Feladatok

Posztmodern

I. rész

  1. Töltse ki a táblázatot! (10 pont)
    CÍM
    SZERZŐ
    MŰFAJ
    Rosencrantz és Guildernstern halott    
    Száz év magány    
    Hamletgép    
    Pierre Ménard, a “Don Quijote” szerzője    
    A színházcsináló    
    Ha egy téli éjszakán egy utazó    
    A Foucault-inga    
    Az utolsó világ    
    Sátáni versek    
    Tlön, Uqbar, Orbis Tertius    

  2. Értelmezze a logocentrizmus fogalmát! (15 pont)

  3. Mennyiben írja le újszerűen az intertextualitás az irodalmi szövegek egymáshoz való viszonyát? (10 pont)

  4. Ismertesse a recepcióesztétika legfontosabb megállapításait! (15 pont)

 

II. rész

  1. Az alábbi állítások közül melyek jellemzők a posztmodern irányzatra? (10 pont)
  2. Adja meg a szerzőt! (12 pont)
  3. Mely irányzat jellemző a mai irodalomtudományra? (5 pont)
  4. Adja meg a szerzőt! (10 pont)
  5. Ki a szerző, és mi a mű címe? (10 pont)
    1. Azon a délutánon, amikor az új lakásunkba költöztünk, kiálltam az erkélyre és megfogadtam: nem hagyom magamat, és felhasználom az első alkalmat, hogy megszabaduljak tőle. Egy évig hiába vártam a kedvező pillanatot. Szüleim leginkább azt nehezményezték, hogy Valy aránylag jelentéktelen családból származott, és nem kapott hozományt - egyszóval olyasmit, ami nekem tökéletesen egyrement. Így feleségem pártjára kényszerítettek; minél jobban hadakoztak ellene, annál inkább. Franciaországi utazásom kitűnő ürügyet szolgáltatott, hogy feleségemet Budapesten hagyjam: a devizakorlátozás miatt csak pár száz frankot vihettem magammal, és Párizsban a lehető legbizonytalanabb jövő várt. Azt reméltem, hogy a határokat hamarosan lezárják, és ezzel problémám legalábbis néhány évre megoldódik.

    2. Fény és árnyék egymásra hozva. Mintha az ég bársonyt lapozna. Fakó bársonyt és.
      könnyű vásznat. Aranyszivacs a koromtajték, sárga habhálón kék szemcse-mezők. Ében legyezők,
      cinóber söprűk, zöld villanás széthasadozva, fehér szivacsok, kék lepedők, szilárd aranyfüst
      törik puha hasábokra. Csodálkozik a gyűrődés a fényben, lila háborgás habzik a feketében.
      Ezüst zúzódás szilánkhullása, ezüstös hártyaszakadás, ezüst szilánk-hullámok ájulása.
      Viola, kármin, hullaviola, cián fénylemezkeveredése az árnyékhiány. Enciánkék a himlőfekete
      tajtékban a jég. Aranyszita-csönd a növényi büszkeség. A madarak alusznak lombok közt, faágon.
      Meggyszínű márványparázs tokapihéjük borzoltan piheg. A temetőkben egyszerű rothadás. A földben
      bonyolúlt forró hulla-üveg. Égő egyhelyben-zuhanás. Árnyremény. Csillaghalott. Csigacsönd. Harmathomály

    3. Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.
      De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. "Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé ... És már kopog is, kopp ... kopp.

    4. December huszadikán költöztek be az egerek a kamrába, szám szerint öten, két nőstény és három hím. A kopasz vadszőlőn kapaszkodtak föl a második emeletig, az indák odáig felnyúltak. Mint valami izomrostpreparáció, olyan volt a fal, s ez a hálózat volt az egyetlen biztos út a pincétől a kamraablakig.
      Vándorlásuknak nem volt különösebb oka, csupán a megszokott. Az élelemhiány, a mindennapos szénlapátolás robaja, s hogy nem akadt üreg, ahová behúzódhattak volna. Ösztöneikben az rögződött, hogy a védett üregekben egyúttal jóllakottak is.
      A pince cementes volt, sehol egy rés. Nyáron faládák álltak az egyik sarokban, de ezek eltűntek ősszel. Maradt a szén. Ha lapátoltak belőle, a villanyt is felgyújtották, s ez ideges futkosásra késztette őket. Csak a széndarabok között bújhattak el. A szén viszont porlott - az egyetlen, ami mállott a pincében -, s a legváratlanabb pillanatban zúdult rájuk a fekete lavina. Sok így pusztult el közülük, de hogy hányan, azt soha nem érzékelték, csak azt, hogy ők még élnek. Legtöbbjük az éhségtől hullott el. De ezeknek a pusztulását sem érzékelték másképp, mint azokét, amelyeket a szén temetett be, s így meg se szagolhatták őket döglötten. Közömbösen surrantak el mellettük.

    5. Orgonák és mogyoróbokrok között, egy bodza tövében. Nem messzire attól a fától, amelynek néha mozgott az egyik levele, pedig szél sem fújt. Hárman voltunk a család: papa, mama és a gyerek. Én voltam a papa, Éva volt a mama. A bokorban mindig este volt. "Mindig aludni! Miért kell mindig aludni?" A gyereket már lefektette a mama. "Papa, mesélj már valamit a gyereknek!" Ő a lábosokat csapkodta, mert mosogatott a konyhában. Én az íróasztalomnál úgy tettem, mintha tanulnék a Nyina Potapovából, de amikor ezt mondta, felálltam és átmentem a gyerekszobába. A gyerekszobát szénával béleltük, rendesen, puhára. Leültem az ágy szélére és az ölembe húztam a gyerek fejét. Ujjammal beletúrhattam vizes hajába, átöleltem. Mintha engem ölelne át az én anyám. Tenyeremet nyirkos homlokára simíthattam, s nem is tudtam, a tenyeremet érzem-e vagy a homlokát. A nyakán pedig látszott egy vastag ér. Ha ezt az eret elvágnám, kifolyna a vére. A konyhában mindig zörgette a lábosokat. "Siess azzal a mesével, papa, mert elkésünk az estélyről!" Ő mindig estélyre akart menni, de én nem siettem a mesével, mert jó volt így, a gyerek nedves fejével az ölemben.

    6. Napokra elfeledtelek,
      döbbentem rá egy este,
      üres zsebemben álmosan
      cigarettát keresve.
      Talán mohó idegzetem
      falánk bozótja nyelt el?
      Lehet, hogy megfojtottalak
      a puszta két kezemmel.

 

III. rész - elemzés

Értelmezze A rózsa neve c. regényt mintegy egy-másfél oldal terjedelemben! (20 pont)

- megoldások -

- vissza -