jelenlegi ismereteink szerint Földünkön mintegy 700 aktív vulkán található, melyek többsége földrajzilag jellegzetes vonalak mentén helyezkedik el, melyek öt vulkáni övezetet alkotnak: kelet-ázsiai-, amerikai-, eurázsiai-, atlanti- és kelet-afrikai.
  
  
  
  Ezek a vulkáni övezetek pontosan egybeesnek a litoszféralemezek határaival, így megállapítható, hogy a vulkánosság alapvetően a lemezszegélyekhez kapcsolódik, szoros összefüggést mutat a lemeztektonikai folyamatokkal. A vulkánoknak csak mintegy 4%-a nem kapcsolódik a lemezszegélyekhez, ezek ún. forró pontokon jöttek létre, ahol a helyi jellegű, függőleges irányú felfelé törekvő magmaáramlás elvékonyítja vagy átolvasztja a külső köpenyt és a kérget és ún. gomolyáramlásos vulkán alakul ki (pl.: Hawaii-szigetek). A gomolyáramlások helye nagyon állandó, akár több százmillió évig is azonos helyen működnek, ezért a kőzetlemezek elvándorolnak fölöttük és így vulkáni lánc alakul ki (pl.: Hawaii-lánc, Tuamotu-lánc).
  
  
• A vulkánok felépítése
  
  A vulkáni anyagok származási helye a kb. 60-120 km-es mélységben elhelyezkedő magmakamra. A magmakamrát a felszínnel összekötő, a Föld kérgét többnyire függőlegesen áttörő csatorna a kürtő, amely a felszínen az általában kör alakú kráterben végződik. A felszínre kerülő anyag többnyire kúp alakban halmozódik fel (vulkáni kúp), formája a kitörés módjától, a vulkáni anyag összetételétől és mennyiségétől függ. A kaldera üst vagy katlan alakú, többé-kevésbé kör alakú, sekély mélyedés, melynek átmérője általában nagyobb, mint a kürtőé. A kaldera leggyakrabban a magma eltávozása után beszakadó magmakamra beszakadásával keletkezik (beszakadásos kaldera), ritkábban a vulkáni kúp legfelső részének lerobbanásával alakul ki (robbanásos kaldera).
  A felszín felé törekvő magma a mélyben megrekedve hatalmas kiterjedésű magmás kőzettömeggé szilárdul a földkéregben, ezt batolitnak nevezzük, ami a körülötte lévő kőzeteket megolvasztja, átkristályosítja. A batolitnál jóval kisebb, csupán néhány km átmérőjű, a felszínhez közelebb elhelyezkedő, gomba alakú kőzettömeg a lakkolit, amely a felette lévő kőzeteket nem olvasztja meg, csak felboltozza. A lakkolit a legtipikusabb szubvulkáni képződmény.
  
  
  
  
• A vulkáni működés termékei
  
  
  • Folyékony termékek:
    
    Láva - összetétele megegyezik a magmáéval, rendszerezése szilicium-dioxid tartalma alapján történik. Kémiai összetétele meghatározza fizikai jellemzőit:
    
    
    • A szilicium-dioxidban szegény, bázisos bazaltláva kis viszkozitású, hígan folyó anyag, ezért lávaárakat, lávatakarókat hoz létre.
      
    • A szilicium-dioxidban gazdagabb, savanyú andezit- és riolit-lávák nagy viszkozitásúak, sűrűn folynak, hamar megszilárdulnak, így viszonylag meredek falú vulkáni kúpokat hoznak létre.
      A láva megszilárdulásával vulkáni kiömlési kőzetek keletkeznek, pl.: riolit, andezit, bazalt.
      
      
  • Szilárd termékek: Vulkáni bombák (a levegőben lehűlve megszilárduló cm-es, méteres kőzetdarabok), blokkok vagy tömbök (szilárd állapotban kidobott nagyobb kőzetdarabok), lapillik (mogyoró vagy dió nagyságú, a levegőben megszilárduló lávadarabok), vulkáni por. Ezeket összefoglaló néven piroklasztikumnak nevezzük. A nagyobb darabok megszilárdulásával vulkáni agglomerátum és vulkáni breccsa, a finomabb porból vulkáni tufa keletkezik.
    
    
  • Gáznemű termékek: Legnagyobb részük (75 %) vízgőz, valamint CO₂, CO, N₂, H₂, CH₄ stb. is távozhat a vulkánból.
    
    
• A vulkánok csoportosítása
  
  1. A kitörés helyének alakja szerint: a) felületi (areális) - jelenleg nincsenek ilyen vulkánok; b) hasadék (lineáris) - hosszú repedésvonalak mentén tör föl a leginkább bazaltos láva pl.: Izlandon a Laki-vulkán, de így keletkezett a Dekkán és a Columbia fennsík hatalmas bazalttakarója is; c) központi csatornás (centrális) - a legtöbb vulkán ilyen pl.: Vezúv, Etna.
  
  2. A kitörési alkalmak száma szerint: a) egyszeri (monogén); b) többszöri (poligén) működéssel kialakult vulkánok.
  
  3. A működés folyamatossága szerint: a) állandóan (permanens pl.: Stromboli); b) szakaszosan (periodikus pl.: Etna); c) alkalomszerűen (epizodikus pl.: Vezúv) működő vulkánok.
  
  4. A működés állapota szerint: a) működő (aktív); b) szunnyadó (inaktív); c) kialudt (passzív) vulkánok.
  
  5. A kitörés módja szerint: a) robbanásos (explóziós) pl.: Krakatau; b) kiömléses (effúzív) pl.: Hawaii vagy a Dekkán és a Columbia-fennsík bazalttakarója keletkezett így.
  
  6. A felszínre hozott anyag minősége szerint: a) lávavulkánok pl: a nyugodt kitörésű bazaltvulkánok; b) törmelék vagy porvulkánok - ezeknél a lávafolyás alárendelt vagy hiányzik; c) vegyes vulkánok vagy réteg-(sztrato)vulkánok - felépítésükben a láva és a piroklasztikum váltakozva vesz részt; d) gázvulkánok - csak légnemű anyagokat lövellnek ki.
  
  7. A felszínre hozott anyag vegyi összetétele szerint: a) savanyú pl.: riolit; b) semleges pl.: andezit; c) bázisos pl.: bazalt.
  
  8. A kitörés helye szerint: a) szárazföldi; b) tenger alatti vulkánok.
  
  9. A vulkán alakja szerint: a) vulkáni kúp; b) pajzsvulkán; c) vulkáni takaró (trapp).
  
  
• Vulkáni utóműködések
  
  
  • Szolfatára: forró (90-200 °C-os) vízgőz és kénvegyületek (kén-hidrogén, kén-dioxid) felszínre törése.
    
    
  • Fumarola: különböző kémiai anyagokat tartalmazó, 100 °C feletti hőmérsékletű gőzömlés.
    
    
  • Szoffioni: 100 °C körüli hőmérsékletű bórsavas gőzkilehelések.
    
    
  • Gejzír (szökőhévforrás): 100 °C-nál kisebb hőmérsékletű forróvíz-kitörés.
    
    
  • Mofetta: A száraz mofetták CO2 gázt, a nedves mofetták szénsavas vizet, savanyúvizet szolgáltatnak. A savanyúvizeket Erdélyben borvizeknek, a Felvidéken csevicének nevezik.
    
    

Földrengések

A földrengésekkel a földrengéstan vagy szeizmológia foglalkozik. A földkéregben és a földköpenyben lejátszódó folyamatok (kőzetlemezek mozgása, magmaáramlás stb.) hatására feszültségek halmozódnak fel, amelyek földrengések formájában oldódhatnak. A feszültség feloldódásának a helye a rengésfészek (hipocentrum), ahonnan a földrengéshullámok (P, S, L - lásd őket a lecke elején) kiindulnak, ennek felszíni vetülete a rengésközpont (epicentrum). A hipo- és az epicentrum közötti távolság a fészekmélység.

• A földrengések csoportosítása
  
  A természetes földrengéseket keletkezésük alapján három fő csoportba sorolhatjuk:
  
  1. Tektonikus rengések: Az összes földrengés mintegy 90 %-a tartozik ebbe a csoportba, elsősorban a lemezhatárokon pattannak ki.
  
  2. Vulkanikus rengések: A vulkáni működéssel kapcsolatos magmamozgás, gázkitörés következtében kipattanó, helyi jellegű, viszonylag enyhe földrengések.
  
  3. Beszakadásos rengések: Föld alatti üregek beomlása következtében kipattanó gyenge földrengések.
  Nukleáris- vagy bányarobbantások mesterséges rengéseket idézhetnek elő.
  
  A földrengéseket fészekmélységük (h) alapján szintén három csoportba sorolják:
  
  1. sekélyfészkű rengések (h?33 km)
  2. közepes fészkű rengések (h=33-300 km)
  3. mélyfészkű rengések (h=300-750 km)
  
  
• A földrengések erőssége
  
  A földrengések erősségét kétféle skálán mérhetjük: A Mercalli-Cancani-Sieberg skála 12 fokozatú és a földrengés által létrehozott látható változások, károk alapján alakították ki. A Richter skála fölfelé nyitott, a szeizmográf által rajzolt szeizmogramon mérhető amplitúdó alapján állapítják meg a földrengés méretét (magnitúdóját). Az eddig mért legerősebb földrengés magnitúdója 8,9 volt (Chile, 1960).
  
  
• A földrengések eloszlása a Földön
  
  Ha a földrengések epicentrumait térképen ábrázoljuk, megfigyelhetjük, hogy túlnyomórészt lemezhatárokhoz kötődnek, tektonikus mozgások hatására alakulnak ki. A Földön három fokozottan szeizmikus övet különböztethetünk meg:
  
  1. Alp-himalájai övezet
  2. Cirkumpacifikus övezet
  3. Óceánközépi hátságok övezete
  
  
  
  
• A földrengések hatása
  
  A földrengések, ha lakott területeken pattannak ki jelentős pusztításokat végezhetnek, mind az emberéletben, mind az építményekben. A nagyobb rengések a földfelszín alakításában is részt vesznek, hiszen kisebb-nagyobb repedéseket, hasadékokat, töréseket, kiemelkedéseket, süllyedékeket hozhatnak létre, valamint tömegmozgások, csuszamlások is kísérhetik őket. A tengereken, óceánokon pusztító erejű tengerrengések (cunami) alakulhatnak ki, melyeket szökőár kísérhet.

A geológia iránt érdeklődők további hasznos információkat, szakirodalom-listát és linkeket találnak: Az ELTE Geológia Tanszékének honlapján: iris.elte.hu/geo valamint az angol nyelvű www.internetgeographer.co.uk weblapon.

- feladatok -

- archívum feladatok -

- versenyfeladatok -

- vissza a tematikához -